Kelet-Magyarország, 1985. október (42. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-21 / 247. szám

8 Kelet-Magyarország 1985. október 21. Labdarúgó NBI Az első osztályú labdarúgó- bajnokságban. a 14. forduló mér­kőzéseit játszották a hét vé­gén. Szombaton hat, vasárnap két találkozóra került sor. Meg­lepően kevés gól született, 10 együttes képtelen volt betalálni ellenfele kapujába. Debrecen­ben 8 ezer néző előtt „remizett” a Puskás- és a Dalnoki-legény­ség. A Békéscsaba ezúttal a Ba­laton partjáról hozott két bajno­ki pontot. Az egy kiállítás miatt hátrányba került U. Dózsa vé­gül is pontot rabolt az öntelt győriektől. A Budapesti Honvéd — pontvesztése ellenére — őszi első. Rába ETO—U. Dózsa 2:2 (1:0). Győr, 12 ezer néző, v.: Drigán. A döntetlen igazságosnak mond­ható, hiszen a hazaiak 50 per­cen keresztül emberelőnyben játszottak, a vendég újpestiek pedig vesztett állásból tudtak egyenlíteni. Sőt: az utolsó per­cekben Steidl akár a győzelmet is megszerezhette volna csapa­tának. Gól: Hannich 2 (egyet 11- esből) ill. Steidl, Herédi (11-es- ből). Videoton—MTK-VM 2:0 (0:0) Székesfehérvár, 4 ezer néző, v.: Szilágyi S. A kupaszerda előtt álló Videoton szünet után fel­őrölte a kék-fehérek ellenállá­sát, biztosan nyerte a találkozót. A hazaiak csapatában különö­sen Májer játszott kiemelkedő­en. Gól: Szabó, Májer. Vasas—Haladás 0:0. Fáy utca, 7 ezer néző, v.: Roxin. Alacsony színvonalú mérkőzésen, a kö­zönség kevés szépet látott a labdarúgás elemeiből. A Haladás elérte célját, „pontosan” távo­zott a mérkőzésről. Bp. Honvéd—Pécs 0:0. Fáy ut­ca, 12 ezer néző, v.: Nagy B. Komora Imre: „Nagy mezőnyfö­lényünket nem tudtuk góllá ér­tékesíteni .. .” Garami József: „Tartalékosak voltunk, ennyire futotta erőnkből . . .” Békéscsaba—Siófok 2:1 (0:1). Siófok, 3 ezer néző, v.: Hamar. Fontos bajnoki pontok sorsa dőlt el a Balaton partján. Első félidőben a hazaiak, szünet után a csabaiak játszottak fölényben, s két szép góljukkal biztosítot­ták a nem várt győzelmet. Gól: Kányán, Csanálosi, ill. Boda. Debrecen—Ferencváros 0:0. Debrecen, 8 ezer néző, v.: Puhl. Akaratgyenge előadást láthatott a nagyszámú nézősereg. A két együttes, láthatóan keveset törte magát azért, hogy ellenfele há­lójába juttassa a labdát. így maradt a gólnélküli döntetlen. Tatabánya—Bp. Volán 2:0 (0:0). Tatabánya, 3000 néző, v.: Kő­rös. Gól: Plotár, Simon. Nagy­szerű időben, nagy lendülettel kezdtek a csapatok, de aztán so­kat hibázva kevés veszélyt je­lentettek a kapukra. Szünet után a hazaiak határozottabbak voltak, bátrabban vették tűz alá Varga kapuját, és két jól elta­lált lövés biztosította győzelmü­ket. Csepel—ZTE 0:0. Csepel, 2000 néző, v.: Divinyi. Rendkívül ala­csony színvonalú összecsapás volt. A döntetlen egyik félnek sem kedvezett, hiszen- a Csepel az NB I. sereghajtója, a ZTE győzelemmel akár a 4. helyre is felléphetett volna. A BAJNOKSÁG ALLASA: 1. Bp. Honvéd 14 9 4 1 23- 9 22 2. Pécs 14 8 3 3 25-12 19 3. Tatabánya 14 5 6 3 15-12 1G 5. FTC 14 6 4 4 17-18 10 5. MTK-VM 14 6 3 5 18-17 15 6. Rába ETO 14 3 8 3 24-21 14 7. ZTE 14 3 8 3 22-20 14 8. Békéscsaba 14 5 4 5 18-18 14 9. Haladás 14 5 4 5 17-17 14 10. Videoton 14 4 8 4 14-15 14 11. Debrecen 14 4 6 4 15-19 14 12. Vasas 14 4 5 5 18-20 13 13. U. Dózsa 14 4 4 8 19-23 12 14. Bp. Volán 14 3 5 6 16-24 11 15. siófok 14 3 3 8 15-21 9 16. Csepel 14 3 1 10 10-22 7 Elpuskázott lehetőség... Kazincbarcika—NYVSSC Területi bajnokság Parázs mérkőzés Rakamazon Kazincbarcika, 2500 néző, ve­zette: Hartmann (Juhász I., Szabó J.). Kazincbarcika: Novák — Sza­mosi, Leskó, Helgert, Fodor — Petrovics, Fischli, Kerekes — Asszony, Weimper, Békési. Ed­ző: Kaszás Gábor. Nyíregyháza: Rabcsák — Szo- bonya, Szikszai, Drobni, Szécsi — Moldván, Buzsik, Hidegh, Tóth — Gere, Csehi. Edző: Ub- rankovics Mihály. Csere: Helgert helyett Mun­kácsi az 51., Weimper helyett Török a 63., Gere helyett Esze- nyi a 69. percben. Gólszerzők: Tóth E. a 20., Tóth E. (öngól) a 26., Békési a 90. percben. Sárga lap: Szamosi a 11., Fischli a 61., Hidegh a 70. perc­ben. Kiállítva: Török a 77. perc­ben. §zögletarány 9-3 (5-2) a Ka­zincbarcika javára. Lendületes hazai támadások­kal kezdődött a mérkőzés. Az első percben Békési került jó helyzetbe, lövését azonban Rabcsák jó érzékkel mentette. A másik oldalon Tóth E. dur- rantott a kapu fölé. A 20. perc­ben vezetést szerzett a Nyír­egyháza. Novák kétszer vette kézbe a labdát, ezért a játék­vezető szabadrúgást ítélt a 16- os vonaláról. Csehi lövése le­perdült a sorfalról, Tóth E. le­csapott a labdára, és nyolc mé­terről a kapu jobb oldalába emelt, 0:1. A hazaiak soraiban kisebb zavar keletkezett, de a 26. percben sikerült egyenlíteniük. Békési 20 méterről végezhetett el szabadrúgást. Nagyerejű lö­vést küldött a jobb sarok irá­nyába, Tóth E. közbelépett, és a labda a tehetetlen Rabcsák mellett a kapu bal oldalába vá­gódott, 1:1. A szünet után folytatódtak a hazai rohamok. A vendégek el­sősorban a védekezéssel törőd­tek, de nem mondtak le a tá­madásokról sem. Az 58. perc­ben Munkácsi közelről Rabcsák kezébe fejelt, majd Petrovics lövése csattant a bal kapufán. A 60. percben Csehi három vé­dőt is kicselezett, erős lövésé1; Novák nehezen tisztázta. A 72. percben Tóth Es 24 méterről le­adott lövése alig csúszott el a bal sarok mellett. A 77. percben Török felvágta az előretörő Moldvánt, ezért a játékvezető kiállította a kazincbarcikai csa­tárt. A 90. percben szerezték meg a hazaiak győztes góljukat. Leskó a saját térfeléről indulva egymás után csapta be a nyír­egyházi játékosokat, az