Kelet-Magyarország, 1985. szeptember (42. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-17 / 218. szám

1985. szeptember 17. Kelet-Magyarország 3 Ki felelős O az ellátásért % NÉHÁNY MEGJEGYZÉS EGY IRÄS ÉS EGY TANÁCSI VIZSGALAT KAPCSÄN Oktató­gépek A BEAG nyír­egyházi üzemé­ben megkezd­ték egy új ok­tatóberendezés nullszériájá­nak gyártását. A saját fejlesz­tésű műszerből húsz készül; képünkön Sán­dor József mű­szerész az elsőt méri be. (Elek Emil felvétele) Felvételizők a végekről Népművelők— munka nélkül Újfajta „iskola” indítására kapott engedélyt a Művelő­dési Minisztériumtól a nyíregyházi Váci Mihály Művelődé­si Ház. Középfokú közművelődési szakképesítést nyújtó tanfolyam kezdődik a közeli napokban, kétéves időtartam­mal, kéthetenként kétnapos elfoglaltsággal. Maguk a ren­dezők is meglepődtek: 64-en jelentkeztek, több, mint két­szeres volt a túljelentkezés, ezért felvételi elbeszélgetésre volt szükség. Ide ültünk be ... n cím kecsegtetett, az alatta lévő szöveg elkeserí­tett, az írás vé­gén csillag alatt megjelent né­hány sor re- reményt adott. A szeptember 6-i Kelet-Magyarország 2. olda­lán lévő írásról van szó. A cím azt sugallta, hogy a Nyíregyházi Konzervgyár is követi a debreceni példát és részt vállal az ellátás javítá­sában. Ám a szövegből kide­rült, hogy a nyíregyháziak nem terveznek a debreceni­hez hasonló akciót, mond­ván: ez nem feladatuk. A kérdést már márciusban lezárta a Gazdasági Bizottság Határozatot hozott a zöld­ség-gyümölcs termelésében, forgalmazásában lévő fe­szültségek feloldására, s ez mindenkire — a Nyíregyházi Konzervgyárra is — vonat­kozik. Amikor a megye ve­zetői megkapták e határoza­tot, az érdekeltekkel együtt­működési megállapodást kö­töttek, amelynek 5. pontja így szól: „A Nyíregyházi Konzervgyár működjön köz­re körzetében Nyíregyháza, a csegöldi konzervüzem Fe­hérgyarmat térsége, a nyír- tassi konzervüzem Kisvárda térsége zöldség-gyümölcs el­látásának javításában. Érvé­nyesüljön a konzervgyárak feladatkörében a kereslet- kínálat alakítása a többlet­termés felvásárlásával, hi­ány esetében árukínálattal.” A megállapodás betartásá­ra — és ezt igazolta az idei nyár — igen nagy szükség volna, annál is inkább, mi­vel a Zöldért évek óta nem áll hivatása magaslatán. Tud­ja ezt mindenki, aki vásá­rol, netán piacra jár, de hogy pontos adatokat is mondjunk, idézünk a me­gyei tanács vb kereskedelmi osztályának néhány nappal ezelőtti kétnapos ellenőrzé­sének tapasztalataiból. Ami az árukínálatot illeti, a nyíregyházi piacon is egyér­telműen kitűnt, hogy az ős­termelők és a magánkereske­dők zöldség- és gyümölcsfel­hozatala magasan felülmúl­ta a szocialista kereskedelem árukínálatát. 25—26 féle friss érésű gyümölcsöt és zöldsé­get találtak pultjaikon és kosaraikban, míg a Zöldért, valamint az élelmiszer-kis­ker és az áfész boltjaiban mindössze húsz alatt volt az árusításra kínált termékek száma. Azokon a napokon a szo­cialista kereskedelem üzletei­ben nem volt zöldbab, kar­fiol, uborka, több helyen még a burgonya, a körte, az al­ma, a petrezselyem, a tök, a csöves kukorica és a vörös­hagyma is hiányzott. Ami ennél is furcsább: a valami­kor árakat diktáló Zöldért 10—15 százalékkal drágábban kínálta portékáját — amely minőségileg gyengébb volt — a szabad piacnál. És ez még nem minden. A Zöldért 20-as számú egysé­ge — amely egy anyaüzlet­ből és nyolc reszortboltból áll — összforgalmának mind­össze 30 százalékát éri el zöldségből és gyümölcsből, a többit a vegyi, háztartási áruk és az italáru-forgalom adja. Ugyan milyen versenyezte­tő, vagy árakat befolyásoló szerepet játszik egy ilyen bolt a megyeszékhely pia­cán, amikor még az alapellá­tási feladatát sem képes be­tölteni? Az északi alközponti zöld­ségboltban az aznap kiszál­lított 5 mázsa burgonyának a felét kellett kiválogatni és visszáruzni, mert az egész mennyiség csak a szabvány alsó értékeit érte el. Az élel- miszer-kisker északi alköz­ponti és a víztorony mellet­ti ABC-jében is csupán any- nyi jót tudtak megállapíta­ni, hogy zöldség-gyümölcs kínálatuk 80 százaléka sza­bad felvásárlásból szárma­zik, így frissebb, mint a Zöldért-boltok kínálata, ám az ár és a minőség — eny­hén szólva — nincs össz­hangban. A végső következtetés nem lehet más, mint az, hogy a szocialista kereskedelem zöldség-gyümölcs ellátási te­vékenysége gyenge lábakon áll. Az ellátásért felelős álla­mi hatóságok feladata, hogy jobb munkára serkentse — ha kell, kényszerítő eszkö­zökkel is — a zöldséget-gyü- mölcsöt forgalmazó cégeket. És ebből a sorból nem ma­radhatnak ki a megyében dolgozó konzervgyárak sem — amelyeket ráadásul együttműködési megállapo­dás is kötelez erre. B. J. Tizenöt jelentkező „felvé­telijét” hallgattuk végig, s elbeszéléseik alapján csaknem teljes keresztmet­szetet kaptunk megyénk köz- művelődési állapotáról. És közben érdekes emberi tu­lajdonságokkal is találkoz­tunk, kiderült, ki, hogyan, miért szegődött erre a szak­ágra, s ki mennyire alkal­mas a pályára. Meglepetések A jelentkezők többsége művelődési házban dolgo­zik. A tanfolyamtól azt re­mélik, hogy itt megszerez­hetik a szakmai, módszerta­ni ismereteket, s azok bir­tokában kívánják hatéko­nyabbá tenni munkájukat. Az itt megszerezhető szak- képesítés természetesen nem helyettesíti a felsőfokú vég­zettséget, ezért a jobb bizo­nyítvánnyal rendelkezőknek azt ajánlják, próbálják meg újra. Egy ilyen felvételi vizs­gán is mennyi furcsa megle­petést produkál az élet. Olya­nok is jelentkeztek például, akiknek fogalmuk sincs ar­ról, mi a népnevelő munká­ja. Érettségizett fiatal kis­lányoknak ajánlották az is­merősök, helyezkedjenek el a művelődési házban, aztán vagy sikerül, vagy nem. ör­vendetes, hogy több üzem javasolta dolgozóinak ezt a továbbtanulási formát — egy személyzeti vezető például azért jelentkezett, ment mun­kahelye elvárja tőle; legyen jártasabb az üzemi művelő­dés terén. Egy gépszerelő üzem művezetője azért jött, mert baleset következtében megrokkant, s úgy véli, a népművelő munkája fizi­kailag könnyebb. A legér­dekesebb eset egy háziasz- szony: bizony néhány X már elmúlt fölötte az érett­ségi óta, életében soha nem dolgozott, és most érezte el­érkezettnek az időt. Hogy miért éppen népművelő akar lenni — ki tudja? A kocsmáros videója Panaszos szó sűrűn el­hangzott, főleg a munkakö­rülményekről. A tiszaeszlári népművelőről például el le­het mondani, hogy munka nélkül van, hiszen életve­szélyes a művelődési ház, mozi nincs, neki helye sincs; mint mondja, átmenetileg a tanácsházán szokott „tartóz­kodni”. Jó ideig nem tudnak mihez fogni a pályakezdők, meg az ismeretlen környezet­be kerülők, akik segítséget senkitől sem kapnak. Sok helyen gond: óriás hátrányt okoz a későbbiekben, ha túl sok ideig nincs betöltve a népművelő állása — mint például Méhteleken — az emberek elszoknak. Ez a jö­vőben a helyi tanácsoktól az eddigieknél nagyobb figyel­met érdemel. Van egy új je­lenség, amire Szabolcsveres- martról hívták fel a figyel­met: új vetélytársa akadt a népművelő diszkójának, mégpedig a kocsmáros videó­ja — ami mellől részegen tá­molyognak haza a fiatalok. Ez, amellett, hogy figyelem­re méltó, intézkedést sürget! Néhány felvételiző fejte­getését kifejezetten jó volt hallgatni. Mint például a nyírcsászári Sitku Zoltánt, aki furcsa vargabetűvel ke­rült a pályára, és sokan nem is értik, hogy tehetett ilyet: érettségi és két év tanulás után, rádió- és tévéműszerész szakmával a kezében, beállt népművelőnek. — Az az igazság, hogy a szakmának inkább csak a hangtechnikai része érde­kel, a művelődési vonalon pedig minden érdekel és tetszik is. Szeretnék abban alaposabb ismereteket... A program: lekvárfőzés Vagy azokét a fiatalokét, akiknek munkája példa arra, hogy mostoha körülmények között, a „világ végén” is le­het életet vinni a holt falak közé, s talapraállítani egy közösséget — ha az illető rátermett. A nábrádi Pál Rudolf évek óta változatlan sikerrel tart­ja össze a fiatalokat, gyer­mekklubot is kialakított, újabban pedig műsoros es­teket is rendez a Népszínház művészeinek közreműködé­sével. A napokban készülnek a hagyományos szilvalekvár- főzésre, a falu régi népszo­kásainak felelevenítésével. Ugyancsak jó volt végighall­gatni a Szamossályiból ér­kezett Nagy Józsefet, aki­nek „felvételi vizsgájából” közre is adunk egy részle­tet — minden kommentár nélkül: — A népművelők manap­ság sokat panaszkodnak, vagy arra, hogy mostohák a körülmények, vagy pénz nincs, vagy a közönség nem jön be. Mi közös erővel ki­pofoztuk a házat, rendsze­resek a műsoros rendezvé­nyek, jönnek az idősebbek is közös, nótaszós vacsorára, jó a citerazenekar, amit a falu juhásza, Dobos Sándor vezet. Elmondhatom, nekem is nagyon nehéz a pálya. De a rengeteg sikerélmény kár­pótol ... Baraksó Erzsébet Popírórq. papírpénz G yermekkoromban szerettem a jósza- gú, új könyveket és füzeteket lapozgatni, s bár a bekötést, címkézést, margózást kissé unalmas­nak találtam, még ezekre sem kellett nagyon noszo­gatni, mert addig is ke­zembe foghattam az új papírokat, gyönyörködhet­tem simaságukban, tiszta­ságukban. Az írószerboltok kíná­lata iránti vonzalmam felnőtt koromban sem csökkent. Iskolakezdés lé­vén, mostanában a szoká­sosnál is nagyobb figyel­met fordítottam kedvenc boltjaimra és a ceruzák, filc- és golyóstollak, kör­zőkészletek és vonalzók társaságában valami újra figyeltem fel. Hogy mi ez? Furcsán hangzik talán, de: pénz. Pénzt lehet vásárol­ni? — kérdezheti erre az, akinek nincsen elemista korú gyermeke. Mert aki­nek van, az tudja, hogy igenis, az írószerboltok­ban pénzt lehet venni. Nagy lapra nyomva ott vannak a kirakatban az összes forgalomban lévő papír- és fémpénzek. A szülő megveszi, talán ki is vágja, becsomagolja csemetéje iskolatáskájába, aki aztán az iskolában előveszi, s a tanító néni instrukciói alapján ide- oda rakosgatva őket meg­tanulja megszámolni a pénzt. (Nem haszontalan képesség!) Ha már elsajá­tította a pénzszámolás tu­dományát, a segédeszköz­re nincs többé szükség, a papírkosárba kerül. Régen — 25—30 évvel ezelőtt — is megismertet­ték a kisiskolást a pénz­címletekkel és a velük való számolással. Csak­hogy amivel mi gyakorol­tunk, különös értékű volt. saját kezűleg készítettük egy-egy valódi pénz alap­ján, minél nagyobb ha­sonlóságra törekedve. Nagy igyekezetünkben egészen ügyes „hamisítá­sok” születtek, s az osz­tályban nagy versengés folyt, hogy kié a legjobb. De nem volt ez más­képp az órával sem. A kartonból, egy szög és egy parafadugó segítségével készült óra — amelyen megtanultuk nyomon kö­vetni az idő múlását — szintén a kezünk munká­ja volt. S bár a tanító né­ni csak egy ilyen órát kö­vetelt mindenkitől, mi mégis egész sorozatot ké­szítettünk : egyre szebbe­ket, tökéletesebbeket. Bezzeg ma! Ma a füzet­csomaggal együtt megve­szi a szülő a tökéletes for­májú, műanyagból készült órát és a nyomtatott min­tapénzeket ... s aztán cso­dálkozunk, hogy a gyer­mek nem ismeri az alko­tás örömét, nem becsüli saját munkáját, pénzét, idejét, s a másét sem. U tóirat: szülők és pe­dagógusok, figye­lem ! A szóban forgó előre gyártott segéd­eszközök alkalmazása nem •kötelező. Egy saját kezű­leg megrajzolt papírpénz vagy karton számlapos ébresztőóra sikerélmény­hez juttat, s ebből csak haszna származik a mos­tani gyermeknek, s a maj­dani felnőttnek. M. É. VÉRADÁS. A Nyíregyházi Ingatlankezelő és Szolgáltató Vállalat mintegy hetven dol­gozója önkéntes véradáson vett részt szeptember 6-án, és 28 liter vérrel járult hoz­zá az eredményes gyógyító munkához. A városi Vörös- kereszt és a vállalat vezeté­se a többszörös véradók ki­tüntetésével, véradóünnep­séggel köszönte meg a dol­gozók önzetlenségét. A reszkető kéz három keresztet ró a papír­ra. Kecsmár János bácsi, a hetvenhat éves pa­rasztember ezzel a három kereszttel döntötte el vég­képp: búcsút mond a ta­nyának és beköltözik a kö­zeli Kisvárdára. Eddig rit­kán akadt dolga a hivatal­lal. Számára nagyobb hite­le volt a kézfogásnak, az adott szónak, mint a pecsé­tes írásnak. Nem is igen koptatta az iskolapadot. Egyszer szeptembertől ja­nuárig járt iskolába. Az ő ABC-je a határ volt. Ka­pált, kaszált. Később már hasznát vet­te Volna a betűvetés tudo­mányának. Amikor a Don- kanyarba indult, megbe­szélték a feleségével, mi­ként ad hírt magáról a frontról. Ha egy keresztet tesz a papírra, akkor jól megy a sora, ha kettőt, már baj van, és ha hármat, az már végzetesnek ígérkezik. Egyszer eltévesztette, há­rom kereszttel küldte tudó­sítását. Zokogott Piroska néni. Csak akkor nyugodott meg, amikor egy éjjel halkan megzörgette az ura az ablakát... Megihányták-vetették a feleségével, menjenek, ma­radjanak? János bácsit húz­ta a tanya, Piroska néni vágyott a városban élő há­rom gyermek közelébe. Ök is hívták a szülőket, közel lesz az orvos és gyakrabban láthatják az unokákat is. — Minek nekem orvos ? — ódzkodott János bácsi. — De talán az asszonynak jó lesz, úgyis bajlódik a vér­nyomásával. A néni a pünkösdi ünne­pekre készült. Bedagasztot­ta a kalácsot, fehér kendőt dudvát, felkötötte a paradi­csomot. — Pakoljunk, asszony! — térül t-fordult a csomagok között. Maga sem tudja, mit keresett, benézett a fió­kokba, még egyszer alapo­san megtámasztotta a ge­rendával a fészert. A tehergépkocsi vezetője feljebb tolta sapkáját: Költözés terített rá és betette a spór melletti meleg zugba meg­kelni. A gyúródeszkát lisz­tezte, amikor odagurult a ház elé a teherkocsi. De­hogy is nézett oda, figyel­mét a friss krumplis pogá­csa kötötte le. Nagy gond­dal szaggatott ki minden darabot. A kelleténél is többet pepecselt vele. Tojás- sárgájával megkente, majd a tepsit óvatosan csúsztatta a sütőbe. Halk sóhajtást nyomott el, vajon a városi tűzhely fog-e sütni? Ezt még ő tapasztotta, ismeri minden csínját-bínját. A kocsizúgásra János bá­csi feljön a kertből. A haj­lott hátú idős ember imfoo- lyog, mint juhar a szélben. Kihúzott még néhány szál — Aztán nem bánta meg, bátyám? János bácsi komótosan leakasztotta nyakából a surcot. Fájt a szíve kegyet­lenül. Dehogyis tudta lep­lezni. Mondta is a városból jött vevőnék: — Meglátják, lelkem, na­gyon jól fogják itt érezni magukat. Mi harmincöt esztendőn át voltunk itt na­gyon boldogok. Csak hét végén jönnek majd ki? Hát istenem, ha már városon így szokás. Jöttek ide Mis­kolcról is telket venni, las­san már rá se ismerni Kis- fiszahátra. Több az idegen arc, mint az idevalósi. Az ajtóra lakatot tettek. A kaput bedrótozták. Ki jönne ide hívás nélkül? Fel­rakták a szekrényt, az ágyat. A macska keserve­sen nyávogott. Piroska néni nem tudta feltenni a kocsi­ra, kiugrott a keze közül. Átszaladt a szomszédasz- szonyihoz, adjon már néha egy kis tejet a Cirmosnak... A néniké arcát ezer ránc barázdálta. Most talán újabbal szaporodott: vajon milyen lesz a városi ház­ban az élet? János bácsi is nagyokat hallgat. Ötvenhárom esz­tendeje esküdtek egymás­nak hűséget. A nincsre kö­tött fogadalom erősebbnek bizonyult minden földi hív- ságnál. Csak most ellen­keztek, amikor a tanya és a város között kellett vég­legesen dönteniük. — Hazajövök én még megkapálni a tengerit — mondja útban „hazafelé”. — Kihoznak a gyerekek ko­csival. K emény kézfogása ha­tározott emberre vall. Az adásvételre tere­lődik a szó, kínáltak töb­bet is a portáért. Mondták a tanyán, hát ellensége a pénzének? De ő kitartott az adott szó mellett. Talán ezért kerülitek el az életben az igazán nagy bajok ... Tóth Kornélia

Next

/
Thumbnails
Contents