Kelet-Magyarország, 1985. december (42. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-07 / 287. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. december 7. (míJco.A //t Tisztelt Pataki Elv társ' HÉTVÉGI INTERJÚ Benczík Sándornéval, a megyei tanács csoportvezetőjével a kisiparról Mint a megyei tanács osztályvezetője bizonyára hallott arról, hogy milyen elő­készületek után kerül megrendezésre egy-egy szalagavató. Mint a művelődés felelős emberéhez ez ügyben kell mo6t közt érintő levelet írnom. Nem a műso­rok, nem a traktáik, nem a nyitótáncok, a derűs órák késztettek arra, hogy pa­pírt fűzzek az írógépbe, hanem valami egészen más. Olyan dolog késztetett az írásra, amelyért elsősorban a szülők és kiadás mértékben a nevelők is felelősek. Több helyen ugyanis úgy tervezik az érettség felé vivő első állomás megün­neplését, hogy ott bőven legyen inn.iva- ló. Miután nem vagyunk naivak, tud­juk, ez esetben nem a kóla, a málna­szörp, az üdítő az, amiről szó esik. A bor-sör-pálmka trió mennyisége és mi­lyensége kerül ugyanis gyakorta szóba. Van, aki saját termésű házi vinkót ajáni, mástól elvárják a szatmári szil­vát, a sörrendelés pedig rekeszszámra történik. Vagyis: az érni induló meglo- csolása biztosított. Az elit helyeken a pezsgő iis szóba kerül. És ez megijeszt. Látom lelki szemeim előtt, hogy a sok boldog papa és mama miként üríti sorban a poharakat a leány vagy legény egészségére, koccintásra késztetve tanárt, s ami a felnőttesítési folyamat szerves része: a gyermeket is, igyék saját egészségére és tervezett jö­vőjére. Papolunk ugyan az alkoholelle­nes harcról, mondjuk a szentenciáinkat az egészséges életmódról, majd egy is­kolai rendezvény keretében rálegyin- tünk, mondván: most az egyszer nem j árt meg. A gyermek megkapja az út­nak indító példát: még sem lehet az ital I olyan nagy baj, ha a szalagavatón hiva­talosan jelen van. Tudom, most előszedhetjük ideologi- záió tudományunkat: a szalagavató ren­dezése csak addig oktatási ügy, amíg a szalagot feltűzik; az eszem-iszom már i az SZMK dolga; nem lehet megsérteni a szülőt; ha nem oktatási intézményben zajlik az esemény, másként szóba sem állnak egy osztállyal... Kifogások ezek, tudom, Ön sem ért egyet azzal, hogy diák és szülő együtt kvaterkázzon, hogy a szalagavató utáni nagy dicsekvés el­ső mondata úgy hangozzék: de jól be­rúgtunk! Ám felmerül a kérdés: kinek meddig terjed hatásköre? Nos, ez eset­ben nem lenne jó cent izgatni a dolgot. Semmi más nem segít itt, csak a hatá­rozott tiltás. Emlékezetem mélyéről egy alig betartott rendelet képe bontakozik ki, amely valamikor azt is előírta, hogy hány száz méterre épülhet az iskolától kocsma. Igaz, ez nem tartalmazza azt, hogy az iskolában nem lehet kocsma, azt sem, hogy iskolai rendezvény ne fulladjon szeszbe. De az imént említett rendelet értelemszerű boncolgatása ta­lán ad némi támpontot, s talán lehető­séget is, hogy a tanügy beleszóljon a di­ák életébe, még akkor is, ha ez ma nem általános szokás. S hogy az SZMK meg­sértődik? Hogy a szülők egy része fel­háborodik? Aligha hiszem, hogy ez szempont lehet. Iskolai eseményeink lagzijellege klasszikus példája a kivagyiságnak, al­kalom