Kelet-Magyarország, 1986. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-17 / 40. szám

1986. február 17. Kelet-Magjjarország 7 A csók bajjal jár Néhány évvel ezelőtt 61 ezer szurkoló tombolta végig az UEFA Kupa elődöntőjét Kölnben a helyi FC és a Standard Lüttioh között. A mérkőzés legérdekesebb ese­ménye egy tizenegyes körül zaj­lott. A kölniek közép csatárát csúnyán felvágták és John Car­penter. az ír játékvezető habo­zás nélkül a büntetőpontra mu­tatott. Renqui, a Lüttách csapatkapi­tánya enyhén szólva nem értett egyet az ítélettel és véleményét a lehető legváratlanabb formá­ban hozta Carpenter tudomásá­ra. Odárohant hozzá és cuppa­nós módon arcul csókolta. A bájos kezdeményezés nem maradt hatástalan. Carpenter lá­nyosán elpirult, aztán a zsebébe nyúlt, előrántotta a lehető leg­vörösebb kártyát és kiállította Rendűit. Érdekes, pedig akkoriban még a kutya sem beszélt az AIDS- ről . . . VILÁGCSÚCS A kiállítások világcsúcsát min­den bizonnyal Sergio Vasquez tartja. Az uruguayi játékvezető egyet­len mérkőzésen — csekélység! — tizenkilenc játékost küldött le idő előtt a pályáról. Mire a szövetség Vasquezt két hónapra eltiltotta a bíráskodás­tól. Nem a tizenkilenc kiállítás miatt. Az teljesen rendben volt, hiszen a pályán tömegverekedés tört ki s a tizenkilenc játékos laposra pofozta egymást. Hanem azért, mert Sergio Vas­quez a megmaradt három játé­kossal is folytatni akarta a mér­kőzést ! Hetekig az liván — A túra végefelé, Mályinká- ban megismerkedtem egy ked­ves bácsival, aki vacsorával és szálassal kínált. Már éppen le­fekvéshez készülődtünk, mikor váratlanul betoppant négy ön­kéntes rendőr. Egy gyanús kül­sejű egyénről kaptak bejelen­tést, és nagy fogást reméltek. Miután igazoltam magam, kissé csalódottan távoztak. Persze megértettem a helybeli bejelen­tő aggodalmát, úgy torzonbor- zan nem nyújthattam szalonké­pes látványt — mesélte túrája egyik izgalmas sztoriját immár vidáman, Horn István. — Kék túra! Gyakran hallha­tunk róla, ám nemigen tudjuk, mit is takar az elnevezés. Egy körülbelül 1100 kilométeres út­vonalat, amely a Kőszeg mellet­ti Velemnél kezdődik, és a zempléni Lászlótanyánál ér vé­get. A Balatontól délre elterülő magaslatokat kivéve, hazánk szinte valamennyi hegyvonula­tát érinti. A Kék túra útvonalán több mint száz ellen őrzőhely ta­lálható, ahol a túrázók pecsét­tel igazoltatják az egyes résztá- vok teljesítését. Van aki csak néhány résztávot jár végig, van aki így részletek­ben az egész Kék túrát. És van aki egy szuszra teszi meg az apostolok lován ezt a hatalmas távolságot, ami a hazai termé­szetjárók között elismerésre mél­tó teljesítmény. Különösen ak­kor, ha ezt télen teszi, miként a huszonhét esztendős Horn Ist­ván. Aki egy személyben a nyír­egyházi Alpinist GMK vezetője, a Zöldért Vörös Meteor Tenyé­szet járó Egyesületének Heliktit- barlangász csoportjának bizton­ságtechnikai vezetője, túra veze­tő. Röviden: a természet szerel­mese. Az elmúlt esztendő no­vember 30-án indult el Velemből, és január 22-én érkezett meg a Kék túra végpontjához Lászlóta- nyára. Több, miért ? Többen terveztük a túra telje­sítését, ám végül egyedül ma radtam — kezdte az ötvenkéi nap történetét Horn István. El­határozásomnak több miértje is volt. Elsősorban hazám megisme­rése, némi kalandvággyal fűsze­rezve. Fontos