alapvo­naltól pontosan adott középre és Békési hat méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 2:1. A mérkőzés elején a viharos kazincbarcikai támadások arra engedtek következtetni, hogy a hazai együttes játékosai min­den idegszálukkal a győzelem­re törnek. Percenként alakult ki mozgalmas jelenet Rabcsák ka­puja előtt, a vezetést azonban mégis a ritkán, de veszélyesen támadó vendégek szerezték meg. Ezután zavar keletkezett a bar- cikaiak gépezetében, de az egyenlítést követően ismét át­vették a kezdeményezést. A né­zők Hartmann játékvezető so­rozatos hibái miatt bosszankod­tak. A második félidőben még nagyobb erőbedobással folytat­2:1 (1:1) ták a hazaiak, ám a legjobb gólszerzési lehetőségek is ki­használatlanul maradtak. A ki­állítás után úgy tűnt, hogy döntetlen marad a végered­mény, de a töretlen lelkesedés­sel és nagy akarással harcoló hazaiak, az utolsó percben, ki­csikarták a számukra létfontos­ságúnak mondható első győzel­met. Jók: Leskó, Fodor, Petrovics, Fischli, Békési, illetve Rabcsák, Szikszai, Drobni és Csehi. Doros László További eredmények: SZEOL- DÉLÉP—Veszprém 1:0 (1:0), Sopron—Eger 2:1 (1:1), Szolnok —Szekszárd 2:0 (1:0), Vác—Met- ripond 0:0, Nagykanizsa—Keszt­hely 0:0, Debreceni Kinizsi— Salgótarján 1:0 (1:0), Ganz-MÁ- VAG—Baja 6:0 (2:0), Diósgyőr— H. Szabó L. SE 2:0 (1:0). A BAJNOKSÁG ALLÄSA: 1. Eger 13 8 4 1 26-10 20 2. SZEOL 13 8 2 3 25-11 18 3. DVTK 13 6 5 2 26-17 17 4. Dunaújv. 13 6 4 3 20-13 16 5. Keszthely 13 6 4 3 16-14 16 6. Ganz-M 13 6 3 4 26-17 15 7. Szolnok 13 7 1 5 23-18 15 8. Salgótarján 13 6 3 4 15-11 15 9. Komló 13 6 2 5 24-20 14 10. Szabó SE 13 5 3 5 17-16 13 11. Sopron 13 4 5 4 16-15 13 12. Nyíregyh. 13 5 2 6 16-16 12 13. Szekszárd 13 4 4 5 12-21 12 14. Vác 13 4 3 6 9-15 11 15. D. Kinizsi 13 3 4 6 14-19 10 16. N.-kanizsa 13 3 4 6 15-21 10 17. Metripond 13 4 2 7 17-24 10 18. Veszprém 13 3 3 7 13-21 9 19. Baja 13 3 2 8 16-34 8 20. K.-barcika 13 1 4 8 11-24 6 A területi bajnokság Tisza- csoportjában a 11. forduló mér­kőzéseivel folytatódott a pont- vadászat. Érdekesség, hogy va­lamennyi szabolcsi csapat me­gyén belül lépett pályára. A tiszavasvári gárda balszerencsés vereséget szenvedett a Honvéd Papp J. SE-től, olyan mérkőzé­sén, amelyen győzelmet érde­melt volna. Rakamazon parázs percek közepette 1 piros és 6 sárga lapot osztott ki a játékve­zető. Meglepetés a honvédcsapat pontszerzése. Mátészalkán jó já­tékkal nyert a hazai együttes, úgy látszik megtalálják góllövő cipőjüket Kökényék. Rakamaz—H. Asztalos J. SE 3:3 (2:1). Rakamaz, 800 néző, v.: Németh. Rakamaz: Sárközi — Kaposvári (Weigh), Pásztor, Neuzert, Goneth, Kiss S. (So­mogyi), Cséke, Subert, Farkas, Kiss M., Suskó. Edző: Szász Si­mon. H. Asztalos SE: Vámos — Hegedűs, Czakó (Szurkos), Pető, Szondi, Kaszás, Vonyigás, Kolo- zsi, Papp, Horváth, Lénárt (Fe­kete) . Edző: Siska László. Már a 2. percben gólt kapott a Raka­maz és ez idegessé tette a lista­vezető játékát. A félidő további részében a hazaiak birtokolták a labdát, előbb kiegyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték. Fordulás után Cséke öngólja borzolta a kedélyeket — ezzel kiegyenlített a honvédcsapat. Ezt követően döntő fölényben játszott a bajnokesélyes, de mindkét oldalon született egy- egy gól. Hiába támadott ezután a rakamazi együttes, nem sike­rült a góllövés, a vendégek ponttal tarsolyukban távoztak a Tisza partjáról. Egy piros és hat sárga lap hű kifejezője a „ba­rátságos" küzdelemnek. Kiállít­va: Pető (ASE) a 75. percben. Gól: Farkas, Kiss M., Cséke 11- esből, ill. Papp, Cséke-öngól, Horváth 11-esből. Jók: a hazai csapatból senkit sem lehet ki­emelni, ill. Vámos, Kolozsi, Papp, Horváth. H. Papp J. SE—Tiszavasvári 1:0 (0:0). Tiszavasvári, 600 néző, v.: Balogh. H. Papp J. SE: Sár­közi — Pataki, Sztahon, Szabó I. (Gulyás), Szabó II., Thuri, Szilágyi, Kosztyu, Héjas, Bém (Vininczei), Kalmár. Edző: Ba­logh Zoltán. T. Lombik: Kál- mánczhelyi — Pere (Reznek A.), Széki, Ambrusz, Lakatos, Veres®, Kató, Héri, Hegyes (Nyisztor), Horváth, Reznek T. Edző: Ger­liczki János. Az első játékrész mezőnyjátékkal telt el, a hon­védcsapat többet birtokolta a labdát, a Lombik viszont a kapu előtt volt veszélyesebb. Fordulás után továbbra is a hazaiak vol­tak aktívabbak, s bár a Papp SE játékosai igyekeztek „eldug­ni” a labdát, a vasvári csapat ekkor is veszélyesebb volt, hely­zeteit azonban rendre elpuskáz­ta. A 70. percben öngólból szüle­tett az egyetlen „találat”. Laka­tos körültekintés nélkül fejelte haza a labdát, s miközben Kál- mánczhelyi már kimozdult ka­pujából, a „pettyes” a hazai há­lóban kötött ki. Az utolsó perc eseménye: az előretörő Széki a felső kapufa alsó lapját találta el, a labda a gólvonal környé­kére pattant, a bíró továbbot in­tett. Gól: Lakatos (öngól). Jók: Szilágyi, Kosztyu ill. Kálmáncz- helyi, Héri, Reznek T. Mátészalka—Kisvárda 3:0 (2:0). Mátészalka, 12Ö0 néző, v.: Bo­ross. Mátészalkai MTK: Gajdén — Kósa, Virovecz, Schmitt, Tar- di, Súgta, Kokas, Zelizi, Tarcza- li (Cznie), Kökény, Tóth Z. Ed­ző: Nagy Mihály. Kisvárdai SE: Virtás — Tóth, Balogh, Rubócz- ki, Nyerges, Soós, Nagy G. (Ke­repesi), Rankovics, Szántó, Si­mon (Badar), Kósa. Edző: So­modi Ferenc. Nagy lendülettel kezdett a hazai csapat és hamar megszerezte a vezetést. A 2. percben Kökény végezhetett sza­badrúgást a vendégek 16-os vo­naláról, labdája bombaként vá­gódott a kisvárdai kapuba. A gól után továbbra is a szalkaiafc kezdeményeztek. A 14. percben büntetőhöz jutottak a szalkaiak, Kokas azonban elhibázta a lehe­tőséget. Ezt