Kelet-Magyarország, 1986. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-18 / 41. szám

4 Kelet-Magyarország 1986. február 18. Portugália Soares az új elnök Mario Soares Portugália új köztársasági elnöke. A vasár­nap megtartott második el­nökválasztási forduló ered­ményeként a szocialista pánti politikus győzelmével a de­mokratikus erők kerekeditek feliül a konzervatív társadal­mi rétegekkel) vívott küzde­lemben. Vasárnap a lisszaboni vá­lasztási központban a szava­zatok összeszámolása az or­szág északi körzeteiben le­adott voksok összegzésével kezdődött. A konzervatív je­lölt, Freitas do Amaral az el­ső óná/bam fölényesen veze­tett. Am, aihogy múlt az idő, úgy csökkent a két félre le­adott .szavasatok számának különbsége. Pontosan 22 óra­kor Ramalho Earns tábor­nok, leköszönő köztársasági elnök szóvivője útján hivata­losan köszöntötte Mario Soares szocialista párti poli­tikust, az ibériai állam új köztársasági elnökét. Mario Soares, aiki a fasisz­ta diktatúra éveiben a de­mokratikus Portugáliáért küzdő hazafiak egyik kiemel­kedő egyénisége volt, az 1974- ben győztes áprilisi forrada­lom óta vezető szerepet ját­szik Portugália társadalmi életében. A szocialista párti politikus miniszterelnökként, vagy különféle egyéb kor- mányfunikcióikban, illetőleg pártvezérként demokrata-li­berális politikai meggyőződé­sének igyekezett érvényt sze­rezni. Jóllehet politikája nem volt mentes a kommunista- ellenességtől, a Portugál Kommunista Párt az elnök- választás első fordulója nyo­món előállt új politikai hely­zetben Soares támogatása mellett foglailt állást. Fenn­állott ugyanis az a veszély, hogy Freitas do Amaral győ­zelme esetén a konzervatív erőik pozíciói erősödnek meg, ami jelentősen visszavetette volna a demokratikus folya­mat továbbvitelét. Alvaro Curthial, a Portugál' Kommunista Párt főtitkára rövid nyilatkozatában hétfő hajnaliban a demokratikus erők összefogása sikerének mondotta a vasárnapi válasz­tási eredményeket. Mario Soares még hétfőn hajnalban rövid sajtónyilat­kozatot adott. Hitet tett az 1974. évi áprilisi forradalom eszméi mellett és Portugália valamennyi polgárát az or­szág belső békéjének, nyugal­mának erősítésére hívta fel. Megfigyelők a választási részeredmények 'ismeretében utalnak arra, hogy Soares 'győzelmét azoknak a déli kör­zeteknek köszönheti, ahol az ipari munkásság és a mező­gazdasági dolgozók szavazatai döntő többséget biztosítottak a számára. Az első forduló­val összehasonlítva a vasár­napi választásokon egyéb­ként a tartózkodók aránya kisebb volt, nem haladta meg a 22 százalékot. BABY DOC B ohózatba illő eseménysorozat játszódott le a hét vé­gén a Franciaországban tartózkodó haiti diktátor, Jean-Claude Duvalier távozása és maradása ügyé­ben. A véres kezű diktátor országszerte kedvezőtlenül fo­gadott érkezése kapcsán megkérdezték Fabius miniszter- i elnököt egy választási gyűlésen, mi lesz a Franciaország ■ vendégszeretetét élvező hóhérral? „Duvalier menedékjo­gával kapcsolatban maradunk a korábbi álláspontunkon, nevezetesen, tartózkodása csak ideiglenes. Nem kívánjuk, hogy hosszú ideig maradjon. Ezt megmondtuk neki és az amerikaiaknak is, és keresünk egy másik befogadó orszá­got.” A Le Matin, a szocialista pártot támogató lap szerint ! „Baby Doc (Duvalier) időt akar nyerni és menedékjogot kért, de a külügyminisztérium közölte, szó se lehet róla”, j : Georges Marchais, az FKP főtitkára kijelentette: „Duva­lier, a haiti nép hóhéra távozzon. Az, hogy a francia kor­mány fogadta és Duvalier menedékjogot kért, Franciaor­szág megsértése”. Fabius miniszterelnök péntek este már azt mondta: „Duvaliemek gyorsan el kell hagynia az országot. Szó se lehet róla, hogy itt maradjon. Gyorsan megoldást kell találnunk az Egyesült Államokkal együtt”. Az elmenekített diktátorral majdnem, hogy szolidari- f tást vállaló francia politikai jobboldal lapja, a Figaro in- - terjút közöl Duvaliertól, amelyben a volt diktátor kijelen­ti: „Soha nem kételkedtem abban, hogy Franciaország menedékjogot ad. Távozásom volt az egyetlen mód, hogy . elkerülhessük a vérfürdőt. Az Egyesült Államok soha nem • ajánlotta fel nekem a menedékjogot. Franciaországgal bi-» i zonyos kétértelműséget tapasztalok a tartózkodási időmet > i illetően, bár a korábbi beszélgetéseink alapján 8—14 nap­ról volt szó, mint kezdetről” — mondta Duvalier. Mitterrand elnök mintha többet tudott volna, egy vá- ‘ lasztási gyűlésen közölte: „Az alkotmány menedékjogot : biztosít minden személynek, aki a szabadságért harcol. Nem tudom — mondta az elnök —, hogy Jean-Claude Duvalier testesíti-e meg legjobban a világon az emberi jo­gokat”. S akkor megkérdezték: mi lesz, ha senki nem i fogadja be? Az elnök az ügyet bagatelizálni igyekezvén, < H kijelentette: „majd meglátjuk, Duvalier nem jelent nagy 1 terhet, nem kell túlozni. Az Egyesült Államokkal egyet- ; értésben cselekszünk ebben az ügyben. Az Egyesült Ál- j lamok nem akar Haitiből új Kubát”. De ekkor még a francia elnök sem sejtette, hogy ame­rikai barátai mit forgatnak a fejükben. A francia kül­ügyminisztériumban megindult egy titkos folyamat. Va- j sárnap hajnalban telefonon felhívták Duvaliert talloiresi > luxusszállodájában, s közölték vele, csomagoljon, reggel kilenckor repülővel felhozzák Párizsba családostól és a ; déli repülővel indul New Yorkba. B ogy közben mi történt a szállodában, még nem tu- . dom, csak azt, hogy Duvalier 10 óra után kérte a reggelijét, amit ágyban fogyasztott el. Az amerikai ; külügyminisztérium ebben az időben jelentette ki, Duva- ’ liemek nincs amerikai vízuma, így nem mehet New York- : ba. Egyébként sem kívánatos személy. Különös kibúvó, hiszen francia vízuma sem volt, amikor Franciaországba érkezett. A haiti diktátor „együttes” kezelése tehát így végződött: egyelőre — ki tudja meddig — a francia hatóságok ven­dégszerető karjaiban marad. Párizs, 1986. február JCiwdej 3itoán. ] l ___________________________________________________J Száz éve született Kun Béla Kun Béla N eve megtalálható sok ország lexikonaiban, hazánkban utcák, te­rek, intézmények őrzik em­lékét, és se szeri sem száma a róla elnevezett brigádok­nak. A róla szóló, vagy az ő írásait tartalmazó könyvek is megtöltenek ma már egy könyvespolcot Születésének századik évfordulóján mégis helyénvaló röviden áttekin­teni egy világtörténelmi for­dulattal összefonódó életút­ját. Kun Béla egy erdélyi kis faluban lflö6. február 20-án látta meg a napvilágot. Di­ákéveit a korabeli magyaror- szág rangos oktatási intéz­ményeiben, a zilahi és a ko­lozsvári gimnáziumokban — töltötte. Az érettségi után egy évig diákoskodott a kolozs­vári egyetemen, de a jogász­kodást az újságírói pályával cserélte fel. Kolozsvári és nagyváradi lapoknál tanulja ki a mesterség