Kelet-Magyarország, 1985. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-12 / 291. szám
4 Kelet-Magyarország 1985. december 12. Véget értek Kádár János és Rodoll Kirchschläger tárgyalásai fl népfrflntkongresszHS előtt Kállai Gyula nyilatkozata E hét végén Budapesten tartja VIII. kongresszusát a Hazafias Népfront. Több ezer tanácskozás, széles körű politikai előkészítő munka előzte meg a mozgalom legfelső fórumának munkáját; ennek tapasztalatairól, a kongresszuson várható nagy súllyal szereplő kérdésekről Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke nyilatkozott a Magyar Távirati Irodának. (Folytatás az 1. oldalról) Széles körű egyetértést hangsúlyozták a pohárkö- szöntőkfoen is. Ezek délben Rudolf Kirdhsctilágernek Kádár János tiszteletére a ruszti Tó-szállóban adott ebédén hangzottak el. „A találkozó — mondotta Kirchschläger elnök — nemcsak a két nép, hanem az egész földrész érdekeit szolgálja.” Fontos és jellemző tényezőként emelte ki, hogy az osztrák—magyar kapcsolatok történetükben sohasem irányultak harmadik ország ellen, s azok mindig a két nép érdekeinek megfelelően alakultak. Kádár János aláhúzta a tárgyalások kitűnő légkörét, rámutatva, hogy e megbeszélések is tükrözik a két ország kapcsolatainak zavartalanságát. „Mint régi ismerősre, mindig úgy gondolok önre,. mint kapcsolataink nagy építőjére. Kérjük, a jövőben is támogassa e jó ügyet, jelenlegi, államelnöki minőségében és ettől függetlenül is” — hangoztatta Kádár János, aki végül kiemelte: „Sok irányú együttműködésünk fejlődése mutatja, hogy e munkának van értelme és tudjuk, amikor tárgyalunk, milliók óhajának teszünk eleget.” Ezt követően az MSZMP főtitkára fogadta a bürgen landi magyar kulturális egyesület vezetőit: Heberényi Lajos alelnököt, Lónyai Lászlót és Szabó Andrást, a vezetőség tagjait, akik tájékoztatták őt a burgenlandi magyarság kulturális életéről. A szívélyes légkörű találkozó után Kádár János házigazdája kíséretében rövid sétát tett az idegenforgalmáról és bortermeléséről ismert Ruszton, ahol a városka vezetői baráti hangulatban köszöntötték, kalauzolták és meg is vendégelték őt. A burgenlandi látogatás utolsó állomása Raiding (Do- borján) község volt, ahol Kádár János megtekintette Liszt Ferenc szülőházát. A nagy zeneszerző, aki egész életében magyarnak vallotta magát, 1811-ben született e kis faluban, ahol apja az Eszterházy-uradalom tisztviselője volt. A szülőház egyébként 1971-ig a Svájcban élő Eszterházy Pál herceg tulajdonában állt, aki akkor felajánlotta a már leromlott épületet a községnek, amely nagy anyagi áldozattal helyreállította azt. A számos magyarországi emlékben is bővelkedő kiállítással már az 1986-os Liszt-emlékévre is készülnek. A háznál Theodor Kery, Burgenland tartományi főnöke köszöntötte szívélyesen Kádár Jánost, akit a kiállítás megtekintése után egy Kolozsvárról származó eredeti Liszt-kézirattal ajándékoztak meg. Kádár János és a kíséretében lévő Kovács László, az (Folytatás az 1. oldalról) Lázár György és Radovan Vlajkovics a látogatásnak mintegy a lezárásaként ösz- szegezte a megbeszélések eredményeit. A JSZSZK elnökségének elnöke kifejtette, hogy a magyar kormány elnökének kétnapos belgrádi látogatása hozzájárult a kétoldalú kapcsolatok erősítéséhez. Kölcsönösen kiemelték érdekeltségüket a gazdasági és egyéb területeken folytatott együttműködés további fejlesztésében. Érintették a két ország belső fejlődését, valamint a nemzetközi helyzet néhány lényegbevágó kérdését. Aláhúzták annak fontosságát, hogy a kis és a közepes nagyságú