Kelet-Magyarország, 1986. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-15 / 39. szám
;M hétvégi melléklet 1986.február 15. □EaEEE] MAGA A TÖRTÉNELEM HŰZODIK MEG A CÍMBEN: az egyiptomi föld nélküli, végtelen nagy nyomorúságban élő szegényparaszt — fellah — ifiia Budapesten szerzett dobtorfi, imajd kandidátusi címet. Mondhatnánk: romantikus [történet, de azt hiszem, közelebb járunk az igazsághoz, ha a tudás, a kitartás, az emberi akarat szép példáját említjük. — A Nílus-delta közepéin születtem, pa- rasztcsaliádban. Apámnak nem ivóit földje, a családunk élete majdnem rabszolgaság volt. Azt, hogy én mégis világot láthattam, édesanyámnak köszönhetem. Miért — annak ellenére, hogy ő egyáltalán mem volt iskolázott asszony — tisztán látta, csak a tanulás révén lehet kijutni abból a nyomorúságból, szegény soriból. Szinte megszállottáin küzdött azért, hogy a család fiai tanuljanak. Engem is szinte kényszeritett, hogy iskolába járjak, halott, akkor messze nem volt kötelező abban a köriben a ‘tanulás. Gyönyörű szavakkal emlékezik El-Adly Száber édesanyjára, s arra a szegény egyiptomi falucskára, amelyből indult, aíhol alig volt több, mint 200 vályogból épült, kúkohi- caszáitra! fedett házacska — és sok-sok gyerek. — Mi ’öten voltunk testvérek, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy anyám nem volt termékeny asszony. Huszonnégy gyermeket szült ő, de minden imásodik még csecsemőkorában meghalt, azonkívül ott volt a dif- tória, -meg mindenféle járvány. így maradtunk öten: négy fiú és egy nővér. VAJON MIKOR MUTATKOZIK MEG A TEHETSÉG? — tehetnénk fel a kérdést az limmár tíz éve Magyarországon élő, most 44 éves egyiptomi néprajztudósnak, hiszen — mint mondja — az ő indulása még ma, így utólag is olyan valószínűtlennek látszik. —Még nem jártam iskoláiba, de már megpróbáltam szobrokat készíteni. Szinte mindenről megfeledkeztem, ha imintázhaittam. Aztán a rajz. Én amolyan szabadtéri iskola- félébe jártam, ahol egy sejk tanított, aki fejből tudta a Koránt. Ma is világosan emlékszem, lenyűgözött, amikor finom vonalaikkal először rajzolt a tábláira: egy ‘tevét és a folyón úszó jellegzetes egyiptomi ihajót. Amint véget 'ért a ’tanítás, rögtön szereztem egy krétát, s házunk fekete falára elkezdtem lerajzolni az élményeimet. íigy kötöttem barátságot a rajzzal, amely azóta életem egyik legszebb része. EGY KISFIÚ ELINDUL — adhatnánk a címet a következő bekezdésnek, amely arról szól, hogy a kis Száber ibátyjai jót akartak tenni öocsükkél (s a családdal) és magukkal vittek Kairóba, hogy a felső tagozatot, amelynek ott középiskola a neve, már városiban járja. — Nyolcvan kilométer volt csupán a távolság, de az egy világot jelentett. Egy del- ta-vidéki faluból tevével, lóval juthattunk a városiba. S a tanulást sem úgy kellett elképzelni, miiint itt Európában: (bátyáim nappal dolgoztaik, este tanultaik (közülük az egyikre nagyon Ibüszkie vagyok, mert jogász lett (belőle). Tízévesen én is munkába álltam, mert meg kellett élni. És közben tanultam, ami nem terhet jelentett, hanem a boldogságot hozta számomra. Az évek rohantak, a három év középiskola után következett a négy év gimnázium, maJjd az egyetem néprajz—történelem szaka — és mellesleg a szépművészeti főiskola kurzusai. Az egyetem évfolyamelső diákját diplomázás után ajánlat várta, maradjon az egyetemen. Állást kapott, tanított, s mint folklorista járta a falvakat. Mikrofonnal a ' kéziben gyűjtötte a népdalokat, a zeniét, a közmondásokat, a tájszóláSokat. „Megpróbáltam megörökíteni mrindazt, amit én gyermekkoromban átéltem. Akkor már tudtam: csak idő kérdése, hogy azt a határtalan szegénységet, annak emlékeit előbb-utóbb már csak fényképek, filmek, magnetofon® zalagok őrizzék. De nem mehetnek feledésbe, tudni kell, honnan indultunk...” EGY ÉLETRE ELKÖTELEZTE MAGÄT El-Adly Szálber a tudománnyal. Mind többre vágyott, aspirantúrára jelentkezett. — Tulajdonképpen Angliáról álmodtam, ahová pályázni tanulmányi eredményem, s addigi munkám alapján