Kelet-Magyarország, 1985. szeptember (42. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-18 / 219. szám

1985. szeptember 18. Kelet-Magyarország 5 A jó munka jutalma Hagyomány már a fehér­gyarmati Zalka Máté Gim­náziumban, hogy szeptem­berben országjáró kirándu­lásra indul a fiatalság. Eb­ben az évben Debrecen, a Mátra és a Bükk nevezetes­ségeinek megtekintése sze­repelt a 4 napos program­ban. Az út költségeinek nagy részét az őszi mező- gazdasági munkában keres­ték meg a diákok. A ké­pen: szilvásváradi séta. (m. k.) ü Diákszállót építettek a csengeri Lenin Termelőszö­vetkezetben az almaszürete- lőknek. A favázas szállóban egyszerre 124 egyetemistát tudnak elhelyezni. A szálló felépítésében társadalmi munkában részt vettek a tsz szocialista brigádjai is. Az első lakók már beköltöztek. it Dinnye — exportra. Húsz hektáron termelnek dinnyét a vajai és a rohodi határban. Az időjárás miatt az érés megkésett, s a termés nagy részét augusztus végén, szep­tember elején szedték. Va­járól belföldi fogyasztásra 130 tonnát szállítottak. A csehszlovákiai és az NDK-ba irányuló export szeptember elején kezdődött és 110 ton­nával küldenek külföldi el­adásra a mézédes dinnyéből. Tisztújítás a Bolyai János Matematikai Társulatnál it A vízműkezelő szakmun- munkások országos verse­nyére készül a Szabolcs-Szat- már megyei Víz- és Csator­namű Vállalat háromfős csa­pata. A versenyt a Heves megyei vízmű vállalat októ­berben Egerben rendezi meg, ahol a fiatalok elméleti és gyakorlati ismereteikről ad­nak számot. TANTÁRGY: ORSZÁG­JÁRÁS. Országjárás vezetői tanfolyamot indít főiskolá­sok és érettségizettek részé­re a TIT megyei szervezete és a tanárképző főiskola TIT csoportja. A hallgatók a tan­folyam sikeres elvégzése után igazolványt szerezhetnek, amely belföldi túrák vezeté­sére jogosítja őket. Tan­tárgyak: Magyarország föld­rajza, térképészeti ismere­tek, irodalmi ismeretek, tör­ténelmi ismeretek, művészet- történet. A jelentkezési ha­táridő: október 10. IFJO BIOLÓGUSOK BABATI KÖRE elnevezéssel az általános iskolai tanulóknak új országos tudománybaráti köri mozgalmat indít a TIT Szabolcs-Szatmár megyei szervezetének biológiai szakosztálya. Biológia szakos ta­nárokat, tanítókat kémek fel a körök vezetésére, akik szeptem­ber 25-én, délután 3 órakor a TIT klubjában előadói konferen­ciát rendeznek. A baráti kör se­gítséget kíván adni a tanulók biológiai ismereteinek elmélyí­téséhez. Húsz tanuló jelentkezé­se esetén indíthatók a 16 foglal­kozást, 32 órát felölelő, kéthe- tenként kétórás elfoglaltságot jelentő körök. Folytatódnak a tudományos egyesületek tisztújító közgyűlé­sei megyénkben. Kedden a Bo­lyai János Matematikai Társulat beszámolójára és vezetőség vá­lasztására került sor. A megyei szervezet 34 éve alakult Nyír­egyházán. Jelenleg 57-en vesz­nek részt munkájában, többsé­gében általános, közép- és főis- kólái matematika szakos taná­rok, valamint főiskolai hallga­tók. Minden évben több előadást szerveznek, amelyeket országos, esetenként nemzetközi hírű ma­tematikusok, egyetemi tanárok tartanak. Az előadások témája főleg az általános iskolai mate­matikai oktatás problémáihoz kapcsolódik, amelyek hasznos tartalmi és módszertani segítsé­get jelentenek az általános is­kolai tanárok számára. A társulat munkájának ki­emelkedő része különböző ver­senyek lebonyolítása. Ezek kö­zül legjelentősebb az országos középiskolai matematikai tanul­KÜLPOLITIKAI VIDEO- FÓRUMOT rendez a nyírbá­tori művelődési központ szeptember 19-én a helyi há­zasságkötő teremben. Az este 6 órakor kezdődő előadáson Oltványi Tamás beszél az érdeklődőknek politikáról, pénzről, maffiáról. Véradás. Véradónapokat tartottak a MÁV nyíregyházi körzeti üzemfőnökségén. Szeptember 9—10—11-én 365 vasutas adott vért, összesen 137 litert. mányi verseny, melynek közép­fokú bírálatát már hagyomá­nyosan a tagozat végzi és az ál­taluk megfelelőnek ítélt dolgo­zatok kerülnek tovább. A társulatnak ifjúsági tagozata is működik, mely főleg a tanár­képző főiskola hallgatóiból te­vődik össze. Ennek keretében a hallgatókat felkészítik a későb­bi társulati munkára, lehetősé­get teremtenek számukra előadá­sok megtartására is. Az egyesü­let munkája jó színvonalú, ezt jelzi, hogy immár két alkalom­mal rendezhette a megyében a matematikatanárok Rátz László országos vándorgyűlését, amely­nek jövőre ugyancsak Szabolcs- Szatmár lesz a házigazdája. A matematikai társulat keddi tisztújító közgyűlésén megválasz­tották a tisztségviselőket: el­nöknek dr. Varecza Árpád kandidátust, tanszékvezető főis­kolai tanárt, titkárnak Hartosné dr. Magyar Judit főiskolai ad­junktust választották. TANULNAK A DÍSZKÖVEZE­TÜK. Lemezlovasokat képez az Országos Szórakoztató Zenei Központ megyei kirendeltsége és a KISZ megyei bizottsága nyolc megye érdeklődőinek. A diszkó­tanfolyam — melyet tavaly ren­deztek elsőízben az országban először Sóstón — szeptember 21- én kezdődik. Egyhetes, bentla­kásos képzés formájában ismer- kednek a lemezlovas-tudomány- nyal és 27-én vizsgát tesznek, és a megfelelők ideiglenes műkö­dési engedélyt kapnak. Eddig hatvanan jelentkeztek a tanfo­lyamra. Több konfekcionált függöny és terítő A korábbiaknál több konfek­cionált függöny készül a győri Gardénia Csipkefüggönygyár­ban. A magasabb feldolfiozottsá- gi fokú, úgynevezett „ablak- kész” termékek arányának nö­velésére a piaci igények késztet­ték a vállalatot. A vásárlók job­ban kedvelik a beszegett, szélein díszített függönyt, amellyel nincs egyéb tennivaló, csupán a kar­nisra kell akasztani. A vásárlói igények módosulá­sa a gyár másik termékcsoport­ját, az asztalterítők körét is érinti. Ahogy a függönynél, ugyanúgy a térítőknél is mind­inkább a késztermékeket kere­sik a vevők. A dohányzó-, illetve a kisebb- nagyobb ebédlőasztalokra való terítősorozatokat ez évtől már nemcsak fehér kelméből készí­tik. Különféle színes, sőt még fekete fonalat is használnak a terítőanyagok előállításánál, amely a napjainkban kedvelt pasztellszürke színhatást köl­csönzi a terméknek. A Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten ked­den megtartott szeptem­beri tv-lottősorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 1, 48, 49, 64, 82 Nyíregyházán ismét meg­nyílt a városi fürdő. A nyá­ron közel 200 ezer forintos költséggel felújították a medencéket, a szaunát, a kondicionálótermet, a szo­láriumot. Kijavították a csővezetékeket és a belső terek teljes átfestését is el­végezték. A fürdő ezentúl a hét minden napján várja a vendégeket, (jávor) Végső búcsú Simon Ferenciéi Elvtársai, barátai, pálya­társai vettek végső búcsút kedden az Óbudai temető ravatalozóiéiban az életének 55. évében elhunyt Simon Ferenciül, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának el nökihelyettesétől. A gyászszertartáson a Himnusz hangjai után a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsá­gának agitációs és propa­ganda-, pártgazdasági és ügykezelési osztálya, a Ma­gyar Újságírók Országos Szövetsége, a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó dolgo­zóinak Szakszervezete, va­lamint a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala ne­vében Németh Jenő, a Tá­jékoztatási Hivatal elnök- helyettese búcsúzott az el­hunyttól. Soltész István, a Magyar Nemzet főszerkesz­tője a barátok és a család nevében mondott búcsúsza­vakat. TISZTELGŐ LÁTOGA­TÁST tett Bánóczi Gyulánál, a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács elnökénél szeptem­ber 16-án dr. Nagy Gyula az északi evangélikus egyház- kerület püspöke. A látoga­tásra elkísérte Szabó Gyula esperes és Csizmazia Sándor igazgató lelkész, espereshe­lyettes. it Tapasztalatcsere látoga­táson jártak Szabolcs-Szat­márban a csongrádi TESZÖV szövetkezet-politikai bizott­ságának tagjai a napokban. A látogatás idején a vendé­geket tájékoztatták a TE- SZÖV-ben a megyében folyó szövetkezetpolitikai munká­ról, a szocialista verseny­mozgalomról, a szociálpoli­tikai Intézkedésekről. A csongrádi vendégek felke­resték a szatmárcsekei, csen­geri és a nyíregyházi Vörös Csillag Termelőszövetkeze­tet és a helyszínen tanulmá­nyozták a szövetkezetpoliti­ka gyakorlati megvalósulá­sát. Olcsóbb bútorok A bútorok és ezen belül a szék- és kárpitosipari vállalat termékei iránt az utóbbi időben csökkent az érdeklődés, ezért a vállalat szakemberei az idén 10 új, az olcsó bútorok kategóriá­jába tartozó terméket fejlesztet­tek ki. Az üdülő-, gyermek- és kiegé­szítő bútorok átlagosan 15 száza­lékkal olcsóbbak a hagyományo­saknál. .ütobG . A vállalat angyalföldi gyárá­ban jelenleg két új típus soro­zatgyártása folyik, további há- romféle bútor első szériái pedig a BNV-n láthatók először. Ezek az ülőgarnitúrák és fekvőbúto­rok a fogyasztási cikkek őszi seregszemléjén meg is vásárol­hatók: a gyártók típusonként 150 garnitúrát kínálnak. IPARTÖRTÉNETI KIÁL­LÍTÁS. Korabeli dokumen­tumokat, húsipari kézi szer­számokat, fényképeket mu­tatnak be azon az ipartörté­neti kiállításon, amelyet szeptember 18-án nyitnak meg Nyíregyházán a húsipari vállalat ebédlőjének külön­termében. Az értékes szak­matörténeti anyagot bemu­tató kiállítást- a vállalat Tö­rekvés szocialista brigádja szervezte meg. Rádiójegyzet tegnap reggeli be­szélgetés témája a Kossuth rádióban a településkutatás volt, s annak előre jelzése, milyen té­nyezők tartják életben a településeket. Dr. Enye- di György akadémikus, a pécsi területfejlesztési és településkutatási akadémiai intézet igazgatója mondta el véleményét a Szabolcs-Szat­már megyét is jócskán érintő társadalompolitikai kérdésekről. Nézőpontot, látószöget tágított az aka­démikus, amikor nemzet­közi kitekintést tett, mond­ván, általános európai mér­cével még az öt-hatszáz lel­kes aprófalvak sem számí­tanak kicsinek, nem be­szélve az ettől népesebb községekről. Nálunk pe­dig olykor meghúzzák — vagy inkább meghúzták — a vészharangot az ilyen kis­települések fölött. Mi kell az életben tartá­sukhoz? Egy szóval azt is mondhatnánk, oxigén. Az­az: út, közlekedés, távköz­lés, alapellátás, ami bizony mind pénzbe kerül, nem is kevésbe, s ezek jó részét a kis falvak lakossága ön­erőből nem tudja előterem­teni. Központi támogatás szükséges. A rádióbeszélgetés ar­ra is felhívta a figyelmet, szükséges, hogy távlatilag — az ezredfordulóig •— megtervezzék minden me­gyében a kistelepülések minden oldalú fejlesztését, különben nem áll meg az elnéptelenedési folyamat, amelyről sokan úgy vélik az utóbbi húsz, vagy har­minc évben kezdődött. Va­lójában, érvelt az akadé­mikus — ez már a század- fordulón elkezdődött. De a századfordulóig jó lenne változtatni rajta. Ez azon­ban elhatározás kérdése, szemléletváltozást kíván. Annak tudomásulvételét, hogy világjelenség — s így van ez nálunk is — a váro­siasodás, kiemelt feladat a város fejlesztése, de nem hanyagolhatok el a kisebb települések sem, mert a másik pólus is eleven, élő jelenség. Világjelenség, hogy az emberek újra kez­dik felfedezni a kisebb te­lepülések emberi, hangu­lati, egészségvédelmi ér­tékeit. S hová menjünk, ha tovább sorvadnak aprófal- vaink... ? P. G. I 18-, szerda KRÓNIKA EUFROZINA NAPJA A Nap kél 6 óra 34 perc­kor, nyugszik 18 óra 36 perckor. A Hold kél 17 óra 44 perc- I kor, nyugszik 2 óra 7 j perckor. Negyven évvel ezelőtt, 1945. szeptember 25-én kez­dődött meg a Szakszerve- : zeti Világszövetség (SZVSZ) i alakuló kongresszusa Pá- ; rizsban. Az eredményes tanácsko­zás végeztével 1945 októbe­rében alakult meg az SZVSZ, a második világhá- 3 ború idején formálódó szakszervezeti egységmoz­galmak eredményeképpen. Az 1945 februárjában Lon­donban tartott előkészítő konferenciát követően az alakuló kongresszuson 56 ország 67 millió szakszerve­zeti tagjának képviseleté­ben 346 küldött vett részt: a magyar delegációt Kossá I István, a szaktanács főtit­kára vezette. Az első egy­séges szakszervezeti világ­központ párizsi kongresz- szusa harcra szólította a világ szakszervezeti szö­I vétségéit a békéért, az egység megszilárdításáért, a dolgozók gazdasági hely­zetének javításáért; szo- í ciális és szakszerveze­ti jogaiknak, a demok- ' ratikus szabadságjogoknak ? j biztosításáért. Az SZVSZ í főtitkára hosszabb ideje Gáspár Sándor. A Szakszervezeti Világ- g szövetség programja és alapszabálya megfelelt a l szakszervezeti világmozga- í? . lomban kialakult erőviszo­nyoknak, s mentes volt minden reakciós elemtől. A bomlasztó tevékenység azonban korán megindult, s a nyugati, jobboldali szakszervezeti vezetők irá­nyításával a kivált szerve- . zetek 1949-ben megalakítot- í ták a Szabad Szakszerveze- I tek Nemzetközi Szövetsé- í eét. Várható idujáras ma es­tig: az ország legnagyobb - részén általában kevés fel­• hő, száraz idő várható, ‘■i Északon többször megnö- ' vekszik a felhőzet, né­hány helyen jelentéktelen zápor is valószínű. A szél iránya délnyugati és észak­1 nyugati között változik, fő­2 ként nappal számíthatunk ; élénk széllökésekre. Vár­* ható legalacsonyabb éjsza- | kai hőmérséklet 6—11 fok ( között, legmagasabb nappa­li hőmérséklet ma északon ■ 19, délen 23 fok körül. Megér egy mosolyt A háziasszony egy gyerekkori fényképét mutatja a barátnőinek. A képen egy kislány ül egy idősebb asszony ölé­ben. — Hát ilyen voltam én harminc évvel ez­előtt. — És az a kislány ki­csoda? ★ Két férfi beszélget: — A feleségem azt tart­ja, hogy a legegészsége­sebb mindent nyersen en­ni. — Az én feleségem se szeret főzni. 11-277 Hírügyeletes: TÓTH KORNÉLIA KÉPÉR Kijárás J

Next

/
Thumbnails
Contents