országok aktívan részt vegyenek a fegyverkezési hajsza megfékezéséért, az enyhülés megőrzéséért tett erőfeszítésekben. A magyar kormányfő elismeréssel szólt az el nem kötelezett Jugoszlávia külpolitikai tevékenységéről. A JSZSZK elnökségének elnöke méltatta a Magyar Népköz- társaság kiegyensúlyozott, építő jellegű külpolitikáját. A találkozót követően Radovan Vlajkovics díszebédet adott Lázár György tiszteletére. ■■ FÖLDESI JÓZSEF: \ MSZMP külügyi osztályának helyettes vezetője és Esztergályos Ferenc külügyminiszter-helyettes a délutáni órákban Raidingból Sopronon át hazautazott Budapestre. Vendégét a deutsch- kreutz—kopházi határállomáson Kirchschläger elnök búcsúztatta, akinek kíséretében volt Friedrich Bauer, a külügyminisztérium politikai főigazgatója, Wolfgang Loibl, az elnöki kabinet igazgatója. A látogatáson részt vett Arthur Agstner, budapesti osztrák és Nagy János, bécsi magyar nagykövet. A magyar kormány elnöke a déli órákban ellátogatott a Belgrád közelében lévő ra- kovicai mezőgép- és motorgyárba, ahol Filip Grujics vezérigazgató tájékoztatta a 4800 dolgozót foglalkoztató nagyüzem munkájáról. Egyebek között elmondotta, hogy ez a vállalat a kragyjevari Zastava Művek partnereként közvetve együttműködik a magyar járműiparral, a győri Rábával pedig közvetlen kooperációt folytat: kis traktorokhoz motorokat szállít. „Ml a magunk részéről készek vagyunk ezt a kooperációt bővíteni” — jelentette ki a vezérigazgató. Lázár György hangsúlyozta: a jugoszláv vezetőkkel folytatott megbeszéléseinken ismét megerősítettem azt a szándékunkat, hogy kihasználjuk az összes lehetőséget a gazdasági együttműködés, főként pedig a hosszú távú ipari kooperáció fejlesztésére. A Minisztertanács elnöke és kísérete jugoszláviai hivatalos baráti látogatását befejezve szerdán délután hazautazott Belgrádból. A magyar—jugoszláv kormányfői tárgyalásokról közös közleményt adtak ki. VIZSGÁLAT A THÄLMANN- GYILKOSSÄG ÜGYÉBEN? Helyszíni szemlét tartottak kedden nyugatnémet bírák, ügyészek és ügyvédek az NDK területén lévő Buchenwald- ban a néhai koncentrációs táborban. A nyugatnémet igazságügyi szervek azért kérték az NDK weimari járás- bíróságától a szemle engedélyezését, hogy újabb körülményeket tárjanak fel Ernst Thälmann-nak, Németország Kommunista Pártja elnökének 1944-ben történt meggyilkolása ügyében. FIGYELMEZTETŐ SZTRÁJK AZ NSZK-BAN Rövid figyelmeztető sztrájkot tartott kedden 400 ezernél is több nyugatnémet fémmunkás, hogy így tiltakozzon az NSZK munkaügyi törvényének tervezett változtatása ellen. Eszerint azoknál az üzemeknél, amelyek a többi iparágban kirobbant sztrájkok miatt kényszerülnek a munkaidő megrövidítésére vagy kapuik bezárására, a munkások a jövőben csak az eddiginél korlátozottabb mértékű munkanélküli segélyre tarthatnának igényt. AMERIKAI ORVOSOK A DOHÁNYZÁS ELLEN A cigaretták és egyéb dohánytermékek amerikai reklámozásának betiltását sürgeti a 271 ezer tagú amerikai orvosi szövetség keddi felhívásában. Az orvosszervezet vezetősége ezenkívül azt is követeli, hogy 21 évben szabják meg a dohányáruk vásárlásának alsó korhatárát, s tiltsák be a cigarettaárusító automatákat. Bár maguk is elismerik, hogy ezeket a javaslatokat nehéz lenne a kongresszussal elfogadtatni. — Az előkészületeket sóikkal tágabban kelt értelmeznünk, mint a településeken, a megyékben, illetve a fővárosban tartott, s a népfront- testületek újjáválasztásána is hivatott tanácskozások sorozatát — mondotta elöljáróban. — Hiszen ebben az esztendőben ülésezett az MSZMP XIII. kongresszusa, s