szempont volt, hogy a Kék útra alapját jelen­tette egy későbbi, jóval na­gyobb erőpróbának. Története­sen arról van szó: szeretnék el jutni az Alpokba, és ha már Horn Istvánnak hívnak, úgy döntöttem, meghódítom az Alpok 4478 méter magas csúcsát, a Mat- terhornt. így a túra egyben az alpokbeli szerelés kipróbálását is jelentette. Hátizsákom, melyben minden szükséges túrakellék helyet ka­pott, 22—25 kilogramipot nyo­mott. A legnagyobb napi telje­sítményem több mint harminc kilométer volt. A túra legfonto­sabb eseményeit az evés és az alvás jelentette. Arra mindig ügyeltem, hogy naponta legalább egyszer meleg ételt egyek. Volt,, mikor beültem egy vendéglőbe, vagy alkalmi ismerőseim láttak vendégül, de sokszor főztem ma­gamnak. Aludtam turistaszálló­Tornaterem épül Az autóbusz ablakából láttam, a szünetben igazi hógolyócsata alakult ki a borbányai általános iskoláiban, mindenki mindenki ellen. A hangos üdvrivalgás a kapun belül, egy-egy jól sikerült találatot jelentett. A bitumenes pályán az ötödikesek egy új sportágat, a jégfocit találták ki, aminek a lényege: minden test­részen lehetett csúszni a jégen, a labda eltalálása lényegtelen volt. A legnagyobb ricsaj mégis a tornaterem felől érkezett. A lányok hősiesen védték öltöző­ajtajukat, a fiúk azért megpró­báltak néhány mozdulatot elles­ni a benti öltözködésről. Amikor az egyik testnevelő. Kovács Lászlóné belépett, a fiúk fel­hagytak az ostrommal és csen­desen kisomfordáitak hógolyózni. — Jöjjön, nézze meg a torna­termünket! — invitált vendég­látóim. de hangsúlyából éreztem, különlegességben lesz résziem. A tornatermet ugyanis egy 6x7 mé­teres tereimből alakították ki. Az ajtóval szemben a falra felfes­tették a kézilaJbdakaput. jobb ol­dalt pedig a bordásfalakat sze­relték fel. Az ajtó mellett a cse­répkályha békésen duruzsolt, de kiálló részei veszélyesen mered­tek előre. — Zsámolyokat szoktunk a kálytoa elé tenni — mutatott a tornaszerekre Kállai Éva, aki két éve tanítja a testnevelést az is­kolában. — A helyiszűke miatt azért nagy (becsben tartjuk birodal­munkat — vette át a szót kol­légája. — Ezt a tornaszobát is ebben a tanévben használjuk elő­ször. addig novembertől febru­árig a termekben, a többi hó­napban a szabadban tartottuk a testnevelésórákat. A tantermek­ben az összes padgyakorlatot át­vettük és a gyerekek például a tanári asztalra tett szőnyegen bukfenceztek, óra végén pedig sakkoztak. Kocsis Gyuri közü­lük az országos versenyre is el­jutott — büszkélkedett, majd mi­közben az udvari torn apálya felé kalauzolt, a következőket mondta: — Amikor beköszönt a jó idő, apostolok Horn István ban, alkalmi Ismerőseimnél, pad­láson, tornácon, barlangban, hó­ban, a legtöbbször a sátramban. Miután hazajöttem, sokan megkérdezték: hányszor téved­tem el, és féltem-e? Van a ter­mészetjáróknak egy aranyköpé­se: csak az nem téved el, aki otthon marad. Természetesen én is eltévedtem néhányszor. Ilyen­kor az a szabály, hogy vissza kell menni az utolsó jelzésig, ahol előkerül a térkép és a tá­joló. Amelyek egyébként végig jól fel vannak tüntetve, ám a sokak által népszerű Mátrában szükség lenne az újrajelölésre. Tulajdonképpen minden nap egy kaland volt, egy-egy örök emlék. Az óesztendő utolsó nap­ja a Nógrád megyei Kéttoodony- ban ért. Szilveszter délutánján végignéztem a