Kelet-Magyarország, 1985. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-12 / 240. szám
HM HÉTVÉGI melléklet 1985. október 12. KM VENDÉGE Amikor beszélgetésünk^l^tfu.etem!1" rádöbbenek: Róbert László újságíró életútját lehetetlen megírni. Legalábbis szép sorjában, az időrend és az egymásra épülés logikai sorrendjében lehetetlen. Ezt közlöm is vele. Nem tiltakozik. Látszólag egyetért velem. Marad tehát egy izgalmas, lüktető újságírópálya (melynek kétségtelenül van, kell hogy legyen pontos útja, egymást követő eseményei) mozaikszerű bemutatása éppoly szerkezetlenül, mint ahogyan Nyíregyháza és Tiszavasvári, majd Tiszavasvári és Nyíregyháza között egy autó hátsó ülésein szót váltottunk... ★ — Kérek egy sztorit a pályakezdésről... — Tizenhárom éves koromban elvették tőlem a kedvenc kiskutyámat. Elindultam hát világgá. Ez akkor történt, amikor az abesszin háború dúlt. Ügy gondoltam, megyek oda segíteni. „Természetesen” nem Mussolininek... Etiópiában azóta sem jártam. Illetve a történet úgy hiteles, hogy akkor sem jutottam el oda, mert a Pécs melletti Szentlőrincnél leszedett a csendőr a vonatról, nem volt jegyem. Ez tekinthető első illegális tevékenységemnek. Anyai pofont kaptam érte. — Az első sikeres, valódi külföldi út? — Először 47-ben fél évig dolgoztam Párizsban a DÍVSZ magyar képviselőjeként. Ott egyébként Károlyi Mihály protezsált be a párizsi politikai főiskolára. ★ — Később? — Az ötvenes évekből csak segédmunkásságomról szólhatok. Egyszer például egy íróasztalt kellett elvinnem a Bródy Sándor utca 5-7. szám alá, a Magyar Rádióba, ahol évekkel később a francia-olasz-spanyol adások felelős szerkesztője voltam, ötvennégy és ötvenhat között. Igazis, ezelőtt, tehát 49- ben a budapesti VIT szervező titkára voltam. (Először borul az időrend...) ★ — Mi vonzott az egyházi témákhoz? — Hároméves voltam, amikor apám meghalt, korábbi, első világháborús sebesülésébe halt bele. Pécsett végeztem a gimnáziumot és ott a szocdem-ifiknél tanultam meg pingpongozni. A pécsi gimnazistáknak tilos volt a szocdem-ifjakhoz járni, s én ezt meggyóntam egyetlen pap tanárunknak, Petrovics tanár úrnak. Persze a gyónást nem kell komolyan venni: zsidónak születtem. És azért sem, mert én hithű ateistának gondoltam magam. Kérlek, így írd le: gondoltam. .. Egyszóval érdekelt, mindig is érdekelt az egyház. — Külpolitika újságírónak ^1e1lve^.t mernie... — Francia szakos tanárnak készültem. A szerencse gyermeke voltam. A 33-as létszámú osztályban egy nyolctagú kisebbség tanult csak franciául... bizonyára a Horthy- Mussolini szimpátia miatt. És Makai tanár úr nem csak nyelvet tanított, de politikailag is Párizsra vetettük szemünket az ő jóvoltából. Párizs azóta is fogva tart. S miközben egy szemesztert végeztem a párizsi politikai főiskolán, megismerkedtem egy francia ápolónővel, aki 1950 óta a feleségem. Hazánkban végzett röntgen-orvos. Róbert László (A hivatás állomásait próbálom meg „lel- tároztatni” Róbert Lászlóval.) — Húsz évig voltam a Magyar Rádió főmunkatársa. Itt a külföldi adások főszerkesztőségén és a politikai adások főszerkesztőségén dolgoztam. Közben, 56 és 62 között a Népszava főmunkatársa is voltam. Első riportom? A Népszava 59-es szilveszteri különkiadásában, az első oldalon jelent meg. „Én, Róbert László felfedeztem Kongót”. Ezt nem is én írtam. Gedeon Pál akarta karikírozni úgymond líraian agresszív hangnememet. Nos igen, közben voltam a Magyar Rádió párizsi és római tudósítója