Kelet-Magyarország, 1986. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-27 / 49. szám

8 Kelet-Magyarország 1986. február 27 |p fl|| W I H ijsji w J g I ” Äj H Tanácskoztak A hét végén Telkibányán tartotta kétnapos évzáró és év­nyitó szakosztályi ülését a me­gyei természetbarát szakszövet­ség. Kiss Gyula elnök értékelé­séből kitűnt, eredményes évet zártak a szabolcsi természetba­rátok. Megyénkben tizenkét szakosztály1 és negyven ODK működik, 640 felnőtt és több mint 2500 diák szakosztályi tag­gal. örvendetes, hogy ennyi di­ák-természetbarát még nem volt megyénkben. A szakosztályok rangsorában első lett a H. Bottyán SE, a Zöldért és a Nyírvasvári Tsz SE előtt. Az iskolai ODK-sorrend: 1. Esze Tamás Gimnázium, Má­tészalka, 2. Bánki Donát Ipari Szakközépiskola Nyíregyháza, 3. Szamuely Tibor Mezőgazdasági Szakközépiskola Nyíregyháza. A legjobb ODK-vezetők Csizmadia Jozsefné (Mátészalka) és No- szály Mihály (Bánki), valamint szakosztályvezető, Kallós Gyula (Zöldért VM) elismerésben és jutalomban részesültek. Az elmúlt év értékelése mel­lett szó esett az elkövetkezendő időszak feladatairól is. A jól si­került kétnapos rendezvényről nem maradhatott öl az éjszakai túra sem, a résztvevők jártak Boldogkőváralján és Vizsolyban is. * Hétfőn tartotta küldött- közgyűlését a nyírbátori Báthori Sport Club. A jubileumi. 10. köz­gyűlésen az elnökség röviden értékelte az 1985-ös esztendő munkáját, majd az idei felada­tok, tervek kerültek napirendre. A KISZ Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága február 20—23. között Bánkúton tartotta a sport­felelősök téli felkészítését, me­lyen 27 aktíva vett részt. A fel­készítésen egyeztették az 1986-os mozgalmi év sportos feladatait, valamint előadást hallhattak me­gyénk verseny- és tömegsport­jának helyzetéről, a diák- és üzemi sport kapcsolatáról, to­vábbfejlesztésének lehetőségei­ről. A háromnapos programnak a tanárképző főiskola festői kör­nyezetben lévő turistaháza adott otthont. Egy napon át kétségek között hányódott a brazil közvélemény azok után, hogy a labdarúgó vá­logatott keret két játékosa, Le­andro és Renato megsértette az edzőtábor lakóira vonatkozó sza­bályokat. Vétségükért — hajnali négykor tértek haza az este 11 órai takarodó helyett — a keret­ből való kizárás fenyegette őket. A legújabb hír szerint a brazil labdarúgó szövetség vezetése megbocsátott nekik. Elsősorban azért kényszerültek erre a — gyengeségről árulkodó — lépés­re, mert a keret többi tagja egy­öntetűen ezt követelte. A brazil szurkolók milliói te­hát fellélegeztek, hiszen mind­két játékos a nemzeti kedvencek közé tartozik. Renato a legjobb brazil jobbszélső, ráadásul igen. gólerős. Leandrót a világ egyik kiemelkedő tudású jobbhátvéd­jének, sokak szerint nélkülözhe­tetlennek tartják. Az is kide­rült, hogy a játékostársak „szo­lidaritási” megmozdulásának két fő szervezője* Falcao és Zico volt. Azzal érveltek: Renato és Leandro kizárása megbontaná a csapategységet. A Prensa Latina hírügynökség jelentése megállapítja, hogy a szövetség vezetőinek döntése nagymértékben csökkentette Tele Santana szövetségi kapi­tány befolyását, tekintélyét. A szakvezető ugyanis határozottan amellett kardoskodott, hogy a két bűnöst távolítsák el a világ- bajnoki keretből. A vezetők és a szurkolók is