fortélyait, és hamarosan komoly sikert könyvelhet el: feljön Buda­pestre, hogy a századelő egyik legszínvonalasabb lap­jának, a Budapesti Naplónak a szerkesztőségében bizo­nyítsa tehetségét. Aliiig miúlit húszéves ekkor — és bizonyos, hogy gyökeret ver a pesti irodalmi életben, ha nem szólítja őt egy idézés a kolozsvári bíróságra. Izga­tás vádjával ültetik a vádlot­tak padijára. Ekkor neve már ismert a magyar munkásmozgalom­ban. A Magyarországi Szoci­áldemokrata Pártnak 16 éves kora óta tagja, és a kolozs­vári szervezett munkások számon tartják az energikus fiatalember széles körű mű­veltségét, szónoki képességét, íráskészségét. Az MSZDP er­délyi végrehajtó bizottságába 1908-lban választják be. Ám közbeszól a nagy ren­dező, a világtörténelem. Kun Bélát 1914 őszén — a kolozs­vári 21-es honvéd gyalogez­red katonájaként — a galí­ciai fontra viszik. Ezrede az első vonalba kerül bevetés­re ; Kun Béla meg is sebesül a iharcok során. Zászlósi rang­ban esett fogságba 1916 tava­szán. A szibériai Tomszk vá­rosának hadifogolytáborába került. Itt vette fel a kapcso­latot az orosz forradalmárok­kal. A nagy októberi szocialista forradalom győzelme után Petrográdba, az akkori fővá­rosiba utazott Itt személyes kapcsolatba került a forrada­lom vezetőivel — Leninnel, Buharinnal, Szverdlovval. Hamarosan élére állt a ma­gyar hadifoglyok kommunis­ta mozgalmának. 1918. márci­us 24-én az ő kezdeményezé­sére alakult meg az első ma­gyar kommunista szervezet — az Oroszországi Kommu­nista (bolsevik) Párt magyar csoportja. Viharos események köze­pette telik az 1918-as év. Kun Béla többször vesz részt fegyveres harcokban a szov­jethatalom védelmében. Cik­keket ír a szovjet lapokba, valamint a különböző nem­zetiségű hadifoglyok részére kiadott újságokba. Gyűlése­ket tart, pártiskolát vezet, képezi ki az eljövendő ma­gyar forradalom kádereit. Neve ismertté válik egész Szovjet-Oroszországban. Ám az ő helye mégiscsak első­sorban itthon van. 1918 no­vemberében tér haza — és habozás nélkül hozzálát a Kommunisták Magyarorszá­gi Pártja létrehozásához. Mint ismeretes, ez a kezde­ményezése lelkes segítőtár­saiktól támogatva november 24-én sikerre vezet. Kül- és belpolitikai szem­pontból kedvező volt ekkor a pillanat a KMP megalakulá­sához. Ezt a történelmi al­kalmat elszalasztani megbo­csáthatatlan vétek lett vol­na. A magyar kommunisták haladéktalanul cselekedtek. Az országban győzött a pol­gári demokratikus forrada­lom, a kormány komolyan veszi a gyülekezési, szólás- és sajtószabadságot. Nem tiltja a törvény a kommunis­ta párt működését és annak sincs akadálya, hogy megje­lenjen a párt lapja, a Vörös Újság. Kun Béla emberfelet­ti aktivitással dolgozik ezek­ben a hónapokban. Elsősor­ban ő alakítja ki az új párt stratégiáját és taktikáját, dolgozza ki annak állásfogla­lását az ország előtt álló nagy kérdésekben. Részt vállal a Vörös Újság szerkesztésében, brosúrákat ír, főleg azonban beszédeket tart. 1919. február 21-én letar­tóztatták és a rendőrök dúr- ván bántalmazták. Az erről szóló sajtótudósítás óriási mértékben megnövelte Kun Béla ás az MKP népszerűsé­gét. Egy hónapot börtönben tölt; ezalatt az idő alatt vá­lik pártja a magyar politikai élet egyik döntő tényezőjévé. Amikor márciusban a polgári köztársaság helyzete tartha­tatlanná válik, a szociálde­mokrata vezetők a börtön­ben keresik fel őt: nélküle, s a