Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-08 / 158. szám

1985. július 8. Kelet-Magyarország 7 Az országos vasutasbajnokságon győztes nyíregyházi ökölvívók és edzőik, állnak (balról): Gondon János, Szántó József vezető ed­ző, Sándor Zoltán edző, Varga Zoltán. Guggolnak: Urszuly Já­nos, Lovas Sándor, Ákos István és Papp Zoltán. 1 ' ’> ellenfél hiányában egyetlen mér­kőzést sem játszhatott. Szintén nem mérkőzhetett ugyanezen ok­ból Csobán, Zsigó és még jó né- hányan. Az ökölvívó berkek­ben elismert sportolók közül a nagy ígéret Ákos (NYVSSC), va­lamint Jóni (PVSK) és Zámbó (Szombathelyi HVSE) a gyenge mezőnyben nem mutathatta meg tudása legjavát. Az országos vasutasbajnokság küzdelmei a kevés induló miatt a három játéknapon csak közel másfél-másfél óráig tartottak. A versenyen Indultak közül sok volt a képzetlen, felkészületlen ökölvívó. A bajnokság 31 mér­kőzésből mindössze hét tartott három menetig. A magyar faninsport legnagyobb diadala Tarőczy Wimbledon bajnoka! Bár kétszer elnyerték a pá­ros világbajnoki címet, mégis a szombaton elért wimbledoni di- adal jelenti a legnagyobb sikert a már évek óta együtt szereplő Taróczy Balázsnak és társának, barátjának a svájci Heinz Günt- hardnak. A férfipáros döntője tulajdonképpen nem sok izgal­mat hozott. Balázsék 6:4, 6:3-ra nyerték az első két játszmát az ausztrál Cash—Fitzgerald duó ellen, a harmadikban kisebb hullámvölgybe kerültek (az el­lenfél győzött 6:4-re), a negye­dikben viszont ismét megcsodál­hattuk Günthard bombaerős üté­seit, Taróczy hihetetlen reflexeit s a 6:3-as játszmagyőzelerr. egyben a végső sikert, a wimb­ledoni első helyet is meghozta. Taróczy zarándoklása a fehér sport Mekkájába, a tenisz ősha­zájának ősversenyén (ez volt a 99.!) rosszul kezdődött, de fé­nyesebben nem is végződhetett volna. Az egyesbeli váratlan, gyors búcsú után nemigen re­ménykedhettünk abban, hogy — az egyéniben remekelő Günt­hard oldalán — ilyen messzire jutnak. Az igazi megméretés a negyeddöntőben volt, ahol két­órás döntő játszmában csikarták ki, 24:22-re a győzelmet, aztán jött a másik ausztrál kettős, McNamara és McNamee, s úgy a McEnroékat verő Pat Cash és társa. Fitzgerald, akik nem je­lentettek — a látottak alapján — igazi akadályt. Szép volt fiúk! Színvonal: volt jobb! Vasutasbajnokság: 1. NYVSSC A szombat délelőtti döntőkkel véget ért a küzdelem az orszá­gos ökölvívó vasutasbajnoksá­gon. A háromnapossá zsugoro­dott verseny záró napján tizen­egy pár lépett szorítóba. Mind­össze három mérkőzésen szüle­tett pontozásos eredmény, a töb­bi találkozó idő előtt ért véget... Az utolsó napon nyolc nyír­egyházi ökölvívó mérkőzött, kö­zülük Vezse és Orgován vere­séget szenvedett. Papp, Ákos, llrszuly, Lovas, Varga és Gon­don győzött, így bajnoki elmet szerzett. A szombat délelőtti találkozók színvonala — az előző két játéknaphoz ha­sonlóan — alacsony volt. A kö­zönséget csupán egy mérkőzés hozta „tüzecskébe”, az ifjúsá­giak 71 kg-os döntőjében a nyír­egyházi Lovas és a szombathe­lyi Hadba villanyozta fel va­lamelyest a szurkolókat. Mind­két fiú lelkesen küzdötte végig — ritkán akadt ilyen! — mind a három menetet. A védekezés­sel alig törődve püfölték egy­mást. Igaz az ökölvívásból nem sokat mutattak, küzdőképesség­ből, akarásból mindketten je­lesre vizsgáztak. Az adok-kapok csatát végül Lovas nyerte, meg­érdemelten. Győzelmének ér­tékét növeli, hogy a mérkőzés második felére bal szemére óriá­si vérömleny nőtt, ezért másfél menetet bokszolt úgy, hogy csak félszemmel látott. Mint ismert, olimpiai ezüstér­mes ökölvívónk Váradi János Az országos vasutasbajnokság győztesei, serdülők, 48 kg: Kő­vári (Nagykanizsai VSC). 