Kelet-Magyarország, 1985. december (42. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-20 / 298. szám

4 Kelet-Magyarország 1985. december 20. Gazdaságpolitikai munkánk 1985-ben és a jövő évi ieladatok (Folytatás az 1. oldalról) szaki értelmiség jobb anyagi és erkölcsi megbecsülésére. Tudatosítani kell. hogy a vál­lalatirányítási rendszer kor­szerűsítése együtt jár a belső szervezeti rendszer tovább­fejlesztésével. Űj elemekkel kell gazdagítani az irányítás, az érdekeltség, az ellenőrzés eddig bevált módszereit. A változásoknak a belső szer­vezettség javulásában, a gaz­dálkodási és munkafegyelem erősödésében, az önállóság, kezdeményezés — újítás fo­kozódásában kell kifejezésre jutni. A pártszervezetek po­litikai és mozgalmi eszköze­ikkel segítik az intenzív gaz­dálkodás kiterjesztését az ipari egységekben. Valamennyi gazdálkodó egységben foglalkozni kell a piaci munka javításával. Cél­jaink elérésének fontos fel­tétele a szervezettség és a munkafegyelem javítása. A hatékony foglalkoztatás mel­lett a megye egyes területein — különösen a szatmár-be- regi térségből — a meglévő szabad munkaerőre alapozva szükséges a foglalkoztatott­ság szintjét növelni. Nagy fi­gyelmet kell fordítani az alacsony hatékonyságú vál­lalatok gazdálkodásának ja­vítására, a hatékonnyá nem tehető tévékenységek meg­szüntetésére. Várható az üzemek közötti még erőtel­jesebb differenciálódás, ami a párt- és szakszervezeti szer­vektől fokozott munkát köve­tel. A mezőgazdasági üzemek­ben a jövedelmezőség javítá­sára, a gazdaságok megszi­lárdításához szükséges sze­mélyi, irányítási, szervezési tennivalókra, a komplex me­lioráció folytatására kell a fő figyelmet fordítani. Fokoz­ni kell a termelés — feldol­gozás — felvásárlás folyama­tában a kölcsönös érdekelt­ség alapján álló együttmű­ködést. A kiegészítő tevé­kenységnél az élelmiszer-fel­dolgozás, a háttéripari ter­melés és a szolgáltatások bő­vítése álljon első helyen. A beruházási feladatoknál a foglalkoztatást növelő, a termelést bővítő és exportot megvalósító fejlesztések áll­nak előtérben. Elsőrendű a 15 éves lakásépítési program utolsó ütemének teljesítése, amihez szükséges a magán­erős építést szolgáló telkek kialakítása. Az építőiparban a kapacitások jobb kihaszná­lását, a belső érdekeltségi rendszer fejlesztését indokol­ja a vállalatok helyzete. A kereskedelemben és szoigál- tatásban erősíteni kell a gaz­dálkodói jelleget, összhang­ban az igények kielégítésé­vel. A pártbizottság hangsú­lyozta: a tanácsok olyan VII. ötéves és éves tervet fogad­janak el, amelyek szolgálják a lakosság érdekeit, pénz­ügyileg megvalósíthatók. Eh­hez kell a lakosság széles kö­rű tájékoztatása, a terület- és településhálózat-fejlesztési koncepció olyan társadalmi vitája, amiben a legfonto­sabb helyi igények kielégíté­sére ösztönöznek. Az önálló­ság növekedésének érződnie kell az egész tanácsi gazdál­kodásban. A Hazafias Népfront, a KISZ, a szakszervezetek, a tudományos és érdekképvi­seleti szervek, a társadalmi szervezetek megyei és helyi szervei ismerjék meg és is­mertessék a megye VII. öt­éves tervi feladatait és sajá­tos eszközeikkel segítsék azok zökkenőmentes, gyakorlati megvalósítását. A pártszervek és szerve­zetek kiemelt feladataként szabta meg a testület 1986- ban a vállalati középtávú terv kidolgozásával összefüg­gő politikai tevékenységet. Munkájukban kapjon na­gyobb hangsúlyt a gazdaság­Csütörtökön reggel Buka­restben megnyílt a szocialis­ta országok vezető pártjainak ideológiai és külügyi érte­kezlete, amelyen a központi bizottságok illetékes titkárai vesznek részt. A tanácskozáson a Bolgár Kommunista Pártot Milko Balev, Dimitr Sztanisev és Sztojan Mihailov; a Cseh­szlovák Kommunista Pártot Jan Fojtik és Vasil Bilak; a Kubai Kommunista Pártot Lionel Soto Prieto és Victor Manuel Gonzalez; a Laoszi Népi Forradalmi Pártot Sá­mán Vianaket; a Lengyel Egyesült Munkáspártot Józef Czyrek, Jan Glowczyk és Henryk Bednarski; a Magyar politikai céloknak és a sza­bályozás megfelelő változta­tásának megértetése és a kö­vetelményeknek megfelelő cselekvés kibontakozása. Tá­mogassák a kezdeményező és kockázatvállaló magatartást, az újat kereső, aktív vezető­ket és kollektívákat. A pártmunkában alapvető feladat a gazdaságpolitika helyi érvényesítése, a végre­hajtás politikai eszközökkel történő megszervezése, segí­tése, ellenőrzése. A káderpo­litikai elveket a megye gaz­dasága egész területén kö­vetkezetesebben kell alkal­mazni. A területi pártszervek munkájában nagyobb teret kell adni a gazdasági folya­matok elemzésének, a gaz­dálkodás minőségi tényezői értékelésének. Határozataik az intenzív gazdasági folya­matok kibontakoztatására, a kedvező tapasztalatok elter­jesztésére, a gazdaságtalan tevékenység visszaszorítására hívják fel a figyelmet. A vállalatoknál, szövetke­zeteknél működő pártszervek önállósága és politikai fele­lőssége növekszik. Munkájuk során támogassák a helyi jó kezdeményezések széles körű elterjesztését. Segítsék a szo­cialista brigád- és verseny­mozgalom olyan működését, amelyben a vállalások a he­lyi feladatok végrehajtására irányulnak. Szocialista Munkáspártot Be- recz János, Pál Lénárd és Szűrös Mátyás; a Mongol Né­pi Forradalmi Pártot Ceren- dasin Namszraj és Cerenpilin Balhadzsav, a Német Szocia­lista Egységpártot Kurt Ha­ger és Joachim Herrmann: a Román Kommunista Pártot Miu Dobrescu, Petru Enaclie. Comel Pacoste és Ion Stoian: a Szovjetunió Kommunista Pártját Borisz Ponomarjov es Mihail Zimjanyin; a Viet­nami Kommunista Pártot Hoang Tung képviseli. A tanácskozáson Miu Dob­rescu, az RKP KB PVB tag­ja, a Központi Pártkollégium elnöke mondott megnyitó be­szédet, majd a résztvevők felszólalásai következtek. Végső búcsú Oláh Istvántól Elvtársainak, barátainak, harcostársainak, tisztelői­nek hosszú menete kísérte utolsó útjára csütörtökön a Mező Imre úti temetőben Oláh István hadseregtábor­nokot, honvédelmi minisz­tert, az MSZMP KB tagját. A vörös drapériával szegé­lyezett, koszorúkkal övezeti ravatalnál — ahol kitünte­téseit bíborpárnákon he­lyezték a koporsó elé — díszőrségben tisztelgett az elhunyt előtt az MSZMP Politikai Bizottságának, a kormánynak több tagja, párt- és állami életünk szá­mos személyisége. Elmen­tek a végső tiszteletadásra a Varsói Szerződés tagálla­mainak honvédelmi minisz­terei, illetve a temetésre ér­kezett katonai delegációk tagjai, s ott voltak a buda­pesti diplomáciai testület képviselői is. A gyászszertartáson — a Himnusz elhangzása után — a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága és a Miniszterta­nács nevében Czinege La­jos miniszterelnök-helyet­tes vett búcsút az elhunyt­tól. Életpályáját felidézve kiemelte, hogy még nem volt 18 éves és belépett a Magyar Kommunista Párt­ba, s 1945. március 15-én jelentkezett a születő de­mokratikus hadseregbe. A család, a szegénypa­raszti környezet, a forradal­mi párthoz való tartozás meghatározó elemei voltak az eszmélő fiatalember sor­sának. Amikor a háború befejeződött, megkezdett tanulmányait folytatva ta­nítói képesítést szerzett. A párt hívó szavára 1947-ben lépte át az akkori Kossuth Akadémia kapuját, tehetsé­ge, alkotóképessége kibon­takozásával arányosan egy­re nagyobb és felelősség­teljesebb feladatok megol­dásának vált részesévé. 1966-ban miniszterhelyet­tes, 1973-ban pedig az egyik legnagyobb felelős­séggel járó vezető katonai posztra került: a Magyar Néphadsereg vezérkari fő­nöke lett. Éppen egy esz­tendeje vette át a honvé­delmi miniszteri tisztet. Közéleti, politikai és kato­nai szerepének, tevékeny­ségének megtisztelő elis­merését jelentette, amikor a párt XI. kongresszusa 1975-ben a Központi Bi­zottság tagjává választotta. Oláh István elévülhetet­len érdemeket szerzett a Magyar Néphadsereg fej­lesztésének, erősítésének és korszerűsítésének nagy horderejű feladatai megol­dásában — mondotta vége­zetül Czinege Lajos. A Honvédelmi Miniszté­rium, a néphadsereg szemé­lyi állománya, a gyászoló család, a barátok és a fegy­vertársak gyászát Mórocz Lajos altábornagy, honvé­delmi államtitkár, a fegy­verbarátok együttérzését Flórián Siwicki, a Lengyel Népköztársaság nemzetvé­delmi minisztere, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB Politikai Bizottságának pót­tagja tolmácsolta. Ezután a koporsót ágyú­talpakra helyezték, s a gyá­szolók sokasága kísérte a díszsírhelyre Oláh István földi maradványait. A gyászszertartáson a dísz­zászlóalj díszmenettel és sortűzzel tisztelgett a had­seregtábornok emlékének. A kegyeletes búcsúztatás az Internacionálé hangjaival ért véget. A nap folyamán Lázár György fogadta a hazánk­ban tartózkodó katonai küldöttségek vezetőit. ★ Szabolcs-Szatmár megye párttagsága és lakossága nevében Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára és Bánóczi Gyula, a megyei tanács elnöke rótta le kegyeletét Oláh István honvédelmi miniszter rava­talánál. (Folytatás az 1. oldalról) áthidaló hitel, amelyet a ré­gi lakással rendelkezők ve­hetnek igénybe, ha újat akarnak építeni. A hitel azt az átmeneti időszakot segít áthidalni, amely alatt elké­szül és beköltözhetővé válik az új épület, s a tulajdono­sok a régi lakást értékesíthe­tik. A hitel kamata egy éven belüli visszafizetés esetén 8, két éven belül 10, ezen túl pedig 12 százalék. Ugyancsak kedvezmény, hogy az ifjúsági betét utáni különkölcsön a magánforgalomban történő lakásvásárláshoz is igénybe vehető. Változik — a takaré­kossági időtartam függvé­nyében — a különkölcsön fel­ső határa és összege. Szaba­dabbá válik a munkáltatói támogatások felhasználása. Januártól ezek a támogatá­sok felhasználhatók magán- forgalmú lakásvásárlásra, felújításra és korszerűsítés­re is. A helyi tanácsok tá­mogatási lehetősége ugyan­csak bővül, a valóban rá­szoruló családoknak a lakás­hoz jutás és a fenntartás bármilyen költségének vise­léséhez vissza nem térítendő támogatást nyújthatnak. En­nek feltételeit a helyi taná­csok rendeletben határozzák meg. * Változások lépnek érvény­be a lakásügyi jogszabályok­ban is. A tanácsok lehetősé­get kapnak, hogy — a bérla­kásokról való lemondás, il­letve nagyobb lakások ki­sebbre történő cseréjének ösztönzésé érdekében — a normatív központi szabályo­zás helyett önállóan szabá­lyozzák a pénzbeni térítés mértékét. A tanácsok így lé­nyegesen magasabb összeget fizethetnek ki — a lakás- használati díjnak akár a nyolcszorosát is — térítés­ként. Lehetővé válik az is, hogy lakással nem rendelke­ző idős emberek — tanácsi bérlakás