Kelet-Magyarország, 1985. augusztus (42. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-30 / 203. szám

1985. augusztus 30. Keiet-Magyarország 5 Kecskeméten augusztus 30 —31-én és szeptember 1-én rendezik meg tizedik alka­lommal a népzenei találkozót. Szakelőadások hangzanak el, s bemutatkoznak a résztvevő csoportok a Kecskemét kör­nyéki településeken, az utol­só napon népművészeti vá­sár lesz, s emlékezetesnek ígérkezik az a monstre mű­sor, ahol a festői környezet­ben lévő szabadtéri színpa­don valamennyi csoport fel­lép. Megyénket a kőmőrői, illetve a tarpai népdalkörök képviselhetik. A csoportok a penyigei Zöld Mező, illetve a tarpai Esze Tamás Tsz tá­mogatásával vesznek részt a találkozón. A képen: a kö- I mörői népdalkör. (m. k.) ic Elsősegélynyújtók Tan- kán. A tiszavasvári Pethe Ferenc Általános Iskola első­segélynyújtó úttörői képvi­selték megyénket Zánkán, az augusztus 17. és 28 között megrendezett országos verse­nyen. Vajda Sándorné tanít­ványai kitűnően szerepeltek, megszerezték a verseny har­madik helyét. KANDALLÖK ÉS CSE­RÉPKÁLYHÁK. Ausztriá­ban, a Fertő-tó melletti Gols városkában vett részt egy ipari vásáron kandallóival és cserépkályháival a Kommu­nális Szolgáltató Vállalat. Húsz kandallóra már a vá­sáron megrendelés érkezett, de további üzletekről folynak tárgyalások Graz környéki kereskedőkkel. ELFELEJTHETJÜK Á SORBAÁLLÁST? Kiegyensúlyozott tankönyvrásár Rekonstrnkció KISZ-védnökséggel Védnökséget vállalt már­ciusi küldöttgyűlésén a Pa­píripari VáRalait nyíregyházi gyárának KISZ-szerveaete a hullámai zeniben folyó re- iknmstruikaió foiötit. A KISZ- togdk eddig már egymillió kétszázezer forintnyi társa­dalmi munkával járultak hozzá a hatszázmiMiiós beru­házás sikeréhez, amelynek következtében modem gépen több és jobb minőségű bul- üámpapír készülhet a gyár­ban, és korszerűsödik az anyagmozgatás rendszere, valamint a feldolgozás is. A próbaüzem ugyan már a hét elején megkezdődött, de ez óv végéig még komoly szak­ipari feladatok várnak a KISZ ^fiatalokra a nyíregyhá­zi papírgyárban. 110-es SZAKKÖZÉPISKOLA? Idén először, a szeptember el­sején három órakor kezdődő tanévnyitó ünnepségen olyan el­sősök Is részt vesznek a nyír­egyházi 110-es szakmunkáskép­ző iskolában, akik négy évig lesznek ott diákok, s tanulmá­nyaik végeztével a szakma mel­lé (vegyészélelmiszer gépszere­lő, illetve épltőgépszerelő) érett­ségi bizonyítványt is szereznek. Természetesen továbbra is sze­rezhetnek szakközépiskolai érett­ségit a UO-esben azok is, akik már szakmunkásként dolgoznak. (A levelező tagozat évnyitója hatodikén délután fél háromkor lesz.) Ilyen nyugodt tankönyves sze­zonról már évek óta nem szá­molhattunk be, ezúttal sikerült a korábbi gondok nagy részét megoldani és zökkenőmenteseb­bé tenni a forgalmazást. Nyír­egyházán a jósavárosi Váci Mi­hály Könyvesbolt foglalkozik a tankönyvek rendelésével és ér­tékesítésével. Ojhelyi Istvánné- tói arról kaptunk tájékoztatást, hogy a könyvek 70 százaléka már az iskolákban van, elvileg minden tankönyv megvan, ami itt hiányzik, az a néhány általá­nos iskolai tétel a budaörsi rak­tárban várakozik a szállításra. Közte van a nyolcadikosok új földrajz és biológia könyve, ami legkésőbb a jövő héten megér­kezik. Évek óta nem volt Ilyen szép arányú a kötelező olvasmányok megjelenése, a kiadók igyekez­ic Megkezdődött a beköl­tözés a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola kollégiumába. Elsőként a KISZ-tisztségviselők foglal­ták el helyüket, hogy még a tanév megkezdése előtt meg­vitassák a mozgalmi év fel­adatait. A kétnapos vezető­képzőben — augusztus 28-án és 29-én — szó lesz az ifjú­ságfelelősi rendszerről, a hallgatóknak a főiskola fó­rumrendszerében betöltött szerepéről, a KISZ és a vá­ros kapcsolatáról. Orosz Ma­rina főiskolai hallgató a ti­zenkettedik VIT-en szerzett élményeiről tart beszámolót. tek mindhárom korosztályról, a kisiskolásokról, a felsősökről és a középiskolásokról gondoskod­ni. Kapható az új Ablakzslráf, viszont már szétkapkodták az Első meséskönyvemet. Magyar klasszikusaink közül a Bánk bánt, Az apostolt, Arany balla­dáit újra kiadták, s megje­lent Ibsen Vadkacsája, amit na­gyon régóta hiába kerestünk. A könyvesboltosok tehát túl vannak a nehezén, most már az iskolai tankönyvfelelősökön a sor. Helyenként változó, milyen kulturáltan oldják meg az áru­sítást. A bolt ajánlati*: legyen a könyv az Iskolapadon, ebben segíthetnek az osztályfőnöknek az erősebb gyerekek — és fe­lejtsük el a sorbaállás régi „emlékeit”! (be.) if Veszteségből nyereség. Fogyasztási és szolgáltató le­ányvállalatot alakítottak ja­nuárban a nyíregyházi Di­vat Ruházati Vállalatnál. A korábban veszteségesen mű­ködő ágazat, a méretes ruha­szalon, az átszervezést köve­tően már az első fél évben háromszázharminc ezer fo­rint nyereséget könyvelhetett el. FINISÉHEZ ÉRKEZETT ezen a héten a munka a Vörös Október Ruhagyár vá- sárosnaményi üzemében, pe­dig a közel hatszáz dolgozó­ból már harmadik hete csak negyvenen járnak be, a töb­biek szabadságon vannak. A látszólagos ellentmondás oka egyszerű: ilyenkor csak a gondnokság és a TMK dolgo­zik. A szabadságolások vé­gére, szeptember másodikára a munkások szinte teljesen új üzemben kezdik el a mun­kát. Felújítják a gépeket, új felületet kapnak a falak. Az előzetesen elkészített ütem­terv szerint haladnak a mun­kálatokkal, így semmi aka­dálya nem lehet, hogy jövő héten ismét elkezdődjön a termelés. VITORLAZOTÁBOR MARLÁBON. Az MHSZ két évtized Óta most szervezett először vitorlásrepfilő-tábort Makiáron, ahol csak­nem félszáz bazai és csehszlovák vitorlásrepúlff táv-, magassági és célrepüléseket hajt végre a táborozás Ideje alatt. (MTI fotó. Sza­bó Sándor felvétele) Rágjunk többet SZABÓ-VARRÓ ÉS RISELÓ TANFOLYAMOT szervez a „Móricz” Mű­velődési Ház. Beiratko­zás: 5 és 6-án, 17—18 óra között a Bethlen G. u. 24-ben. Telefon: 10-462. (1353) A LEGEREDMÉNYESEBB SZEMLE Megyénk úttörőgárdistáinak sikere Elsők lettek Szabolcs-Szatmár megye úttörőgárdistái az augusz­tus 15—28-a között Zánkán meg­rendezett IX. országos úttörő- gárda szemlén. Megyénket 140 pajtás képviselte. Az úgyneve­zett gárdajellegű ismeretekből valamennyien versenyeztek. A hat szakalegység, a honvéd, ha­tárőr, munkásőr, egészségőr, rendőr, tűzoltó versenyeken csak az adott szakalegység mér­te össze tudását a többiekkel. A járőr, közlekedési, egészségőr, lövész és tűzoltó ismeretekről számot adó gárdaversenyen me­gyénk a második helyet, a szak- alegységi versenyen az első he­lyet szerezte meg. A rohampá­lya teljesítésében szintén ők bi­zonyultak legjobbnak a 19 me­gye és Budapest csapatai előtt. Menetdalversenyen ötödikek lettek, és így összesítésben a szabói cs-szatmáriak állhatták fel a dobogó legmagasabb foká­ra. A Magyar Ottörök Szövetsé­ge és az Úttörőgárda Országos Parancsnoksága díszes nerlegét kapták, valamint különdijat a honvédelmi minisztertől. az MHSZ-től a lövész- és a járőr- versenyben nyújtott kimagasló teljesítményért. A megyénket képviselő pajtásoknak eddig ez volt a legeredményesebb úttörő- gárda-szemle. FELKÉSZÍTÉS — KÜL­FÖLDÖN. Csehszlovákiába utaztak a záhonyi KISZ-ve- zetők, hogy éves felkészülé­süket megtartsák. Az üzem- igazgatóság ifjúsági szerveze­te a kassai vasútigazgatóság vendégszeretetét élvezi, s a határ melletti Cékén tájéko­zódnak a következő időszak feladatairól. A kilencven fia­tal többek között bel- és kül­politikai kérdésekről hall előadást, az üzemigazgatóság ifjúsági feladatait vitatja meg a csütörtök délutántól vasárnap délig tartó prog­ramban, amit a szabad idő­ben kulturális és sportren­dezvények színesítenek. KÉTMILLIÓ FORINTOT bizto­sit a helyi általános Iskola tor­natermének építésére a Tiszai Kőolajipari Vállalat nyírbogdá- nyi gyára. Az érdekeltségi alap­ból átutalt összeg segítségével elkészülő modern tornaterem — a községi tanáccsal kötött egyez­ség alapján — az olajfinomító dolgozóinak sportolására is le­hetőséget nyújt, ráadásul so­kuknak a gyermeke tanul a nyírbogdányi iskolában. az üzem szocialista brigádjai to­vábbi segítségként vállalták, hogy az építkezést két kezük munkájával is segítik. if Zöldborsó minden meny­nyiségben. Hazai piacra és szocialista exportra mintegy hatezer tonna zöldborsót dol­gozott fel a Nyíregyházi Kon­zervgyár a nyár folyamán. if Szúnyogok ellen. Az országban csak két helyen gyártják a különösen nyá­ron keresett szúnyoghálót A Kemecsei Állami Gazdaság az egyik. A szabolcsi gazda­ság hatszázezer négyzetméter hálót készített és értékesített, s ezzel 13 milliós árbevétel­re tett szert. PAPlROLIMPIA. A Cse­peli Papírgyár fogadta az el­múlt hétvégén az ország ha­sonló üzemeinek ezerkétszáz dolgozóját a Hl. Papírolám- pia eseménysorozatain. A nyíregyházi gyárat — több -sportágban — közéi százan képviselték a hagyományos tömegsportrendezvényen, amelyet különféle kulturális rendezvények is színesítet­tek. A nyíregyháziak összesí­tésben a hatodik helyet sze­rezték meg tizenöt csapat köziül, férfi kézüabdaesapa- ítuk pedig ezüstérmes lett. Ma este a televízió második műsorában: A császárság jegyesei. (Kezdés: 21,15 órakor) B ár a kőkorszaki emberek nem rohanhattak a fog­orvoshoz, és a fogkefe sem tartozott tisztálko­dási eszközeik közé, mégis egészségesebb rámá­ik voltak, mint a huszadik századi leszármazottainak. A történelem előrehaladtával az embereknek egyre több gondot okozott a fogfájás: erre a következtetésre jutott a glasgow-i egyetem fogászati szakértője. Dr. Dorothy Lunt tanulmánya a Skóciában fellelt ős­kori csontvázak megvizsgált fogazata alapján megálla­pítja: a kőkorszakban és a bronzkorban élt emberek fogainak csak két százaléka volt lyukas. Vaskori őse­ink fogainak már 4,1 százaléka szorult volna kezelésre, a középkorban pedig a fogaknak átlagosan hat százalé­ka okozott fájdalmakat, álmatlan éjszakákat tulajdo­nosaiknak. A 19. század végére ez az arány már 16 szá­zalék volt, s a jelenlegi állapotokat tükröző adatok en­nél még elkeserítőbbek. Lunt adatai szerint Skócia 12 éven felüli lakosságának kilencven százaléka jár rend­szeresen fogorvoshoz. A következtetés mindebből: fogunk is megsínyli a civilizáció ártalmait. A rágást nem igénylő puha húsok, pépes ételek, krémek, sütemények csak ártanak foga­inknak. Bét régi orvosi ügyeletek BETEGELLÁTÁS: Nyíregy­házán munkanapokon 19 órá­tól, másnap reggel 7 óráig a városi központi rendelőinté­zetben, — Vöröshadsereg útja 14., telefon: 11-000 — tartanak ügyeletet. Az éjszakai ügyelet munkanápokon csak a nyír­egyházi betegeket fogadja, mert a városkörnyéki közsé­gekben a helyi körzeti orvo­sok tartanak készenléti ügye­letét. Hét végén, szombaton reg­gel 7 órától hétfő reggel 7 óráig van állandó orvosi szolgálat a központi ügyeletén. Ott látják el ez idő alatt a Nyírtelekről, Kálmánházáról, Kótajból, Nagy- cserkeszről, Nyírpazonyból, Nylrturáról és Sényőről érke­ző gyermek is felnőtt betege­ket is. INJEKCIÓKAT felnőtteknek és gyermekeknek a Vöröshad­sereg útja 16. és Jósaváros- ban, a Korányi köz 2. szám alatti rendelőben adják be szombaton és vasárnap 8 órá­tól 12 óráig. FOGÁSZÁT: ezen a héten szombaton, vasárnap a Vörös- hadsereg útja 14. szám alatt van ügyelet, ahol csak sürgős esetekben fogadják a betegeket reggel 8 órától 12 óráig. GYÓGYSZERTÁRÁK: Nyír­egyházán az állandó éjjel­nappalos ügyeletes a Szabad­ság téri (Korona épületében lévő) gyógyszertár, mely szom­baton és vasárnap folya­matosan nyitva tart. A nap­pali nyltvatartás rendje 7 óra 30 perctől 20 óra 30 percig. Az éjszakai ügyelet csak sürgős esetekben ad ka gyógyszert. Minden szombaton nyitva tart a Bocskai u. 61. sz. alatti gyógyszertár, 7 óra 30 perctől 16 óráig. Állatorvosi ügyelet: ezen a hétvégén szombaton reggel hat órától hétfő reggel hatig az I-es körzetben (Nyír­egyháza, Nyírszőlős, Kálmán- háza, Butyka, Vadas) dr. Gu- bicz Pál (Nyíregyháza, Puskin u. 22., telefon: 18-047) tart ügyeletet, a H-es körzetben (Nyíregyháza-Oros, Nyírpa- zony. Napkor) pedig dr. Pon- csák Miklós (Oros, Magyar u. 10., telefon: 25). Augusztus 30., péntek KRÓNIKA RÓZSA NAPJA A Nap kél 6,00 órakor, nyugszik 19 óra 29 perckor. A Hold kél 19 óra 57 perc­kor, nyugszik 5 óra 35 perckor. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1910. augusztus 30-án szü­letett Budapesten a magyar származású világhírű fran­cia építész és építészeti Író, Pierre Vago, magyar ne­vén Vágó Péter, Vágó Jó­zsef építész fia. Tizennyolc éves korában került Franciaországba, s diplomáját 1932-ben szerez­te meg a párizsi École Spé- ciale d’Archltecture-on; a főiskolán Perret tanítvá­nya volt. Még főiskolai baUgató korában, 1932-ben főszerkesztője lett a ma építőművészetét propagáló népszerű párizsi folyóirat­nak, 1950 óta pedig a fo­lyóirat szerkesztő bizottsá­gának az elnöke. 1932-ben szervezte meg a Nemzet­közi Építész Szervezetet, amely a következő évben Moszkvában tartotta első kongresszusát. 1957 őta a toumai Superieurs d’Archi­tecture tanára. Tervező építészként 1934 óta működik. Különösen a második világháború befe­jezése után jutott jelentő­sebb feladatokhoz. így — egyebek között — ő készí­tette el Arles, Tarascon és Le Mans városok rendezé­si tervét. Sokfelé tervezett lakótelepeket, lakóházakat, könyvtár- és kereskedelmi épületeket. Számos francia és nemzetközi kitüntetés birtokosa. Várható időjárás ma es­tig : Egyre többször, és hosszabb időre csökken a felhőzet, de eső, zivatar még bárhol lehet. Az erős, helyenként viharos északi szél pénteken kissé mér­séklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénte­ken 20 és 25 fok között várható. Távolabbi kilátások szom­battól keddig: Egyre több napsütés várható, tartós csapadék nem valószínű. A hőmérséklet fokozatosan emelkedik. A legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet eleinte 10, 15, majd 12, 17 fok között várható, a leg­magasabb nappali hőmér­séklet eleinte 21, 26, majd 23, 28 fok között lesz. Je­lentős mennyiségű (leg­alább napi 5 mm) csapa­dék az ország területének 20 százalékán várható. Megér egy mosolyt — Mivel foglalkozik mint nővér? — Elsősegélyt nyújtok a betegeknek, amikor véget ét a látogatási idő. ★ — Hogy tudta Péter el­venni ezt a nőt? Legalább egy kicsit lenne alacso­nyabb! — Állítólag kétszázez­re van... — Akkor viszont a nő egy ostoba liba. Az ő he­lyében nem mentem vol­na hozzá! *5* 11-277 Hírügyeletes: PAPP DÉNES fcgraalg KÉPEK | Időjárás

Next

/
Thumbnails
Contents