fogadott el reális, előremutató határozatot. Ennek fő céljait a Hazafias Népfront a párt- kongresszust követő ország- gyűlési és tanácstagi választásokra közreadott felhívásában nemzeti programként ajánlotta elfogadásra. A választásokon népünk szavazataival megerősítette ezt a programot, kinyilvánította, hogy kész annak valóra váltásáért dolgozni. — A tavaszi megélénkült közéleti aktivitás jellemző volt a népfrontkongresszus előkészületei során is. összegezve elmondható, hogy a népfrontválasztások jó politikai légkörben, eredményesen zajlottak le, s az újjáválasztott testületekbe nagy számban kerültek be olyanok, akik nemrégiben kerültek kapcsolatba a mozgalommal, és tudásukkal, tapasztalataikkal tovább gazdagíthatják munkánkat. — Abban is széles körű az egyetértés, hogy a szövetségi politika keretein belül különösen sok teendő hárul a mozgalomra a szocialista demokrácia fejlesztésében, gyakorlati érvényesítésének segítésében. Kötelességünk támogatni a korábban is működött önkormányzatok, s az újabban kialakított formák mind tartalmasabb tevékenységét, gondolok például a tanácsi népképviseletre, vagy a vállalati önállóság erősödésére. — Gazdaságpolitikai tennivalóink természetes módon kapcsolódnak majd a VII. ötéves terv céljaihoz; e koncepció kidolgozásában egyébként mozgalmunk tevékenyen részt vett. Mint tudjuk, a népfront nem elsősorban gazdasági kérdésekkel foglalkozó mozgalom. Mégis, úgy gondolom, nagy munkát vállalhatunk magunkra a XIII. pártkongresszuson megfogalmazott fő gazdaságpolitikai feladatok megoldásában. Többet kell foglalkozunk főleg a gazdasági élet emberi tényezőivel. Megértvén a valóban objektív nehézségeket, mégsem lehet egyetérteni azzal, hogy mindent ezek — ahogyan gyakran hallani: a külső körülmények — számlájára írjunk. Az országos elnökség és az országos tanács vitájában is többen felvetették, hogy a munka társadalmában a pontosan és lelkiismeretesen végzett munka becsülete, erkölcsi, és anyagi elismerése még nem megfelelő. Társadalmi életünk negatív jelenségei: a lazaság, a fegyelmezetlenség, a felelőtlenség, a korrupció, a harácsolás, a tisztességtelen vagyonszerzés dolgában sok mindennek meg kell változnia. — Hazafias mozgalmunk társadalmi bázisa kíván maradni a nemzetköziségnek is. Kötelességünknek tartjuk a Magyar Népköztársaság békepolitikájának társadalmi támogatását, a barátság elmélyítését a Szovjetunió, a szocialista országok népeivel, a más államok tömegmozgalmaival kiépített együttműködésünk s a magyarországi nemzetiségekhez, illetve a határainkon túl élő magyarsághoz fűződő kapcsolataink erősítését — mondotta végezetül Kállai Gyula. 3. Amikor útnak indultam, az asszony rendszerint megjegyezte: „Ilka, el ne vegyél tőlük valamit” Feleltem: „Óh, dehogy veszek, ők sem gazdagabbak, mimt én, hát hogyan is vehetnem el?” Az apja zárkózott, indulatos, rátarti ember volt mint aki nem is ezen a földön él. Csak elvágta a nyakát a szárnyas jószágnak és ellökte magától. Ha az aprámarha kóser volt, így mondták akkor, arról adott egy cédulát, ha nem volt kóser, nem szabadott elfogyasztani. Mehrel Sdhélig kántor, és alkalmi tanító — melomvd — is volt egyben, aki a héber nyelv és a Talmud ismeretével próbálta beoltani a ramocsaházi zsidó gyerekeket. Amúgy is komor természetének nem tett jót ebbéli igyekezetének eredménytelensége. A hitközség tagjai közül ő az egyetlen, aki prédikálhatott, így bármennyire is tartózott a legszegényebbek közé, egyházi tisztsége révén Mehrel Schélignek és családjának volt némi rangja, tekintélye a faluban. Mehrélné — állítják egyöntetűen — nagyon szerette a gyerekeit. Rendre és fegyelemre nevelte őket, mindennek megvolt a maga helye, nem is lehetett ezt másként tíz gyerek mellett a kis lakásban. Esténként az ajtó előtt tisztogatták a cipőjüket, ruhájukat; mindenre nagyon kellett vigyázniuk, és vigyáztak is, mert nem volt miből másikat venni. Mint a legtöbb falusi gyerek, ők is csak télen és ünnepnapon vettek fel cipőt. „Méh re lék hiába tartoztak talán a legszegényebbek közé — mondja a 93 évesen is friss emlékezetű, világos tekintetű Nagy Sán- donné —, mégis valahogy szebb holmikban jártak, mint a többi falusi. Azokon szakadt, elhanyagolt holmit sohasem lehetett látni. Az asszony szinte mániákusan tiszta volt, folyton mosott, varrt, azon fáradozott, hogy rendes, tiszta gúnyát adjon gyerekeire.” A beteges, izgága, vallási dolgokban engesztelhetetlen Mehrel Sebéiig kiváltotta a gazdagabb zsidó családok haragját, ellenszenvét. Le kellett mondania. Nagy Sándor- né így idézi fel ezt az időszakot: „A második hely, ahová a metszőlakásból mentek, egy kérési emberé, Osváth Józsefé volt. A ház üresen állt, együk végében kis szikvíz- üzemmed. így kezdték a szódavízgyártást. Az asszony meg a gyerekek is hordták a szódát, kis kézikocsival járták a környéket, amíg nem vették meg a lovat.” Ezt a vállalkozást még az apa kezdeményezte. Nagy terveket szőtt, kocsmárosokkal tárgyalt, egy ideig segített is a munkában, de legyengült szervezete nem sokáig bírta: kórházba került, és kétévi kezelés után, 1910- ben tüdőbajban meghalt. Mező Imre ekkor ötéves. Lehet-e csodálkozni, hogy felnőtt korában jobbára csak a rajongásig szeretett édesanyjára tud tisztán visszaemlékezni? Mező Imre gyakran felidézett gyerekkori emléke anyja ölében ül és nagy átéléssel hallgatja a szörnyekről, farkasbőrbe bújt bárányokról, jó és rossz emberekről, erdők, mocsarak szélén futkosó férgekről, csudás, rendkívüli alakok hányatott sorsáról, távoli városokról, messzi tengerekről szóló történeteit. Mehrelné mindössze 44 éves, amikor megözvegyül, amikor tíz gyerek sorsáért, a kisebbek felneveléséért, a nagyobbak révibe jutásáért kell felelnie. Nem felesleges megismételni a rideg tényeket: tíz gyerekkel 1910-ben egyedül egy asszony, Magyarország legnyomorúságosabb vidékén, ahol a legtöbb a munkanélküli, és a légikevesebb a bér. Mező Imre testvéreit Beöthy Sándor segítségével próbálom felidézni. „A Mehrel gyerekekből én hatat ismertem” — mondja és már sorolja: — „Imre két évvel volt vénebb, mint én, hozzám viszonyítva Herschli már nagy fiú volt, Malvin szintén idősebb. Ott volt még Dezső, ő egy szálfa volt, meg Lina, egy kimondottan szép nő. Margit volt a legkisebb, Imre ikertestvére.” Később Ganz De- zsőné, Mező Imre nővérének a lánya, három névvel egészíti ki ezt a névsort: Rózával, az édesanyjával, Bellával és Ilussal. Miért ez a bizonytalanság? Ismereteim szerint a három idősebb fiútestvér a háború után nem jött vissza Raimoesaházára. A lányok varrni tanultak, így őket a munka kényszere sodorta távol egymástól. Mező Imrén és a húszas években Amerikába kivándorolt Margiten kívül a háborút és az 1944-es deportálásokat feltehetően csak az egyik Mehrel fiú élte túl, de az is hamarosan eltűnt nyomtalanul. A szabolcsi körülményekből, de a család helyzetéből is következett, hogy a Mehrel gyerekek korán beletörtek a nehéz munkába. Nem válogathattak, mindent el kellett végezniük. Hiába fizettek keveset, a krajcár is kincset ért. A lányok gyakran valamelyik nagygazda földjén kapáltak, markot szedtek, vagy