Kelet-Magyarország, 1985. december (42. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-20 / 298. szám

Tudományos tartatás, lakásgazdálkodás a Minisztertanács napirendjén A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csü­törtöki ülésén kegyelettel emlékezett meg elhunyt tag­járól, Oláh István honvédel­mi miniszterről. Lázár György, a magyar küldöttség vezetője tájékoz­tatást adott a KGST 41. — rendkívüli — ülésszakáról, amely megvitatta és elfogad­ta a tagállamok tudományos és műszaki haladása 2000-ig szóló komplex programját. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vet­te. A kormány jóváhagyta a VII. ötéves tervidőszakra szóló országos középtávú ku­tatási és fejlesztési tervet, amely a népgazdasági terv­vel összehangoltan a követ­kező öt év tudományos és műszaki fejlesztésének leg­fontosabb feladatait, vala­mint a gazdasági fejlődés gyorsításának megalapozását szolgáló kutatási-fejlesztési programokat tartalmazza. A Minisztertanács módosí­tott néhány, a lakásgazdál­kodással, illetve a lakásépí­tés és -vásárlás pénzügyi fel­tételeivel kapcsolatos jogsza­bályt. Ma összeül az országgyűlés Ma megkezdi munkáját az országgyűlés téli ülés­szaka. A törvényhozó tes­tületnek 3 Miniszterta­nács azt javasolta, hogy az alkotmány és a válasz­tási törvény kiegészítésé­ről. valamint a népgazda­ság VII. ötéves tervéről, továbbá az 1986 évi költ­ségvetésről és a tanácsok 1986—90. évi középtávú pénzügyi tervéről szóló törvényjavaslatokat tűz­ze napirendre. Az elmúlt hónapokban alapos előkészítő munka előzte meg az ötéves nép- gazdasági terv kidolgozá­sát. Számos politikai, tár­sadalmi és állami szerve­zet vett részt az előzetes elképzelések megvitatásá­ban. Több kedveznény, magasabb hitel Változások a lakáshoz jutás feltételeiben A kormány tegnapi ülé­sén a lakásgazdálkodás­sal, lakásvásárlással és -építéssel kapcsolatos új jogszabályokról döntött — olvasható fentebb. Mind­erről csütörtökön Buda­pesten sajtótájékoztatót rendeztek. A lakáshoz jutás pénzügyi feltételeiben január 1-től számos változás történik. Emelkedik — elsősorban az új hőtechnikai szabvány al­kalmazása miatti költségnö­vekedés ellensúlyozására — a többgyermekes családok szociálpolitikai kedvezménye. A kedvezmény összege az el­ső gyermek után 40 ezer. a második gyermek után 65 ezer, a harmadik gyermek után pedig 125 ezer forint lesz. Minden további gyer­mek kedvezménye 40 ezer forint, más eltar­tottak kedvezménye válto­zatlanul 30 ezer forint ma­rad. Lehetőség van arra is, hogy újabb lakás építése vagy vásárlása esetén a régi lakáshoz kapott és az újhoz igénybe vehető szociálpoliti­kai kedvezmény különböze­iét is megkapja a család. Ez az új rendelkezés a lakások igény szerinti cserélődését szolgálja. A családnagyság szerint változó mértékben emelkedik a kedvezményes kamatú hi­telek felső határa. Az átla­gos (3—4 tagú) családok 20 ezer forinttal, a 6 főnél na­gyobb családok 60 ezer fo­rinttal több kedvezményes hi­telt vehetnek fel, mint ed­dig. A kedvezményes kölcsön kamata változatlanul 3 szá­zalék, lejárata pedig maxi­málisan 35 év. Újdonság az (Folytatás a 4. oldalon) Fehér karácsonyunk lesz — gondolhattuk tegnap reg­gel az ablakból kitekintve. Még alig múlt éjfél, amikor nagy pelyhekben hullani kezdett az annyira várt hó. Reggel rövid időre elállt a hóesés, majd 8 és 9 óra kö­zött újult erővel ömlött a hó. Ekkor esett le a na­gyobb mennyiség, bár a nyíregyházi meteorológiai állomás adatai szerint mindösze 5 centiméteres hótakaró borította a földet. Dél körül már hóeső vál­totta fel a havazást és 3,9 milliméter csapadék hul­lott. A nap folyamán a leg­hidegebb mínusz 2,2 Cel- sius-fok -volt. Estére hideg hullám ér­kezését jelezte a meteoroló­giai állomás. A felszakado­zó felhőzet után ködképző­désre és éjszaka körülbelül mínusz 3 Celsius-fokos le­hűlésre lehet számítani — kaptuk az előrejelzést 14,30 órakor. Lapzártakor érkezett a meteorológiai intézettől. Távolabbi kilátások szom­battól keddig. A hét végén hajnalban párás, ködös idő, csapadék nem valószínű. A jövő hét elején melegszik az idő, kisebb esőkre lehet számítani. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte —3 és plusz 2 fok, később 0 és 5 fok között várható. A legmagasabb nappali hő­mérséklet eleinte 2 és 7 fok, később 5 és 10 fok között Csütörtök, nyíregyházi bel­város. lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm/nap) csa­padék az ország területének 10 százalékán várható. Illést tarlatt a negyei pártlrizotlság December 19-én ülést tartott az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bi­zottsága. A testület Gyuricsku Kálmán me­gyei titkár előterjesztésében megtár­gyalta és határozattá emelte az 1985-ös gazdaságpolitikai célok végrehajtásáról és az 1986-os feladatokról szóló jelen­tést. A napirend vitájában felszólalt Nagy Miklós, a MÉSZÖV elnöke, Tóth Géza, az SZMT vezető titkára. Gubik János, a MÁV Nyíregyházi Vontatási Főnökségének dolgozója, Horváthné Biró Jolán, a Gávavencsellői Cipőipari Szövetkezet dolgozója és László And­rás, a megyei tanács általános elnök- helyettese. A tanácskozás résztvevőit ezt követő­en Ekler György megyei titkár tájé­koztatta a Központi Bizottság decem­ber 4-i üléséről. A pártbizottság — Diczkó László megyei titkár előterjesztésében — ér­tékelte az 1985-ös munkatervi felada­tainak végrehajtását, elfogadta a jövő évi munkatervét, majd tájékoztatót hallgatott meg a végrehajtó bizottság 1986. első félévi üléstervéről és a tes­tület legutóbbi ülése óta végzett mun­kájáról. A napirend vitájában részt vett Cservenyák László, a tanárképző főiskola főigazgatója és Kiss Lajos, a megyei bíróság elnöke. Gazdaságpolitikai makaók 1985-ben és a jövő évi feladatok A megyei pártbizottság az 1985-ös feladatok között va­lamennyi területen a gaz­dálkodás stabilitásának javí­tását, a vállalati munka ha­tékonyságának, eredmé­nyességének és jövedelemter­melő képességének növelését határozta meg. Az előzetes adatok szerint ez több helyen a tervhez közelállóan, ten­denciáiban valósul meg, míg a gazdálkodó egységek egy részénél a termelési és jövedelmezőségi előirányza­tok nem teljesülnek. Az idei termelési eredmé­nyek alakulását több negatív tényező kedvezőtlenül befo­lyásolta. így az időjárás, a kemény tél és az ebből ere­dő energiakorlátozás okozott gondot, erősödtek a beszer­zési és értékesítési nehézsé­gek. A megye termelési szer­kezetének lassú változása (az állóeszközök avultsága, az anyag- és energiafelhasználá­si gondok, a lassú korszerű­sítési folyamat) a korábbitól erőteljesebben befolyásolta az eredményességet. Ennek következményeként a ko­rábban megszokott ütemhez képest az idén mérsékeltebb az előrelépés, ami így is nagy munkát, jelentős erőfe­szítéseket követelt, bár na­gyobb mozgósítással, az el­maradásokat pótló többlet- munka szervezésével jobb eredményeket érhettünk vol­na el. Az ipar a korábbi éveké­nél alacsonyabb ütemű nö­vekedést mutat, összességé­ben nem éri el a tervezett szintet. Az intenzív fejlődés kibontakozása a lehetséges­től, a hatékonyság és jöve­delmezőség a tervezettől és a szükségestől egyaránt el­marad. Kedvező viszont, hogy a termeléstől jobban nőtt az exportteljesítmény. Az iparban foglalkoztatottak száma csökkent. Az új szer­vezeti formák között a vál­lalati gazdasági munkakö­zösségek terjedtek el első­sorban. Az építőipari szervezetek a rendkívüli időjárás miatti termelési kiesést csak rész­ben pótolták. Folytatódik náluk a létszámcsökkenés, eredményességük tovább csökkent. A közúti áruszállí­tásban a vállalati és lakossá­gi igényeket kielégítették. A vasúti szállításban állandó­sult a kocsihiány, a záhonyi üzemigazgatóság áruszállí­tása a tervezett szint alatt alakult. A mezőgazdaságban a ked­vezőtlen időjárás miatt né­hány térségben különlegesen nehéz feltételek alakultak ki, amit az időben adott és je­lentős központi segítség né­miképp ellensúlyozott, pozi­tívan befolyásolt. Tapaszta­lat, hogy a nagyüzemi terme­lésből a munkaigényes kul­túrák a kisgazdasági szektor­ba kerülnek át. A növény- termesztésben jelentős a ki­esés, a fajlagos hozamok mér­séklődtek, a vetésterületi elő­irányzatok nem valósultak meg. A burgonyánál és egyes zöldségféléknél átmenetileg értékesítési bizonytalanság volt. Az almatermés alacso­nyabb volt a becsültnél, a tervezett export nem telje­sült, továbbra is lassú az ül­tetvények rekonstrukciója. Az állatállomány a baromfit ki­véve csökkenő. A kiegészítő tevékenység szerkezetmódo-. sulása megfelel a céloknak. A nagyüzemek pénzügyi helyzete romlott, az egyen­súly 17 helyen csak szanálá­si eljárással teremthető meg. A lakosság készpénzbevé­tele a tervezethez közelálló­an 9—10 százalékkal emel­kedett. A takarékbetét-állo­mány növekedése kevesebb volt, mint a kihelyezett hi­telek összege. Kiegyensúlyo­zott volt az élelmiszer-ellá­tás, a vendéglátó forgalom fejlődése a vártnál szeré­nyebb mértékű, a ruházati szakmában némi élénkülés tapasztalható, az iparcikkel­látás feszültségei nem csök­kentek. Alapvetően eredményes a tervezett lakás- és kommu­nális beruházások megvaló­sulása. Év végéig megépül 4048 lakás, 18 településen fe­jeződik be a víz-, négy nagy­községben a szennyvízháló­zat építése. A megyei kórház rekonstrukciójának terve­zett üteme megvalósult, Kis­várdán új épületet adtak át, a szociális otthoni hálózat 220 hellyel bővült. A minőségi jegyek változása Az idei gazdálkodási fel­adatok megvalósítása új kö­vetelmények között történt, megváltozott szemléletet igé­nyelt. A vizsgált vállalatok kollektívái, a vezetők több­sége ezt megértette, fokozot­tabb erőkifejtést tesznek a tartalékok feltárására, a ha­tékonyságnövelés szervezeti kereteinek kialakulására. A szábályozás változásai meg­követelték a gazdaság mű­ködésének komplexebb átte­kintését. Egyidejűleg volt szükség a termelési szerkezet változtatására, az érdekeltsé­gi rendszer és a vállalati cé­lok összhangjának megterem­tésére, az üzem- és munka- szervezés korszerűsítésére. Ezeknek a követelmények­nek a kielégítésére a vállala­tok és szövetkezetek csak részben, az egyes népgazda­sági ágakban eltérő színvo­nalon tettek eleget. A tervezőmunkában általá­ban igazodtak a lehetőségek­hez és a helyi adottságokhoz, figyelembe vették a dolgozók alkotó véleményét. A gyár­egységek nagy részében a tervkészítésnél és feladat­meghatározásnál viszont lé­nyeges előrelépés nem tör­tént, továbbra is a tervutasí­tások rendszere érvényesül. A megye iparában a ter­mékszerkezet korszerűsítésé­ben elért eredményeink az országostól valamivel jobbak, azonban ettől nagyobb ütem szükséges. A vállalatok keve­sebb gondot fordítottak a gyengébb jövedelmezőségű termékeknél a költségcsök­kentésre, inkább új termékek előállításával, illetve a vesz­teséges ágazatok felszámolá­Feladataink 1986-ban A megyei pártértekezlet, a testületi ülések határozatai megfogalmazták azokat a leg­fontosabb tennivalókat, ame­lyek a VII. ötéves terv évei­ben érvényesek. Ezek, vala­mint a Központi Bizottság december 4-i határozata alapján kiemelten kell fog­lalkozni a termelés energia­sóval próbálkoztak. A mező- gazdaságban a tervezett vál­tozások végrehajtását jelen tősen befolyásolta az ár- és belvíz okozta károsodás, a kényszerintézkedések. To­vább folytatódott az alacsony jövedelmezőségű állatte­nyésztés részarányának csök­kenése. Az üzemek a foglal­koztatási gondok mérséklésé­re, a jövedelemigény részbe­ni kielégítésére keresik az ipari és szolgáltató tevékeny­ség bővítését. A jövedelemszabályozás szigorítása a vállalatokat, szövetkezeteket takarékosabb költséggazdálkodásra kény­szerítette, azonban a javulás nem kielégítő. A költségérzé­kenység nem eléggé megha­tározó, változatlanul magas a termékek önköltsége. A ke­resetszabályozás új formáira körültekintő döntéssel ké­szültek fel a legtöbb üzem­ben, azonban tapasztalható a túlzott óvatosság, a fejlesz­tési elképzelések hatásának figyelmen kívül hagyása is. A vezetők felelőssége nőtt a gazdálkodásért. Az üzem- és munkaszerve­zésben az idén nagyobb ered­ményeket értünk el, mint ko­rábban. Fejlődött az anyagi érdekeltségi rendszer. A ter­melőszövetkezetek közel felé­ben, az ipari és kereskedel­mi üzemek egy részében ön­elszámoló egységeket alakí­tottak ki. Az új vállalkozási formák széles körben elter­jedtek. Jelentős változás az új vállalatirányítási formák­ra való átállás. Az új vezető testületek tevékenysége még a kezdeti nehézségek jegyeit viseli. és anyagigényessége csökken­tésével, amit a műszaki fej­lesztésnek is alá kell tá­masztani. Szükség van a megfelelő felkészültségű ve­zetői és dolgozói állomány biztosítására, a szakemberek számának növelésére, a mű­(Folytatás a 4. oldalon) XLI1. évfolyam, 298. szám ÁRA: 1,80 FORINT 1985. december 20.. péntek

Next

/
Thumbnails
Contents