Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-17 / 166. szám

yik .ránt idóan ymás- t nem zavar- . Gondo- ilámsávra űnne ez a nem látok az áldatlan már felje- adoltam. így z többi lakója .iné Nyíregyháza, Köztársaság tér 2. VESZÉLYES VEZETÉK ,-egyházán, az Eötvös 11. számú portán áll öreg, rogyadozófélben j házikó. Tetején jól lát­Barkaszi István ófehértói levélírónk 1978 óta dolgo­zott a termelőszövetkezetben, mint juhász. Az elmúlt év­ben sorkatonai szolgálatra vonult be, majd leszerelését követően a tsz az állattenyésztésen belül más munkakör­ben foglalkoztatja. Levélírónk nem ért egyet ezzel az in­tézkedéssel, továbbra is eredeti munkakörében szeretne dolgozni. Termelőszövetkezeti tagok esetében a tsz köteles gon­doskodni tagjainak az adottságoknak megfelelő és kép­zettségük szerinti foglalkoztatásáról. A tag munkakörét írásbeli megállapodásban kell rögzíteni, viszont nincs olyan kitétel, hogy az csak közös megegyezéssel módosít­ható. Ebből következik, hogy a termelőszövetkezet az elő­ző rendelkezést is figyelembevéve egyoldalúan is módo­síthatja a munkakört. Más a helyzet az alkalmazottak esetében, ahol a mun­kaszerződés csak közös megegyezéssel módosítható. Mi­után a munkaszerződésben meg kell határozni a dolgozó munkakörét, ezt a munkáltató tsz nem változtathatja meg. Ebben az esetben- a szövetkezeti döntőbizottsághoz lehet fordulni jogorvoslatért. Fodor Dánielné mezőladányi lakos apósa, — volt tsz- tag — halálát megelőzően föld járadékban részesült. Le­vélírónk sérelmezi, hogy férje, — aki másik termelőszö­vetkezetben tag — mint örökös a termelőszövetkezettől földjáradékot nem kap. Az örökös hagyatéki eljárás útján jogosult a bevitt föld tulajdonjogának megszerzésére. A föld továbbra is a termelőszöveiK-c lajdonában lévő föld után vélírónk férje, amennyiben a föiu rezte, kérheti a földet használó terű földjáradékot. Amennyiben a földjáraaeisj.. igényét a termelőszövetkezet nem ismeri el, a, városi bírósághoz fordulhat jogorvoslatért. Bubász Ferencné mándoki olvasónk szülei halálukig földjáradékban részesültek az általuk a termelőszövetke­zetbe bevitt föld után. Levélírónk és húga közösen örö­költék a földet, de ezt követően sem megváltási árat nem fizetett a termelőszövetkezet, sem földjáradékot részükre, arra hivatkozással, hogy egyikük sem termelőszövetke­zeti tag. Kívülálló örökösök esetében a termelőszövetkezeti használatban lévő földek megváltás ellenében termelőszö­vetkezeti tulajdonba kerülnek. v Levélírónk a termelőszövetkezettől kérheti a meg­váltási ár kifizetését, amely az illetékes földhivatal ha­tározata alapján történik. Kérésének elutasítása esetén bírósághoz fordulhat. Selmecki Imréné berkeszi lakos férje 1983-tól dolgo­zott alkalmazottként a pátrohai termelőszövetkezetben, ahonnan egy év múlva behívták sorkatonai szolgálatra. Olvasónk arra kér választ, hogy jár-e háztáji a férje részére annak ellenére, hogy nem termelőszövetkezeti tag. A termelőszövetkezet háztáji gazdálkodás céljára tag­jainak háztáji földet vagy terményt köteles biztosítani, ha a tag a termelőszövetkezet által meghatárózott munka- mennyiséget teljesítette. Más a helyzet alkalmazottak ese­tében, akik az alapszabály rendelkezésétől függően része­sülhetnek illetményföld juttatásban. Levélírónk férje mindezek alapján háztáji juttatásra nem jogosult, viszont a termelőszövetkezet alapszabályá­nak ilyen irányú rendelkezése esetén illetményföldben ré­szesülhet. Dr. Kondora Zsuzsanna ^«biiltáSy .oidjáradék, háztáji...

Next

/
Thumbnails
Contents