Kelet-Magyarország, 1985. június (42. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-20 / 143. szám

8 Kelet-Magyarország 1985. június 20. HOLNAPTÓL A FOGATHAJTÓ OB MEZŐNYÉBEN INDUL JUHASZ LÁSZLÓ, BOZSIK JÓZSEF, BÁRDOS GYÖRGY, BÁLINT MIHÁLY, MUITY FERENC ÉS FINTHA GÁBOR IS Még egy nap, és kezdetét ve­szi megyénk lovassportjának idei legrangosabb rendezvénye. A hét végén Máriapócs ad ott­hont az országos fogathajtó-baj­nokság III. fordulójának. Az idei viadal rajtja április 4-én volt Szilvásváradon. Ugyanott lesz a végső finálé is, augusz­tus 31-én, és szeptember 1-én. Kecskeméten volt a második for­duló, majd Máriapócs után Hor­tobágy és Apaj puszta következik a befejező kör előtt. A fogatok viadala több ver­senyszámból áll, s ezek összesí­tésekor hirdetik ki a végső sor­rendet. így lesz ez a háromna­pos máriapócsi találkozón is. Az első program a bemutatás. Ek­kor a fogatok megjelenését pontozzák a bírák. A lovak, a XXL nyári úttör6-olimpia Aranyérmes: Csontos és Kökény Hétfőn, az első versenynappal megkezdődött a XXI. nyári úttö­rő-olimpia, Kaposvárott. Már az első napon szabolcsi aranyéremnek örülhettünk. Az eszkimó kajak 500 méteres fu­tamában a fiúknál Csontos Ró­bert, a lányoknál Kökény Gab­riella győzött, és szerzett olim­piai aranyérmet. Mindkét győz­tes a Nyíregyházi 9. számú Ál­talános Iskola tanulója, testne­velő tanáruk Rácz Sándor. A fiúknál, ugyanezen a távon, har­madik helyezést ért el Novák János, a Nyíregyházi 12. számú Általános Iskola úttörője, test­nevelő tanára Mezei Gábor. A túra kenu négyesek 500 méteres versenyében a Nyíregyházi 12. számú Általános Iskola csapata — Támcsu Zoltán, Péli Tóth Sándor, Sebők Zoltán, Kiss László — ezüstérmes lett. En­nek a szép sikernek az elérésé­ben a nyíregyházi VÍZÜGY SE kajak-kenu szakosztálya. Kökény Zoltán edző vezetésével segített. A tornászok összetett csapat- versenye után újabb éremmel gazdagodott a szabolcsiak érem- gyűjteménye. A nyíregyházi Jó­kai Mór Általános Iskola torná­szai — Kardos Róbert, Németh Simon, Forgó András, Miskolczi Zsolt, Banga Zsolt, Hliva Sán­dor — harmadikok lettek. A lányok 50 méteres úszóküz­delmeiben a Nyíregyházi 9. szá­mú Általános Iskola csapata az ötödik helyen végzett. Lannarugó-bajnokságok Mátészalkai körzeti I. osztály: Jármi—Kántorjánosi 1:0, Nyír­meggyes—Szamosbecs 0:1, Öpá- lyi—Mérk 7:1, Vaja—Nagydobos 3:2, Porcsalma—Nyírparasznya 9:0, Csenger—Nyírcsaholy 5:2, Kocsord—Fábiánháza 7:1. A baj­nokság végeredménye: 1. Csenger 26 22 1 3 133- 27 45 2. Kocsord 26 21 3 2 98- 22 45 3. Vaja 26 17 6 3 70- 29 40 4. Öpályi 26 14 2 10 80- 57 30 5. Mérk 26 11 5 10 57- 59 27 6. Nyircsah. 26 10 7 9 59- 38 27 7. Porcsalma 26 11 3 12 61- 56 25 8. Fábiánh. 26 8 7 11 61- 69 23 9. Szamosb. 26 8 6 12 41- 57 22 10. Ndobos 26 7 8 11 10- 45 22 11. Nyírmeggyes 26 8 1 14 34- 62 20 12. Kántorj. 26 6 4 16 35- 80 16 13. Nyírpar. 26 5 6 15 49- 91 16 14. Jármi* 26 2 2 22 42-124 5 • = 1 büntetőpont levonva. A megyei II. osztályba Csenger és Kocsord együttese jutott fel. Nyíregyházi körzeti I. osztály: Tiszadob—Nyírtelek 1:5, Nyírib- rony—Biri 2:1, Üjfehértó—Nap­kor 1:1, Tiszabercel—Kótaj 2:1, Kemecse—Nyírpazony 5:2, Oros —Gávavencsellő 2:1, Demecser— Nagycserkesz 1:1, Sényő—Basha- lom 6:1, Apagy—Tiszalök 0:8. Az élcsoport állása: 1. Kemecse 54, 2. Tiszalök 49, 3. Tiszabercel 49. 4. Sényő 48 ponttal. II. osztály: Mg. Főiskola—Tí­már 6:1, Búj—Nyírtét 4:4, Gesz- teréd—Tiszaeszlár 6:1, Kék—Ti- szatelek 2:2, Nyírkércs—Székely 3:2, Vasmegyer—Nyírtura 1:1. A bajnokságból sorozatos ki nem állás miatt Bököny csapatát ki­zárták. Az ellene elért eredmé­nyeket törölték. Az élcsoport ál­lása: 1. Kék 37, 2. Kálmánháza 36, 3. Mg. Főiskola 35 ponttal. kocsi és felszerelése, a hajtó és segédhajtók külleme, összhatá- . sa alapján döntenek a hozzáér­tők. A bemutatást a díj hajtás kö­veti. Egy 40x100 méteres pályán kell a fogatoknak előre megha­tározott nyomvonalvezetés mel­lett különböző hajtási feladato­kat végrehajtani. Ezután következik a hajtóver­senyek legizgalmasabb, leglát- ; ványosabb része, a terephajtás. Ez veszi csak igazán igénybe a paripák, a hajtők és segédhaj- I tók erejét, bátorságát, kitartá­sát, ügyességét. A változatos te­repen négy természetes, és négy épített akadály vár a verseny­zőkre. A rendezők igyekeznek minél inkább nézőcsalogató, ne­héz próbatételek elé állítani az indulókat. A háromnapos talál­kozó az akadályhajtással zárul. Húsz akadályt kell leküzdeni, meghatározott szintidő alatt a 800 méteres pályán. A bemuta­tás, a díjhajtás és az akadály­hajtás színhelye egyébként a máriapócsi termelőszövetkezet központi telepén található lo­vaspálya lesz. Innen rajtol majd a terephajtás, és itt lesz a cél is. Az induló fogatok névsora színvonalas versenyt ígér Mária- pócson. A világhírű magyar fo­gathajtósport elitje is rajthoz áll a hét végén. Egyéni és csapat­világbajnokokat láthat majd verseny közben a szabolcsi kö­zönség. Megyénkből négy fogat kap lehetőséget a megmérette­tésre. Az indulók: Bálint Mihály, Juhász László (Kiskunfélegyhá­za), Muity Ferenc, Nyúl István (Kecskemét), Fintha Gábor, Ka­tona László (Hortobágy), Boco- nádi István, Krizsán Sándor (Mezőhegyes). Bárdos György (Szilvásvárad), Bozsik József (Tápiószentmárton), Sipos Lász­ló (Dömsöd). Megyénkből: An­tal Mihály (Nagycserkesz), Lis- kány András (Nyíregyháza), Miklósi András és Komor Sán­dor (Máriapócs). Mán László Miklósi András, a Máriapócsi Tsz SE hajtója a hazai pályán világ- klasszisok ellen bizonyíthat. Olimpiai ötpróba Vízi túra a Bedroom A harmadik alkalommal meg­rendezett olimpiai ötpróba sport- akció legközelebbi sportága a vízi túra, helyszíne a Bodrog lesz. A szabolcsi indulók szom­baton, június 22-én a Tokaj- szálló parkolójában jelentkezhet­nek 7 órától 9 óráig. A próba teljesítésére egy hét múlva, jú­nius 29-én is lesz lehetőség Le- ninvárosban, ahol a résztvevők az Olefin Vízmű sporttelepéről rajtolhatnak. A vízi túra nagypróba követel­ménye: nőknek 40 kilométer 7 óra, férfiaknak 72 kilométer 10 óra alatt, amiért a sikeres pró- bázók 2 pontot kapnak. A túra során a kispróbát — nőknek 20 kilométer 4 óra, férfiaknak 40 kilométer 7 óra alatt — is tel­jesíthetik az indulók, amiért 1 pontot kapnak a szintidőn belül célba érkezők. A résztvevőknek a vízi túrán maguknak kell gondoskodni a megfelelő felszerelésről. Tokaj­ban, az Ezermester Vállalat csak korlátozott számban tud bizto­sítani vízi járművet. Az indu­láshoz szükséges az akció iga­zolványa, benne az úszni tudás­ról szóló hivatalos igazolás, a 14 éven aluliaknak a szülői en­gedély, 3 hónapnál nem régebbi orvosi igazolás, személyi igazol­vány és 20 forint nevezési díj. Az akció igazolványát a hely­színen is meg lehet vásárolni. 14 éven aluliaknak, akiknek nincs még meg az ötpróba-igazolvá- nya, azok egy külön lapon hoz­zák magukkal a szülői beleegye­zést, hogy indulhatnak. Természetesen az induláshoz a legfontosabb a megfelelően elő­készített vízi jármű. A rende­zők ajánlják, hogy pótevezőt, vízhatlan csomagolásban ételt, italt (meleg tea, limonádé) min­den próbázó vigyen magával. Az ötpróba következő sport­ágát, az úszás kispróbáját, júli­us 13—14-én megyénkben ren­dezik meg a szabolcsi indulók számára. Megyei kosárlabda­bajnokság Befejeződött a megyei kosár­labda-bajnokság. A részt vevő 44 csapatból 33 volt nyíregyházi. A férfi felnőtt bajnoki címet a Nagykállói SE csapata szerezte meg. Megyénket így újabb együt­tes képviseli az NB Il-es baj­nokságban. Az 1984/85. évi megyei kosár­labda-bajnokság végeredménye: Női serdülő I.: 1. Ny. Tan. 16 14 2 1123: 660 30 2. Ny. Széch. 16 13 3 1015: 721 29 3. Nagykálló 16 12 4 977: 752 28 4. Ny. Kér. 16 10 6 1134: 868 26 5. Nyh. Mg.* 16 10 6 1120: 727 25 6. Nkáll. B. 16 7 9 758:1063 23 7. Ny. Krúdy 16 3 13 818:1144 19 8. Kossuth* 16 3 13 685:1018 18 9. Kisv. V.* 16 — 16 556:1233 15 10. Nyh. Tan. 18 6 12 812: 944 24 Női serdülő II.: 1. Nyh. Széch. 10 9 1 573:186 19 2. Kossuth II. 10 8 2 432:166 18 3. Nyh. Tk II. 10 5 5 311:277 15 4. Kisvárdai Bessenyei** * 10 10 6 4 356:209 14 5. Nyh. Tk III. 10 1 9 146:673 11 6. Kisv. Izzó* 10 1 9 156:463 10 7. Üjfehértó C 2 4 151:222 8 Női ifjúsági: 1. Nyh. Tan. 12 12 — 1090:470 24 2. Nk. Budai 12 9 3 819:738 21 3. Nyh. Mg. 12 8 4 821:689 20 4. Ny. Széch. 12 6 6 648:726 18 5. Ny. Krúdy 12 5 7 718:861 17 6. Nyh. Kér. 12 2 10 724:954 14 7. N. Korányi 12 — 12 511:893 12 Férfi serdülő: 1. Krúdy I. 14 13 1 1676: 544 27 2. ÉVISZ I. 14 13 1 1473: 651 27 3. Nyh. Tan. 14 9 5 1133: 871 23 4. Ny. Bánki 14 9 5 887: 830 23 5. Nyh. Mg. 14 6 8 682: 877 20 6. Záhony 14 4 10 606:1136 18 7. Krúdy II. 14 2 12 553:1132 16 8. ÉVISZ II. 14 — 14 412:1381 14 Férfi felnőtt: 1. Nkállói SE 16 13 3 1272: 983 29 2. Ny. Vízügy 16 12 4 1399:1102 28 3. Ny. Tk III. 16 11 5 1435:1035 27 4. Mg. III.* 16 11 5 1333:1186 26 5. Ny. Tk II.* 16 9 7 1235:1170 24 6. Nyh. Mg. I. 16 8 8 1309:1246 24 7. Zationy 16 4 12 1088:1400 20 8. Konzerv.* 16 4 12 960:1232 19 9. Ny. Mg. II. 16 — 16 800:1477 16 • = egy büntetőpont levonva! SORO SZELESTEINEK EGY PONT HIÁNYZIK Hét végi válogatóversenyen vett részt a vásárosnaményi Vö­rös Meteor SE kajak-kenu szak­osztálya. A viadalon Szelestei Eszter a hosszútávon elért má­sodik helyével az ifjúsági arany­jelvényes szint közelébe került. Már csak egy pont hiányzik a szint eléréséhez. Eredményeik, K—1 női, ifjúsági, 6000 m: 2. Szelestei Eszter, C—1 férfi, if­júsági, 500 m: 3. Tóth Péter, 1000 m: 2. Tóth Péter. Tóth Pé­ter eredményével bronzjelvé­nyes szintet teljesített. III. AGRIA KUPA A mozgássérültek Heves me­gyei egyesülete Egerben, június 21—22-én rendezi meg a mozgás- korlátozottak III. Agria Kupa nemzetközi sportrendezvényét. A viadalon, amelyen szabolcsiak is indulnak, ülőröplabdában, úszás­ban (egyéni és csapat) és lövé­szetben (légpisztoly, légpuska — egyéni és csapat) versenyeznek a résztvevők. POSTÁSOK AZ ATLÉTIKAI PÁLYÁN Debrecenben, június 15-én ren­dezték meg a Gáli Károly atlé­tikai versenyt Hajdú-Bihar, Sza- bolcs-Szatmár és Szolnok megye postai dolgozói részére. A verse­nyen a szabolcsi postások a kö­vetkező eredményt érték el: nők, 100 m síkfutás: 3. Bánszki Júlia 15,9, 200 m: 3: Bajnai Borbála 33,0 másodperc, távolugrás: 2. Máté Éva 411 centiméter, súly­lökés: 3. Barna Ildikó 7,96 mé­ter (mind nyíregyházi verseny­ző). Férfiak, 100 m síkfutás: 2. Lakatos Endre (Mátészalka) 12,7 400 m: 1. Lakatos Endre (Máté­szalka) 58,6 másodperc, 1500 m: 2. Reszler Jenő (Mátészalka) 5:33,0 perc, távolugrás: 1. Bartók László (Nyíregyháza) 580, 2. La­katos Endre 528. magasugrás: 1. Bartók László 170, 3. Fehér Mik­lós (Nyírbátor) 135 centiméter, súlylökés: Bakai András (Nyír­egyháza) 10,97 méter. NYÍREGYHÁZI SIKEREK TÁJFUTÁSBAN Tájfutásban folytatódott a nyíregyházi sikersorozat a Bán­kút térségében megrendezett Bükk-fennsík Kupán. Három ka­tegóriában lettek győztesek a Nyíregyházi Mezőgazdasági Fo­Kß AN iskola sportolói. Eredmények, N 21 A: 1. Oláh Katalin (Nyh. MGFSC) 60,46, 5. Dorogi Judit (Honvéd Bottyán SE) 84,87, 6. Szakács Tímea (Nyh. MGFSC) 88,90, F 21 B: 1. Moravszkt Já­nos (Nyh. MGFSC) 72,30, 2. Gi- dófalvi Péter (TITASZ) 73,05, 3. Szokol István (Honvéd Bottyán SE) 76,26. 4. Tölgyesi Tibor (Hon­véd Bottyán SE) 82,43, F 15 Bf 1. Tamás Tibor (Nyh. MGFSC) 58,16. SALAKMOTOR Üjabb szép nemzetközi sikert ért el nyíregyházi salakmotoros. A Bécsújhelyen (Ausztria) meg­rendezett páros versenyen Pet- rikovics József és Koszován Bertalan végzett az első helyen. A viadalon hat nemzet verseny­zői, osztrák, olasz, nyugatnémet, dán, holland és magyar motoro­sok indultak. A magyar együt­tes technikai vezetője Szabó Ele­mér, a Nyíregyházi Volán-Dózsa salakmotorosainak edzője volt. A Petrikovics—Koszován páros nagyszerű motorozással 23 pont­tal vívta ki az elsőséget. A nyír­egyháziak kitűnősége, Petriko­vics 13. a Borsodi Volán ver­senyzője Koszován pedig 10 pon­tot szerzett a futamok során. A második helyen egy osztrák, a harmadikon egy nyugatnémet páros végzett. GYŐZÖTT BAKOSI Nagyszabású nemzetközi atlé­tikai viadalt rendeztek a né­met szövetségi köztársaságbeli Fürthben. A találkozón indult Bakosi Béla, az NYVSSC kitűnő hármesugrója. Bakosi az első idei hármasugróversenyén 16,57 méterrel az első helyen végzett. KÉZILABDA: Üjfehértó—D. Ki­nizsi, Magyar Népköztársasági Kupa-mérkőzés, Üjfehértó, 17,00 óra. Megyei bajnokság, férfita­lálkozó: NYVSSC—H. Bottyán SE a stadionban, 15,00 órától. TENISZ: Nyírfa-ARTEX Kupa nemzetközi ifjúsági ranglista­verseny a nyíregyházi városi stadionban, 9,00 és 15,00 órától. rf |*L J HALLGASSUNK C9 IU111 NÉZZÜNK MEG m 1985. június 20., csütörtök KOSSUTH RÁDIÓ 4.30— 7,59: Jó reggelt! — 8,20: Jégbefagyva. Antal Gábor írá­sa. — 8,30: Nóták. — 9,02: Per- golesi: Livietta és Tracollo. — 9,43: Szólj, szólj, sípom! — 10,05: Két keréken — Magyar- országon. — 10,35: Labirintus. Zenei rejtvények fiataloknak. — 10,50: Zenekari muzsika. — 11,38: Nemes Barry Lyndon úr emlékiratai. — 12,30: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12,45: PAF­műsor. — 13,00: Pataky Kál­mán emlékezetes szerepei. VIII/7. — 13,40: Kapcsoljuk a győri körzeti stúdiót. — 14,10: A magyar széppróza századai. — 14,23: Az Állami Népi Együttes énekkara énekel. — 14,38: Csendes Don XV/11. — 15,30: Zenei tükör. Kérdések, feleletek, újdonságok, érde­kességek. — 16,05: Az arany ember. I. rész. — 16,48: Rózsa Miklós: Bűvölet — filmzene­szvit. — 17,00: Most jelent meg. Világirodalmi könyv­szemle. — 17,30: Hallgassuk együtt! Schönberg-művek. — 19,15: A karrier kapujában. — 20,06: Kapcsoljuk a Pesti Vi­gadót: A Magyar Rádió és Te­levízió szimfonikus zenekará­nak hangversenye. — Kb., 21,00: Verbunkosok, nóták. — 21,40: Műhelyfőnökök. Egerek és emberek. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: A hegedű virtuózai. — 23,10: A kegyenc­nő. Opera. — 0,10: Könnyűze­ne mandolinra. PETŐFI RÁDIÓ 4.30— 7,59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. — 8,03: Kórusdalok. — 8,20: A Szabó család. — 9,05—12,00: Napköz­ben. — Zenés délelőtt. — 12,10: Nagy mesterek indulóiból. — 12,25: Útikalauz — üdülőknek. — 12,30: Mezők, falvak éneke — 13,05: Nosztalgiahullám: Martin Rainwater. — 14,00: Népdalok. — 14,15: Idősebbek hullámhosszán. — 15,05: Né­hány perc tudomány. — 15,10: Operaslágerek. — 15,45: Tör­vénykönyv. A bűnözés új okai. — 16,00: Találkozás a stúdióban. — 17,05: Szabados György felvételeiből. — 17,30: Segíthetünk? Az Ifjúsági Rá­dió műsora. — 18,30: Sláger­lista. — 19,05: Operettkedve­lőknek. — 20,17: A Poptarisz­nya dalaiból. — 21,05: A Ma­gyar Rádió Karinthy Színpa­da: Karc. 1985. nyári kiadás. — 22,15: Nótacsokor, csárdás­csokor. — 23,20: Sárosi Katalin, Záray Márta és Vámosi Já­nos énekel, a Stúdió 11 ját­szik. — 24,00—4,30: Éjféltől hajnalig. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. — 17,05: A dzsessz kedvelőinek. — 17,20: Hangraforgó. A tartalomból: Bánszki István könyvkritikája — A könyvnapok súlya (Pálfi Balázs) — „Csütörtököt” mondtak? (Haskó József) — Beszegezetten (Vécsey Ágnes) — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Műsorelő­zetes. (A nap szerkesztője: Haskó József) MAGYAR TV 8,25: Tévétorna. — 8,30: Szün­idei matiné. 1. Horgászok. 2. Szemüveges. — 3. Mindent tud­ni akarok. 4. Az ördögfióka. — 9,30: Menekülés az arany föld­jéről. VII/3. rész. — 10,25: Kép­újság. — 16,10: Hírek. — 16,15: Zéman őrnagy. A harapófogó. — 17,35: Perpetuum mobile, örült ötletek? — 18,10: Tévé­börze. — 18,20: Képújság. — 18,25: Telesport. — 18,50: Ad­ni érdemes. Hol tart a közada­kozás az új Nemzeti Színház- zért. — 18,55: Reklám. — 19,10: Tévétorna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Családi kör. És velem mi lesz? — 20,45: Hírháttér. Nézetek, vé­lemények közérdekű kérdések­ről. — 21,35: Szép Szó. — 22,30: Tv-híradó 3. — 22,40: Himnusz. 2. MŰSOR 18,30: Az öreg bánya titka. Ifjúsági tévéfilmsorozat. V/3. rész. — 19,05: Képújság. — 19,10: Csajkovszkij: V. szimfó­nia. — 20,00: Gondolkodó Tu­dományos magazin. — 20,50: Tv-híradó 2. — 21,10: A 25. mis­kolci rövidfilmfesztivál díj­nyertes filmjeiből. — 21,20: S.O.S. Gyermekfalu. Bernie Paul koncertje. — 21,45: Rek­lám. — 21,50: A harmadik ven­dég. IV/1. rész. — 22,50: Kép­újság. SZOVJET TV 16,45: A világ eseményei. — 17,00: A béke és az ifjúság. — 17,45: A cél kiválasztása. I. — 19,00: Híradó. — 19,35: A há­borúra emlékezve. — 21,00: A világ eseményei. — 21,20: A tavasz 17 pillanata. 11. rész. — 22,25: Hírek. — 22,30: Zenés műsor. SZLOVÁK TV 8,50: Hírek. — 9,00: Iskolaté­vé. — 9,20: A szlovák monu­mentális képzőművészet. — 9,50: A dalnak élnie kell. Cseh­szlovák—szovjet film. — 11,20: A televízió diszpécserszolgála­ta. — 11,50: Katonák magazin­ja. — 12,30: Hírek. — 15,40: Is­kolatévé. — 16,00: Orosz nyelv gyerekeknek. 8. lecke. —16,25: Képek az NDK-ból. Dokumen­tumfilm. — 16,55: Földünk tit­kai. Dokumentumfilm. — 17.20: Pedagógiai magazin. — 17,40: Orvosi tanácsok. —17,50: Autósok-motorosok magazinja. — 18,20: Esti mese. — 18,30: A Jezerka stúdió műsora. — 19,10: Gazdasági jegyzetek. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Gróf Monte Cristo. Francia filmso­rozat. 6. rész. — 21,00: Ünnepi hangverseny. — 22,00: Tudomá­nyos magazin. — 22,40: J. P. Millet. Francia dokumentum­film. — 23,05: Hírek. ROMAN tv 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Gazdasági figyelő. — 20,35: Fi­atalok stúdiója. — 21,50: Tv­híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: A CAP A. Kert mozi: NASHVILLE (1975) Béke mozi: de.: LUXUSBOR­DÉLY PÁRIZSBAN. Du.: HIGGYETEK NEKEM! Móricz mozi: MACKENNA ARANYA. ' * Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329 H __ Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401 Kelet* Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. m Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. MIMIIM Ml *M1«I Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő, 10-003. nlKVrfl III S/nll Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos HJjJHI llfclllj Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesí­tőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, fél évre 258,— Ft, egy­évre 516,— Ft. • Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza. Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058

Next

/
Thumbnails
Contents