60 kg: Papp (NYVSSC). Ifjúságiak, 51 kg: Ákos (NYVSSC). 54 kg: Bog­nár (Szolnoki MÁV-MTE). 57 kg: Dinya (Pécsi VSK). 60 kg: Kar­dos (Szolnok). 63,5 kg: Jónl (PVSK). 91 kg: Horváth (Haladás 71 kg: Lovas (NYVSSC). 75 kg: Varga (NYVSSC). 81 kg: Hart (PVSK). 91 kg: Horváth (Haladás VSE). +91 kg: Wert» (PVSK). Felnőttek, 60 kg: Zámbó (Hala­dás VSE). 63,5 kg: Sulyok (Ha­ladás VSE). 71 kg: Gondon (NYVSSC). +91 kg: Pile (NY­VSSC) . A klubok közötti pontver­seny végeredménye: 1. Nyíregy­házi VSSC (edző: Szántő József), 125. 2. Haladás VSE (e.: Szalkács Imre) 66. 3. Péosi VSK (e.: Hor­váth Géza) 63 ponttal. A külön- díjak nyertesei, legtechnikásabb versenyzők: a serdülőknél Papp Zoltán (NYVSSC), az Ifjúságiak­nál Ákos István (NYVSSC), fel­nőtteknél Zámbó Gábor (Haladás VSE). A legharcosabb ökölvívók: a serdülőknél Kővári János (Nagykanizsa), az Ifjúságiaknál Jóni József (Pécsi VSK), a fel­nőtteknél Szemán Ferenc (Deb­receni MVSC). A legeredménye­sebb nyíregyházi versenyzőnek felajánlott különdíjat Ákos István kapta. Könyv Magyar Zoliról A lovon és gyalog Mintha tegnap mutatta volna be csodálatos, tíz pontot érő gya­korlatát a búcsút jelentő meg­csonkított moszkvai olimpián, pedig azóta már lezajlott az újabb, ismét csalknem teljes vi. lágjáték. Közelinek tűnik az essen! EB is, ahol bár nem in­dult Magyar Zoltán, mégis ma­gyar nyerte az aranyat: a kö­lyök Guczoghy — akiről nemrég Szabolcsi aranyérnek am úttörő -olimpiáról Vízi eszkimókák Alapfokú, elméle­ti kajak-kenu tanfo­lyamot tart az új­ságírónak a két olimpiai bajnok és az egyik mama: az eszkimókajak a leg. egyszerűbb, itt nin­csen kormány, csak a lapát segít az irá­nyításban, de ezzel kizárólag az úttörő- versenyeken lehet indulni. A következő fokozat a minika­jak, itt már kor­mány is segíti (vagy nehezíti) a verseny­zést. Olyan, mint a felnőtteké, csak ki­csiben. Később a ke­nuról is szó esik: — Még két verse­nyen Indulok kajak­kal — mondja Csontos Róbert —, aztán Tóth Viktorral térdelünk egy kanu- ban. Bobi tehát, ez a masszív kislegény búcsút mond a si­kerhajónak. a eszki- mókajakniak, amely- lyel bajnok lett a kaposvári úttörő­olimpián az 500 mé­teres távon. A Nyír­egyházi vízügy SE sportolója ugyanis „kiöregdetf”, ősztől mái a Vásárhelyi Pál Szakközépis­kola diákja. Természetesen víz­ügyi szakon. Klubtársa, Kökény Gabriella még jövőre is próbálkozhat az aranyérem megszerzésével, idén hetedikesként végzett az élen, (A szép szőke kislány bizony eleinte alig mert szólni a megil- letődöttségtől, s el-elkalandozik a tekintete: a tévében gyerek­műsor megy . ..) Szombat délelőtt találkoztunk a Kökény família otthonában. Túlságosan sok időnk nincsen, 11 órakor — ahogy ilyentájt a legtöbb hétvégén — versenyre indulnak, most Miskolcra. Lás­suk hát gyorsan a rövid élet­rajzok adatait! Kökény Gabriella. Született 1972. május 2-án, a 9-es Iskolába jár, testnevelő tanára Járdán Lászlóné. Egy éve kajakozik ver. senyszerűen, de csepp kölyök kora óta barátja a víz. Édesap­ja az egyik edzője, s az egész család, beleértve a még alsós Rolandot is, hozzászokott a vízi életformához. Csontos Róbert. 1970. december 29-én született. Most ballagott a 9-esben, testne­velője Rácz Sándor, korábban pedig Fekete Lajos volt. ö is még csak a második téli alapo­zást végezte a ikajak-kenusok- kal, előtte három évig úszott a Szpariban. Edzőik közösek: Kö­kény Zoltán, Erdei Béla és a most katonaidejét töltő Veres István. — A megyein és a vidéki dön­tőn is az osztálytársam, Benczl Krisztina v olt a legnagyobb el­lenfelem. de én nyertem — em­lékszik az aranyéremhez vezető út elejére Gabi. (A vidékbajnokság ugyanazon a pályán volt, ahol az országos. Egy Kaposvár melletti víztározón aminek nyitott az egyik oldala — magyarázza Kökény Zoltánné. — A nagy hullámok miatt majd­nem mindegyik gyerekünk fel­borult. Kriszti is a szélnek lett az áldozata a cél előtt, pedig a második helyen állt.) Bobi útja furcsábban alakult. A Császárszálláson rendezett megyei versenyen győzött ugyan két futamban, (m-inika jakkal kétezren és ötszázon), de a ké­sőbbi sikerszámban csak máso­dik lett — két indulóból. — Csak Novitól féltem — mondja. (Nem ok nélkül, mert Növi, azaz a klubtárs Novák Já­nos még a vidékdöntőn is előtte végzett.) — Az országosra már elkészült az új hajóm, a víz sem volt olyan hullámos, mint két. héttel előtte, de most meg rosszul raj­toltam. Növi vezetett már vagy másfél halóval, csak az utolsó három bólyasornál tudtam el­menni tőle. Gabi is bennragadt a rajtnál: — Nagyon szoros verseny volt. Olyan kétszáznál sikerült meg­előzni a többieket. . . Hogy ezután már senkit nem engedett maga elé, bizonyság rá az aranyérem, amit mutat, s amelyik mellett egy év múlva jól mutatna egy másik ugyan­ilyen ... Persze addig még sok minden történik. A jövő hét végén pél­dául nemzetközi csapattaláíkozó lesz Szatmárnémetiben, az UNIÓ sportegyesület meghívására. Hátra van még a szakosztály ha­gyományos vízi túrája Tivadar­tól Tiszadobig, aztán jó. néhány verseny, ősztől tavaszig pedig a kemény alapozás. Úgy tűnik, az utóbbi években végleg befutott megyénkben is az itt eddig szinte hagyomány- talan magyar sikersportág, a ka­jak-kenu, hála a megszállott ed­zőknek, sportvezetőknek, akik — mint a Vízügy SE-ben is — nem sajnálják rá az időt, erőt. És a pénzt sem. Képünkön: Nyíregyháza új úttörő-olimpiai bajnokai, Csontos Róbert és Kö­kény Gabriella. (Jávor László felvétele) (papp) mondta valahol a legújabb sztár, Bórkai Zsolt, milyen jólesett neki, hogy a fővárosban szár­nyai alá vette Gyuri, a „nagy öreg” . . . Múlik hát az idő a tornában is, s eme arcpirító közhely igaz­ságát már nemcsak az támaszt­ja alá, hogy a kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros világelső ugyanennyiszer az Európa leg­jobbja címet megszerző, .Világ Kupa győztes Magyar Zoltán (hogy csak a legnagyobb sike­reket említsük) immár jó ideje az igazi lovak gyógyítását ta­nulja az egyetemen, nem pedig a hasonló nevű tornaszeren ván­dorol —, hanem pár hete egy könyv is. Szalay Péter, a sport­újságírás háttérbe húzódó, de nagy tudású és elismert alakja az MTI rovatvezetője írta. Könyvről szólva a legnagyobb dicséret: „nem lehet letenni”. Nos, a Magyar a lovon és gya­log című művet kénytelen vol­tam éjjel egyig elolvasni, egy­folytában. Picit talán nehézke­sen indul, akár a címszereplő pályafutása, de aztán még any- nyi hullámvölgyet sem enged magának, mint amennyi Magyar Zoli életében volt. Két kemény, dacos, makrancos, folyton egy­mással elégedetlenkedő, zsörtö­lődő, időnként a nyílt szakításig eljutó egyéniségről szólnak a fe­jezetek. Vlgh Lászlóról, a Ta­nárról, aki — nem is akármilyen eredménnyel — jó Ideje gyere­kekkel (köztük négy fiával) fog­lalkozik a Mester utcai Iskolá­ban és a Fradinál, és a tanít­ványról, akihez úgy ragadt vad­idegenek szájából a Zoli, mint ahogyan klasszikus lett a Papp után a Laci. Engedtessék meg két szemé­lyes élmény felidézése! Mind­kettő Szegedhez fűződik. Az el­ső — ha jól számolom — 78-ban történhetett. Magyar Zoli lepo­tyogott kedvenc (?) szeréről, a lóról — Igaz a nyújtót megnyer­te —, mégis akkora ünneplés­ben részesült, mint máskor a tökéletes gyakorlat után. (Bi­zony elhomályosult a szeme ...) A másik emlők: jómagam nerr tudtam elmenni a versenyre, ahol már csak öltönyben lépett fel a visszavonult lovas, Isme­rőseim közül viszont olyanok is sorbaálltak jegyért az újszegedi csarnokban, akiket csak elvétve lehetett felfedezni sportverse­nyek nézőterén. Nem érdemtelenről íródott hát e sorok kulisszatitkot is felfe­dő, az embert bemutató puha­fedelű könyvecske. Köszönjük Szalay Péter! És köszönjük Ma­gyar Zoli! Képünkön: Nyíregyházán is megcsodálhattuk a lólengés for- radalmasítóját, Magyar Zoltánt. Gaál Béla felvétele még akkor készült, amikor csak egyszeres olimpiai bajnok volt Magyar; 1980 februárjában, a tanárképző főiskola dlsztoma-bemutatóján. (—pp) Vaspapucaomok versenyt* Bukások, bírság, kizárások „Borítékolom Matousek győ­zelmét” — mondta a Béke és Barátság Kupa miskolci részt­vevői számára meghirdetett egyéni verseny kezdeteikor Ko­vács László nyíregyházi szak­ember. Igaza lett, de addig még sok minden történt vasárnap es­te 5 és 8 óra között a Volán-Dó- zsa pályáján két és fél ezer né­ző előtt. A nyolcadik futamig viszony­lag csendesen haladt a verseny. Ekkor azonban Gyepes Bar­nabás motorja felmondta a szolgálatot. Az első helyen ha­ladó gépnek ütközött Papp Zsolt, a miskolciak tehetsége. Gyepes elindult (meg is nyert miég egy futamot), Pappot azon­ban kórházba kellett szállítani. (A hírek szerint nem súlyos a sérülése, ele kivizsgálásra bent kell maradnia.) Ezután is egymást követték a rendkívülinek mondható esemé­nyeik. Bukások, kizárások (egy­szer Matousek is erre a sorsra f ja ur Kis­gyerekek“ az iskolában Bár még javában tart a nyári vakáció, ismét gyermekzsivajtól hangos a nyíregyházi 9. számú Általános Iskola. A TAURUS dolgozóinak gyermekei — az idei sportnapközi résztvevői — vették birtokba az intézmény tornatermét, fedett uszodáját és jól felszerelt sportudvarát. A kétszer kéthetes turnusban 137- en, — zömmel 1—4. osztályos le­ányok és fiúk — hulahoppkari- ka-versenyeken, foci, asztalite­nisz — vagy éppen fejelőmecs- cseken mérhetik össze tudásu­kat. A kétségtelenül gazdag programból kiemelkedik az úszásoktatás, melynek eredmé­nyeként a rendezők remélik, hogy valamennyi résztvevő megtanul úszni. Jávor László felvételei Papp Zsolt és Gyepes Barnabás ütkö­zését küvető pillanatokban ké­szültek. jutott) és futamismétilések. A sok szünet miatt csak 8 órára ala­kult ki a végső sorrend. Az azo­nos pontszámot elérő 0.2) Ma­tousek és Üjhelyi külön futamá­ban magabiztosan nyert a cseh­szlovák versenyző. (A győztes nevéhez még egy esemény fűző­dik : sportszerűtlen magatartása miatt — kiintegetett futam köz­ben — 500 forint bírsággal súj­tották.) A harmadik helyen a nap Legjobb idejét elérő szovjet Igor Makarov végzett 11. negye­dik-ötödik két lengyel: Paw- llcsek és Lukaslk 10—10 ponttal. A légi otob hazai sportoló. Ko­vács András nyolc pontot szer­zett. s ezzel — holtversenyben a szovjet Zaharowal — a hatodik helyet szerezte meg. (Pd) Népszerű a tollaslabda. (Gaál Béla (elv.) KI a leggyorsabb?--------0 K M SPORT

Next

/
Thumbnails
Contents