Kelet-Magyarország, 1985. szeptember (42. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-05 / 208. szám
8 Kelet-Magyarország 1985. szeptember 5. BUKARESTI ÖKÖLVÍVÓ VB Szalma és Karácson győzött Bukarestben a 3. junior ökölvívó VB első fordulóbeli mérkőzésein eddig nyolc magyai ökölvívó lépett szőri tóba. A keck esti programban a 71 kg-os Szalma szoros mérkőzésen 3:2 arányú pontozással vívta ki a továbbjutást a lengyel Zimjan el- len, míg a 67 kilós súlycsoportban Karácson kiütéssel győzőt a- csehis zl ov áik Ko-rtisisal szemben. A legkisebbek között szereplő 48 kg-os Kalocsai vi szőni 4M arányú pontozásos veresége: szenvedett a francia Philippe- tői. A versenyek során két magyar, Hart és Árvái még nen mérkőzött. UNIVERSIADE Igor Paklin világcsúcsa Az Universiade zárónapját megszületett az első viláigcsúci is. a férfi magasugrás döntő jé ben. A szovjet Igor Paklin bar maciik kísérletre átjutott ,a 241 cm-es magasságon, s ezzel égj centiméterrel megjavította a hon fitársa, Rudolf Povamylcin álta augusztus lil. óta tartott világ rekordot. Csobolya — még két pon A Vásárosnaményi Vörös Meteor SÉ kajak-kenu szakosztályának versenyzője, Csobolyt Attila, Szegeden szállt hajóba a hétvégén. Az aranyjelvényes Ifjúságiak között megnyerte s kajak egyes 6000 m távot, míg 1000 m-en bronzérmes tett. Az utóbbi * eredményével elérte hogy már csak két pont választja el attól, hogy aranyjelvényes minősítését megvédje. Csobolya előtt ebben az évben még három nehéz verseny áll, amelyeken megvédheti élminőslté- sét. s további jó eredmény elérésével bekerülhet a válogatott keretbe Is. A labdarúgó NB II nyíregyházi mérkőzésén: a Érvényesült a papírforma R labdarúgó HB l-ben: feltámadt a Dizsa! — 0 megyei I. osztályban: Nagykállá játékjogát felfüggesztették! A nyíregyházi csapat legjobbja, Tóth Ernő három diósgyőri vé- dő gyűrűjében. (Jávor László felvétele) Bajnoki pontvadászat volt szerdán a labdarúgópályáikon. Teljes forduló volt az NB I- ben és az NB II-ben egyaránt. GYENGÉLKEDIK A VIDEOTON Az NB I-ben feltámadt az Üjpesti Dózsa: a jól szereplő Békéscsaba otthonában nyert! O'. Dózsa—Békéscsaba 1:0 (0:0). Békéscsaba, 10 ezer néző, v.: Lázin. Gólszerző: Kiss. A közepes színvonalú találkozón a több helyzetet kidolgozó, frissebben játszó vendégek megérdemelted győztek. Videoton-Siófok 1:1 (1:0). Siófok, 8000 néző, V.: Makó. Gólszerzők: Csucsánszki, Illet- ve Tieber (11-esből). Disztl Péter kapus bravúrjai akadályozták meg a lelkes újonc győzelmét. PMSC—Tatabánya 3:1 (2:1). Pécs, 8000 néző, v.: Hartmann. Gélszerzők: Lovász 2, Túri (U-esből), illetve Kiprich. A bizonytalankodó Bányász- védelem megingásait jól kihasználták a pécsiek és meg- érdemelten nyertek. Rába ETO-DMVSC 1:1 (1:0). Debrecen, 8000 néző, v.: Fekete. G ólszerzők: Melis, illetve Benyó. Igazságos döntetlent hozott a találkozó. Bp. Honvéd—Volán SC 4:1 (2:1). Fáy utca, 9000 ezer néző, V.: Bognár. Gólszerzők: Détári 2, Bodonyi, Fitos, illetve