azzal érvelnek, hogy a régi na­gyok, Pelé, Didi, Garrincha, Za- gallo és a többiek sem voltak „angyalok”. Még 1962-ben, a chi­lei világbajnokság színhelyén is alaposan kirúgtak a hámból, rá­adásul az akkori csapatvezetők „szemet hunyó” egyetértésével. A VB-t mégis Brazília nyerte. . . Egy meccs — két pályán NYVSSC—Mátészalka 1:0 (1:0) Elkezdődött a visszaszámlálás, a labdarúgó NB II tavaszi kez­déséig. Az NYVSSC együttese meglehetősen mostoha körülmé­nyek között készülhetett a baj­noki rajtra. A szerdai bajnoki „főpróba” mérkőzést a régi vas­utaspályán kezdték és a talál­kozó a stadion salakos pályáján fejeződött be! Az történt, hogy 7 percnyi „korcsolyázás” után, játékosok, edzők, játékvezető belátták: a jeges pálya nerp szolgálja a két csapat felkészülését, sőt, ahogy azt Bakai József, az NB Il-es csapat orvosa fogalmazta: Ilyen talajon súlyos sérülések történ­hetnek! így 0:0-lás állással autó­buszra szállt a két csapat, s a stadion salakján folytatták a mérkőzést. NYVSSC—Mátészalkai MTK 1:0 (1:0). Vezette: Ajler. NYVSSC: Varga (Vitkai) — Buzsik, Drobr ni, Szikszai (Giron). Szécsi (Tóth E.) — Moldván, Huszák, Gere, Acs — Kosztyu (Sárközi), Csehi (Búzás). Az MMTK jó ed­zőtársnak bizonyult. Mindkt kapunál akadtak kihasználatlan helyzetek, Moldván az 56. perc­ben 11-est hibázott. Gólszerző: Gere (21. p.) Tájfutók ranglistája A napokban országos értekez­leten összegezték a tájfutók múlt évi eredményeit, határozták meg az idei feladatokat. Bár hivata­los megyék szerinti összesítés nincs, de elkészült az a lista is, amely az1 eredményesség, a ren­dezett versenyek, versenybírók, térképjavítás alapján egyfajta ranglistát ad az egyes területek között. A szabolcsi tájfutók évek óta a jó középmezőnyben szerepel­nek, ezt erősítették meg a mos­tani táblázatok is. Eszerint a szakosztályok pontversenye alap­ján Szabolcs-Szatmár az ország keleti felének megyéi között a második helyet szerezte meg, de a teljes sorrend szerint is az ötödik helyen áll. A szabolcsi egyesületek közül javarészt a bajnokságokon elért eredményei­vel és Oláh Katalin nemzetközi szereplésével a Mezőgazdasági Főiskola SC az országos pont­versenyben a tizedik helyet érte el, több neves egyesületet meg­előzve.' Előkelőnek mondható a 86 rangsorolt szakosztály között a Honvéd Bottyán SE 24. helye­zése és a TITASZ-Elektromos SE 34. helye, de a jóformán csak utánpótlás-neveléssel foglalko­zó Konzerv SK 56. helye is di­cséretre méltó. Számítógépes feldolgozás alapján elkészült a minősítési ranglista is. A minősített ver­senyzők számában némi vissza­esés tapasztalható. Ennek hatá­sára a megye az országos össze­sítésben a középmezőnyben, a kilencedik helyet foglalja el. El­ső osztályú minősítést Oláh Ka­talin (Mg. Főisk.) és Krajcso- vics András (Bottyán) ért el. A II. osztályú sportolók sorába tartózik a Mezőgazdasági Főis­kola egyesületéből Dorogi Ju­dit, Szakács Tímea, Balázs Gyöngyi, Moravaszky János, Oláh György és Répássy Lóránt; a Bottyán SE-ből Zarnóczay Klára, Nyircsák Katalin, Hren- kó László, Szokol István, Tóth József és Tölgyesi Tibor, vala­mint a TITASZ SE-ből Gidófal- vi Péter. Az ifjúsági aranyjel­vényes szintet a Mezőgazdasági Főiskola SC-ből tSzakács Tímea, Balázs -Gyöngyi, Fibi Krisztina és Tamás Tibor érte el. L. B. SAKK A megyei