egymás felülhajalasára, minden rossz kispolgári tmanír felvonultatására. Ez nem lehet cél se ma, se a jövőben. Sajnos, így is túl sok diák iszogat za- zartalanul presszókban, drinkbárokban, utcán, lépcsőházban, otthon. Még a fél­hivatalos áldás is bátorít, bocsánatos bűnné tesz olyan magatartási format, amit pedig elítélünk. Tudom, újfent sokan átkozzák majd toliamat, amely beleavatkozik fiatalok szórakozásába, ön sem lesz népszerű, ha intézkedik. Legalábbis bizonyos körök szemében. De azt hiszem, vállalni kell az ilyesféle népszerűtlenséget, éppen a jó cél érde­kében. Lehet, hogy csacska álam, de el tu­dok képzelni olyan szalagtűzést, ahol nem az ital, hanem a szeretet, a szülői felelősség, az életre készülés izgalma melegít. S hogy ez legyen a jellemző, örülnék, ha tenni tudásában társának számítana, A Néhány évtizeddel ezelőtt még gyors, w pontos, megbízható munkájukról voltak híresek a kisiparosok. Többségük napja­inkban is így dolgozik. Mégis, ba szóba kerülnek az iparosok, sok embernek az ügyeskedés, a jogtalan haszonszerzés jut eszébe róluk. Az ön tapasztalatai szerint milyen ma a kisipar presztízse? — Meggyőződésem, hogy manapság is van presztízse a kisiparnak, hiszen a többség tisztességesen dolgozik. Mivel néhány éve nagyobb tere van az egyéni vállalkozásnak, így olyanok is bekerülnek, akik ezt a presz­tízst esetleg lerontják. Azt nem mondhat­juk, hogy bármelyik szakmát is lejáratták volna — bár az tény, hogy a szállítással fog­lalkozókkal szemben él az emberekben né­mi gyanakvás. Ez egy teljesen új iparág, 1981 óta lehet foglalkozni vele. Itt a legna­gyobb az elvándorlás, itt alakul ki a legtöbb konfliktus a megrendelők és az iparosok kö­zött. Persze azt, aki rontja a kisiparosok jó hírét, a becsületesen dolgozó többség nem tűri meg sorai között. Ha keli, fegyelmivel zárják ki a KlOSZ-ból. Ilyen esetben pedig a tanácsnak kötelessége visszavonni az ille­tőtől az iparengedélyt. A A közhit úgy tartja, hogy a kisipar iga­zi aranybánya. Ez a fajta megítélés pe­dig szinte vonzza a kalandorokat. Mennyire jellemző a jelentkezőkre, hogy a könnyű jövedelemszerzés reményé­ben váltanak iparengedélyt? — A kérdés indokolt, mert sajnos van alapja ennek a megítélésnek. 1982 óta ál­lampolgári jog az ipargyakorlás. Vagyis aki iparengedélyt kér, s rendelkezik a szüksé­ges feltételekkel, az meg is kapja. Elkerül­hetetlen, hogy esetenként olyanok is ipart váltanak, akik nem dolgoznak megfelelő színvonalon. Aki csak pénzt akar, annak hamar rá kell jönnie arra, hogy itt lényege­sen többet várnak el tőle, mintha egy gyár­ban dolgozna: pontosabb, gyorsabb munkát, kedvesebb hangnemet. Egy idő után kényte­len azt is észrevenni, hogy nemcsak arra van joga, hogy keressen, hanem jócskán ter­helik kiadások is. 1984 januárjától például lényegesen megemelkedett a társadalombiz­tosítási járulék összege, ezért sokan vissza­léptek. Ezek szerint a felhígulást legjobban a fluktuáció szemlélteti. Hogyan alakult ez az utóbbi években? — A hetvenes évek végén országosan mintegy 10 százalék volt a fluktuáció: nap­jainkban 30—35 százalék. Sőt Szabolcs-Szat- márban még ettől is magasabb! Érdekes módon nem a szabadiparokban jellemző ez, pedig azt hihetnénk, hogy ez a lehetőség csalogatja a legtöbb szerencselovagot. A szabadiparoknál vonzó, hogy nem kell hoz­zá szakmai gyakorlatot, csak jártasságot igazolni. Vagy ha az ipargyakorlás valami­lyen felszereléshez kötött — mint a fólia­hege./.tés —, ha megvan hozzá a gépe, s tudja kezelni, megkapja az engedélyt. 