Kelet-Magyarország, 1986. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-11 / 35. szám

2 Kelet-Magyarország 1986.február 11. Nyíregyházán, a Korányi Frigyes út mentén — a SZAÉV kivitelezésében — házgyári elemekből négyszintes lakóházak készülnek. (Elek Emil felvétele) Válasz cikkünkre ­Pontosan Lapjuk január 26-i számá­ban „Késés világpiaci áron?” címmel közzétették Hársfal­vi Pál papírgyári mérnök észrevételét, melyben szóvá tette, hogy a közelmúltban két perccel korábban elment a 15-ös autóbusz. A történtekért elnézést ké­rünk, valóban így történt, az autóbuszvezetőnk órája pon­tatlan volt. A jövőre nézve a járatok indítására foko­zottabb figyelmet fordítunk, hogy az olyan igazán pontos dolgozók, mint a levél írója, akik pontban a menetrend­ben meghirdetett időben ér­keznek a megállóba, le ne maradjanak. Egy esztendeje „leányok“ Versenyben a butikkal Ha nem csupán szok­nyát visel az igazgató, de mellesleg szakmája is a divat, mert ruhaipari mérnök, akkor érthető, hogy úgy gondolkodik, mint Huszárszki Ti bőmé, a Divat Ruházati Vállalat Fogyasztási Szolgáltató Leányvállalatának az igazgatója, aki ezt mond­ja: — Mi megyünk a vevő után. Most ott tartunk, hogy kiválasztunk egy mo­dern, divatos női modellt, ebiből elkészítjük a mintada­rabot és ajánljuk. Bemutat­juk a Nyírfa Áruházban, vagy valimelyik másikban, még Hajdú megyében is. Ha; tetszik, * s megegyezünk, akár kis szériáiban is hajlan­dók vagyunk gyártani belőle. Kívánságra még egyetlen blézert is! A napokban ép­pen a Nyírfa Á,ruház részére készítettünk ilyen kiválasz­tás alapján kis tételben steppelt lánykamadrágat. Gyökeres változások egyedi női divatcikkeket is készítsünk. Szalonjaikban német, osztrák, francia és magyar diivatkatalógusokiból választ­hat fazont a rendelő hölgy vágy úr. Ez talán nem is annyira újdonság. Koráb­ban is akadt valamilyen di­vatlap, amelyet a megrende­lő kezébe adtak. Csakhogy ritkán nyitották rájuk az aj­tót. ÜGYES ÜZLETPOLITIKA — Női-férfi divatszalonja­ink ezt megelőzően vesztesé­gesek voltak. Amióta a le­ányvállalat keretei között üzemelnek, nyereségesek let­tünk — mondja Huszárszki Tiiborné. S ez a lényeges. Kielégítenek szolgáltatási és divatigénye­ket. Munkalehetőséget és ma­gasabb keresetet biztosítanak dolgozóiknak. Gondoskodnak szakképzésükről, s ígérik, ha­marosan versenyképesek lesznek a butikokban talál­ható divattal is. Lám a „szoknyás” vezetés megújí­totta az üzletpolitikát, kor­szerűsít, divatot diktál amel­lett, hogy nyereséget produ­kál. — Csak éppen a,nevünkkel nem vagyok kibékülve — pa­naszkodik a kora reggeltől késő estiig hajtó, két gyerme­ket nevelő igazgató. — Nem szerencsés ez a cég neve. Va­lami jó, okos, korszerű kelle­ne helyette. Már jut idő arra is, hogy ezen töprengjünk. Farkas Kálmán Ismerve az üzemet és a munkakezdési időpontjukat, csupán még annyit, hogy ha a szóban forgó járatról nem maradnak le, alighanem ak­kor is elkésnek a munkából, mert a munkakezdésük előtt csupán egy perccel koráb­ban érkeznek a munkahe­lyük előtti megállóba. E rö­vid idő persze aligha elég ahhoz, hogy a világpiaci színvonalú termelést kellő időben megkezdhessék. Erőss Károly, a Volán igazgatója Új rendelők Újfehértón Két fogorvosi rendelővel és váróhelyiséggel bőví­tik Újfehértón a meglévő or­vosi rendelőt 1986-ban. Má­jusban kezdődő és előrelát­hatólag kétmillió forintba kerülő építkezéssel az év vé­gére készülnek et. Hol tart az irodagépesítés? Az irodai munka egyhangúságát pár évtizede azzal jel­lemezték: számokat írhat oszlopba a könyvelő naphosszat. Az elmúlt évek, évtizedek viharos gyorsaságú fejlődést hoz­tak ezen a területen. Ma pedig már szinte nincs olyan pa­rányi iroda a megyében, ahol ne segítenék gépek az alkal­mazottak munkáját. Központjuk a Damjanich utcai szolgálitatóháaban ta­lálható. Egy esztendője lettek „leányok”, de fél éve sincs, hogy az igazgatói székben változás itörténf. — Pontosan szeptember­ben — említi Huszárszki Ti- bomé. És az igazgató mellett Gyúró Júlia személyében nő a főmérnök lis. Fél esztendő alatt gyökeres változások következtek be a leányvállalatnál, a „szok­nyás” vezetés következetessé­ge és üzletpolitikája révén. Nincsenek álló gépek, unat­kozó,, cigarettázó szabászok, szabó szakmunkások. Bősé­ges munkával látták el a női és férfi divatszalonjaikat. Nyíregyházán és Mátészalkán is lendületesebb a forgalom a női-férfi szabóságukban. Nem csak munkát kerítettek a vezetők a 70—80 dolgozó­nak, de a minőséget megkö­vetelve magasabb bért nyúj­tanak. > DIAKOKNAK „ , ,AJÁNLJÁK Felkeresték a középiskolá­kat. Iskolai és ballagási ru­hák készítésére vállalkoztak, öt hónapi munkát szereztek így. Havonta most 300 diák részére készül rendelés sze­rint a ballagási ruha. Ezek mellett vállalkoztak külön­böző egyenruhák átalakítá­sára ás. Dolgoznak a honvéd­ségnek. Március végéig az egyenruhákból 1500 darabot alakítanak át. — Nyíregyházán az Északi alközpontban meglévő rész­legünket francia finom női konfekcióvá alakítjuk. Olyan­ná, hogy európai színvonalon dolgozzon, és méretes ruhák készítését is vállalja — ma­gyarázza az igazgatónő. — Nem titkolt tervünk, hogy A nyíregyházi kon­zervgyárban ma már alig emlékeznek a kézzel te- kerős, mechanikus szorzó­gépre, amelyből húszat vet­tek az alapítás évében, 1964- ben. öt összeadógép egészí­tette ki az irodai gépparkot. Hamarosan két nagy köny­velőgépet vásároltak, amely már nemcsak a munkát könnyítette, hanem jelentő­sen meggyorsította az adatok rögzítését, feldolgozását. A négy alapművelet elvégzésére szolgáló számológép már elektronikai berendezése ré­vén modern masinának szá­mított. A kézi zsebszámoló­gépet pedig szinte kivétel nélkül minden irodai dolgozó használja. Olyan ez manap­ság, mint régen a ceruza és a radír. Az irodai gépesítés forra­dalmasítását vonta maga után 1981-ben a számítóköz­pont létesítése. Azonnal két fontos feladatkört határoltak él a komputerek használatá­nál: a termelési, technológiai folyamatirányítást és az iro­dákban a döntés-előkészítés­hez szükséges gyors, pontos információrögzítést és továb­bítást várták el a számítógé­pektől. A két műszakban üze­melő komputerek a tervezés­től, az önköltségszámítástól, a nyersanyag-beérkezéstől a feldolgozáson át az exportig igen sokféle folyamatot kö­vetnek nyomon. Az idei év ismét újabb állomás az egy­re modernizálódó számítás- technikában a konzervgyár­ban: jóváhagyták a teljes kö­rű integrált számítógépes irányítási rendszert. A 4—5 évre tervezett folyamat első szakaszában 11 modul alkal­mazásával kezdi meg műkö­dését egy modernebb kompu­ter. Egyebek közt a készlet- gazdálkodás, a számvitel, a pénzügy, a tmk, a termelés, a tervezés és a rezsiköltségek számítása történik számító­géppel. Ha megvalósul a tel­jes körű komputerizálás, az országban is egyedülállóan sok feladatot bíznak a szá­mítógépekre a vállalatirányí­tás tennivalóiból. A NYÍREGYHÁZI SÁG- VÄRI TERMELŐSZÖVET­KEZETBEN 7—8 évvel ez­előtt vették meg az első As- cota könyvelőgépet. A mo­dernizálás során helyezték üzembe két éve a két darab NDK-gyártmányú Robotron könyvelőgépet, majd nemso­kára a ma már széles kör­ben elterjedő Commodore 64 típusú számítógép segítette a termelőszövetkezet munká­ját. 1986-ban pedig számító- gépes rendszert építenek ki. Ennek első lépése az volt, hogy tavaly beléptek az AG­ROORG elnevezésű számítás- technikai és ügyvitelszerve­zési gazdasági társaságba. Az AGROORG mind a négy tag­jának a termelési folyamatok számítógépes feldolgozása mellett az ügyvitel, a szám­viteli munka korszerűsítését, áttekinthetőbbé tételét ígéri. Mivel a Ságvári Tsz-ben még nincsenek a számítástechni­kában jártas szakemberek, ezért 8—10 dolgozójukat az AGROORG szervezésében sorra kerülő tanfolyamra küldik. A számítógépes rend­szer első darabjai ez év jú­niusában érkeznek három modullal. Ügy tervezik, hogy az idén már üzembe helyezik ezeket. Így a készletgazdálko­dás, a főkönyv és pénzügy, a bér-, személyzeti és munka­ügy, az állóeszköz-, a fogyó­eszköz-gazdálkodás, a terve­zés, a növénytermesztés és az állattenyésztés termelés- irányítása. a műszaki szolgál­tatás, valamint ezek együttes működtetése történik majd komputerrel. A modern szá­mítógép üzembe helyezésé­vel párhuzamosan korszerű­sítik az adminisztrációt és a kapott adatok kiértékelését, hogy a dolgozók által adott számok megbízható partnerei legyenek a számítógépnek. A SZABOLCS MEGYEI VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ VÁLLALATNÁL a könyve­lés, a számvitel és a bérszám­fejtés, az anyagkönyvelés tör­tént először a könyvelő au­tomaták segítségével. A munkaügy használta elsősor­ban a Robotron gépeket. Ma már az egyik legkorszerűbb számítógépparkkal rendelke­zik a medvében a vízmű vál­lalat. A két nagy teljesítmé­nyű komputer mellett több személyi számítógép oldja meg a feladatokat. A vízdíj számlázása 3—4 éve az SZM—4 típusú számítógép­pel történik. Most a szennyvíztelepen közvetett termelésirányításra használják a kisszámítógépet. Az energiatakarékos üzemvi­telhez, a szennyvíztisztítás hatásfokának növeléséhez, az egyenletes leterheltség kiszá­mításához alkalmazzák a komputereket. T. K. ^--------------------------------------------------------­ízléslicainok i. „Ellőtték a jobb karomat, folyik piros vérem...” énekli vidáman, frissen discoritmusban egy fahan­gú fiatalember. Dobgépes szintetizátor primitív ak­kordjai kísérik. Majd át­csap, ugyancsak vidáman, frissen abba, hogyaszondja „Édesanyám is volt né­kem ...” Discoritmusban. Mindez magnószalagról, melyet korlátlan mennyi­ségben árulnak a nyíregy­házi ócskapiacon. Főleg amatőrök és dilettánsok előadásában szól ez a mu­zsika, a jó ízlésűek legna­gyobb rémületére. Igaz ami igaz: nincs jogszabály, mely gátat vethet ennek. És ha van piac, működhet a ka­zettakalóz. Hallgatom, hall­gatom a sokféle vitát mű­vészetről, mecenatúráról, esztétikáról, arról, hogy áru vagy sem a kultúra. A sok­féle vita zaján nem szűrő­dik át sajnos az élet szülte muzsika, amely azt dalolja, frissen, vidáman és disco­ritmusban, hogy: „Ha meg­halok, jó emberek, anyám mellé temessetek...” ízlé­sesen, discoritmusban. II. Kedvenc televíziós műso­rom a reklám. Tudom be­csülni azokat az erőfeszíté­seket, melyek az árut ötle­V ___________________ — tesen igyekeznek bemutat­ni, kínálni, propagálni. Ak­kor leszek csak bosszús, ha azt látom: az édesség és csemegereklámok gyer­mekszereplői falnak. Ma- szatosak, összekenik magu­kat, mohón mázolják a kré­met. Ettől, ha volt, elmegy az étvágyam. Mert ha vala­mi jó, finom, azt csak gusz­tustalanul lehet enni? Az enni nem tudás is reklá­mozandó? Sajnálom a srá­cokat, akiket felvétel után mosnak, mosogatnak. És a felvétel után bizonyára gusztusosán, illemtudóan eszik azt, amit korábban falattak velük. III. Miután a festés állam- polgári jog, immáron sem­mi nem tartja vissza az ön­jelölt piktorokat attól, hogy „műveiket” eladják. Saj­nos, vevő akad, amit a leg­jobban az bizonyít: a kere- tezőnél ezekből a képekből van a legtöbb. De kimerész­kedtek a volt Béke-szálló élé is a gicsőrök, ott van­nak valamennyi piacon, vá­sáron. Azzal egyetértek: le­gyen a festés állampolgári jog. De ne tegyük azzá az ízléstelenség terjesztését! Védjük a művészetet, a művészeket, védjük az íz­lést. Közismert: sokféle in­tézményünk van különböző ügyek intézésére. Talán olyan is akad, amelyiknek erre is kiterjed a hatásköre. A bokaficam is kóros. Az ízlésficam is. Hát gyógyít­suk! B. L. __________________________________________/ TÉLI VADÁSZAT Felvételünk a putnoki „Kossuth” Vadásztársaság területén az első hajtás után készült. (MTI fotó: Mizerák I. felvétele) A tárgyalóteremből Rakamazi rokonbanda 1983 augusztusában próbálkoz­tak meg a timári téesz páncél­szekrényének a feltörésével (a belső trezort nem sikerült felfe­szíteniük) és egészen 1984 de­cemberéig tartott a „tündöklé­sük”. Szerepel a bűnlajstromu­kon sok minden, de ezek felso­rolására a rendelkezésünkre ál­ló terjedelem többszöröse is ke­vés lenne. A nyolc vádlott egy­mással rokonságban, sógorság- ban van, s a családi összetartás a bűncselekmények elkövetésé­ben is érvényesült. Különféle felállásban, de egyenként is számtalan betörést követtek el. Az egyes esetek leírása helyett ezúttal inkább a főszereplők be­mutatására helyezzük a hang­súlyt. A harmincöt esztendős Balogh Zoltán gyakori vendég a bör­tönben, a tárgyalásokra is on­nan vezették elő. (Legutóbb ga­rázdaságért, magánlaksértésért ítélték el.) A 32 éves Balogh Já­nos is hasonló alkat, ő fél év­vel a timári páncélfeltörés előtt szabadult ötéves büntetéséből. Baba Istvánt (35 esztendős) a megrögzött bűnözők fékentartá- sára rendszeresített szigorított őrizetből ideiglenesen bocsátot­ták el. A huszonkét esztendős Kovács Ferenc felfüggesztett szabadságvesztés próbaidej e alatt követett el újabb bűnöket. Ba­ba Lászlót is többször büntették már, a 35 éves férfi ellen kü­lön eljárás is folyik, súlyos testi sértés miatt. Jóni László (25) eddig csak két kisebb lo­pást követett el. A fiatalkorú J. Lajos mindeddig büntetlen volt, Tóth Csaba (22) viszont kedvez­ménnyel korábban szabadult, s a próbaidő lejártát sem bírta kivárni. A vádlottak Rakamazon és környékén tevékenykedtek, még a szomszédos megye területén fekvő kisközségekben is törtek fel kocsmákat, vegyesboltokat. Állandó munkaviszonyt csak nagyon rövid időre létesítettek, de költséges szórakozásukhoz valahogyan elő kellett teremte­ni a pénzt. A Nyíregyházi Vá­rosi Bíróság hozott ítéletet a be­törőbanda ügyében, majd má­sodfokon a megyei bíróság ha­tározatával váltak a büntetések jogerőssé. Lássuk, megérte-e a vádlottaknak ez a nagy soro­zat? Balogh Zoltánt kilenc vád­pontban — köztük súlyos testi sértésben — marasztalta el a bí­róság, büntetése négy év és négy hónap börtön. Száim sze­rint a legtöbbször Balogh János vétett a törvények ellen, ő há­rom és fél évet kényszerül bör­tönben tölteni. Baba István ese­tében a bíróság megszüntette a szigorított őrizetből elbocsátást, és négy év fegyházat szabott ki rá. Baba László büntetése (csak egy közös akcióban vett részt) tíz hónap, Kovács Ferencé és Jóni Lászlóé egy év börtön. J. Lajos egy évre kerül a fiatalko­rúak fogházába. Tóth Csaba másfél év börtönt kapott, s a korábbi büntetéséből feltételesen elengedett hónapokat is le kell töltenie. (Kovácsra is vár még plusz hat hónap, amit korábban felfüggesztve szabtak ki rá.) A vádlottak — részvételük szerint — kötelesek megfizetni több tíz ezer forint eddig meg nem té­rült kárt, és ennek a törvényes .kamatait is.

Next

/
Thumbnails
Contents