Kelet-Magyarország, 1985. december (42. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-17 / 295. szám

4 Kelet-Magyarország 1985. december 17. A néplnitkiniresszis állásfoglalása (Folytatás az 1. oldalról) politikájának szellemében — a közösségi együttműködést saját eszközeivel, önállóan formálja, észrevételeivel és javaslataival erősítse a tár­sadalmi közmegegyezést, a különböző osztályok és réte­gek politikai szövetségét kö­zös céljaink elérésére. A szövetségi politika he­lyes értelmezése és alkalma­zása teszi lehetővé, hogy vi­lágnézete miatt senki sem szenvedhet hátrányt sem a munkában, sem a közéletben. Az egyházak, a vallásos em­berek részt vesznek az ország építésében, közéleti tevé­kenységüket a népfront se­gíti — emeli ki az állásfog­lalás. Kitér arra is, hogy a nemzetiségek jól érzik ma­gukat közös hazánkban, dol­goznak érte, boldogulnak benne. Ott vannak képvise­lőik a társadalmi és az álla­mi élet vezető testületéiben, s ez is előmozdítja egyenjo­gúságuk fejlődését. A doku­mentum fontos feladatként említi a cigányság társadalmi beilleszkedésének felgyorsu­lását, majd megállapítja, hogy a népfront intézményes közéleti cselekvési lehetősé­get kíván nyújtani az ifjúság különböző rétegei számára, s részt vállal az időskorúak érdekeinek feltárásában és képviseletében is. Feladatá­nak tekinti, hogy segítse a nemzedékek közötti ' egység és egyetértés fejlesztését. A dokumentum a további­akban leszögezi: a népfront ismeri és vállalja az építő- munka nehézségeit, a meg­újító kezdeményezések kocká­zatait, támogatja a párt tö­rekvéseit, a politika, a gaz­daság fejlesztésére irányuló erőfeszítéseit. Tisztában van azzal, hogy a gyorsabb hala­dás alapjait nem lehet rövid távú erőfeszítésekkel szilár­dan lerakni. Minden körül­mények között szem előtt tartandó követelmény azon­ban, hogy a szocializmus építése együttjárjon a lakos­ság életkörülményeinek ja­vulásával, az életmód, a kul­túra, a társadalmi és emberi élet szocialista irányú fej­lesztésével, a társadalmi igazságosság erősödésével; s hogy a nemzet a mérsékletre intő időben is gyűjtsön erőt a további haladáshoz. A Hazafias Népfrontnak kötelessége a társadalomban bekövetkezett változásoknak megfelelően és az elmúlt év­tizedekben felnövekedett új nemzedékek igényei szerint keresni és megtalálni azt a hangvételt, stílust, tartalmat, azokat a módszereket, ame­lyek az eddigieknél jobban megfelelnek országépítő nemzeti egységünket és a szocialista nemzetköziség eszméjét szolgáló céljaink­nak. Ugyancsak a mozgalom elemi kötelességeként jelöli meg az állásfoglalás azt, hogy segítse a társadalmun­kat, gazdaságunkat, intéz­ményrendszerünket meg­újító reformfolyamatot, en­nek keretében a tanácsok önkormányzati szerepének, a vállalatok és szövetkezetek önállóságának erősödését. Ez­zel összefüggésben megálla­pítja, hogy mind a települé­seken, mind pedig a munka­helyeken jóval nagyobb teret kell nyernie a közvetlen de­mokráciának, annak érdeké­ben, hogy a társadalom egyes rétegei — főként a fiatalok — tevékenyebb ré­szesei lehessenek az érdemi közéletnek. Ehhez is kapcso­lódó feladat a határozott fel­lépés a felelőtlenség, a fe­gyelmezetlenség, a naplopás ellen, a korrupció, a jogtalan előnyszerzés visszaszorításá­ra. Szükséges, hogy a. nép­frontmozgalom meggyőző munkájával a társadalmi értékrend egyik talpkövévé tegye azt a felfogást, amely szerint a munka a személyes boldogulás legfőbb forrása. A gazdaságpolitikai felada­tokat rögzítő fejezet a leg­közvetlenebb tennivalók kö­zül a gazdasági élénkülés megindítását és ennek érde­kében a megújulási folyamat következetes továbbvitelét, a rugalmasan alkalmazkodó, hatékonyabb gazdaságirá­nyítás kialakítását tartja a legfontosabbnak. A határozottabb cselekvés­hez nélkülözhetetlen a tenni­valók pontos meghatározása és a hibák őszinte feltárása. A népfront egyetért azzal, hogy a megalapozott és nö­vekvő ütemű fejlődéshez el­engedhetetlen a termelési és termékszerkezet átalakításá­nak meggyorsítása, a tudo­mányos eredmények mind szélesebb körű gyakorlati al­kalmazása és a népgazdaság jövedelemtermelő képességé­nek növelése. A dokumen­tum hozzáfűzi, hogy minden­nek feltétele a műszaki fej­lesztés meggyorsítása, s egy­re sürgetőbb, hogy méltó rangot kapjanak a műszaki­tudományos ismeretek. Külön kiemeli a gazdasági célok elérésében oly fontos emberi tényezők szerepét, hangoztatva: helyeseljük a vállalati tanácsok, az üze­men belüli új fórumok meg­alakulását, az igazgatók de­mokratikus választásának el­terjedését. Felvilágosító mun­kánkban —- a szakszerveze­tekkel együttműködve — igyekszünk a lehető legszé­lesebb körben tudatosítani, hogy a vállalati, szövetkeze­ti dolgozók, a fizikai mun­kások, az értelmiségiek, az alkalmazottak nemcsak szor­galmukkal, hozzáértő, lelki- ismeretes munkájukkal és fegyelmezettségükkel moz­díthatják elő a termelés, a szolgáltatás fejlesztését. Igen nagy szükség van arra, hogy a vállalati önkormányzat ke­retében véleményükkel, ja­vaslataikkal részt vegyenek a megalapozott tervek kialakí­tásában, a vállalat irányítá­sában is. A mozgalom fontos fel­adatnak tartja, hogy a köz­reműködésével kidolgozott terület- és településfejleszté­si határozat céljai megvaló­suljanak, a kiegyenlítettebb és arányosabb fejlesztés nyújtson nagyobb esély- egyenlőséget a települések és lakosaik részére a társadalmi javak eléréséhez. A telepü­lésfejlesztéshez nélkülözhe­tetlen a helyi tanácsi gazdál­kodás önállóságának növelé­se, s az, hogy a nyílt telepü­léspolitika mindenütt váljon gyakorlattá. A népfrontbi­zottságok ezt segítendő vál­lalják a tervek közösségi vé­leményezésének, s a társa­dalmi munkaakcióknak meg­szervezését. A környezet- és természet- védelem feladatainak meg­oldásában a cselekvő társa­dalmi közreműködés szerve­zését és kiszélesítését vállalja a mozgalom, kiegészítve ez­zel az állam, a gazdálkodó szervek környezetvédő és -kímélő törekvéseit. Ugyan­csak változatlan feladatának tekinti a fogyasztói érdekvé­delem erősítését. Az állásfoglalás kiemeli a művelődés közösségteremtő és -megtartó erejének jelen­tőségét. Utalva arra, hogy mind több helyen jönnek létre az állampolgárok önte­vékenységének teret nyújtó körök, egyesületek, társasá­gok, klubok. A szocialista de­mokrácia gyakorlására is módot adó tevékenységük méltó a népfrontmozgalom támogatására. A fejezet kü­lön kitér a történelmi múl­tunk megismerése, a hagyo­mányok megőrzése, tör­ténelmi önismeretünk erősö­dése szempontjából oly fontos honismereti mozgalom mun­kájára, valamint az olvasó népért mozgalom tevé­kenységére, amelynek vállal­nia kell a társadalmi igények feltárását, ezek továbbítását és a könyvkiadás, illetve -terjesztés feletti ellenőrzést egyaránt. Ugyancsak foglal­kozik a társadalmi magatar­tás- és érintkezéskultúra el- sivárosodásával, benne be- szédkultúránk állapotával, hangoztatva, hogy a Hazafias Népfront örömmel üdvözölne egy olyan mozgalmat, amely