Kelet-Magyarország, 1985. május (42. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-25 / 121. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Cselekvő emberség Lev Tolsztojnál, a nagy orosz klasszikusnál aligha fejezte ki szebben valaki az emberség fogalmának lényegét. Ezt mondja: „ ... csupán egy igazi öröm van a földön: másoknak élni.” Egy másik bölcsessége így hangzik: „Hát érdemes-e, hogy az ember magának éljen... amikor minden pillanatban meghalhat, meghalhat anélkül, hogy jót cselekedett volna, és úgy, hogy senki sem tud róla?” Egy külföldre készülő magyar gyártmányú beszédjavító készülék ára 80 ezer forint. Hogyan és honnan teremtsen elő ennyi pénzt egy olyan szövetség, amelyet a humanizmus elve, az emberség és az a szándék vezérel, hogy e tájon élő beszédhibás gyermekeiket megtanítsa az értelmes, összefüggő magyar beszédre? Hargitai Lászlóné, az Értelmi Fogyatékosok Országos Szövetsége megyei szervezetének elnöke a lábát járta le, hogy Szabolcs e kicsinyeinek a segítségére siessen. Nincs, mert eddig még nem készült statisztika arról, hány beszédhibás gyermek is él környezetünkben. — Barátok, ismerősök mondták el egymásnak a szövetség gondját, ilyen úton jutott tudomásunkra e gyermekek sorsa — említi Kői László, a BEAiG Universal Nyíregyházi Gyárának igazgatója. Nem tudom, milyen stádiumban van azóta a készültek, de azt igen, hogy az igazgató szűk körben elmondta a szocialista brigád- vezetőknek, fejlesztő mérnököknek, technikusoknak, műszerészeiknek, szakmunkásoknak, miről van szó. ígérték: segítenek elkészíteni a második beszédjavító készüléket is. Társadalmi munkában, emberségből. ★ V.-né telefonon hívott. Segítséget kért. Fél esztendeje költöztek Nyíregyházára. Olyan testi fogyatékos gyermeke van, aki után a tanácstól rendszeresen kapott szociális segélyt. Az illetékes osztály, illetékes előadójának már egy hónapja elmúlt, hogy beadta a kérelmet. Eddig még válaszra sem méltatták. Van-e a hivatalnak humanizmusa ? — gondolom újra, míg leírom. Lennie kellll, vagy kellene! Csupán a telefont kellene felemelnie az előadónak és érdeklődni T város tanácsa hasonló beosztásiban dolgozó kollégájától, s .tisztán állna előtte: cselekednie kell-e? Nemcsak emberiségből, hivatali kötelességből. ★ — Kinek jutott eszébe a pénzgyűjtés? — kérdezem az ÁFOR egyik töltőállomás vezetőjétől, a párt alapszervezet titkárától. — A fiúknak. Ok olvastak a beteg kislányok esetéről a KeletTMagyarországban. ök kezdeményezték, segítsünk, így gyűjtöttek össze k:b. 15 ezer forintot. Csák azt nem tudtuk, hogyan, hová, kinek utaljuk át a pénzt. Ki szervezi a gyűjtést, hogyan juttatják el U községbe a családnak? (Senki nem szervezte a gyűjtést.) Tudomására jutott a Vöröskereszt megyei vezetőségének, ahol különben is vallják a humanizmus elvét, s nem az a kérdés, segítenek-e vagy sem, hanem hogyan tudnak minél gyorsabban, hathatósabban támogatást nyújtani minden rászorulónak. — Minden segítségre szoruló ügyében eljárunk, ha tudomásunkra jut. Olykor valóságos felfedező munkát végeznek aktivistáink — említi a megyei titkár. Nyíregyházán, a Jósává- roslban egyik aktivistájuk szervezíte meg az árra rászoruló mintegy 30 idős embernek a mindennapi betevő meleg ételied való ellátását. A megyei Vöröskereszt vásárolt tányérokat, evőeszközöket, triciklin hordják az ételt, egy asszonyka osztja szét. Ki kérte rá? Mi indította e jótéteményre? Immár negyedük esztendeje, hogy a megye krónikus betegségben szenvedő gyermekeinek a táborozását társadalmi közadakozásból szervezi a Vöröskereszt. Hetven—nyolcvan cukor-, szív-, gyengénlátó, mozgássérült, vesebetegségben szenvedő gyerek részére gyűjtenek évente 120 ezer forintot. Kik támogatják? Hosszú lenne felsorolni. Közöttük van a tiszavasvári Alkaloida, a kis- várdai Vulkán, a Villamos- szigetelő és Műanyaggyár. S vajon nem megindító-e, hogy e nemes szolgálatiból soha nem maradinak ki a Nyíregyházi Váci Mihály Tanyai Kollégium diákjai, akik őszi, társadalmi munkájuk értékéből áldoznak erre A katasztrófák sújtotta országok lakóinak megsegítését oélzó segélybólyegekből Szabolos-Szaitmárban a Vöröskereszt másifiéi év alatt 150 ezer forint értéknyit adott el. Kik vásárolták e bélyegeket? Munkások, tisztviselők, szövetkezeti parasztok, szocialista brigádok, gmk-ban dolgozók. Sok névtelen humanista, segítő szándékú ember. Vöröskeresztes alapszerve- zeteimk tavaly 2600 rászoruló családot patronáltak a megyében. Több mint 6500 olyan idős ember van, akinek életét igyekeznek megkönnyíteni. Segítik gondjaik megoldását, ellátásukat, tisztántartásukat. Száz mázsa ruihát gyűjtöttek a rászoruló nagy családoknak, akikkel meghitt, bensőséges levelezést folytatnak. Ötszázötven vöröskeresztes alapszervezet végez megyénkben áldozat- vállaló, segítő küldetést a szociális otthonokban, az idősek napközijében és másutt. Tízezrek vállalják névtelenül is a messiási szerepet embertársaikért. ★ Láttam egy tablót a SZÁ- ÉV-nél, az egyik iroda falán. Végzős, csupa mosolygós arcú, pelyhedző állú szabaduló szakmunkás ifi néz ránk. Közöttük három egykori állami gondozott fiú. — Ök a gyermekeink — említette szeretettel az oktatási előadó, egy asszony. Azt már mások mondták el, mennyi áldozatot vállalt a három fiúért ez az asszony, aki e minőségében szinte anyjukká nemesedett. Évekig ő vásárolt a három fiatalnak méretre ruhát és cipőt, divatos farmert, fehérneműt. Ellenőrizte a tanulmányaikat, szülői értekezletre járt és gondoskodott arról is, hogy olyan brigádokba kerüljenek, ahol embert nevelnek belőlük, s nyugodtan szárnyukra bocsáthatja majd őket az életbe ... Kiváló szakember lett mindhárom. Miért? Talán Veres Péter szavaival felelhetek rá: „Egy sereg együtt dolgozó még nem okvetlen közösség. Azzá csak a szellem, a lélek, a gondolkozás ‘és az ízlés, együttvéve az „erkölcsi kohézió teszi.” Fogták kezüket, voltak valakik, akik végig kísérték útjukon, s úgy vállaltak áldozatot értük, hogy ezzel saját örömükre is cselekedtek. Igen, mert az áldozatvállalás teljesítésével saját magunk örömére, boldogságára is cselekszünk. ★ Nem csupán azt kell keresnünk, ami összeköti az egyik embert a másikkal, hanem ami a másik embertársunkat felemeli. S olyan érzéseket vált ki benne, amelyek boldogsággal töltenek él bennünket is. M. a fiatal szakrajzoló a minap sikeres operációja után így áradozott: — Ennyi vendégem, látogatóm még soha nem volt, mint ezekben a napokban. Ilike a „szobalányom”, Katika a „szakácsnőm”, Juli'ka a „takarítónőm” — mondta kedélyesen, örömtől sugárzó arccal. Ki gondolta volna, hogy ennyi emberség, ennyi szeretet, gondoskodás van az én munkatársnőimben? Már igazán szégyellem, hogy olykor rosszat gondoltam róluk. S elmondta: C aik ámult, amikor a „nővérkék” telefonáltak a vállalattól, mehetnek-e érte. A brigádvezető érkezett Ladával, s virágot is hozott Hazafelé menet bevásárolt mindent, amire szüksége volt, s álig kísérte fel a lépcsőn, már ott volt a szomszédasszony a IV-mől, hozta a finom húslevest, hogy erőre kapjon a beteg. Porszívóztak, takarítottak, kimosták a függönyöket, főzitek, ellátták az egész háztartást a szocialista brigád tagjai. ★ „Semmi nem fejleszti ki gyengeségeinket inkább, mint ha hatalomhoz jutunk.” — vallotta V. Hugó. Ez a hatalom lehet egy tál étel, egy gépkocsi, egy lakás, minden olyan valami birtoklásai, amiből kirekesztünk, vagy kir.ekeszthetünk másokat. Az egyik bérház egyik pincéjében é.1 egy öreg ember. Lakása, családja (!?) van, de a kiszolgáltatottság pincelakóvá sülyesztette. Évek óta a csótányok társaságában, a penész és doh világában tengeti sivár életét. Ott étkezik, ott végzi el emtoéri szükségleteit, egy dikón hajtja álomra fejét, s olykor szeszgőzös fejjed álmodik az emberségről, méleg szobáról, szenetet- ről, családról, . mindarról, ami szinte elérhetetlen a számára. Látták számtalanszor az emeleti lakás (csa-1 ládja) ajtaján kopogtatni. Bebocsátásért könyörgött. Nincs könyörület! ? •Az emberiséget, a humanizmust megölheti a gyűlölet a közöny/ S ez utóbbi még veszedelmesebb ellensége az emberi szónak, a szemernyi áldozatvállalásnak, az emberiségnek. Az öreg ember embertelen életét, a vele való kirekesztett bánásmódot évek óta látják, és elnézik, és eltűrik a bárház lakói. Mind a másiktól várja, hogy szól, intézkedik, felhívja az illetékes hivatal (IKSZV, tanács, Köjál stb.) figyelmét arra, hogy egy ember megaláztatásban, kive- tettségben él. Miért? Csupán azért, mert kiszolgáltatott, öreg, beteg, elesett, gyenge. Ö a gyengébb, *a megfélemlített. És mi sokszor hallgatunk. Pedig kiáltani kellene, minden embertelenség, minden megalázottság, mindenfajta megkülönböztetés ellen, amely bűn, vétkezés az emberiség, a humanizmus ellen. Farkas Kálmán Széchenyi újra felfedezése Beszélgetés Kosáry Domokos akadémikussal Barabás Miklós: Széchenyi István A napokban Nyíregyházán járt és előadást tartott Kosáry Domokos akadémikus, történész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója. A TITÁSZ szabadegyetemén a Kelet—Középeurópai konföderációs törekvésekről beszélt, a megyei művelődést központban összegyűlt hallgatóság előtt pedig a nemzetiségi kérdés reformkori jelentkezéséről tartott előadásit. .Ezt követően kértünk választ néhány1 kérdésre. O -A nemzetiségi kérdés, a középkelet-európai nemzeti fejlődés problémái ma is sokunkat foglalkoztatja. Mivel magyarázható ez az érdeklődés? — A két világháború tapasztalatai megmutatták, hogy a nemzetiségi kérdés alapkérdés. Nemcsak azért, mert a jelenben is létezik, hanem mert az egész magyar történeti tudatot e szerint kell átalakítani. Az ellenforradalmi rendszerben is ellőtériben állt ez a problémakör, de egészen másképpen, apologetikusan közelítették meg, ami nem alkalmas arra, hogy a történeti folyamatot a maga valóságában bemutassuk. Ezért ma az érdeklődést a történészek úgy tudják kielégíteni, ha a történeti folyamatot mutatják be a nemzetiségi kérdés kezdeteitől a mai napig. A nyíregyházi előad ásómban a reformkor és az 1848/49-es forradalom, szabadságharc nemzetiségi problémáiról beszéltem, a konfliktusokról, a kibékülési kísérletekről, és ezek jelentőségéről. O Jelenünk gazdasági reformfolyamatai, a megújulásra teát erőfeszítések mennyiben segítik a kutatókat o korszakok sokoldalúbb megítéléséhez, a realistább történetszemlélet elmélyítéséhez? — A gazdasági folyamatoknak föltétien, alapvető hatása van a történetírás fejlődésére, csak arra kell vigyázni, hogy e kölcsönhatást ne zárjuk rövidre. Az ötvenes évek történetírásának egyik hiánya például éppen az volt, hogy a napé politikából közvetlenül vonták le a történeti következtetéseket. Emlékszem egy cikkre, mely Zrínyi Miklós stílusát az osztályharc élesedéséből és a marhakereskedelemből vezette le. Az ilyen hibákra vigyázni kell. Általánosságban empirikus megfigyelés alapján azt mondhatom, hogy Magyarországon épeién a ' hatvanas évek közepétől kezdve alakult ki — egy sor harcias vita tüzében — történetírásunknak az az irányzata, mely a történelmi korszakok megítélésében egy léptessél előbbre vitt minket. Szakmailag ez mindenképpen jó. Az ország gazdasági igyekezetének is örülök, és ha a kettő szerencsésen felerősíti egymást, annak még jobban örülök. O Olykor egy-egy történelmi személyiséget divat agyonemlegetni, állandóan citálni. Most úgy tűnik, a magyar történelem alakjai közül Széchenyi Istvánon a sor. Professzor úr miben látja Széchenyi eszméinek, eszményeinek időszerűségét? — Széchenyi István aktualitásában mindenképpen belejátszik, hogy reformokra érzékeny korunk, de ennek valószínű több összetevője van. Egyik az, hogy jódara- biig az ötvenes években Széchenyi a margóra szorult, mint a konzervatív reakció képviselője, Bécs kiszolgálója, ami így nem volt igaz. Nem értették meg abban az időben, hogy a magyar reformkor nem egyetlen ember irányvonala, nem egyetlen szűk meder, hanem egy széles folyómeder. Rengeteg szándék létezett egymás mellett, melyek a liberalizmus, az új px>lgári Magyar- ország félé mutattak. Hogy felfedeztük Széchenyit, azt legjobban naplójának sikere bizonyítja. A negyvenezer kötetet egy bét alatt elkapkodták. Pedig nem könnyű, ám döbbenetesen érdekes olvasmány. — A „legnagyobb magyar” időszerűségéhez tartozik, hogy mi most a reform jegyében élünk. A reform nemcsak azért jó, mert javít a dolgokon, hanem azért is, mert veszélyes feszültségek kerülhetők el általa. Ez az aktuálpolítikai egybecsen- gés is népszerűvé, sokat idézetté teszi Széchenyit. Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy Kossuth helyett most ő lesz az egyetlent nemzeti hős. Mindketten olyan nagy politikai egyéniségek és gondolkozók, hogy életművük nem csorbíthatja egymást. O Széchenyi István naplójából való a következő idézet: „Csak akkor várhatni sikert, ha az anyagi erőkhöz, mellyel rendelkezünk, a szellemi erők szövetségét is megszerezzük s a tudományokat számunkra gyümölcsözővé tesszük.” — ön hogyan Ítéli meg napjainkban e szövetséget, a gazdaság és a tudományok viszonyát? — Szükséges a szövetség, a gazdaság és a tudomány nem tud egymás nélkül élni. Most volt az akadémia közgyűlése, melyen szinten felmerült ez a gondolat — mely már-már közhellyé válik —, hogy a tudomány nélkül a gazdaság nem har- ladhat előre. Olyan verseny van például a műszaki technológiákban, hogy szellemi beruházások nélkül nem beszélhetünk lépéstartásról, fejlődésről. S fordítva is igaz: gazdasági háttér nélkül nem gyarapodhat a tudomány. Az említett szövetség tehát olyan „házasság”, melyből nincs kilépés. A napló író Széchenyitől vett fenti idézet is mutatja, mennyire hibásan ítéltek meg alakját a múlt században, miikor azt vetettek szemére, hogy csak a gazdasági haladásunkra figyelt. Aki megalapítja a Magyar T tornán yos Akadémiát és a gazdaság meg a tudomány egymásra utaltságáról ilyen igazságokat mond, az nem csak a gazdaság erősödését szorgalmazta. O S a humán tudományok művelőire milyen szerep vár a jelenben? — Az utóbbi évtizedekben előtérbe kerültek a műszaki és természettudományok, amit az óriási technikai fejlődés indokolt, és amivel nekünk is lélekszakadva lépést kell tartanunk. Ennek ellenére a humán tudományok fontossága nem csökkent. Mert fontos egy-egy természeti jelenség megismerése, műszaki problémák megoldása, fontos, hogy jobb vonatok készüljenek, de a vonatokon mindig emberek utaznak, a számítógépekkel is emberek fognak számolni, s ha nincsenek azon a szellemi szinten, melyek ezekhez a technikai eszközökhöz szükségesék, akkor hiába vagyunk megáldva egy sor technikai csodával. A követelményszint sakkal magasabb, mint a múlt században volt. S ha előre tekintünk, a munkásnak húsz—harminc óv múlva nagyobb felkészültséggel kell rendelkeznie, mint ami egy múlt századi egyetemi tanár tudása volt. Megváltozik, átalakul az egész termelési struktúra. A munkás nem azt a kormos embert jelenti majd, aki a kalapáccsal üti a vasat. Egészen mást hoz a holnap, és a társadalomtudományok segítsége épp>en ahhoz kell, hogy megrajzolhassuk az új követelményrendszerek körvonalait, számot vessünk az emberi fejlődés irányaival és felkészülten nézzünk szembe a jövő kihívásaival. O Ehhez az emberi fejlődéshez belső kiteljesedéshez Széchenyi eszmei hagyatéka hogyan kamatoztatható? — A lényeget két dologban fedezném fel: az egyik az, hogy számára a liberalizmus és a nacionalizmus akkor progresszív ideológiája csupán eszköz volt egy általánosabb emberi továbbfejlődés szolgálatában. S ez az emberi fejlődés abból is áll, hogy jó gazdaságunk legyen, szépüljenek városaink, egészen addig, hogy ne köpködjünk az utcán és viselkedjünk tisztességesen. A nemzet szépítése Széchenyi programjában a dolgok egész sorát takarta. Célját, a nemzet felemelését, fölrázésát úgy kívánta elérni, hogy az ne járjon felesleges konfliktusokkal. Reszler Gábor 1985. május 25.