követően kiegyenlí­tett játék folyt, a nagyobb aka­rással küzdő mátészalkai csapat újabb két góljára a várdaiak eggyel sem tudtak válaszolni. A hazaiak győzelme ilyen különb­séggel is megérdemelt. Gól: Kö­kény, Zelizi, Kokas. Jók: Gaj­dén, Súgta, Kökény ill. Balogh, Nyerges, Soós. További eredmények: Hajdú­szoboszló—Karcag 5:1 (1:0), Debr. USE—Szóin. Vegyiművek 4:0 (2:0), Olefin SC—Lehel SC 4:1 (2:0), Balmazújváros—Hajdúbö­szörmény 1:1 (0:0), Volán Rákó­czi— P.-ladány 1:1 (1:0). Megyei bajnokság I. osztály Rangadók: döntetlen nélkül A 10. fordulóban mind a felső-, mind az alsóházban rangadót játszottak a csapatok. Az élre a nyíregyházi Volán-Dózsa ven­dégjátéka kívánkozik a Nagy- ecsed ellen. (A mérkőzést Nyír­bátorban játszották.) A nyíregy­háziak nagy küzdelemben nyer­tek és hárompontos előnnyel vezetik a táblázatot. Az élcso­port másik rangadóján a Leve­lek két ll-est is hibázott, és ve­reséget szenvedett Nagyhalá­szon. Az alsó régióban Záhony kiütötte Baktalórántházát, míg Máriapócs jobb második félideji játékával nyert Fehérgyarmat ellen. A forduló érdekessége: egyik pályán sem született pont- osztozkodás. Nagyhalász—Levelek 4:2 (3:2). Nagyhalász, 600 néző, v.: Héri. Nagyhalász: Kiss — Ónódi, Var­ga, Szoboszlai, Kovács, Tátrai, Kelemen T. (Vass), Tompa (Sza­bó), Hegyes, Kelemen Z„ Kor­pái. Edző: Hegedűs János. Le­velek: Pákozdi — Petró, Ignácz. Kozma (Udvardi), Nagy, Király, Horgony, Pásztor, Hajdú, Bor­bély, Horváth. Edző: Takács Já­nos. Jó Iramú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó ha­zaiak nyertek. Góllővök: Szo­boszlai 2, Korpái, Kelemen Z.. ill. Borbély, Kelemen T. (öngól). Jók: Kiss (a mezőny legjobbja), Szoboszlai, Kelemen T„ ill. Nagy, Pásztor. Ajak—Ibrány 1:0 (0:0). Ajak, 600 néző, v.: Kerezsi. Ajak:Les- kovics — Takács, Juhász, Ko­vács, Gyüre, Pekola (Kovács), Csépke, Túri, Paráda M„ Gubik. Edző: Magyar Péter. Ibrány: Toronyi — Kulcsár, Kocsis, Sza­bó, Mester, Várföldi, Kató, Pis- kóti, Kerékgyártó, Bezzegh, Szántó. Edző: Berencsi András. Nehezen nyert a hazai csapat. Góllövő: Csépke. Jók: Csépke, Gyüre, ill. Toronyi, Mester. Nagykálló—Hodász 2:1 (0:1). Hodász 300 néző, vezette: Kele­men. Hodász: Csorba, Szabó, Ko­vács, Román, Orosz, Győgyi, Garami, Szolnoki, Sütő, Illés, Vadon (Szécsi). Edző: Szalai L. Nagykálló: Borsi, Tréfán. Vi- tocska. Gazdag, Kursinszki, Mir- gai, Papp, Csordás, Germán, Imre, File. Edző: Berki Béla. A mérkőzés 93. percében rú­gott góllal győzött a leállói csa­pat. Góllövők: Germán és Imre, il­letve Román. (Kiállítva: Mirgai.) Jók: Az egész kallói csapat, illetve Garami, Sütő, Szolnoki. Fehérgyarmat—Máriapócs 3:1 (0:1) Kisléta, 200 néző. vezette: Vida J. Máriapócs: Sersényl, Magyar, P., Orosz, Simon, Szűcs J., Herczku, Orgovány (Vass), Varga, Magyar SportösszeálHtásunk tudósitói voltak: Albert Zoltán, Berki Béla, Farkas Tibor, Fülep Kornél, Kaponyás József, Kovács Mihály, Krasznai Bé­la, Mészáros László, Revák László, Ragány Ferenc, Szász Simon, Szécsi Sándor. Ügye­letes munkatársaink: Kovács György, Máthé Csaba. Gy. (Szűcs L.), Konzili, Veres. Edző: Széosi Sándor. Fehérgyarmat: Varga, Veres, Papp, Ponczók, Futó, Johán, Tóth, Riskó, Lakatos (Miski), Horváth, Rostás. Edző Balogh Gyula. A mérkőzésen a lelkesebb csapat győzött. Góllövők: Horváth, Lakatos, Ponczók, illetve Herczku. Jók; fehérgyarmati csapat já­tékosai. Tuzsér—Nyírbátor 2:0 (0:0). Tuzsér, 200 néző, vezette: Ador­ján. Tuzsér: Kepic, Révész Z„ Balogh, Molnár, Gazdag (Lelt), Hegedűs, Esik, Lovas, Katkó, Ko­csis (Lénárd), Rácz. Edző: Re­vák László. Nyírbátor: Kárai, Abai, Petróczki, Tóth M„ Erdő- si, Tóth L„ Bordi, Erdei (Bűcs), Szilágyi (Beretyán), Lukács, Sá­ri. Edző: Bakó Tibor. A második félidőben egykapura játszott a hazai csapat, de a helyzetek kö­zül csak kettőt tudott értékesí­teni. Góllövők: Hegedűs, Rácz. Jók: Révész Zoltán, Balogh és Lelt, illetve Kárai, Abai, Tóth László. Záhony—Baktalórántháza 5:0 (3:0). Levelek. 150 néző. vezette: Szakács. Záhony: Orosz, Tömö­ri, Rácz, Sárkány J„ Sárkány I., Barabás (Gyüre s.), Nagy, Ko­vács, Schmid (Gere J.), Márton, Pokol. Edző: Erdei Árpád. Bak­talórántháza : Rácz, Kovács, Baksa (Győrfi L.), Réti, Horváth, Juhász, Szabó, Marios, Nagy, Kozma, Dovin. Edző: Juhász Sándor. Megérdemelten nyert a vendégcsapat. Góllövők: Rácz, Barabás, Nagy, Kovács, Márton. Jók: Orosz, Rácz, Kovács, illet­ve Rácz, Horváth. Nyírkárász—Tyúkod X:0 (0:0). Nyírkárász, 200 néző, v.: Szarvas. Nyírkárász: Maries — Liptai, Komáromi, Csépke Cs„ Éles, Kozma, Jávor, Kapin J„ Dávid (Oláh), Kiss (Csépke F.), Kapin F. Edző: Komáromi György. Tyúkod: Kávás! —, Kelemen, Varga, Szabó, Kádár, Kiss J„ Bajka, Vaszusz, Hercegh, Kiss J„ Szilágyi (Szabó). Edző: Piros András. Alacsony színvonalú mérkőzésen 10 emberrel játszva szerencsével nyertek a hazaiak. Góllövő: Kapin J. Jók: Kapin J„ Komáromi, ill. Bajka, Her­cegh. Nyh. Volán-Dózsa—Nagyecsed 1:0 (0:0). Nyírbátor, 500 néző, vezette: Nagy Ferenc. Volán-Dózsa: Pók — Gebri, Bodnár, Debreczeni, Teschmayer L„ Magyar, Teschmayer I. (Szántó), Kertész, Nagyidat (Bá­csi), Soós, Bak. Edző: Eszenyi Dénes. Nagyecsed: Mándi — Fehér, Tarcsa G„ Ling, Fácska, Mol­nár, Mitró, Szoboszlai (Csáki), Veres A., Veres Z., Tarcsa B. Edző: Kovács László. A taktikusan, éretten futbal­lozó Volán ezúttal is bizonyí­totta a bajnokságban elfoglalt helyének jogosságát. Góllövő: Kertész a 76. perc­ben. Jók: a Volán egész csapata (Teschmayer L. a mezőny leg­jobbja), illetve Fácska. A bajnokság állása 1. Volán-D. 10 8 1 1 27- 7 17 2. N.-halász 10 5 4 1 18- 9 14 3. Levelek 10 6 1 3 23-11 13 4. Tuzsér 10 4 4 2 18-lí 12 5. Nagykálló* 10 6 3 1 17- 8 11 6. Nagyecsed 10 4 3 3 18-11 11 7. Nyírbátor 10 3 4 3 14-11 10 8. Tyúkod 10 5 — 5 14-16 10 9. Nyírkárász 10 3 4 3 11-16 10 10. Hodász 10 3 3 4 16-21 9 11. Ajak 10 2 5 3 10-16 9 12. Záhony 10 3 2 5 12-11 8 13. Máriapócs 10 2 4 4 11-18 8 14. Ibrány 10 3 1 6 19-24 7 15. F.-gyarmat 10 2 2 6 15-28 6 16. Bl.-háza 10 — 1 9 9-32 1 * = Nagykállótól négy bün­tetőpont levonva. 1. Como—Udinese 0:0 x 2. Juventus—Bari 4:0 1 3. Lecce—Inter. 0:1 2 4. Milan—Torino 1:0 1 5. Napoli—Verona 5:0 ) 6. Pisa—Avellino i:i x 7. Roma—Fiorentina 2:1 1 8. Sampodria—Atalanta 0:0 x 9. Arezzo—Monza 1:0 1 10. Campobasso—Catania 0:0 x 11. Catanzaro—Bologna 1:0 1 12. Cesena—Cagliari 0:0 x 13. Palermo—Ascoli 0:0 x +1 Lanerossi—Lazio 2:0 1 Tisza csoport: 1. Debr. USE 11 8 2 1 32-11 18 2. Papp J. SE 11 8 2 1 25- 7 18 3. Rakamaz 11 7 4 — 28-11 18 4. Olefin SC 11 7 2 2 14- 7 16 5. H.böszörm. 11 5 4 2 22-14 14 6. V. Rákóczi 11 5 3 3 19-15 13 7. Balmazújv. 11 5 2 4 21-16 12 8. Lehel SC 11 4 2 5 14-15 10 9. Karcag 11 4 1 6 18-20 9 10. M.-szalka 11 4 1 6 17-23 9 11. P.-ladány 11 3 2 6 13-18 8 12. Asztalos SE 11 3 2 6 13-24 8 13. Kisvárda 11 3 1 7 15-20 7 14. H.-szob. 11 2 3 6 16-22 7 15. T.-vasvári 11 2 3 6 6-11 7 16. Szóin. V. 11 — 2 9 3-39 2 Nyíregyházi sikerek Befejeződött az országos ser­dülő-, és ifjúsági labdarúgó ku­pa megyei döntője. Az ifik Zá­honyban, aserdülők Nyírmadán találkoztak. Mindkét mérkőzés nyíregyházi győzelemmel végző­dött. Ifjúságiak: NYVSSC—Záhonyi VSC 3:0 (1:0). G: Bojer (2), Sin- ka. Serdülök: Nyíregyházi Volán- Dózsa— Nyirmada 2:0 (0:0). DIÁKOLIMPIA VASÁROSNA- MEnYBAN. Szombaton rendez­ték Vásárosmaményban a IV. őszi diákolimpiát. A városi tö­megfutóversenyeknek több, mint háromszáz indulója volt. A más­fél kilométer távot a fiuk közül Hornyák Mihály, a lányok kö­zül Csatári Judit nyerte meg. A diákolimpia programjában sze­repelt férfi és női kispályás labdarúgás, asztalitenisz és sakk. A versenyek után nyolcféle gombából — mint vasárnap ki­derült: mérges nem volt köztük! — rendezett kóstolással egybekö­tött termékbemutatót az áfész a művelődési központban. Hajdú István felvétele a futóverseny rajtja utáni pillanatot örökítette meg. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Pos­tacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókjszerkes'ztöség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Posta­cím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900,— közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, ne­gyedévre 129,— Ft, fél évre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­egyháza, Aroik u. .15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058

Next

/
Thumbnails
Contents