is. Rómában — mert jól pingpongoztam t— megnyertem az ottani külföldi tudósítók pingpongversenyét, így azután bekerültem a római tudósítók klubjának elnökségébe. Előtte is jártam Olaszországban: 58-banpéldául a Népszava kiküldött tudósítójaként az olasz szakszervezetekről írtam, és akkor Velencében találkoztam a pátriarchával, a későbbi XXIII. János pápával, majd ott voltam halála eseményénél is, mint a zsinat mellett akreditált újságíró. ★ — A siker? — Hetvenegyben Hanoin át egy laoszi barlangba vitt utam, s ott ért utol a távirat: vegyem át a Capitoliumon Róma polgár- mesterétől a Róma Pályázat második díját. Át is vettem. A díj egy Di Greco nevű olasz szobrász kisplasztikája, medáliája volt, ezüstből. Volt első díj is, s azt egy svéd újságíró kapta. Di Greco kisplasztikáját aranyból... meg egymillió lírát. Vigasztalódtam, mert hiszen ő ugyan egymillió lírát is kapott, én azonban a „Barátnőm Róma” című riportom lírai hangvételéért kaptam a plakettet... líra nélkül.- Hat könyvem g“» nevezem műfajukat. Az első a Peppino című ifjúsági regény.. .ke volt, 59-ben jelent meg, s egy nagy olasz munkásvezér gyermekkoráról szól. A „Hotel Majestic” főleg Saigonban játszódik, s angolra is lefordították, talán mert Graham Green írt hozzá előszót, túl kedves előszót. Ügy mondanám inkább, hogy Graham Green vette a fáradságot és felhívta az egyik legnagyobb amerikai kiadó, a New York-i Korda-Schuster figyelmét. A kiadó azonnal válaszolt, s közölte, ha 5 évvel előbb kapja meg a kéziratot, azonnal kiadta volna. Dehát a mi Corvinánk malmai lassan őrölnek... Ezt így írd meg. Az utolsó könyv pedig a Libanoni Tisztelendők címet viseli. Egészen önző okból az Allah nevében címűt szeretem a legjobban, mert gyorsan írtam, mintha átéltem volna. És ez váltotta ki a legtöbb vitát is. ★ (Róbert László 1971-ben megkapta a magyar újságírók legmagasabb elismerését, a Rózsa Ferenc-díjat.) ★ — Rengeteg fontos dolgot kihagytunk, de mi az, ami nélkül biztosan hiányos lenne a portréd ? — ... ? Talán Vietrihm nélkül, összesen két évet töltöttem ott, 51 és 73 között, ebből nyolc hónapon át 2. osztályú tanácsos voltam, tehát diplomata. ★ (És még néhány adalék ehhez a szikrázósziporkázó újságírói pályához: 20—25 országból tudósított vagy filmezett ott. Ma a spanyol nyelvű Hungria című magyar folyóirat főszerkesztője. Hatvan esztendős, s azt vallja, hogy pályánk eszközei közül egyre inkább a papír és a golyóstoll vonzza. Géppel írni nem tud. Pista fia 26 éves és műszerész. Sári — de inkább Suri, ahogy ő becézi — gobelineket sző, 21 éves. Az unoka pedig egyéves.) —Terved, úticélod? — Mexikó. Szeretném összehasonlítani, hogyan lelhető fel a mai mexikói ember gondolkodásában a maja és azték kultúra... Majd arra is választ szeretnék keresni, miként él Észak-Kelet Brazília nyomorövezeteiben a felszabadítás teológiája. (Hogy mi minden hiányzik ebből a portréból, ki tudja? — Számomra Róbert László élete így, rendszerezetlen vázlatként is egésszé áll össze, ha újra előveszem könyveit.) Szilágyi Szabolcs A KÉPERNYŐN LÁTHATJUK Portrévázlat egy nem divatos rendezőről • Érdemes lenne egyszer fel■ ^ mérni, hogy a Szállnak a dar- vak óta, amely az 50-es évek végén a szovjet film újhullámának nyitánya volt, hány nemzetközi mércével mérve is jelentősnek számító alkotás készült a Szovjetunióban, s ezek közül mennyi azoknak a száma, amelyeket a nemzetiségi stúdiókban forgattak. Gyaníthatóan nagy számot kapnánk, s a sorban valószínűleg a grúz filmekkel találkoznánk a leggyakrabban. A Szovjetunió e köztársaságából indult Csiaureli, Eldar Sengelaja, Abuladze, Josze- liani, Mcselidze, hogy csak a legjelentősebbeket említsük, s mert a mozinézők többsége inkább emlékszik filmcímekre, mint rendezőkre, ezekből is megnevezünk néhányat: az Idegen gyermek, A katona apja, Lombhullás, Élt egyszer egy énekes rigó, Focizzon, aki tud. Grúzföld szülötte az a rendező is, akinek filmjeiből új sorozatát elindította a televízió. Georgij Danyelija szinte minden művét láthatta már korábban is a magyar moziközönség, bár neve az érdeklődés homlokterébe nemigen került. Róla a szovjet film kapcsán valahogy kevesebb szó esett, mint amennyi megillette volna. Ennek oka egyrészt az lehet, hogy indulásakor a figyelem a még akkor pályán lévő nagy öregek: Kozincev, Jut- kevics, Romm, Hejfic, Pirjev műveire irányult, később pedig a fiatalabb nemzedék: Mitta, Panfilov, Tarkovszkij, Klimov rendkívül hatásos jelentkezése terelhette el róla a figyelmet. A másik ok azonban nem külső, sokkal inkább Danyelija sajátos látásmódjában gyökerező. Amikor mások földrengető társadalmi mozgásokról készítettek filmet, ő a kapilláris mozgásokat vizsgálta; a bonyolult cselekményű kalandfilmek divatja idején nem átallott epizódfűzérből filmet alkotni; nem vágyott nagy tragédiákat álmodni a celluloidszalagra, helyette lírai mozzanatok kerültek kamerája elé; míg mások a harsány komédia eszközeivel nyerték meg a nézők figyelmét, ő a fanyar és szelíd humor eszköztárához fordult. Mindezt természetesen nem azért, hogy ellentmondjon irányzatoknak és divatoknak, hanem azért, mert ilyen az egyénisége. A rendező némi kitérővel érkezik el a film világához. Tbilisziből Moszkvába kerülve építésznek készül, és csak később kezdi meg filmes tanulmányait. Indulása kifejezetten szerencsésnek mondható: az 1960-as Messzi utca (főszerepben Szergej Bon- darcsukkal és Irina Szkob- cevával) a Karlovy Vary-i fesztiválon fődíjat kap. Egy kisfiú szemével láttatja Danyelija a felnőttek világát, és úgy kerüli el az érzelgősség buktatóit, hogy nem fél megmaradni a lírai közelítésmód mellett. Hasonló lesz az alapszövete az első pálya- szakasz legjobb filmjének, a Moszkvai sétának is. Egyetlen nap története, de ebben a keretben az epizódok laza sora felidézi a város hangulatát, derűt és csalódást, mosolyt és fényeket. Külön fejezet Danyelija vonzódása szűkebb hazájához. Filmjeiben gyakran jelenik meg az otthoni táj, a grúz mindennapok világa. A Mimino is a Kaukázus vidékén játszódik, pilóta főhősének történetében a szülőföldhöz kötődés szép példáját láthatjuk. Az Áfonya, a vagány ugyan Moszkvában játszódik, de még ide is be tud lopni némi hazai ízt: a vendéglőben játszó női zenekar tagjai grúzok, bemutatásuk pedig nem nélkülözi azokat a groteszkbe hajló elemeket, amelyek a későbbi Danyelija-filmekben egyre gyakoribbak. A Ne búsulj ?-ban együtt jelentkezik a grúz tematika és annak a műfajnak a jegyei, amely oly ritka nemcsak a szovjet filmművészetben, hanem mindenütt. A tragikomédiáról van szó, arról a műfajról, amely a komor és a vidám hangulatok közötti egyensúly megtartására kötelezi az alkotót. Hogy ez a kifejezésmód mennyire megfelel a rendező egyéniségének, példázza legjobb munkája, az őszi maraton. Danyelija egy fesztiválon így beszélt főhőséről: „Olyan szovjet állampolgárt ábrázolok, akinek — még kimondani is szörnyű — szeretője van. Fogadják tehát a filmet sci-fi-ként.” Miként az idézet bizonyítja, a rendezőnek kellő öniróniája is van. Lírai hangvétel, grúz hangulatok^ tragikomikus színek: ezt ajánlja a Magyar Televízió, mely ajánlatot szerettünk volna itt némiképp nyomatékosítani. Hamar Péter Jelenet az Őszi maraton című tilmből Az emlékezet útvesztőjében Át kellett rendeznem a könyvtáramat. Ilyenkor minden könyvet egyenként kézbe vesz az ember, megforgatja, belelapoz. Ezt tettem én is. Meglepetten fedeztem fel egy-egy „új” könyvet az ismerősök között. Olyan is volt, amelyet már régóta kerestem, lám, ilyenkor derül ki, milyen kincsekkel rendelkezik az ember! Elidőztem a dedikációknál, hiszen minden bejegyzéshez egy- egy kedves emlékem fűződik. „Habent sua fata libelli” — szól a mondás, s ennek igazában nem szabad kételkedni. Somlyó György Mesék a mese ellen c. kötete akadt a kezembe. 1967-ben adta ki a Szépirodalmi Könyvkiadó. A legelső oldalon bejegyzés: „Az élő anyag is lehet tükörszimmetrikus” 1968. X. 27. Kulturált, jellegzetesen nőies írás. Születésnapi ajándék. De ki adta? Mert az ajándékozó elrejtőzött előlem. Annyira, hogy most hiába kutatok az emlékezetemben, csak egy parkot látok. Éppen kiértünk belőle, megálltunk szemben egymással. A villamos sikoltva kanyarodott. Rámemelte barna szemét, a haját megigazította, s a válltáskájából elővette a Somlyó-kötetet. — Születésnapodra! — mondta. Szégyelltem bevallani, de nem olvastam el a kötetet. Nem állt közel hozzám Somlyó, bár „meséi” nagyon népszerűek voltak akkoriban. Pedig gondolhattam volna, hogy a bejegyzett idézet a kötetből való, s üzenetet tartalmaz. Annyi év után felbontottam a postát. íme: „Mese az egyről és a kettőről”. Csak nézik egymást. Nem is egymást nézik. Csak tudomásul veszik egymást. Tudomást se vesznek egymásról. Teszik a dolguk. De minden mozdulatuk a másikban fejeződik be. Egymás vonzatában keringnek, mint a bolygók, mint a mondatrészek. Egymásnak ütköznek, mint a protonok, mint az, amit egymás éjszakái számára érlelnek magukban. Egymás feltételei, egymás magyarázatai, egymás törvényei, egymás égtájai, egymás ragjai, egymás kiegészítő színei, egymás katasztrófái. „Az élő anyag is lehet tükörszimmetrikus”. Félreérthetetlen üzenet. S én nem találtam meg, nem olvastam el. Mindez most megszégyenít. Hol van a barna hajú lány? Bizonyára már a betűvetést tanulják a gyermekei. A könyvek rendezgetése során kiderült, hogy még egy ajándékot kaptam tőle. Csak tiszta forrásból Antológia magyar írók és költők műveiből Bartók Béla emlékére. Az első oldalon bejegyzés dátum nélkül: „Aki elment messze, vissza sose térhet, csontváza, mint szakadt hárfa nekiállt a szélnek”. Most már tudom, hogy ez volt a búcsúzó ajándék. Az életem fordulatot vett 1969- ben, nem volt már értelme az önáltatásnak. A barna hajú lány a „Csak tiszta forrásból”-! üzente, bezárva magában a fellobbanó élményt. Fegyelmezetten, egyetlen szó nélkül. S az idézet dátumnélkülisége milyen finom érzékre vall! Nem akarta a búcsúzást konkrétumhoz kötni, csak kívül zárta le a kapcsolatot, belül még bizonyára folytatódott a küzdelem. A lány az emlékezet útvesztőiben kóborol valahol, s nem találom. Pedig fontos lenne, hogy megköszönjem a számomra értékessé most váló szeretetét. De csak a szarvassá vált fiú néz rám a borítóról, a szájából időtlenül szól a hívás. Kifoszt bennünket az idő, te kedves barna lány! Megszüli a hiányokat, megszün- tethetetlenségüknek a döbbenetével együtt! Nagy István Attila
