Kelet-Magyarország, 1986. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-06 / 4. szám

1986. január 8r Kelet-Magyarország 7 Az év első versenye Atléták a fedett csarnokban Sportélet a Zalka gimiáziimban Aki Mátészal­ka felől érkezik a városba, meg­akad a szeme a Zalka Máté Gim­názium épüle­tén. 1968-tól ..vált el” a szakközép­iskolától. Speciá­lis osztályaiban ném etet tan.u 1 - hatnia k a fiata­lok. s nemcsak a székhely, de Má­tészalka és Vásá- rosmamény váro­sokból. s beisko­lázási körzetük­ből. Dr. László Béla Igazgató mag y on elfoglalt ember, december végén- A megyében itt rendeztek először szalagavató ün­nepséget. Most tartották a „zal­ka-napokat”. Amikor meghall­ja. hogy az i ako- la sportéletéről kérdezem, félretesz mindent. —. Elsősorban a továbbtanulás miatt jönnek ide a fiatalok — mondotta. — Ebhez azonban nélkülözhetetlen a sport. Sze­rencsére még minden testne­velésóra „befér” a tornate­rembe. A mi iskolánkban volt először a városban elfogadható sportlétesítmény. S természete- s sen az egész sportszerető tár­: sadalom élvezte, élvezi ennek előnyét. Magam futballoztam, s hétvégeken kartájaimmal együtt döngetjük a labdát. Na­gyon büszke vagyok arra, hogy a város és vonzáskörzete test­v ____________________________ nevelőinek a 90 százaléka a mi tanítványunk volt. Sikerült jól összeegyeztetni a sportot és a tanulást; Zalka-díjasaink szinte mindegyike, amellett, hogy ki­váló tanuló, s politikai mun­kás, nagyon jó sportoló is volt. Az a jellemző, hogy a 90 vég­zősünkből 70—75 fiiataii jelent­kezik továbbtanulni. Általában 40—50 vélt növendékünknek si­került a felsőfokú oktatási in­tézmény valamelyikébe bejut­ni. S jelentkezzen bárhová a fiatal, s vegyen részt bármi­lyen szakköri vagy egyéb fog­lalkozáson, a rendszeres test­mozgásra szüksége van. Miski Sándorné több mint eg.y évtizede „lakója” a 22x10 méteres tornateremnek.- Magam a röplabdát szere­tem a legjobban. Tanítványaim- mai is igyekszem élisajáttíttat- ni az alapelemeket. Sokáig együtt játszottunk az FSE röp- labdaosapatában. A tanítási órákon túl a tömegsport-fog­lalkozásokon igyekszem szer­vezni a fiataílok mozgását. Má­sodik éve tartóik foglalkozást az iskola könnyített és gyógy- t esten eiv elés re utalt tanulói szá­mára. Munkámban kiemelt vszerepet kap a testnevelés ta­gozatra, szakra jelentkezők fel­készítése. Tudom, hogy mennyi munkát ölnek bele a sportba. viszont szakosztályi, rendsze­res versenyzői múltjuk nincs, így nagyon sokan nem jutnak be a tanárképző főiskola test­nevelési szakára. No ez nem jelenti azt, hogy üres lenne a vitrin, ahol a gyerekek sike­reiről tanúskodó okleveleket, é rm eket tartj uk. Elő rélépés re szerintem akkor számíthatunk, ha a helyi 2. számú általános iskola testnevelés tagozata már olyan fiatalokat bocsát ki az iskolából, akik 8 éven, át fog­lalkoztak kiemelten a testneve­léssel. Kapcsolatunk jó, az ál­talános iskolás tagozatos nö­vendékeknek heti négy edzést tartok. Angalét Bertalan testnevelő tölti be a DSK tanárelnöiki funkciót: — Kartársnőmmel egyeztetve szervezzük a „nyitott tornate­rem” akciót. A tömegsport ver- isenyek naprakész programja összehangoltan illeszkedik az iskola egyéb rendezvényeihez. Rendszeresek a tanár—diák- mérkőzések. A megyei bajnok­ságot nyert f. osztályú felnőtt férfi kézilabdacsapatban egy­kori ZMG DSK-sok többen sze­repeltek. Sgy kicsit a város­körzetre gondolva, arra ösztö­nözzük tanítványainkat, hogy a területen is támogassák a sport- munkát. A váro9körzeti labda- rúgó-bajnokságban tucatnyi fi­unk rúgja a labdát. Atlétáink ugyancsak szerepelnek az FSE versenyein, a sportrendezvé­nyeken. A szakosztályok egész éven mozgósítják a fiatalokat, s itt azok is eredményesen szere­pelhetnek, akik nem kiugró te­hetségek. Rendkívül népszerű a „Négy évszak — négy túra" akció. A tervkészítésnél, a fel­adatok valóra váltásánál jog­gal igénylik az iskolai KISZ- bizottság segítségét. Kulturá- lis. politikai megmozdulásaik rmüsorszámaiban állandóan je­len van a sport. Az országos sp ortnap ok rend ez v én ys o roza - tán szintén nagy figyelem kí­séri munkánkat. Sikerült oly-an szellemet kialakítani felnőtt- ben és gyerekben, hogy a sport nem pusztába kiáltott szó a fehérgyarmati Zalka Máté Gim­náziumban. Molnár Károly Kitűnő hangulatban és jó ren­dezésben zajlott le szombaton Szabolcs-Szatmár megye serdülő A korosztályú fedettpályás atlé­tikai bajnoksága, öt egyesület­ből a különböző versenyszámok­ban összesen 177-en indultak. A csarnok sajátosságai miatt a versenytávok kissé eltérőek a megszokottól. Eredmények: Fiúk 50 m: 1. Buczilla Tibor (NYVSSC) 6,3 mp. 2 Lipták At­tila (NYVSSC) 6,3, 3. Csordás Csaba (DSI) 6,4. 50 gát: 1. Duró Gábor (DSI) 7,3. 2. Kiss Pál (DSI) 7,7. 3. Téglási József (Nyh. VSSC) 7,7. 150 m: 1 Bundy Pé­ter 18.6, 2. Buczilla Tibor 18,6, 3. Czegle Attila 18,9 (mindhár­man NYVSSC). 300 m: 1. Lipták Attila 39,7, 2. Kelemen Sándor (mindketten NYVSSC) 40,6, 3. Bibók Tamás (DSI) 41,7. 1000 m: 1. Adám József 2:45,1 perc, 2. Katona László 2:46,3, 3. Vadas László 2:47,5 (mindhárman Nyh. VSSC). Távolugrás: l. Szakály István (Nyírbátor) 526 cm, 2. Horváth Ákos (Nyírbátor) 525, 3. Tóth Attila (NYVSSC) 522. Ma­gasugrás: 1. Tikász László (Haj­dúnánás) 180 cm. Lányok 50 m: 1. Bólyi Andrea (DSI) 6,8 mp, 2. Zsidó Gabriel­la (NYVSSC) 6,8, 3. Jakab Gab­riella (DSI) 6,8. 50 gát: 1. Bólyi Andrea 7,7, 2. Kálvin Beáta 7,8, 3. Sóvágó Judit 8,1 (mindhárman DSI). 150 m: 1. Fodorán Erzsé­bet (Nyírbátor) 20,5, 2. Fogaras- si Katalin 20,9, 3. Deák Mónika (mindketten NYVSSC) 21,0. 300 m: 1. Fodorán Erzsébet (Nyírbá­tor) 43,6 2. Molnár Márta (Nyh. VSSC) 45,2, 3. Kálvin Beáta (DSI) 46,5. 1000 m: 1. Fodorán Erzsébet (Nyírbátor) 3:08,1 perc. 2. Tóth Erzsébet 3:17,9, 3. Pasz­ternák Gabriella (mindketten NYVSSC) 3:24,7. Távolugrás: 1. Hegyes Zsuzsa (NYVSSC) 504 cm, 2. Sóvágó Judit (DSI) 496 cm, 3. Lukács Tímea (Nyírbátor) 452 cm. 4x1 körös váltó fiúk: 1. Nyh. VSSC (Cziegle, Téglási, Bundy, Buczilla) 1:21,6. Lányok: l. NYVSSC (Deák, Nagy, Zsidó. Gulyás) 1:26,4. Sporthírek A A szovjet labdarúgó-vá w fogatott vasárnap spa nyolországi edzőtáboro zásra utazott. Eduard Malofeje’ szövetségi kapitány játékosa több barátságos találkozót vív nak felmérő jelleggel, de az iga zi látványosságnak a Spanyolor szág legjobbjai elleni január 22- 90 perc számít, hiszen ezen < VB-döntőbe egyaránt bejutót két legénység néz farkasszeme egymással. Az ausztriai városban le­játszották a nemzetközi férfi kosárlabdatorna zá­rófordulóját. A MAFC ezúttal második vereségét szenvedte el a BK Klosterneuburg ellen 119:108 (68:57) arányban, így a harmadik helyen végzett 4 pontjával. Az első helyet a Klosterneuburg szerezte meg 6 ponttal. A A junior teniszezők mes­w terek tornájának döntőjé­ben a nyugatnémet Boris Becker megismételte tavaiyi győzelmét. A 18 esztendős wimb­ledoni bajnok vasárnap 6:1, 7:6, 6:0 arányban verte a világrang­lista 3. helyezettjét, a svéd Mats Wilandert. A Az Odera menti Frank- w furtban 17. alkalommal megrendezett nemzetközi férfi kézilabdatornán a Szondi SE újabb két vereséget szenve­dett, s így pont nélkül az utol­só helyen végzett. A végered­mény: 1. CSKA Moszkva 8 pont, 2. Vorwärts Frankfurt 6, 3. Wroclaw 4, 4. Cottbus 2. 5. Szon­di SE 0 ponttal. 