leadása nélkül — nyugdíjasházi lakáshoz jus­sanak. Ebben az esetben azonban háromszoros—ötszö­rös mértékű lakás-használat­bavételi díjat kell fizetniük. Mivel számottevően megnö­vekedett az igény a nyugdí­jasházak iránt, indokolt a lakossági erőforrások foko zottabb bevonása. A jövőben így szövetkezeti formában is épülhetnek, illetve működ­hetnek nyugdíjasházak. Kedvezően változnak az ál­lami tulajdonú házingatlanok értékesítésének feltételei. Jelentős, 40 százalékos en­gedmény illeti meg a vevőt, ha a vételárat egy összegben kifizeti, illetve arányos ked­vezményt kap, aki a részlet- fizetéskor a szerződésben foglaltaknál többet törleszt. Mondják, hogy minél kisebbek az ember lehetőségei, annál gazdagabb tartalmúak áb­rándjai. Igaz! A jövőt sokszor képzeltük csodálatos nőnek, akihez csak lassan lehet közelíteni. Ráaggattuk álmaink legszebb ék­szereit, megbocsátottuk neki, hogy szigorú és zárkózott arcú, nincsen semmi hajlandó­sága, hogy nekünk bármiről is nyilatkozzék. Hallgatag vagy kisszerű és rafinált volt? Kérdezni nem tudtuk. De voltak, akiknek nyilatkozott, mert sokkal többet tudtak ró­la, mint mi. Az MKP-nak terve volt a meg­nyerésére. A kommunisták azt tanácsolták: életünk alakulását ne bízzuk a véletlenre és ne higgyük, hogy a jövő kész ajándékokat tartogat. Tanuljunk, dolgozzunk, fogjunk össze, mert csak ilyen módon lebbenthetjük fel e titokzatos istennő fátylait, csak így pil­lanthatjuk meg az ölébe rejtett lehetősége­ket és készíthetünk jó cselekvési programot azok megszerzésére. Ki így, ki úgy fogott hozzá a maga jö­vőprogramjának elkészítéséhez, de voltak közös vonásai e tevékenységnek. Mindnyájan tudtuk, megtanított rá a közelmúlt: az or­szág sorsától független egyéni jövő nem le­hetséges, olyanról ábrándozni önámítás. Kö­zös volt az az óhaj, majd alapelv: ami volt ne térjen vissza! Az ezt követő kérdés is azonos volt: mi legyen helyette? Az adott válaszok nagyon különböztek egy­mástól; de volt bennük közös is. Ez abból kö­vetkezett, hogy egész Európa népei egy jobb világ felépítését tűzték célul. A legtöbben olyan társadalmat akartak létrehozni, vagy a meglévőt úgy kívánták átalakítani, hogy ha a kapitalista tulajdon — korlátozásokkal, ellenőrzés alatt — megmarad is, a nép anya­gi és kulturális létérdekei legyenek az ural­kodók ezután. Mi is efféle berendezkedést feltételezve gondoltuk el a magunk egyéni életét. Én például azon töprengtem: szakmát vá­lasszak, vagy iskolában tanuljak, mert mind­egyikre megvoltak már a lehetőségek. Azt latolgattam: szakmunkásként vagy iskolá­zott emberként juthatok e többre, közelebb ahhoz az életszinthez, amire „éheztem”: a foglalkozásom legyen biztonságos, a megél­hetésem úgyszintén. Megélhetésen akkor nem értettem többet, mint kenyér, ruha és lakás. Tagadhatatlan, hogy a kis egyéni jövő­programok kezdetben esetlegesek és ellent­mondásosak voltak. A nagy közösségnek, az országnak is voltak elgondolásai a jövőre, de egyeztetett terve nem. Egyszer aztán olvas­tuk: a koalíciós pártok vezetőinek egyetér­tése után a Minisztertanács elfogadta az új­jáépítés hároméves tervét. Hamar megismertük részleteiben is (közöl­ték az újságok, kiadták füzet formájában). Megtaláltuk benne a magunk helyét, részét, tennivalóit és életdarabját. Lelkesedtünk a tervért, szerettük törvénynek mondani, hogy ígéretei biztosan teljesüljenek. A terv szó pedig rányitotta a szemünket: a jövőről nem elegendő ábrándozni, a jövőt meg kell, mert meg lehet tervezni és