Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-13 / 61. szám

2 Kelet-ftlagyarország 1986. március 13. ARANYOS LESZ A FER­GETEGES? Akik a szatmár- ököritói Fergeteges mai tán­cosait látják, csak köszönni tudják azok munkáját, akik fél évszázaddal ezelőtt élet­re hívták a tánocsoport előd­jét A hagyományok mostani folytatói rendszeresen felke­resik a szatmári tájék tánc- kedvelő lakóit. Így történt ez március 8-án is. Nábrádon három község lakossága zsú­folódott a művelődési ház nagytermében, hogy szűnni nem akaró tapssal jutalmaz­za, a több országos elisme­réssel rendelkező táncosokat — s vezetőjüket, Gellért De­zsőt, aki alakulásától kötődik a Fergetegeshez. —- A közel­gő zempléni bemutatkozáson remélhetőleg valóra válthat­ják az álmokat, ugyanis „Arany II” minősítésre je­lentkezett a szatmári táncok­kal fellépő csoport, akiket a helyi tsz és a tanács anyagi­lag is támogat A zenei kísé­retet a Fehérgyarmat és Vi­déke ÁFÉSZ Szamos étter­mének zenekara adja. Ké­pünkön: a lányok tánca. (m. k.) Eladó helyett molnár Nem a zsákolás „mumus“ A pályaválasztás mindig újabb nemzedéket kényszerít döntésre. A megfontolt vagy kevésbé átgondolt választást azután az idő bírálja felül. Tükröt tartottunk néhány leen­dő szakmunkás elé: két-három év elteltével hogyan ítélik meg egykori válaszaikat? Csalódtak vagy ellenkezőleg, job­ban megkedvelték a pályát, amely mellé a voksukat le­tették? külön a gyakorlaton is fel­frissíti tudását. Amolyan erőpróbaként a molnárnak készülő Csonka Gyöngyi szintén indult a há­zi szakmai versenyen. Még csak másodikos. Hitetlenked­ve hallgatom a vékonyka, Rémhírekre cáfolt rá az idő Szabó Julianna esetében. A Nyíregyházi Élelmiszer­ipari Szakmunkásképző In­tézet harmadikos sütőipari tanulója az encsencsi isme­rősöktől a pályaválasztás ide­jén azt hallotta, hogy nem lányoknak való ez a szakma, nagyon nehéz. F«j fej mellett — Szerettem sütni, főzni, nem mondtam le erről a pá­lyáról. Ügy érzem, helyesen tettem. — Szabó Julianna kollégista, a diáktanács tit­kára. Ennél a szakmánál is egy hét elméletet egy hét gyakorlat követ. Talán a gép- tani gyakorlat, ami a lányok­nak nehezebb, egyéb terüle­ten fej fej mellett haladnak a fiúkkal. Legutóbb a kifli­sodró gépet szedték szét, al­katrészeit tisztították. A gyakorlat helyszínén, a nyír­egyházi kenyérgyárban a szakmunkások készségesek, a technológia részleteiről is ad­nak felvilágosítást. A tyukodi konzervgyárban kedvelte meg az élelmiszer­tartósító szakmát Sarkadi Gabriella. Őszi társadalmi munkán általános iskolás­ként sokszor megfordult szü­lőfaluja üzemében. Azóta tudja, hogy a hazai konzerv­ipar méreteit, termékeit te­kintve sok arcú. Tanulmányi kirándulásokon eljutott töb­bek között Debrecenbe, Bé­késcsabára, Kecskemétre, N agykőrösre. — A gyakorlatot a Nyír­egyházi Konzervgyárban töltjük. ősszel kevesebb nyersanyag termett, ezért más helyszínt is kerestek ne­künk. Debrecenbe jártunk egy hétig, a konzervgyári autóbusz vitt és hozott ben­nünket. Megismerkedhettünk húskészítmények előállításá­val is, bemutattak néhány hűtőipari berendezést, mely szintén tananyagunk — ma­gyarázta Sarkadi Gabriella. Szakmunkásként Tyúkodon Szeretne elhelyezkedni, szer­ződést is kötött az ottani konzervgyárral. Most a Szak­ma kiváló tanulója verseny­re készül, amit Nagykőrösön rendeznek meg. A szakmun­kásképző szakkörében meg szőke lányt. Az elmélet nehezebb... — Az elmélet nehezebb, mint a gyakorlat. Nem kel­lett megemelnem a két év alatt egyetlen zsákot sem, a malomban minden 'gépesí­tett. A műszereket figyeljük. Az elméleti tudáson múlik a minőség. Az iskolai labo­ratóriumunk jól felszerelt, a gabona, a liszt