Kelet-Magyarország, 1985. október (42. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-26 / 252. szám

XLII. évfolyam, 252. szám ÁRA: 2,20 FORINT 1985. október 26., szombat A Szakszervezetek Országos Tanácsának ülése Egyatlműköilés a fiatalsk értekéken Pénteken ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsa, amely egyebek kö­zött a szakszervezetek ifjúsá­gi munkájának továbbfej­lesztéséről tárgyalt. A ta­nácskozáson részt vettek a KISZ Központi Bizottsága és az Állami Ifjúsági Bizottság képviselői is. A tanácsülés elé terjesztett írásos javaslat és Nagy Sán­dornak, a SZOT titkárának szóbeli kiegészítése rámuta­tott: az ifjúságnak és a szak- szervezeteknek egyaránt ér­deke, hogy a fiatalok jobban megtalálják helyüket a szak- szervezeti mozgalomban, te­vékenyebben bekapcsolódja­nak annak munkájába, konkrétabban érezzék, hogy érvényesül a szakszervezetek érdekképviseleti, érdekvédel­mi szerepe. A SZOT titkára kifejtette, hogy a KISZ a jövőben is a - magyar ifjúság egyetlen és egységes politikai tömegszer­vezete marad, de kívánatos, hogy mellette kialakuljanak más ifjúsági mechanizmu­sok, tömörülések is. Indokolt tehát, hogy a szakszerveze­tek jelenlegi szervezeti rend­jük keretei között, de a fia­tal szervezett dolgozók moz­galmi munkájának önállóbb, Fogyasztási szővotkazotok Kereset- szabályozás új módon A fogyasztási szövetkeze­tekben nemrég bevezetett új keresetszabályozási for­mák eddigi tapasztalatait összegezte pénteken Nyíregy­házán a MÉSZÖV elnöksége, majd ajánlástervezetet fo­gadtak el az alacsony haté­konyságú áfészek gazdálko­dásának javítására. Mint az elnökségi ülésen elhangzott, az új keresetsza­bályozási formák — noha annak bevezetése igen sok nehézséggel járt — bevál­tották a hozzájuk fűzött re­ményeket: az első fél évben a szövetkezetek csaknem hat- százalékos árbevétel-növe­kedést értek el, miközben a korábbinál 4,2 százalékkal kevesebb embert alkalmaz­tak. A vezetőket szigorúbb gazdálkodásra ösztönözte, mely megmutatkozik a ter­melékenység kézzelfogható növekedésében is. A megyében ugyan kevés a tartósan alacsony haté­konysággal dolgozó áfészek száma, ám félő, ha a követ­kezetes, magas szintű mun­ka nem terjed el általáno­san, a szakadék csak to­vább mélyülhet a szövetke­zetek között. Ezért is volt szükség a megyei szövetség ajánlástervezetére, mely csokorba szedte a legsürgő­sebb tennivalókat. Fontos cél az árualap bővítése, a meg­felelő érdekeltségi alap ki­dolgozása, a kistermelők munkájának jobb szervezé­se, a segítségnyújtás körének szélesítése. markánsabb arculatot adva fejlesszék tovább ifjúsági te­vékenységüket. A tanácskozáson Szórádi Sándor, a KISZ KB titkára is felszólalt. Hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek törekvései ifjúsági munkájuk tovább­fejlesztésére időszerűek és nagy jelentőségűek. Az or­szág előtt álló feladatok meg­valósítása szükségessé teszi az egész dolgozó ifjúság moz­gósítását, egységes egészként való kezelését, ugyanakkor a velük való foglalkozás diffe­renciálását is. A KISZ azért is fontosnak tartja a szak­Gazdag rétegpolitikai mun­ka jellemzi a népfront te­vékenységét Fehérgyarmaton és körzetében — állapították meg az október 25-én tar­tott városi népfrontértekezle­ten. Sikerült minden réteg­hez eljutni és folyamatosan kapcsolatot tartani a körzet lakóival. A népfront kezde­ményezésére alakult meg a városban a nyugdíjasok klub­ja, de nem feledkeztek meg a gyesen lévő kismamákról, háziasszonyokról sem. A népfront további tevé­kenységének egyik lényeges eleme lesz az elöljáróságok munkájának segítése. A kör­zetben tizenhárom település­nek az 500-at sem éri a la­kosság száma, a többi pedig — összesen 35 társközség van A főiskolások mozgalmi munkájának tapasztalatairól szóló előterjesztést vitatta meg és fogadta el a KISZ megyei bizottsága október 25-i ülésén. A KISZ Köz­ponti Bizottsága 1982-ben hozott határozatot a felsőok­tatási intézményekben folyó mozgalmi munka korszerű­sítésére. A határozat végre­hajtásáról számolt be a ta­nárképző és a mezőgazdasá­gi főiskola KlSZ-bizottságá- nak titkára. Üj szellemet akarnak meg­honosítani a tanárképzőn a fiatalok. A hagyományos szervezeti ifjúsági munka to­vábbfejlesztését, mert a tö­megszervezeti keretek így újabb fiatalokra terjednek ki, hiszen a KISZ eddig min­den harmadik fiatalt tudott megnyerni tagjai sorába, a szakszervezeti keretek között most további fiatalok kap­csolódhatnak be a saját ér­dekeiket szolgáló munkába. Ezután Sólyom Ferenc, a SZOT titkára a szakszerve­zeti választások eddigi ta­pasztalatairól tájékoztatta a t' ráosülést. Elmondta, hogy Folytatás a 4. oldalon) a területen — nem haladja meg az ezer lakost. Ilyen körülmények között nagyje­lentőségű a helyi népfront­bizottságok és az elöljáróság közötti állandó kapcsolatok, a gondok jelzése és a kez­deményezések felkarolása. Foglalkoztak a lakossági szolgáltatások, az áruellátás javításával is, amelyben a népfront a fogyasztói tanács révén tud segítséget adni. A béke- és barátsági munka is a népfrontbizottságok egyik állandó feladatai közé tarto­zik. Megtartotta alakuló ülését a 33 tagú városi népfrontbi­zottság és 9 tagú elnökség. A városi népfronttitkár Tisza Miklósné, az elnök Kanyó László lett. alapszer vezetek mellett ér­deklődés alapján állították össze a számítástechnikai, a KISZ-újság, az irodalmi ká­véház, a sport-turisztikai és a „tanítani” alapszervezet. A felsőoktatás és a pedagógus- képzés korszerűsítése terén kiemelkedő ötleteket adtak és jó munkát végeztek a fő­iskolások. A KISZ hagyomá­nyos munkaformái mellett a marxista tudományos di­ákkör és a diákpolitikusok klubja vonzza a politizálni vágyókat. A mezőgazdasági főiskola leendő gépész és repülőgép­Kádár János Nagy-Britanniába látogat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, az Elnöki Tanács tagja a brit kormány meghívására a közeli napokban hivatalos látogatásra Nagy-Britannia és Észak-lrország Egyesült Király­ságba utazik. Figyelem a kistelepülésekre Városi népfrontértekezlet Fehérgyarmaton Megkezdődött a yideoszemle Igazi fesztiválhangulat fo­gadja a II. országos videó- szemle és tanácskozás ven­dégeit Nyíregyházán, a Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központban. Itt kezdődött meg október 25-én, pénteken a háromnapos ren­dezvény, melyre az ország minden részéből eljöttek az alkotó közösségek képviselői, a videoprogramok készítői, forgalmazói és felhasználói, az amatőr videósok, illetve a videózás iránt érdeklődő kö­zönség. Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a szemle: első­ként Vida János, a művelő­dési ház igazgatója köszön­tötte a résztvevőket a házi­gazdák nevében, majd Gyúró Imre, a megyei tanács elnök- helyettese üdvözölte a szem­le vendégeit, illetve a meg­nyitón megjelenteket, köz­tük Varga Gyulát, a megyei pártbizottság első titkárát és Henricus Manderst, a hol­land kábeltelevíziós szövet­ség titkárát. Ismertette a szemle céljait, majd köszö­netét mondott mindazoknak az intézményeknek, melyek­nek védnökségével és támo­gatásával lehetőség nyílt e program megrendezésére. Ezt követően Kornidesz Mihály, a Magyar Televízió elnöke mondott megnyitó beszédet. Mondanivalóját Szabolcs- Szatmár bemutatásával kezd­te, s felhívta a résztvevők fi­gyelmét megyénk és Nyíregy­háza néhány olyan kulturális eseményére, melyek a közel­múltban országos visszhan­got váltottak ki. Szólt a vi­deózás most kibontakozó mozgalmáról, az útkeresések­ről, a városi televíziók közös­ségteremtő szerepéről, illetve a tévé és a videózás kapcso­latáról. A videózás — hang­súlyozta — korunk szükség­lete: embereket tanít, nevel, arra, hogy hogyan kell látni bizonyos jelenségeket, eszkö­ze a vizuális kultúra gyara­pításának, ami által gazda­godhat az ember. Külön ki­emelte ennek a rendezvény­nek a szemle jellegét. El­mondta: ezt érdemes a jövő­ben is erősíteni, alkalmat te­remteni az alkotók eszme­cseréjére és a nagyközönség informálására a videózás ha­zai helyzetéről. A videoszemle megnyitójána k közönsége és Kornidesz Mi­hály, a Magyar Televízió el nőké. Itt mutatták be a közön­ségnek a szemle zsűrijét, melynek résztvevői a film és a videózás ismert szakembe­rei. Az előzsűri nevében Szekfü András, a Tömeg­kommunikációs Kutató Köz­pont munkatársa tett jelen­tést az elvégzett munkáról. ötvenórányi anyag érkezett a II. videoszemlére, ebből többszöri szűrés után mint­egy 15 órányit mutatnak be a versenyprogramok vetíté­sén. Az előzsűri véleménye szerint a nyíregyházi szemle keresztmetszetet ad a 80-as évek közepének Magyaror­szágáról: megjelenik a vi­deo-műsorkazettákon néhány „húzó” iparág, gondjaival együtt, a kisvállalkozások, a környezetvédelem, a politi­kai élet napirenden lévő kér­dései, a kultúra területéről pedig a finanszírozás problé­mái, illetve az „elit” és a népszerű kultúra szembenál­lása. ötvenhat videoprogram vesz részt a versenyen, melynek színhelye a hangversenyte­rem, de az épület minden szintjén felszerelt képernyők is ezt a programot közvetí­tik. A kamarateremben az információs vetítéseken fő­ként tudományos és mód­szertani programok láthatók, kívánságra bemutatják azo­kat a műsorokat, melyek nem kerültek a zsűrizendők közé. Pénteken az éjszakai órák­ban is tartottak még a ren­dezvények. s ez várható szom­baton is. Ma reggel fél ki­lenctől vetítenek. A fórum a videózás hazai helyzetéről este kilenckor kezdődik, este 11-től pedig a szemlén látott versenyprogramokról lesz konzultáció. Vasárnap dél­előtt a külföldi meghívottak mutatkoznak be — holland, a nyugat-berlini és a bécsi videós társaságok képviselői. A szemle eredményhirdetése délelőtt fél 12-kor, a díjnyer­tes alkotások újravetítése délután kettőkor kezdődik. (b. e.) Tanácskoztak a szabolcsi építők A termelés támogatása — érdekvédelem vezető üzemmérnökei is részt vettek a felsőoktatás korsze­rűsítését tárgyaló országos vitákban. Üj kollégiumi sza­bályzatot készítettek, amely a hallgatók igényeihez jobban igazodik. A szakmai tanul­mányi versenyek a kiemel­kedő képességű hallgatókkal történő foglalkozást is előse­gítik. Eredményesnek bizo­nyult a KISZ-csoportok meg­szervezése és az 1984—85-ös tanévtől új szervezeti kere­tek létesítése. Ezentúl min­den évfolyam KISZ-tagjai alkotnak egy alapszervezetet. Érdemes megemlíteni, hogy a mezőgazdasági főiskolán önálló hallgatói szakszerve­zet működik. A KISZ megyei bizottsága jelentést hallgatott meg a KISZ-nek a munkásfiatalok körében végzett közművelő­dési munkájáról. Majd tájé­koztatás hangzott el az idei nyári táborok és a speciális képzések tapasztalatairól. Tizenkétezer szervezett szabolcsi dolgozó képvise­letében ült össze pénteken az Építő-, Fa és Építő­anyag-ipari Dolgozók Szak- szervezetének küldöttérte­kezlete, amelyen jelen volt és felszólalt Gyöngyösi István, az ágazati szak- szervezet főtitkára, az MSZMP KB tagja és Gyu- ricsku Kálmán, a megyei pártbizottság titkára. Az öt év szakszervezeti munkájáról szóló beszámo­lót Lencsés János, megyei titkár ismertette. Egyebek között rámutatott, hogy a szakszervezet o termelés tá­mogatását épp olyan érdek- védelemnek tekintette, mint a dolgozókról való gondos­kodást, a szociálpolitikai fel­tételek javítását, az új körül­ményekhez való igazodást. Elhangzott, hogy a jelenlegi ötéves tervben nem az ere­detileg elképzelt feladatok valósultak meg ebben az ágazatban, de — amint a tit­kár hangsúlyozta — ezt nem bírálatként veti fel a szak- szervezet, mert hozzá kell szokni a változásokhoz. El­vesztette például létjogosult­ságát az a korábbi gyakor­lat, hogy a bérfejlesztés nagyságához igazították a termelési feladatokat, az árbe­vételt és a nyereséget. Szó volt a beszámolóban arról is, hogy a tervezettnél jelentősebb növekedés va­lósult meg a vállalati jövedelemgazdálkodásban, ugyanakkor a nagyobb mér­tékű bérfejlesztés ellenére is Úgy érzik az építőmunkások, hogy munkájuk értéke nem részesül megfelelő elismerés­ben. A beszámoló rámutatott arra is, hogy a vállalatok, intézmények gazdasági hely­zete a szabályozók nyomán nagy eltérést mutatott az el­telt öt esztendőben. Ebből adódik, hogy évi 2 százalé­kos és 10 százalékos bérfej­lesztés is volt egyik vagy másik vállalatnál. A terme­lési feladatok megvalósítá­sát segítette, hogy nem csök­kent az újítási kedv, s a be­nyújtott újítások mintegy fele fizikai munkásoktól származik. A küldöttértekezlet állásfog­lalást juttat elazÉFÉDOSZ Központi Vezetőségéhez az alapszervezeti vitákban el­hangzott jelzésekről, javas­latokról. Ez a dokumentum egyebek között rámutat: az építőmunkások bérhelyzete elmarad a más iparágakban dolgozókétól. Nem tükröző­dik az építőmunkásök elis­merésében a vándorélet, az időjárás viszontagságai, a nem mindig jó munkahelyi, szociális színvonal, a napi több órás utazás tehertétele. Az alapszervezetekben el­hangzott vélemények szerint az új táppénzrendelet nega­tívan befolyásolja a munka- képtelen betegek megélheté­sét. A tagság kéri: legyen szigorítás az orvosok munká­jában, a szimulánsoknál, a táppénzesalóknál, ugyan­akkor segitsék jobban a va­lóban betegeket, a gyógyu­lásra szorulókat. Ebben köz­ponti intézkedést várnak. Az ÉFÉDOSZ megyei titká­ra továbbra is Lencsés Já­nos; az ágazati szakszerveze­ti kongresszuson a szabolcsi építőket 12 küldött képviseli majd. Fesztiválhétvége Nyíregyházán A HISZ-mb naplrondfén

Next

/
Thumbnails
Contents