300 ezer látogató 1985-ben Nyíregyháza „sportmetropolisa" További fejlesztés előtt 1958. július 27. Emberáradat indul a nyíregyházi városi sta­dion felé, amelyet ezen a na­pon. 13 ezer ember jelenlétében adnak át a sportszerető közön­ségnek. A létesítmény azóta a megyeszékhely testnevelés és sportmozgalmának, a minőségi sport eredményességének, fej­lődésének centruma lett. A kö­zel 10 ezer napos városi stadi­on az évek folyamán több kor­szerűsítést is megért, amelyek mindig egy-egy nálunk rende­zett jelentősebb sportesemény­hez kapcsolódott. Az 1979. szep­tember 19-én 27 ezer ember előtt lejátszott Magyarország—Cseh­szlovákia válogatott labdarúgó­mérkőzésre bővítették a lelátó­kat. Az 1981. évi XVII. nyári úttörő-olimpiára korszerűsítették az öltözőket, fürdőket. A XIV. amatőr tenisz EB előtt új pá­lyákat építettek, a többit csino­sították. Átadták az új játék- csarnokot, amely otthona a röp- labdásoknak, kosárlabdásoknak, télen a teniszeseknek. Híres vendégeket is köszönt­hettünk a stadionban, többek között a Dinamo Kijev labdarú­gógárdáját, a röplabda női IBV résztvevőit, a szovjet utánpótlás­válogatottat. A pályán több vi­Kosztik József: 1986-ban tömeg-, sportpályákat is építünk. \ lágra szóló eredmény, rekord született, gondoljunk Szabó Il­dikó és Bakosi Béla csúcsaira. A létesítményt megtekintő kubai, afrikai, japán és más országok versenyzői, sportvezetői elisme­réssel nyilatkoztak a városi sta­dionról. Az utóbbi öt év munkájáról és az elkövetkezendő időszak ter­veiről Kosztik József, a stadion igazgatója a következőket mond­ta : — A mai arculat kialakításá­hoz jelentős átalakításokra volt szükség a stadionban. Kezdődött a bitumenes kosárlabdapálya megszüntetésével, majd a fő­épülethez kapcsolódó kiszolgáló­létesítmény átalakításával. Utób­biban kapott helyet 8 játékos-, négy játékvezetői öltöző, l orvo­si és egy edzői szoba, gyúróhe­lyiség, medence, szauna és két raktár. A tekecsarnok új burko­latot és öltözőket kapott, a mű­anyag borítás elkészítésében a nyíregyházi Taurus gumigyár segített. Két éve felújítottuk a bitumenes kézilabdapályát, míg a múlt évben kicseréltük a já­tékcsarnok tetőborítását. Mind­két pályára új eredményjelzőt szereltünk és elkészült a főépü­letre is az óra. Esti mérkőzé­sekre is alkalmas két tenisz-, a salakos labdarúgó- és az aréná­ban az atlétikai pálya. — Az elkövetkezendő időszak­ban a főiskola felőli részen a le­bontott felvonulási épület helyén tömegsportpályákat, az északi oldalra öltözők bővítését és a játékcsarnok szociális létesítmé­nyeinek felújítását tervezzük. — Jól összeszámolva, szinte mindernniapra jutott sportese­mény a stadionban. A látoga­tottság a labdarúgók szereplésé­től függ a legjobban, de sokan voltak kíváncsiak a kézilabda, röplabda, kosárlabda, teke és at­létikai viadalokra és a tömeg- sportrendezvényekre. Nehéz pontos számadatot mondani, há­nyán fordultak meg 1985-ben a stadionban, kb. 300 ezren. Ezért is szeretnénk bővíteni a büfé választékát és a klubterem ki­használtságát fokozni. Jelenleg szakosztálygyűlések, tömegszer­vezetek rendezvényeinek ad ott­hont, és egyes bajnoki mérkő­zéseket itt nézhetnek meg videón a szurkolók. (máthé) Két napig az Alacsony-Tát- rában. Haszno­san töltötték a téli szünet egy részét a Nyíregy­házi 14-es számú Általános Iskola diákjai. Decem­ber 27—28-án a „focisuli” és az iskola több tanu­lója — mintegy százan — szülök, tanárok kíséreté­ben Csehszlová­kiában túráztak. Ütjük közben megmászták az ezer méter ma­gas Zlatka-Itka hegységet is. A focisták — össze­kötve a kelleme­set a hasznossal — labdarúgó te­remtornán vettek részt Nagy mi Irá­lyon, nyolc csa­pat közül harma­dikok lettek. Egy kosaras életút Tanár a palánk alatt Mit jelent ,,a Tatos-korszak”? A Tatos-korszak 1947—56-ig tar­tott a