Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-22 / 69. szám
16 KdeMlaflratoniág 1986. március 22 rpj Röplabda NB I NYVSSC—BKV Előre 3:2 (-12, 2, 13, -3, 5) Nyíregyháza, 200 néző, v.: Mészáros, Varga K. NYVSSC: Kánya, Kovács, Szikszai, Dorogi, Varga, Prékopa. Edző: Balázs István. Három állandó játékosát nélkülöző Nyíregyháza nehezen nyert a mérsékelt teljesítményt nyújtó közlekedésiek ellen. Jók: Kánya, Dorogi, Varga, illetve Koperdák. * Kelemenügy Nem született döntés az OTSH- ban pénteken Kelemen Gyula, az NYVSSC ifjúsági válogatott labdarúgója ügyében, mivel a játékos szerződésével kapcsolatban újabb jogi problémák merültek fel, ezért további személyek meghallgatása szükséges. A hónapok óta húzódó ügyben március 25-én, kedden döntenek Budapesten. ígv készülnek II dombrádi lovasok három héttel a versenyek előtt fogják edzésbe őket, s ebben az időszakban már kímélik a lovakat a munkától. — Milyen versenyek Tesznek az idei évadban? — kérdeztük Harsányi Sándort. — A háromfordulós területi bajnokság első „körét” Domb- nádon tartják, amelynek rendezője a helyi sportegyesület. A többi helyszín: Máiriapócs, Nyíregyháza, Nagycserkesz, Hortobágy. Egy-egy ilyen eseményen 3—4 ezer látogató figyeli a versenyeket, távoli helyekről is idelátogatnak az emberek. Aikár a többi sportágban, itt is gond az utánpótlás, kevés az olyan fiatal, aki vonzódna, áldozatot vállalna a versenyzésiért — Ki a jó fogathajtó? — kérdeztük az elnökhelyettest. — Bátorság és rutin kell ehhez a sportághoz. Aztán nem baj, ha szereti is lovait a gazda, verseny köziben tudja, mit kell tenni, ismeri a lovakat, érzi a fogat méreteit. — Hogyan készül a versenyekre? — A felkészülés időszakában napi négy óra edzést tartok, ez terepen, fogathajtással telik. — Borult már verseny közben? — Az ilyesmi gyakran előfordul efbben a sportban, szerencsére velem nem történt Ilyesmi. A dombrádi lovasok készülnek az idei feladatokra. Szeretnének jól, eredményesen helytállni a bajnokság során. Nemcsak kívánják, akarják is a sikert. Kovács György _______________________J — A lóval kérem akár az egekig Is feljuthat az ember — magyarázta Harsányi Sándor, a dombrádi Petőfi Termelőszövetkezet elnökhelyettese, a kettes fogatversenyek ismert szabolcsi tekintélye, aki közel fél évszázada ismerkedett meg a sportággal. Ha tehette, ott volt a négylábúak közelében, vezette, ápolta őket, így vált fogathajtó versenyzővé. Dombrádon hagyományai vannak a lovassportoknak, a tsz-ek alakulásakor — nem kevesebb, mint — ezerkétszáz paripát hoztak magukkal az emberek. A helyi T.sz SE lovasszakoisztálya 1976-ban alakult, ahol végül a fogathajtás kapott elsőséget. A Tisza-parti versenyzők azóta is megtalálhatók a környékbeli területi versenyeken. Kevés esemény akad, amelyről érem nélkül térnének haza a dombrádi hajtők, köztük Harsányi János, aki jelenleg beteg, de remélik, hogy hamarosan felépül az ismert sportember, s kocsija bakján ott lesz az idei versenyeken. A két Harsányin kívül Gombos János, Nagy' Sándor, Tóth Balázs ismertebb fogatos Dombrádon. A szakosztály működéséhez szükséges anyagi és tárgyi feltételek rendelkezésre állnak. Van egy szép Eszterházy-kocsl- juk, egy darab terepkocsd a versenyekre. A lovak .kiveszik részüket a tsz mindennapos munkájából, dolgoznak, szállítanak, akárcsak a többi ló. KétA győztes dombrádi kettes fogat. Levél és megjegyzés „Nem vállalom tovább.. “ Dapunik március 7-i száméiban közöltük „Levél a sportkörhöz -- Nem vállalom tovább” címmel egy fiatal sportvezető, Demeter György lemondáiSának történetét. Az írásra a Nyíregyházi Va- sutas-Spartacus SC szakszervezeti bizottsága nevében Szűcs Csaba válaszolt. A cikk előzményeiről szóló gondolatok után a bíráló sarok kiegészítéseként a következőket írja: „Az elmúlt évekhez viszonyítva a pozitív jelenségek kerültek előtérbe mind a munkahelyi légkör., mind a pénzügyi helyzet stabilizálódása és az eredményesség tekintetében — a kiemelt egyesületek rangsorában a 17. helyről a 15. helyre, az utánpótlás vonalon a 10. helyre léptünk elő. Demeter György munkáját nagyra becsültük és becsüljük,, számítottunk rá a magyar bajnokság megrendezésénél és - reméljük, hogy mint a megyei súlyemelő-ószövetség főtitkára tapasztalataival segíteni fogja e nagyszabású rendezvény lebonyolítását.” A SZERK. MEGJEGYZÉSE: ugyan nem tudjuk, miért az szb nevében nyilatkoznak a súlyemelő-szakosztályt érintő írásunkr:* —- nyilván ilyen sajátos az NYVSSC-nél a munkamegosztás, «fílgöndoíkodtató a kettősség is: miközben a fiatal szakember úgy érzi, teljességgel lehetetlenné tették munkáját, dicsérettel, szépen nyilatkoznak róla (utólag). Disz- szonáns dolgok ezek, mint ahogy arra is érdemes lenne felfigyelni a sportirányítás illetékeseinek. hogy az utóbbi időben értékek vesznek el a túl nagy zajjal történő átigazolások, szerződés meg nem újítások közben. Mintha valami nem lenne teljesen rendben az NYVSSC háza táján .. . Labdarúgó nagyUxem a hét végón Veszprém—NYVSSC a* NB tikban Mozgalmas labdarúgóprogram elé nézünk a hét végén. A múlt heti magyar—brazil után ismét a bajnokság felé irányul a figyelem, érdekes mérkőzésekre kerül sor. A labdarúgás első vonalában teljes fordulót játszanak a csapatok, közülük az Üjpesti Dózsa— Zalaegerszeg találkozót (szombat 11 óra) a televízió is közvetíti. A listavezető Bp. Honvéd Szombathelyre látogat, az FTC a Siófok gárdáját fogadja. Vasárnap fontos „kiesési” rangadót játszanak a fővárosban, a Czabán Samu téren, ahová a szomszédvár debreceni együttes látogat. A forduló párosítása: Haladás—Bp. Honvéd, Ü. Dózsa—Zalaegerszeg, Ferencváros—Siófok, Videoton—Vasas, Rába ETO—Csepel (szombaton), MTK-VM—Pécs, Bp. Volán—Debrecen, Tatabánya—Békéscsaba (vasárnap). Az NB II-ben a 23. forduló mérkőzéseit játsszák. Az éllovas Szeged és Eger hazai pályán szerepel, a szorosan nyomukban lévő Dunaújváros pedig Salgótarjánba látogat. A Nyíregyházi VSSC Veszprémben lép pályára, a bajnoki táblázat 17. helyén álló hazaiak ellen. A dunántúli gárda jelenlegi helyezése ellenére nagy küzdelemre, kemény csatára van kilátás a 15 órakor kezdődő mérkőzésen. A veszprémi csapat az elmúlt fordulóban Hódmezővásárhelyen szerzett egy pontot úgy, hogy az első játékrészben a vendégek vezettek l:0-ra. Ismertebb játékosaik: Baranyi, On- hausz, Diósi, Handel. Az Nyh. VSSC igyekezett megfelelően felkészülni a vasárnapi találkozóra. Szerdán Debrecenben az Universitas csapatával játszottak a nyírségiek és 3:2 arányban győztek. Érdekesség, hogy a csapat technikai vezetője, Pólyák József is helyet kapott a szabolcsi együttesben — s jó játékkal járult hozzá a győzelemhez. A vasárnapi mérkőzésre a támadósor gólképességén szeretne javítani Ubrankcvics Mihály vezető edző. A veszprémi találkozó játékvezetője Bay, segítői: Komáromi, Lovassy. Hét végi műsor SZOMBAT Asztalitenisz: megyei középiskolai egyéni bajnokság, Nyíregyháza, 20-as iskola (Kórház utca), 8,30. Kézilabda, MNK megyei selejtezői, nők: Kállósemjén—Vásárosnamény 9,00. Férfiak: Nagy- ecsed—Csenger, 9,00. Vaja—Fehérgyarmat 11,00. Balkány—Ti- szavasvári 11,00. Fényeslitke— Gégény 15,30. Záhony—Mg. Főiskola 10,00. Tanárképző Főiskola— Mátészalka 10,00. Mezei futás: megyei bajnokság, Kabalás 11,00. Röplabda NB II, nők: Tiszavasvári—Mezőkövesd, 10,00. Labdarúgás, NB-s utánpótlásbajnokság: NYVSSC—BVSC serdülő és ifjúsági, városi stadion, serdülő 11,00, ifjúsági 12,30. Megyei I. osztály: Fehérgyarmat- Tyúkod, v.: Mónus (Kosztyu, Szilágyi), 15,00. VASÁRNAP Sakk: megyei csapatbajnokság (0,00) : Tiszavasvári—Nyírbátor, Új fehértó—Záhony, Fehérgyarmat—Nagykállő. Vízügy—SZÁÉV. Kosárlabda: Vári Emil serdülőtorna, Kisvárda, 5. sz. iskola, 8,00. Tömegsport: Magyar Ifjúság Kapa kispályás labdarúgó-akció megyei döntője, Nyíregyháza, városi stadion, 9,00. „Télutó” labdarúgó teremtorna, örökösföldi iskola, 8,00. Labdarúgás, területi bajnokság (15,00): Rakamaz—Kisvárda, v.: Pataki (Nyilas, Szilvási). Tiszavasvári—H. Asztalos SE, v.: Tajthy (Szolnok megyei partbírók) . Mátészalka—Rákóczifalva, v.: Németh (Fodor, Mészáros). Megyei I. osztály (15,00): Nagy- ecsed—Nyírkárász, v.: Gombkötő (Papp, Szarka). Máriapócs—Tu- zsér, v.: Adorján (Kerezsi, Ka- nyuk). Baktalórántháza—Nagyhalász, v.: Tamaskovics (Bodnár, Navraczki). Záhony—Nyírbátor, v.: Hekman (Vida, Szegedi). Nyh. Volán-D.—Nagykálló, V.: Makó (Nagy, Kozsla), stadion edzőpályája. Ajak—Hadász, v.: Fehér (Gál Z„ Fekete). Megyei II. osztály (15,00): Csenger—Tunyogmatolcs, v.: Fodor. Vásárosnamény—Sényő, v.: Ambrus. Kemecse—Tarpa, v.: Erdélyi. Tiszabercel—Tiszáink, v.: Dudás. Mándok—Panyola, v.: Gergely. A következő találkozók 16,00 órakor kezdődnek: Enesencs—Varsänygyüre, v.: N meth. Fényeslitke—Kocsord, v.: Nagy L., Balkány—Nyírtass, v.‘ Veres T. HALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG 1986. március 22., szombat 1986. március 83., vasárnap KOSSUTH RADIO 8,25: Családi tükör. — 9,00: Színes népi muzsika. — 9,45: A Föld, amelyen élünk. — 10,05: Válogatás az elmúlt Hét műsoraiból. — 12,30: Ilosmann Erzsébet műsora. — 13,20: Népzenei példatár. — 13,30: Kontinensek, szántóföldek. A FAO és a fejlődő országok. — 14,10: A bét embere. — 14,20: Mindennapi irodalmunk. — 14,50: Régi bfres énekesek műsorából. — 15,10: Új Zenei Üjság. — 16,00: 168 óra. . . — 17,30: Népdalelőadók hangalbuma. — 18,45: Rádiószínház: Albérlet és philodendron — Szakonyi Károly hangjátéka. — 19,54: Az East együttes és Délhúsa Djon. — 20,54: Tavasz — Lehár Ferenc operettje egy felvonásban. — 22,10: Sporthíradó. — 22,25: A Bécsi filharmonikus zenekar hangversenye a luzerni Művészetek Házában. Vezényel: Lórin Maazel. — 0,10: Himnusz. — 0,15—5,50: Ejfél után... PETŐFI RADIO 8,11: Nat King Cole énekel. — 8,50: Tíz perc külpolitika. — 9,05: Találkozás Pege Aladárral. — 10,00: Ha még nem tudná. . . — 10,30: Népszerű szimfonikus zene. — 11,10: Bemutatjuk Barbara Streisand „Broadway album” c. nagylemezét. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 12,55: Tudósítás az 0. Dózsa—ZTE bajnoki Labdarúgó-mérkőzésről. — 13,05: Kenguru — Sportműsor gyerekeknek — súlyemelés. — 14,00— 16,05: Beszélgetés Révész Sándorral. — 16,58: Magunkat ajánljuk. — 17,05: Bangó Margit és Horváth István énekel. — 17,35: Legkedvesebb verseiből válogat: Dunai Tamás. — 17,55: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 19,05: Slágerről slágerre. — 19,45: Tekeres Sándor nótafelvételeiből. — 20,00: Magyarország ’86 — Nagykáta. — 21,05: Az utolsó koncert — Gasparo- vich László rádiőjátéka. — 21,54: Cecil Taylor dzsesszegyüttese játszik. — 22,30: Debreceni csatangolások Cserhalmi Györggyel térben és időben. — 23,10: Sporthírek. — 23,15—0,14: A "Városok éjfél előtt c. műsor folytatása. — 0,15—5,50: Éjfél után... nyíregyházi rádió 8,00—8,20: Hírek. Lapszemle. Évfordulónaptár. — 8,20: A héten történt, összeállította: Has- kő József. — 8,40: Hétvégi teríték, zenével (A tartalomból: Hobbimikrofon — Debrecen parkjai (Kolláth Adrienne) — Beteg erdők (Bálint István) — A leletmentő (Ágoston István) — Vita és eredmény (Pálfi Balázs) — 9,58—10,00: Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Gönczi Mária.) MAGYAR TV 8,30: HÉTVÉGE. A Magyar Televízió kétnapos műsora helyszíni közvetítésekkel. A tavaszi fesztivál eseményeivel, produkcióival. Hétvégi gondolatokkal. HÉTVÉGE: Műsorismertetés. Hírek. Információk. Meteorológiai előrejelzés. Közlekedési tudnivalók a stúdióból és a közvetítés helyszínéről. Közben: Tévétorna. — 8,55: Kuckó. — 9,25: Pármai kolostor. — VI <3. 10,20: —HÉTVEGE. Emelem kalapom. Levente Péter és Gryllus Vilmos zenés játéka. — 10,55: U. Dózsa—ZTE. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés. — 12,45: HÉTVÉGE. Hangjegymix. Közben. Reklám, riportok. — 14,05: A fűszerek világa, a világ fűszerei. — 14,30: HÉTVÉGE. Idegenforgalom itthon. A gondolatok az Utazás ’86 kiállítás ürügyén. — 15,10: HÉTVÉGE.— Közben. Hírek, információk. — 15,35: HÉTVÉGE. Kapcsolatok. Beszélgetés a nézők levelei alapján. — 16,05: Reklám. — 16,10: HÉTVÉGE. Mitiők. — 17,00: Műkorcsolya világbajnokság. — 18,00: HÉTVÉGE. A Tavaszi fesztivál eseményei, riportok, tudósítások. — 18,50: Képújság. — 18,55: Reklám. — 19,10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19,30: Tv-hfradó. — 20,00: Vers — mindenkinek. — Petőfi Sándor: Hazámban. — 20,05: Kérem a következőt! — 20,20: Szeszélyes évszakok. — 21,30: HÉTVÉGE. A tavaszi fesztivál eseményei, riportok, tudósítások. — 22,00: Műkorcsolya világbajnokság. — 22,50: HÉTVÉGE. Vasárnapi műsorajánlat. — 23,00: Himnusz. 2. MŰSOR: 18,05: Képújság. — ’8,10: A Lusitania elsüllyesztése. VI 4. — 18,40: Angol nyelv. - 18,55: Francia nyelv. — 19.10: MA- FILM-magazin. — 19,20: Delia szimfónia. — 19,30: Julio Le Pare. — 20,00: Beethoven: IX. szimfónia. — 21,10: Tv-híradó 2. — 21,30: Schwajda György: Szemet szemért. — 22,35: Képújság. SZOVJET TV 11,15: Műkorcsolyázó VB. — 12,30: Hírek. — 12,45: Dokumentumfilm. — 13,35: A jelenkorról és magamró’. — 13,55: Együttműködés. — 14 25 ■ Hírek. — 14.30: Nyilvánvaló? Hihetetlen? — 15,30: A part. Film. — 17,50: Hírek. — 17,55: Műkorcsolyázó VB. — I9,00‘ Híradó. — 19,40: Találkozás Eldar Rja- zanovval. — 21,50: Rajzfilm. — 22.09: Fiatalok. Film. — 23,34: Hírek. — 23,39: Zenés film. SZLOVÁK TV 13.45: Zenés vetélkedő. 14,25: Csak idősebbeknek. 15,10: Párizs—Dakar. Riport. — 15,40: Műkorcsolyázó VB. — 17,35: Lódarazsak a méhkasban. Filmsorozat. — 18,05: Válaszolunk nézőink leveleire. — 18,15: Nótaszó. — 18,20: Esti mese. — 18,30: Tv-fórum. — 19,10: Külpolitikai kommentár. — 19,20: Időjárásjelentés. — 19,3C Tv-híradó. — 20,00: Stúdiónk vendége. K. Zeman nemzeti művész. — 20,30: Barátok. Tv-játék. — 21,00: Zenés szórakoztató műfeor. — 22,10: Gólok, pontok, másodpercek. — 22,25: Egy halott számára nincs pénz. Bűnügyi film. — 23,25: Hírek. — 23,35: Dzsesszpódium. 23., vasárnap KOSSUTH RADIO 7,30: Élelmiszermagazin — a húsvéti ételekről. — 8,10: öt kontinens hét napja. — 8,25: Énekszóval, muzsikával. — 9,00: Családi „archívum”. — 9,35: Pablo Casals gordnnkäzik, zongorán közreműködik: Nyi- kolaj Modnyikov. — 10,05: Édes anyanyelvűnk. — 10,10: örökzöld dallamok. — 11,00: Gondolat-jel. — 12,15: Harminc perc alatt a Föld körül. — 12,45: Jegyzet. — 12,55: Klasz- szikus operettekből. — 13,20: Béres János műsora. — 13,30: Szonda — Tudományos magazin. — 14,10: Művészlemezek. — 14,55: Népzene Pakisztánból. -- 15,03: A szerencse mostoha ti a — Kolozsvári Grandpierre. Érni regényének rádióváltozata, rész. — 16,05: Száz esztendő nagy énekesei a Metropolitanban, 13. rész. — 16,34: Népszerű átiratok. — 17,00: Jelen időben — Egy válás története. — 17,30: Zenekari muzsika. — 18,40: Nemes Györggyel Rap- csányl László beszélget. — 19,40: Nótaest. — 20,37: Izocu- korgyártás. — 20,57: Schönberg: Gurre-dalok. — 22,10: Sporthíradó. — 22,25: Schönberg: Gurre-dalok c. műsor folytatása. — 23,15: A Lénervonósnégyes játszik. — 0,10: Himnusz. — 0,15—4,20: Éjfél után. . . PETŐFI RÁDIÓ 6,00: Dallamkoktél. — 7,05: Az evangélikus egyház félórája. — 7,35: Vasárnapi orgonamuzsika. — 7,52: Tori a. — 8,05: Tündér Ilona, 2. rész. — 8,54: Vadkaesahangok a Keleti- tenger mellől. — 9,05: Könnyűzene. — 9,35: szivárvány — a nevekről. — 11,10: Vasárnapi koktél. — 12,03: Jó ebédhez szól a nóta. —. 12,53: Tudósítás az MTK—PMSC és a Volán— DMVSC bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. — 13,05: Mit hallunk? — 13,32: Verseit elmondja: Kiss Benedek. — 14,00: Többet ésszel... —15,05: Táskarádió. — 16,00—20,00: Pop- tarisznya. — 20,00: MIDEM ’86. — 21,05: Társalgó. — 22,30: Nyolc rádió nyolc dala.. . — 23,10—0,14: Könnyüzéne. —0,15 —4,20: Éjfél után. . . NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 9,00: Hírek. Évfordulónaptár. 9,20: Tájköze’.ben. Bátorliget (Haskó József) — Egy magyar újság szerkesztősége (Antall István) — Papírgyári kívánságműsor (Matyasovszki Edit) — 18,00—18,30: Hírek, tudósítások. Sportösszefoglaló Észak- Tiszántúlról. (A nap szerkesztője: Gönczi Mária.) MAGYAR TV 8,30: HÉTVEGE. Műsorismertetés. Hírek. Információ. Meteorológia. Közlekedés. Kőiben: tévétoma. — 8,50: Óvodások filmműsora. — 9,15: Kora, kora reggel... III/l. — 10,25: HÉTVÉGE. A tavaszi fesztivál helyszínei jelentkeznek. Információk. — 10,56: Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. — 11,20: HÉTVÉGE. A tavaszi fesztivál eseményei, riportok, tudósítások. — 12,10: HÉTVÉGE. Hangjegy-mix. Riportok. reklám. — 14,00: Képújság. — 14,05: HÉTVÉGE. — Információk. A Közönségszolgálat tájékoztatója. Reklám. — 14,35: Nézzük együtt. — Endrei Judittal és Horvát Jánossal. — 15,00: HÉTVÉGE. Kapcsoltam. — 15,40: HÉTVÉGE. Vendégünk Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter és Tisza László az OTP vezérigazgatója. — Kb. 16,45: Műkorcsolya világbajnokság. — 17,30: Reklám. — 17,35: HÉTVÉGE. — Mérlegen a tavaszi fesztivál eseményei, riportok, tudósítások. — 18,00: Delta. — 18,25: Reklám. — 18,40: Tévétorna. — *18,45: Esti mese. — 19,00: A HÉT. — 20,00: HÉTVÉGE. Hírek. Információk. — 20,05: Airport ’15. — 21,55: Áruházak ajánlata. — 22,00: HÉTVÉGE. Fesztivál ’86. Részletek . a Moulin Rouge ünnepi műsorából. — 22,25: Közben: Hírek, .információk, — Kb. 22.30: Himnusz. 2. MŰSOR: 13,50: Műkorcsolya világbajnokság. — 16.45: Képújság. — 16,50: Álmodozások kora. — — 20,05: Honegger: Dávid király. — 21,00: melesport. — '.40: a HÉT. (Ism.) — 23,40: ípújság. SZOVJET IV 8,00: A hazámat szolgálom! — 9,00: Zenés műsor. — 9,30: Világjárók klubja. — 10,30: Zenebutik. — 11,00: Falusi óra. — 12,00: Találkozások szovjet földön. — 12,15: Sz. Geraszimov rendező filmjei. — 14,00: Koncert. — 14,10: Hírek. — 14,15: Rajzfilm. — 16,00: Nemzetközi panoráma. — 16,45: Műkorcsolyázó VB. — 19,00: Híradó. — 19,45: Koncert. — 20,50: Labdarúgószemle. — 21,20: Hírek. — 21,30: Elbeszélés az ismeretlen színészről. — 22,48: Találkozás A. Mironovval. SZLOVÁK TV 13,20: Hárman a tengertől. Gyermekfilm. — 14,30: Dokumentumfilm. — 15,00: Műkorcsolyázó VB. — 17,00: Az ötletesebb nyer. 17,45: Dokumentumfilm. — 18,15: Nótaszó. — 18,20: Esti mese. — 18,30: Énekszóval, muzsikával. — 19,10: A hét kulturális eseményei. — 19,20: Időjárásjelentés. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Vasárnapi vers. — 20,05: Jakub mester fiai és lányai. — 21.10: Hangversenyműsor. — 21,55: Gólok, pontok, másodpercek. — 22,10: Irodalmi klub. — 23,00: Hírek. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: 22—23-án: A SMARAGD ROMÁNCA. Béke mozi: 22-én de.: KINCS, AMI NINCS. 22—23-án du.: HAJÚKKAL A BÁSTYÁK ELLEN. Matiné: 23-án Szultán fogságában. Móricz mozi: 22-én MI LENNE HA ... LOPJAK A KOPORSÓMAT. 23-án: SZÉPLÁNY AJÁNDÉKBA. 22., szombat, 19,00: Bástyasétány 77. Bajor. 23-án, vasárnap, 16,00 és 19,00: Divatbemutató. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János 5 Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. ■ ■ KqIaI főszerkesztő: 11-218. Sport rovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (731 344. Pos- i MM tacira: Nyíregyháza. Pf. 47. 4401. Mátészalllkiai ftókszerkesztőaég: Kölcsey u. 2. Telefon: M ______ _ » 612. Telex: 73495. K'adja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyház."., Zrínyi m9nU9PnPC79ll unna u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postakfinllgni ||g J#WBg cím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos. Terjeszti « Magyar Posta, ■ ajl m előfizethető bármelv hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta I !"ri&pOzleteiben és a Hirlapelőfizetési es Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V , Józst* nádor tér í. — i960,— közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a I HELIR 215—96162 pénzforgalmi lelzőszámra. Előfizetés1 díj egy hónapra 43,— Ft, ne- I L * gyedévre 129, - Ft, fél évre 258 — Ft, egy évre 516,— Ft Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírség! Nyom-ában, Nyíregyháza. Árok J. 15. Felelős vez.: Jäger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058