Kelet-Magyarország, 1986. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-22 / 45. szám
KU HÉTVÉSI MELLÉKLET 1986. február 22. O □ KM VENDÉGE — Jó napot idegen. — Nézze én nem vagyok már egészen idegen. A MÁV-Tours osztályvezetőjeként másodszor járok itt Szatmárban. Most ezúttal egy 27 tagú csoport jött el, de ebben az a varázslatos nekem is, az idegenforgalom szervezőjének, hogy télen jöttünk arra a bizonyos „Aranypartra”. — Rokonsága van ehhez a tájihoz? — Nincs. Budai XI. kerületi kislány voltam. A tájhoz való kapcsolatom az már a szakmámhoz kötődik. Higgye el, hogy idegenforgalmat szervezni, alakítani, formálni, irányítani is egyféle alkotóműhely, olyan, amit szenvedély nélkül csinálni szinte lehetetlen. Dr. Rosztóczy Katalin, a MÁV-Tours osztályvezetője egy nosztalgiakirándulás résztvevője volt. Azzal jött el, hogy hatást mérjen, hogy esetleg terveket készítsen a jövőhöz. Adott esetben még 1986-hoz is. — Mondtam volt, hogy budapesti gyerek vagyok. Pontosabban budai. Nekem a térképen ez a táj a térkép szeglete volt. Jártam itt nyáron, akkor is egy csoporttal. És egyszeriben rádöbbentem, hogy ami a térképen egy folt, az a valóságban csodálatos világ is lehet. Miről meséljek? Magának aki itthon van, aligha mondhatok újat, de a környék, a beregi táj, műemlékei, ezeknek a kicsi faluknak a sajátos hangulata, a Ti- sza-part homokja, és igen itt még a tiszta Tisza is csodálatos. Lévén, hogy ez a mesterségem azt mondom, hogy idegenforgalmi lelemény. Valami olyan, amivel igenis gazdálkodnunk kellene. — Még a környékbeliek szerint is csak nyáron Tissa a Tisza, és egy-egy rossz évben előfordulhat, hogy másfél évre korlátozódik a szezon. Mi erről a véleménye? — Most éppen februárt írunk, és hogy itt vagyok az nem véletlen. Tákos, Csaroda most télen is Tákos és Csaroda. Megmutatták, tehát tudom, hogy a jégtáblákkal torlaszolt Tisza-pant éppúgy kirándulóhely lehet, vagy lehetne, mint nyáron. Huszonhét ember jött most velünk. A helyi áfész, a naményiak, szerveztek nekünk, pontosabban a csoportnak egy hagyományos disznóölést. Nosztalgia-show? Nem feltétlenül az. Egy olyan szolgáltatás, ami ma is ritka még. Mi ez, ha nem idegenforgalom? Én elsősorban szakember vagyok, mert ez a dolgom, de becsületemre meghatódok, amikor látom, hogy a Szegeden felnőtt, vagy a pécsi Uránvárosban felcseperedett gyerek milyen természetességgel tud visszacsatlakozni, visszakapcsolódni a szülei világához. A szülők többsége ugyanis, ez is az út egyik tanulsága, erről a tájról való. Visszajön az is, aki kora gyerekkorában került el innen. — Visszaérkezés, hazatalálás? — Mind a kettő idegenforgalmi kategória. Egy biztos, a vásárosnaményiaknak ez az ötlete valamiféle nyitottságot jelez. Lehet, hogy a Tiszától függ itt a part, de amíg beszélgettünk itt, addig kiderült, hogy ez a nyitottság nem is egészen véletlen. Tudom, mert halottam róla, hogy a nyári kempingnek itt nagyon sok külföldi vendége van. Olyanok is, akik ide mindig visszajárnak. Nos, nékem egy iroda képviselőjének, ez mindenképpen figyelemre méltó. Ez a disznóölés viszont azt is az eszembe juttatja, hogy ezen a csodálatos Tisza-parton nemcsak nyár van. Meg kell tehát találni azokat a programokat, amit akár országhatáron túl is ajánlani tudunk. Most írok, illetve írtam egy kiadványt, nem akarom azt mondani, hogy egy könyvet, ami majd április környékén jelenik meg, és ami erről a tájról, Szatmárról, Beregről, az itteni műemlékekről, kirándulási lehetőségeikről, irodalmi emlékhelyekről szól. Á Bereg felfedezője — ön az egész országot járja? — Természetesen. A magyar idegenforgalom gyakorlata viszont az, hogy az ország a Balaton, és legfeljebb Budapest, s a Mátra. Engem is meglepett, hogy milyen rettenetesen, szánalmasan keveset tudunk a Felső-Tisza-vidékéről. Még nékem is ízlelgetni kell az itteni neveket. A Csarandát, a tarpai hagyományőrzést, Vaját, vagy az éppen innen könnyen elérhető Báthory- birtokot, Nyírbátort. Felfedezetlen táj ez. — Mi kell a felfedezéshez? — Ehhez az én kíváncsiságom, vagy ha úgy akarja az ón megszállottságom is kevés. Ha egy disznóölés fogó-pálinkás, forralt boros, fülkóstolós reggelije után álmodozni szabad, akkor azt mondanám, hogy ezt egyszer látni is elég. Nos, nem elég. Ahhoz, amit úgy hívunk, hogy idegenforgalom, beruházás és pénz kell. Amíg járok itt a környéken látok csodálatos házakat, ahová elhozhatnám akármelyik európai országból a turistáikat. Mi kellene ehhez? Az, hogy a nádtetős házban, a teljes nosztalgia mellé fürdőszoba, a telek végén legalább egy teniszpálya legyen. Voltaképpen mindez nem lenne nagy beruházás, de ha üres házak helyett ilyen komfortos lehetőségeket tudnánk kínálni valamiképpen, akkor ez a táj akár az idegenforgalom egyik aranybányája is lehetne. — Terveznek-e? — Egyelőre még csak tervezgetünk. Mondják itt a helyiek, hogy milyen nagyszerű vize van a gergélyiugomyai meleg strandnak. Európában kevés helyen tudnak már élő folyót kínálni. Ha emellé odateszem, a meleg vizű komfortos strandot is, ne adj isten a komfortos fürdőt is, ha bebizonyítom, hogy a vize gyógyvíz, akkor reálisak lehetnek a helyi áfész tervei is. Ök teniszpályát, golfpályát, szaunát terveznek. — Terveznek? — Megmondom őszintén erről mindeddig csak beszélgettünk. A tervezéshez ugyanis pénz kell. A jószándék kevés, de van itt egy olyan lehetőség, amiről szakemberként mondom, hogy nagyszerű. Meglátjuk, mi lesz belőle. Az bizonyos, hogy ezzel a találkozással valami elkezdődött. Az is biztos, hogy erre a lehetőségre más utazási irodák is felfigyelnek majd. A táj befogadóképessége van akkora, hogy elbírja ezt a lehetséges versenyt. Mi kell hozzá? Nyilvánvalóan a helyiek segítsége, nyilvánvalóan az, hogy próbáljunk közösen tenni, csinálni valamit. Tudja, ha a klasszikus időkben valaki talált egy olajmezőt, akkor még nem is tudhatta, hogy mekkora kincsre léi. Egy kicsit így vagyunk az idegenforgalomban is. Nem tudjuk az értékeinket. Itt Vásárosnamény- ban az áfész elkezdett valamit. És lehetséges, hogy ebből valami nagyon jó születik majd. Bartha Gábor Dietrich szerepei Marlene Dietrich televízióból, filmklubokból ismert régi filmek csillaga. A mai néző szemében naív történetek hőse, kissé megkopott szerepek alakítója jellegzetes igéző tekintetével, merev tartásával, különös, rekedtes hangjával. Ám semmi sem érződik az avultságból a tévében nemrég sugárzott műsorban, mely a 80 éves Dietrichet mutatta be a párizsi Oliympda színpadán. A sajátos atmoszférát teremtő színésznő felráz s bámulatra késztet, a múltról szólva is aktuális és modern tud maradni. Életének, pályájának, szerepeinek megismerésében és megértésében segít a Zeneműkiadónál nemrég megjelent „Tiétek az életem...” című önéletírása. A magánember Magánéletéről eléggé szűkszavúan szól. Legfeltárulko- zóbb édesanyjához és lányához fűződő érzelmeinek leírásában. Édesanyja volt számára a példakép. Életelve meghatározta az ő felfogását is; e szerint a kötelességek teljesítése és szeretete mellett a másik alapszabály a hűség. Tőle tanulta meg, hogy a gyeplőt szorosra kell fogni, az ember mem engedheti meg, hogy érzelmei eluralkodjanak rajta, nyűg legyen környezetének. Édesanyja akaratereje, szeretete biztosítja a kiegyensúlyozott életet, az igazi gyerekkort az első világháború embertelenségei közepette is. Az édesanyjával fenntartott viszony a minta egyetlen lányával való kapcsolatában. A legtermészetesebben ír gyermeke iránti rajongásáról, a féltő gondoskodásról, amivel Máriát körülveszi. A felnőtt lány anyjának támasza, sikereinek elő- segítője lesz. A színésznő A visszaemlékezés a férfiakról szólva rövidre szabottabb. Csodálatot és szer etetet kapott tőlük, s ezt csodálattal és szeretettel viszonozta. Sok mindent megtudunk szülőföldjéhez, Németországhoz fűződő kapcsolatáról. Többször érte a hazafiatlan- ság vácija, pedig ő csak a militarista Németországot tagadta meg. Pályáját Berlinben kis szerepekkel, beugrásokkal kezdte. 26 éves korában kapta meg a Kék angyal című film női főszerepét Josef von Stembergtől; alakítása világhírűvé tette nevét, s egyúttal a lehetőséget jelentette számára, hogy Hollyvoodba kerüljön. Sternberg, a rendező teremtette meg sajátos imágóját, s az ő védőszárnyai alatt válhatott dédelgetett filmsztárrá. Anyagi gondjai nem vdltaik, ékszereket, nercbundákat vásárolhatott, de jutott a pénzből a rászorulóknak is. Saját sofőrje vitte .mindennap a stúdióba. Semmi mással, csak a szerepeivé! kellett törődnie. Munkájának és kislányának szentelte minden idejét, örömét lelte a játékban. Sorra készültek filmjei, a sikeresek és a félresikerültek. Kötelességének érezte, hogy részt vállaljon a nácizmus elleni harcból. Nem volt egyedül, több neves -színészt hozott közel ugyanezen elhatározás. Pénzt küldtek Európába, hogy embereket menthessenek ki a német koncentrációs táborokból. A kimenekítettek Svájcban gyűjtöttek erőt a tengeren való átkelésre, majd az USA-ban kellett támogatni talpra állásúkat. De nem elégedett meg ennyivel. Az amerikai hadüzenet után személyes részvételt kívánt, meg akarta osztani a katonákkal a háború megpróbáltatásait. Lehetősége erre akkor nyílott, imikor a harcoló katonák szórakoztatására, lelki erősítésére frontszínházak alakultak. Egy ilyen társulat tagjaként kereste fel az amerikai hadsereg küzdő egységeit. Az elkényeztetett sztár ágyúdörgés közt, sáriban, latyakban, eltetvesedve teljesítette vállalt feladatát. Hitte, hogy ilyen módon is hozzájárulhat a háború mielőbbi befejezéséhez. Érdemeiért megkapta az amerikai szabadságérmet és a francia becsületrendet: A háború után ismét visz- szakerült a régi kerékvágásba. Ám ez nem történhetett rossz közérzet nélkül, hisz egy olyan Amerikában kellett megtalálnia helyét, mely nem volt tudatában, mit éltek át saját fiai. Az énekesnő Énekesnői karriert idősebb korában csinált, bár furcsa vele kapcsolatban korról beszélni. A reflektorok fényében a kortalan Marlene Dietrich jelenik meg. Pályája kezdetétől kötődött a zenés műfajokhoz, több híres szerepében énekelt is. Mint előadóművészt, csak pályafutása utolsó szakaszában ismerjük meg. Las Vegasban kezdte, s bejárta az egész világot önálló műsorával. A fellépések legapróbb részleteit — a látványtól a programig — nagy gonddal dolgozta ki munkatársaival. Mindent áthatott egyéniségének varázsa. A dalok felejthetetlenek. A legszebb, a legmegrázóbb talán a „Hova tűnt a sok virág?" Elérte mindazt, amit művész elérhet: a kritikusok bámuló elismerését és a közönség rajongó szeretetét. A. Szöllősi Irma ANTAL ATTILA: Nyírségi századelő Békalencsén fordul az ég vén este van teliholdas lidérc lép az ablak alatt a kisasszony Adyt olvas minden versbe beleszédül borzong a láp megpitymallik titkokat fecseg a Nyírség a szobából nesz se hallik Feledni a feledhetetlent mmmmSSSSnm Ém Szerencsések azok, akik valamilyen úton-módon elolvashatták^az 1968-ban, Rómában megjelent Vénasszonyok nyarát. Ez volt Domahidy András első regénye, ami az emigrációban igen sikeres lett és itthon is felfigyeltek rá. Majd később, 1979-ben rukkolt ki a szerző a másodikkal, az Árnyak és asszonyok cíművel, melynek magyarországi kiadását a Magvető vállalta magára. Tudunk-e valamit Domahidy Andrásról? Keveset. Itt-ott felbukkan a neve, legutóbb az Üj Tükör mutatta be a hazai irodalmi életnek. Domahidy Andrást emigráns írónak emlegetik, bár ezt a címzést — gyanítom, — ő sem vindikálja magának tiszta szívvel, hiszen erről a szatmári tőről fakadt ő is, és érzéseiben itthon van, igaz, a sors elüldözte más világrészekre. Az írót kevésbé ismerjük, de — sajátságos módon — az őshonos szatmáriak, angyalosiak, szalkaiak még emlékeznek a Do- mahidy-fiúkra, Andrásra és Miklósra. András, az író, 65 éves, Szatmáron született. (D. Miklós is íróféle, csak nem magyarul publikál.) Édesapjuk az a Domahidy György mátészalkai kórházi főorvos, aki 1955-ben halt meg a városiban. Ha jobban beásunk a családi múltba, kiderül, hogy nagyapjuk, D. Viktor azt a Teleki Blankát vette feleségül, akinek az apja gróf Teleki Sándor, Petőfi barátja volt Költőn. A család apai ágán találjuk az ükapát, D. Ferencet, egykori főispánt, aki Jókai Mórt — képviselőtársát és barátját — látta vendégül angyalosi kúriájában 1876- ban. Ezekre az elődökre is büszke Domaihidy András, ha kesernyésen és nosztalgiával vetíti bele írásaiba családja egykori világát, egyúttal osztálya stílusát, életvitelét és sorsfordulóját. A most megjelet Árnyak és asszonyok című könyve visszafojtott lírai vallomás, amit csak tiszta szívű magyar ember tehet, aki a világ végéről is áhítozik a szülőföld után. A regényhős Terényd János szájába így adja: „ ... Mert haza akartam menni, ezzel a névvel, tört román beszéddel, naiv reménnyel, hiszen tisztes a múltam, a becsületem, építeni otthon is .kell. Hazamenni a polyánákra, nem a kövirózsákhoz, engem sohasem vonzottak a hegyek; dombos és szelíd a Kővár vidéke, gyümölcsöt hordozott lankáin, máiét meg kalászost, nem erdőséget ...” A közelmúltat vetíti a jelen eseménysorába, három nőalak, Sophie, Inke, Christie finoman megrajzolt képét, egy valóban fájdalmasan szép szerelem, szerelmek megejtő rajzolatát. És mindig, mindenhol, minden megnyilvánulásában ott zsong az elhagyott haza képe, az új hazába való beilleszkedésnek józan reménye. Ott van a daróci ház, az angyalosi, rápolti Szamos-part, a Lápas-vidéke, ahonnan közelről is látni a bányai hegyeket, .mind-mind egy darab Szatmár. Ott van a mondatfűzésekben, régen nem hallott szavakban, gyönyörűséges kifejezésekben, ízekben, illatokban, ott van „A csü- gődi hegy aljában...” dallamában, ott van a csárdásban, melyet „... így jártak itt időtlen idők óta a parasztok és urak. Egymás mellett és egymással szemben, derekat fogva vagy egymás kezét, kopogósán kirakva ez volt a tánc. Ezzel járták el egymásnak, amit elmondani nem mertek egymásnak, így játszottak és így kacérkodtak, így próbálták ki egymást, hogy egymáshoz valók-e vagy nem egymáshoz valók, ez volt a bizonyosság, a vallomás, a táncra járt lábak pecsétje, igen vagy nem." Ügy tűnik, hogy a Sophie—Inke—Christie-keret a könyvben csak látszólagos, de szükség van rá, mert így bomlik ki az igazi mondanivaló. Ismerve a szerző nacionáléját, biztosíthatjuk az olvasót, hogy hiteles képet festett a múltról, a jelenről és a bizonytalan jövőről nekünk — ott, Ausztráliában. És a szerző is biztosítja olvasóit a hűségről, magyarságáról. (Domahidy András: Árnyak és asszonyok. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1985., 241. p.) Nyéki Károly ? ■
