Kelet-Magyarország, 1985. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-10 / 263. szám
Várható események November 12., kedd: Küldöttközgyűlést tart az MTESZ Szabolcs-Szatmár megyei Szervezete Nyíregyházán, a Tudomány és Technika Házában. — Szolidaritási nagygyűlést rendeznek Szatmárcsekén, a művelődési házban. — Az erdőgazdasági dolgozók érdekeit védő jogszabályok végrehajtását vitatják meg a Nyírbátori Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának ülésén. — Vásárral egybekötött termékkiállításon mutatkozik be a sárospataki kerámiagyár a Taurus nyíregyházi gyárában. November 13., szerda: A sóstóhegyi általános iskolában ünnepélyesen átadják a társadalmi munkában épült új tantermeket. November 14., csütörtök: Kortárs képzőművészek alkotásaiból kiállítás nyílik a Képcsarnok Vállalat, nyíregyházi, Benczúr Gyula kiállítótermében. — A megyei úttörőkultúrosok taláikoznak Nyíregyházán, a Váci Mihály Művelődési Központban. November 15., péntek: A Váci Mihály Művelődési Központban ünnepélyesen megkezdődik a „Szolnok megye bemutatkozik” rendezvénysorozat. — Időszerű érdekvédelmi kérdésekről tanácskoznak Nyíregyházán a TESZÖV szövetkezetpolitikai, ifjúsági, munkaügyi és nőbizottságának összevont ülésén. November 16., szombat: A népfrontmozgalom ötéves tevékenységét, további feladatait tekintik át a Móricz Zsigmond Színházban tartandó megyei küldöttértekezleten. XLII. évfolyam, 263. szám ÁRA: 1,80 FORINT 1985. november 10., vasárnap NOVEMBER 7. ALKALMÁBÓL Díszszemle Moszkvában Mihail Gorbacsov a közelgő genfi csúcsról Rangos program Katonai díszszemlével és a szovjet főváros dolgozóinak színes, vidám felvonulásával köszöntötte Moszkva a nagy októberi szocialista forradalom 68. évfordulóját. A Vörös téren csütörtökön, néhány perccel tíz óra előtt foglalták el helyüket a Le- nin-mauzóleum mellvédjén a szovjet párt és állam vezetői, élükön Mihail Gorba- csovval, az SZKP KB főtitkárával. A mauzóleum melletti emelvényen foglaltak helyet a diplomáciai képviseletek tagjai, az ünnepre Moszkvába érkezett külföldi vendégek, köztük Magyarországról a kiváló munkásőrök háromszáz főnyi csoportja, amely Nagy Györgynek, a munkásőrség országos parancsnoka első helyettesének vezetésével tartózkodik a Szovjetunióban. Vlagyimir Arhipov vezér- ezredes, a moszkvai helyőrség parancsnoka, szqmlepa- rancsnok jelentéstételé után Szergej Szokolov, a Szovjetunió marsall ja, az SZKP KB PB póttagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere köszöntötte a 114. moszkvai díszszemlére felsorakozott díszalakulatokat, majd ünnepi beszédet mondott. A Szovjetunió konstruktív javaslataival, új békekezdeményezéseivel — köztük nagy jelentőségű egyoldalú intézkedéseivel bizonyítja a nukleáris veszély elhárítására, a nemzetközi légkör javítására irányuló őszinte törekvését — mondotta többek között. A szovjet himnusz és a tüzérségi lövegek díszsortüze után megkezdődött a díszzászlóaljak felvonulása. A Szovjetunió kormánya a nagy októberi szocialista forradalom 68. évfordulójáE sett az elmúlt héten. Sűrűn, monoton egyhangúsággal húl- lott alá az égi áldás és nekünk ez jó. Illetve nagyon jó a földművelőknek, mert némileg eltűnőben vannak gondjaik. Hiszen már szikrázott az eke vasa, kopott, tört, szakadt minden gép, amelyekkel szántottak, vetettek. Szeptemberben, októberben szinte kiszáradt a talaj. A szakember erről így fogalmazott: „Az