helybeliek népi mulatságát, az újévet a helyi presszóban köszöntöttem. Utam során nagyon sok jószívű és ér­dekes emberrel hozott össze a sors. Jókat beszélgettünk, és jó néhány csodálatosan szép dalt hallottam. Utólag már bánom, hogy nem vittem magammal magnót. Ax Alpok a nagy álom Itthon sokan gratuláltak, szin­te felnéztek rám: ez kemény le­gény, egyedül gyalogolt le 110 kilométert. Véleményem szerint bárki képes. megcsinálhatja Csak megfelelő szakmai alapis­meret. elszántság, szabadidő és egy kis pénz kell hozzá. Én sze­rencsés vagyok, hiszen — igaz éppen télen — akad egy kis sza­badidőm. Ami a költségeket il­leti. nyolcezer forintomba kerül* az ötvenkét nap. Óriási élmény volt a túra. ám a nagy álmom az Alpok. Előtte azonban több tátrai utat szeret­nék megvalósítani. Ezeket már nem egyedül, hanem társakkal. Az ország legkeletibb, legnvuga- tibb, legészakibb, legmagasabb és legmélyebb pontján már jár­tam. Még hiánvzik a legdélibb pont, és az ország közeoe. Pusz- tavacs. Ha ezeket a helyeket is meglátogatom, elmondhatom maid: a leg-Magyarországot is ismerem. Mán László Mskola a város peremén Lógnak a szeren — mert van megkezdődnek a kézilabdaedzé­sek Bva irányításával, emellett délutánonként a mezei futóver­senyekre készítjük fel a gyere­keket. Együtt körbejártuk és megnéz- tűk a most még üresen ásító tor­naszereket. majd a beszélgetést a tanáriban folytattuk, ahol a vendéglátói szerepet Jármezei Tamás, matematika—fizika sza­kos tanár vette át, aki azon 'kí­vül, hogy 20 éve labdarúgó-já­tékvezető, másodosztályú minő­sítéssel rendelkezik lövészetben', és ugyanebben a sportágban megszerezte az edzői képesítést. — Elődömtől, Aranyi Lászlótól 1969-ben vettem át a lövészszaik- ikört — kezdte Jármezei Tamás. — A közeli kuíltúrház vezetője­ként a nagyteremben laptováb- bítós mindlőteret készítettem, ahol a gyerekek edzlhettek. Majd amikor máis lett a kultúrház ve­zetője, a városi lőtérre jártunk ká. A kiválasztást az ötödikesek­kel kezdtem. Testi felépítés — kellő erőállapot —, jó tanulmá­nyi eredmény — figyelmetlenek nem, jöhetnek — a kritérium. Patronálóktól, a papírgyártól kaptunk két pisztolyt, de a vá­rosi lőtéren: ,az MHSZ Építők Városi Lövészkílubja adja a töb­bi felszerelést, kispuskát, lőszert. — Az eredményeket figyelem­be véve, nem nagyképűségből, a városi aranyérmeket már nem számoljuk, az értékmérő az or­szágos helyezések. A legutóbbi öt évben — és már fejből sorol­ja is a isikerlajstromot — az or­szágoson a következő eredmé­nyeket értük el: I9ftl-ben egyé­niben — Mezei Erzsébet —, és csapatban is első helyezés. 1982- ben egyéniben Szilágyi Szilvia első, a csapat harmadik, 1983- ban Papp Zoltán első, Soós Ibo­lya negyedik, a csapat harmadik, 1984-ben Katona András harma­dik, a csapat negyedik. 1085-ben Fülöp Mária ötödik. Tornai Ani­ta hatodik, a csapat harmadik. Elnézést kért, de becsengettek, és órára kellett mennie. — Jövőre már lényegesen ja­vulni fognak feltételeink — egé­szítette ki az eddig elmondotta­kat Pató Pálné igazgatóhelyet­tes. — Az ÉPSZER már meg­kezdte egy 8 tantermes, és egy 12x24 méteres tornaterem alapo­zását. amelynek átadását jövő szeptemberre ígérték. Az 560 gyerek közül a tervek szerint a felsősök költöznek ált. az alsó­sok maradnak. — Az a tornaterem számunkra a paradicsom lesz — szól közibe Kovács Lászlóné, és mindkettő­jükön látszott, (legszívesebben már birtokba vennék az új lé­tesítményeket. (m. cs.) Leninvárosból érkeztek Az edző és tanítványai Az NYVSSC A kategóriás at­létika-szakosztálya november elején egy edzővel — Fábián Já­nos — és három versenyzővel — Kasza Edit, Bekecs Sándor, Bártfai Tünde — gazdagodott, akik Leninvárosból érkeztek a megyeszékhelyre. Azóta az „újak”, hasonlóan a többiekhez, megkezdték a felkészülést az atlétikai idényre előbb Nyíregy­házán, majd Jablonecben és új­ra Szabolcs fővárosában. A versenyzőkről és nyíregyhá­zi terveikről a városi stadionban beszélgettünk Fábián Jánossal. — Tíz év után, ha egy edző megválik klubjától és ráadásul három tanítványát is viszi ma­gával, két szót mondanak: klub­hűség és csábítás. — Nálam sem volt másképp — mondta az edző, alig észrevehe­tő mosollyal a száj^ szegleté­ben —, természetesen nem di­csértek meg. Sándort kiadták, Tündét a MASZ engedélyével, míg Editet kedvezményesen iga­Röplabda RB I Győzelem 50 perc alatt Szombaton folytatódott a küz­delem a röplabda NB I-ben. A Nyíregyházi VSSC férfigárdája a jó képességű Kazincbarcikát lát­ta vendégül, és 50 perc alatt le­győzte a borsodi csapatot. NYVSSC—Kazincbarcikai Ve­gyész 3:0 (10, 6, 6). Városi sta­dion, 300 néző, v.: Szabó. Újhe­lyi. NYVSSC: Dorogi. Kovács, Batai, Pál, Szikszai, Prékopa. Csere: Nagy L.. Kánya. Drotár. Edző: Balázs István. Magabiztos játékával könnyű győzelmet aratott a hazai csa­pat, a válogatott Nagypált nél­külöző barcikaiakkal szemben. Ütőerőben, sáncmunkában. nyi­tásfogadásban is jobbnak bizo­nyultak ellenfelüknél. A nyírsé­gi csapatban helyet kapott a -ka­tonai szolgálatát letöltött Drotár is. vele erősebbé válik a sza­bolcsi együttes. Jók: Batai, Prékopa. Szikszai. Jelenet a szombati mérkőzésről. zolta át a klub, de nem csábí­tottam egyiküket sem. — Mégis követték önt. — Ebben a személyemen kívül a nyíregyházi jó körülmények is szerepet játszottak. — Hasonlítsuk össze a borsodi és a szabolcsi város lehetőségeit ebben a sportágban. — Leninvárosban szinte „min- denes” voltam, a szakosztály összes gondját a nyakamba vet­tem. Azt az energiát és munkát, amit befektettem — hangsúlyo­zom, nem sajnáltam, hiszen 5 válogatott versenyzőm volt —, Nyíregyházán sokkal Jobb téli és nyári körülmények között még eredményesebben szeretném kamatoztatni, és ez döntött át­igazolásomban. — Kérem, mutassa be a há­rom versenyzőt, akik önnel együtt érkeztek! — Mindhárman junior I. osz­tályú atléták. Sándor a vágta­számokban (100 és 200 m), Tün­de távolugrásban és hétpróbá­ban, Edit, aki ifjúsági váloga­tott, 400 m-en és 400 gáton ál! rajthoz. — Jelenleg csak őket edzi? — Közülük Editet és Sándort, Tünde Kiss Tamáshoz került, aki a próbázókat edzi. Rajtuk kivül Ádám József, 110 m-es gátas, va­lamint a Vasvári gimnázium testnevelés tagozatából a szak­osztályhoz került 15—16 évesek edzéseit irányítom. — Mennyire ismeri már váro­sunkat? — A tanárképző főiskolán vé­geztem 1975-ben, innen kerültem Leninvárosba, úgyhogy nem is­meretlen előttem a város. — Eddig tanított és mellékfog­lalkozásban edzősködőtt, most főfoglalkozásban segíti a klub munkáját. — Ha arra gondol, hogy szo­katlan lenne, azt felelem, hogy nem. Délelőtt, délután edzésekei tartok. — Idei tervek? — Három versenyzőm nemzet­közi szereplésre készül. Kasza és Bekecs a júniusi athéni ifjúsági VB-n a 4x400 m-es váltótagsá­gért harcol. Adám az ifjúsági válogatottal utazik külföldi ver­senyekre. Ezenkívül hazai ver­senyeken is elindulnak. A töb­biek elsősorban a korosztályos viadalokon és a váltóbajnoksá­gon állnak rajthoz. Képünkön: Fábián: „Három versenyzőm nemzetközi szereplésre ké­szül ...” (máthé) Színes szőttes A HANGULAT KEDVÉÉRT Az NSZK legszenvedélyesebb szurkolója alighanem Siegfried Wunderlich, egy 38 éves tisztvi­selő. Ez a Wunderlich kereken húsz esztendeje minden hét végén három-négy mérkőzést is végig­néz és ha száz kilométeres kör­zeten belül akad netán egy szer­dai meccs — azt is. Hogy kinek szurkol? Senkinek. Éppen ez a legnagyobb móka. Csapatokról, játékosokról, táb­lázatokról fogalma sincsen, meg­esik, hogy a meccs végén a mellette üldögélőtői kérdezi meg, mi is hát az eredmény, ki a győztes tulajdonképpen? Hát akkor miért? — A légkört szeretem — mond­ja. — A mérkőzések hangula­tát. Szórakoztat, hogy az em­bereket figyelhetem. Érdekes az a nagy felhajtás. Rokonszenves ember . . . HATÁR MENTI FORGALOM Tengen-Wiechsben hetenkét több nemzetközi mérkőzést ját­szanak. Sőt: Tengen-Wiechsben csakis nemzetközi mérkőzést ját­szanak. Még tovább megyünk: Tengen-Wiechsben nem is lehet másmilyen mérkőzést játszani, csak nemzetközit. Ez a városka ugyanis a nyu­gatnémet-svájci határon fek­szik. Nemcsakhogy ott fekszik, hanem az északi partvonal ma­ga a határ. Ez azt jelenti, hogy a futballisták az NSZK-ban ját­szanak, de a partvonalon túlra került labdát már Svájcból hoz­zák vissza. Ha pedig a szélső a vonal mentén lefut, megesik, hogy jobb lába Svájcban van, a bal pedig az NSZK-ban. Ha pedig az oldalvonal köze­lében szabadrúgásra kerül sor, akkor a szabadrúgást végző já­tékos Svájcból fut neki és egy­szerűen berohan az NSZK terü­letére. Méghozzá vízum nélkül. HALLGATAG Nem minden edző bőbeszédű. Itt volt például Heinz Höher __ Játékos korában a Bayer Lever­kusen, az MSV Duisburg és a VfL Bochum színeiben kergette a labdát, majd edző lett az MSV Duisburgnál. Itt derült ki, hogy könnyebb a halottból egy sóhajt kicsikar­ni, mint Höher mesterből egy árva szót. A játékosok valóság­gal sportot csináltak, hogy szó­ra bírják az edzőt, mindhiába. Végül cselhez folyamodtak. Minden edzés elején libasorban jöttek a pályára és valameny- nyien a kezüket nyújtották az edzőnek. A magyarázat? — Na ja, igy legalább kény­telen volt annyit mondani, hogy: „Jó napot”! • * A nagyegylet menedzsere meg­tiltja az edzőnek, hogy nélküle nyilatkozzék. Jön egy újságíró, kérdést szögez az edző mellének, az széttárja a karját: — Sajnálom, a véleményem há­zon kivül van. * • Találtunk egy Shaw-idézetet, amely az edző—játékos—szurkoló kapcsolat lényegét is jól érzé­kelteti. így megy: — Ha csak azért teszel vala­mit, mert úgy gondolod, hogy egy másik csak azért várja el, hogy megtedd, mert azt hiszi, hogy te elvárod tőle, hogy ő el­várja tőled, akkor végül min­denki olyat tesz, amit senki se vár el tőle és ez már az én sze­memben végtelenül ostoba hely­zet. A csatár keservesen panasz­kodik a középpályásra. — Olyan magas passzokat ad, hogy mire hozzám ér a labda — hó van a tetején. összeállította: Somos István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents