Kelet-Magyarország, 1986. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-25 / 21. szám
Kissé értetlenül állok Witold Pazara tarnowi festőművész képei között. Furcsa, valószerűtlen világ bontakozik ki előttem. Az órák az idő múlását idézik, a túlhangsúlyozott keblek az önmutogatás áttételes jelzései, az ember nélküli enteriőrök ridegek, a félbevágott emberalakok a tárgyak között idegen- séget árasztanak. Alig-alig tudom megfejteni, hogy mit is keres a fiatal alkotó. Grafikái meggyőztek: tud rajzolni. Az elvontba hajló képei tehát nem a hiányos ismeret leplezői, inkább valami belső nyugtalanság kifejezői. — Mi lengyelek mindig hajlamosak voltunk a szürrealizmusra — nyugtat Jan Lubas, a rzeszówi művészek házának igazgatója, aki a kiállításszervező iroda vezetője is egy személyben. — Lehet, hogy ez alkati, lehet, hogy a történelem hozta így — folytatja gondolatmenetét —, egy biztos, a mai festők és szobrászok hajlamosak arra, hogy elvontan fogalmazzanak. Pazara fiatalember, lehet, hogy a közelmúlt sok hatása hozzájárul ahhoz, hogy itt bemutatott művei is útkeresését bizonyítsák. Ami az útkeresést és kísérletezést illeti, abban nincsen hiány. A művészek házában, ami az egykori zsinagóga épületében alakult ki, alkalmam nyílott több alkotót megismerni. A beszélgetések és a műteremlátogatások azt igazolták: hihetetlen alkotókedv jellemző rájuk. Az országban elsőnek alakították meg a szükségállapot után területi szövetségüket, de a kritikus években sem szűntek meg alkotni. A több mint száz főt alkotó területi szövetségben minden irányzat megtalálható. — Mi öten — magyarázza Janina Ozóg — a „Föld” elnevezésű csoport vagyunk, s elvünk: az ihletet nekünk a népi mesék, szimbólumok, a folklorisztikus elemek adják. Így aztán képeinken a virág, a madár, az állat, a szikla és a táj mind-mind jelképessé válik. Amint nézem képeit, elhiszem szavait. A minden kezdetet jelölő tojásmotívumtól a boldogságot jelképező madárig minden felvonul, s érthetően annak, aki számára ismerős a mindenhol azonos gyökerű népi gondolkodásmód. Kísérletező törekvéseikbe bele-be- levegyül a már-már giccset súroló naturalizmus is. Furcsa, kétségtelenül elvont világ. — Nézze — mondja Adolf Jakubowicz, a területi csoport elnöke —, nem is tagadpanaszképpen mondom, de mintha a szatíra, a gúnyrajz, a karikatúra ma kelendőbb lenne. Lehet, hogy ez összefügg azzal, hogy az élet sok fonákságot rejt magában, s a nevetés old ezeken. A megismert művészek között számomra mégis a legeredetibbnek Maria Cichor- zewska Drabik tűnt. A művésznő, aki a lancuti múzeum restaurációs osztály vezetője, önálló alkotó is. Munkáin meglátszik a krakkói, római és brüsszeli iskola. Képei szürrealisztikusak és mélyen humanisták. — Képeimen szinte minden esetben megjelennek az alakok. A szüleim, ismerősök, néha egy-egy lovas képe. De ha csak épületet festek is, akkor is olyannak látom, s olyannak szeretném mutatni, hogy megérezzék: ember van bennük, örülő, szenvedő, mesebeli vagy nagyon is valóságos ember. Hasonlóan sok művésztársamhoz, szeretem az élénk színeket. Azt hiszem, festési módomban nem tudom kettéválasztani a restaurátor aprólékosságát és a természetemre jellemző lendületességet. Ha itt szétnéz a múzeum műtermében, akkor azt látja, hogy szinte pontról pontra festem újjá az ikonokat, a barokk mestereket. Festészetem gyökere nem az ettől menekülés. Úgy érzem, sikerült jó szintézist kialakítani művészetemben. Ezt méltányolták szovjetunióbeli, belgiumi, magyarországi, csehszlovákiai tárlataimon is. örömmel mutatkoznék be Nyíregyházán is, hallottam, gyönyörű kiállítási lehetőségeik vannak. A kép teljességéhez tartozik, hogy Rzeszówban, a filharmónia épületének keren- gőjében megnéztem a helyi alkotók téli kiállítását. Huszonkilenc művész mutatkozott itt be, tükrözve azt a sok színt, törekvést, irányzatot, ami olyan jellemző a mai lengyel képzőművészetre. Egy tény: a hivatásos alkotók mellett elég sok jó Witold Pazara: Muzsika (olaj) szándékú, ám a színvonalat tekintve gyenge amatőr is falat kapott. Mindez annak az eredménye, hogy még folyik az a válogatás, mely kü- lömbséget tesz profi és amatőr, igazi alkotó, és önjelölt festő között. Jan Lubas, aki maga is művész és művészettörténész, a kiállításokat szervező iroda vezetője ezt így foglalja össze: — Alapigazság, hogy a művészek értéke fölött az idő mondja ki a végső szót. Ám az is tény. hogy idővel határozottan szét kell választani a művészeket a művészkedőktől, hiszen nekünk nem egyszerűen a bemutatás a feladatunk. A művészetnek befolyásoló szerepe van, esztétikai téren éppúgy, mint az etika területén. Nem valamiféle elvtelen koncesszióról van most szó, egyszerűen fel akarjuk mérni, hogy mely erők képviselhetik legméltóbban a kelet-lengyelországi művészetet, pontosabban annak az öt vajdaságnak az alkotóerejét, amelynek Rze- szów a központja. Bürget Lajos Maria Cichorzewska Drabik: Lublin (olaj) juk, már hiányzik a kapcsolat más országok művészeivel. Korábban a szabolcsszatmáriak közül volt egykét alkotó, akivel volt együttműködésünk. Nagyon szeretnénk, ha ez a régi jó viszony megújulna. Tudjuk, vannak kiváló szobrászaik, festőik, ismerjük a sóstói alkotótelepet, az éremszimpoziumot. Nagyon jó lenne, ha egymást jobban megismernénk, ez újra ablakot nyitna a világra, használna az itteni alkotóknak is. Nyíregyházi kapcsolatokat idéz Helena és Jerzy Ma- jewski is. ök egészen más stílust képviselnek, mint társaik. Helena elsősorban virágokat fest, textilterveket, gobelineket készít. Számos művével találkozhatunk az üzletekben, a megszőtt művek érett alkotót mutatnak. — Nem sokan tartozunk ehhez az irányzathoz — mondják a műteremben —, talán azért is, mert alkotásmódunk realisztikus. Igaz, a rétek és mezők virágai képeinken naggyá, néha hatalmassá nőnek, de hitelesek. Ügy véljük, a szépséget, a természethez kapcsolódást ezzel fejezhetjük ki a legjobban. A kész képek, textíliák, a tervek alapján igazán rokonszenves művészpár válik ismerősömmé. A beszkidi táj flórájának minden szépsége a szem elé tárul, s itt találom először olyannak a képeket, amelyek falra, lakásba kívánkoznak. — Igaza van — erősít meg hitemben Jan Lubas —, sajnos sok alkotó csak kiállításokra fest. A képek többsége egyszerűen be sem fér a mai lakásokba, s ha be is fér, inkább taszít, mint gyönyörködtet. Ez komoly gondunk, de sajnos kissé világjelenség is. Mint ahogy világjelenség az is, hogy sok kiváló grafikus választja a szatírát kifejezésmódjául. Erről győzött meg a művészek házának másik kiállítása, ahol a ja- roslawi Henryk Cebula rajzai sorakoztak. Metsző éles- ségű képei az élet fonákságait éppúgy karikírozzák, mint a nemi élet furcsaságait. A cenzúra 10 képét vétette le, ezek egyike sem volt politikai, annál inkább súrolta az obszcenitás határát. Fölényes rajztudás, szellemes megfogalmazás jellemzi művészetét. Sikertárlat a javából, melynek megnyitásán tolongtak az érdeklődők. Láthatóan a szatíra éles, ám de érthető mondandója vonzotta a nézőket. — Ez így igaz — helyesel Jerzy Sienkiewicz, a rzeszówi Nowiny című újság munkatársa, aki a lap karikaturistája. A karikatúráimat mindenki ismeri, és szerénytelenség nélkül mondhatom, szereti is. A szatíra, a gúny népszerű, de ha mint festő jelentkezem, korántsem ilyen egyértelmű a fogadtatás. Pedig szeretem a tájképet, a csendéletet, szeretek olajjal, temperával dolgozni. Nem Witold Pazara: Az első emberpár (olaj) Maria Cichorzewska Drabik: A belgiumi Louven (olaj) (A szerző felvételei) 1986. január 25. KM nCtvési melléklet