kommunisták nélkül már nem lehet kiutat találni a kül- és belpolitikai válság te­remtette zsákutcából. A kiút: a két párt egyesü­lése, a munkáshatalom meg­teremtése, és a Magyar Ta­nácsköztársaság kikiáltása. Azok az emberek, akik ekkor vállalták a felelősséget a re­ménytelen helyzetbe került ország sorsáért, jól tudták: a magyar proletárállamnak ön­magában nincs esélye a fenn­maradásra. A kivívott hata­lom akkor tartható fenn, a szocializmus sorsa Magyar- országon akkor menthető meg, ha az orosz és a magyar forradalmat hasonlók köve­tik Európa más országaiban — Ausztriában, Németország­ban, Olaszországban. Ennek lehetőségével számoltak is a Tanácsköztársaság vezetői. Éppen a külső tényezők dön­tő fontossága miatt választot­ta Kun Béla a külügyi tárcát a Tanácsköztársaság kormá­nyaiban. Tevékenysége nem korlá­tozódott a külügyek irányítá­sára. Funkciójától függetle­nül, ő volt a Tanácsköztársa­ság első embere. Amellett ott volt mindenütt, személyesen, ahol a munkás­hatalom lényeges eseményei történtek, és saját személyi­ségének erejével alakította azokat. Nem a magyar népen és nem a Tanácsköztársaság ve­zetőin múlott, hogy az első Az MTI bécsi tudósítója állomáshelyén a nemzetközi munkásmozgalom olyan ré­gi harcosát kereste fel, aki mozgalmi munkája során ta­lálkozott Kun Bélával. Az alábbiakban közreadjuk a visszaemlékezést. A 86 éves Friedrich Hex- mann az egyetlen, még élő alapító tagja az Osztrák Kommunista Pártnak, amely­nek utóbb sok éven át köz­ponti bizottsági és politikai bizottsági tagja volt. A Sie­mens-gyár sztrájkszervezője­ként kapcsolódott be 1918- ban a munkásmozgalomba, majd november 3-án ott volt a párt megalapításánál. A fiatal forradalmárt 1921-ben Moszkvába, a Lenin-intézet- be küldték tanulni. Ott is­merkedett meg egy érdekes vita alkalmából Kun Bélá­val. — 1929-ben — emlékezik a fiatalos, teljes szellemi fris­seségét megőrzött Friedrich Hexmann — a Komintern ta­nácskozásra hívta össze a testvérpártok Moszkvában élő képviselőit. A tárgy: ho­gyan látjuk az új forradalmi hullámot, hiszen a gazdasá­gi világválság küszöbén vol­tunk. Mi legyen a kommu­munkáshatalom nem tudott fennmaradni. A négyéves vi­lágháborúban kimerült or­szág a külső katonai túlerő­vel szemben gyengének bizo­nyult. A román királyi had­sereg támadásának követ­keztében a Tanácsköztársa­ság kormánya 1919. augusztus 1-én lemondásra kénysze­rült. Kun Béla életében, ezután az emigráció nehéz évei kö­vetkeztek. Bécs, Moszkva, Berlin életének új állomásai. Új közegbe kerül: a nem­zetközi kommunista mozga­lom vezérkarába. Ebben az időszakban a kommunista pártok tevékenységét a Kom­munista Internacionálé (Komintern) hangolta össze és irányította. Kun Béla a Komintern egyik vezetője­ként a nemzetközi kommu­nista mozgalmat szervezve különböző feladatokat oldott meg. Illegálisan utazgatva Európában, fontos szerepet játszott a német, csehszlo­vák, román, bolgár és más pártok életében. Természetesen nem szakadt el a magyar kommunista mozgalomtól sem. Az illega­litás és üldöztetés győzelme­sen nehéz helyzetében lévő KMP-it belső prob lémák is marcangolták. Kun Béla nem jöhetett haza: azonnal felis­merték volna. Bár minden tőle telhetőt elkövetett, hogy a távolból is lépést tartson a hazai eseményekkel, nem mindig sikerült neki reálisan felmérni a magyar kommu­nista párt szerepét és lehető­ségeit. Ebből fakadtak azok a hibásnak bizonyult értékelé­sek, amelyek kedvezőtlen ha­tással voltak a KMP harcai­ra. Nem tudta elkerülni az nista mozgalom stratégiája? A német elvtársak, akik erős tömegpártot képviseltek, szektás állásponton voltak: csak ők jelentenek forradal­mi erőt Németországban, hangoztatták, a szociálde­mokraták (a másik tömeg­párt) ugyanolyan reakciós, mint a buzsoá pártok. For­radalmi helyzetben nem le­het rájuk számítani. Én a vi­tában más véleményen vol­tam. Emlékeztettem arra, hogy az Osztrák Szocialista Párt az egyetlen, amelynek szervezett fegyveres ereje van. A Schutzbund, amelyik már akkor, egy stájerországi megmozdulásnál fegyvert is használt a munkásság védel­mében. Lehet, hogy a szoci­áldemokrata vezetők megal­kuvók — de a munkásság ma is komolyan veszi az ausztromarxizmust, mond­tam. Nos Kun Béla, a Ko- minter képviselője és a vi­ta vezetője, a nyilvánosság előtt a németekkel szemben nekem, a kis OKP képvise­lőjének adott igazat. Mint tudjuk, utóbb a történelem igazolta ezt az álláspontot, amelyet a kommunista moz­galom is magáévá tett. Kun emigránssors másik betegsé­gét — a vereség miatti bűn­bakkeresést, az azonos elvű- ek egymás közötti torzsalko­dását — sem. Akárcsak tör­ténelmi sorstársai, Rákóczi és Kossuth, ő is sok energiáit elfecsérelt olyan haircokra, amelyek jobb sorsra érdemes embereknek okoztak keserű­séget és ártottak a közös ügynek. Az utókor olykor túl­zottan dramatizálja ezeket a küzdelmeket, elfelejtkezvén arról, hogy itt egy olyan je­lenségről van szó, amely gya­korlatilag minden politikai emigráció elkerülhetetlen ve­lejárója. A húszas évektől Kun Béla a Szovjetunióban élt. Hosszú éveken át a nemzetközi munkásmozga­lom kiemelkedő harcosának kijáró tisztelet és megbecsü­lés övezte őt. Azután jöttek azok az évek, amelyeket az utókor a „személyi kultusz” időszakának nevez. Amikor nem számított sem a korábbi érdem, sem az egyén politi­kai elkötelezettsége: az em­berek sorsát a beteges gya­nakvás, az önkény kiszámít­hatatlan szeszélye sodorta, mint vihar a levelet. Kun Bélát 1937. június 29- én tartóztatták le — törvény­telenül, hamis vádak alapján. Halálának körülményei mind­máig ismeretlenek. Csak egy bizonyos: börtönben pusztult el. Rehabilitálására az SZKP XX. kongresszusával egyidő- ben, 1956 februárjában ke­rült sor. Azóta foglalhatja el helyét a magyar történelem nagyjai között. Borsányi György Bélát elvi tisztánlátással pá­rosult szókimondása kiemel­te nem egy opportunista emigráns társa közül. A Hexmann-házaspár utóbb még Becsben is találkozott Kun Bélával, aki illegálisan nem egyszer az osztrák fő­városba látogatott, hogy tájé­kozódjék a helyzetről, s köz­vetítsen a magyar emigráció frakciós vitáiban. Arról per­sze, hogy a németül (magyar akcentussal) kiválóan beszé­lő vendég a Komintern kép­viselője, Hexmanné sem tudhatott: — Sétálni küldtek vele a bé­csi erdőbe. Jó, figyelmes tár­salgó volt, aki meglepően tá­jékozott volt pártunk mun­kájáról — de még többet akart megtudni ... Egyéb­ként kitűnő „búvóhelye” volt a Frischauf orvosházaspár lakása, a városháza mellett. Kevesen tudták, hogy az is­mert ideggyógyász felesége a párt értelmiségi szárnyá­nak vezetője. A nagypolgári lakásban senki nem sejtett volna Európa-szerte körö­zött kommunista vezetőt... Heltai András Bécs „Álláspontját a történelem igazolta...”

Next

/
Thumbnails
Contents