Kelet-Magyarország, 1985. augusztus (42. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-03 / 181. szám
HÉTVÉGI MKUÉKLET Mau pássá nt emlékezete--------Egy~1^rriéF^története^ ^ 1850—1893: negyvenhárom év története Guy de Maupassant élete, a klasszikus francia író, a Gömböc, a Szépfiú, Az örökség, az Egy asszony életének alkotójáé. Egy karrieré, egy korszak hű festőjéé. 1850: végeit 'ért a forradalmak ikona Európában, ekkoriban született például a mi Mikszáth Kálmánunk, ekkor kezdődött egy olyan idő, amely átmenet volt a századvég felé: se hiideg, se meleg, amelynek a mélyén oly utálat, oly undor dermedt, hogy így vagy úgy tovább kellett rajta jutni. Guy de Maupassant egy normandiai kisne- mes és egy irodalomrajongó, emancipálódott asszony gyermeke, aki nagyon hamar arra ítéltetett, hogy külön utakon járó — magyarán: elvált — szülők fiaként nőjön fel érzékenyen, s ide-oda csapódva élje át ezt a korszakot. Apja is, anyja is kispolgár. Apja Párizsban, anyja Normandiában. Apja taistőzs- dés, anyja Flaubert régi jó ismerőse, a művészet szerelmese. Maupassant szülőföldje lakóinak, a normandiai halászoknak, parasztoknak és kis- nemesekmek az életét elkerülte, húszéves koráig éppen csak belekóstolt: ekkor Párizsban a tengerészeti, aztán a kulturális minisztérium hivatalnoka lett — rövid katonáskodás után. A katonáskodás nem is volna érdekes, ha nem a francia-porosz háború, a kommün idejére esne. Az utána következő majdnem egy évtizedes hivatalnokos- kodás a kispolgári lét gyakorlása. Ugyanakkor — Gustave Flaubert, az anyai jóbarát révén — az írói mesterség elsajátításának is a korszaka. Verseket, elbeszéléseket, karcolatokait, drámákat ír úgy, hogy Flaubert hétről-hétre megbírálja őket. Legalábbis így a legenda, az írói följegyzés. (Majd elkövetkezik a Zolával való megismerkedés. Hat fiatal, aki mind-mind Zola rajongója, csütörtökönként Zolánál találkozik, elhatározza, hogy elbeszélés- gyűjteményt ír az 1870—71- es francia-porosz háborúról. Maupassant történet: a Gömböc. Illés Endre azt jegyzi meg róla, hogy mélyebbet, szélesebbet lehet ugyan még alkotnia, de remekebbet már aligha. A Gömböc esztendeje 1879. Maupassant ékkor huszonkilenc éves. Otthagyja fiatal írótársait, s ezután egyedül magának, azaz művészetének él. Ez az, ami egy karrier története. A Gömböcből, a Szépfiúból, elbeszéléseinek tiszteletdíjából lakást, mast, jachtot, függetlenséget vásárol, amely azonban — miként Illés Endre rámutat — csupán egy jómódú korabeli ügyvéd életével vetekszik. Egy jómódú polgáréval. Egy liberális polgáréval. Mert Maupassant körülbelül az. Hazafi, akinek legnagyobb élménye a szégyenletes vereség 1870—71-bein, a gyáva, a nagyhangú kispolgárok, és élvhajhásiz nagypolgárok, a lejárt idejű grófok, az ál „szo- cik” veresége. Az undor, a kétség járja át Maupassant írásait — csak talán a szegények, a normandiai parasztok, halászok azok, akiknek felmentést ad. Némely története Móricz Zsigmondi — Móricz Zisig- mond-i fordító nélkül, mármint .magyarul. (A Gömböc fordítója, Kosztolányi Dezső például következetesen ga- najit ír — a lótrágya helyett, ami mégsem ugyanaz, noha Maupassant némely története a francia paraszti élet mély ismeretéről tanúskodik, amelyek finomkodás nélkül mutatják való életüket.) A második császárság, a harmadik köztársaság kiábrándultja, aki már sem a császárságban, sem a köztársaságban nem hisz, de egyelőre az új 'erőkben sem: új erőt ugyanis nem lát, legföljebb — mint írtuk — a szegényék tisztaságát. Ám a inem balzaci freskó, a nem balzaci tükör, ám maupassant-i finom valóság- látás és remeklés nem kevés. Nemcsak kora, az egyetemesebb idő művésze is a 125 éve született író. Győri László Zárpattintó vasfű, álmot hozó kígyófü Varázserejű növények a Nyírségben Több évszázados népi bölcsességből ered az a mondás, hogy fűben-fában orvosság van! Valóban, a herbáriumok, a füveskönyvek tízezerszámra ismertetik a gyógynövényeket és azok gyógyító erejét. Most viszont csak a mitikus növényekről szeretnék írni, azokról, amelyeknek természetfeletti képességet, különös varázserőt tulajdonítanak. Papp János Kállósemjén- újfaluréti juhász 1885. augusztus végén született, tehát most lenne száz éves. Mivel az apja, nagyapja is juhász volt, nem csoda, hogy ismerte az erdők- mezők virágait, köztük a vasfüvet is. 1961 nyarán az alábbiakat mesélte el: Valamikor vót ez a vasfű. Édesapám azt mesélte, hogy itt az erdő szélibe vót két vasfű. Ha keresztülment rajta a béklyós lú, lecsattant rulla. Hát a betyárok meg a pásztorok, akik rabolni akartak, árral felfeszítették tenyerükbe a búrt és a vasfüvet keresztülhúzták rajta. Édesapámnak is vót vasfű a markába. Ezelőtt nagy uradalmak vótak. Ha kellett valami, búza, gabona, odament a magtárho, rátette a tenyerit a lakatra, oszt kinyílt. Oszt ki tanította meg? Egy betyár! Tizenhét éves vót, oszt el vót zárva egy hónapra Szatmáron. Oszt egy betyárt bevittek hozzá. De ű a betyárt ismerte, mert a betyárok a pásztorok közt mindig megfordultak. „Na — azt mondja —, Gyuri bácsi, hogy került ide be?” „Bejöttem — azt mondja — kialudni magam. Ha kialszom magam, majd megyek további” „Innét kend nem szabadul ki sohasem!” „Dehogynem, fiam, amikor én akarom!” „Hát ezt a zárt kend sose tudja kinyitni!” Azt mondja: „Nem akarom fiam kimutatni a tudományom!” Mert a börtönyőrök ott sétáltak. De két vasfű vót behúzva a markába! Akkor osztán mondta a szegény édesapámnak: „Ide vigyázz, fiam! Itt meg itt van ebbe az erdőbe a vasfű. Ha kiszabadulsz, ezt keresd meg! Ne törődj vele, bemehetsz akárhova, akármilyen zár van!” A betyár, amikor letőtötte a három hetet, azt mondja a szegény apámnak: „Na fiam, magadba maradsz!” De meg vót vasalva éccakára mindig. Akkor a bilincsek lehulltak rulla és kinyitotta az ajtót: „Na, isten áldjon meg, majd tanálko- zunk!” Akkor a bilincseket felakasztotta a kapuba és ráírta: „Viseltem én három hétig, viselje a vármegye is!” így oszt elment. Majd két esztendő múlva kereste fel édesapámat. (De hogy néz ki a vasfű és hogyan lehet szert tenni rá?) A fű nappal rozsdás vót, éccaka meg fényes vót. De csak aki ismerte, csak éccaka tudott rátanálni, mert éjjel ragyogott. Azt beszélték az öregek, hogy a tüviskes disznó anélkül nem fialt meg, míg vasfüvet nem vitt a vackába. Onnét oszt el lehetett venni. — Eddig a történet! Ismerkedjünk meg más mitikus növényekkel is. A nadragulyát a kiskertben nevelték, mert azt tartották róla, hogy szerencsét hoz a ház lakóira. Ha bementek a kertbe, így köszöntötték: „Isten áldjon meg nagyfű, füvek királynéja!” Ha a nadragulyát a küszöb alá ásták, akkor a szerencse a házban maradt, senki sem vihette el. A kigyófű, más néven kí- gyóharapta-fű a népi gyógyászatban eléggé ismert sebforrasztó ír. Ruszkovics István ramocsaházi mesemondó 1958- ban „A juhász, aki a kígyók füvébe harapott” című meséjében az alábbiakat mondotta el: Vót egy juhász. Leült az erdőn egy dücskőre. Osztán ahogy ült, hát úgy nézte, hogy a kigyók az egyik erre, a másik elfele. Csakhogy álló estig mindig ott nézte. Oszt egy bokor fű vót ott, abba mindig beleharaptak. Fogta a juhász, hát ű is beleharapott a fűbe! De nem lelte a helyit. A juhász mindig járkált, csak jött, ment. Addig-meddig, hogy ec- cer már belebújt egy kazal szalmába. Így oszt, hogy belebújt a juhász, ott maradt a szalmába. Télbe, hogy kezdték a szalmát hordani hazafele, rátanáltak a juhászra. Hát haza is vitték, osztán minden bundástul az uraság kitette a gangra. Azt mondta, hogy nincsen az meghalva! Ott vót egész télen a gangon, bundástul együtt, mindenestül. Tavasszal, amikor mán az idő engedett, oszt a kígyóknak ki kellett jönni a fődbül, akkor a juhász is feléledt. Így oszt a juhásznak nem vót semmi baja! Erdész Sándor Á nyolc Még meg sem szárad ta a két generális álta Szatmári béke pergar mikor egy idegen jeler a szentmihályi bíró éli kább lehetett bujdosó nak, mint gróf Csáky 1 követének nézni, de rongyos ruhájából elő a helység földesurának, badságharc elől egész zsonyig, onnan meg a Hainburgig (ma ausztri ség) szaladt grófnőnek tes levelét, a bíróban i: lottak a kétségek és ; vendégházában étellel,i és meleg ággyal kínálta1 nagyon is rosszkor c követet. A levélben az állott, város, mely a rebellió se óta egyetlen aranya hát és egyéb járandósá fizetett szeretett földes az elmaradt 8 évi taxa da) fejében küldjön P ba egy hétsukkos jól tj szekeret, mely elé nyol gatott villásszarvú öb gyen befogva, és ezt a a comunitás 2 hites 1 kísérje el a további sz megbeszélése végett, i okos ember volt és jól számolni. Tudta, hogy /-------------]------------------------Tidrencze Sándor: V---------Irodalomtörténetünk dett jeleseinek egyik( sikára az utóbbi évtize megjelent hézagpótló nyaink némelyike még korán ráirányította a műnket. Egyszer-máss tagadhatatlanul kellő ménnyel is járt. Ám Minkának — noha biog ink az ő életműve fel' tásával is kísérleteztek így sem adatott meg annyira óhajtott elism A hivatottak már e sokat tettek e sajátos tú életmű megismerte megkedveltetése érd Fölkeltette a Pór Pété Weöres Sándor figyelrr zocsa Sándor a Justh mond Czóbel Minkáho veleit adta ki. A „Szá költők antológiájá”-bí Sza'oolcs-Szatmár meg] műveiből összeállított , gyünk együtt”-be is vál be Czóbel Minka-verS’ Amit tudunk Czóbel ról, azt mindenekelc Margitnak, Pór Péter Weöres Sándornak kös Ingres : Fürdőző (1808) Szombati galéria Amint köszönget jobbra-balra, annyi őszinte 'bájt sugároz szét a hölgyem, hogy minden nyelv eliszótlanodva döbben s egy pillantás se mer reátapadni. Dicséretek esőjében halad, ki így jár: alázatába-öltözötten, akár az angyalok, nem földi 6 sem, hisz mennyből érkezett, csodát mutatni. És bámulőit elbűvölve, áldott szemével édességet áld szívednek, mit meg nem ért, ki még ilyet nem érz S úgy tetszik: ajkán — rebbenő igézet sóhajtás kél, vággyal teli lehellet, mely száll és szól a lélekhez: Fohászkod; (Dante Alighieri: Amint köszönget
