Kelet-Magyarország, 1985. június (42. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-12 / 136. szám
1985. június 12. Kelet-Magyarország 5 Motorhiba Ö tven kilométer volt hátra, amikor az autó váratlanul felmondta a szolgálatot. Nyilvánvaló lett, hogy a kocsi saját erejéből nem jut el hazáig. A sofőr várta a segítséget. Egyik autó a másik után suhant el mellette. Kíváncsi volt', mikor jut eszébe valakinek, hogy kérés nélkül megálljon, s megkérdezze: miben segíthetek? Jó óra is eltelt. Szegecselt bőrdzseki, magas szárú bőrcsizma, bőrnadrág. Ránézve elég riasztó jelenség fékezett. Levette a bukósisakot, s megkérdezte: „Miben tudok segíteni? Küldjék egy szerelőt?” Alig volt 17 éves. Még nem úrvezető, de útban afelé. A motorkerékpár még nem rontotta el. Talán, ha Ladája lesz? Ezek a mai fiatalok?! Míg jött a szerelő, volt idő gondolkodni. (k. é.) VIT-ALAP. Májusban a KISZ Mátészalkai városi Bizottság által szervezett társadalmi munkák (ISG, áfész, MOM) eredményeként 36 ezer forintot fizettek be a fiatalok a VIT egyszámlái áM fw /. rr Hűsítő Tudományos egyesületek együttműködése Pályaválasztási tábor ötéves múltja van a nyírbátori fúrógépgyárban a pályaválasztási tábornak, melyen az ötödikes, hatodikos és hetedikes gyerekek vesznek részt. Ebben az évben június 17-től rendezik a tábort, amely egyhetes lesz. A fiatalok délelőtt a tanműHÉTFÖTÖL A KONZERVGYÁRBAN: Fiatalok szakmai gyakorlaton Ha nyár, akkor fagylalt. Új falatozó nyílt Mátészalkán az állomáshoz közel, a Kölcsey utcában. (Cs.) Fiatalok kezdték meg a szokásos nyári szakmai gyakorlatot június 10-én, hétfőn Nyíregyházán, a konzervgyárban. A nyíregyházi közgazdasági szakközépiskolából 11, a debreceni vegyipariból 4, a nagykőrösi élelmiszeripari szakközépiskolából 2 fiatal érkezett a vállalathoz. Ugyancsak hétfőn állt munkába a vállalat szakmunkástanulóinak első csoportja, akik öt héten át isÉTTEREMBÖL RUHÁZATI BOLT. Régi gondjuk a nyírtelekieknek. hogy a legalapvetőbb ruházati cikkekért, s kellékekért — a fehérneműtől a rövidáruig — kilométereket kellett utazniuk Nyíregyházára. A fogyasztási szövetkezet 100 ezer forint költséggel vegyes ruházati boltot nyitott a községben. A Nyíregyházi Áfész helyi éttermének egyik kihasználatlan helyiségét alakították át erre a célra. Az új bolt június első napjaiban nyílt meg. s az ágyneműtől a varrócérnáig terjedő áruválasztékkal várja a vásárlókat. BEFEJEZÉSÉHEZ KÖZELEDIK az első tanév az új Kállósemjéni Általános Iskolában. Az 1984 szeptemberében átadott épülettel lehetővé vált a csak délelőtti tanítás és megszűnt a korábbi zsúfoltság. Az 1984—85-ös tanévben 25 általános iskolai és egy kisegítő osztályban tanultak a gyerekek. A nyolcadikosok többsége továbbtanul. A végzősök több mint fele szakmunkásképzőbe jelentkezett, a tanulók egyhar- mada pedig gimnáziumban, szakközépiskolában folytatja tanulmányait. TALÁLKOZÓRA HÍVTA á Nyíregyházán élő nyugdíjasait a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság. Június 10-én az igazgatóság központjában látták vendégül az egykori dolgozókat, akiknek dr. Szlávik Lajos igazgató adott tájékoztatást az idei feladatokról, a gondokról és az eredményekről. A program fehér asztal mellett, baráti beszélgetéssel ért véget. Háromtagú küldöttség érkezett kedden Magdeburg- ból Nyíregyházára, az MTESZ megyei szervezetének meghívására Wolfgang Michel professzornak, a Kammer der Technik (az MTESZ NDK-beli testvérszervezete) Magdeburg megyei elnökének vezetésével. A küldöttség tagja Klaus Baumhofer megyei titkár és Manfred Ossowski, a nemzetközi osztály vezetője. A küldöttség az MTESZ megyei vezetőivel • egyezteti a tudományos egyesületek 1986—87. évi együttműködési tervét. 1980 óta van kapcsolat a két megye műszaki szakemberei között. A most készülő tervek a gabonaipar, konzervipar, a melioráció, valamint a mikroelektronika területeire terjesztik ki a tapasztalatcseréket. A Mat. *e- burg megyei szakemberek előadókként is rendszeres vendégei a Szabolcs megyei műszaki és közgazdasági hónapnak. Az NDK-beli vendégek a héten több olyan munkahelyre is ellátogatnak, amelyeket az MTESZ tudományos egyesületei partnernak ajánlanák. A küldöttség vezetője kedden a Tudomány és Technika Házában a Kammer der Technik kitüntető jelvényének ezüst fokozatát nyújtotta át Scholtz Bélának, az MTESZ megyei titkárának, aki az elismerést a tudományos egyesületek közötti kapcsolatok kiépítésében szerzett érdemeiért kapta a KdT berlini központi vezetőségétől. Felvételünk a kitüntetés átadásán készült. helyben és az üzemben ismerkednek a szakmákkal, délután kulturális programokat szerveznek részükre. Az idén — a nyírbátori tapasztalatok alapján — a mátészalkai bútorgyárban is szerveznek pályaválasztási tábort. SZATMÁRI SZERZŐ SIKERE iNívódíj a szakácskönyvért Nem mindennapi szakács- könyvvel ajándékozta meg az olvasókat Makay Béla túristvándi tanító. Szabad- tűzön című kötete ugyanis a szatmári halász-, vadász- és pásztorételek készítésének titkai mellett érdekes nép- rajai ismereteket is közöl. Merész vállalkozás volt a Mezőgazdasági Kiadótól, hogy kereken 120 ezer példányban jelentette meg a kötetet. A sikert bizonyítja, hogy a könyv az utolsó darabig elfogyott. A kiadó múlt évben megjelent 160 kiadványa közül tizenötöt jutalmazott nívódíjjal: köztük Makay Béla munkáját is. A nívódíjat június 10-én, hétfőn adták át a Mezőgazdasági Könyvkiadónál Budapesten. merkednek a konzervipari munkával. A tanulók népesebb csoportja — leendő tartósítóipari szakmunkások — júliusban és augusztusban dolgoznak majd, amikor a legnagyobb szükség van a szorgos munkáskezekre a szalagok mellett. A nyárón még jó néhány fiatal — köztük főiskolások és egyetemisták — töltik szakmai gyakorlatukat a Nyíregyházi K on zer vgyárba n. ■k Távolról érkezett vendégei voltak június 10-én. este a mátészalkai művelődési központnak. A békéscsabai Jókai Színház együttese szerepelt és mutatta be nagy sikerrel Gárdonyi Géza: A bor című színművét. ÉRDEKEK ÉS ÉRTÉKEK A SZOCIALIZMUSBAN. Ezzel a címmel hirdették meg dr. Anosel Éva filozófus, tanszékvezető egyetemi tanár előadását Nyíregyházán. a Váci Mihály Művelődési Központban. Eredetileg június 14-re szólt a meghívás. A rendezvény időpontja megváltozott: július 16-án tartják meg délelőtt fél 11-kor a művelődési központ kamaratermében. KIS MATEMATIKUSOKNAK. Szeptemberben matematika tagozatos ötödik osztály indul Nyíregyházán, az Epreskert utcai, 5-ös számú általános iskolában. Az egész városból jelentkezhetnek június 25-ig azok a negyedik osztályos gyerekek, akik tehetséggel mozognak a számok világában. ZWICKAUI DALOSOK. A nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium vendégeként néhány napot Magyarországon töltött az ének-zene tagozatos zwickaui gimnázium vegyes kara. Felvételünk a Vasvári gimnázium aulájában készült — fellépés közben — az NDK-beli dalosokról. A HÁZI JOGTANÁCSADÓ KÜLÖNKIADÁSA A nyugdíjasok munkavállalásáról A nyugdíjasok munkavállalásával kapcsolatos' témákkal foglalkozik a Házi * Jogtanácsadó című folyóirat júniusi különkiadása, amely a Fővárosi Tanács gondozásában készült. A közérdekű kiadvány tájékoztatást ad a nyugdíjasok munkával összefüggő jogairól és kötelezettségeiről, ugyanakkor pél-' dákkal és ajánlásokkal segíti az őket alkalmazó vállalatok, szövetkezetek és intézmények munkaügyi tevékenységét is. Sok nyugdíjas nem tudja, hogy amikor munkát vállal, jogosult mindazokra a járandóságokra, amelyek megilletik a 1 nem nyugdíjas dolgozókat. A munkáltatóik sajnos nem mindenütt ismerik eléggé, vagy nem alkalmazzák megfelelően azokat a szabályokat, amelyek a nyugdíjasok foglalkoztatására vonatkoznak — rögzíti elöljáróban a kiadvány. Ezért a folyóirat különkiadása sokoldalú tájékoztatást nyújt egyebek között a foglalkoztatási időkeretre és a keretösszegre vonatkozó szabályokról, arról, hová kell benyújtani az ilyen kérelmeket. Részletesen informál arról is, mi számít be az időkeretbe és mit kell a keretösszeg megállapításakor figyelembe venni. Szól a nyugdíjasok munkakönyvével, munkabérének megállapításával kapcsolatos tudnivalókról. Olyan sokat vitatott kérdésekre is kitér a folyóirat melléklete, hogy jár-e a nyugdíjasnak jubileumi jutalom, fizetett szabadság, fizetett ünnep, táppénz. Manapság az sem szokatlan probléma, hogy dolgoz- hat-e a nyugdíjas egyidejűleg több munkaadónál, illetve vállalhat-e munkát külföldön. A kiadvány az erre vonatkozó kérdésekre is választ ad. Példákkal ismerteti a munkaviszony hosszának. kiszámításának, a szabadság megállapításának szabályait. Feleletet ad arra is, hogy a nyugdíjasok közül ki lehet kisiparos, magánkereskedő, gazdasági munkaközösség, vállalati gazdasági munkaközösség tagja: milyen bejelentési kötelezettsége van a kereső foglalkozást folytató nyugdíjasnak; kérhető-e a nyugdíjasként szerzett szolgálati idő alapján a nyugdíj újbóli megállapítása. A Házi Jogtanácsadó különkiadása rövidesen kapható lesz az újságárusoknál. FJfogták a metrórongálókat Skorpióméreg a gyógysiergyártásban MAÜlönleges módszert alkalmaznak bakui tudósok fi a gyógyszerészet számára értékes nyersanyag — a skorpióméreg — kinyerésére. Elektromos impulzusokkal mgerlik az állatot, hogy minél gyakrabban bocsássa ki mérgét. A skorpióméreg hatása ma még viszonylag kevéssé ismert. Ismeretes azonban, hogy a régmúltban sikerrel alkalmazták az idegrendszeri kimerültség gyógyítására. Szovjet kutatóintézetek most a méregnek az emberi szervezetre gyakorolt hatását vizsgálják újabb gyógyszerkészítmények előállítása céljából. A június l-i Ferencváros—Tatabánya labdarúgó-mérkőzés utáni garázda bűncselekmények ügyében eredményes nyomozást folytatott a rendőrség: a szemtanúk segítségével hét fiatalembert előzetes letartóztatásba helyeztek illetve egyet gyorsított eljárással bíróság elé állítottak — jelentette be Mérges István rendőr ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályának vezetője kedden, a BRFK-n megtartott sajtótájékoztatón. Mérges István az előzményekről szólva elmondta: a mérkőzés után a Ferencvárosi Torna Club ■székhaza előtt gyülekezett harminc-negyven 15—23 év körüli fiatal, akik később hangoskodva metróra szálltak. A szerelvény- két kocsijába tódultak be, s ott az üléseken ugráltak, fogantyúkat téptek le, lámpabúrákat törtek össze, megrongálták a metrókocsi belső burkolatát. A metrókocsin 8—10 utas — elsősorban nők és gyermekek — tartózkodtak, egy részük tehetetlenül szemlélte az eseményeket. A garázdaságot a BKV dolgozói az Arpád-hidi végállomásnál fedezték fel. s csak háromórás késéssel jelentették a rendőrségnek. A bűnüldöző szervek ekkor azonnal megkezdték az elkövetők felkutatását. A nyomozás során megállapították, hogy a garázda bűncselekményeket a Népliget és a Felszabadulás téri meg- -állók között követték el a fiatalok. Ott leszálltak a metróról, s a Váci utcában is folytatták a randalírozást: a Párizsi udvarban székeket, asztalokat borítottak fel. Szegedre is készültek, hogy majd ott a Ferencváros mérkőzésén is „kitegyenek magukért”, ám erre már nem került sor, hiszen a rendőrség a csoport hangadóit 6—8 nap leforgása alatt elfogta. Először, még a mérkőzés napján Forrai Pál 26 éves bonyhádi lakos került rendőrkézre, aki a népligeti megállóban az automatákat rongálta. Gyorsított eljárással bíróság elé állították, s tízhónapi — még nem jogerős — börtönbüntetésre ítélték. Előzetes letartóztatásba helyeztek további hét fiatalembert: Bondics László 19 éves, foglalkozás nélküli budapesti lakost, Bende Sándor 15 éves segédmunkás, büntetlen előéletű, budapesti lakost. Farkas Richárd 17 éves segédmunkás, büntetlen előéletű budapesti lakost, Baranyai László 23 éves szállítómunkás, büntetett előéletű, budaörsi lakost, Pataki Gábor István 16 éves tanuló, budapesti, Szarka Zoltán 16 éves tanuló, budapesti lakost, Tomkó András 17 éves, rablás miatt büntetett, s feltételesen szabadlábra helyezett miskolci lakost. A rendőrség körözi még Kóta Ernő 25 éves budapesti lakost, aki az egyik hangadója volt a csoportnak. A bűnüldözési osztály vezetője kijelentette, hogy a garázdaság nem marad büntetlenül, hiszen a rendőrség rövid időn belül kézre kerítette a tetteseket. Ez hamarabb is megtörténhetett volna — tette hozzá —. ha a BKV- sok gyorsabban értesítették volna a rendőrséget. KRÓNIKA VILLÖ NAPJA A Nap kél 4 óra 46 perckor, nyugszik 20 óra 42 perckor. A Hold kél 1 óra 59 perckor, nyugszik 14 óra 38 . perckor. Száznegyvenöt évvel ezelőtt, 1840. június 12-én született, és 74 éves korában, 1914-ben hunyt el Ja- kub Arbes cseh író. Kisiparos családból származott, s újságíró lett, a prágai Národny Listy című hetilap szerkesztője. A társadalmi kérdések bátor felvetése. bírálata, a közállapotok tárgyilagos ismertetése miatt az osztrák hatóságok szüntelenül üldözték, és többször be is börtönöz- ték. írói eszményképe és ■ egyben barátja Jan Neruda volt, akivel egy szerkesztőségben dolgozott. Neruda nevezte el Arbes kedves prózai műfaját romanettónak ; ezek az írásai Verne és Poe hatását tükrözik, de szerzőjük gondolkodásmódja, tájékozódása a természettudományok és a műszaki találmányok f: terén eredeti volt. Irt társadalmi regényeket, cseh színháztörténeti tanulmányokat, életrajzokat is, és sokat fordított idegen nyelvekből. Többször nyilatkozott pozitívan Kossuthról és a magyar szabadságharcról, s tárcában ünnepelte Reményi Ede hegedűművészt, amikor az Prágában eljátszotta a Rákóczi-indulót. Híres politikai pamfletját — A cseh korona siralma címmel — 1870-től röpirat- ként egész Csehországban terjesztették. Variiato időjárás ma estig: nyugat felől felszakadozik a felhőzet, zápor inkább már csak a délkeleti- keleti országrészben várható. Több órás napsütésre számíthatunk. Az északi-északnyugati szél időnként megerősödik, majd nyugatira-délnyugatira fordul és kissé mérséklődik. A nappali hőmérséklet kevéssel 20 fok fölött alakul. a nyíregyházi közüti IGAZGATÓSÁG felvételre keres autó-, vagy mezőgazdasági gépszerelőket. Jelentkezni lehet: a gépüzem vezetőjénél. Nyíregy-, háza, Tünde út 3. sz. (952) Megér egy mosolyt Csak tegnap vált igazán világossá előttem, hogy milyen erősen szennyezett a levegő, amikor észrevettem. hogy egy fiatal pár a: utcán szájon keresztül mesterséges légzést alkalmazott egymáson.-k — Nos. Sabine kisasz- szony, meg van a helyzetével elégedve? — Nagyjából igen, igazgató úr. Csak a hamutartója nyomja a hátamat. Üj növendékek felvétele a zeneiskolába az 1985—86-os tanévre kizárólag 1985. június 14-én (pénteken), 14—18 óráig. (1031) ^ 11-277 Hírügyeletes: HÁZI ZSUZSA y Keletmagyarom KÉPEK [ 12., szerda