az anyjukkal uradalmi majorokba, módosabb portákra jártaik tedd ide, tedd odia munkára. Imre alig múlt ötéves, amikor már voltak napok, hogy ő lett a ház mindenese. Megetette, megitatta az aprójószágot, kukoricacsutkát, száraz gallyat gyűjtött a csikó- sparheltbe, kihajtotta a tehenüket a legelőre. A legeltetést, a gulyáséletet nagyon szerette. A játékot a többi kisgulyással, a gyer- méki virtuskodásokat, csendben, hanyatt fekve nézni a felhőket. És a közös éneklést, a csillagos ég alatt hazaballagó tehéncsorda mögött. Ilyenkor úgy llehetett fújni, olyan hangosan, hogy maguk is szabadnak érezték magukat. Ramocsaházán a zsidó családok általában a református iskolába járatták gyerekeiket. „Én "hat osztályt végeztem, a Mehrel gyerekek közül többen velem jártak elemibe — idézi .a múltat Nagy Sándorné. — A református iskolában Cséra Károly tanító után Nagy Kálmán jött, majd hamarosan Borsó Imre következett.” Pataki Sándor ,is tiszitán emlékszik: „Mező mögöttem ült, mert ő egy évvel vénebb volt, mint én. Sokszor meghúzgáltuk a ,huncutkáját’. Szepetojásnak csúfoltuk, mert szeplős volt. Hogy Mező hány osztályt járt, azt már nem tudom, kettőt vagy hármat legfeljebb, ,többet nem.” Beöthy Sándor: „Tizennégyben itt is általános sorozás volt, akkor kellett a két tanítónak, előbb Borsó Imrének, majd a katolikus iskolából Záhonyi Gyulának is bevonulnia. Utánuk jöttek még ilyen csesznye tanítók, akik itt voltak egy hétig, kettőig, majd odébb állták. Ebből a korosztályból nagyon sokan kimaradtak az iskolából.” Ahogy cseperedett, a többi falusi gyerekhez hasonlóan, neki is mind többet és többet kellett vállalnia a családra nehezedő terhekből. Játékra, pajtásokra egyre kevesebb idő maradt. Nővérei és fivérei igyekeztek hosz- szabb, állandó munkára elszegődni, volt, hogy hetekig, hónapokig se mentek haza. Így leginkább a kis Imre lett édesanyja támasza. Már értett a szódavízgyártáshoz, de a nehezebb, fárasztóbb munka a teli üvegek szállítása volt. Az anyja majd minden ujjún tudott vinni egy-egy üveget, ő a jól megpakolt kétkerekű kocsit tolta. Belátta, hogy segítenie kell, csak akkor facsarodott el a szíve, ha a sok tennivaló miatt az iskolába sem mehetett. A gyerekkori munka nemcsak a jellemét alakította, de sok mindenre kinyitotta a szemét is. Az ő társai mind rongyos, éhes, mezítlábas gyerekek voltak, a szódavízhordáskor azonban be-bepillanthatott a gazdagok világába is. Oda, ahol láthatta: hogyan élnek, viselkednek azok, akiknek nagy házuk, vagyonuk, földjük van, akiket kiszolgálnak. Az első világháború Mező Imrének a gyerekkor végét jelentette, ö lett a család első számú 'kenyérkeresője. Amint elmentek bátyjai a frontra, összeszedtek a házban levő krajcárokat, eladták tehenük borját, kértek valamennyi kölcsönt a szomszédoktól is, és az édesanyjával elindultak a kisvárdai vásárba. Egy szürke lóval tértek haza. A család még a fiuk bevonulása előtt úgy döntött, hogy a kis Imre lovas kocsival árulja és szállítja a szódavizet, s más fuvarmunkákat is vállalhat. Szereztek egy ócska, nagy taligát, lószerszám is akadt valahonnan, és már indulhatott az első fuvarba. Alig érte fel a bakot, a gyeplőt félénken tartatta, de mennie kellett, fuvaros lett, éhség csinálta kenyérkereső. Sokszor előfordult, hogy a „Kis Szódás”-raak — a faluban csak így nevezték — hajnalban, vagy késő éjszaka kellett indulni és útközben elaludt a bakon. Ám az öreg szürke így is mindig minden baj nélkül megérkezettével. (Folytatjuk) Történelmi riport Mező Imre életéröl Lázár György belgrádi programja
