Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-20 / 169. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. július 20. s ———imm | 1ÖB3EZHH3 *:■ ■■■■■Mi ^«WMWfííWK^ A R7prvP7P<>i és Vezetés~ M O^CIVC^CÖI tudományi Nyári Akadémián tartott előadásában ön gyakran váltott magyar szóra, és úgy vettem észre, hogy a közbeszólásoknál sem várt mindig a tolmácsra, különösen ha szakszavakat hallott. Tini Gummer hivatásos szervező — Hét éve dolgozok Magyarországon, nem csoda, ha ragiad rám a nyelv. Állandóan ma- .gyár közegben élni és tenni dolgomat, már-már sorsommá vált, minit ahogy hivatásom a szervezéstudomány. Cégem 1978-ban került kapcsolatba a BiogáUaí, a!hol a termelékenység és a kariban tartás szervezetének megjavítása volt a feladatom, azóta szinte csak vendégnek járok Nagy Britanniába. Az igény a munkánkra rohamosan növekedett 'és együttműködés alakult ki az itteni szervezőkkel is, így például a Systsm- ímel, a Prodüktorggaí, az Égsziv.vel és még sorolhatnám. — Ez a hosszú idő dalán alkalmas volt arra, hogy egészen rövid véleménye legyen a magyar gazdaságról. — Az önök országa most átmeneti állapotban leledzik. A hiánygazdálkodás alakul át egy teljesen speciális piacgazdálkodássá, ennek megfelelőek a tünetek, amelyekre a leggyakrabban keresik a gyógyírt. Nagyon gyors fejlődés zajlik, és ezzel nem tart lépést a vezetési és szervezési ismeretek bővülése. Hiányoznak persze a megfelelő 'tapasztalatok is. Hogy mekkora igény van a profi tanácsadásra, arra jellemző, hogy a külföldi szervező vállalatok térnyerése nyomán gomibamódra szaporodtak meg a hazaiak, mi több, ma már számos GMK is kínálja tudását ez ügyben és nem kis sikerrel. — Ezzel a tanácsadással kapcsolatban bizonyára ön is hallotta már azt a magyar mondást, hogy „aki tudja, az csinálja, aki kevésbé, az tanítja". — Látja, a szervezőinek még azt az embert is meg 'kell tudni győzni, aki ezt a mondatot a szemébe mondta. Ügynökök vagyunk mi, a változások ügynökei, és semmi más nem igazolja tetteinket, mint maga az eredmény. Ezért kérjük különben a pénzt is. Sokszor nem is keveset. A változást egyébként senki sem szereti, én sem, más sem. Mégis tudomásul kell vennünk, hogy a problémák hetven százaléka az emberben van, és ezt meg kell változtatni. Ha hiszi, ha nem, az emberek bármennyire is viszolyog- nak a változástól, mégis igénylik azt. Erre van egy példám, bár meglehetősen pajzánnak tűnik: még a sündisznó is szeretkezik, pedig néki aztán borzasztó kínos ügy lehet. Hogyan teszi? Végtelenül óvatosain. Ez a szervezési munka kulcsszava is egyúttal: végtelenül óvatosan, mert a nemlétező tüskék hegyesebbek a valóságosnál. — Amit elmondott túlságosan képszerű volt ahhoz, hogy valaki ellopja a szakmai ugyanis mindent megbonyolítani. Az igazi szervező mindent a szükséges mértékben egyszerűsít, és meg tudja magyarázni, hogy ebben az állapotában is van olyan „előkelő” a szervezet, mint az előző bonyolultabban. — Rossz szervező lenne, ha nem használt voltul -virágnyelvet, én azonban kimondom, hogy mindenképpen a vezetés kritikája a munkáink. — Magyarországon a következő tíz év legfontosabb feladata a vállalati vezetés megreformálása, különösen a felső vezetésé. A jelenlegi gazdaságpolitikai irányzat gyors megújulást igényel, mert