nemcsak lehetőségem, hanem jogom is lett volna. Aztán mégis Magyarországot választottam. Igaz, akkor még elég keveset tudtam róla. Talán azt éreztem, hogy van valami közös a népeink között. Sorra elhárultak az akadályok, s végre kezében volt az útlevél, az úticél ösztöndíjasként: Budapest. — Angol és arab nyelvtudás birtokában azt gondoltam: nem lesz nehéz dolgom. Aztán amikor először hallattam meg a valóságban, milyen a magyar nyelv, egyszerűen kétségbeestem. Tulajdonképpen egy véletlen hozta vissza az ierőinet. Az első napok egyikén a budapesti Bajcsy-Zsilinszky utcán sétáltunk és miegláibtam egy fekete afrikai fiút, amint fehér barátnőjével haladt előírni. A fiú a lány derekára tette a kezét, és Á fellah fia DR. EL-ADLY SZÁBER nagyon szépen meghitten beszélgettek — magyarul. Akkor arra gondoltam, hagy ez a fiú miiért lenne okosabb, ügyesebb nálam? Be kell bizonyítanom, méltó vagyok aura, hogy itt lehetek. Az élmény megnyugtatott és hozzájárult ahhoz, hogy ne legyen bennem kisebbségi érzés. MERT EGY KÜLFÖLDINEK, különösen, ha messziről jött, korántsem egyszerű Európában. — Van egy kritikus gond, amit talán senki nem ákar komolyan észrevenni. Tulajdonképpen minden fekete emberben, minden barna emberben van kisebbségi érzés a fehétr ember iránt. Lehet, hogy ez nem tudatos, de titokban, mélyen felszín alatt szinte minden esetben meghúzódik. És a konfliktus abból keletkezik, hogy az ember állandóan, sokszor erőn felül is bizonyítani akar. Mert nagyon szép az a mondás, ami az egyenlőségről szól. Jó és romantikus, de sok olyan dolog van, amli imliatt az ember úgy érzi, mégsem egyenlő. Pontosabban jogilag igen, de a naipli .gyakorlatban a dolog mégsem egészen teljes. El-Adly Szábemek egy televíziós szereplés segített, bogy beilleszkedjék. A magával hozott bőrönd ugyanis becses néprajzi értékű egyiptomi ruhákat, ékszereket, festményeket, dokumentumokat rejtett, amit hamar kiállítássá rendezhetett a .budapesti Néprajzi Múzeumban, ahol aspiránsként akkor dolgozott. A tévések bemutatták, megszólaltatták, énekelt is. Másnap a szomszédok, munkatársak megszólították, gratuláltak. „Ez azért volt különleges élmény, mert eltűnt belőlem a kisébbségi érzés, és éreztem, hogy méltó vagyok az életre, partnere vagyok mindenkin ek. ’ ’ A BUDAPESTI ÉVEK a tervezettnél hosz- szabbra nyúltak. Tőkei Ferenc akadémikus irányításával előbb az egyetemi doktori címet, majd a kandidátusi fokozatot is megszerezte a néprajzi tudományból. De — mint annyiszor — a fiatal egyiptomi ‘életében is közbeszólt a szerelem.' És ma már nemcsak felesége, Edit köti ide, hanem a másfél éves Ágnes is. — Nagyon szép kislány, és okos. Van valami abban, hogy a vérkeveredés csodálatos eredményekre képes. Benne magam is látom, a csodás keletet, de ugyanakkor az édesanyját is, aki egy [gyönyörű magyar asz- saony. Azért a csepp lányért mindent megtennék, hogy nyugalomban, békében nőhessen föl, s majd maga dönthessen, hol akar létei, Magyarországon vagy Egyiptomiban. A .^hogyan tovább” .persze most majdnem olyan nehéz, mint az első magyarországi napokon. Mert az ösztöndíj lejárt, új helyzetben kell helytállni. — Az Eötvös Loránd Tudományegyetem alrab tanszékén tanítok, ott vagyok tudományos munkatárs. Nemcsak a tudománnyal foglalljpozom, szeretném segíteni azokat a fialtál magyarokat, akik arabul tanulnak. Két nagyon nehéz nyélv! És közben toimácsko- dom is: most például a budapesti Nemzetközi Üjságíró Iskola iraki hallgatóival érkeztem Szabolcsba. Rengeteg érdekes embert ismerhették meg így. ÉS VÉGÜL NYÍREGYHÁZA ARAB SZEMMEL. — Múzeumfalujáról tudtam eddig, de itt most vagyak először. Szimpatikus város, nagyon tetszik az az igyekezet, ahogy megújítják, megszépítik a belvárost. Nemcsak az újat, hanem a hagyományokat is látni, éhezni lehet. Mert gyakran tapasztalja az ember, hogy a mai, modem hatások elnyomják a régit 'és sok helyen csak akkor kapnak észbe, mikor már késő. Pedig a jelen számára a imúlt ismerete nélkülözhetetlen. Itt mindkettőt egyszerre látom, s ez szép... Marik Sándor Számítógép vagy öngyilkosság? Beszélgetés Dúló Károly filmrendezővel Számítógépről filmet csinálni hálás és látványos dolog. Hiszen életünknek ma már alig van olyan területe, ahol ne lenne szerepe a számítógépnek. Számítógépről és gyerekekről filmet csinálni hálás és látványos dolog. Hiszen köztudott, hogy a gyerekek gyorsabban, könnyebben tanulnak meg a számítógéppel bánni, mint a felnőttek. Játéknak tekintik, olyan játéknak, amely ellenőrzi gondolkodásukat, elképzeléseiket. Számítógépről és hazai felhasználókról filmet csinálni hálátlan és nem látványos dolog. Hiszen köztudott, hogy a számítógépet közel sem arra használják sok helyen, amire alkalmas volna. Van számítógép, de nincs alkalmazási kultúra. Azok a gyerekek, akik Dúló Károly filmjében iskolában, táborban ismerkednek, barátkoznak a számítógéppel, akik természetesen önálló programokat készítenek, már arra fogják használni a számítógépet, amire való, és új lehetőségeket tárnak majd fel. Dúló Károlyt, a népszerű Tudományos és Oktatófilm Stúdió rendezőjét pályára kerüléséről faggatom. — Az egyetem elvégzése után, ahol elméleti fizikát tanultam... De nem, élőbbről kell kezdenem. Vegyipari technikumba jártam, amikor 11/1ili'lrll'l ÍW III ín [i |ii rí im ni u IH II mm ■ ■ ■ AMRÉ B8 itt,- y $ I i ÍJ Nemrégiben került a könyvesboltok polcaira hazánk e századbeli történéseit bemutató kiadvány. A kötet szerzői — egyetemi oktatók, illetve tudományos intézetek dolgozói — az egyes fejezetek megírásánál arra törekedtek, hogy a nagyközönség történelem iránti érdeklődését szem előtt tartva egy népszerűsítő munkát írjanak. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a tudományosság, amellyel a különböző korszakokat és témaköröket megközelítették, — így például a „boldog békeidőket”, a XX. századi forradalmainkat, az ellenforradalmi rendszer hatalomra jutását és a felszabadulás utáni történelmünket — valamiben is csorbát szenvedett volna. Sőt kijelenthetjük, hogy a szerzők saját kutatásaikon túlmenően a történettudomány legújabb eredményeit is kiválóan beépítették a kötetbe. Az események a millenniumi ünnepségekkel kezdődnek és a mai Magyarország gazdasági, társadalmi, politikai és szellemi életének 70- es évekbeli kérdéseinek fe- szegetéseivel záródnak. Gyorsan szeretném hozzátenni, hogy a mű azonban nem egyszerű eseménytörténet, hanem sokkal több ennél. Talán fogalmazhatunk úgy, hogy a Kossuth Kiadó és a szerzők közös vállalkozása egy szintézis jellegű munkát hívott életre. Ez megnyilvánul abban, hogy a könyv nemzeti történelmünk progtovábbtanulásra került a sor, az volt a célom, hogy olyan szakot végezzek, ahol a legkimunkáltabb természettudományos gondolkodást sajátíthatom el. Azt, hogy mit tud a tudomány a világról, így választottam a fizikát. Még korábban — úgy tízéves koromtól — amatőr színjátszó csoportokban vettem részt, előbb díszlettologatóként, később rendezőként. Ezt az egyetemi évek alatt is folytattam. S amikor befejeztem az egyetemet, a professzorom Marx Károly felhívta a figyelmemet, hogy a filmgyár fizikust keres. Az akkori stúdióvezető, György István úgy látta biztosítva a terület ismereteit, ha természettudományi végzettségű embereket tarnt meg filmezni. így 'kerültem a filmgyárba vegyész-kollegámmal, Kabdebo Györggyel együtt. Végigjártuk a filmcsinálás fázisait — asszisztensként kezdtük, majd oktatófilmek dramaturgjai, később rendezői lettünk. S aztán — úgy 10—11 éve — bíztak meg önálló filmek készítésével. S ez nagyon kedvemre való terület volt, izgattak a megfogalmazható világ rejtélyei. Irigylésre méltó a lehetőség is, hogy az ember munkája során bizonyos területek legkiválóbb szakembereivel találkozhat. — Milyen a közérzete? — Azt hiszem, az a dolgunk itt a népszerű tudományos filmstúdióban, hogy elmondjuk, milyen a világ, és hogy próbáljunk meg változtatni rajta. Akkor csinálunk jó filmet, ha a konkrét tudományos témánál általánosabb közlendőnk is van. Az a film, ami az én elvárásaimnak megfelel, még nincs kitalálva. Van ugyan gyakorlat az egyszeri képletek bemutatására, de a mi világunk csak resszív irányzatait, a munkásmozgalmat, a mindenkori kormányzati politikát, a nemzetiségi kérdést... stb. szorosan beágyazza a nemzetközi viszonyokba és azok kölcsönhatásában, jelentőségüknek megfelelően tárgyalja. Külön figyelmet és teret kap a közép-kelet-európai nemzetek és nemzetiségek XX. századi sorsának sajátos alakulása. Többek között olvashatunk a Monarchia felbomlásáról, s a létrejövő utódállamokról, amelyek 1918-ban alakulnak meg vagy nyerik vissza évszázadokkal korábban elvesztett függetlenségüket; (pl. Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország) ezzel összefüggésben a Párizs környéki békékről, a magyar békeszerződést megkötő békedelegáció tevékenységéről és az akkori magyar társadalmat sokkoló Trianonról. A nemzetiségi kérdés fontosságáról tanúskodik az a fejezet is, amely a második világháború utáni békekonferenciáról tudósít a történeti tények szellemében. Természetesen a nemzetiségi problematika boncolgatása mellett bemutatásra kerülnek alapvetően fontos gazdasági-társadalmi folyamatok és az ezeket részben vagy hangsúlyosabban meghatározó szellemi-ideológiai irányzatok. Itt és most lehetetlenség mindezekről részletesen írni, legfeljebb néhány fejezetcím sugallhatja a könyv tematikáját: Az első világháború viharában; Az ellenforradalom politikai konszolidációja; Háborús készülődés és területi revízió; A Horthy-rendszer összeomlása és a nyilasok hatalomra egyre bonyolultabb képletek és ellentmondások feltárásával ismerhető meg. — Milyen elképzelései vannak? — Van néhány elfogadott forgatókönyvem. Az egyiknek Tér a címe, s az ember által mesterségesen létrehozott építészeti terekkel foglalkozik. A mai tudomány és filozófia által kimunkált tér fogalmát próbálja kézzelfogható közeibe hozni. A népi építészeti hagyományokról szólna egy másik munkám, a Kós Károly által megkezdett útról, a népi építészet felemelkedéséről, és a magasabb művészetbe való integrálásáról. Most készül forgatókönyvem a társadalmi azonosságtudat zavarai kérdésköréből. És ván egy tíz éve érlelt témám — 1983 óta jóváhagyott forgatókönyvvel — az öngyilkosságról, erről a társadalmi problémákkal ösz- szefüggő szövevényes jelenségről. Az egyszeri szálakat könnyű volna a szövevényből kiemelni. De ha használni is akarok, márpedig szeretnék, sokkal bonyolultabb a feladat. A probléma olyan ösz- szetett, hogy csak lényeges összetevőivel szabad ábrázolni. Ennek pedig terjedelmi igényei is vannak. Nagyon szeretném ezt a filmet elkészíteni. — Ezek a témák nem éppen az elméleti fizika köréből valók! — Nem szakadtam el az eredeti szakmámtól sem. De már filmesként elvégeztem a szociológiai szakot is. S a szociológia és a film érintkezési területéről doktoráltam: a 70-es években készült mezőgazdasági témájú filmek elemzése volt a témám; azt vizsgáltam, hogy a valódi társadalmi folyamatok menynyire olvashatók ki a művekből. Hiszep alig volt még réteg, amely ilyen nagy változáson ment keresztül, mint a magyar parasztság. K. M. MAGYARORSZAG A XX. SZAZADBAN jutása; A fordulat éve; A belpolitikai válság elmélyülése és Rákosi Mátyás felmentése; A mezőgazdaság szocialista átszervezése... stb. Számunkra különösen érdekes, rokonszenves volt az a szándék, ahogy a közelmúlt ismert vagy kevésbé ismert történéseit, esszéista stílusban, olvasmányosan, közérthetően fogalmazták meg. Emellett pozitívumként értékelhetjük azt is, hogy a történtek árnyalt, differenciált ábrázolásával, tárgyilagos megítélésével egy helyes történelemszemlélet, történeti tudat kialakítására nevelnek bennünket, az olvasókat. Befejezésül említést kell még tennünjk a jól összeállított képanyagról, a szakkönyvek legjobbjait tartalmazó Válogatott bibliográfiáról, a statisztikai táblázatokról és a tájékozódást nagyszerűen segítő időrendi áttekintésről. (Kossuth, 1985) Vinnai Győző Magyarország a XX. században
