Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-01 / 51. szám
16 Kelet-Magyarország 1986. március 1. Vasárnap 14 óra 30-tól NYVSSC-Szeged A stadion edzőpályáján i M A labdarúgó NB Il-ben, vasárnap pályára lépnek a csapatok, elkezdődik a bajnoki pont- vadászat. Az élmezőny tagjai közül a DVTK hazai pályán a Sopron csapatát fogadja, az Eger SE pedig Keszthelyre látogat. Az éllovas SZEOL-Délép SE a Nyírségben igyekszik megszerezni a két bajnoki pontot. Nyíregyházán nagy az érdeklődés a találkozó iránt, a hazaiakat fűti a vágy a visszavágásra, az őszi 3:0-ás vereségért. ' — Kemény rajt elé nézünk — mondta Ubrankovics Mihály vezető edző. — Sorrendben a Szeged, a Szolnok és az Eger kemény diót jelent számunkra, de azon a véleményen vagyok, előbb-utóbb valamennyi csapattal úgyis szembe kell kerülni. — Mi újság az együttes háza táján? — Előbb a rosszal kezdem. Szobonya sárga lapjai miatt nem léphet pályára, de sérült Rab- csák is, ő a DVTK ellen szenvedett sérülést, két ujja kificamodott. A kapuvédő a héten köny- nyített munkát végzett, s remélhetőleg vállalni tudja a játékot. öröm viszont, hogy a többiek rendelkezésre állnak, egészséges önbizalommal várják a mérkőzést. Hogy végül kik alkotják a kezdő csapatot, csak a találkozó előtt dől el. — Milyen információi vannak a szegediekről? — Tudom, jó csapat az ellenfél, különösen a középpályássora erős, gólképes. Még frissen él bennünk az őszi szegedi 0:3, amikor egy kemény mérkőzésen vesztettünk. Az elmúlt napokban megnéztem a Szeged—Vasas MNK-mérkőzést, amely irreális talajon zajlott, de adott némi képet a szegedi együttesről. Legnagyobb gond a játéktér, hiszen a stadion füves pályáját 2—5 cm vastagságú összefüggő jégréteg borítja, így labdarúgómérkőzésre alkalmatlan a talaj. A stadion dolgozói mindent megtettek a pálya játékra alkalmassá tétele érdekében, de nem tudtak megbirkózni a jéggel. Így — a péntek délelőtt tartott — helyszíni bejárás után döntés született: a mérkőzés a jó állapotban lévő salakos pályán lesz megtartva! A rendező egyesület ezúton kéri a közönséget a fegyelmezett viselkedésre, a játéktér közelsége miatt is óvakodjon a partjelzők, a bíró sértegetésétől. Legyen megértéssel a kényelmetlen elhelyezés miatt, segítse a rendezők munkáját. A mérkőzés játékvezetője Ro- xin, segítői: Mester és Kálmán. További párosítás: Metripond— Szolnok, Keszthely—Eger, D. Kinizsi—Veszprém, DVTK—Sopron, Baja—Szekszárd, Dunaújváros % —Kazincbarcika, Komló—Vác, Ganz-MÁVAG—Nagykanizsa, H. Szabó SE—Salgótarján. Az NYVSS€ csapatának idei első erőpróbája az FTC elleni MNK-mérkőzés volt. Holnap újabb nehéz összecsapás következik. A képen látható Csehitől újabb gólt vár a közönség a Szeged ellen, (elek) Röplabda NB 1 Győzött az NYVSSC NYVSSC—Dunaújvárosi Kohász 3:1 (13, 6, —12, 11), Nyíregyháza városi stadion, 200 néző, v.: Varga, Üjhelyi. NYVSSC: Dorogi, Kovács, Drotár, Pál, Kánya, Prékopa. Csere: Varga, Szikszai, Nagy L. Edző: Balázs István. Szép megoldások és alapvető hibák jellemezték a 101 perces mérkőzést. Küzdelmes első játszma után feljött a hazai csapat, de lendülete rövid ideig tartott. Később fokozatosan magukra találtak a vendégek, s megnehezítették a nyírségi csapat dolgát. A negyedik játszmát 1:7- ről nyerte a Nyíregyháza. Jók: Dorogi, Kánya, Pál illetve Gyur- csányi, Kelemen, Hodoph. A világ sportja Repülők között N yíregyháza, Arany János utca. Gyémánt-, arany- és ezüstkoszorús pilóták, légi sportolók — mintegy százan — adtak egymásnak randevút az MHSZ székházában. Az ország eme részén gyakori látvány, ha motoros mürepülőgép járja odafönn táncát, színes hőlégballon úszik tova az égen, kecses vonalú vitorlázógép termikel, vagy pap- lanemyő ereszkedik a föld felé. Az itteniek már föl sem kapják fejüket láttukon. Legfeljebb magukban mondják büszkén; a mi fiaink! Igen, a Nyírség gyermekei, országos hírű légi sportolók, akiknek nevében számtalan országos csúcs, nemzetközi siker fűződik, akik között olyan kiválóságok vannak, mint Jánkfalvi Attila ejtőernyős, Fábián Mihály, Borosnyai Károly, Kes- selyák Mihály vitorlázók. Balatoni József műrepülő. Sikereik nyomán az MHSZ—MÉM RSZ Szabolcs-Szatmár megyei Repülő és Ejtőernyős Klubja, az ország egyik legeredményesebb légi közössége. Az 1985. évi eredmények tovább öregbítették a klub hírnevét. A sikercsokor szalagjain egy magyar bajnoki cím, több értékes helyezés, 200 teljesítményrepülés, számos különböző fokú vizsgafeladat teljesítése, több ezer sikeres repült óra, illetve felszállás szerepel. A nyírségi klub tagjai nemcsak a sportban, munkájukkal is elismerést vívtak ki maguknak: ma már többen dolgoznak a magyar katonai, mezőgazdasági és polgári repülésben. Fiataljai között sokat tanulnak a MÉM Repülőgépes Szolgálatnál és a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán. A szabolcsi repülőklub pénteki évzáró közgyűlésén részt vett. Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára, aki korában sportrepülő és a klub titkára volt, valamint Farkas Bertalan űrhajós, aki Nyíregyházán kezdte a repülést. (K. Gy.) A „KEMÉNY” SCHUMACHER A kölniek válogatott labdarúgókapusát. Harald Schumachert négy hétre eltiltották a bajnoki mérkőzésektől. A keménységéről közismert játékos a Bayern elleni találkozón leterítette a müncheniek egyik játékosát. Kiállították, és a fegyelmi tárgyaláson a videofelvételek megtekintése után egyértelművé vált bűnössége. Az NSZK labdarúgó-szövetség előírásai értelmében Schumacher eltiltása miatt nem védhet a brazilok elleni március 12-i barátságos 90 percen. Ezzel kapcsolatban — a fegyelmi bizottság döntését is kommentálva — Franz Beckenbauer szövetségi kapitány egyszavas nyilatkozatot adott: — Nevetséges. Avas Kupa Miskolcon férfi röplabdatornán szerepelt a Nyíregyházi Mező- gazdasági Főiskola férficsapata. A nyírségiek veretlenül lettek elsők. Végeredmény: 1. Nyh. Mezőgazdasági, 2. Hejőcsaba, 3. Szolnoki Vegyiművek. Parti József a torna legjobb mezőnyjátékosának járó különdíjat kapta. Hétvégi műsor SZOMBAT Asztalitenisz: MÉSZÖV— KPVDSZ megyei felnőtt és ifjúsági verseny, Nagykálló, 1. sz. általános iskola, 9 óra. Kézilabda: Lottó Kapa női torna Kisvárdán. az 5. sz. iskolában 8 órától. Serdülő fiú kupa a Bánki szakközépiskolában 8 órától. Kosárlabda: Női NB I-es ifjúsági csapatok rájátszása a 9—16. helyért a tanárképző főiskola csarnokában 8 órától. NB Il-es férfimérközés: Nyh. Mezö- gazdasági-Nyh. Tanárképző, Közlemény A Szabolcs-Szatmar megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége, csütörtök esti ülésen tárgyalta a Nagykállói KSE fellebbezését a négy bajnoki pont levonásával kapcsolatban. A testület. a Nagykállói KSE felelősségének meghagyása mellett — rendkívüli méltányosságból — az ősszel kiszabott büntetést, 2 büntetőpont levonásra mérsékelte! mezőgazdasági főiskola torna- csarnoka. 11 óra. Sakk: Megyei ifjúsági csapat- bajnokság, Nyíregyháza, 110. szmk., 9 óra. Teke: Országos területi egyéni férfi és női bajnokság, városi stadion. 8 óra. Tenisz Fedettpályás verseny, városi stadion, 8 óra. Torna: Megyei középiskolai egyéni bajnokság a tanárképző főiskola csarnokában, lányok 9, fiúk 14 órától. VASÁRNAP Kosárlabda: Női NB I-es ifjúsági csapatok rájátszása a 9—16. helyért a tanárképző főiskola csarnokában 8 órától. Sakk: Megyei csapatbajnokság 5. fordulója, kezdési idő: 9 óra. Nagykálló—Tiszavasvári, SZAÉV —Záhony, vízügy—Nyírbátor, Fehérgyarmat— Űjfehértó. Tenisz”. Fedettpályás verseny, városi stadion, 8 óra. Labdarúgás: NB Il-es mérkőzés : NYVSSC—Szeol-Délép SE, városi stadion, 14,30. Területi bajnokság, Kezdési idő 14.30: Ra- kamaz—Hajdúszoboszló, v. : Pintér (Szolnok megyeiek), Mátészalka—D USE, v.: Balázs (Szolnok megyeiek). Asztalos SE— Karcag, v.: Hunyadi (Nyilas, Nagy). KOSSUTH RADIO 8,25: Családi tükör. — 9,00: Színes népi muzsika. — 10,05: Ismét a javából! — 12,30: Déli zeneparádé. — 13,20: Népzenei példatár. — 13,30: Zárszámadási tapasztalatok. — 14,10: A hét embere. — 14,20: Mindennapi irodalmunk. — 14,50: Régi híres énekesek műsorából. — 15,10: Üj Zenei Üjság. — 16,00: 168 óra. — 18,45: A lammermoori nász. Rádiójáték. — 19,44: A messzetűnt kedves. Daljáték. — 21,25: Könnyűzene. — 22,10. Sporthíradó. — 22,25: Európa hangversenytermeiből. — 0,10: Himnusz. — 0,15—5,50: Farsangi körkép. PETŐFI RÁDIÓ 8,11: Népszerű muzsika. — 8,50: Tíz perc külpolitika. — 9,05: Tövisek és virágok. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Miska bácsi levelesládája. — 14,00: Randevú a Jókai Klubban. — 15,25: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 16,20- Akár hi-fi, akár nem. — 17,05: Hazája Amerika. — 18,00: Sport. - .19,05. A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságaiból. — 19,30: Világsztárokkal sokszemközt. -- 19,50: Ady Zehnpfennig orgonán játszik. — 20,00: Versek. — 20,20: Magnóról magnóra. — 21,05: Szivárvány. — 22,30: Farsang után. — 23,10: Sport. — 0,15— 5,50: Farsangi körkép. 3. MŰSOR 7,00: ín íimba materna. 7,30: V materinskom jazyku. — 8,17: Magyarország orgonái. — 9,09: Zenekari muzsika. 10,30: Slágerlista. — 11,00: Hangfelvételek felsőfokon. — 12,04: Operaáriák. — 12,30 Iskolarádió. - 13,05 Kívánság- műsor. — 14,05' Lemezbörze helyett. 15,00: Kar’ Ratzer dzsesszegyüttese játszik. — 15,30: F.dita Gruberová >pera- áriákat énekel. — 15,55: Arany- album. 17,00: Kritikusok fóruma. — :7,10: Üj emezeink- ből. __ 17,53 Opera-művészle- mezek. — *8,41: Négyszemköít Bartókkal. 19,05: A Barokk kvintett hangversenye — 20,22: Marharépa. .Hangjáték. — 20,58. Diszkotéka. — 21,58: Bemutatjuk új kóruslemezün- két. — 22,30: Üzenet. Versek. — 22,34- Műhelyek és alkotók. nyíregyházi radio 8,00: Hírek. — Lapszemle. — Évfordulónaptár. — 8,20; A héten történt, összeállította: Hor- vát Péter. — 8,40: Hétvégi teríték, zenével. A tartalomból: Hobbimikrofon. — Idegenforgalmi tavasz (Horvát Péter) — Sci-fi klub (Páifi Balázs) — A magyar nyelv hetén (Matya- sovszki Edit) — Egyszemélyes intézmény (Antali István) — 9,58—10,00: Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Haskó rozs ef) MAGYAR TV 8,25: Tévétorna. — 8,30: Nasa obrazovka. A szegedi körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora (Lsm.). — 8,50: Testünk. VI. rész: „,Mi majd szeretjük egymást és gyerekeink lesznek”. — 9,10: Az Aph- rodité-örökség. Angol tévé- filmsorozat. VIII/8. rész: Hihetetlen szerencse (ism.;. — 10,05: Pulzus. Könnyű, zenei panoráma (ísm.). — 10,55: Békéscsaba —Ferencváros bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Közvétítés Békéscsabáról. A szünetben: Reklám. — 12,45: Képújság. — 14,45: Utazz velünk Magyar- országon. (Az Alpok lábánál) (ism.). — 15,20: Hírek. — 15,25: A fűszerek világa, a világ fűszerei. Angol ismeretterjesztő rövidfilm. Fűszerfüvek. — 15,50: MAFILM-magazin. — 16,05: Ki miben tudós? Történelem — döntő. — 17,50: Reklám. — 17,55: ,,Én táncolnék veled . . . ’ VIII/6. rész: Paso doble. — 18,10: Képújság. — 18,15: Jogi esetek. — 18,55: Reklám. — 19,10: Tévétorna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tvhíradó. — 20,00: Vers — mindenkinek. Kaffka Margit: A te színed előtt. — 20,05: Kérem a következőt! Válások. — 20,15: Hubay Miklós: ük tudják mi a szerelem. Tévéjáték. — 21,15: Koós-show. Jubileumi koncert az Operettszíaházban. — 22,20: Vénusz kertje. Spanyol tévéfilm (16 éven felülieknek!) — 23,05: Tv-híradó 3. — 23,15: Himnusz. 2. MŰSOR 17,05: Angol nyelv — Follow Me! — 17,20: Német nyelv. Willkommen in der DDR — 17.40: Képújság. — 17,45: A néma levente. Tévéjáték Heltai fenő színművéből 'ism.,». — 19,30: Hangverseny-közvetítés a Zeneakadémiáról, felvételről. — 20,50: Tv-híradó 2. — 21,15: Gránit Hungária Kupa. Nemzetközi cselgáncs verseny Közvetítés a budapesti Körcsarnokból. — 22,05: Képújság. SZOVJET TV 12,30: Az SZKP XXVII. Kongresszusán. — 13,00: A, Bezi- menszkij versantológiája — 13,20: Doikumentumfümek. — 13,40:* Állatok világa. — 14,40: Parasztok. Film. — 16,15: Az SZKP XXVII. kongresszusának naplója. — 17.00: Hangverseny a kongresszusi küldöttek és vendégek részére. — 19,00: Híradó. — 20,00: Szombat esti ösz- szeállítás. — 21,45: Rajzfilmek. — *2,30: A fekete háromszög. 2. — 23,35: Hírek. — 23,40: Est kóficért. SZLOVÁK TV 8,20: Hírek. — 8,30: A négy barát. 2. rész. — 9,80: Pionírok magazinja. — 10,00: Nyolc közül választhatsz. 13. rész. — 10,40: Marco Polo. 5. rész. — 11,40: A fémverők. Dokumentumfilm. — 11,50: Azimut. — 12,30: Kedvtelésből muzsikálnak. — 13,10: Hírek. — 13,30: A nép élén. DokumentumfiLm. — 13,50: Egyet-mást az esti mesékről. — 14,40: Harmadik kampó a kandúrnak. Ifjúsági film. — 16,05: Énekszóval, muzsikával. — 16,55: Szórakoztató műsor. — 17,35: Lódarazsak a méhkasban. 3. rész. — 18,05: Válaszolunk nézőink leveleire. — 18,15: Nótaszó. — 18,20: Esti mese. — 18,30: Tévémagazin. — 19,10: Külpolitikai kommentár. —• 19,20: időjárás-jelentés. — 1.9,30: Tv-híradó. — 20,10: Vi- horlat. Természetfilm. — 20,30: Nem, az ügy jól végződött. — Olasz bűnügyi film. (15 év!) — 21,55: Gólok, pontok, másodpercek. — 22,10: Hírek. — 22,20: Ein Kessei Buntes. Tv-revü. 2., vasárnap KOSSUTH RADIO 6,00: Jó reggelt! — 7,30: Baráti kör. — 8,10; Öt kontinens hét napja. — 8,25: Énekszóval, muzsikával. — 9.00: Húszas scú- dio — <0,05: Édes anyanyelvűnk. — 10,10: örökzöld dallamok. — 11,00: Go-ndolatjei. — 12,15* Harminc perc ílatt a Föld körül. -.2,45: Rázós úton. — 12,55: Népdalkörök pódiuma.- 13,20: Mit üzen a rádió? — 14,10: Művészlemezek. — ‘.5,10: Anna Frank nyomában. 16,05: .Száz esztendő nagy énekesei a Metropolitan ban. — 16,43: Hamburger. — 18,00: Debussy: g-moil szonáta. — 18,40: Diák- könyvtár hangszalagon. — 19,55: Komolyzenei lemezlovas. — 20,40: Szónok az éjben. — 21,04: Puccini: Bohémélet. Négyfelvonásos opera. — 22,10: Sporthíradó. — 23,20- Tündérkert. — 23,36: Népdalok kamaraegyüttesre. — 0,10: Himnusz. — 0,15—4,20: Éjfél után. PETŐFI RADIO 6,00: Dallamkoktél. — 7,05: Az unitárius egyház félórája. -- 7,35: Vasárnapi orgonamuzsika. — 7,52: Torna. — 8,05: Zenei varázslók, varázsló zenék. — 9,05: Slágerfilmek. — 9,40 • A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 10,50: Közvetítés a cselgáncsversenyről és a röplabda MNK-döntőről. — 11,10: Vasárnapi koktél. — 12,03: Jó ebédhez szól a nóta. — 12,50: Közvetítés a cseigáncsverseny- röL — 13,05: Mit hallunk? — 13,30: Megelégedés. Versek. — 14,00: A mi Kis egerünk. Mesejáték. — 14,43: Az MRT gyermekkórusa énekel. — 15,05: Táskarádió. — 16,00: Poptarisz- nya. — 21,05: Társalgó, — 22,30: Bágya András táncdalaiból. — 23,10’ Kellemes pihenést! — 0,15—4,20: Éjfél után. NYÍREGYHÁZI RADIO 9.00: Hírek. — Évfordulónaptár. 9,20—11.00: Délelőtti barangolások. A tartalomból: Nézzük meg együtt! — ,»Cívisek /árosa” (KoLláth Adrienne) — A nábob unokája (Ágoston István) — Slágerlista (Ma- fyasovsziki Edit) — Utcák, terek, emléktáblák — Műsorelőzetes. — 18,00—18,30: Hírek, tudósítások. Sportösszefoglaló Észak-Tiszántúlról. (A nap szerkesztője: Haskó József) MAGYAR TV 8,25: Tévétorna. — 8,30: Óvodások filmműsora. 1. Kétbalkezesek. Csehszlovák bábfilm. Egy kis kirándulás. 2. Gyurma úr és Plaszti. NDK gyurmafilm. — 8,50: Sulikomédiák. Nagy László: A csodamalac. — 9,10: Zene-bona (különkiadás). Reneszánsz gyermekfarsang. — 9,40: Segítsünk a papának! NDK-film. — 11,05r Hírek. — 11,10: Silvan a bűvész. Francia film (ism.). — 14,05: Képújság. — 14,10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 14,15: Reklám. — 14,20: Básti Laj os-sorozat. Merénylet. Magyar film. — 15,55: Nézzük együtt — Mészáros Tamással. — 16,20: Reklám. — 16,25: Férfi Kézilabda VB. Középdöntő. Közvetítés Aarau- ból. — 17,45: Mit gondolák a tévéről. . . — 17,55: Hírek. — 18,00: Delta. Tudományos híradó. — 18,25: Reklám. — 18,40: Tévétorna. — 18,45: Esti mese. — 19,00: A Hét. — 20,00: Hírek. — 20,05: Két férfi, egy eset. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. A tanú. — 21.05: A hét műtárgya. Györgyi. Alajos: Deák Szidónia arcképe. — 21,10: Áruházak ajánlata (reklám). — 21,15: Rácz Aladár. Emlékműsor születésének Í00. évfordulójára. — 21,55: Hírek. — 22,00: Himnusz. 2. MŰSOR 17,50: Képújság. - 17,55: Halál neve Engelchen. Csehszlovák film (14 éven felülieknek') — 20,05: Szerepek Kincses Veronika és Takács Klára műsora (ism.). — 20.45: Hangverseny a Magyar Televízió ÍV. stúdiójában. Ránk! Dezső zongoraművész szólóestje ism.;. — 21,05: Telesport. — Sporthírek. — 22,05: A Hét. (Az 1. műsor ismétlése). — 23,05: Képújság. SZOVJET TV 8,00: A hazámat szolgálom, — 3,00: Reggeli posta. — 9,30: Filmutazások klubja. — 10,30: Zenebutik. — 11.00: Falusi óra. — 12,00: Hírek. — 12,05: A hét bátor. Film. — 13,45: Hírek. — 14,00: Virágos otthon. — 14,20: Filmszemle. — 15,20: Zenés film. — 16,30: Rajzfilmek. — 17,10: Sportünnepély az SZKP XXVII. kongresszusa tiszteletére. — 19,00' Híradó. — 20,00: Operettkoncert. — 20,40: Labdarúgószemle - 21,10: Hírek — 21,20: Fekete háromszög. 3. — 22,28: Operetthangverseny. SZLOVÁK TV 8,25: Hírek. — 8,30: Gyertek velünk. — 10,30: Sportka-húzás. — 10,40: Egy északi járás. 9.— 11,35: Radar. — 11,50: Zenei krónika. - 12,20: Hírek. — 12,35: a varázsgyűrű. Mesefilm. — 13,20: Autósok-motorosok. 14,00: A trombita dala. Tévéjáték. - 15,00: Ugetőverseny. - 16,25: Az élet órái. Cseh film. • 18,15: Nótaszó. — 18,20: Esti mese. — 18,30: Énekszóval, muzsikával. — 19,10: A hét ku-lturáilis eseményei. 19,20: Idő járás-jelentés. 19,30: Tv-híradó. — 20,10: Va- sámapi vers. — 20,15: Jakub mester fiai és lányai. 4. rész. - - 22,05: Gólok, pontok, másodpercek. — Ti,20: Hírek — 22,30: összefüggés. Zenás műsor. - - 22,55: Sakk-matt. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: 1—2-án: ÁGYÚGOLYÓ FUTAM. Béke mozi: de.: 1-én: A KÉT RODEÖS. Du.: 1—2-án: A HÉT MESTERLÖVÉSZ. 1—2-án: A GONOSZ LADY. MATINÉ: 2- án; Mackó Misi és a csodabőrönd. Móricz mozi' 1—2-án * ÉLJEN D'AKTAGNAN! 1— 2-án: RENDÖRÖK HÁBORÚJA. 1. szomoat 9.00: BÁSTYASÉTÁNY n. Móra. 19,00: OTTHON. Stúdió. II Keletmagyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei :.inács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Teiefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám; (73) 344. Postacím1: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátöészjaffikiai ftákszenkesztőaóg': Kölcsey u 2. Tetefon: 812. Telex 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon nirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapeilátási Irodánál (KELIK) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900,— közvetlenül vagy postautalványon valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi ieizőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, tél évre 258,-- Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. .15. F-elseiős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 rrm hallgassunk f; üálJU nézzünk meg 1986. március 1., szombat 1986. március 2., vasárnap