Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-10 / 160. szám

Kelet-Magyarország 3 1985. július 10. LEVÉL NYOMÁN Eliny, áldozattal MI A FONTOSABB? Az egyéni gondok megoldása, vagy a vállalat, gyár, üzem érdeke, a kínálkozó piaci le­hetőségek maradéktalan ki­aknázása? Bizony már maga a kérdés feltevése is rossz. Nem vagylagos dologról van szó, hanem lehetőség szerint mindkét szempontra figye­lemmel kell a döntéseket meghozni. Nehéz ügy . .. Mit mond a dolgozó, a pa­naszos levél írója, a több- gyermekes, bejáró anya? Ö képtelen ennyi túlórát vál­lalni. Mi lesz a gyerekeivel, a háztartás körüli munkák­kal? Ha éjjelre kell bemen­ni, az a legrosszabb, de a szombat délelőttöt is haszno­sabban tudná otth.on eltölte­ni. (Nem egyedi gondról van szó. Munkahelyén, a Tungs­ram kisvárdai gyárában a szakszervezeti információs jelentésekben is olvashattunk hasonlót. „ .. . a túlórázást nem akarja vállalni a cso­port”. „Szeretnénk kérni, hogy a túlóra egyre keve­sebb legyen. Elég sok bosz- szúság van vele és elég sok családi probléma van belő­le”) A GYÄR VEZETŐI sem tagadják, akadnak jócskán súrlódások, vannak gondok a túlórázással kapcsolatban. (Jó néhányan, különösen a műszerészek közül, a teljes évi túlórakeret legnagyobb részét felhasználták hat hó­nap alatt.) A konkrét panasz­ra az a támadhatatlan válasz, hogy a kollektív szerződés értelmében joguk van a dol­gozókat bizonyos számú túl­órára kötelezni, s ezt a kere­tet nem lépték túl senkinél. Nem tagadja az üzemvezető, a művezető sem, hogy ha va­laki nagyon húzódozik a pluszmunka alól, akkor — mivel szalagrendszerben dol­goznak — az egész sor telje­sítményét gátolja ha nem jön be, s ilyenkor bizony esetleg mindkét fél jobban kinyitja a száját... EZ A FELSZÍN, de miért kell ennyi túlmunka? Eset­lég a szervezettségen is len­ne mit javítani? A laikus ezen a téren nem tud állást foglalni, a vezetés érvei vi­szont elfogadhatók. Néhány termékük iránt akkora kül­piaci érdeklődés mutatkozik, hogy vétek lenne veszni hagyni a kínálkozó dollár- bevételt és egy-két új gyártmányukkal teljesen új tőkés piacot hódíthatnak meg, ha nem hagyják magu­kat leelőzni. Sok más oka is van a túlórának (például pó­tolni kell a téli kiesést, cél­szerű előre ledolgozni a kar­bantartásra fordítandó hetet stb.), de a döntő ok a piac élénkülése. MINDEN ROKONSZEN­VEM az asszonykáé, megér­tem a helyzetét, a saját szemszögéből igazat is adok neki, de végül is meg kellett hajolnom az érvek súlya alatt. Ameddig nem lépik át a törvényes (és a nem kevés­bé fontos emberi együttélési) keretet, addig ebben a hely­zetben elsőséget kell adni a hatékonyságnak, a jobb telje­sítménynek. Hogy helyesen döntöttek-e a vezetők, az a Tungsramban is a mérleg- készítéskor derül ki. Akkor talán panaszosunk is más­képpen látja majd a helyze­tét. Annál inkább, mert ta­lán ő is jobban jár majd, a gyár terveiben ugyanis sze­repel egy olyan tétel: 1985- ben 9—10 százalékkal akar­ják növelni dolgozóik kere­setét. Ehhez kell a túlmun­ka vállalása is. Papp Dénes A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolai Tangazdaság me­leghegyi fűrészüzemében 200 ezer almásládához készítenek elemeket. Budai Miklós és Kiss Sándor a köringagéppel te­tőanyagot vág. (Elek Emil felvétele) A jövedelmezőség útján