Kelet-Magyarország, 1985. június (42. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-29 / 151. szám

1985. június 29. Kelet-Magyarország 3 Gondolatok a gazdaságról A szabadság négy évtizede Rozsályban Megfelelni az áj követelméiyeknek Három vélemény a közgazdász-vándorgyűlésről A csütörtökön kezdődött közgazdász-vándorgyűlés résztvevői a VII. ötéves terv­ben lehetséges gazdasági nö­vekedés feltételeiről tárgyal­nak. A vitában más-más megközelítésben szóltak a fejlődési irányokról. A részt­vevők közül három szakem­ber véleményét tudakoltuk. Hoós János, az Országos Tervhivatal államtitkára: Rugalmas tervezést — Természetes, hogy elté­rő vélemények is hangzanak el, hiszen most folyik az egyeztetés, a terv végső szá­mainak kimunkálása. Hoós János — Nem találja soknak a vállalati szakemberek által említett gátló tényezőket? — Nem lepett meg a prob­lémák felsorolása. Sőt a terv- készítés ezen szakaszában éppen az indokolt, hogy a vi­tás kérdéseket tisztázzuk. A vándorgyűlés egyflajta mun­kakonferencia, ahol azért jöttünk össze, hogy a gazda­ság valamennyi képviselője 'kifejthesse nézetét, lehessen azokkal vitatkozni. — Rugalmas tervezést em­lített referátumában. Miért? — Át kell gondolnunk, hogy milyen külső és belső feltételekhez alkalmazkod­junk. Nem lenne sok értel­me, ha ezek változásakor is mechanikusan ragaszkod­nánk korábbi elképzelése­inkhez. A tervkészítéskor azért dolgoziunk ki varián­sokat, hogy ennek eleget te­gyünk, ne érjenek bennünket váratlan meglepetések. — Csakhogy a gazdálkodók éppen a szabályozás elemei­nek gyakori változtatását említik gátló tényezőként. — A normativitás, a min­den vállalatra egyformán ér­vényesülő szabályozó rend­szer kialakítása mindig cé­lunk. Azonban nagyon ne­héz úgy haladni, hogy kü­lönböző okok miatt kivétele­ket alkalmazunk, s ezek le­építéséről senki sem akar hallani. Kritikusan kell ér­telmezni a vállalati „sírást” is, hiszen amikor a végső el­számolást csináljuk, máidig lényegesen jobb pozícióban vannak, mint előzőleg jelez­ték. Ennek ellenére kétségte­len, hogy a szabályozók job­ban betölthetnék funkcióju­kat. Beck Tamás, a Magyar Ke­reskedelmi Kamara elnöke: Ismerni a tennivalókat — A tervezés kilátásairól nem a magam véleményét mondtam el, hanem annak a hatvan iparvállalatnak az összesítését adtam, akiket be­vontak a terv előkészítésébe. — Mégis másfajta néző­pont érvényesült. Mi ennek az oka? — Másképpen látja a lehe­tőségeket az, aki egy jói körvonalazható értékteremtő ágazatban dolgozik, mint aki magas szinten, az egész nép­gazdaság szempontjából vizs­gálódik. Ezért beszéltem az exportérdekeltségről, mert a vállalatok néhány tekintet­ben bizonytalanok, nem is­merik pontosan tennivalói­kat, illetve a fejlesztési lehe­tőségektől teszik függővé az export bővítését. Beck Tamás — Milyen változást jelent, hogy a Kamara társadalmi szervként működik? — Azzal, hogy a vállalatok érdekvédelmi szerveként dol­gozunk, kötelezettségeink és jogosítványaink változtak. A kormányzati szervek kötele­sek egyeztetni a vállalatok életét befolyásoló kérdések­ben (eddig is megtették ezt). A Kamara képviseli a ma­gyar munkaadókat a nem­zetközi szervezetekben, ez szintén másfajta feladatot ad. — Mit vár a vándorgyű­léstől, milyen benyomásai vannak? — Egy ilyen tanácskozás­nak az előadásokon túl az is előnye, hogy létrejöhet a személyek közötti tapaszta­latcsere. A szekcióüléseken bizonyos mértékben a néze­tek polarizációja is kialakul­hat. Évente egyszer az ilyen vitákat nemcsak elfogadha­tónak, hanem szükségesnek is tartom. Mikola Andrásné, a nyír­egyházi városi pártbizottság munkatársa: Alkalmazkodni a körül­ményekhez — A program olyan, hogy a gazdaság fejlesztésének je­Mikola Andrásné lenlegi időszakában a súly­ponti kérdésekről hallhatunk. Jó néhány olyan előadás hangzott el, amelyek a me­gye fejlődése szempontjából is fontos információkat köz­vetítettek. — Tapasztalatai? — Mint gyakorlati köz­gazdásznak, Beck Tamás problémafelvetései tetszet­tek. Hoós János szépen mu­tatta be lehetőségeinket. Ezekkel összhangban a ter­vezés során korábban talán több információval rendel­keztek a vállalatok, most vi­szont jobban kell alkalmaz­kodni a körülményekhez. — Tudunk? — Legalábbis megpróbá­lunk. Ahogy Maróthy László miniszterelnök-helyettes fo­galmazott: „Mozgó vadra kell lőnünk” — vagyis megszok­nunk, hogy haladásunk a körülményekhez igazodik. Lányi Botond UNIVERSIL: Teljesített exportterv Sikeres első fél évet zárt a BEAG Universil nyíregyházi gyára. Szovjet megrendelés­re mintegy 150 ezer rubel ér­tékben gyártottak különböző laboratóriumi berendezése­ket a nyíregyháziak, s ezzel exportkötelezettségüknek ele­get tettek. Az 1985 első hat hónapjára tervezett 110 millió forint ér­tékű elektroakusztikai beren­dezés helyett közei 130 millió értékben állítottak elő termé­keket, s így ezt a tervüket túlteljesítették. Konténeröltözők Étkező- és öltözőkonténere­ket gyárt a Mezőgazdasági Építőipari Közös Vállalat. Saját kivitelezésben tizenöt szociális konténert készítet­tek, amelyeket felvonulási épületek helyett használnak a dolgozók a munkahelyeken. Ezek olcsóbbak is, jobban megfelelnek a munkások igé­nyeinek. /------------------------------------------------------------------------------------------\ A gyógyszer... A történet Sepitáról és egy operációról szól. Sepita — ez álnév, de az operáció és az azt kö­vető gyógy- és életmód már komor valóság. Sepitának azt mondta a doktor, egyen keveset, de sokszor. Ha étvágytalan, úgy legyen az étvágycsináló egy-vagy két deci nyíri vinkó. Sepitának az átélt sok­sok kellemetlenségből ez az egy volt kellemes. Már­mint a vinkó. Ember a föl­dön nem követte orvosa ta­nácsát úgy mint ő. Egy kék termoszban mindig kéznél volt az orvosság. Kollégái már megszokták. Sepita a büfében ter­mosszal. Sepita az íróasztal­nál termosszal. Sepiia az ebédlőben termosszal. Sepi­ta ivott, evett és dolgozott. Jaj és panasz soha. Mit V ________________....___ bánta ő az izületeseket, a lumbágósokat, a hasfájáso­kat. Az előbbieket gyógyí­totta, hogy fűnek-fának beszélték, panaszolták ba­jaikat. Sepitát gyógyította a vinkó. Idill volt az a ja­vából, mígnem Sepita né­hány na.pra kimaradt. — Mi van Sepitával — zúgták az ismerősök, sőt meg is kérdezték, amikor napok múltával ő és a kék termosz felbukkant: — Mi történt? — Semmi. Csak gyógy­szermérgezésem volt. — Ó! — mondták és kér­dezték. — Hogyan? — Egy lityi helyett ket­tőt ittam — mondta Sepi­ta — és kiütött a túladago­lás. Van ez így néha. Gyógy­szerből is megárt a sok .., (seres) J Határszélen, nem háttérben Érdekes hely Rozsály. Az egyik portán zsindelyes, ha­gyományosan szép formájú gazdasági épület, mellette két­szintes, ízléses modern lakó­ház. A Kossuth utcán nem egy régi, fehérre meszelt házikó tartja magát, a Dózsa György nevét viselő soron pedig a hetvenes árvíz után épült tí­pusházak állnak a díszes vas­kerítések mögött. (Odébb még a Túr, az nem önthetett ki odáig, mitől hát az árvíz? Nos, a semmi kis Tapolnok szívta fel magát olyan erős­re, hogy 58 új házat kellett felépíteni miatta.) Még kilencszázan sincse­nek a rozsályi lakosok, mégis sok olyannal dicsekedhetnek, amivel a gőgösebb, nagyobb helyek közül sem mind, hi­szen Rozsályt évek óta meg­illeti a nagyközségi titulus. Nyolcvanan-százan fogyaszt­ják az áfész-lbisztró ebédjét, de az iskola konyhájában is főznek, pedig vége a tanév­nek. Tésztát gyúrnak az asz- szonyok, rakják el a meggyet télire, s ottjártamkor olyan tört paszuly készült éppen, amilyet utoljára saját falum­ban ettem, évekkel ezelőtt. Innen kapnak ebédet a szo­ciális otthon lakói Méhtele­ken, s a helyi öregek napközi otthonának látogatói. Aztán: Rozsályban lakik az orvos, helyben a patika, csak a fo­gával hajlódénak kell pár ki­lométert utazni. Húsbolt, tej­üzlet, két termény- és táp­bolt is van a faluban. (Ha­gyományosan sokan tartanak bikát, tehenet — már Isaak földbirtokos tenyészállatai is országszerte híresek voltak, kiállításra jártak velük.) A zsellérfalu igazi átalaku­lása negyven éve kezdődött. A rozsályi katonák egy része megszökött, s a lápba vissza­húzódva várták az orosz csa­patokat. Nagy László, Tarcza Jenő és társaik 44. október 25. után Nemzeti Gárdát alakí­tottak, ügyeltek a rendre. Ké­sőbb itt is létrehozták a Nem­zeti Bizottságot, a községben megalakult négy párt veze­tőiből. A Vincze József el­nökölte testület hozzálátott a földosztáshoz. A nagycsalá­dosok 10, a többiek átlagban 5 holdat kaptak. A frissiben megalakult földművesszövet­kezet próbálta megszervezni a falu ellátását, áru viszont alig volt. Valamit ki kellett találni. Sajátos cserekereske-. delembe fogtak hát a rozsá- lyiak: román területre ter­ményt vittek, az onnan ho­zott sót pedig, ami igen nagy hiánycikk volt, az ország bel­sejében á szükséges holmikra váltották. (Könnyű dolga van a kró­nikásnak, ha a négy évtized hoztál változásokat akarja fel­térképezni, mert Bücs László nyugdíjas tanító, és szakfel­ügyelő — fiával, a fociszere­tők előtt jól ismert Zsolttal közösen — készített Rozsály- ról egy minimonográfiát, a bronzkortól napjainkig. La­pozzunk bele:) A háborúban porig égett szép iskola épült. 1949: postahivatal, telefon ... 51: kultúrház az uradalmi is­tállóból ... 52: vegyesbolt... 59: a község villamosítása ... 60: mélyfúrású kutak, fedett tekepálya ... 68: új posta és kultúrház ... 72: szolgáltató­ház, gyógyszertár ... 73: isko­la tornateremmel, konyhá­val ... 75: öregek napközi otthona... 76: orvosi rende­lő, ABC, tejbolt, óvoda, olaj­kút, gázcseretelep ... 78: lab­darúgópálya, öltöző... 81: ravatalozó, vízművesítés ... Ennyi, amit találomra ki­írtam a listáról, de hogy mindehhez mennyi társadal­mi munkával járultak hozzá a helybéliek, azt felmérni szinte lehetetlen. Gyarapo­dott a köz, de a falusi em­ber is egészen másként él már. — Áll a házam, a fiamnak is építek, akkor még jószág is van — sorolja idős Kormos Sándor a faluszéli házban, majd így summáz: — Csak könyebb az élet! Nekem már néha nem is pászol, annyi­ra ... A nyugdíjas cipészmester, aki, ahogyan ő mondja „el­lopta” a szíjgyártó szakmáját is, bizony nemegyszer kény­szerült újrakezdeni az életét. A csengersimai gyereket Gé- berjénbe adták suszterinas­nak, segédként vándorolt az országban, majd Tatán 1941- ben elérte a behívóparancs. A háború vége felé, alig szö­kött meg az egyik fogságból, elfogták mások. Franciaor­szágot is megjárva jöhetett haza 45 végén. Jó iparosra mindig szükség van, ő is meg­élt itthon. Megnősült, jöttek a gyerekek. Közben jó dara­big Özdon próbálkozott na­gyobb karéj kenyeret keres­ni, 90 kilós palackok hurco- lásávaí. Mire valamennyire egyenesbe kerültek volna — a legkisebb gyerek még az anyja szoknyáját fogta —, 1965-ben a víz felkúszott az alap híján épített vályogház falába, s az úgy omlott össze, hogy helyrehozni sem lehe­tett többé. — Egy évig laktunk a ta­nácsházán — emlékszik a fe­leség, Julika néni. — Én meg ittmaradtam egy kis ólpadon. A bikákat nem vihettem magammal a ta­nácsra — teszi hozzá Sándor bácsi. Felépült ez az új ház, ahol kupica almapálinka, kávé, sütemény mellett beszélge­tünk, s a szomszédban kész az alap már: ifjabb Kormos Sándor fészke épül rá. Két hete volt a lakodalom, meg­adták a módját, ahogy illik, a fiatalok pedig elutaztak a Balatonhoz. (Betyár idő, megtréfálta szegényeket!) A fiú itthon dolgozik a tsz- ben — anyagbeszerző —, nő­vérei közül viszont hárman is a fővárosban telepedtek le. [-kastély helyén tornatermes Bücs Laci bácsi szerint az ö példájuk a jellemzőbb, sza­vait a tanácselnök, Ari Sán­dor is megerősíti: — Csökken a lakosság. Foglalkoztatási gondjaink vannak — vázolja. — A fia­talok olyan szakmákat tanul­nak, amelyekből itthon nem, vagy csak néhány kell, kény­telenek elmenni máshova. Nagyon szeretnénk, ha a négy éve nyitott sóderbányá­ra számítva létrehoznánk va­lami betonelemgyártó üze­met például. Kellene valami melléküzemág is, főleg a nők­nek. Nem sok mindent tehe­tünk, megfelelő munkahellyel és szórakozási lehetőséggel tarthatjuk itthon a fiatalokat. A szórakozás itt nem csu­pán a művelődési házat, a presszót, az ifjúsági klubot jelenti. Rozsályról beszélve nem lehet csak úgy szó nél­kül elmenni a sport mellett sem. Néhány évtizeddel ez­előtt országosan ismert pél­da, a testedzés mintafaluja volt a község. (1952-ben pél- idául „Aranytollas” kollé­gánk, Szombathy István tol­lából egy kisregény jelent meg, „Győzelem Rozsály­ban" címmel!) Lackó János tanító a fogságból hazatérve, Orbán Endre és mások segít­ségével létrehozta a sport­kört. Sakk, pingpong, atléti­ka és a foci mellett igen szép eredményeket értek el az it­teniek a korabeli MHK („Munkára, harcra kész!”) — tömegsportmozgalomban, s a korábban alig ismert röp­labda is nagyon népszerű lett. Legutóbb a megyei baj­nokságot is az itteni röpisek nyerték. A tornaterem min­denki előtt nyitva áll, s ha másért nem, hát virtusból gyakran van munkában a súlyzó. Bárhogy töröm a fejemet, miként illene, hogyan kelle­ne a legjobban befejezni ezt a kis írást, nem találok frappánsabb, szebb lezárást „társszerzőm”, Bücs tanító úr szavainál, aki előbb Méhte­leken, 56-tól pedig itt oktat- ta-nevelte a gyerekeket: — Mi az, ami negyven évig itt tartott engem, a városi srácot? Nem volt ismeretlen vidék. Édesanyám nem mesz- sze ide, Akliba való — ez most szovjet terület —, édes­apám faluja, Szárazberek pe­dig légvonalban nem több 10 kilométernél. Debrecenből gyakran jöttem a nagyszüle- imhez, tőlük pedig ide is bál­ba, ünnepélyekre. Megraga­dott ez a szatmári szép táj és az emberek. Mi itt még sze­retjük egymást, megbecsüljük a másikat. Amikor két éve ezt a házat építettük — pedig nem szóltam, hogy na, most fogjuk elkezdeni — legalább ötvenen jöttek segíteni... Papp Dénes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents