Kelet-Magyarország, 1985. június (42. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-29 / 151. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. június 29. OÍ3EIEIHE3 A táborvezető 99«»« rnMaaaai tMrawflrawwtMwwaais: w Aldott-átkozott melodráma Élethivatásának hódol Pankotai István. Szerencsésen ötvözheti két szenvedélyét: a gyermeknevelést és a művészet szolgálatát. S, ami figyelmet érdemel az, hogy az utóbbit felhasználja a tehetséges, a művészet iránt érdeklődő serdülők, úttörők esztétikai nevelésére, a művészetek megszerettetésére. Pankotai István a gyermekek iránt érzett szeretetet és a művészet pártolását örökségként ápolja, családi indíttatásának köszönheti. Személyi igazolványában ez olvasható a foglalkozási rovatban: napközis tábor vezető. Nem gondolom, hogy sok lenne belőlük. — Igaz, a táborvezetés csak kilenc hétig tart egy-egy esztendőben, de élmény számomra ez az időszak, hiszen kedvemre foglalkozhatok az úttörőkkel. Hét- és kilencnaponként hatvanöt úttörő váltja egymást a sóstói táborban. Itt élnek, itt laknak, én szervezem részükre a programokat. Ezzel egyidőben működik a napközis táborunk is. Nyíregyháza mind a 22 iskolájából itt helyezik el a gyerekeket, ök reggel jönnek, este távoznak — magyarázza a szimpatikus, szerénységéről és szolgálatkészségéről közismert pedagógus. Intenzív feladat Pankotai István részére ez a munka. Nem csupán étkeztetésükről gondoskodik, hanem színes, élménygazdag programokat állít össze részükre, hogy hasznosan töltsék el a vakációt. Filmek vetítését szervezi, szakköröket hív életre, ápol, gondoz. Népi és modern táncoktatást szervez. Utánajár oktatónak. Tavaly Huszárik László foglalkozott itt a táncos lábú legényekkel, míg el nem hívták az Állami Népi Együttesbe. Oktatott itt Szakács Balázs modern táncot, Pankotai István szervezett fafaragó szakkört, s a tapasztalt Marinkás Mihályt kérte fel vezetésére. Gondoskodott arról, hogy akinek kedve van tanuljon gyöngyfűzést, vezet könyvtári foglalkozást, s képes volt rá, hogy felkutasson mesélni tudó öregeket, s meghívja a gyerekekhez. Él a sóstói úttörőtábor. Mozgalmas az élete. S ebben jelentős érdemei vannak Pankotai Istvánnak. De maga is lubickol ebben a közegben. Földrajz—népművelő szakos tanár, ott volt a Sóstói Kul- túrpark alapítói között már 1975-ben. — Azért választottam ezt a pályát, mert imádom a gyerekeket, közöttük érzem igazán jól magam — vallja. — Őszintén szólva sok és változatos programot igényelnek a gyerekek. Ez nem könnyű, mert 8 hét az hosszú idő. Ezt úgy kell tartalmasán kitölteni, hogy ne unatkozzanak, minden gyerek megtalálja a hobbiját, szenvedélyének éljen, élményekben gazdagon távozhasson. Sok olyan gyerekünk is van, aki itt tölti az egész nyarát. Nem kevés az állami gondozott, akik innen mennek ősszel iskolába — magyarázza. ö állandó permanenciában él. Megtalálja magának akkor is az elfoglaltságot, míg e tábort gyerekzsivaj tölti meg. Kilencedik évét a napokban zárta az idén a sóstói nemzetközi éremművészeti és kisplasztikái alkotótábor. Hazai és külföldi lakói, az itt alkotó művészek jó hírünkkel indultak haza e tájról, melyet nem utolsósorban ennek a fiatalembernek is köszönhetnek. — Két esztendeje a másik fő feladatom a művésztelep segítése — mondja. — Ez május elsején szokott nyitni és június közepén zár. ő az, aki ez idő alatt az itt élődolgozó művészeknek szinte mindenről gondoskodik. A művészet és a művészek soha nem léteztek mecénások, olyan szerelmesek nélkül, akik szinte mindent feláldoztak a sikerért, a szépért, a művészetek terjesztéséért. E nemes ügyet szolgálók sorába a művészet közkatonájaként van jelen Pankotai István. — Erre én már év közben, télen készülök. A városi tanács biztosítja és gondoskodik a művésztelep költségeiről is. Ez az idén is elég sokba került. Kétszázezer forintért szereztem be különböző anyagokat; bronzot, vörösrezet, ónt, foszforrézt, viaszt, gipszet, agyagot, samottot, mindent, amit a 'művészek kívántak. Vándorolt értük. gäSJ“ ;; szobrászathoz szükséges gipszért az egész országot, megkereste azokat a művészetpártoló vállalatokat, embereket, akik segítették e telep munkáját. Budapestről hozott vörösrezet, ónt, különböző színesfémeket, a MÉH-telepek állandó látogatója. Innen, a hulladékok közül szedték ki azokat a bronzperselyeket, rézcsapokat, amelyeket később felhasználtak az alkotótelep művészei. Karcagról szerzett gipszet, Mezőtúrról a legfinomabb agyagot, Sárospatakról szintén. — így tudom csökkenteni a költségeket:. Most aztán bespájzoltam szépen, még jövőre is lesz belőlük. A legnehezebben a samottot tudtam megszerezni. Ha a véletlen nem hoz össze egy művészetpártoló vezetővel Budapesten, meg sem tudom szerezni. — Sok helyen elálltak a fizetéstől, amikor megmondtam, milyen küldetésem van Örültem, hogy megértettek. Öröm, hogy ma már szép számmal vannak országszerte emberek, akik tudnak erről a sóstói művésztelepről és támogatják. Pankotai István a művészet hűséges szol-, gája. — Szó szerint vallom ezt. Szeretem a szépet, a művészetet, élményt jelent számomra, szebbé teszi az életünket, környezetünket. S ez ilyen hatással van az úttörőtábor lakóira, a gyerekekre is. Annak örülök, hogy a művészek részére jó légkört sikerült itt teremteni, s ezt átplántálni a gyerekekbe is. Hétszázötven értékes érmet, kisplasztikát őriznek és kezelnek itt. Egy része itt látható az úttörőtábor tárlóiban, a többség a vidám park éremtárában van. — Az alkotások egy része, egy 270 darabból álló kollekció vándorol. Most ezek az érmek és kisplasztikák nagy sikerrel szerepelnek a moszkvai kiállításon. — újságolja Integrálódik ebben aJ!££~ ben a pedagógus és a művészet ápoló-pár- toló-szolgáló egyéniség. Ez nyilvánul meg az általa szervezett két működő képzőművészszakkörben. Kihasználja az adottságokat, a lehetőségeket, a tábor kis lakóit igyekszik „megfertőzni” a művészet szeretetével. Negyven-ötven pajtás foglalkozik itt Baracsi Istvánná vezetése és a Nyíregyházán élő szobrászok patronálása mellett a művészetekkel. A szakkör tagjait kiállításokra viszik, gondoskodnak képzésükről; esztétikai nevelésükről. — A legtehetségesebbekre pedig ügyelünk, hogy el ne kallódjanak. — mondja az a Pankotai István, aki élethivatásának tekinti e kettős beosztást, amelyet szívvel-lélek- kel igyekszik szolgálni. Farkas Kálmán Az egyébként is ezerféle akadállyal küszködő moziforgalmazás számára minden nyár újabb próbatételt jelent a nézők megtartásáért vívott harcban. Légkondicionált vetítőtermek kialakítása valószínűleg a szakma vezetőinek is csak távoli ábrándjai közé sorolható, áthidaló megoldásnak pedig a kert mozik csak nagy jóakarattal tekinthetők, merthogy az időjárás nagyobb úr bárkinél, s gyakorta dönti romba a legszebb reményeket is. Marad a jól bevált módszer: nyárra kell időzíteni a legjobban várt bemutatókat, ilyenkor kell műsorra tűzni azokat a filmeket, amelyek kedvéért a néző megalkuszik a körülményekkel és jegyet vált, hogy megnézze kedvenc színészeit vagy filmfajtáit. Az idei nyár slágerei a bemutatás Sorrendjében: a Flashdance, az öt láda aranyrög és a Cápa. Két megjegyzés kívánkozik velük kapcsolatban gondolatmenetünk élére. Az egyik az, hogy hazai film ismét nincs a nyári csemegék között, ám azon már túlvagyunk, hogy ezen csodálkozzunk, mert tudjuk, azoknak a látványos szórakoztató filmeknek a készítéséhez, amelyekhez a nagy nyugati cégek hozzászoktattak bennünket, itthon nincs elegendő pénzv A másik pedig az. hogy kár ezeket a filmeket az esztétika kategóriarendszerével mérni, hiszen mindhárom szórakoztatóipari termék (bár minőségi különbségek akadnak közöttük), az viszont tagadhatatlan, hogy rendkívül jó mesterségbeli színvonalat tükröznek. A hazai filmforgalmazás a nehéz gazdasági viszonypk ellenére is biztosítja heti három új film bemutatását. A várható közönségsikert illetően néha még a legöregebb szakemberek is tévednek egyik-másik film esetében. Az említett három film azonban kizárja bármiféle tévedés lehetőségét, a siker garantált. A siker biztosítéka a hollywoodi recept. (Bár a Hat láda aranyrög nem az álomgyár stúdióiban készült, cselekményvezetésében és szerkesztésmódjában könnyen felismerhetők azok az elemek, amelyek „származása” félreérthetetlen.) E recept titkát aligha sikerül megfejtenünk, ha a műfaji jegyek felől közelítünk, mert ebben a tekintetben lényeges különbségeket mutatnak: az egyik karriertörténet a táncfilm elemeivel vegyítve, a másik kalandfilm, mely nem nélkülözi a krimi fordulatait sem, a harmadik pedig a nálunk csak néhány mű alapján ismerős katasztrófafilm kategóriájába sorolható. A titok mélyebben lappang, s csak úgy lehet felszínre hozni, ha sikerül megtalálnunk azokat az elemeket, amelyek mindhárom filmben jelen vannak. A hollywoodi ^boszorkány- konyha” receptjét az alábbiak szerint vélem rekonstru- álhatónak: n Végy egy olyan főhőst, aki dolgozó ember, de foglalkozása ne legyen különleges, hogy tevékenysége könnyen követhető legyen a néző számára. Munkáját végezze megbízható módon, szorgalmasan és becsületesen. Különösképp a film elején legyen néhány olyan gesztusa, amely alapján megnyerheti a néző tetszését. A főhős kiválasztását akkor oldottuk jól meg, ha a néző 5—10 perc elteltével azonosulni tudott vele, önmagára ismert benne, tehát a továbbiakban aggódik sorsa alakulásáért. JgM Teremts a főhős kö- Kfl rül viszonylagos nyu- galmat, harmóniát. Ebben fontos szempont, hogy egyik forrása a munkában megtalált boldogság legyen, a másik pedig a barátokkal és a munkatársakkal kialakított jó kapcsolat. VB Ezután törd széjjel a '-Kfl magad teremtette harmóniát minél kíméletlenebb eszközökkel. Vigyázz, a főhős egy pillanatig se legyen hibás abban, hogy az idilli állapot megszűnt. Minél nagyobb feszültséget tudsz teremteni, annál nagyobb sikerre számíthatsz. (Túlzásba azért nem szabad vinni ennek az eszköznek az alkalmazását, nehogy a néző elveszítse reményét a harmónia visszaállíthatóságát illetően !) H Következik a főhős harca az elveszett idill megtalálásáért. Nem baj, ha eközben néha emberfelettit is cselekszik, ne felejtsd: a filmtechnika trükkök sokaságával segít az elhitetésben! ■9 A legfontosabb fű- Sbm szer: a happy end, azaz a jó vég. A harc során születtek ugyan veszteségek, de ezek árán helyreáll a harmónia, a néző nyugodtan mehet haza. Ha valakinek az eredeti „szakácskönyv” a kezébe kerül, a receptet vélhetően a melodráma címszó alatt találja meg. Az ilyesfajta filmek készítői jól ismerik fel azt, hogy a nézőkben a világon mindenütt benne él a nyugalom, a béke, a rendezettség iránti vágy, s ha a mű arról szól, hogyan védel- mezhetők ezek az értékek, akkor azt együttérzéssel és beleéléssel figyelik. Az aggodalmam forrása ezekkel a filmekkel kapcsolatban nemcsak az, hogy hatásvadászok, hanem az is, hogy néha hamis értékrend érdekében mozgósítják figyelmünket, érzelmeinket. Érdemes azon elgondolkodni, vajon van-e különbség a Meseautó gépírólánya és a Flashdance hegesztőlánya között sorsuk alakulásában. Az sem lényegtelen kérdés, hogy Aldo az öt láda aranyrögben nem börtönt érdemelne-e inkább, hiszen a bűnöző attól még bűnöző marad, ha a jogtalanul szerzett vagyont barátja gyógyítására (is) akarja szánni. Még leginkább a Cápa eszmeiségét tudom elfogadni az említett filmek közül. Ám Spielberg filmje nemcsak tisztább gondolatisága miatt jobb legalább egy klasszissal a másik kettőnél. S ha az ítélettel én is megsértem a Flashdance szakácsát, legfeljebb az én hamburgerembe is belesüti a svábbogarat. Habár mostanában kevés az esélyem, hogy megforduljak Pittsburgh-ben. Hamar Péter MW' ’ VMmÉKj«EgÜ ,|-»if sasa : i \ :í § J -j A fi -fe \ f Tiffs' fej® wá*' ff üii •' . . i j f -.1 “P a *«*u' j 'jí '15 ^ v 1 *3 $ J | I % ^ íl í § % ... • \ h £':* | § 1 fi ;» g 1 *- i IIP fúl iw ísáfj m ■ iíR1 Néhány hete ebben a rovatban amiatt füstölögtem, hogy a modern, korszerű szellemű ismeretterjesztés helyett alacsony színvonalú munka is megjelenik a Gyorsuló idő sorozatban. A szerelem, a szexualitás iránt érdeklődő olvasó bizonyára elégedetlenül tette le Szerdahelyi Szabolcs Szex-tusa című könyvét. Akkor szerettem volna felhívni a figyelmet két olyan kötetre, amelyek magas színvonalon dolgozzák fel a rendelkezésre álló ismeretanyagot, tapasztalatot. Tornai József Vadmeggy című önéletrajzi fogantatású munkájában a szerelem és házasság bonyolult és szerteágazó összefüggésrendszerét vizsgálja a személyes sors iránti kivételes nyíltsággal és őszinteséggel. A költői szépségű könyv Tornai érzelmi nevelődésériek a története. Az igazságkeresés gyötrő fájdalmasságától a köznapi boldogság, a társratalálás örömének egyszerű kimondásáig ível ez a vallomás. Nem regény, nem önéletrajz. Inkább könyvterjedelmű esszének lehetne nevezni. Annak minden erényével: gondolati plaszticit£s; átfűtött stílus jellemzi. Ezúttal azonban nem Tornai Á szerelemről-komolyan katartikus-szépségű könyvéről szeretnék írni, hanem egy tanulmánykötetről. A Kamarás István és Varga Csaba szerkesztésében megjelent A szerelemről — komolyan című gyűjtemény Mi a szerelem?, Milyen a szerelem?, Miért a szerelem? fejezetekbe sorolja a tanulmányokat. A szerzők — filozófusok, pszichológusok, írók, szociológusok — a szerelem mibenlétére keresik a választ. Arra a kérdésre, amely egyidős az emberrel, s amelyre létezése végéig megkísérli a hozzá méltó feleletet megadni. A kötet egyik legnagyobb erénye, hogy sokoldalú megközelítésben dolgozza fel témáját. Az ember mindig vágyott receptekre, hogyan viselkedjen az élet egyes helyzeteiben, hogyan közelítsen partneréhez, hogyan oldja meg konfliktusait? De há vonzódik is a már bevált receptekhez, igazából arra a megerősítésre vár, hogy a szerelem millióféle arcán az ő vonásai is fellelhetők. A szerzők különböző világnézeti alapállásból, az olvasókat felnőttnek tételezve, vallatják a létezést, amelynek egyik legnagyobb csodája a szerelem. „A szerelemhez — írja H. Sas Judit — talán soha nem fűződött annyi illúzió, mint napjainkban. Mégis a valóságban talán gyorsabban devalválódik, mint valaha. Elvárjuk tőle, hogy megoldja a kapcsolat minden konfliktusát. Sőt: az élet minden konfliktusát. Túlsegítsen minden nyomasztó terhen. Az összeszokás, a másféleség, a függetlenség igénye, az egymásnak feszülő ellentétes célok, akaratok és vágyak buktatói az együttélés hétfőjén mutatják meg magukat akár házasságban, akár bármiféle tartós kapcsolatban. A szerelem igen sokszor megbukik a hétfők vizsgáján. Pedig egyszer volt vagy akárhány szerelmünk élménye: emberi létünk és egyéni életünk mitológiája, létmagyarázata is. Létünk magyarázata, hogy szerelemre születtünk kétneműnek. Hogy a találkozás: tudás, hogy a találkozás a boldogság, az emberiség születésének mítosza szerint akár az Isten akaratából, de az Istennel szemben is megéri a kiűzetést, a föld benépesítését, a jövő megteremtését.” Tanulmányokat olvashatunk a boldogtalan szerelemről (Földé- nyi F. László), a szerelem lélektanáról (Buda Béla), a magyar parasztság ,»szerelmi” életéről (Vajda Mária), a magyar fiatalok szerelemfelfogásáról (Kamarás István), a szerelem és emberi teljesség összefüggéseiről (Ancsel Éva), a vágy és a szerelem dialektikus kapcsolatáról (Varga Csaba). A kötet a fenti témákon kívül még jó néhány nézőpontból vizsgálja tárgyát. Említettük, hogy a szerzők felnőttnek tekintik olvasóikat. Ez azonban nem jejenti azt, hogy elbújnak a tudomány szaknyelve és gondolkodásmódjának sáncai mögé. A könyv jó szívvel ajánlható mindazoknak, akik még most ismerkednek a szerelem % ambivalens érzésével, s azoknak, akik több (vagy kevesebb) tapasztalat birtokában árnyaltabban kívánják látni, érteni mindazt, amit átéltek. (Gondolat Könyvkiadó, 1985) Nagy István Attila IMRE «YÖRGY: Budapesti képeslap