Katona. Bajnokcsapathoz méltó játékot mutatott a Honvéd. ZTE—FTC 3:2 (0:0). Zalaegerszeg, 16 ezer néző, v.: Nagy M. Gólszerzők: Rab (öngól), Páli, Nagy, illetve Pintér, Bánki. Szünet után remek mérkőzést vívtak a csapatok. Haladás VSE—Csepel 1:0 (0:0). Csepel, 2000 néző, v.: Kovács I. Gólszerző: Dómján. Alacsony színvonalú mérkőzé- sen az egyetlen gól a 89. percben esett. Vasas—MTK-VM 2:1 (0:1). Fáy utca, 9000 néző, v.: Macz- kó. Gólszerzők: Nyúl, Borostyán, illetve Fodor. A Vasas nagy szerencsével egyenlített, majd az utolsó percben, a győzelmet is megszerezte. A NAGYOBB TUDÁS ÉS RUTIN ... | A labdarúgó NB II szerdai fordulójában itthon lépett pályára az NYVSSC csapata. DVTK—NYVSSC 3:2 (1:0) Nyíregyháza, 4000 néző, v.: Drigán. DVTK: Veréb — Szlovák (Takács, a 33. percben), Szűcs, Teodoru (Kiss, az 53. percben). Oláh — Görgel, Fükő, Menyhárt, Kondás — Dzurják, Lip- pai. Edző: Bánlkuti László. NYVSSC: Varga — Szobonya, Szikszal, Drobnl, SZécsi — Bu- zsik, Moldván, Tóth, Ács (Búzás, a szünetben) — Hidegh (Kárpáti, a 73. percben), Csehi. Edző: Ubrankovics Mihály. A második percben már a hazai hálóban táncolt a labda. Egy legurított szabadrúgást Oláh 22 méterről lőtt kapura, s a labda a jobb oldali lécről pattant be, 1:0. A válasz Szé- csi nagy lövése volt, amély elkerülte a bal felső sarkot. A 9. percben ismét a védő próbálkozott, labdája veréb kezéről alig pattant a jobb sarok mellé. Majd Moldván lőtt a vendégkapus kezébe. A 17. percben Szikszai kemény belépőjéért sárga lapos figyelmeztetésben részesült. A másik ol- dalon Teodoru beszédért kapott isáriga -lapot. Az eleredt esőben többet kezdeményezett az NYVSSC. A 30. percben Tóth buktatásért részesült sárga lapos figyelmeztetésben. Nem sokkal később Tóth szabadrúgása kipattant Verébről, Szécsi ismételt, de a kapust találta el. A 49. percben Tóth beadása a kapu előtt suhant keresztbe, a belül állók nem éltek a lehetőséggel . . . Támadott a hazai együttes, de a vendégek biztosan romboltak. Az 59. percben egy gyors ellenrohamnál Lip- pai tört be a 16-oson belülre, ahol Szobonya buktatta. A liest Dzurják értékesítette, 2:0. Tóth lövése adott ezután munkát Verébnek, a kapus szögletre mentett. A másik oldalon Dzurják nagy helyzetben mellé lőtt. A 65. percben aztán nem hibázott Dzurják, a jobb sarokba lőtt, 3:0. A 72. percben Veréb Csehi lövését tette ártalmatlanná. Az ellenakciónál Varga védett nagyot. Három perc múlva Menyhárt kapott sárga lapos figyelmeztetést, buktatásért. A 82. percben Moldván szépített, a bal alsó sarokba lőtt, 3:1. Három perc múlva Cseni tört be a 16-oson belülre, anol Kondás felvágta. A 11-est Tóth a kapu jobb oldalába lőtte, 3:2. Érvényesült a papírforma: a nagyobb tudás és rutin a vendégek javára döntött. Az NB II további eredményei: Kazincbarcika—Salgótarján 0:1, Szekszárd—Szabó Lajos SE 2:1, Szolnok—Baja 3:3, Keszthely—SZEOL-DÉLÉP SE 1:0, Hódmezővásárhely—Debreceni Kinizsi 0:3, Eger—Dunaújváros l :1, Veszprém—Komló 2:0, Vác—Nagykanizsa 2:1, Sopron—Ganz-MÁVAG 1:2. A bajnokság állása: 1. STC 4 4 9-0 8 2. DVTK 4 3 1-12-4 7 3. Eger 4 2 2 — 8- 3 6 4. Komló 4 3 — 1 9-6 6 5. Keszthely 4 3-15-36 6. Vác 4 3-14-36 7. Szekszárd 4 2 114-35 G&nz-M. 4 2 114-35 9. Dunaújv. 