Kelet-Magyarország, 1986. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-11 / 35. szám
1986. február 11. Kelet-Magyarország Március 2-ig látható Nyíregyházán, a Lenin téri kiállítóte- remben Huszár István festőművész tárlata, amelyet Sze- merszki Miklós, a nyíregyházi városi pártbizottság első titkára tegnap nyitott meg. (Elek Emil felvétele) Épülő középiskolák * ELŐADÁS MŰSZAKIAKNAK. A Magyar Agrártudományi Egyesület gépészeti szakosztálya február 11-én előadást szervez Nyíregyházán a Tudomány és Technika Házában. A MÉM műszaki főosztály illetékese beszél a VII. ötéves tervi ágazati gazdaságpolitikai célkitűzések várható műszaki hátteréről. FIZETŐ PARKOLÓKÉNT üzemelteti február I5-től a Nyíregyházi Közterületfenmtaritó Vállalat Nyíregyházán, a Köztársaság téren, a Bizományi Áruházzal szemben lévő, valamint a Csemege Áruház bejárata előtti gépjárműparkolót. * A CIRÖKA nevű gyermek ctterazenekarba várja 10—14 éves gyerekek jelentkezését az újfehértói Ady Endre művelődési ház. if Sakk- és asztalifoci-baj- noksággal kezdődött a Nyíregyháza város és városkörzeti klubtanács álltai rendezett Sport öttusa ’86 rendezvénysorozat; február 8-én — szombaton — a bökönyi ifjúsági klubban. AZ első programon Nagykálló és Geszteréd fiataljait látták vendégül a bökönyi területi 'klubközpontban. ★ Az idegen nyelv tanulásának módszeréről tart előadást Lomb Kató szinkron- tolmács február 12-én — szerdán — este 6 órától a SZÁÉV műszaki klubjában. Az előadás után a Pink Floyd együttes egy filmjét tekinthetik meg az érdeklődők. Halálos baleset A hétvégén országszerte 74 sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezek közfil hatnak halálos áldozatai, harmincnak súlyos, harmincnyolcnak pedig könnyű sérültjei voltak. Nyíregyháza külterületén Hepp Tibor 39 éves üzemdiszpécser, helyi lakos személygépkocsijával elütötte Horváth Sándor 55 éves segédmunkást és fiát, Horváth Sándor 36 éves segédmunkást, helyi lakosokat. Az apa a helyszínen meghalt, fia pedig súlyos sérülést szenvedett. A baleset körülményeinek tisztázására a rendőrség vizsgálatot indított. Folytatódik Nyíregyházán az egészségügyi szakközépiskola építése. A tizenkét tantermen kívül dolgoznak 1986-ban a kétszáz diáknak otthont adó kollégiumon is. Á tervek szerint nyáron elkészül a Benczúr-kollégium új épülete, melybe szintén kétszáz tanulót vesznek majd fel. Az áthúzódó beruházások között szerepel a mátészalkai tornacsarnok. A szakmunkásképzés tárgyi feltételei is javulnak megyénkben. így Nyírbátorban és Vásárosnaményban terveznek újabb tantermeket, ahol több szakmát elsajátíthatnak a fiatalok. Az előzetes elképzelések szerint például a vásárosnaményi szakmunkástanulóknak nyolc tan- és négy műhelyterem épül, valamint egy 24X45 méter alapterületű tornacsarnok. Pályázatot hirdettek a fehérgyarmati szakmunkásképző intézetre. Három tervezővállalat dolgozik a tanulmányterven. Miről ír a Szputnyik legújabb száma? JÉG A TISZÁN. A Tisza felső szakaszán Tokajtól Szatmár- csekéig megszakításokkal áll a jég. Szatmárcseke felett zajlik a folyó. A jégtörők Balsa és Tiszabercel térségében feltörték a jeget. Felvételűnk Balsa határában készült a feltört jeges folyóról, hétfőn délután, (elek) Ugyancsak hétfőn délután az Otinformtól kaptuk a tájékoztatást: Tiszadobnál és Dombrádnál a komp napkeltétől napnyugtáig közlekedik. Mezőgazdaság: pillantás az energetika szemüvegén keresztül. Ezzel a címmel közli a folyóirat két rangos tudós tanulmányát. Röviden arról van szó, hogy egy palack tej előállításához fél palack kőolajnak megfelelő energia szükséges. A mezőgazdaság e területén várható változásokról olvashatunk a Szputnyik februári számában. Moszkva rég elfeledett kincsei című cikkében Pavel Tyimofejev szinte hihetetlen, mesebeli, ám a valóságban megtörtént esetekről ír. Amikor egy ódon moszkvai villát tataroztak, a munkások öt fémöntvényt találtak az egyik fal alapzatánál. Miután megtisztították, kiderült, hogy 18 kilogramm színaranyra bukkantak . . . Iskolás gyerekek egy régi ház lebontása után. keletkezett grundon egy sötét üvegpalackot találtak, benne 131 briliánsból álló