sakkcsapatbajnokság negyedik fordulójának a meg­lepetését az jelentette, hogy va­lamennyi találkozón nagy kü­lönbségű eredmény született. Két összecsapáson hazai, a másik kettőn vendéggyőzelem született. Eredmények: Tlszavasvári—Fe­hérgyarmat 8:2, Záhony—Nagy- kálló 9:1, Ojfehértó—Vízügy 2:8, Nyírbátor—SZÁÉV 1:9. A bajnokság állása: 1. Száév 35, 2. Záhony 28,5, 3. Tiszavasvá- ri 24,5, 4. Vizügy 20, 5. Nyírbá­tor 15,5, 6. Nagykálló 15, 7. Fe­hérgyarmat 12,5, 8. Ojfehértó 9 ponttal. A negyedik forduló után, a megyei egyéni bajnokságban a következő az állás: 1. ifj. Mihal- kó 3 (három mérkőzés), 2. Kar­sai 3 (négy mérkőzés), 3—4. Mi­le és Kocsis, egyaránt 1,5—1,5 ponttal. Kosárlabda A lányok után a fiú úttörő ko­sárlabdázóknak is megrendezték Nyíregyházán a Téli Kupa via­dalt. A versenyen a MAFC, a Videoton, a Debrecen és a há­zigazda Nyíregyházi Tanárképző Főiskola csapata küzdött a he­lyezésekért. A budapestiek mindhárom mérkőzésüket meg­nyerve szerezték meg a torna- győzelmet. Az ezüstéremért fo­lyó csatában a Videoton 9 pont­tal nyert a nyíregyháziak ellen. Eredmények: MAFC—Videoton 65:44, Nyh. Tanárképző—Debre­cen 84:59, MAFC—Debrecen 103:39, Videoton—Nyh. Tanárkép­ző 72:63, Videoton—Debrecen 67:26, MAFC—Nyh. Tanárképző 80:67. A torna végeredménye: 1. MAFC, 2. Videoton, 3. Nyh. Ta­nárképző, 4. Debrecen. Légi csata a Tanárképző— Debrecen mérkőzésen Beszélgetős a labdarúgásról Negyedóra a Slal Rzeszów edzőjével Leslav Cmikiewicz (38 éves) a Stal Rzeszów labdarúgócsa­patának vezető edzője a nyír­egyházi stadionban nyilatko­zott lapunknak. — Csütörtök délelőtt jöttünk, négy napot töltünk Nyíregyhá­zán. A nálunk egy hónap múl­va kezdődő labdarúgó-bajnok­ságra készülünk, gyakorolunk, s közben mérkőzéseket vívunk. Pénteken az NYVSSC-vel ját­szottunk, az eredmény 2:2 lett. Vasárnap, vendéglátóink csapa­tával vívtunk nagy küzdelmet, végül mi nyertünk l:0-ra. — Hol játszik a rzeszówi csa­pat? — A lengyel bajnokság har­madik vonalában, ahol jelenleg negyedikek vagyunk, három ponttal maradunk le a listave­zetőtől. — Milyen a lengyel bajnoki rendszer? — Nálunk, akarcsak Magyar- országon, az első és a második vonalban, a ^klub alkalmazottai a labdarúgók. A harmadik ligá­ban, ahol mi is játszunk, csak elvétve van ilyen. A lengyel NB I-ben 16, a másodvonal két cso­portjában 16—16, a harmadosz­tályban — a nagy távolságok miatt — hat csoportban folyik a küzdelem. — Hány szakosztályt működ­tet a Stal? — A labdarúgáson kívül több szakág működik, közéjük tarto­zik a torna, a birkózás, az ököl­vívás és a kézilabda. — Tudomásunk szerint ön sok­szoros lengyel válogatott labda­rúgó volt? — Igen, 1970 és 1980 között a Legia Varsó csapatában közép­pályásként futballoztam, 62-szer szerepeltem a lengyel válogatott­ban. Olyan futballistákkal ját­szottam együtt, mint Lato, Dey- na, Mlynarczik, Kasperczak ... (Cmikiewicz . . .? Tényleg, jól hangzik ez a név. Pályája csú­csán, az 1974. évi NSZK-beli VB-n szerepelt utoljára a len­gyel válogatottban. Ott volt csa­pata „nagy menetelésében”. Több világhírű együttest „gyűr­tek” maguk alá. így: Svédor­szág (1:0), Jugoszlávia (2:1), Ar­gentína (3:2), Brazília (1:0) le­győzésével VB-bronzérmet sze­reztek !) — ön szerint, most is esé­lyekkel utazik a lengyel váloga­tott Mexikóba? — Csapatunk jó eredmények­kel büszkélkedhet, hiszen a spa­nyolországi Mundialon is harma­dik lett. A napokban zajlott dél­amerikai túrán, ugyancsak jó eredményeket értek el. De, hogy mi lesz Mexikóban? Az igazság­hoz tartozik, válogatottunk ne­héz csoportban játszik, nem ki­sebb ellenfelekkel kell szembe­néznie, mint Marokkó, Portugá­lia, Anglia. Ezért hát nem is jó­solok, inkább reménykedem. Kovács György Színhely a Tanácsköztársa- I ság téri totózó. Az utcán mi- I nusz öt fok, bent kellemes me- [ leg. Füst, zaj, tömeg ,. A I nagy nyeremények tervezésé- I nek órái. A szűkös helyiség- I ben változó létszámú társaság I vitatkozik: — Uram, ha kétezer forin- I tóm leiine, ezen a héten biz- | tosra mennék! Kapásból so- I rolhatom az eredményeket — | mondja a „hozzáértő”. 1 — Ne nevettessen, kérem! — j replikázik egy erősen borízű \ hang. — Olyan sima ez a hét, 2 hogy talán túlságosan is. A | kétezer forintból a tizede sem l jönne vissza ... A múlt héten | én is fixre vettem a Veronát, | s aztán . . . jött Maradona és í kiegyenlített. Az utolsó per- S cekben úszott el húsz darab ezresem. Itt van, nézzék! — Uram, ne^ern hihet, én j már kétszer nyertem nagyobb i összeget — így egy harmadik. • — Én mondom, ezen a héten c az is ki tud hozni egy tizen- V egyest, aki életében még csak similabdát látott. — Azért ez túlzás! — vág közbe izgága hangon valaki. — Én már 30 éve totózom, de olasz meccseken még alig I nyertem. Itt van ez az Atalan­ta, az Arezzo, a Lanerossi — teljesen kiszámíthatatlanok. Ezen néhány másodpercig el­gondolkodnak, latolgatják az esélyeket. Egyesek távoznak, de helyükre rövidesen újonnan érkezettek állnak. Majd szóba kerülnek a magyar bajnoki mérkőzések, a válogatott keret, ■a magyar—brazil és a labdarü- gás világának még jó néhány közelebbi-távolabbi esemé­nye, többek között az is, hogy Cséke hamarosan'visszatér az NYVSSC csapatába. Jönnek-mennek az emberek Egyikük szenvedélyesen bi­zonygatja alkalmazott totó- szisztémájának tökéletessé­gét, másikuk pedig a kis és nagy tétekről alkotott elméle­tét fejti ki. Végül — távozó­ban — a társaság öregje, akit Sanyi bácsinak titulálnak, meg­jegyzi: — Aki rendszeresen totózik talán szívesebben tippel olasz csapatokra. De azért, akárhogy is nézzük, jobb lenne első kéz­ből megtudni az eredménye­ket. Mármint, a magyar csapa­tok szerepelnének a totóban. Ennek egyelőre nincs „veszé­lye”. Ebben egyetértettünk. S ezek után vetterp egy kollektív szelvényt, gyorsan kitöltöttem és befizettem 40 forintot. Hát­ha .. . Vasárnap estére úgyis kiderül, hogy ki volt az „okos”. (K. Gy.) KOSSUTH RADIO 8,20: Értelmezés. — 8,30: Bi­zet: Don Procopio. Kétfelvo- násos vígopera. — 9,49: Gyer­mekalbum. Részletek. — 10,05: Diákfélóra. — 10,35: Karveze­tők. — 11,40: Kis kamorámban gyertyát gyújték. 4. rész. — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: Régen találkoztunk. — 13,00: Nielsen: III. szimfónia. —13,40: Üj városaink: Tokaj. — 14,09: A magyar széppróza századai. — 14,25: Zenei Tükör. — 15,00: Most jelent meg. — 15,30: Ro­mán népballadák. — 16,05: Révkalauz. — 17,00: A csalétek. Rádiójáték. — 17,33: Balogh Albert népi zenekara játszik. — 19,15: A lammermoori nász. Rádiójáték. — 20,13: Rácz Ala­dár, a cimbalom poétája. — 21,40: Műhelyfőnökök. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Teresa Berganza és Ernest Blanc operaáriákat énekel. — 23,15: Évszázadok mestermű­vei. — 0,10 : Himnusz. — 0,15— 4,20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 7,15: Orvosi tanácsok. — 8,05: Bundschuch István stájercite- rán játszik. — 8,20: A Szabó család. — 8,50: Tíz perc kül­politika. .— 9,05: Napközben. — 12,10: Fúvós átiratok. — 12,25: Néhány szó zene közben. — 12,30: Mezők, falvak éneke. — 13,05: Nosztalgiahullám. — 14,00: Gulyás László: Kisbojtár. Szvit. — 14.15: Idősebbek hul­lámhosszán. — 15,05: Tudomá­nyos könyvespolc. — 15,10: Operaslágerek. — 15,45: Tör­vénykönyv. — 16,00: TalálkO; zás a stúdióban. — 17,05: Mi­les Davis dzsesszegyüttese ját­szik. — 17,30: Segíthetünk? — 18,30: Slágerlista. — 19,05: Ope­rettkedvelőknek. — 19,56: A Poptarisznya dalaiból. — 21,10: Kabaréosütörtök. — 22,10: Ver­bunkosok, nóták. — 23,20: Ja­mes Last zenekara játszik. — 0,15—4,20: Éjfél után. 3. MŰSOR 9,08: Magyarán szólva. — ,9,23: Magyar zeneszerzők. — 10,03: Zenekari muzsika. — 10,35: Népdalfeldolgozások. — 11,05: Pillanatkép.. — 11,10: Klasszikus operettekből. — 11,31: Beethoven-művek. — 13,05: Háttérbeszélgetés. — 13,35: Holnap közvetítjük. — 13,57: Paul Tortelier gordonká- zik. — 15,00: Pophullám. — 16,06: Üj lemezeinkből. — 17,00: Iskolarádió. — 17,30: Faust. Részletek. 18,30: In limba ma- terna. — 19,05: Rádióhangver- senyékről. — 19,35: Barokk mu­zsika. — 20,23: Menyasszonyok, vőlegények. Rádiójáték. — 21,14: A Liszt Ferenc kamara- zenekar tagjaiból alakult vo­nósnégyes hangversenye. — 22,40: Napjaink zenéje. nyíregyházi rádió 17,00: Hírek. — 17,05: Nép- dalkörök műsorából. — 17,20 • Hangraforgó. A tartalomból: Bánszki István könyv kritikája. — Kifőzde a város szélén (Bá­lint István) — Suli-módi (Has- kó József) — Könyves szűkös­ség (Antal István) — 18,00— 18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Samu And­rás) MAGYAR TV 8,55: Tévétorna (ism.). — 9,00: Iskolatévé. Történelem (ált. isk. 8. oszt.) A második világháború. — 9,30: Környezet­ismeret (ált. isk. 3. oszt.) Épí­tészeit. — 9,50: Sánta Ferenc: A Müller család halála. Tévéfilm (ism.) — 11,15: Ékszereik és műszerek. NSZK ismeretter­jesztő film (ism.) — 12,00: Képújság. — 15,25: Iskolatévé. Deltácska. Az állatok szaporo­dása. — 15,45: Szórakaténusz. Eszem a gesztenyét. (A tárgy). — 16,00: Kamera. Film- és té­véesztétikai műsor. — 16,35: Hírek. — 16,40: 100 híres fest­mény. Külföldi múzeumok gyűjteményeiből. Rigaud: XIV. Lajos. — 16,50: A titok nyitja. — 17,30: Képújság. — 17,35: Pulzus. Könnyű, zenei panorá­ma. — 18,25: Telesport. — 18,50: Adni érdemes . . . Hol tart a közadakozás az új Nemzeti Színházért ... — 18,55: Reklám. — 19,10: Tévétorna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Zenés Tv Színház. Primadonna. Zenés játék. — 21,00: Az SZKP XXVII. kong­resszusáról jelentjük. A Tv- híradó különkiadása. — 21,20: Hírháttér. Nézetek, vélemények közérdekű kérdésekről. A Bel­politikai Föszerkesztősóg műso­ra. — 2245: Unokáink is látni fogják ... — de hogy látja ön? — 23,00: Képújság. — 23,10: Himnusz. 2. MŰSOR 17,55: Kuckó (ism.) — 18,25: Képújság. — 18,30: Egészen normális őrület. NSZK tévé- filmsorozat. XI/7. rész (ism.). — 19,20: Schubert: VI. C-dúr szimfónia. NSZK-film. — 19,55: Gyilkos méhek. NSZK ismeret­terjesztő film. — 20,40: Férfi kézilabda-vb Magyarország— Svédország mérkőzés. Közvetí­tés Zürichből. — 22,00: Egé­szen normális őrület. NSZK tévéfilmsorozat XI/8. rész. — 22,50: Tv-híradó 2. SZOVJET TV 12,30: Az SZKP XXVII. kong­resszusán. — 13,00: Népszerű­tudományos film. — 13,20: Kon­cert. — 13,50: A földön, az égen au wiTumir -f—-vi inirfff—TTTjmmirT^’i—- lamniifTr i)'MawiiiTi'in)(niiíiir ~rtr r t> j I 1 . I Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanacs napilapja 2 I [ ■ fi Főszerkesztő: Kopka János I f Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszamok központ (42) 11-277. ■ ■ KC&!d~ 1 Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet 15-124. Telexszám: (73) 344. Pos­9UB f tacían: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészailkai fiókjszerkesztóijég: Kölcsey u. 2. Telefon : Tlniirnim 111111 «■» — -■ Jómm f 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi iISjili¥28rlirC7SIII • \ Hona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Posta­BiroiilUB III uJLHIi " cím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos. Terjeszti a Magyar Posta. * x előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900,— közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, ne­gyedévre 129,— Ft, fél évre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­egyháza, Arak u. .15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU JSSN 0133—2058 és a tengeren. — 14,20: ,, . . . ti­zenhat évig és azon túl”. — 15,05: öskorszak. 1. rész. . — 16,05: Hárfakoncert. — 16,15: Az SZKP XXVII. kongresszusa. — 17,00: Rajzfilmek. — 17,30: Jégkorong: Moszkvai Dinamó —CSZKA. — 19,00: Híradó. — 20,00: Koncert. — 20,50: Kosár­labda BEK: Cibona—Kaunosi Zalgiris. — 21,40: Ma a világ­ban. — 22,00: Város a fejünk felett. 4. — 23,13: Hírek. — 23,18: Utak a széphez. — 23,43: Az Állami Akadémiai Néptánc­együttes műsora. SZLOVÁK TV 8,50: Hírek. — 9,00: Iskolaté­vé. — 9,25: Lendület. 2. rész. — 10,35: A tv diszpécserszolgála­ta. — 11,05: A szocialista de­mokrácia. 8. — 11,35: Csak idő­sebbeknek. — 12,15: Orvosi ta­nácsok. — 12,25: A rendőrség naplójából. — 12,35: Hírek. — 16,00: Hírek. — 16,05: Iskolaté­vé. — 16,30: A múlt kulcsa. 5. — 17,10: A testmozgásról. — 17,20: A kromerizi képtár. — 17,55: Tudósítóink jelentik. —- 18,20: Esti mese. — 18,30: Urh- kocsival. — 19,10: Időjárás-je­lentés. — 19,30: Tv-híradó. — 20,10: Életünk krónikája. — 20,40: A plaveni csipkék. Bűn­ügyi film. — 21,55: Autósok­motorosok. — 22,35: Hírek. — 22,45: TaláLkozás szovjet mű­vészekkel. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: ÁGYÚGOLYÓ FUTAM. Béke mozi; de.: A KÉT RO- DEÓS. Du.: SZEXIS HÉTVÉ­GE. Zártkörű archív filmklub február 27-én 18 és 20 órától. Móricz mozi: ÖT LÁDA ARANYRÖG. A—Q HITELES TÖRTÉNETE I—Ií. 27. csütörtök 15,00: A HA­ZUG. Váci 19,00: A HAZUG. Zrínyi. Ü ME6VE! GS VAROM MOVHjfiDCa KÖZPONT 27-én, csütörötkön 16, 18, 20 órától a hangversenyteremben NOSZTALGIAMOZI Páger Antal filniszerepeiből.. Péntek Kézi (1938) Leandro 6a Renato Játszhat M* m m f' I II fllifiTflIfSlRl ff llllll£.11 aluli HALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG i é t Fi i r 1 n 10 r*Tjr». ít* j$»í * j w 7 í m * * t i r M 1986. február 27., csütörtök

Next

/
Thumbnails
Contents