4 12 16-44 10. NYVSSC 4 2 - 2 6- 5 4 11. Veszprém 4 2 - 2 5- 8 4 12. SZEOL-D. 4 112 1-63 13. N.-kanizs. 4 112 6-13 14. Baja 4 112 6-83 15. Szolnok 4 112 6-93 16. Szabó SE 4 1-35-72 17. D. Kinizsi 4 1 - 3 4- 8 2 18. Metrip. 4 1-3 3-10 2 19. Sopron 4-13 5-10 1 20. K.-barc. 4----------4 3-10 — TUZSÉRI GÓLZÁPOR Szerdán délután játszották le az augusztus 18-áo, vihar miatt félbeszakadt Tuzsér—Ibrány megyei I. osztályú Labdarúgó- mérkőzést. A találkozó gólzáporos hazai győzelemmel ért véget: Tuzsér—Ibrány 5:2 (4:0). Tuzisér, 200 néző, v.: Virág. Tuzsér: B-arnai, Réviész <Z., Balogh, Molnár, Gazdag CKovács1) , Hegedűs., Lelt, Esik, Katkó (Lé- nórt). Kocsis, Barabás. Edző: Revák László. Ibrány: Toronyi — Kulcsár, Imre, Szabó, Kaszás. Nemes (Bodai), Kovács, Kormány (Vánföldi), Nádasdi, Kerékgyártó, Kardellás. Edző: Berencsi András. Az első félidőben a hazaiak leiskolázták ellenfelüket. Gólszerzők: Lelt 3, Hegedűs 2, illetve Nádiasdi és Kerékgyártó. Jók: Molnár (a mezőny legjobbja). Lelt, Kocsis, illetve Imre és Kulcsár. ★ Szerda délelőtt a szabolcs- szatmári labdarúgó-szövetség —a megyei tanács sportosztályának vezetőjével egyetértésben — felfüggesztette a Nagy- kállói SE megyei I. osztályú csapatának játékjogát. Az ok: a játékvezető megvesztegetésének alapos gyanúja. Az ügyet a fegyelmi bizottság ma déL- után 17,00 óraikor tárgyalja. ___________________________________ I ahfflarRitin.haiHfftkcáfinli Ibi h M U o 1 88 *1 ö ™ lí u 1 SS V ÄWU a| lí W Megyei I. osztály, ifjúsági: Tuzsér— Máriapócs 4:0, Levelek— Ibrány 4:0, Nyírkárász—Nagy- ecsed 0:4, Nagyhalász—Baktató- rántháza 13:0, Hodász—Ajak 9:0, Nagykálló—Nyh. Volán-Dózsa 3:1, Nyírbátor-^-Záhony 1:4, Tyúkod—Fehérgyarmat Oil. Az élcsoport állása: 1. Nagyecsed 6, 2. Levelek 5, 3. Záhony 5 ponttal. II. osztály, ifjúsági: Varsány- gyüre—Encsencs 12:0, Tarpa— Kemecse 9:2, Nyírtass—Balkány 4:9, Tunyogmatolcs—Csenger 4:4, Sényő—Vásárosnamény 2:2, Panyola—Mándok 4:3, Tiszalök— Tiszabercel 3:2, Kocsord—Fé- nyeslitke 4:4. Az élcsoport állása: 1. Varsánygyüre 6, 2. Tiszölök 6, 3. Sényő 5 ponttal. Kisvárdai körzeti I. osztály: Dombrád—Petneháza 6:1, Eper- jeszke—Pap 2:2, Gyulaháza— Gé- gény 2:2, Kékese—Tiszabezdéd 4:1, Zsurk—Dögé 1:0, Pátroha— Mezőladány 3:2. Az Anarcs—Ti- szakanyár találkozó félbeszakadt. Az élcsoport állása: l. Dombrád 8, 2. Pap 6, 3. Pátroha fi ponttal. II. osztály: Tomyospálca—Tiszamogyorós 6:0, Üjkenéz—Lövő- petri 3:1, Szabolcsveresmart— Üjdombrád 4:0, Tuzsér—Komoró 2:1, Tiszaszentmárton—Las- kod 7:1. Az élcsoport állása: 1. Tornyospálca 4, 2. Tiszaszentmárton 3, 3. Szabolcsveresmart 3 ponttal. Fehérgyarmati körzeti I. osztály: Szamosújlak—Jánkmajtis 0:8, Túrlstvándi—Tisztaberek 1:3, Nagyszekeres—Palád SE 2:0, Sza- mossályi—Nagyar 1:1, Méhtelek —Kisar 1:0, Vámosoroszi—Kölese 3:1, Tiszakóród—Penyige 1:1, Szatmárcseke—Csegöld 3:0. Az élcsoport állása: 1. Jánkmajtis 8, 2. Méhtelek 7, 3. Vámosoroszi 6 ponttal. II. osztály: Sonkád—Gyügye 3:1, Milota—Nábrád 4:5, Túrricse —Tiszabecs 1:1, Cégénydányád— Rozsály 0:2. Az élcsoport állása: 1. Rozsály 6, 2. Nábrád 5, 3. Milota 4 ponttal. Nyíregyházi körzeti I. osztály: Kálmáníiáza—Nyírtelek 1:2, Kék —Tiszadob 3:1, Napkor—Gáva- vencsellő 6:1, Biri—Demecser 3:3, Nyiribrony— Bashalom 0:0, Nagycserkesz—Nyírpazony 4:2, Kótaj-Oros 1:2, Mg. Főiskola- Ojfehértó 0:1. Az élcsoport állá- sa: 1. Nagycserkesz 6, 2. Napkor 6, 3. Kótaj 4 ponttal. II. osztály: Nyírkércs—Ny írj á- £ó 2:1, Apagy—Nyírtura 4:0, Tímár—Tlszatelek 5:3, Székely—Ti- szanagyfalu 2:2, Bököny—Búj 2:2, Érpatak—Geszteréd 7:1, Ra~ mocsaháza—Nyírtét 1:2, Tisza- eszlár—Vasmegyer elmaradt, az eszláriak nem álltak ki. Az élcsoport állása: 1. Tiszatelek 6, 2. Apagy 6, 3. Búj 5 ponttal. Tömegsporthírek FOGTECHNIKUSOK VERSENYE A hétvégén fogtechnikusi napokat rendeztek Nyíregyházán. Nem előadóban, tanácsteremben, hanem sportpályákon. Ugyanis városunk adott otthont a fog- technikusok IX. munkahelyi olimpiája versenyeinek. Az or- szág minden részéből több mint kétszázan érkeztek a találkozóra. A fogászok hat sportágban mérték össze tudásukat a kétnapos versenyen Sóstón a KISZ- vezetőképző iskolában, az uszodában, illetve a városi stadionban. A vetélkedők győztesei, sakk nők: Varga Ilona (Nyíregyháza), Férfiak: Patkó Lajos (Szarvas), úszás, nők: Lihor Éva (Kecskemét), férfiak: Miló András (Nyíregyháza). Asztalitenisz, nők: Petra Éva (Budapest), férfiak: Kanc Sándor (Budapest). Tollaslabda, nők: Kertész Klára (Nyíregyháza), férfiak: Siró Gábor (Nyír-i egyháza). Tenisz, nők: Nagy Kornélia (Szeged), férfiak: Csá- nyi Béla (Budapest). Kispályás labdarúgás, nők: Budapest, férfiak: Debrecen.---------------------------------j „Rókavadász“ és karatetoborzó Az MHSZ Nyíregyházi területi Rádióklubjának rádióiránymérő szakosztálya to- borzót rendez. Várják az 1970 után született lányok és fiúk jelentkezését, akik kedvet éreznek a sportág iránt. Jelentkezni lehet minden kedden és csütörtökön 16,00 órától az erdei tornapályán. A Szabolcsi Építők SE kyokushinkai karateszakosztá- iya felvételt hirdet fiúk, lányok részére. Jelentkezni lehet a 2. sz. általános iskolában (Bethlen G. u. 18.) mindennap 19—20 óra között. Edző: Papp Mariann.--------------------------------------—< VÄLTÖFUTÄS MISKOLCON Jól szerepeltek a szabolcs- szatmáriak a miskolci SZÖ- VOSZ Kupa küzdelmein. A váltófutásban — 10 tagú csapatok- nak 40 kilométert kellett megtenniük — a Szabolcs-Szatmár megyei ZÖLDÉRT Vállalat gár- dája negyedik helyen végzett, Borsod, Veszprém és Csongrád megye együttese mögött. Lö* vészetben a ifjúságiak között Vass Andrea ugyancsak negyedik, míg Vass János (mindketten a vásárosnaményi isko- laszövetkezet versenyzői) hatodik lett. A felnőtteknél Veres Erzsébet (Nyíregyházi Áfész) szintén negyedik, Oláh Károly (Tiszavasvári Afész) a tizedik helyen zárt. Csapatversenyben Szabolcs-Szatmár a negyedik helyre került. KPVOSZ: Hegy megye vetélkedője Négy megye — Hajdú, Borsod. Szabolcs, Heves — kereskedelmi, pénzügyi és vendéglátóipari dolgozói részvételével rendeznek tömegsport- versenyt a hét végén Nyíregyházán, a városi stadionban. A szombaton reggel 9,00 órától kezdődő ■ versenyen az alábbi sportágakban mérhetik össze erejüket a KPVDSZ-dol- gozók: asztalitenisz, kézilabda, kispályás labdarúgás, háromtusa (futás, kispuska-lövészet, gránátdobás). KOSSUTH RADIO: 8,20: Egy kis figyelmet kérek! 8,30: Honegger: Johanna a máglyán — oratórium. — 9,44: Tündérkert. — 10,05: Két hangon... — 10.35: Nefelejcs. — 10,49: Paisielío: Az úrhatnám szolgáló. — 11,39: Védett férfiak — Robert Merle regénye rádióra alkalmazva. — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: PAF-műsor. — 13,00: Lemezmúzeum. — 13,40: ősi mesterségek mai arca. — 14,10: A magyar széppróza századai. — 14,25: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. —15,20: 'Könyvszínpad. — 15,48: Farkas Gyula: Csárdás rapszódia. — 16,05: Révkalauz — Könyv, kép, színház, zene, mozi. — 17,00: A huszonhatodik év jegyében. — 17,56: Vass Lajos: Bodrogközi muzsikaszó és népdalkantáta. — 19,15: Bolond Ibrahim — Turan Oflazoglu színművének rádióváltozata. — 20,54: A kamarazene kedvelőinek. — 21,40: Iván a félelmetes — Beszélgetés Szvák Gyula könyvéről. — 22,20: Tíz pere külpolitika. — 22,30: Lakatos Róbert népi zenekara játszik. — 22,50: Munkásutánpótlás, I. rész. — 23,00: Énekek éneke, VII. fejezet. — 23,30: Saint- Saens: C-dúr hegedűverseny. — 0,15—4,20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ: 8,05: Reményi Sándor nótafelvételeiből. — 8,20: A Szabó család. — 8,50: Tíz perc külpolitika. — 9,05—12,00: Napközben. — 12,10: Fúvósindulók.— 12,25: Útikalauz — üdülőknek. — 12,30: Nemzetiségeink zenéjéből. — 13,05: Nosztalgiahullám — Swinging Blue Jeans. — 14,00: Virágénekek. — 14,15: Idősebbek hullámhosszán. — 15,05: Néhány perc tudomány. — 15,10: Operaslágerek. — 15,45: Törvénykönyv. — 16,00: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. — 17,05: Karel Ruzicka zongorázik, Rudolf Dasek gitározik. — 17,30: Kézfogások. 18,30: Slágerlista. — 19,05: Operettkedvelőknek. — 20,00: Reklámparádé. — 20,03: A Poptarisznya dalaiból. — 21,05: Csa- lakabaré. (Ism.) — 22,15: Slágerről slágerre. — 23,20—0,13: Nótaesokor. — 0,15—4,20: Éjfél után. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. — 17,05: Soltész Rezső énekel. — 17,20: Hang- raforgó (A tartalomból: Bánsz- ki István könyvkritikája — VASVILL-villám (Kolláth Adrienne) — Poharazás 9 előtt (Pálfl Balázs) — A postaforgalmi szakközépiskolában "(László Judit) — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Műsorelőzetes (A nap szerkesztője: Ágoston István.) MAGYAR TV 9,25: Tévétorna. — 9,30: Arcok a tükörben. — 10,25: Képújság. — 15,25: Hírek. — 15,35: Műsoron a számítógép. X/2. — 16,00: Valahol Európában. — 17,40: Képújság. — 17,45: Pedagógusok fóruma. — 18,20: Tévébörze. — 18,30: Telesport. — 18,55: Reklám. — 19,10: Tévé- torna — 19,15: Esti mese. — ’ 19,30: Tv-hlradó. — 20,00: Starsky és Hutch. — 20,50: Panoráma. — 21,50: A hét műtárgya. — 22,00: Egy hang és néhány maszk. — 22,40: Tvhlradó 3. ,— 22,50: Himnusz. 2. MŰSOR: 18,40: Képújság. — 18,45: Sakk. Kempelen úr! III/l. (Ism.) — 19,30: Így pihenünk. — 19,50: A távoli földrészek madarai a Varsói Állatkertben. — 20,00: A folyóirat neve: Kritika. — 20J45: Tv-híradó 2. — 21,05: Reklám. — 21,10: összefoglaló a súlyemelő világbajnokságról. — 22,30: Képújság. SZOVJET TV 17,00: Sakk VB. — 17,05: A béke és az ifjúság. — 17,40: Hírek. — 17,45: Népszerű tudományos film az alkoholizmusról. — 17,55: Megtaláltam önmagamat. Film. — 19,00: Híradó. — 19,35: Dokumentumfilm. — 20,34: A világ eseményei. — 20,50: Sakk VB. - 21,10: A nyomozás megállapította. Film. — 22,39: Hírek. — 22,44: Hangverseny. SZLOVÁK TV 8,50: Hírek. — 9,00: Iskolatévé. — 9,20: Beszélgessünk a nevelésről. — 9,50: A kis doktor. NDK tévéfilm. — 11,30: A televízió diszpécserszolgálata. — 12,00: Honvédelmi magazin. — 12,15: Hírek. — 15,50: Hírek. — 15,55: Iskolatévé. — 16,20: Orosz nyelviskola. — 16,45: Ifjúsági politikai ismeretterjesztő műsor. — 17,15: Közép-szlovákiai magazin. — 17,40: Egészségünkért. — 17,50: Autósok-motorosok magazinja. — 18,20: Esti mese. — 18,30: Tv-fórum. — 19,10: Gazdasági jegyzetek. — 19,30: Tv-hlradó. — 20,00: A dicsőség fanyar íze. Tv-játék. — 21,10: Riportműsor. — 21,50: A tánc szépsége. Dokumentumműsor. — 22,40: Hírek. — 22,50: Amit a lézerről nem tudunk. ROMAN TV 20,00: Tv-hlradó. — 20,20: Gazdasági figyelő. — 20,25: Meghívás a stúdióba. — 21,05: Dokumentumfilm. — 21,20: Az élő bolygó. Tudományos sorozat. — 21,50: Tv-hlradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: ANDROIDOK LÁZADÁSA Kert mozi: VEGRE VASÁRNAP Béke mozi: de. és du.: JÁTSZÓTEREK BANDITÁI Móricz mozi: FÉRFIAS NEVELÉS Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Kői©!* Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Pos■fl tacim: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátésaaülkiai ftókiszerkesztóség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi lISHiilfärnr^TSin Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. PostaIIHHimi all UK.U|| cím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos. Terjeszti a Magyar Posta, r ” előfizethető bármely hlrlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetést és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900,— közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, fél évre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árak u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN Q133— 2058 iiijjniiVmij- i i ......i imiiwn^r»Tirarin——il fim HALLGASSUNtCT '*nézzünkmegM 1985. szeptember 5., csütörtök