Szakítani a régivel A futóhomokon bármeny­nyire talpon legyünk is, sok­szor a növény sem marad meg jobban, mint a lábunk nyoma. Persze a homokot művelőknek nemcsak a szi­gorú természettel kell meg­küzdeniük, de egyszersmind a kemény közgazdasági fel­tételeket is figyelembe kell venniük a gazdálkodásuk so­rán. Hogyan felel meg a kö­vetelményeknek a petneházi Egyakarat Termelőszövetke­zet? — Tapogatózunk, változta­tunk, mjindenfélével próbál­kozunk — 'kezdi a tsz elnö­ke, Koleszár István. — Ami­ben üzletet látunk, azt meg­ragadjuk. Nem totojázunk, gyorsan és felelősséggel dön­tünk. Ösztönző veszteség Mit kell szem előtt tartani a tsz vezetőinek a döntések­kor? MJindenekelőtt azt, hogy a természet még csúfságból sem adott zsíros földdaraho- kat a petneházi, laskodi ha­tárnak. A 2600 hektárukkal bizony az erősen kedvezőt­len termőhelyi adottságú szövetkezetek közé soroltat­nak. — Hogy a korábbi terme­lési, vetési szerkezetünkön változtatni kell, arra volt ösztönzőnk. Az, hogy a ta­valyelőtti több mint 2 milli­ós veszteségünket minden­áron feledtetni akartuk, mégpedig — a termelési ér­tékünkhöz viszonyítva — je­lentős nyereséggel — magya­— Védjük meg a munka­időt! — kiáltotta Tóth, aki az árokásók brigadérosa. — A munkaidő szent! — kontrázott Balogh, a má­sodásó. — A munkaidő védelme mindenki szent kötelessé­ge — summázott Májer a talicskás. — Nem engedünk fol­tot ejteni a munkaidőn — reccsent a pillanatnyi meg­hatott csendbe Mókus hangja. — Csatlakozom az előt­tem szólóhoz — toldotta a lelkes brigádtanácskozás felszólalásait a csákányéle­sítő Nagy. — Erre az egységre inni kell! — így Tóth, aki a csa­pat Benjáminját, Kócost szalajtotta is a boltba ve­gyesért és kísérőnek sö­rért. A csapat letáborozott a bokrok-fák árnyékába. Elő­kerültek a táskák, belőle kolbász, sajt, szalonna, sült hús, hagyma, retek. Az ásók, csákányok nyele kerítés­ként őrizte a falatozó csa­patot. Kisvártatva meg­Védőállásban jött Kócos a szállítmány­nyal. — Egyél fiú! — biztatták, majd kinyíltak az üvegek. — Egészségünkre! — mondta méltóságteljesen Mókus —, az egységre! — Kezemben az élelem, éljen a munkaidő-védelem! — duplázott rá a lírai lel­kületű Nagy, s meghúzta a sört, melyet pálinka elő­zött meg. — Meg ne sértsük! Fe­küdjünk le! — ezt már Ba­logh mondta, s jó példát mutatva a bokor alá hem- p eredeti. Délután volt, amikor éb­redezni kezdtek. Ennek oka egy különös zaj volt. Va­laki csákányozott. Egy kis, nyolc év körüli fiúcska. A szerszámot alig bírta, de vágta a földet. — Mit csinálsz Te kö­lyök! Nem látod, hogy pi­henünk? — Csak segíteni akar­tam! — mondta megszep- penten a kis legény. Le­tette a szerszámot, s eló- dalgott. A csapat tagjai lassan felkászálódtak, ösz- szeszedték az üvegeket, be­csatolták táskáikat. — Mozgás fiúk! — sür­gette őket a brigadéros —, jön a busz! Sorakozó! Kicsit búsak voltak. A kisfiú elrontotta örömü­ket. Folt esett a munka­időn. A csákány hegye is piszkos lett. Pedig véd­ték! Minden erővel. Álltak a hársak alatt. Csendes szomorúsággal. Ekkor szólalt meg Májer: — Holnap fizetés! Ha le­hagyták a pótlékot, balhét csinálok! Rábólintottak. Fáradtan. Hiába, nyolc óra hosszú idő. B. L. rázza Müller József főagro- nómus. Módjukban állt jelentősen módosítani a termelési szer­kezetüket, hiszen 