kollié, egy rubinokkal és gyémántokkal díszített kitűző, valamint több arany és platina gyűrű, drágakövekkel díszítve ... A talált kincsek további sok-sok példáját sorakoztatja még fel a cikk. Sztanyiszlav Kondrasov hat és fél évet élt New York-ban az Izvesztyija tudósítójaként. Arról ír, milyennek látta az ottani világot. m t yugtalanul hangáiul tom a rádió híradását: tombol a tél az ország nyugati felében — hófúvások, világtól elzárt települések, figyelmeztető felhívások az útra kelőknek, kemény fagy . . . Kimézek az ablakon induláskor — ragyog a napfény, s ahogy kilépek a kapun, tavaszias szellő csipkedi meg az arcomat pajkosan. Délben újra a rádió hangja: semmi sem változott, sőt, ha lehet, egyre rosszabb a helyzet a Dunántúlon, viharos a szél, ömlik a hó, Sopronban mínusz tíz fokot mérnek. • Fejcsóválva lépkedek az utcán, majd kicsit meg- hökkenve torpanok meg. Aztán önkéntelenül is elmosolyodom — és veszek az utcai árustól egy csokorka hóvirágot. Hál’ istennek nekünk (egyelőre?) ennyi jutott a hóból ... (tárnávölgyi) Elektronikus útyámolás számítógép segítségével és drasztikus útvámmal (3 akarja a honkongi kormány megszüntetni az ötmilliós metropolis belvárosának krónikus közlekedési káoszát — írja a Der Spiegel. — Egy elektronikus útvámoló (Electronic Road Pricing, ERP) elnevezésű ellenőrző rendszer regisztrál majd minden autót, amely csúcsidőben átlépi a belváros határát. Havonta egyszer azután a járműtulajdonos számlát kap az összejött úthasználati díjakról. Ehhez persze előbb minden Honkongban engedélyezett autót fel kell szerelni egy úgynevezett fekete dobozzal, amely tárolja az autótulajdonos nevét és címét. A zeg-zugos belvárosba vezető minden út aszfaltja alatt azután elektronikus érzékelőket helyeznek el — ezek regisztrálják minden jármű elektronikus azonosító jelét, és ezt továbbítják a számítógépbe. Az egész rendszer ára: átszámítva, körülbelül 130 millió márka. Ellenzői az elektronikus útvámoló rendszert az „útonállás modem formájának” nevezik, és magánszférájuk megsértésétől félnek. Szabolcsi agrár-műszaki szakemberek országos kutatásai A közelmúltban a Magyar Tudományos Akadémia és a MÉM agrár műszaki bizottsága a gödöllői mezőgazda- sági tudományos napok keretében országos kutatási és fejlesztési tanácskozást tartott, melyen a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola agrár-műszaki szakemberei is részt vettek. A főiskola tudományos kutatott több kiemelt témacsoportban, ismertették eredményeiket, kutatási tapasztalataikat. Ilyen témacsoport volt a mezőgazdasági gépek javítása és karbantartása. A hidraulikaelemek felölj ításáival foglalkozott dr. Rukóber István és Zajácz István. A hidrosztatikus rendszerek teljesítményarányos üzemidejének mérésének tapasztalatait összegezte dr. Anka István és Fejes Ferenc, míg a korszerű anyaggazdálkodás segítése Commodore—64 rendszerrel a mezőgazdasági vállalatok gépjavító üzemeiben címmel dr. Hadházyné dr. Iszály Katalin és Ketske- méty János számolt be. A vizes gázolaj emulzió alkalmazásának újabib eredményeit dr. Nagy Kálmán ismertette az országos kutatást-fejlesztést fórumon. A fi- nomfelületi megmunkálás szerszámaival foglalkozott dr. Rónai Tibor, a fémüvegek és alkalmazhatóságuk a mezőgazdasági műszaki gyakorlatban témakörben dr. Po- povics László, Posgay György és Szigeti Ferenc adott tájékoztatást. Az országos tudományos konferencián Az anyagmozgatás légpárnás targoncával címmel dr. Harangozó László és dr. Kertész János, A merev szárnyú repülőgépek mű- trágyatöLtőinek összehasonlító vizsgálatáról dr. Drágár Péter. Az almaültetvények- ben alkalmazott növényvédő szórófejek értékeléséről dr. Kiss István, A vezetők operatív munkáját segítő számító- gépes programról a gyümölcsbetakarítás gépesítésének megszervezésében Commodore 64-en címmel dr. Hadházyné dr. Iszály Katalin és Ketskeméti János, A kísérleti középmélyLazító szerszámok osztályozásáról dr. Simon Béláné, mígAszó- róhegesztéssel felújított sz>ecskázók'ések mechanikai vizsgálatáról dr. Péter László, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem és dr. Kiss Lajos, a Nyíregyházi Mező- gazdasági Főiskola tanéra tartott előadást. A kép még vasárnap készült: a vékony hóréteg kicsalogatta a gyerekeket a jósavárosi Robinson-dombra. (bodnár) ic Számítástechnikai software-hardware bemutatót rendez február 13-án — csütörtökön — két órától Nyíregyházán az MTESZ székházéban, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság megyei szervezetének oktatási szakosztálya. A résztvevők versenyezhetnek a helyszínen, a nyertesek részt vehetnek az idei tavaszi fesztiválon. ★ Közlekedésünk helyzetéről, gondjairól és a feladatokról szervezett előadást a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésbiztonsági Tanácsa február 5-é.n, szerdán, Baktalórámtházán a Dózsa Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben. Az előadások után egy százpontos KRESZ-teszt kitöltésével fejezték be a rendezvényt. Hóyiharok, hótorlaszok a Dunántúlon A vasárnap este kezdődött havazás és az ezt kísérő erős szél hatására hétfőn reggelre, délre valósággal megbénult a közlekedés a Dunántúlon, sok helyen fennakadások voltak az ellátásban is. Zalában délután a hőtakaró vastagsága elérte a 60—70 centimétert. A viharos szél hófúvásokat okozott, járhatatlanná tette a megye 1400 kilométernyi útjának jelentős részét. Csaknem a teljes megyében leállt az autóbuszközlekedés, csupán a városokban közlekednek a buszok. A megye középfokú oktatási Intézményeibe a diákságnak csupán mintegy negyven százaléka érkezett meg. Február 11—12-re tanítási szünetet rendeltek el a középfokú iskolákban. Sopron térségében — ahol az utakon elhagyott kamionok is akadályozták a forgalmat — és a Hanság vidékén a délutáni órákban is tombolt a hóvihar. Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár és Kapuvár térségében megsérült több középfeszültségű vezeték, ezért áramkimaradások voltak. A rendkívüli időjárás komoly gondokat okoz Vas megyében, a hóesés és az erős szél nehezíti a hóeltakarítási munkákat. A vonatok 30—40 perces késéssel közlekednek. A hófúvások mintegy harmincöt településen akadályozzák a lakosság ellátását. Sok helyen a termelőszövetkezetek nagy teljesítményű erőgépeivel — amelyekkel a szántóföldeken is tudnak közlekedni — elébe mennek a tej-, a kenyérszál- lttó járműveknek, átveszik az árut. Balett- és zongoraoktatás kezdődött Mérken. Kocsis László és Arany Gyöngyi irányításával negyvenen a balett- és harmincnégyen a zongoraórákon sajátítják el a művészet alapelemeit. (Baján Erzsébet felvétele) 1 ; *" v * uár '' ' ‘ * . •. * .-ai',v Z*Z*'Z'ir. KRÓNIKA BERTOLD NAPJA A Nap kél 6 óra 57 perckor — nyugszik 17 órakor. A Hold kél 8 óra 21 perckor — nyugszik 19 óra 52 perckor. Száztizenöt évvel ezelőtt, 1871. február 11-én sZiJIfe- tett, és 69 éves korában, 1940-ben halt meg Bokányi Dezső kőfaragómunkás, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa. A Dunántúl nyugati felében borult marad az ég és ott további havazás, erős északi szél és hófúvás várható, később azonban gyengül a havazás. Hajnalban mínusz 7, kora délután mínusz 3 fok körül lesz a hőmérséklet. Az ország többi részén időnként felszakadozik a felhőzet, számottevő csapadék nem lesz. Az élénk északi, északkeleti szelet időnként erős lökések kísérik. Hajnalban mínusz 5, délután plusz 3 fok körül várható a hőmérséklet. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: az országrészek közötti Időjárási különbségek fokozatosan megszűnnek. Kisebb havazás még nyugaton lehetséges. A hét második felében sokfelé párás, ködös lesz a levegő. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 3 és mínusz 8 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3 fok között Lesz. Jelentős meny- nyiségű (legalább 5 rnm/na- pi) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. Az ötéves óvodás már nagylány, mert minden új iránt fogékony és mesél, sőt emlékszik az egyszer már megélt élményeiről. Így történt ez a minap is, amikor a közelben megnyílt suszterműhely előtt vitt utunk. — Nézd csak apa — mondja és pici ujjával a cipőjavító táblára mutat. — Anyával már voltam itt a cipőszerelő bácsinál. U 11-277 Hírügyeletes: KERTÉSZ SÁNDOR 11-, 1 kedd Időjárás