egyméteres termőrétegben a talaj- nedvesség 40 százalék alá csökkent.” Városlakónak nehéz azt elképzelni, milyen következményekkel járt a csapadékhiány. Legszomorúbb talán az volt, hogy bár már régen földbe került a mag, sorját a rozs, a búza nemigen mutatta. Aki vet, tudja: akkor telel jól az őszi kalászos, ha a már kikelt növény bokrosodva, megerősödve kapja a havat és fagyot. Most erre eddig kevés volt a remény. Ha tovább késik az eső, ha tovább csökken a talajnedvesség, úgy felmérhetetlenül nagy károknak nézünk elébe. Kár már így is keletkezett, de szerencsénkre és örömünkre most esett. Őszi eső, csendes és áztató. Holnapra, holnaputánra a csapadék, ki-ki megláthatja, csodát művel. Az eddig egyhangúan szürke határ zöldbe vált át, kikel a vetés és minden bizonynyal arra is lesz még idő, hogy a rozs és a búza megerősödjék. Jól jött a csapadék ahhoz is, hogy ami még hátra van, az őszi szántás, gyorsabban menjen. A szántanivaló sok, több mint százezer hektár, de most már valamivel könnyebb lesz elbánni vele. Seres Ernő nak tiszteletére csütörtökön fogadást adott a Kreml Krongresszusi Palotájában, ahol Mihail Gorbacsov mondott pohárköszöntőt, hangsúlyozva, hogy a XXVII. kongresszusára készülő SZKP a társadalom fejlődésének meggyorsításában, a nép alkotó erőinek kibontakoztatásában látja a fejlődés útját. Külpolitikai tevékenységében a Szovjetuniónak változatlanul fő célja a béke megőrzése, a nemzetközi politikai légkör számottevő javítása. Ezeket a célokat reálisaknak és megvalósíthatóknak tekinti. A Szovjetunió a konstruktív párbeszéd és a kölcsönösen előnyös megállapodások keresésének híve. Érvényes ez az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolataira is. Ha a tárgyszerű, konstruktív magatartás felülkerekedik — amire a Szovjetunió a maga részéről feltétlenül kész —, akkor a genfi szovjet—amerikai csúcstalálkozó is eredményes lehet, s a nemzetközi helyzet javulását szolgálhatja — mondotta pohárköszöntőjében Mihail Gorbacsov. Kollégiumavató Baktalórántházán Kollégiumavató ünnepséget tartottak november 7-én a baktalórántházi mezőgazda- sági szakmunkásképző intézetben. A diákotthon százötven lakója az 1981/82-es tanévben nevezett be a magasabb fokozatot jelentő kollégiumi címért. A versenymozgalomban kétszer érdemeltek ki bronz, egy ízben pedig ezüst oklevelet. Javult a tanulmányi munka, lényegesen csökkent a bukások száma. A szakmunkásképző intézet diákotthoni közössége a kulturális, sporttevékenységen kívül jelentős eredményeket mondhat magának a társadalmi munkában. A kollégiumi cím elnyeréséhez sok támogatást kapott a szakmunkásképző a bázis gazdaságoktól, így a Nyír- madai Állami Gazdaságtól, a baktalórántházi Dózsa, a napkori Kossuth és a mária- pócsi Rákóczi TermelőszöVCtAC^CttUl. UIUUU1 d 11UVC111bér 7-i avató ünnepségen jj zászlót adományozott a bak- j talórántházi kollégium kö- i zösségének. * Nyíregyháza ünnepi sportprogramjaiból a legrangosabbak közé tartozott az NYVSSC NB I-es férfi röp- labdázóinak két hazai találkozója. Szerdán az elmúlt évi bajnok Tungsram, pénteken pedig az Álba Volán volt a piros-kékek ellenfele. (Tudósításunk a 8-as oldalon.) Sportrovatunk tartalmából Versenyzők, puskák, aranyak • Búvárok a magasban • A vesztesek is nyertek • Negyedóra foci — Spartacus győzelem • Csabán vigasztalódott a Honvéd • Rangadót vesztett Rakamaz Javítani a feltételeket Megyei küldöttértekezletet tartott a pedagógusszakszervezet Több mint tizenhatezer tagja van megyénkben a pedagógusok szakszervezetének. Óvónők, tanítók, tanárok, szakfelügyelők, kollégiumi nevelők, az oktatásügy különböző területein dolgozók és az iskolai munka technikai szakemberei tartoznak e szakszervezethez, amely november 9-én, szombaton tartotta megyei küldött- értekezletét. Elhangzott: a megyében az 1984-ben sorra került általános béremelés javított a pedagógusok életkörülményein, átlagosan 10 százaléknál magasabb volt ez, melynek eredményeként Szabolcs- Szatmár nincs a bérlista végén, a 11. helyen áll. Feszültséget okoz ugyanakkor, hogy a béremelés nem vonatkozott a más munkakörben foglalkoztatott oktatási dolgozókra és a felsőoktatásban tevékenykedőkre. Továbbra is megoldásra vár a túlmunka reális díjazása, az esti és levelőképzésben tanítók díjazása. Javítóbázis. SntT^költséggei gépjárműjavító bázis épült Vásárosnamény- ban a város déli oldalán, a benzinkút szomszédságában, a 41-es főútvonal mellett. A költségekhez mintegy másfél millió forintot az országos fejlesztési alapból kaptak az építtetők, míg a többit a KIOSZ és a kisiparosok állták. A bázison kilenc műhelyt rendeztek be, így egyebek mellett autószerelő, karosszéria- lakatos, gumijavító, autófényező, villamos- sági szerelő, alkatrészgyártó mesterember várja a megrendelőket, akik évente kilenctíz millió forintos árbevételt szeretnének megvalósítani. A javítóbázis — melyet hétfőn adnak át — évi kapacitása eléri az ötvenezer órát, azaz a volt járás valameny- nyi személygépkocsiját képesek gyógyítani, karbantartani. A megyei küldöttértekezleten érthetően nagy hangsúlyt kapott az élet- és munkakörülmények, a feltételek javítása. A szakszervezeti taggyűléseken is gyakori téma az iskolák állapota. Megállapítható, hogy az iskolák épületeinek csaknem a fele elavult: a tanári szobák zsúfoltak, szűkek, nincsenek olyan helyiségek, ahol a pedagógusok az óraközi szünetekben, szabad órákban és a tanítási időn túl dolgozhatnak, felkészülhetnek. Többnyire hiányosak a szükséges egészségügyi feltételek is, sok helyen nincs öltöző, mosdási lehetőség. A lakás- viszonyokról elmondták: jelenleg 400 család nem rendelkezik lakással, a szolgálati lakások egyharmada elavult, komfortnélküli. A szakszervezeti bizottságok az eltelt időszakban számos, az anyagi elismeréssel összefüggő tennivaló megoldásában vettek részt: bérmaradványok felhasználása, területi pótlék, letelepedési segély, jutalmazások, kitüntetések, céljutalmak gyakorlati lebonyolításában mondtak véleményt. A szakszervezet a hagyományos területeken is fejlesztette tevékenységét: másfél millió forintot tett ki csak az elmúlt évben a segélyezésre kifizetett ösz- szeg, amely csaknem kétezer iskolai dolgozót érintett. A SZOT-rendszerű üdülésben 1088, saját szervezési üdülésben 1556, kedvezményes nyugdíjas üdültetésben 119 tag vett részt ebben az évben. A vita és a feladatok meghatározása után került sor a választásra. Megyei titkár ismét Oláh Gábor lett. „Százas" siker Létezik hazánkban egy klub, amit a szakemberek az agrár jelzővel illetnek, s ahová nem könnyű bekerülni. Legfeljebb száz tagja lehet, akiknek minden évben újból és újból vizsgázniuk kell. A MÉM a napokban tette közzé az agrárklub, a „százak” névsorát, ahol hosszú idő után szabolcsi gazdaság is szerepel, az újfehértói Lenin Termelőszövetkezet. (Riportunk a 3. oldalon.)