sikértartalmát ott mérhetjük, ellenőrizhet­jük. — Csonka Gyöngyi Bö- könyben járt általános isko­lába. Eredetileg ruházati el­adónak jelentkezett, nem vet­ték fel. Akkor javasolták ne­ki a bökönyi ismerősök az élelmiszeripari szakmát. Nem bánta meg, hogy* falubelijei­re hallgatott. Bartha László sem molnár akart lenni ere­detileg, hentesnek jelentke­zett. Szülei Panyolán laknak. Az idén szabadul fel. A ga­bonaforgalmi vállalattal kö­tött tanulmányi szerződést. Ez garancia arra, hogy leg­alább három évig a szak­mában marad. Véli, tovább A tárgyalóteremből Csendes fiúk Veszély i vágányok között Sokan nem tudják, hogy a vasút — mint közforgalmú köz­lekedési vállalat — végrehajtó, vagy biztonsági szolgálatot ellá­tó alkalmazottja közfeladatot el­látó személy, és feladata teljesí­tése közben fokozott büntetőjo­gi védelem illeti meg. Az ellene intézett támadás esetén az elkö­vető cselekményét úgy kell elbí­rálni, mintha azt hivatalos sze­mély sérelmére követte volna el. Ennek a tudatlanságnak lett az áldozata at edddg büntetlen elő­életű Mokánszki Attila. A jog­szabály ismeretének hiánya azonban nem mentesíti. így nem kerülhette el a sorsát: bíróság előtt kellett felelnie tettéért. Hazánkban az allkoihol’fogyasz- tás korábban soha nem tapasz­talt méreteket öltött, nem men­tesek ez alól a vasútállomásiak éttermei, büféi sem, sőt az fi­gyelhető meg, hogy sokan úgy próbálják meg hasznosan eltöl­teni a várakozás perceit, hogy addig „bekapnak” valamit. Az it­tas ember pedig nem csak kelle­metlenséget Okoz másoknak, ha­nem önmagát is számos veszély­nek teszi ki. Többek között an­nak a képességosökkenésnek Is, hogy meg tudja különböztetni az embereket egymástól aszerint, hogy ki az aki segíteni akar ne­ki és ki az, aki rossz szándék­kal közeledik felé. Nem ismerte fel Mokánszki Attila sem, hogy S. János gépkísérő őt meg akar­ja óvni attól, hogy balesetet szenvedjen el akkor, amikor no­vember 29-én arra kérte őt: menjen ki a vágányok közül, mert tolatnak. Ezen a téli napon az esti órák­ban ugyanis Mokánszki ittas ál­lapotban a nyíregyházi állomá­son a vágányok, között a miskol­ci vonatot kereste. Mivet a tola­tás igen balesetveszélyes, a MÁV gondoskodik arról, hogy minél biztonságosabban lehessen ezt a műveletet elvégezni. Az utasok biztonsága érdekében többek kö­zött tolatóosoport működik a pályaudvarokon. Egy ilyen tola- tóosoportnak volt a tagja S. Já­nos is, akinek munkaköri fel­adatai közé tartozott, hogy a mozdonyt kísérje és ügyeljen az utasok biztonságára, s. János felszólította Mokánszkit: men­jen ki a vágányok közül, de ő nem engedelmeskedett. Amikor ismételten felszólította, Mokánsz­ki olyan erővel lökte el, hogy S. János a földre esett, majd vi­tatkozni, dulakodni kezdett a vasutassal. Az akadékoskodó Mokánszkit végül is S. János vitte ki a sínek közül, hogy a vonat el ne üthesse. A Nyíregyházi Városi Biróság Mokánszki Attilát jogerősen 5 hónap, végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett szabad­ságvesztésre ítélte. Dr. Szabó Pál ügyész Amikor az élelmiszeripari szakmunkásképző intézet kollégiumában jártunk, min­denütt késő délutáni csend honolt. A tanulók többsége a következő napra készült, az ügyesebbek kimenőre igye­keztek. Kántor Zoltán kollé­giumi vezetőtől megtudtuk, hogy a háromszáz szakmun­kástanuló közel fele kollé­gista. Csendes fiúk hírében állnak a húsiparisok. — Nehéz szakma. A gya­korlaton kezünk, lábunk el­fárad, örülünk, ha a szo­bánkba húzódhatunk, lepi­henhetünk — Katona László Nábrádra jelentkezett a szakmunkásképzőbe. Nagy­bátyja henteskedik disznóto­rokban, mellette kapott ked­vet ehhez a munkához. A felvételi három évvel ezelőtt sikerült, csak kollégiumot nem kapott. Javasolták neki, válasszon másik szakmát, el­helyezése is megoldódik. Ki­tartott eredeti elképzelése mellett, végül a kollégiumi felvételi is elrendeződött. Ha elölről kezdené, újra ezt a pályát választaná. Reszler Gábor Ki lesz a győztes? Verseny a vásáriékéit Figyelem a kistelepülésekre A megyeszékhely és /von­záskörzetének ellátásában je­lentős részt vállal a Nyíregy­házi Áfész. 157 boltjával, 67 vendéglátóhelyével, 22 fel­vásárló telepével vesz részt a fogyasztókért folytatott ver­senyben. A lépéstartás egyre nehezebb. Épp ezért méltó figyelemre, hogy 1985-ben a tervciklus legsikeresebb évét zárta a szövetkezet, amely valamennyi üzletpolitikai célját elérte. A kiskereske­delmi forgalom kilenc száza­lékkal haladta túl a tervezet­tet, ezen belül tizenöt száza­lékkal nőtt az élelmiszerek forgalma. Ez az adat azért is jelentős, mert az áfész az alapellátás fejlesztését tekin­ti fő feladatának. Nagy figyelmet fordítanak a kistelepülések bolthálóza­tának fejlesztésére. A falvak boltjaiban növelték a hűtő- kapacitást, így javulhatott a tejtermékek és mirelit áruk forgalmazásának lehetősége. Napkor, Nyírszőlős, Nagy- cserkesz boltjaiban ily mó­don korszerűsítették az el­múlt évben a vásárlás felté­teleit. Új boltok nyitásával elsősorban a ruházati keres­kedelemben és a vendéglá­tásban léptek előre. Nyírte­leiken és Napkoron ruházati boltot nyitottak, Nyíregyhá­zán a tizenévesek boltja vár­ja az ifjú vevőket. Az elmúlt évben a vendég­látás színvonalát is javítot­ták. Felújították a sóstói Be­tekints csárdát, a TÜZEP és a Domus Áruház területén büfét nyitottak. Részt vállal­nak az idegenforgalomból is: az Arany Szarvas étteremben ifjúsági csoportok ebédelnek rendszeresen, a piaccsamoki étteremben pedig az Igrice nyaralófalu vendégei. Ez év­ben a sóstói camping terüle­tén éttermet építenek. Az áfész munkájának je­lentős része a felvásárlás, melynek a kistermelők ve­szik legnagyobb hasznát. A különféle termékek értékesí­tésével gyakran volt prob­léma az utóbbi időben, eze­ken a gondokon segít az új parnerrel, a Skála Coop-pal kötött szerződés. Üj utakat keresnek a la­kossági szolgáltatásban is. A hagyományos kereskedelmi szolgáltatásokat újakkal bő­vítették. Az ajándékcsomago­lást főLeg ünnepek előtt, na­gyobb névnapok idején ve­szik sokan igénybe. A Búza téri ABC-ben az elmúlt év szeptemberében kezdték meg az órajavítást. Az áfész vidé­ki boltjaiban bevezették az előjegyzés rendszerét a tar­tós fogyasztási cikkekre. Tag­jaiknak ingyen, más vevők­nek csekély díj ellenében házhoz szállítják a megvásá­rolt árut. Kibővítették a köl­csönzési lehetőségeket: után­futó, fűnyíró, betonkeverő és háti permetező is kölcsönöz­hető ezentúl az áfész telep­helyein. Kovács Éva mmm A NYÍREGYHÁZI dohányfermentáló legutóbbi számában olvastuk, hogy a Nyírségi Dohányterme­lés! Rendszer szolgáltatásai kö­zött igen fontos szerepet tölt be a műszaki tevékenység, amely a dohányágazat teljes gépesíté­sére kiterjed. Ezt a munkát a hét éve alakult „Color Techni­ka” szocialista brigád végzi. A brigád jelentős részt vállait az 1982—83-ban megvalósult ener- giairacionalizálási pályázat ke­retén belül átalakított 352 darab szárítóberendezés határidőre tör­ténő átadásában. Ez idáig öt újításukat hasznosítja folyama­tosan a rendszer, illetve a gesz­torgazdaság. Egy kollektív újí­tásukkal 1983-ban elnyerték a TESZOV-pályázat 10 000 forintos különdíját. Javaslataik alapján az évek során több ezer dollár értékű tőkés importot sikerült kiváltani. A brigádtagok közül négyen önkéntes rendőri és munkásőri megbízatást teljesíte­nek. Folyamatosan segítik lakó­helyük öregjeit