társadalmilag szentesített és megkövetelt érintkezési, ma­gatartási normák kialakítá­sát," elterjesztését tűzné ki célul. Végül a népfrontmozgalom nemzetközi törekvéseit rög­zíti az állásfoglalás. Hangsú­lyozza; a népfront részt vál­lal a béke legfőbb védelmező­jének, a szocialista közösség­nek erősítéséből. Fejlesztjük együttműködésünket a szo­cialista országok testvérszer­vezeteivel, mozgalmaival. Ve­lük összehangoltan lépünk fel a nemzetközi küzdőtéren. Nemzeti ügyünknek tekintjük a barátság elmélyítését a Szovjetunió és a többi szocia­lista ország népeivel. A HNF a a kölcsönös érdekek alapján fejleszti nemzetközi kapcso­latait a békéért és a haladá­sért küzdő mozgalmakkal és személyiségekkel, a demok­ratikus pártokkal, a nemzeti felszabadító erőkkel. Szolidá­ris a fejlődő országok népei­vel, támogatja a nemzeti fel­szabadító mozgalmakat, a népelnyomó rendszerek, az újgyarmatosítás elleni küz­delmet. A népfront fejlesz­ti kapcsolatait a tőkés orszá­gok mindazon szervezeteivel, pártjaival, akik erre az egyenjogúság alapján hajlan­dók. Kész a közös fellépésre, s a párbeszédre minden szer­vezettel, amely híve a kato­nai és politikai feszültség csökkentésének, a helsinki záróokmányban foglaltak megvalósításának. Kanadai légikatasmtróta Megsérült a fekete doboz Még mindig nem derült ki, mi okozta a múlt heti súlyos repülőgép-szerencsétlensé­get: a kanadai Gander re­pülőterénél lezuhant ameri­kai gépen 248 katona és a személyzet nyolc tagja vesz­tette életét. Az áldozatok emlékére rendezett hétfői gyászszertartáson Reagan el­nök is részt vett a Kentucky államban levő Fort Campbell katonai táborban, a 101. lé­giszállítású hadosztály köz­pontjában. Az áldozatok a hadosztály tagjai voltak, akik egy bérelt repülőgépen utaz­tak haza a Sínai-félszigeten teljesített szolgálatuk befe­jeztével. A kanadai hatóságok köz­lése szerint a vizsgálat so­rán nem tudták felhasználni a lezuhant gép „fekete do­bozának" a pilóták beszélge­tését rögzítő berendezését, mert az súlyosan megsérült. A másik berendezés azon­ban, amely automatikusan rögzíti a repülési adatokat, azt mutatja, hogy a gépnek, amely felszállás közben zu­hant le, megvolt a kellő se­bessége az emelkedéshez. Korábban egyes szakértők azt feltételezték, hogy a gép túlterhelés és a szárnyak el­jegesedése következtében nem tudott kellő sebességet elérni, s ezért zuhant vissza a földre. Az adatok szerint azonban a hajtóművek meg­felelően működtek a rajtnál, és a felszállás szabályosan történt. Egy ember meghalt Forróvíz- és gőzkitörés December 16-án hajnali 4 óra 25 perckor, egyelőre is­meretlen okból forróvíz- és gőzkitörés keletkezett Csong- rád megyében a Kőolajkuta­tó Vállalat Fábiámsebestyén község térségében végzett kutatófúrásánál. A rendkívül magas nyomás levágta a kút­ról a biztonsági tolózárat, el­törte és kidobta a kúfban lé­vő súlyosbító rudazat egy ré­szét. Az utóbbi egy darabja életveszélyesen megsebesí­tette Kiss Sándor 43 éves fú­rómestert, aki kórházba szál­lítás közben meghalt. A bá­nyahatóság megkezdte a ki­törés okának vizsgálatát. Hozzáláttak az elfojtási mű­velet megkezdésének előké­szítéséhez. Meccs helyett börtön A washingtoni rendőrség úgy vélte, hogy sokan be­csülik nagyra a vasárnapi meccsjegyet — s ez az el­gondolás száz körözött bű­nöző letartóztatását ered­ményezte. A rendőrség még hetek­kel ezelőtt mintegy 3000 kö­rözött, de ismeretlen he­lyen tartózkodó bűnöző leg­utóbbi ismert lakhelyére küldött meghívót egy nem létező televíziós sportköz­vetítő társaság nevében. A meghívó vasárnapra megin­vitálta őket a helyi ameri­kai futballcsapat, a „Vörös­bőrűek" mérkőzésére, ha előzőleg részt vesznek egy reggelivel egybekötött tá­jékoztatón. Mivel a mérkő­zésekre már a szezon ele­jén elővételben elfogyott minden jegy, a szurkolók 1 számára nagy kincs egy in­gyenes meghívás. A körö­zött bűnözök közül mintegy százan döntöttek úgy, hogy a valamilyen formában hozzájuk került meghívás­nak eleget tesznek. A program a szokott mó­don indult, azután a mű­sorvezető bejelentette, hogy most meglepetés követke­zik, igaza lett: a terepibe hatvan egyenruhás, fel­fegyverzett rendőr rohant be, megbilincselték és a vá- j rosi börtönbe vitték az ün­nepség kedves vendégeit. Goethe is figyelmeztetett: „A múltnál nincsen kényesebb dolog;/ mint tüzes vashoz, nyúlj félve hozzá:/ másképpen tudomásodra hozná,/ mily forró a saját korod.” Sejteti, hogy aligha van kor, amely a múltból mindent úgy kíván látni és hagy látni, ahogyan megtörtént. Emlékeznünk mégis kell, mert emlékez­nünk kötelességünk! ... és ég a mécs, röpködő fényénél sze­mem belső látóterében elkülönülnek, majd életre kelnek a képek ... ★ Akkoriban nyúlánk, csupa kéz-láb le­gényke voltaim. Arcomat szeplő pettyezte, hajam rézszínű, fényes, hullámos volt. Már iskolás korom előtt megtanultam olvasni és írni. Idősebb unokatoátyáim biztattak rá és tanítgattak is. Számolni anyai nagybá­tyám tanított. Írástudásommal gyakran hencegtem. Az első iskolanapon azzal akartam ámulatba ejteni a tanítónőt, Mar­git nénit, hogy mielőtt bejött hozzánk az osztályba, felírtam a táblára nagy betűvel a nevemet. Margit néni bölcs volt, úgy tett, mintha a nagyobb osztályosok után maradt volna a táblán, és a mindig szolgá­latkész Rostás Rózsival letöröltette. Örömmel lábaitlanikodtam a felnőttek közt. Ezért kész voltam az áldozatra is: nem mentem pajtásaimmal játszani, csak hallgassam apám, anyám, nagybátyáim és nénéim beszélgetését. Kíváncsi voltam mindenre, de amit hallottam nem mond­tam tovább, ha faggattak felőle, azt mond­tam „nem tudom már”. Megállt nálam a szó, ezért mindenről nyugodtan beszélték előttem. így azután az élet, a család, a ke­nyérkereset dolgairól mindig többet tud­tam, mint játszópajfáisaLm. Érdekéit a po­litika is. Volt egy rádiónk, rendszeresen hallgattam a híreket és az újsághoz is rit­kán jutó szomszédoknak el-elmondtam a friss híreket. Engedték, hogy beszélgetése­ikbe belekotnyeleskiedjek, mert jól érte­sült voltam. Ennek tudata megerősítette önértékelésemet: okosabbnak tartottam magam a többi gyermeknél. Ez nem volt igaz, csupán más dolgokat tudtam, mint ők. A tanító nénim fiát utánoztam. A hoz- záhasonilítás vágya újra és újra hazugság­ba vitt: él-eljátszottam a felnőttek és paj­tásaim előtt az áhított okosságot. Addig- addig, hogy ez a hazugság elkötelezett és arra sarkallt, próbáljak a valóságban is olyan lenni, mint amilyennek mutatom magáimat. Mások okossága bosszantott, szégyelltem, hogy nem érek fel hozzájuk, és lassan a tanulásiban, az ismeretszerzés­ben a „csak azért is megmutatom” lett az előre mozgató rugóm. A negyedik osztályt végezve azt írta be a tanító az év végi bi­zonyítványomba: Emyedetlen! Édesanyám ettől megijedt, és szaladt a nagybátyám­hoz megkérdezni, mit jelent az „ernyedet- len”? — Az ernyedetlen azt jelenti, hogy pap lesz! — felelte. Édesanyám elnevette magát, de többé sose felejtette el, hogy pap