nagykállói Budai Nagy Antal Gimnáziumban, ahol eb­ben az időben testnevelő tanár- ként dolgoztam — válaszolt az első kérdésemre latos István. A káliói gimnáziumig hosszú volt az út, hiszen a megkezdett testnevelési főiskolai tanul­mányokat a háború kettészelte és az amerikai fogságból csak nehézségek árán szabadult tár­saival Tatos István. — Nagykállóban a tornaterem négy fala várt — emlékezett most egy kényelmes fotelben. — Ügy kellett a gyerekekkel ösz- szehordatni az elherdált felsze­relést. Mindenki beadott egy forintot, amiből Babitstól egy fűzős labdát vettünk, amit ki­neveztünk mindenesnek. Az egy forintokból kosár palánkra is tel­lett, akkor ugyanis egy állvá­nyon lévő gyűrűbe dobták a labdát. Nemsokára megkezdőd­tek nemcsak a kosárlabda, ha­nem az atlétika, torna, röplabda, kézilabda edzések. A nyarat a diákokkal közösen a strandon töltöttük, úsztunk, kosaraztunk. Tatos István: „A gyerekek­kel a tornatermet is el lehet húzatni”. — Tíz év után saját kérésem­re átfrelyezteifa Vasvári gimná­ziumba (a jelenlegi ÉVISZ). amely királyi katolikus iskola volt — folytatta a nyíregyházi emlékek felidézését vendéglá­tónk. — tornaterme egyúttal ká­polnául szolgált, egyik végé­ben az oltárfülke, a másikban az emelvény volt. Végül sike­rült úgy átlakítani, hogy az is­kola a város legnagyobb torna­termével büszkélkedhetett. Több sportágban készültünk a közép­iskolai bajnokságra, úgyhogy minden délutánom foglalt volt. Akkor a testnevelőre bízták, csinálja az edzéseket vagy nem. A középiskolás kosárlabdakupá­ban a területi döntőben mindig összekerültünk vagy a miskol­ci Kiliánnal, vagy az egri Gár­donyival és elvéreztünk. A legnagyobb sikert, országos kö­zépiskolai bajnoki címet, 1960- ban, a labdarúgók érték el. A fél iskola felment Budapesetre, tanulmányi kirándulás címén, szurkolni a Pongó, Mándi, Mór, Hajdú fémjelezte csapatnak. — Hat év múlva, 1962-ben a Zrínyi új helyére költözött, mi megkaptuk az ő létesítményeit (ez már a végleges hely), míg a Vasvári Pál utcai iskola lett a tanárképző „főhadiszállása” — és már sorolta is ténykedését Pista bácsi. — Főleg a labdajáté­kokban és atlétikában szerepel­tünk eredményesen. Utóbbi sport­ágban, mégha klasszisokat nem is vonultattunk fel, de a pont­verseny győzelem mindig a mi tarsolyunkba vándorolt az or­szágom versenyen. — Utolsó állomásomhoz ér­keztem, a Krúdy gimnázium, ahová 1969-től tettem át a szék­helyemet. Új iskola, hagyomá­nyos tornateremmel (2lxll m). Itt minden gyerek kapott edzé­sen egy-egy labdát, míg Kálió­ban összesen egy labda volt. A Sportiskola hatása ekkor jelent­kezett, olyan gyerekek érkez­tek hozzánk, akiknek már volt előképzettségük. A mérkőzések­nek olyan hangulata volt, hogy előtte egy órával kitették a „megtelt” táblát, még a köte­leken is csüngtek. 1973-tól már szép eredményeket értünk el az országos középiskolai bajnok­ságon és kupában. Nemrég szá­moltam össze: három arany-, három ezüst-, egy bronzérem, négy negyedik és három hatodik helyezés szerepel a listán. — Nyugdíjasként (1982. szep­temberétől) is hetente három­szor bejárok az iskolába órát tartani. Gyűrűn a vállon át­fordulást, korláton a felkarállást 62 évesen még utcai ruhában is bemutatom, ha látom, hogy nem tudják megcsinálni órán. így serkentem őket a sportolásra, látjátok, ezt ti is elérhetitek. — Most már nyugodtabb az életem. Kijárok Nyírszőlősre a telkemre, napközben olvasok, tévét nézek, de az edzősködést utódommal, Kovács Tiborral együtt folytatom. Én mindig szerettem a gyerekekkel dolgoz­ni, velük a tornatermet is el le­het húzatni. A fiú ^átfutás eredményhirdetése Máthé Csaba Színesek, érdekesek a testnevelési órák.

Next

/
Thumbnails
Contents