és egy közsé­gükben élő rokkantnyugdíjast. AZ ESZE TAMAS NÉPE hírűi adja, hogy megkezdődött a rég várt tornaterem építése Tar- pán. A Fehérgyarmati Építőipa­ri Szövetkezet kivitelezésében elkészült a tereprendezés, folya- maiban van az alapozás. Már a helyszínen vannak az alapozás­hoz szükséges betonkelyhek. A kivitelező vállalása szerint áp­rilis 30-ig elkészülnek a vázszer­kezettel. Ezután az úgynevezett szakipari munkák következnek, amelyben számítanak a lakos- Ságra. A szabolcs-szatmAri SZÖVETKEZETEK február 13-i számában a nyír­egyházi Tempó Általános Szol­gáltató Ipari Szövetkezet tevé­kenységéről olvastunk cikket. Egyebek közt megtudjuk, hogy az ügyvitel gépesítésére 600 ezer forintot fordítottak, s így ma 74 dolgozó látja el a korábban ezen a területen dolgozó 100 ember munkáját. A szűkös beruházást körülményeket lízingeléssel pró­bálják ellensúlyozni. A múlt év­ben a diósgyőri papírgyártól papírtálcagyártó gépsort lízin­geltek, s ez több, mint 20 mil­liós többletbevételt jelentett. A csomagolástechnika fejlesztését szolgálja tárgyalásuk a Novotra­de Rt. területi kirendeltségével. Szeretnének lízingelés útjá t egy oukrásztálcagyártó géphez hoz­zájutni. A sagvari napló arról tájékoztatja olvasóit, hogy ebben az évben 25 millió forin­tot költenek fejlesztésre. Az idei esztendő legérdekesebb új­donsága, hogy Hozzálátnak az iparvágány építéséhez, mely 1987-re áthúzódó munka. A mint­egy hatsráz méter hosszú ipar/ vágányt g, Guszevtől hozzák ki az Agroker bejáratáig. A vá­gány eiyik oldalán betonos ra­kodóteret építenek, a másik ol­dalán jedig rámpát alakítanak ki. A szövetkezet nagy remé­nyeket ffiz az iparvágány meg­építéséhez, mely várhatóan 8 millió forintba kerül. A NYÍREGYHÁZI KONZERVGYÁR legfrissebb számában összegez­ték a társadalmi munka tavalyi eredményeit. A vállalat által szervezett társadalmi munkában összesen 2566-an vettek részt, ez 22 947 munkaórát jelent, az érté­ke pedig 415 761 forint volt. Ter­mészetesen ezt a pénzt nem kapták meg a dolgozók, hanem az Együtt Nyíregyházáért akció­ra 120 ezret, a VlT-alapra 15 ez­ret, a vajai gyermekintézmény javára 10 000 forintot, a tyuko- di tanácsnak 30 ezret, a porosai­mat tanácsnak 30 ezret, a máté­szalkai tanácsnak 3 ezret, a por- csalmai sportkörnek 5 ezret utalt át a vállalat, a tyukodi KISZ- bizottság betétkönyvébe került 27 000 forint a vállalati jóléti alap pedig i62 ooo forinttal gya­rapodott. Ezenkívül 8 ezer fo­rintot a berhidai földrengés idős lakóinak megsegítésére, 6300 fo­rintot pedig az SOS gyermekfa­lu létesítéséhez fizetteik be. Té­rítés nélkül is több ezer forint értékű munkát végeztek a vál­lalat dolgozói. Lakás Sóstóhegyről, mely sikerrel pályázhatna az év la* kőhaza címre. (Balogh Géza felvétele) Az influenza hava mmozz be légy szíves egy WW Amidazophent. Úgy érzem, megint lázas vagyok — kapja a férj imi­gyen az utasítást. A nagy­lány sem állja meg szó nél­kül: — Én a Sandostent kérem. Mit is tehet a járj? Nyög- décselve feltápászkodik. Be­hozza a kért orvosságokat. Vizet önt a pohárba. Aztán visszaslattyog a konyhába, hogy bevegye a maga két Poteseptjét. Hétköznap este van. Szokványos családi élet zajlik egy átlag ma­gyar állampolgár lakásá­ban, az Ür 1986. eszten­dejének március ’havában. (b. i.) Orchideák Hazánk — területileg — legkisebb közös gazdasága, a szombathelyi Kertész Termelőszövetkezet. Fő pro­filjuk a dísznövény ter­mesztése, nyolchektáros üvegházban egy hektár ár­bevétele évente meghaladja a 18 millió forintot. A Kö- zép-Európában egyedülálló gazdaság üvegházaiban most virágzik az orchidea: hektáronként 400 ezer vi­rág pompázik. (MTI Fotó)

Next

/
Thumbnails
Contents