is lehetne belő­lem. Időnként ezt a vágyát ki is mondta. Édesapám azonnal letorkollta: — Lakatos vagy motorszerelő lesz, azo- ké a jövő! Nem tetszett, de nem ellenkeztem és ma­gamban megfogadtam: Csak azért is más leszek! Leszek, ami leszek, de az is csak azután, hogy elviharzott fejünk felől a há­ború! Magamba zárt makacskodásaimat, mint vétkeket elmondtam édesanyámnak, — de jócskán szépítve. Olyankor magá­hoz szorította a fejemet és azt kívánta, pap legyek. El-elábrándoztam ezen és kerestem ma­gamban a „küldetés” jeleit: a jámbor te­kintetet, a szemmozgás fegyelmét, a felté­tel nélküli engedelmesség készségét, az örömökről való lemondás vonását a száj­zugaimban, és próbáltam olyan frizurát, ami független a műgondtól, csak van ma­gától. .. Találtam jeleket, de azok nem voltak egyértelműek, nem győztem meg arról, hogy feltétlenül közvetítőnek kell lennem isten és emberek között. Egyszer félig szomorkásán apámnak is megvallot­tam, hogy a papi hivatáshoz bennem nin­csenek meg a belső lehetőségek. Azt vár­tam, hogy apám is elszomorodik. — Hála istennek! — kiáltott fel nagy meglepetésemre. — Tudod mennyit spó­rolsz meg nekem ezzel?!... — tette hoz­zá, majd megdöbbenésemet látva megeny- hülten így folytatta: — Fiam, honnan ven­nék én pénzt hozzá? Tandíjra, könyvekre, egyébre...? Jobb, ha végleg felhagysz az ilyen fantáziálással...! Különben is meg­mondtam, hogy lakatos vagy motorszerelő leszel! Ügy beszélt a végén, mintha tehertől szabadult volna. így tudtam meg, hogy a külső feltételek is hiányoznak a napi pá­lyához. Édesanyámnak kíméletből nem szóltam, hagytam á: jdozni tovább. És ő " dozott is éveken át. emlékszem, hogy a második éjszaka múlt el, amit a pincében töltöttünk a téli tüzelőhalmok közt kuporogva, amikor reg­gel édesanyám fektéből felült, kisimította arcából lebomlott haját és gyenge mosoly közben így szólt: — Az éjszaka elszunnyadtam egy pilla­natra és azt álmodtam, hogy te misézel a kápolnában... Ahogy felébredtem, mind­járt elmondtam egy miatyánkot, arra kér­tem istent, segítsen neked pappá lenni...! Nekem mondta, de mindenki hallotta, aki a pincében volt. Meglepődve néztünk egymásra, hogy édesanyám még az ilyen válságos időben is ábrándozik. Szó nélkül hagytuk. Nem úgy apám. — Te sem tudod, mikor mit kell kérni! — mondta kurtán, förmedve és vasvilla szemmel nézett anyámra. Ekkor még nem értettük, miért ingerült annyira, a következő percben történtek megvilágosítottak. Nyílt a pinceajtó és szomszédasszonyunk, Kónyáné szalad le hozzánk a lépcsőn. Egy szakajtó szilvát hozott, legyen mit rágnunk, ha szomjaz­nánk és nem mehetünk ki. Miközben a gyümölcsöt egy asztalterítőbe öntötte, siet­ve elmondta, hogy a kertjükben orosz röp- iratot találtak. Repülőgépről dobhatták le, magyarul volt rányomtatva: Urak, papok szaladjatok, Ti szegények maradjatok! Ügy hatott ránk, mint egy tréfa, kun­cogtunk annak elképzelésén, hogy egyik­másik kevély ismerős úr „szalad”. Édes­anyám komoly maradt, aggodalmasan né­zett rám. A tekintetére én is ráéreztem a bajra, és kis szomorúság költözött belém: Hogy lehetnék pap, ha a papoknak szalad- niok kell?! Ez az érzés azonban hamar el­szállt, mint könnyű felhő árnyéka a szél­ben. mert édesanyám egyik leánykori ba­rátnője, Illésné Oláh Rozika ijesztve fel- jajdult. — Istenem, istenem, mi lesz velünk, ha már az urunk is földönfutóvá lesz? — si- vította és fejére kulcsolta a kezét. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents