Kelet-Magyarország, 1985. szeptember (42. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-26 / 226. szám
Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, aki baráti munkalá- togatásra érkezett Moszkvába, szeptember 25-én találkozott Mihail Gorbacsovval, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárával. Az elvtársi légkörű megbeszélésen kölcsönösen' tájékoztatták egymást a fejlett szocialista társadalom építésének, illetve tökéletesítésének menetéről országaikban, az MSZMP XIII. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról Magyarországon és az SZKP XXVII. kongresszusának széles körű előkészítéséről a Szovjetunióban. Hangsúlyozták annak elvi jelentőségét, hogy mindkét ország a társadalmi, gazdasági fejlődés meggyorsítását tűzte ki célul a termelés hatékonyságának átfogó növelése, a szocializmus történelmi előnyeinek, a szocialista tervgazdálkodás valamennyi lehetőségének teljesebb kihasználása, a szocialista rendszer társadalmi vívmányainak, eszmei és szellemi értékeinek érdemi kibontakoztatása révén, a közös tapasztalatok, a szocialista építés általános törvényszerűségei és a nemzeti sajátosságok figyelembevételével. A két párt vezetői megelégedéssel állapították meg, hogy Magyarország és a Szovjetunió között a testvéri barátságon és sokoldalú együttműködésen alapuló kapcsolatok magas szintet értek el. A magyar párt- és kormány- küldöttség 1983 júliusi szovjetunióbeli látogatása idején elfogadott megállapodások szellemében együttműködésünk a társadalmi élet minden területén továbbfejlődött. Hitet tettek amellett, hogy az MSZMP és az SZKP változatlanul a magyar— szovjet kapcsolatok elmélyítésére törekszik minden területen, a marxizmus—leniniz- mus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján. Megkülönböztetett figyelmet Kádár János és Mihail Gorbacsov megbeszélései a Kremlben. (KM-telefoto) fordítottak arra, hogy növekedjék az országaik közötti gazdasági kapcsolatok hatékonysága, mindenekelőtt a műszaki-tudományos haladás élenjáró területein; kitartóan keressék és alkalmazzák a két ország intézményei, vállalatai, munkahelyi kollektívái közötti együttműködés új formáit. Ehhez kedvező lehetőségeket biztosít a Magyar Népköz- társaság és a Szovjetunió közötti gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés fejlesztésének 2000-ig szóló hosszú távú programja. Magyarország és a Szovjetunió a jövőben is aktívan hozzá kíván járulni a szocialista gazdasági integráció fejlesztéséhez, a KGST-tagországok felső szintű gazdasági értekezletén közösen megfogalmazott célok megvalósításához, ami lehetővé teszi a szocializmus gazdasági és politikai pozícióinak, vonzerejének további erősödését a világban. Kádár János és Mihail Gorbacsov a nemzetközi helyzet éttekintése során hangsúlyozta a Varsói Szerződés tagállamai összefor- rottsága és egysége további megszilárdításának fontosságát. Ez az egyik fő tényezője a béke megvédéséért, mindenekelőtt az amerikai imperializmus legreakció- sabb köreitől kiinduló háborús veszély elhárításáért folytatott sikeres harcnak. Kádár János, az MSZMP és a Magyar Népköztársaság nevében teljes támogatásáról biztosította a Szovjetuniónak a fegyverkezési verseny megfékezésére, a világűr milita- rizálásának megakadályozására, az atomháború megelőzésére irányuló erőfeszítéseit. Kiemelték az elmúlt időszak olyan nagyszabású szovjet békekezdeményezéseinek jelentőségét, mint amilyen a nukleáris fegyver- kísérletekre bevezetett egyoldalú moratórium; a világűr békés célú hasznosítására vonatkozó nemzetközi együttműködésre tett javaslat. A két párt vezetői abból indulnak ki, hogy a nemzetközi kapcsolatokban lehetséges kedvező fordulatot elérni, ha az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei lemondanak a katonai-hadászati erőegyensúly megbontására irányuló terveikről. Megerősítették Magyarország és a Szovjetunió készségét, hogy a szocialista közösség más országaival együtt fokozzák erőfeszítéseiket a béke és a nemzetközi (Folytatás a 4. oldalon) Megújul a Hotel Szabolcs Űj, megszépült környezetben várja majd a jövő év elejétől a vendégeit a Hotel Szabolcs. Az idős hölgy, a Korona-szálló sikeres megfiatalítása után, az ifjú uno- káöccs, a Szabolcs is új ruhát kap. A többlépcsős felújítás során a szálloda hallját a napokban linóleum helyett márvánnyal burkolták. Ezután több mint harminc fürdőhelyiség nélküli szobát alakítanak át folyamatosan zuhanyzófülkéssé. így, szinte valamennyi szállodai szobában fürödni is lehet. Felújítják a konyhát is, az étterem is megváltozik. A kialakított szeparált, bokszos környezetben kellemesebb, intimebb hangulatban étkezhetnek, szórakozhatnak majd februártól a vendégek. A különhelyiségek is új, magyaros díszítést kapnak. A rekonstrukciót folyamatos nyitvatartás mellett hajtják végre. Kihelyezett ülés Mátészalkán Az iparfejlesztésről tárgyalt a megyei képviselőcsoport A Szabolcs-Szatmár megyei képviselőcsoport — Bíró Miklósnak, a képviselőcsoport vezetőjének elnökletével — szerdán Mátészalkán, a MOM gyárában tartotta ülését. Kövendy Lajos, Mátészalka tanácselnöke mutatta be az immár húszezer lakosú várost a képviselőknek, majd a kormány ötéves munkaprogramjának megvitatása következett. Tájékoztatót kaptak a képviselők Medgyesi Józseftől, a megyei tanács vb pénzügyi osztályvezetőjétől a tanácsok múlt évi gazdálkodásáról, majd Lakatos András, a megyei tanács elnökhelyettese ismertette Szabolcs-Szatmár iparának fejlődését és a VII. ötéves tervi elképzeléseket. I A négy évtizede még szinKözel egy éve nyílt meg Ajakon, a Kisvárda és Vidéke ÁFÉSZ ABC-boltja, ami jelentős részt vállal a helyi lakosság áruellátásában. A korszerűen felszerelt 18-szor 20 méter alapterületű eladótér és a 150 négyzetméteres raktártérrel rendelkező bolt havi átlagban kétmillió 200 ezer forint áruforgalmat bonyolít le. (császár) te kizárólag mezőgazdasági jellegű megye ipara a IV. ötéves tervben indult fejlődésnek, s 1984-ben a termelési érték elérte a 38 milliárd forintot. Az Ipari Minisztérium irányítása alá tartozó vállalatok és szövetkezetek 24 milliárdos termeléséből közel 7 milliárd értékű termék az ország határain túl kelt el, s ebben az iparban a foglalkoztatottak száma tavaly 44 ezer volt, az év első felében azonban 42,5 ezerre csökkent. Ez komoly gondokat okoz a megyének, hiszen itt amúgy is feszültségeket okoz a munkahelyihiány, ebben a megyében enélkül is több ezerre tehető azok száma, akik munkát vállalnának. A VII. ötéves terv fejlesztési komcepciójáról szokva Lakatos András elmondta, hogy az Ipari Minisztérium elképzelései, valamint a megye iparfejlesztési céljai összhangban vannak. Ezek szerint folytatni kell az elektronikai ipar alkatrész- és részegységgyártás fejlesztését. Célszerű a meglevő üzemek fejlesztése és gépipari üzemek letelepítése. Dinamikus növekedés várható a vegyipar termelésében, a gyógyszeriparban és jelentős fejlesztéseket valósít meg várhatóan a gumiipar is. Továbbfejlődik a műanyagfeldolgozó ipar, a könnyűiparban pedig a megyében meglevő üzemek korszerűsítése, a termelés magasabb fokú megszervezése a kívánatos. Szó volt természetesen arról is, hogy a foglalkoztatás növelése érdekében újabb középüzemek telepítésére lenne szükség a városokban és azok vonzáskörzetében, hiszen a mostani ismeretek szerint a következő ötéves tervben 6—7 ezer fiatalnak nem tudnak helyben munkát adni. Ingázás, elvándorlás, el- település lesz az eredmény, pedig a vállalatok 2500—3000 munkaerőre jelentették be igényüket eddig. Ez termé(Folytatás a 4. oldalon) Tiszaszalkán, a Magyar Acélárugyárban nagy gondot fordítanak a szakmunkásképzésre. Az elmúlt évekhez hasonlóan a fehérgyarmati szakmunkásképző intézet kihelyezett osztályaiban összesen kilencvenöt diák sajátítja el a lakatos, a szerszámlakatos, hegesztő és az esztergályos szakmát. Képünkön: Kosa István és Bakó István esztergályostanulók gyakorlati foglalkozáson. (Jávor László felvétele) Mátészalkán a barátsági hét vendégei Tegnap folytatódott a magyar-szovjet barátsági hét eseménysorozata megyénkben. A vendégek Mátészalkára látogattak, ahol a szatmári város párt-, állami és társadalmi vezetői mutatták be a dinamikusan fejlődő Mátészalkát. Felkeresték az ÉRDÉRT Vállalat helyi gyáregységét, ahol munkásgyűlésen találkoztak a szovjet vendégek az ÉRDÉRT dolgozóival. A barátsági nagygyűlésen Alekszandr Eduárdo- vics Gribovszki, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának igazgatóhelyettese szólt a szovjet békepolitikáról. Nyíregyházán, a tanárképző főiskolán módszertani előadást tartott az orosz nyelv oktatásáról Nelli Alekszand- rovna Zsuravljova, a pedagógiai tudományok kandidátusa, a Puskin intézet budapesti tagozatának módszertani főelőadója. Kiállítást nyitottak az 5-ös iskolában a Betűvetéstől a diplomáig címmel. Tegnap délután a Volán vállalatnál folytatódtak a barátsági hét rendezvényei: Harc a békéért címmel tartott előadást Nelli ! Zsuravljova. Ezt követően a Magyar—Szovjet Baráti Társaság megalakulásának 40. évi jubileumát bemutató kiállítást nyitottak. A vendégek felkeresték a Jósa András Múzeumot. Ma, csütörtökön folytatódnak a barátsági hét eseményei. Kádár lános ás Mihail Gorbacsov találkozója Moszkvában Lendületesen fejlődnek a magyar-szovjet kapcsolatok Az MSZMP főtitkára hazaérkezett Nyíregyháza : XLII. évfolyam, 226. szám ÁRA: 1,80 FORINT 1985. szeptember 26., csütörtök