1983-ig ki­zárólag csak alaptevékeny­séggel foglalkoztak, igaz — a vészjósló és balsikeres évig — szép eredménnyel. — 1983-ban már világos volt, hogy a járt út zsákut­cává változott, tehát járatlan útra kell lépni — veszi át a szót az elnök. — Jövedelme­ző alaptevékenységen kívüli tevékenység mellett, hogy a megtorpanás után előre tud­junk lendülni. Kerestünk és találtunk. A nyereségesség „fonala“ Egy fonodára szerződött a tsz a Lőrinci Pamutfonóipari Vállalattal. Némethné Csu­hák Éva a petneházi terme­lőszövetkezeti fonoda veze­tője : — Néhány hónap alatt ala­kítottunk át egy rosszul ki­használt istállót üzemcsar­nokká. Ez tavalyelőtt történt. Mindjárt küldték is a gépe­ket Pestről. Minőségi fona­lat gyártunk bérmunkában. Tavaly már teljes évet zár­tunk. Árbevételünk nem járt messze a 10 millió forinttól, a nyereségünk pedig több mint másfél millió forint volt. Termékeinknek nagy piaca van. Közel 80 embert foglalkoztatunk, túlnyomó- részt fiatal nőket betanított munkásként. Az egyik fonónő, a 17 éves Méhész Katalin mondja: — Most már nem vágyom el a faluból, nekem való munkát, fizetést találtam. Nem szükséges, újra fogal­mazni, milyen jelentősége van annak, ha egy termelő- szövetkezet, egy község meg tudja tartani a fiataljait. Macskagyökér és nyugtató — Az idén már nyélbe ütöttünk egy másik, sókat ígérő melléküzemági üzletet. Épül egy paradicsomfeldol­gozó léüzemünk. A gépeket hozzá a Nyíregyházi Kon­zervgyár adja — igaz bérbe, de olcsón. Ez esetben a mel­léküzemágnak mellékjöve­delme is lesz, mert a kisaj­tolt paradicsom magját is értékesíteni fogjuk — foly­tatja a főagronómus. Aztán hallhat még az ér­deklődő arról, hogy az alap- tevékenységen belül hogyan sikerült a rozstermelést nye­reségesre fordítani, meg ar­ról, hogy a petneházi isz- irányítóknak nagy bizodal- muk van a vetőmag-előállí­táshoz, mert a vetőmag el­adásakor jókora extra bevé­Petncbázi fonoda felre számíthat a közös kasz- sza. Külön érdekesség, hogy újabban olyan magokat is vetnék, amit nem ismert ed­dig ezen a vidéken a föld — legalábbis ilyen nagy meny- nyiségben. — öt hektár borsmenta 120 ezer tiszta forintot hozott tavaly. De 20 hektárnyi macskagyökérnek is gondját viseljük. Ebből nyugtatót gyártanak a gyógyszergyá­rak. Megnyugtató a nyereség is, amit fogunk rajta — köz­li az elnök. És ez azért is kedvező hír, mert lám a futóhomokon is lehet haszonra szert tenni. Ezt példázza az Egyakarat Tsz, az 51 millió forintos ter­melési értéke mellett elért öt és fél milliós nyereségé­vel. Ám ehhez okosan kellett kockáztatni, változtatni, mó­dosítani, egyszóval a koráb­biaktól elütő módon gondol­kodni és gazdálkodni. A nye­reség, az értelmes munka jobban köti a helyhez az em­bert, és az ember köti, to­vább köti a homokot. Sztancs János i Tiszaszalka Nimbusz­siker A tenyésztői kedv ébren- tartója Tiszaszalkán és kör­nyékén a helyi áfész. Je­lenleg három szakcsoport­ja működik. A legnagyobb veszteségek a sokáig tartó tél következtében a mé­hészetet érték. Több mint hetven méhcsalád pusz­tult el a hidegben, ezért a korábbi évekénél lényege­sen kevesebb méz leadásá­val számolhatnak a méh- szakcsoport tagjai. Népes a nyúltenyésztők tábora. Mintegy negyve­nen tömörültek a szakcso­portban. A létszámmal helyben azonban koránt­sem elégedettek. Csökken a törzsállomány is évről évre, most az anyaállatok száma 190 körüli. A vissza­esés oka többek között, hogy a leadáshoz előírt állategészségügyi vizsgála­tok jelentős terheket ró­nak a nyulászokra. Az el­múlt évben újabb tenyész- nyulakat nem helyeztek ki, mert nem volt igénylő. A tiszaszalkai általános fo­gyasztási szövetkezet az év folyamán állandóan gon­doskodik takarmányról, tápról. A nyúltenyésztőket segítik ketrecekkel is. A sokoldalú támogatástól az áfésznél azt várják, hogy a szakcsoport az idén telje­síti tizenkét tonnás vágó- nyúl-leadási tervét. Dicsérik a nimbusz uborkafajtát a tiszaszal- kaiak. A múlt évi csapa­dékszegény időjárást sem sínylette meg. Hogy az idei változékony időben ho­gyan vizsgázik g zöldség­növény, még nyitott kér­dés. Á több mint hetven zöldségtermesztő kapott a szállításhoz szükséges göngyölegből, s a megkötött szerződések alapján biza­kodhat abban, hogy ta­valyhoz hasonlóan az idén sem lesz értékesítési gond­ja. A palántaneveléshez negyvenszázalékos enged­ménnyel fóliát vásárol­hattak, rendelkezésükre állnak kisgépek, növény­védő szerek. A tiszaszalkai zöldségtermesztők 1985-re 150 ezer kiló uborkára kö­töttek szerződést. Félkertek K ét lépcsőház között két család lakik. Ezt úgy kell érteni, hogy a négyemeletes sor­ház kiugró szélfogói közt van négy ablak, ebből jobb­ra kettő egy lakáshoz, bal­ra kettő más lakáshoz tar­tozik. A szegélykővel kerí­tett előkertecske viszont egy, és végignyúlik a négy ablak előtt. Van, ahol be­vetették fűvel, ültettek be­le néhány tuját, apró fe­nyőt, mely már vidáman zsendül ezüstös ághegyei­vel. A kert olyan, mintha egy család lakna mind a négy ablak mögött. Van aztán, ahol az elő- kertet félbevágták. Itt két- ablaknyi puszpáng sárga műanyag ládapántoló' sza­laggal körülkerítve, mellet­te három sor vadliliom, meg foltokban fehér és lila apró virág. Ez a félkert a másik két ablakot illeti. Innen jön rá az is, aki nem tudta eddig, hogy két lép­csőház közt két család la­kik. Nekem erről azok a szép régi házak jutnak eszembe, melyek valamikor egységes képet mutattak, aztán meg­osztották őket, s most egyik felük sárga alapon kék mintás, a másik felük zöld alapon barna mintás. Vagy: az egyik lakó meg­hagyja a stukkót ablakai fölött és színesre meszeli a homlokzatot, a másik le­veret minden díszt és szür­ke nemesvakolatba burkol­ja a maga részét. Ettől az­tán a jobb sorsra érdemes ház olyan lesz, mintha az ember arcának egyik felén bajúsz lenne meg szakáll, a másik fele pontosan az orr által kijelölt középvonal szerint simára borotváit és púderozott. (Salvador Dali. a különc festő csinált ilye­neket feltűnni vágyásának fénykorában.) Ám a fél­kertek és félházak gazdáit nem a feltűnni vágyás ösz­tökéli, az ok csupán a rosz- szul értelmezett tulajdono­si tudat: eddig az enyém, az meg ott a másé. E z a város, ez az or­szág vajon mettől meddig az enyém? (Nyilván rám is jut néhány négyzetméter a lakosság lé- lekszámának arányában.) Jelölje ki nekem pontosan valaki, én más színűre fes­tem, s másfajta virágokat ültetek bele. Ládakötöző pánttal viszont nem veszem körbe. Az olyan szegényes. Megvárom, amíg sok pén­zem lesz és csavart beton­acélból kerítést kovácsolta­tok köré. Mester Attila

Next

/
Thumbnails
Contents