anélkül nagyon nehezen valósulnak meg a célok. Óriási tartalékok vannak az adminisztratív területeken, a marketingben és ami az előző kérdéshez szorosan kapcsolódik, a vezetők értékelésében, valamiféle pontos osztással ellátott mérlegen való megmérésében. A vezetőnek, úgy is mint olyannak és úgy is mint embernek pontos kalibere van. — A szervezőnek is . . . titkukat. — Nincs itt titokról szó, inkább valamiféle alkalmi vakságról. Aki nap mint nap benne él az általa felépített vezetési és szervezési sémában, annak nincs és nem is lehet szeme a hibák gyors felfedezésére. A szervező, mint külső kritikus, viszont a helyzet alapos tanulmányozása után felfedezi őket. Mégsem veri nagydobra az ügyet, a imár említett tüskék miatt, hanem számba veszi a szemügyre vett szervezet erős pontjait és azokra /épít, azokból indul el. Egyszerűsít mindenekelőtt. Nagyon szeretünk — Nos, igen . . . Amit elmondtam az nem jelenti a szervező tévedhetetlenségét és mindenek fölött valóságát. Hadd meséljek, el egy esetet példának arra, ha a szervező kalibere nem megfelelő. Ránk bízta „egy bizonyos vállalat” az egyik gyáregységét „valahol Magyarországon”. Munkatársunk elvégezte a helyzetfelmérést, .minősítette a vezetést, a vezetőket és a gyáregység munkáját, ezt eljuttatta az anyagyárhoz. Megrendelőnk dokumentációja alapján a gyáregységet felszámolták. Ez nem lehet cél, ki- útnak lenni kell! Munkatársunktól rövid úton megváltunk. Ésik Sándor Bényi László vázlatfüzetéből A íilm vílőigáloól „...akarsz-e játszani halált?” Lehet, hogy meg- rónak majd né■ ^ hányán e filim- ^ jegyzet címéért, de az utóbbi időben mozi'élményeimet rend- dezgetve egyszerűen neon tudok szabadulni Kosztolányi Dezső versének utolsó sorától. Ahogy elszaporodott a vásznon a kegyetlenség, a brutalitás, a gyilkolás és öldöklés, az ma már több, mint filmdivat. Olyan korje- ilenség tanúi lehetünk, amely lelkes igennel ér fel a költő kérdésére. Elég csak a filmcímekre pillán tanunk: Marató« életre-halálra, Halál egyenes adásban, Küsters mama mennybemenetele. Pedig csak az utóbbi néhány hónap bemutatói közül válogattunk. A halál filmen: játék! A néző — ibár beleléli magát a cselekmény fordulataiba és azonosul a főhőssel —, de tudja, hogy a látvány csak látszólag igaz, a felvétel végén a színész vagy a kaszkadőr „feltámad”, felveszi a fizetését és átsétál egy másik filmbe. A látvány ennek ellenére sokkírozó erejű. Művészetpszichológusok a megmondhatói, mennyivel megrendítőbb a halál filmes eszközökkel megjelenítve, mintha ugyanazt elolvasva éli át az ember. Az öles divatját a vásznon a korai gengszterfilmek és a westernek teremtették meg. Egy vadnyugati filmben mindig Is szépszámmal hullottak az emberek, ez hozzátartozott a műfaj játékszabályaihoz. De az is kötelező érvényű volt, hogy pontosan kell lőni, az áldozat nem szenvedhet. De a halál ilyetén látványa egy idő után kevésnek bizonyult a nézők számára. Valami mást, valami többet vártak, s kaptak is: a makaróni-western ben megjelenik a haláltusa, a végső vergődés is. A folyamat innét már a kártyajáték szabályai szerint halad tovább. Egy-egy filmnek akkor lesz közönség- sikere, ha übereil, azaz felülmúlja ,hatáselemeiben az előzőeket. És az alkotók serények kiszolgálni ezeket az igényeket. Mellesleg: hazai filmforgalmazóink sem vádolhatok azzal, hogy nem igyekeznék a nézők kedvébe járni. A júliusi kínálatban szereplő önbíráskodás úgy kezdődik, hogy egy vonatfülkében három fickó megtámad egy fiatal lányt, aki védekezni próbál, erre agyonverik. Az augusztusi bemutatók között található a Piszkos munka. Egy ajánlásiban olvasom: „Ez a mozgalmas film épp úgy puskaropogással, emberek halomra lövésével van tele, mint a régi jó westernek.” Ügy tűnik, hogy a „még egy lapáttal többet rá!”-el- vet kétféle módon lehet érvényesben!. Vagy úgy, hogy magát az ölest naturaliiszti- kus részletességgel mutatják mag, szuperközelibe hozva a spriccelő vért, a szétroncsolt arcot. Ilyesfajta eszközönökéi él A tűz háborúja című kanadai film, amely a történelem legkorábbi szakaszéban a vadság idején játszódik, s melyet az erősebb idegzetű nézők a téli moziműsorban megszemlélhetnek. A másik módszer az, hogy az exitus valami rafinált játék végeredményeként következik be. Mondj ük úgy, miin a Mad Max (Örült Max) című filmben, ahol a gyereke haláláért bosszút álló főhős az egyik gyilkost hozzábilincseli az autóhoz, majd meggyújtja azt a gyújtózsinórt, amelynek a vége a benzintankhoz van Ikötve, s azután „nemes gesztussal” átad neki egy fűrészt. Tudvalevőleg a bilincs nem fűrészelhető el. (Ez a film itthon a videódiscók látványossága!) Bevallom, nem tudom a választ arra a kérdésre, hogy miért él tisztességes, munkában helytálló emberek sokaságában a vágy ilyesfajta látvány iránit. Pedig, hogy él, ez tény. Érdemes a tévé sza- vazásos filmválasztásaira gondolni. Mindkét alkalommal olyan mű került bemutatásra a lehetséges három ‘közül, amelyben a legtöbb a kegyetlenség, a gyilkolás (Volt egyszer egy vadnyugat, Pogány Madonna). Farizeus beszéd lenne a-zt mondani: ne mutassunk be ilyen filmeket. A világ — sajnos — rálicitál a legke- gyetlenebb filmekre is. Halál egyenes adásban — ám ezúttal nem a filmre célzunk, hanem a brüsszeli stadionban lejátszódó őrületre. Anglia partjainál a közelmúltban tengerbe zuhant egy indiai repülőgép. Vajon aki a gyilkos szerkezetet a csomagok között elhelyezte, gondolt-e arra, hogy több tucat kisgyerek számára készíti elő a halált? A világ nem a filmekből tanulta a kegyetlenséget. A film — tükörképe a világnak, bár jóval több, mint a sífctükör képe, hiszen felelősséggel kell megmutatnia az ember arcát. Minden filmbeli halál, amely felelősségünkre figyel- ímeztet, szükséges akkor is, iha megborzongunk bele, ha megrendülünk általa. S ha nem ezt teszi, hanem csak öncélból, a látvány kedvéért tárja elénk a pusztulást, lelket romboló. Merthogy a halál nem játék! A játékfilmben sem! Hamar Péter mm Égy szűkre szabott ismertetés — tudom — alkalmatlan három könyv részleteinek föltárására. A leglényegesebbekre azonban mindenképpen ráirányíthatja a fii- gyeimet. Erre vállalkozom én is a sokak érdeklődéssel teli várakozásának kielégítését jelentő „Labirintus” nevű sorozat útjára bocsátása alkalmából. A kiadói előrejelzésekben .találkozván a Helikon „Labirintus ’’-(tervével, a Minőse király sajátos knószoszi palotája nyomán elterjedt fogalom ismeretében azt vártaim, hogy valamiféle bonyolultnak, mi több: kibogoziha- itatlannak látszó jelenségeket dolgoznak föl a sorozat köteteiben. Nos, Steiniert Ágota sorozatszerkesztő szerkesztői szándéka szerint valóban „... a magyar történelemnek a közvélemény előtt nem eléggé tisztázott, tényszerűen kevéssé ismert, s így rejtélyesnek tűnő eseményeit kívánja megismertetni ... Történelmi „krimik”, különös bűnperek, vitatott öngyilkosságok, összeesküvések és merényletek a témái.” Ennyiben a könyvhétre megjelentetett első három kötet mindenképpen megfelel az elvárásnak. Bár nem értem, hogy miféle tudatformáló szándékkal állítottak föl Erzsébet királyné, Báthory Erzsébet, Teleki László Labirintus (NIEDERHAUSER EMIL: MERÉNYLET ERZSÉBET KIRÁLYNÉ ELLEN. 163 1.; PÉTER KATALIN: A CSEJTEI VÁRÚRNÖ: BÁTHORY ERZSÉBET. 110 1.5 SZABAD GYÖRGY: MIÉRT HALT MEG TELEKI LÁSZLÓ? 116 1.) sorrendet a példányszámok- kal, ám témája, terjedelme és ízléses kivitelezése alapján mindhárom ismertetett könyvet érdemesnek tartom a megkülönböztetett olvasói figyelemre. A szerzők személyében neves szakembereket, a megidézett korszakok avatott tollú ismerőit nyerte meg a kiadó. Niederhauser Emil nemzedékek történelemtanárait tanította, s tanítja nyugdíjasként is. A szélesebb olvasóközönség előtt a siker- könyvek listájára is fölkerült Németország történetének megírásával tette le a név je-' gyét. Péter Katalinban és Szabad Györgyben is jónevű tudósokat, illetve szakírókat, utóbbiban akadémikust tisztelhetünk. Niederhauser az Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné elleni 1898. szeptember 10-i genfi merénylet, Péter Katalin a XVI—XVII. század fordulójának Rexa Dezső, valamint Supka Géza, újabban pedig — a nyíregyházi rádió évfordulónaptá- rábian — Láczay Magdolna által már jellemzett Nádas- dyné minden képzeletet felülmúlóan hírhedt Vágvöl- gyi gyilkosságait, és a csej- tei várúrmő alakját övező 'mendemondákat, Szabad György a sokak által a kos- suthi emigráció második emberének tartott, európai ismeretségnek örvendett, s öngyilkosságba taszított Teleki László máig le nem csitult hullámokat vetett 1861. május 8-i halálának részben kiadatlan levéltári forrásokkal magyarázott politikai és lélektani Iftdítékait taglalja. A maga nemében mindhárom kötet az eddigi magyar történeti szintézisek által nem, vagy nem eléggé, monografikusán pedig csak régen vagy csak idegen nyelven feldolgozott, így közvéleményünk előtt többnyire rejtve 'maradt, ám érdekes és az adott korra jellemző mozzanatokat tárgyal. Igaz, hogy a mondanivaló egyes elemeit idézetekbe burkoló módszerük kétélű fegyver, amely meg-megtöri az egyes művek lendületét ('Nlederlhauser túliburjánzó egykorú híranyaga és függeléknek érzett anarchizmust taglaló fejezete; zavaró az orosz cár következetes császárnak szólítása; Péter Katalin terjengős tanúvallomás- idézetei, stb.), mindhárom mű érdekfeszítő, fordulatokban bővelkedő olvasmány. Egészében véve a sorozat 'eddig megjelent kötetei jó benyomást keltettek, s jó hírverései az előrejelzebtek- nek: Barba Gábor előkészületben lévő művének, a „György barát titkai”nak, Benda Kálmán „Erdély végzetes asszonya”-nak, a Hóvári János szerzőségében megjelenendő „Dobó István »bűnperé«”-nek, illetve Sza- kály Ferenc „Gyilkosság Mohács árnyékában”-jának és Trócsányi Zsolt „Wesselényi Miklós hűtlenségi pere” című tanulmányának. / Tidrenczeí Sándor KM o