Kelet-Magyarország, 1985. szeptember (42. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-21 / 222. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. szeptember 21. 3óna Pál igazgatóval, tudományos egyesületi titkárral Tisztelt Asszonyom! ön a minap a nyíregyházi rádióban egy tájékoztató jellegű műsorban szerepelt. A — mondjuk ki — reklámadás során — méltatta az élelmiszer-kiskar, jó munkáját, s mint propagandista tájékoztatta a vevőket. Hogy miről, arról, hogy van bőven édesség, hogy változatos a vegyianyag-kínálat, hogy a ruházati cikkek is rendelkezésre állnak. Vártuk, hogy az igazi és jó információ jegyében arról is beszél majd, ami az embereket foglalkoztatja. Ehelyett elhangzott a búcsú, melyben azt a reményét fejezte ki: mindenki örömmel távozik a vállalat boltjaiból. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a reklám nem kritikai műsor. Az is ismert, hogy a hirdetés ajánl, s nem men- tegetődzik. Akkor viszont, amikor öt percig a propagandistáé a szó, ingerlőén hat az, ha a valóság nem éppen szinkronban szembesül a hirdető szavaival. Mert bizony ha valaki ima rendszeres boltjáró, hamar rájön: nem az édesség, a vegyi áru, a ruházati (!) cikk a fő gond élelmiszerboltjainkban. Mire gondolok? örültem volna sókadmagammal annak, ha szó esiik arról, hogyan fogják korszerűbben tárolni a kenyeret, tejet; miként szorítják rá a sütőipart a jobb minőségű áru szállítására. Érdekes lett volna megtudni például, miért vannak diszkriminált boltok, melyek nincsenek rajta a belsőséget árusítók listáján. Kíváncsian vártam, hogy a minőségi zöldség- és gyümölcsellátásról is szó esik. Megnyugtató lett volna arról is hallani, a FÜSZÉRT-tel hogyan tudnak megállapodni, hogy legalább olyan rendesen szállítsanak Nyíregyházára, mint mondjuk Debrecenbe. Izgalmas lett volna hallani arról, hogy a jobb ellátásunk érdekében hol, milyen önállóságot kap a boltvezető a beszerzéseket illetően. Bizonyára megért volna egy információt, hogy az új érdekeltségi rendszer menynyire szolgálja a vevőt. Jó lett volna arról is hallani: az előírt mennyiségű és választékú felvágott és szárazárut sikerült kiverekedni a húsipartól. De tetszett volna egy teljes sajtválasztékot ígérő hír is. Arról már nem is szólok, hogy paprikaügyben is tájékozatlanok vagyunk, és sokakat ingerel a rossz minőségű cukor, porcukor, só — hogy csak néhány dolgot említsek. Mondani sem kell, hogy a teljesség igénye nélkül soroltam fel éppen azt. ami az eszembe jutott. Bizonyára Önök az élelmiszer-kiskörnél ennél is többet tudnak. És nyilván mást is, mint a műsorban nyilatkozó három belvárosi üzletvezető, aki jobb helyzetben van, mint mondjuk külterületi kollégája. Higgye el, nem lett volna rossz propaganda annak közlése, hogy a vállalat is tudatában van a gondoknak, és hogy segíteni akar ezeken, éppen a kedves vevő érdekében, akiből voltaképpen él. Nem vagyok a reklám és propaganda szakértője, de annyit mint jó szándékú laikus is tudok: visszájára fordul abban a pillanatban, ha az érintett, ez esetben a vevő nem mindig azzal találkozik, mint amiről meg akarják győzni. Jobb a tisztes tájékoztatás, amely elmond örömöt, gondot, jót és rosszat. Jobban hiszek és jobban csábulok, ha tisztában vagyok azzal, hogy az értem létesült vállalat keményen dolgozik — értünk! Asszonyom! Gondolom nem veszi rossz néven, hogy legjobb szándékú tájékoztatását így kiveséztem, De az a véleményem: a vásárló hadd szóljon hozzá, ha úgy érzi, van mondandója, hadd szóljon vissza, ha nem ért egyet. Nem a vita miatt, hanem a közös érdektől vezérelve. Mert a jó ellátás mindenki érdeke. A boltosé éppúgy, mint a miénk. Nincsen jobb propaganda, mint az árufoő- ség, az udvarias kiszolgálás, az egyenlően jó áruelosztás, az igyekezet a vevő megnyeréséért. Vagyis a kereskedés. Ebiben reménykedünk. Ilyen irányú tájékoztatását nagyon várom, a műszaki értelmiség szerepéiül A dohányipar nagy őszi szezonjának kellős közepén vagyunk, s ön az évi másfél milliárdos értéket feldolgozó Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalat igazgatója. Engedje meg, hogy most elsőként mégis — a közelgő megyei műszaki hónap alkalmából — mint a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület megyei titkárát kérdezzem: mit jelent ma részt venni a tudományos egyesületi munkában? — Lehetőséget, mozgásteret, információt a szakemberek legszélesebb köre számára. És talán egy kissé a kibontakozást is, bár úgy tűnik, mintha korábban nagyobb súlya lett volna, ha valaki tudományos egyesületi rendezvényeken hallatta szavát. Persze, nem szabad elfelejtenünk, hogy egy „bejáratott” szervezet munkája korántsem lehet olyan látványos, mint egy induló, felfutóban lévő szervezeté, ahol minden eredmény az újdonság erejével hat. Mindemellett úgy vélem, a tudományos egyesületi munka ma is érték az egyén és a közösség számára egyaránt. A Mielőtt a jelen dolgairól váltanánk szót, ^ tegyünk egy kitérőt a múltba. Mióta működik egyáltalán megyénkben az élelmezésipar tudományos egyesülete? — Több, mint három évtizede. A MÉTE területi csoportja 1954 őszén tartotta alakuló ülését — elsőként a tudományos egyesületek megyei szervezetei közül, ami az akkori ipari struktúrából adódott. Mert a hús-, tej-, sütő- és dohányipar, a tenményforgalmi vállalat akikoriban csaknem a megye teljes iparszerkezetét jelentette. Ha ehhez hozzá vesz- szük a nem Nyíregyházán működő néhány nagyüzemet, a nyírbátori Bónit, az állami szeszipart — amelynek alakuló reprezentánsa már akkor is Kisvárdán volt —, láthatjuk: viszonylag széles körben szerveződhetett a tudományos egyesület területi csoportja. Dokumentumok szólnak a kezdeti törekvésekről — amelyek egyébként máig érvényesek. Az alakuló ünnepi ülés fő előadása ugyanis az élelmiszeripar fejlesztéséről, a termelékenység növelésének lehetőségeiről szólt. Ma is napirendre tűzzük ezeket a témákat, bár működési <területünk, környezetünk és tagságunk s merőben eltérő. Időközben új iparágak honosodtak meg, például a konzerv- és üdítőital-gyártás, baromfifeldolgozás, -fagyasztás, s a fejlődést jelzi, hogy az új nyíregyházi kenyérgyárban szinte emberi kéz érintése nélkül készül a kenyér. Az alakuláskor 25—30 egyetemet, főiskolát végzett szakember volt tagjaink sorában, a többség azonban szakmunkásokból tevődött össze. Most a több mint négyszáz tag háromnegyede felsőfokú vagy szaktechnikusi végzettséggel rendelkezik. A Az egyesület története tehát valójában ™ egy kis megyei ipartörténet is. A MÉTE titkára szerint mi vonzza a ma szakemberét a tudományos egyesületbe? — Minden tudományos egyesület erénye más. A MÉTE ereje talán abban van, hogy szakosztályaival, üzemi csoportjaival különösen közel áll a mindennapi munkához, azaz a tudomány és a gyakorlat nálunk nem válik ketté. Az egyes szakembercsoportokat jobbára a megoldásra váró vállalati feladatok foglalkoztatják, ami szerintem előny. Az egyesület a megalakulás óta nagyon sok tapasztalatcserét szervezett, eleinte belföldre, az utóbbi években külföldre is. Az igényes szakember számára pedig nagyon fontos, hogy szakterületén minél többet tudjon arról: másutt miként oldják meg az övéhez hasonló műszakigfejlesztési,"' technológiai, szervezési feladatokat. A MÉTE — és hasonlóképpen a többi egyesület — előadások, ankétok, kerékasztal-beszélgetések révén ahhoz is hozzájárul, hogy tagjai széles körben értesüljenek a legújabb kutatási eredményekről, a fejlesztési irányokról. Sok olyan információhoz juthatnak hozzá egyesületi rendezvényeken a szakemberek, amelyek a vállalati csatornákon nem kerülhetnének birtokukba, például területfejlesztési koncepciók, kapcsolódó ágazatok, társvállalatok problémái, tervei. Mindezek nagy mértékben segítik a műszaki szakembereket abban, hogy munkahelyi feladataikat is eredményesebben láthassák el. A Hogyan kapcsolódnak itt a vállalati és ^ tudományos egyesületi tennivalók, hiszen a vállalatok lehetőséget adnak tanulásra. tapasztalatszerzésre? — Ez igaz. A tudományos egyesület viszont más oldalról segíti a szakembert, mert az ilyen szakmai, tudományos körben, ahol a kibontakozást nem befolyásolja vállalati beosztás, az emberek egyéni képességei meghatványozódnak. Ha célszerű tervezéssel a megoldandó fő feladatok felé tereljük a gondolkodást, az alkotó vitákban olyan megol„...I szakmii közvélemény is mindinkább elfogadja, bogy ebben a helyzetben nem szabad mindennel foglalkozni, adottságainknak és a nemzetközi műszaki-gazdasági fejlődési ten- denciáknak megfelelően mindenekelőtt néhány kiemelt területre célszerű összpontosítani.“ dások, javaslatok születhetnek, amelyek megfelelő időben beépíthetők a vállalatok gazdasági terveibe. Számításba kell vennünk azt is, hogy a tudomány mai fejlettségi szintjén egyetlen embertől már aligha kívánhatunk nagy, átütő eredményeket, azok szinte mindig csapatmunkához kötődnek. Ezért fontos a szakmai vita, amelyhez pedig nagyon hasznos keret a tudományos egyesület. A mi vállalataink nagyságát figyelembe véve azonban csak több munkahelyről tevődik össze annyi specializálódott szakember, amennyi egy-egy bonyolultabb téma szakmai vitájához szükséges. £ Az utóbbi években érezhetően javult a tudományos egyesületi munka környezete. Ezt jól példázza, hogy a párt Központi Bizottsága kongresszusi beszámolójában is elismeréssel szóltak az MTESZ munkájáról. A jövőre nézve pedig különösen kedvező, hogy a kongresszuson megfogalmazódott a műszaki fejlesztés meggyorsításának igénye. Mit jelent ez a vállalati igazgató, tudományos egyesületi vezető számára? Az nyilvánvaló, hogy a tudományostechnikai fejlődés rendkívüli mértékben felgyorsult. Ha nem tartunk lépést, a lemaradás szinte pótolhatatlan veszteségeket okozhat. A szakmai közvélemény is mindinkább elfogadja, hogy ebben a helyzetben nem szabad mindennel foglalkozni, adottságainknak és a nemzetközi műszaki-gazdasági fejlődési tendenciáknak megfelelően, mindenekelőtt néhány kiemelt területre célszerű összpontosítani az ország anyagi és szellemi erőforrásainak jelentős részét. Ez a számítógépesítéstől kezdve a korszerű termelésszervezési módszerek alkalmazásáig vagy éppen a nyersanyagot, energiát megtakarító technológiák bevezetéséig számos feladatot magában foglalhat. Ezek vállalati és tudományos egyesületi elgondolásokat egyaránt jelentenek. E Mondhatnánk erre egy konkrét példát? — Természetesen, többet is. Nálunk például 1951—75 között, tehát negyedszázad alatt nem növekedett a termelékenység oly mértékben, mint 1975—85 között, egy évtized alatt. Éppen a műszaki fejlesztési eredmények révén vált lehetővé a technológiai folyamatok komplex gépesítése, s ezáltal a kézi munkaerő nagymérvű csökkentése, a nehéz fizikai munka szinte teljes kiiktatása. Egy másik terület: ma már csak lényegesen magasabb feldolgozási fok elegendő a dohányiparban, mert a hazai fogyasztó, de különös" a külpiac, csak a korszerűbb, ko- csányozott terméket fogadja el. A termékszerkezet-váltás tehát elengedhetetlen volt. 1981—85 között rendkívül mélyre ható változások voltak a dohánytermesztésben: ma többségében egészen másfajta dohányokat termesztünk, illetve dolgozunk fel a megyében, mint néhány éve. — Sok szó esik mostanában a tudomány eredményeinek a gyakorlatban történő mielőbbi alkalmazásáról. Ebben jelentős szerepe van nálunk is a vállalati szakembergárdának, ezen belül a MÉTE-szakcsoport- nak. Szabolcs-Szatmárban például az idén már több ezer hektárnyi területen termesztenek olyan, a nemzetközi piacon is keresett Virginia típusú dohányt, amelynek nemesítéséhez csak 1981-ben fogott hozzá a kutatóintézet. Ez igen gyors eredménynek számít és csak a kutatóhelyek, a termesztők és a feldolgozók közötti jó együttműködéssel érhettük el. Ebben gyakorta játszott aktív szerepet bemutatókkal, tapasztalatcserékkel a tudományos egyesület. A Végül is mit eredményezett ez a gyors ütemű kutató-fejlesztő-alkalmazó munka? — Azt, amiért nagyon sokan dolgoztunk: jövedelmezőbb lett maga a dohánytermesztés, javult a termésbiztonság, nagyobb lett a terméshozam és mindezek mellett kiváló minőség érhető el. A vállalati gazdálkodásra szintén kedvezően hatnak a változások, mivel a mi fermentált dohányunk is jobban értékesíthető itthon és külföldön egyaránt. 0 Sok szálon kapcsolódik tehát a vállalati és tudományos egyesületi munka... — Természetesen, hiszen a MÉTE sem végezheti elszigetelten a munkáját — ez az eddigiekből világosan kitűnik. Ha megyei szinten nézzük, a MÉTE munkaprogramja a tudományos egyesület országos terveire, az MTESZ megyei szervezetének cselekvési programjára, így megyei tervekre egyaránt épül. E széles alapra szükség is van, mert a gazdasági folyamatok komplex jellegűek, s korántsem elégséges csupán műszaki fejlesztési oldalról megközelíteni azökat. Rendszerint szervezési, közgazdasági szempontokat is figyelembe kell venni. Ezekben szintén nagy segítséget jelent a tudományos egyesület munkája, mert az MTESZ-ben tömörülő társegyesületek — mint például a szervezéstudománnyal, a számításteohniká- vai foglalkozók, vagy a Közgazdasági Társaság szervezete — szinte tálcán kínálják az egyébként nehezen megszerezhető ismereteket. De nézhetünk egy másik nagy területet, az anyag- és energiatakarékosság témakörét. Ha átlapozzuk az idei műszaki, közgazdasági hónap programfüzetét, számos olyan egyesületi rendezvényt láthatunk, amelyek egy-egy vállalat, ágazat eredményét mutatják be. Talán mondani sem kell, hogy a jól felkészült szakemberek mennyi ötlettel térhetnek haza, amelyeket aránylag gyorsan alkalmazhatnak a helyi viszonyok között is. £ Szeretnék szóba hozni egy kényes kérdést. Az utóbbi években mind hangosabban hallatszott a műszaki értelmiség anyagi-erkölcsi megbecsülésének sokféle gondja. Mi erről a véleménye? — Széles körben ismert, hogy a műszaki értelmiség jelentős része nincs elég jól megfizetve. Vannak olyan bosszantó jelenségek is, mint például az, hogy esetenként egy segédmunkás jóval többet kereshet, mint egy fiatal, ám már néhány éve dolgozó mérnök. Nyilvánvaló, hogy a népgazdaság mai helyzete rövid időn belül egy átfogó nagymértékű jövedelememelést nem tesz lehetővé. Szép számmal érkeznek viszont hírek arról, hogy az alkotó munkát végző, jelentős gazdasági eredményeket megalapozó műszaki szakemberek tisztes jövedelemhez jutnak, a tartósan nyereséges nagyvállalatoknál pedig nem ritkán részesülnek az átlagot meghaladó béremelésben a műszakiak, mert munkájuk lényeges hatással van a vállalat gazdaságos működésére. Sajátos lehetőségek vannak a tudományos egyesületekben is: bizonyos nagyságrendiben és megfelelő határok között egyesületi keretben készített tanulmányokért, tervekért szintén jövedelemhez juthatnak. Az idei magas szintű állami kitüntetések során a műszaki értelmiség képviselői közül a korábbiaknál lényegesen többen részesültek elismerésben. Mindezek azt jelzik, hogy az anyagi-erkölcsi megbecsülés kérdésére ma már korántsem .adható olyan egyértelműen kedvezőtlen válasz, mint akár két-három évvel ezelőtt is. — A kézzelfogható anyagiak mellett azonban éppen a tudományos egyesületek egy lehetőségéről is érdemes szólni. Itt a sokszor kegyetlen vállalati hierarchiától mentesen tág .tere nyílik az önmegvalósításnak. S különösen fontos, hogy egy szakember érezze a kibontakozás lehetőségét, azt, hogy produkálhat többet annál, mint amit az esetleg számára szűk munkahelyi feladatok jelentenek. Sokszor talán élhetnénk is jobban e morális húzóerővel, az erkölcsi elismerés, a nyilvános szereplés, a jó értelemiben vett kiemelkedés, a felfigyelés lehetőségeivel. Beszélgetésünkhöz a jövő héten kezdődő ^ megyei műszaki bónap adott kiindulópontot. Mivel készül az Elelmezésipari Tudományos Egyesület e rendezvénysorozatra? — A fő téma a hetedik ötéves terv előkészítése, s az ehhez kapcsolódó műszaki fejlesztési feladatok, így a mi rendezvényeink is ehhez illeszkednek. Rekonstrukciók, energiagazdálkodás, termékszerkezet-váltás — ilyen fontosabb témák közül választottunk. Rendezvényeinknek a sütőipari, a tejipari, a gabonaforgalmi, a szeszipari, valamint a dohányfermentáló vállalatnál működő üzemi csoportok lesznek a házigazdái, de a gazdasági vezetők is érdeklődéssel várják az eseménysorozatot — hiszen a következő középtávú terv előkészítése, kidolgozása mind- annyiunk számára izgalmas feladat. 0 Köszönöm a beszélgetést. Marik Sándor KM