valóra kell váltani. Hit volt ez, vagy bizonyosság is? Mind a kettő! Sokan azt vallották és hirdették, hogy az ország újjáépítésére nem három év, de há­rom évtized is kevés lesz. Voltak, akik a há­rom évvel egyetértettek, de sikert csak kül­földi — nyugati — kölcsön árán jósoltak. A rossz „jóslatok” és a riasztó „példák” ellenére az ország lakosságának többsége bízott a maga erejében. Bizonyosságnak vet­te, hogy hamar'kijutottunk abból az ördögi körből, amibe a háború zárt; van értékálló pénzünk, lezajlott a földreform, állami ke­zelésbe kerültek a nagyüzemek, a bányák, megnyílt előttünk az iskolák és a kollégiu­mok kapuja. Éreztük, hogy elkezdődött „a munkások és parasztok kulturális színvona­lának olyan fokra emelése, hogy a régi kul­túra elsajátításával és a maguk eddigi el­nyomott kulturális erőinek kibontakoztatá­sával és alakításával képesek legyenek az államban, a gazdasági és kulturális életben a hatalmi pozíciókat elfoglalni.” Ügy tekin­tettünk mindezekre, mint makacs igyekeze­tünk eredményeire. Sok olyat értünk el, ami­ről korábban álmodni is csak kevesen mer­tek. (Ezek rendkívülisége elültette bennünk a hajlamot arra, hogy később elhiggyük — különleges képességeink vannak és példát­lan erővel rendelkezünk.) Hitünk is volt és bizonyosságunk is. Így fogtunk munkához és nem csalódtunk. A kommunista és a szociáldemokrata párt egyesülési kongresszusán, tehát egy évvel a 3 éves U. ■. indítása után ilyen címszókkal h róttak el a beszédek: „Mezőgazdasági ea ipari termelésünk megközelíti a békeszín­vonalat!”, „Az ipari munkásság életszínvo­nala lényegében eléri a békebelit.” A terv által jobbá, szebbé vált az életünk és az emberekben megerősödtöt az a bizton­ságérzet, ami nélkül nincsen sem otthon, sem haza. Hittük és tanultuk: csináljuk a történelmet! Olyanra, amilyenre akarjuk! Hit és álmodás volt ez. Sokkal szüksége­sebb hatóerő, mint ma sokan gondolják. Ez magyarázza a mi akkori lelkesedéseinket és nagy igyekezetünket. Űj megítélés alá került a politika, mint korábban volt. Azt vártuk és akartuk, hogy a politika más legyen, mint az élet egyéb területei: legyen erkölcsös! Mi a földosztást, az államosításokat, az újjáépítést a becsü­letesség bizonyítékának tartottuk. A kommu­nista politika és a kommunista politikus volt az eszményünk. A kommunista politikusok követésére kész­tettek is. Voltak könyvek, például Joszif Visszarionovics Sztálin életrajza, a Tizenhat év fegyházban és mások. De nagy hatással voltak a vezetők transzparens képei is. A televíziózás előtt e képek a személyes kap­csolat illúzióját adták. Lehetővé tették, hogy a politikust ne csak programja, hanem kül­ső megjelenése alapján is megítéljük. A jó kép rokonszenvet és cinkosságot ébreszt, ugyanis egy képből tulajdon vonásainkat ol­vashatjuk ki — de felmagasztosítva. Sztá­lint a legtöbb kép félprofilból ábrázolta, amint messzire előre néz. Ügy tűnt, ez a te­kintet irányítja és átszellemíti a jövőt, ha­talma van felette, mint mindenen. Rákosit leggyakrabban szemben vagy nagyon kicsit balra fel fordított arccal mutatták. Képei az éleslátás, a komolyság és a nyíltság képessé­gét sugallták. Az volt az érzésünk, hogy mindig az ellenségen, az elhárítandó nehéz­ségeken tartja éber tekintetét. Nagy, kopasz fején megült a fény és sugárzott. Glóriás üs­tökű szenteken nevelt szemünkben ez fölénk emelte őt a magasztos érzelmek világába. (Folytatjuk) Ideológiai és külügyi tanácskozás Bukarestben

Next

/
Thumbnails
Contents