1982 óta felvirágzottak a megyében a szakkép­zettséghez nem kötött szabadiparok. Jelent­keztek fülcimpalyukasztók, matricavasalók, ereszcsatorna-tisztítók, takarítók. Nyíregy­házán még reverendahímző is dolgozik. Ezek az emberek általában megállják a he­lyüket, s meg is találják a számításukat. Mint az a mérnök is, aki nemrég főállású sírkőfelirat-tisztító lett. Szépen keres, mert óriási az igény erre a szolgáltatásra. — Ezzel szemben jó néhány hagyományos mesterségbe könnyen belebukhat a vállal­kozó. Például a teherfuvarozásba, a konkur- rencia miatt. Hasonló a helyzet az építő­ipari szakmákkal is. A városokban éles a versenyhelyzet kőművesek, villanyszerelők között, ezért nem könnyű megélni. Viszont ellátatlan kistelepüléseken megtörténhet, hogy megrendelés híján veheti a kalapját a kisiparos. A Jelenleg mintegy 6100-an rendelkeznek iparengedéllyel a megyében, s ez nem kevés. Mi az oka, hogy a nagy létszám ellenére sok a hiányszakma? — Nagy gond a megye kedvezőtlen tele­pülésszerkezete. Rengeteg a periférikus te­rület — mint a szatmár-beregi vagy a felső­szabolcsi rész, Vásárosnamény, Mátészalka, Fehérgyarmat környéke. Ha már utazni kell egy-egy szolgáltatásért, akkor inkább befe­lé: a városokba, még inkább a megyeszék­helyre utaznak az emberek. Ez nem kedvez a perifériákon dolgozó szakembereknek. Je­lentős változást hozott a szakmák körében az életmódváltás is. A hatvanas, hetvenes évek fordulóján például elérhető áron kap­tunk cipőt: általában cseréltük, s nem ja­„flki csak pénzt akar, annak ha­mar rá kelt jönnie arra, hogy itt lényegesen többet várnak el tőle, mintha egy gyárban dolgozna: pontosabb, gyorsabb munkát, kedvesebb hangnemet. Egy idő után kénytelen azt is észrevenni, hogy nemcsak arra van joga, hogy keressen, hanem jócskán terhelik kiadások is“ víttattuk a lábbelit. Mivel a javító kisiparos nem tudott megélni a faluban, ezért a ta­nulókat elkezdték cipőgyártásra képezni. Most viszont, hogy egy jó cipő már ezer, egy jó csizma meg kétezer forintba kerül, nagy szerepe lett a javíttatásnak. Rengeteg fáradsággal jár egy osztályra való cipészta­nuló összegyűjtése. Az idén sikerült 37 fia­talt toborozni, akik közül eddig harmincán morzsolódtak le. Hasonló a helyzet más szakmában is. Alig-alig találunk női szabót, de kihalóban vannak a régi kézműves mes­terségek is, mint a kádár, a kályhás, a ko­vács. Pedig ezekre is nagy szükség lenne. A Hogyan lehetne vonzóbbá ányszakmákat? tenni a hi­— Erre nagyon sok lehetőség kínálkozik. Az egyik, hogy a település szempontjából fontos, vagy jelentős társadalmi érdeket érintő ipart gyakorló kisiparosok 50 ezer forint adóalap-csökkentő kedvezményt kap­hatnak. Jelentős segítséget jelent, ha helyi­séget ad a tanács az iparosnak. Ebben se­gíthetnek a helyi gazdálkodó szervek is. Ez történt például