Kelet-Magyarország, 1985. szeptember (42. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-14 / 216. szám
^Gl MELLÉKLET 1985. szeptember 14. VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Hofherr extrákkal Lám mire jó, ha egy nagy kiállítás nem ismétlődik minden évben? Az országos mezőgazdasági és élelmiszer- ipari kiállítás talán ezért is nem teljesen és nem elsősorban az újdonságok seregszemléje volt. így kerülhetett szemem elé — azon gépek mellett, amelyek talán a jövő században is dolgozni fognak — egy régi Hofherr traktor. Mit keres ez itt? — tűnődtem. Igaz, hogy nagyon megérdemli, hogy ne felejtsük el, mert mezőgazdaságunk szocialista átszervezésének úttörője volt és soha nem évülő érveket szerzett az „őskörmös” __Dehát azért a múzeum, ott a helye! Vagy mégsem? Traktorunk csillogott, villogott. Láthatólag nagyon készültek kiállítóik az alkalomra. Még olyasmivel is felszerelték, amit sohasem hordott. Teljesen mai évjáratú extrák díszítették: krómozott lámpa, zománcozott védő- burkolatok és még számos egyéb dolog. Olyanok, mintha egy mai munkavédelmi szakértő elé készülne vizsgára a kiérdemesült erőgép. Ez volt a titok nyitja. Exportáljuk a Hofherrt! Már négyet el is adtunk belőle valahová Etiópiába. Ügy mondom ezt a négyet, olyan büszkén, mintha lenne utána vagy négy nulla még. Azért mert örülök, hogy végre kikerülünk az új bűvöletéből, a más minden áron való utánzásából, amely olyan méretet is ölthet, hogy létező értékeket felejtünk el és hagyunk veszni. Nagyon tetszett a pillekönnyű Hughes helikopter, és nem mondanék igazat, ha letagadnám: bizony hosszú negyedórákat töltöttem a számítógépes pavilonban és más technikai csodák előtt kellően ámulva. Mégis „egész úton hazafelé” — mert hosz- szú a menetidő, volt rá idő — a Hofherr körül jártak a gondolataim. Könnyen tehettem, mert én még láttam döcögni, hallottam pöfögni, és ott voltam a reggeli izzólámpás szertartásnál, amint a gépész indította. Az idősebb szakik közül egész biztos seregnyi velem nosztalgiázott azon a napon. ★ Ezzel a négy export-Hof- herrel akár egy új hagyomány is nyílhatna. Sarkan- tyúzzuk csak meg a fantáziánkat ! A figyelmet lankasztó és a képzelő erőt lustító rengeteg műszaki újdonság mellett még itt él közöttünk egy sor olyan szerkentyű, amely — megfelelő extrákkal feldíszítve — még mindig, vagy éppen már megint exportképes. A fejlődő világ, de még a tőlünk alig lemaradott is, a világválság során kifogyott a pénzből, és ráébredt, hogy beéri ő az atomkor és a csúcs-mikroelektronika vívmányai nélkül is működő berendezésekkel is. Nézzünk csak körül magunkon. Vajon a tarpai szárazmalom, vagy a túristvándi testvére, a vízzel működő mennyire lenne idegen egy indiai faluban. És a tervrajzán, meg a hozzá szükséges hozzáértésen kívül nem is kell hozzá mást exportálni, mert helyi anyagokból elkészíthető. És még a bonyolultabbal kezdtem, ha a két malmot említem. A paraszti iparosság eszközei, amelyek, ha megmaradtak múzeumok díszei, vagy egészen öreg emberek használati tárgyai, mind-mind olyan cikkek lehetnének, amelyek az emberiség éhező egyharmadának teljesen újdonságul szolgálnának. Ijesztően nagy szám ez, a teljes, úgynevezett harmadik világ. Egyúttal óriási üzlet, mert éhen veszni azért nem hagy egész országokat a civilizáció. ★ Ha üzlet, akkor a fejlett Nyugat már fel kellett, hogy fedezze. Meg is tette. Csakhogy ott a lényegesen előrébb haladott műszaki fejlődés már ténylegesen a múltévá tette a még használható hagyományost. Elsősorban az eszközöket persze, de ha jobban utána gondolunk, nem csak az eszközök hiányoznak. A mezőgazdasági technológia is annyira iparosodott, hogy ami Afrikától elválasztja az már nem szakadék, hanem óceán. Szabolcs-Szatmárunkban ebben is lenne felfedezni való. Fél évszázados tartamkísérlet bizonyítja Westsik Vilmos igazát, hogy a homokon is lehet eredményesen gazdálkodni, megélni. Itt helyben is nehéz volt ennek a tételnek az igazát kísérletekkel igazolni és a kis földjeiken gazdálkodó parasztokat meggyőzni róla, de sikerült. A homoki gazdálkodás e keserű dolog, de alkalmas növényekkel és a körülményekhez igazodó, azt felfedező % a szükségből erényt kov. búi kutatással még a Nj «ég homokdombjai is felvirágoztathatok. Milyen zsebkendő- nyi ez a terület más homokországokhoz hasonlítva. Lehet, hogy egyes mezőgazdászok most felhördülnek, hogy a sivatag azért csak sivatag. De az is lehet, hogy Westsik Vilmos hozzátenné: azért vizsgáljuk csak meg! ★ Annál is inkább, mert amikor ő és egy másik úttörő, Teichmann Vilmos elkezdte munkáját, szintén nagyon reménytelennek tűnhetett vállalkozásuk a kicsinyhitű- ek előtt. Alkottak és felkutattak azonban egy sereg olyan növényfajtát, ami -— hogy visszakanyarodjunk a Hofherr-hasonlathoz — ugyancsak nem mondható ma már sem modernnek, sem nagyüzeminek, sem intenzívnek. Egy részük még tenyésztésben is van, más részüket újra felfedezik a néhány aranykoronán erőlködő tsz-ek addig is, amíg rá nem szánják magukat az erdősítésre. Lényeg az, hogy hogy megvannak. Él az igénytelen kisvárdai lucerna, az innen származó hírneves rozs, a már-már elfeledett szöszösbükköny (csak „őrült” öreg gazdászok vetnek ma már takarmánykeveréket). Lehet, hogy feltámad Felső-Szaboics régi-régi burgonyája a kisvárdai Rózsa, a Gülbaba. Talán kivétel nélkül valamennyi őshomoki kultúra rövidesen újra termelésbe vonható lenne, ha valaki „felszerelné extrákkal”, vagyis elvinné a hírét oda, ahol ez számít modernnek és az egészen szuper- modernre se pénz, se igény, se tudás nem találtatik. Adaptálásról lenne szó, ami könnyen mehetne, mert bár majdnem múzeumi (vagy teljesen) relikviák feltámasztásáról lenne szó, de a szakemberek legtöbbjében, sőt előlegezzük meg a bizalmat; valamennyiben élő emlék van még ezekről. Látták, hogyan vetik, miként ápolják, tudják a betegségeit és azt is, hogy milyen földön, milyen tájon, mit igényel. ★ El kell ugyanis menni a Hofherrel Etiópiába, mert aki eddig csak faekét látott az riem nagyon tudja mit kell kezdeni a masinával. De hát meg tudjuk mi ezt tenni! Ismerek egy kutató intézeti kandidátust, aki Nyíregyházát egy évre felváltotta Jemennel, és meg tudta tanítani az ottaniakat a gazdálkodásra. Kicsit belekopaszodott, de a végén mindenki elégedett volt a másikkal. Vagy ugyancsak Nyíregyházán él egy KITE szaktanács- adó, aki Mexikóban, a kukorica szülőhazájában honosította a nádudvari kukorica termesztési rendszer szisztémáját. Ö is karcsúbb lett vagy tíz kilóval a szerződés lejártával, de az üzletből nem lett kudarc, szellemi energiánk exportja imigyen megvalósult. Az átvivő tényező, ami szűk keresztmetszet lehetne, tehát megvan. Agrárértelmiségünk, aminek méltán akadnak tisztelői szerte a világban, egy olyan korban nevelkedett, amikor pusrtán a tájékozódás okán a teljes mezőgazdasági fejlődést át kellett, hogy tanulmányozza. Fejlettebb országokban sokkal hamarabb dönt a hallgató a szakosodásról. Ezáltal abban a stúdiumban képzettebb lesz ugyan, de nem lesz olyan sokoldalú. Vegyünk példának egy Nyírségből „szalasztott” nem rég végzett mérnököt. Ha nem ért kellőképpen a talajtanhoz, akkor a homokon is éhenhal, meg a feketeföldön is. Ha nem jó növényvédő, megeszi a hernyó meg a fuzikládium az almáját és még sorolhatnám. Egészen speciális képzés csak nem olyan régen van. ★ A gazdálkodást veszélyeztető tényezők sokasága és sokoldalúsága régen is univerzálissá kellett, hogy tegye azt, aki a földből akart megélni. Legyen az utolsó tétel az extrákkal felszerelt Hofherr apropóján az a semmi kézzel fogható dologban nem manifesztálódott tudás és hagyomány, ami nélkül sem a föld, sem a régi jó fajta, sem a kézhez álló eszköz és egyszerű ipar nem hozott volna semmilyen eredményt. Ez már tényleg majdnem megmosolyogni való, hogy ismét oda akarom állítani az eke szarva mellé, de az idős gazdák tapasztalatát sem szabadna hagyni velük halni. Olvasom Luby Margit szociográfiáit. Ha akkor íródtak volna, amikor még alkalmazták a benne leírtakat, akkor szabályos tankönyv lett volna a nevük. Farkas József mátészalkai szekereinek rajzai nemcsak az udvaron álló eszközök másai, hanem egy évszázados fejlődésen átment eszköz letisztult, célsze- rűsödött, emberhez idomo- dott használati tárgyának csúcsa. A kalmár rosta, amit kézzel hajtanak, szintén eszköz, de nemcsak az, hanem egy hosszú kényszerű kísérletezgetés vége — ma is használják a kendertermelők. Se vége, se hossza nem lehetne egy ilyen fejtegetésnek, különösen, ha néhány szakember ötletrohamszerűen egyszer pusztán ebből a célból összedugná a fejét. Olcsó szórakozás — tehetné hozzá akárki —, kockázat nélküli agytorna. Álljon itt még egy üzlet híre ugyancsak a vásárról. Tárgya patkányfogó, címzettje Kenya. Nem a készülékről magáról van szó. hanem egy ilyet készítő üzemről. Ehhez egy döbbenetes szám: A fejlődő országok amúgy is siralmas termésének negyven százalékát megeszik a patkányok. Bizony ott emberek élnek és vevők lennének tapasztalatainkra. A régiekre is, és mivel kevés a pénzük, arra méginkább. Esik Sándor VOLT-E TORNYA VALAHA? Szamosszeg régi temploma Már csak a Templomvég falurésznév emlékeztet Sza- mosszegnek arra a korábbi templomára, amelyik helyett Borovszky Samu nagy monográfiája szerint 1848—1863 között építették a mostanit a Toronyvég nevű falurészen. Az utóbbi név mindenképpen az új templom felépítése után keletkezett, az előbbi viszont lehet jóval korábbi eredetű is. De egyben megegyeznek: nagyon beszédesek. Elmondják azt, hogy az új templom toronynyal épült, a réginek viszont a XIX. században már biztosan nem volt tornya. Kérdés, vajon torony nélküli volt-e ez az elpusztult régebbi templom kezdettől fogva? Történeti adataink erre vonatkozóan nincsenek. Diákköri emlékeimből is csak azt a hagyományt tudom megemlíteni róla, hogy az akkori — 20—30 évvel ezelőtti — legidősebbek Ráctemplom néven emlegették. Ez a név itt nem egykori szláv lakosságot tételez fel, hanem csak azt jelzi, hogy az 1551-ben Szamosszegen is bekövetkezett reformáció előtt ebben a templomban keleti rítus szerint tartották a szertartásokat. Ezt erősíti meg az a tény is, hogy a Be- rengari Jakab és Bonofatoi Rajmund pápai collectorok által 1332—1337 között készített pápai tizedjegyzékben nem szerepel Szamosszeg, minthogy nem a római egyházhoz tartozott. E Ráctemplom egykori helyét a mai lakosság is ugyanoda rögzíti, ahová diákkorom idősei helyezték. A mai Lac- finádor utca keleti végének elágazásába, ahol ebből ak utcából keleti irányban: á mai Toldi utca és déli irányban a népiesen Ötemplom- vég néven emlegetett utca nyílik. Az 1940—1950-es évek öregjei egészen pontosán még azt is meg tudták mondani, hogy az akkor Dienes Antal és Kiss Ernő birtokában levő telkeken állt a2 egykori templom, f Természetes, hogy ennyi hagyományanyaggal nem nagyon volna mit kezdenem. Kezembe került azonban Lázár deók-nak az 1528-ban készült térképéről egy hasonmás változat, melynek alapján nagyon tanulságos észrevételeket lehet tenni helységünk régi templomának történetéről. A gót betűs térkép a településeket mindenütt legjellegzetesebb korabeli épületük rajzával jelzi. Így községünk Zeg neve mellett is egy templom áll. Meghökkentő azonban az a rajzon, hogy ennek a templomnak nemcsak tornya van, hanem még fallal is körül van véve. Nem gondolhatunk itt a térképrajzoló szeszélyére, hanem csak a korabeli valóság ábrázolására, minthogy a szomszédos Pali (=Őpályi) községet fal nélküli tornyos templommal, Dobos (=Pusztadobos) községet pedig várral jelzi. Maksai Ferenc kutatásai alapján pedig hitelesen tudjuk, hogy Öpályi már a középkorban monostoros hely volt, Pusztadobos várának emléke pedig Árpád-kori okleveleinkből mutatható ki az 1296-ban felbukkanó castrum Kokoth (==Kokad vára) adattal. , A torony és az erődítményfal valószínűleg az 1600-as évek elején pusztulhatott el ^ a tatárok támadásának a kö- '.vetkezményeként, amikor magának a falunak is jelentős része elpusztult. Befejezésül még hangsúlyt kívánok adni annak, hogy az itt megírt nagy valószínűséggel bíró lehetőséget egy helyszíni régészeti kutatás hitelesítheti teljesen. Sajnos, ilyen kutatásra még a távoli jövőben sincsenek kilátások Szamosszegen. Arra azonban van lehetőség, ha a jelzett területen talajmunka vagy építkezés alkalmával nyomokra talál a lakosság, és bejelentéssel él a legközelebbi múzeumigazgatóságnál, hogy szakembert küldjenek ki a terep felmérésére, esetleges tájékozódó jellegű ásatások végrehajtására. — Erre való figyelmeztetésként írtam meg elsősorban elgondolásaimat. Balogh László A cigány nyelv és a zene múltja II magyar zene és a cigányzene — Liszt Ferenc tévedése — József főherceg „Romano csibákero sziklaribe, azaz: Czigány nyelvbeli tudomány” c. könyve (1888) mellékletének, a ponori Thewrewk Emil egyetemi tanár által írt ún. czigány encyclopae- diónak a legértékesebb része az, amely a magyar zene és a cigányok zenéjének a kapcsolatával foglalkozik. Jól kidomborodik ez a Vasárnapi Üjságban napvilágot látott 4 részes ismertetésből is, hiszen a recenzens dr. Hermann Antal szintén kitűnő gyűjtője és szakértője volt a cigánydaloknak. Hermann jól tudta, hogy a „grammatikából kivonatot készíteni nemigen alkalmas dolog... mi itt csak tájékoztatást akartunk nyújtani a vaskos kötetről” és főleg a cigányzenéről. Thewrewk professzor szerint: „A dolgot Liszt Ferenc tette vitássá a cigányokról és magyarországi zenéjükről írt hírhedt francia könyvé ben, mely Párizsban 1859-ben jelent meg és magyarra is le van fordítva. Több írónk szólalt fel Liszt elmélete ellen, ki a magyar zenét cigány eredetűnek állítja. Brassai Sámuel, Simonffy Kálmán, id. Ábrányi Kornél, Bartalus István, Mátray Gábor és még sokan mások, többen névtelenül”. Liszt felfogása ellen a legfőbb bizonyíték: a magyar nyelv hangsúlya! Thewrewk ezt így fejezte ki: „a magyar zene hangsúlybeli törvénye ugyanaz, ami a magyar nyelvé. Az igazi magyar dallamot csak úgy lehet idegen szöveggel énekelni, hogy a szavakat magyarosan accen- tuáljuk. A magyar az első szótagot accentuálja, az európai cigányok legrégiesebb tájszólása, a görög pedig kevés kivétellel az utolsót.” Ezt a hazai cigányság már „úgy megszokta, hogy most a maga nyelvét is, lemondva eredeti accentusáról, magyarosan ejti”. Tény, hogy Magyarországon fejlett és jellegzetes magyar zenét találtak a később ide vándorló cigányok, pl.: a Szent Gellért legenda kézi malmot hajtva gabonát őrlő szolgáló lányának szép éneke. Végül is 1873. január 13-án Liszt Ferenc szóban „elismerte a rhythmusi bizonyíték döntő voltát, de azzal a kikötéssel, hogy a cigányok mégis vittek be valamit a magyar zenébe, és ez a harmónia. Ezt meg lehet engednünk. ..” A cigány encyclopaedia — egyebek között — megemlít néhány híres magyar cigányzenészt is: Bihari Jánost, Boka Károlyt, Czinka Pannát, Martinovicsot. Híres cigány zeneszerzők voltak: Bihari, Csermák, Lavotta, Rózsavölgyi, Svastits. Megmaradt, hogy a virtuóz muzsikus Czinka Panna többnyire pipázva hegedült, s olykor segített is a kovácsműhelyben férjének, aki nemcsak kitűnő kovács-cigány, de híres bőgős is volt. Mindenesetre egyetérthetünk a tudós Thewrewk professzorral: „Ha zenénk eredetére nézve tévedett is Liszt, de azzal, hogy ő e nemzeti kincsünket páratlan művészetével és ragyogó tollával országnak-világnak elő tolmácsolta, halhatatlan érdemeket szerzett magának.” Régebben a cigányság Magyarországon főleg származási, nyelvi és zenei szempontból foglalkoztatta a közvéleményt; ma társadalmi beilleszkedésük és felemelkedésük van előtérben. Mai vélekedésünk kapcsán azonban nem árt figyelembe venni elődeink ez irányú jelentős tudományos közléseit, és munkásságát. Ügy vélem, hogy József főherceg, a cigány nyelv nemzetközileg elismert tudósának, majdnem 100 éves „Cigány nyelvtan”-a igazán megérdemelné a hasonmás kiadást. Dr. Fazekas Árpád
