Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-16 / 165. szám
XLiII. évfolyam, 165. szám ÄRA: 1,80 FORINT 1985. július 16., kedd Az MTI jelenti NICARAGUA—USA Gyors felgyógyulást kívánt Ronald Reagan amerikai elnöknek Daniel Ortega nica- raguai államfő. A sandinista kormányzat vezetője vasárnap küldött táviratot az amerikai elnöknek, s ebben kifejezte reményét, hogy Ronald Reagan minél hamarabb felépül szombati műtétje után. PERUI KONGRESSZUS Alan Garcia, Peru megválasztott államfője hivatalba lépése előtt pártjának, az Amerikai Népi Forradalmi Szövetségnek (APRA) is elnöke lett. Az APRA a hét végén tartotta XV. kongresszusát, és a küldöttek a szervezeti szabályzat módosításával választották meg a párt elnökének Garciát. A több mint hatvan évvel ezelőtt alapított párt mindig is nagyon fontos szerepet játszott az ország politikai életében: nacionalista programja rendkívül népszerűvé tette a perui társadalom szinte minden rétegében. Megnyílt a nők világkonferenciája Pérez de Cuellar ENSZ-fő- titkár és Daniel Arap Moi kenyai elnök jelenlétében Nairobiban hétfőn megnyílt az ENSZ által 1975-ben meghirdetett nők évtizedét lezáró világkonferencia. A tanácskozáson megvitatják a női egyenjogúság területén elért eredményeket és kidolgozzák a még nagy számban meglévő problémák megoldásának az évezred végéig érvényes stratégiáját. Több mint 140 ENSZ-tagállam képviselői tanácskoznak majd a tervek szerint egészen július 26-ig az impozáns, kői alakú, 27 emeletes konferenciaközpontban, amelyet a független Kenya első elnökéről, Jomo Kenyattáról neveztek el. A magyar kormánydelegációt Duschek Lajosné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke vezeti. A szovjet küldöttség élén Valentyi- na Tyereskova, a Szovjet Nőbizottság elnöke, a világ első női űrhajósa, az amerikaién Maureen Reagan, az Egyesült Államok elnökének lánya állt A konferencia elnöke Margaret Kenyatta, a néhai elnök lánya, a kenyai közélet vezető személyisége. A világ minden részéből érkeztek nőminiszterek, képviselőnők. Az egyenjogúság összetett problematikájának szakértői és szószólói. Megfigyelők egyetértenek abban, hogy ilyen óriási nemzetközi részvétellel és hasonlóan széles skálán mozgó napirenddel még sohasem rendeztek nőkonferenciát. Az általános várakozást azonban, ha nem is meglepő, de rendkívül kellemetlen közjáték zavarta meg. Az amerikai küldöttség magatartása miatt ugyanis a világkonferenciának nincs ügyrendje. Az Egyesült Államok delegációja, amely bevallottan a konferencia depoliti- zálására törekszik és szeretné kikapcsolni az olyan „kényes témákat”, mint például a leszerelés, az apartheid, az új gazdasági világrend vagy a palesztin kérdés. A 2 napos előkészítő tanácskozáson kemény és meddő vitát kezdeményezett proce- durális kérdésekről és visz- szautasította a szocialista és fejlődő országok minden közbeeső indítványát. A konferencia szervezői végül is hétfőn úgy döntöttek, hogy a tanácskozást megnyitják, de a továbbiakra nézve az ENSZ jogi szakértőitől kérnek tanácsot. — Béke nélkül nincs tartós fejlődés. Mindannyian (Folytatás a 4. oldalon) Akadémiai bizottság ám tudományos egyesület A gyenge földek termésére is szükség van Felújítás, bővítés 630 millíiért Korszerűbb papírfeldolgozás Július 15-én jelentős állomásához érkezett a Papíripari Vállalat nyíregyházi gyárának rekonstrukciója. Elkezdték a hullámlemezgyár- tó gépsor leszerelését és az új, korszerű gépsor beszerelését, üzembe állítását. Ez a folyamat várhatóan hat hétig tart, addig szünetel a hullámlemezgyártás a nyíregyházi üzemben. Az év végéig, a következő év elejéig tartó felújítási, bővítési munkák költsége összesen 630 millió forint. Ezt a költséget világbanki hitelből fedezik. A rekonstrukció mintegy 95 százaléka tőkés beruházás. A hullámlemezgyártó gépsor nagyobb része japán, angol és spanyol gépekből áll. A hétfőn elkezdett munkálatokat egyelőre angol szakemberek irányítják, a japánok és a spanyolok érkezésére a közeli napokban lehet számítani. Hat hétig igen nagy munka vár a gyár műszaki gárdájára. Ez a gépi beruházás 170 millió forintba kerül. A közelmúltban — a rekonstrukció tulajdonképpen első lépcsőjeként ‘— átadták a svájci gyártmányú „kimetszőgépet”. Ez a gép 50 millió forintba került. A szakemberek szerint megérte a drága pénzt, hiszen a próbaüzemelése jól sikerült. A gépi beruházásokhoz építészeti beruházás is járul. A SZÁÉV kivitelezésében most épült meg egy hatalmas raktárbázis, átadása a befejezéséhez közeledik. Az új hullámlemezgyártó gépsor üzembe helyezése után az eddigitől 25 százalékkal több hullámpapírt tudnak gyártani Nyíregyházán. A hullámpapírok felét exportra szállítják. A legnagyobb belföldi felhasználók továbbra is az élelmiszer- ipari üzemek lesznek. A rekonstrukciónak is köszönhető, hogy 1986-ra hárommilli- árd forintnyi termelési értéket tervez a nyíregyházi papírgyár. <n. 1.) Szükség van a kedvezőtlen termőhelyi adottságú mezőgazdasági üzemek munkájára és az általuk előállított termékekre; viszont lehetővé kell tenni nekik, hogy legalább az egyszerű újratermelésük zavartalan legyen. Erről beszélgettek, erről vitatkoztak tegnap Nyíregyházán azok a szakemberek, akik a Debreceni Akadémiai Bizottság és a Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szervezetének meghívottjai voltak. A VII. ötéves terv készítői, a kormány és az illetékes tárcák fokozott figyelmet szentelnek a jövőben az úgynevezett gyenge tsz-ek- nek. Szabolcs-Szatmárban nemrég fejezték be a kedvezőtlen adottságú agrártérségek szelektív fejlesztési lehetőségeinek vizsgálatát. Az erről készült összefoglaló jelentés adott alkalmat az eszmecserére. A megyei tanács mező- gazdasági osztálya által elkészített leirat javaslataihoz kapcsolódva sokan kifejtették véleményüket. Többen úgy vélekedtek, hogy a felsőbb szerveknek érdemes lenne vizsgálni a területi ösztönzés módozatait. Vagyis a szabályozók az elkövetkező időkben úgy alakuljanak, hogy a rossz földeken dolgozók helyzete se váljon reménytelenné. Ugyanakkor az itt kiválóan termelhető kultúrák kapják meg a megfelelő megbecsülést. Amint azt Bacsu József, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezési osztályának vezetője zárszavában elmondta, a tanácskozás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megyénk jól használható ötletekkel, javaslatokkal segítse a középtávú terv készítőit. Betongyárban Az építő és szerelő vállalat nyíregyházi gépkölcsönző, fuvarozó és szolgáltató leányvállalatának betonkeverő telepe közületi és lakossági megrendelésekre az igényeknek megfelelően havi átlagban 6—800 köbméter betont készit. (Császár Csaba felvétele) Itthon és külföldön Üdülés vállalati segítséggel A nyár az üdülésé, a pihenésé. Kellemes gondban vannak a vállalati szakszervezeti bizottságok, amikor a SZOT- és gyáni üdülőjegyek igazságos elosztását tervezik. A növekvő igények ismeretében a munka nagy gondosságot, figyeÜP ességet igényel. A TAURUS GUMIGYÁRBAN az idén öt-hatszáz ember — ebben 97 család — kapott módot kedvezményes üdülésre. A gyár több helyen bérel nyaralót, így Gyulán, Hajdúszoboszlón, Sopronban, Ba Lato nboglá ron. A kéthetes vállalati üdüléshez a szakszervezeti bizottság hozzájárulása kell. A pihenni vágyók mindössze az étkezést fizetik. A beutalót igénybe vevő család két gyermeken felüli tagja — harmadik, negyedik gyermek — ingyen üdül. Az Autóklubbal kialakított jó kapcsolatuk lehetővé tette, hogy a nyári hónapokban tizennyolc család Bulgáriában, a klub lakókocsijaiban tölt- hesse szabadiidejét, ötvenen az NDK-ba, négy család Csehszlovákiába, cserekapcsolatok révén jut el. Negyven gyermek vállalati szervezésben Esztergomban vakációzik. A lehetőségek május 30-tól szeptember 4-ig minden dolgozó számára biztosítottak. A PAPÍRIPARI VÁLLALAT szervezésében tizenegy család, tizenkilenc gyermekkel Balatonszéplakon pihen. Az üdülőt a gyár üzemelteti, így támogatást ad az odauta- zóknak. Szép kezdeményezés, hogy közel ezer forinttal segítik a gyermekét egyedül nevelő szülők nyári prog- ramválasztását. Ezenkívül SZOT-beutalót kapott három család, nyolc házaspár és öt egyedül utazni kívánó, ötven gyermek a dombrádi üdülőtáborban tölti idejét két turnusban, júliusban és augusztusban. A felnőttek két hétig, a fiatalok nyolc napig élvezik a gyár adta lehetősé- g^ket. A NYÍREGYHÁZI KONZERVGYÁRBAN is nagy az érdeklődés. Kétszáz dolgozót és 150 gyermeket — Szentendrén, Fonyódon, Hajdúszoboszlón és ez évtől Lakite- lek-Tőserdőn — vállalati bérleményben helyeznek el. Három faház kínál hasonló lehetőségeket Miskolc-Tapolcán. Az üdüléshez a felnőttek 34 forintot, a gyermekek 10 forintot fizetnek naponta. Étkezési zsetont kapnak 80— 120 forint értékben minden napra — ezt a szakszervezeti bizottság támogatásként adja. (b. p.) A nyíregyházi Ságvá- ri Termelőszövetkezetben hétfőn kora reggel felzúgtak a '- gépek motorjai. Megkezdődött a kalászosok betakarítása. Ösz- szesen 2300 hektárról kell a tavaszi árpát, rozsot és az őszibúzát betakarítani. Az aratásban 15 kombájn, 11 szállítójármű és ötven dolgozó vesz részt. A terményt saját szárítójukban szárítják és zömét bér- ’ tárolásban egyelőre itt Is raktározzák. A tegnap reggeli órákban lépte át a csehszlovák határt a zemplénkopcsányi tsz-ből érkező két vendégkombájn és két szállítójármű. Ezek a gépek egy hétig segítik itt a mun- kát, melyet a Ságvári tsz két hét múlva viszonoz. A képen: az első vágások, (jávor) A főorvos tanácsai (2. oldal) ★ Akit a pénz megkísért... (3. oldal)