Kelet-Magyarország, 1985. június (42. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-15 / 139. szám
HU HÉTVÉGI MELLÉKLET Restaurált Széchenyi-kép Egy budapesti bemutatkozás __■ a * i ff, <__- n___ ■ Barabás Miklós: Széchenyi István (A Jósa András Múzeum tulajdona) „Az a roppant sebesség, mellyel ezer és ezer tüzes kő repült fölfelé, a fekete füstfellegek folyton változó alakjai, ehhez a roppant mély hangú folytonos földalatti moraj, melyet azok a nagy 'kövek okoztak, miket a kráter rengeteg üregének oldalához dobált föl, — és mindez a látvány az öböl tenger vizében tükröződött, tűztengerré változtatva a vizet” — írja a Vezúv kitörésének pillanatairól Barabás Miklós (1810—1898) a festő önéletrajzi kötetében. Most, amikor nyári utazásainkat latolgatjuk, különösen nagy élvezettel forgatjuk művészek, írók útifeljegyzéseit, közöttük is a Barabásét. A mű az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában jelent meg 1944-ben, s hiteles élettörténetét adja a 19. század nagy festőkrónikásának, őszinte vallomást tesz egyéni küzdelmeiről, tanulmányairól, sikereiről, Euró- pa-szerte tett ifjúkori utazásairól, művészpolitikai szerepléseiről. Még érzékletesebbé teszi önéletrajzát a kortárs közvetlenségével és humorával közzétett becses kortörténeti adatok sora, melyben megelevenedik az önálló Erdély utolsó évtizedeinek élete a hétköznapok szürkeségében, küzdelmeiben. A kötet nélkülözhetetlen kútfő a magyar, de különösen az erdélyi biedermeier-művészét kutatói számára is. Megelevenedik az 1820-as évek Erdélye a maga konzervatív lelkiségével, jobb sorsra érdemes művészeinek idő előtti letörésével és ismeretlenségbe hullásával, életre kel az egykorú erdélyi arisztokrácia, mely feudális gőgjében ! hagyta, hogy a magyar tehetségek elkallódjanak a magyar ugaron, de megjelenik az ivás, pipázás jegyében folyó köznemesi tár- 'sasélet is. Ebben a zord környezetben lett művésszé és szerzett országos hírnevet Barabás tehetségén kívül önbizalma, munkaszeretete és életrevalósága segítségével. Rendszeres művészi oktatásban alig részesült: a kolozsvári Szabó piktortól a rajzolást, G. Gentilumo jelentéktelen festőtől az olajfestést, a Nagyszebenben mőködő Neuhauser Ferenc festőtől a festészet alapelemeit sajátította el. Rövid ideig bécsi képzőművészeti akadémián tanult. Jó gyakorlat volt számára bukaresti tartózkodása, ahol sok portrét és miniatűr arcképet készített. Az órlélődés, a magára- találás éveiben különös jelentőségű volt itáliai tanulmányútja (1834—35), ahol nemcsak a művészet nagy alkotásaival és a fontosabb , művészeti központokkal ismerkedett meg, hanem W. C. Leitch angol festő személyében olyan társra is talált, akitől a természetábrázolás új felfogását _ és a guache-technikát is elsajátíthatta. Ezzel messze túlhaladt környezete kissé régies stílusán. A Velencében lemásolt Veronese: Európa elrablása c. festményével oly nagy sikert aratott a pesti közönség előtt 1835-ben, hogy attól kezdve állandóan ellátták megbízatásokkal, s támogatói között ott találjuk a hazai közélet kiválóságait, irodalmárait. Barabás fellépésének jelentőségét a Pesti Hírlap egyik 1843-ban közölt művészeti írása tükrében érthetjük meg legkivált: „A rajzóid- és képzőművészetnek nálunk még nemzeti alapja nincs. Az igaz, van már műegyesületünk, s ennek jószándékú közmunkálkodása által a műkiállításokban, a több idegen közt néhány, magyar kézből eredt dolgozatot is látánk, de igazi magyar stylü, eredeti mintául szolgáló képet v. szobrot egyet sem." Barabás modelljei között politikusok, írók, színészek, polgárok és főnemesek egyaránt szerepeltek, s művei, — több mint 3146 — bizonyítják, hogy kora legkiválóbb elméivel tartott kapcsolatot. (Liszt Ferenc, Arany János, Kölcsey Ferenc, Batthyány Lajos, Széchenyi István...) Széchenyi 1836-ban ült modellt Barabásnak. Az ekkor készült festmény szolgált mintául ahhoz az egész alakos nagy képhez, melyet a művész Bihar-Heves megyének, és más törvényhatóságoknak festett. Széchenyi humoros levélben ajánlotta a művészt a Tekintetes Karok és Rendek figyelmébe — melyet a korabeli lapok is közöltek: „ez okvetlen talpraesett munka leend, a Tekintetes Rendek palotáját mint kép elrútíta175 éve született Barabás Miklós ni nem fogja, s mi még e tekintetekhez is járul, á Tek. Rendek, midőn Széchenyi Istvánt megbecsülik, s ha lehet, a hűségnek még erősebb láncaival kötik magukhoz, Barabás Miklós képírót, hazánkfiát is gyá- molítják, elősegítik.” Effajta megrendelésre készült 1860-ban a nyíregyházi múzeum Széchenyi-kép- mása (175X125 cm), mely ma a Megyei Tanács nagytermét díszíti Ábr ahány i Lajos: Kossuth-, és Vastagh György: II. Rákóczi-íestmé- nyével együtt. Mindhárom képet most restaurálták első ízben nagy műgonddal művészrestaurátorok. A ,Széchenyi-képen újra felfedezhetjük magunknak Barabás festői és emberábrázolási erényeit. Lazúrosán finoman kidolgozott technikájú, árnyalt, jellegzetesen biedermeier festés. Nagy gondot fordított a művész Széchenyi tekintetének, arcának, megnyerő külsejének kialakítására. Láthatólag szívesen foglalkozott a korabeli ruházat szín- és anyagpompájának érzékeltetésével. A festmény bal oldalán előbukkanó finom tájrészlet Barabás úti ak- varelljei megkapó szépségét, technikai tudását idézik fel bennünk. A sokat reprodukált Galambposta, Bittóné arcképe, Alföldi táj gémeskúttal c. művek mellett szinte felfedezésszámba mennek a Nemzeti Galériában most kiállított Barabás-akvarel- lek. Muraközi Ágota Sok is és kevés is az útra- való, amivel Sziky Károly a festői pályának nekivágott. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola rajz tanszékén szinte csak a kedvet és az alapokat kaphatja meg az ember. Á képzőművészeti főiskola kiegészítő tagozata pedig pusztán arra elég, hogy az ember kételkedni kezdjen az eddig tanultak alaposságában. Nem is véletlen ez, hiszen a pedagógushivatás és az alkotói felelősség együtt nehezen gyakorolható teljességet 'kíván. Sziky Károly nagy következetességgel és még nagyobb megátalkodottsággal a nehezebb, nehezebb (?) utat választotta. A festészetet. A festészetet, ahol újból és újból meg kéll küzdeni az anyaggal, az olajfesték, a pastellkréta törvényeivel, birkózni kell a gondolatokkal, a megfogalmazás hitelességéért. A mindennapok megélhetési Lldérc (olaj) Szombati galéria Jávor László: Tisza Szárnya-csapása csönd-puha, úgy száll halkan a virradat, aztán vérvörös árnyat vetve ia vízre surran a partok hosszán, új napot ölben hozván. Szétfut a hajnal, vadvizek mentén, rőt diadallal fut ragyogása, szunnyad a házsor szemben a parton köd-takarója alól ki-kilátszva, ablakokon kopog, arcunkba vág a napsugarak friss zápora, lomha nyújtózkodással ébred a reggel, egyszerű-tisztán, hisz ez a dolga. (Anna-Maija Raittila: Folyó) gondjairól pedig ne is beszéljünk. Vagy mégis? Bevallom, aggódtam ezért a pályáért, mikor a megrendelő, a szinte egyetlen kereseti lehetőséget kínáló külkereskedelmi vállalat sorozatban várta el a reneszánsz, korabarokk csendéleteket, lehetőleg bélyegnagyságbam. Ma már tudom, Sziky Károlynak iskola volt ez, a mesterség iskolája, a fegyelem iskolája. S közben hol gyakrabban, hol ritkábban születtek a munkák, az „igazi” képek is. A Fiatal Művészek Budapesti Klubjában most az indulás dokumentumai, a korai képek mellett már érett alkotások is láthatók. Egymás mellett — vállalva a ma oly divatos „egységesség” ellenében a sokszínűséget — élnek a korai pastellek, az agyon- kínzoitt felületek és a friss alkotások. A divatirányzatok hálójából szabadult önmagát kereső alkotó munkái ezek. Ahol nem a „folyóirat aktualitás” dokumentumai, hanem a vállalt útkeresés állomásai láthatók. Sziky Károly a valóság elemeiből építkezik. Néhol a szürrealisztikus jelenések, álmok világáig jut, máshol új világgá teremtődik a valóság. Építkezések állványerdői derengenek, fényiének aranyhálóként, majd biblikus öregember babusgatja a jövőt. Változó világ ez. Változó alakuló festészet. Sziky Károly budapesti bemutatkozása egy helyi érték első megmutatkozása, s nem helyiérdekű bemutatkozás. Az ígéret kitapintható, látható. Antall István Egyed Péter: Dal az erdélyi városról a szelek hordái a város felett az égi ménesek találkoznak a földbe nyomot rónak nyitódnak csukódnak a város kapui és a magnóliák az ablakszemek: tudni? nem tudni? mit visz a holnap reggelén a sötét égbolt atlaszán áttör a sugár s a te szetmed is nyílik csukódik: mit visz a holnap delén az égi föld honában csak egy jel egy tükör van egy narancs a pocsolyában. Aknamosoly egy gerillaarcon génjeid jók-e Európa térképére legyöngyebb pillantásod sínek fűzik fel szélkakasok léptékére s hullnak az enigmoidok pimaszul és nagy hidegvérrel — őrüli titkokat kell felolvassz kiszolgált pillantásod tábortüzével. Kitartóan — mégis — ott lohol egy régi fogat elfeledett utakon avargátas erdőkben a bakon a rőt alkonyat ajkán egy síp szól vihar indul átkoz mérget szór öklöt ráz s menekül száz fohászhoz kishúg öcs méla szüzek s gazdag nagybácsik ódon komód. S egy ködbeborult lány az emlékezet tisztásán. Egy* Ladislava Snopkova Megint eltelt égj ilyen ünnepekké n dátumok mindig elg tátják az embert, a ra ingerelnek, vissz re, összegzésre. Mc ellenállok a kísérti szén ezt a feladatot elvégezte Kovács múlt évi kataiógi visszatekintés leró egy hónappal ezelő nyitóra és az eltelt tervekkel teli kés: az ismerkedések ígé lanatai, az öntések, sok, öntések ritmus: föl az emlékek közö1 a végeredmény. Ité mondani a képről, szubjektív benyomó arcokhoz kötődő s vagy esetleg antipáti A művekkel való zás mindig izgalmas az egyszerre feltár ság mindig lenyűgöz telnie egy kis idő megközelíthetjük, m< jük az elénk táruló A mostani al amint az természet« gyes képet nyújt. 1 megnyilvánulásokon minőség, a szakma nal, a művészi i megnyilvánulása is tozó. Találkozunk a szerűen föltett műi cizellált remekekig megoldással, híven az emberi sokféles fesztizálódását. Volta segített az új techn: rás megismerése, (« téses bronzöntés) vol rabjai maradtak a lag gyors megvalósi hetőségnek, míg ír lendületet kapva bor elképzeléseiket. Tóth Sándor: Szabi Papi Lajos: !