Kelet-Magyarország, 1985. szeptember (42. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-04 / 207. szám
Tiszalökön a Szabolcs megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat 6 ezer tonna termény befogadására alkalmas fémsilót épít, közel 30 millió forintos beruházással, világbanki hitel felvételével, valamint állami támogatással. A tervek szerint szeptember első heteiben megkezdik feltölteni a tartályokat terménnyel. (Elek Emil felvétele) Tanévnyitó össztanári értekezletet tartottak szeptember 3-án, kedden az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Oktatási Igazgatóságán. Dr. Kiss Gábor, az intézet igazgatója értékelte az elmúlt oktatási év tapasztalatait, majd ezt követően a XIII. pártkongresszus szellemében szólt az új, 1985—86-os pártoktatási év feladatairól. Ezt követően tanszékenként tartottak tanácskozást, amelyen a sajátos feladataikat jelölték meg a XIII. pártkongresszus határozatainak sokoldalú feldolgozásával, az oktató-nevelő munkában való érvényesítésével kapcsolatban. í Három műszakban készülnek a ládák Napról napra növekszik az exportra kerülő alma mennyisége. A meleg idő hatására a fejlődésben a korábbi lemaradást fokozatosan behozza a gyümölcs, nagyobb tömegben érik be, így felgyorsulhatott a szedés. A Hungarofruct mintegy 1500 tonnányi termést indít naponta útnak, elsősorban a Szovjetunióba, s szeptember 10-e körül már négyezer tonnányi pirosló gyümölccsel gördülnek ki a tuzséri pályaudvarról a vagonok Moszkva, Kijev és más városok kereskedelmi központjaiba. A Hungarofruct terméklistáján a legrangosabb tétel az alma, évi 330 ezer tonna a leszállítandó meny- nyiség, zömében szovjet, illetve csehszlovák, és NDK- beli megrendelésre. A nagy tétel zökkenőmentes kiszállítása rendkívül gondos, körültekintő szervezést, előkészítést igényel. Tájértekezleten jó előre egyeztették a szedés menetét a termelő partnerekkel — állami gazdaságokkal, tsz-ek- kel —, hogy a torlódásokat elkerüljék. A MÁV-val megállapodtak a vagonok biztosításában, a tuzséri „almapályaudvar” technikai berendezései pedig felújított állapotban kezdték a szezont, hogy az átrakásnál megelőzzék az esetleges üzemzavart. Ugyanakkor a Hungarofruct és a termelők ládakészítő üzemeiben a kellő mennyiségű göngyöleget is legyártották, illetve sok helyen három műszakban most is folyamatosan szögelik; összesen 17 millió láda szükséges az exporthoz. Az alma növekvő termelési költségeinek ellensúlyozására a tavalyhoz képest 50 fillérrel emelték az első és másodosztályú gyümölcs átvételi árát. Az üzemek — miután a külpiac mindinkább a legjobb minőséget igényli — igyekeznek minél több első osztályú termést átadni a kereskedőknek. Sok helyen családi vállalkozásra „kiadják” a termőfák egy részét dolgozóiknak, akik így még inkább érdekeltek a gondos művelésben, szedésben, hiszen így magasabb jövedelmet érhetnek el. A családtagokon kívül sok ipari üzem dolgozója is most veszi ki szabadságát, hogy bekapcsolódjon a szüretbe. Az iskolások is segítik a munkát. Teherszállítás: csúcsforgalom Ez év őszén az elmúlt évinél valamivel kevesebb ára szállítása vár a Szabolcs Volán Vállalatra. így is nagyok a feladatok; tehergépkocsin el kell szállítani 56—60 ezer tonna almát, mintegy 25 ezer tonna cukorrépát és 40 ezer tonna félkész árut. A szállítási csúcs várhatóan már ezen a héten megkezdődik. A Volán a Zöldértnek, az állami gazdaságoknak és az áfészeknek szállít almát nagy mennyiségben. Később a téeszeknek cukorrépát szállítanak. A megyei szállítási bizottsággal történt egyeztetés szerint száztíz tehergépkocsira lesz szükség az őszi mezőgazdasági áruk elszállításához. De a szabolcsi vállalatnak csak 62 tehergépkocsija van. A hiányzó 48 gépkocsi a budapesti, a salgótarjáni, a szegedi és a békéscsabai társvállalattól érkezik megyénkbe. Az első „kölcsön” tehergépkocsikkal már a hét végén dolgoznak a szabolcsi almáskertekben. A gépkocsivezetőket a nyíregyházi Ilonata- nyán, Fehérgyarmaton és Kisvárdán szállásolják el. A Szabolcs Volán hét végén is műszaki ügyeletet tart a csúcsforgalom idején. A nem rég átadott kisvárdai Volán-telep jelentősen javítja a műszaki munka színvonalát. Az új telepet is bekap-' >k a vállalat rádió- hálózati*így a gépkocsik irány ős műszaki mentése ; orsulhat. Az alma zömét a tuzséri és a komorói pályaudvarra kell szállítani. Idén nem lesz diszpécserszolgálat Tuzséron, de a Volán nyíregyházi központjából minden második nap egy külön szakember segíti majd a forgalom irányítását, rádióhálózat igény- bevételével. Újdonság lesz a múlt évhez képest, hogy nem kell majd mindig vagonra várni, a kertekből a pályaudvarra érkezett alma egy részét érkezés után nyomban lerakhatják a treppre. Ezzel is gyorsulhat a közúti forgalom és jobban ki lehet használni a gépkocsikat. A megyei forgalom mellett egy kevés nemzetközi forgalma is lesz a Volánnak, Csehszlovákiába, Lengyelországba, Ausztriába és Olaszországba visznek majd almát a szabolcsi kamionsofőrök. A szezon végéig csaknem ötezer diák szállításáról is gondoskodni kell. A személyszállítást is megszervezték a közlekedési szakemberek. Nyíregyházáról 12 autóbuszt irányítottak a szüretelő diákok szállításához, ezenkívül a társvállalatok autóbuszai is segítik a zökkenőmentes személyszállítást. (n. 1.) RACITA : Mokasszin és surranócsizma Éppen egy hónapja: augusztus elején kezdték meg a csizmák gyártását Raka- mazon, a cipőipari szövetkezetben. Exportra és hazai piacra egyaránt jut a RACITA termékeiből, melyek nagy része az évek óta divatos fazonokban: többnyire magas sarokkal, cipzáras, illetve bebújós változatban készülnek. A hagyományosnak számító modellek érdekessége a raffolt és gyűrött szár. A női divat persze mindig produkál újdonságokat. A RACITA idei meglepetése a fiataloknak a surranó- csizma, amely mokasszin jellegű felsőrésszel, félrövid szárral bőrből készülő, sarok nélküli modell. Ezek a csizmák itthon kerülnek pultra. Az év végéig a belkereskedelem megrendelésére 28 ezer pár csizmát készítenek a ra- kamaziak. Külföldre ennél sokkal többet: tőkés exportra 200 ezer, Lengyelországba 50 ezer, az NDK-ba 20 ezer párat küldenek. Az év második felében angol megrendelésre 30 ezer pár mokasszin, év végén pedig szovjet exportra 40 ezer pár szandál készül a szövetkezetben. Sajtótájékoztató Nyíregyházán Elegendő vetőmag őszre Eszerint a vállalat huszonötfajta és fajtajelölt búza vetőmagját kínálja a termelőknek. A készlet — közel tízezer tonna — harmadával haladja meg a jelenlegi igényeket. Most a bőség okozhat gondot a termelőknek. Mert van választék a korai és a középkorai búzaíajtákból egyaránt. A vetőmag vállalat a huszonA korábbi évekhez hasonló, kiegyensúlyozott vetőmagellátás lesz az ősszel — hangzott el kedden délelőtt a Vetőmag-termeltető és Értékesítő Vállalat sajtótájékoztatóján. Kiss László, a nyírségi területi központ igazgatója elmondta, az őszi felkészülés előtt figyelembe vették a piackutatásnak a megyei felújítási tervekben rögzített eredményét, valamint az országos fajtakoordináció során történt állásfoglalásokat. ötfajta közül elsősorban az állami minősítéssel, illetve szaporítási engedéllyel rendelkezőket ajánlja. Így többek között az MV 4, 8 és 9-et, a Baranjkát, a Zagrepcsan- kát, a Lonját, a Jubilejnaja 50-et, a GK Szegedet, a Ri- volit. Rozsból háromfajta a kínálat: Kisvárdai 1, Dankowskie Zlote és Nőve. A 2700 tonnából kétezerre van igény. Az őszi árpánál már jelentkeznek a gondok. Az időjárás, mindenekelőtt a nyár eleji bőséges csapadék nem kedvezett az érésnek, emellett a szokásosnál nagyabb mértékben jelentkeztek a kórokozók és kártevők. Jelentős a kiesés vetőmagból, így a felvásárolt 835 tonnából 780-at már értékesítettek. Viszont ha az .igény meghaladja a felvásárolt meny- nyiséget, akkor más megyékből hoz vetőmagot a vállalat. A takarmányfélék közül megnőtt az igény a pannonbükköny iránt. Ezért az új termésű vetőmag tisztításáig az ideiglenes hiányt szöszös- bükkönnyel pótolja a vállalat. Bíborheréből csak to- váhbszaporításra kívánnak belföldön vetőmagot forgalomba hozni. Vetőburgonyából 11 ezer-ötszáz tonna a vállalat szerződése, s ez hét fajtáiból áll. Ez fedezi a KITE és a 'burgonyatermesztés i társulás, valamint a háztáji igényeit. Az őszi vetésű zöldség- fajtákból mind a nagyüzemi, mind a lakossági ellátásra megfelelő fajtaválasztékú és jó minőségű vetőmaggal rendelkezik a vállalat. XLII. évfolyam, 207. szám ARA: 1,80 FORINT 1985. szeptember 4., szerda MA A városépítés — folyamat <2. oldal) Elcsábított üzemalapítók (3. oldal) ^ r I • • r r. t w J* »_ Gépkocsi-irányítás rádión A vME w If ■ jjlll %AMj 11 IIIIHiTrif** vv Nagyüzem a sényői Zöld Mező Termelőszövetkezet gyümölcsösében. Tanévnyitó talárt értekezlet az oktatási igazgatóságéi