Rozsályban, ahol a termelő- szövetkezettől kapott műhelyt a fodrász. Sorra épülnek a megyében a szolgáltatóhá­zak. Aki ezekben rendezkedik be, az köte­les 30 ezer forint hozzájárulást fizetni. Mi­ért ne adhatnának például egy kezdő ci­pésznek részletfizetési kedvezményt? Netán be is fizethetné helyette a tanács, mint ahogy az Máriapócson történt. Sajnos egye­lőre kevés a jó példa. De említhetem a se­gítség legfiatalabb módját, az új ösztöndíj- rendszert is. Eszerint, aki hiányszakmát ta­nul, s vállalja, hogy kisiparos lesz, kiemelt ösztöndíjban részesül. Mindez azért is fon­tos, mert csökken a kisiparosok létszáma, s nem csak a hiányszakmákban. Oa Hiányhelyzetet tejremt az is, hogy sok w kisiparos lakossági szolgáltatások he­lyett vállalatok megrendelésére dolgo­zik. Vannak köztük, akik hiánycikke­ket, illetve olyan alkatrészeket készíte­nek, melyek gyártására sem aa állami, sem a szövetkezeti iparban nincs vál­lalkozó. De vannak olyan maszekok is, akik — kapcsolataik révén — állami cégektől happolják el a biztos piacot nyújtó szerződéseket. Ezen a területen hogyan szabályozzák a kisiparosok munkavállalását? — Az új vállalkozási formákat is azért támogatja egyre jobban az állam, mert szükség van egy egészséges versenyhelyzet­re. Ez azért is kell, mert az állami vállala­tok, ipari szövetkezetek sok esetben nem tudják a háttéripari termékeket, alkatrésze­ket, hiánycikkeket gazdaságosan előállítani. Ezért kénytelenek a kisiparra támaszkodni. Ezt kívánja a közérdek. Még arra is lehető­ség van, hogy gépet kapjon munkájához az iparos attól a vállalattól, amelyiknek dol­gozik. Sokan inkább azt kifogásolják, hogy néhányan összeköttetések révén jutnak elő­nyös megrendeléshez. A cél az, hogy az kapja meg a megrendelést, aki a legelőnyö­sebb feltételekkel vállalja. A A lakossági szolgáltatásokban sokat te­hetnek a munka, vagy nyugdíj mellett dolgozó iparosok. Milyen lehetőség van ilyen módon ipar gyakorlására? — Ez az ipargyakorlás legkedvezőbb mód­ja, mert itt a legalacsonyabbak az anyagi terhek. Egy főállású cipész, vagy fodrász, ha tiszta jövedelme havi 5000 forint, akkor annak 40 százalékát, vagyis kétezer forintot fizet társadalombiztosítási járulékként. De ha valaki nyugdíj, vagy munkaviszony mel­lett dolgozik, akkor egységesen 250 forintot ró le ezen a címen. Mivel éves jövedelmük rendszerint 100 ezer forint alatt van, ezért kedvező az adóztatásuk is. Gyakran meg­esik, hogy a főállású iparos visszaadja az iparengedélyét a hatalmas terhek miatt, s inkább munka mellett, működési engedély- lyel tevékenykedik. A A magas költségek is hozzájárultak, hogy megyénkben elharapódzott a kon tárkodás. Hogyan lehet ez ellen véde­kezni? — Hogy mennyien dolgoznak feketén, ar­ról nincs pontos adat, de az bizonyos, több ezren lehetnek. Ha sikerül nyakon csípni a kontárokat, megpróbáljuk rávenni őket, hogy váltsanak ipart. Lefülelésük nem tar­tozik a könnyű vállalkozások közé. Hiszen ahhoz, hogy szabálysértési eljárás induljon ellenük, legalább két. tanúval kell igazolni hogy rendszeresen, és ellenszolgáltatásért vállalnak munkát. A büntetés szigorú, mi­vel 10 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatják őket. Sőt! Ha rendszeresen kon- tárkodik valaki, bírósági eljárás nélküi is elkobozhatják a felszerelését. Volt már erre példa? — Tízezer forintos bírság kiszabására igen, de elkobzásra nem. Rakamazon egy­szer már szó volt erről is, mégsem lehetett végrehajtani, mert nem tudták volna hová rakni az elkobzott stráfkocsit és lovat. Vé­gül addig jártak az illető nyakára, s addig büntették, míg beadta derekát, és iparenge­délyt váltott. — Nagy gond, hogy a kontárkodást — például az építőiparban — főleg hét végén lehetne ellenőrizni. Ehhez azonban a leg­több helyen nincsenek meg sem a tárgyi, sem a személyi feltételek. Ennek ellenére tavaly Kisvárdán sorozatosan tartottak hét végi ellenőrzéseket, társadalmi ellenőrök bevonásával. Az akció eredményesnek bi­zonyult, mert minden alkalorm nal ta Iá ltak szabálysértőkre, akikkel szemben eljárás Ts- indult. Több esetben bírságot róttak ki, né­hány embert pedig sikerült rábírni, hogy váltson iparengedélyt. Lényegében ez volt az ellenőrzések legnagyobb haszna. Hiszen ahhoz, hogy elegendő számú kisiparos dol­gozzék legálisan egy településen, jelentős társadalmi érdekek fűződnek. Mindenek­előtt jobb a szolgáltatások színvonala, s az állam sem esik el az adóbevételtől. A Az utóbbi években emelkedtek a kis­ipari szolgáltatások árai. Az emberek mégis szívesen fizetnek többet, ha jő minőségű munkát, vagy szolgáltatást kapnak cserébe. Érthető, hogy érzéke­nyebbek a hanyagságra. Szükség ese­tén hová fordulhatnak panaszaikkal az ügyfelek? Egyáltalán: milyen a meg­rendelők érdekvédelme a kisiparban? — Ha a munka minőségével van baj, ak­kor a KIOSZ-hoz, ha a magatartást éri ki­fogás, a tanácshoz fordulhat bejelentésével a lakosság. A panaszokat szakmai bizottsá­gok bírálják felül, melyek arra törekszenek, hogy sikerüljön megnyugtató megállapodást kötni az iparos és az ügyfél között. Ha nem sikerül megegyezni, s nagyot vétett a kis­iparos, akkor kizárhatják a tagok sorából, mely az iparengedély visszavonásával is jár. Az utóbbi években arányaiban nem nőtt a panaszok száma. Míg az iparosok létszáma ezrekben fejezhető ki, panasz pár száz for­dul elő, de mindig kevesebb félezernél. Az idén eddig alig több mint száz bejelentés érkezett iparosok ellen. Esztendőnként átla­gosan 10—12 ügy végződik kizárással. S ami nagyon kedvező: öt év alatt nem nőtt a bí­rósági ügyek száma. A Sokakat foglalkoztató kérdés a kisipa- ~ rosok jövedelme. A progresszív adózás elve szerint aki többet keres, annak többet kell az államkasszába befizetnie. Gyakran előfordul, hogy egyesek adó­bevallása nem felel meg a valóságnak. Milyen lehetőségek vannak a kisiparo­sok jövedelmének ellenőrzésére? — Az adóhatósági feladat, részleteket nem tudok róla. De azt tudom, hogy jövő év jú­nius 30-tól új szervezeti formában történik majd az adóellenőrzés. A KIOSZ körzeti adócsoportok bevonásával a megyei taná­csok mellett — a pénzügyi osztály ellenőr­zésével — úgynevezett adómegállapító hiva­tal jön létre, amely a jelenleginél nagyobb létszámban, s kedvezőbb feltételekkel fog­lalkozik majd az adóügyekkel. G Köszönöm a beszélgetést. Házi Zsuzsa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents