Kelet-Magyarország, 1985. május (42. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-15 / 112. szám

1985. május 15. Kelet-Magyarország 3 Képviselőjelöltjeink Imre lózsefné A megye lakosságának jó harmada még meg sem született, amikor Imre Jó- zsefné — a 7. számú körzet képviselőjelöltje — már a Kender-Juta és Politextil nagyhalászi üzemében dol­gozott. Persze akkor hol volt még ez a név, kendergyár­nak hívták a környék leg­régebbi ipari létesítmé­nyét. Ez pedig 1959-ben tör­tént, a szinte még manu­fakturális üzemben, ahol mai szemmel nézve, szinte lehetetlen munkakörülmé­nyek uralkodtak. Mégis nagy szó volt ide bejutni, pláne egy tizenöt-tizenhat éves lánynak. Imre József - né itt is az egyik legke­gyetlenebb munkára, a ken­derkötözők közé került, ám még ide is csak pró­baidősként. Ha itt meg­állja a helyét, alkalmas lesz kényesebb feladatok megoldására is — gondol­hatták az üzem akkori ve­zetői. Nem csalódtak. S az akkori gyermek­lányból a közben eltelt évek során a gyár egyik leghűségesebb, s egyben legtapasztaltabb dolgozó­ja lett, akit nincs olyan munka szinte, mellyel meg ne lehetne bízni. A kender­kötözés után tanulta ki a matracvarrás mesterségét, s ekként dolgozott több mint tizenkét évig, amikor soha nem látott korszerű­sítési folyamat kezdődött a több évtizedes gyárban. Ekkortájt lett Imréné is csévélő, majd később szo­cialista brigádvezető, a gyár egyik legkiforrottabb kisközösségének irányító­ja. Férje gépkocsivezető a KEMÉV-nél, lányuk éppen most áll a nagy döntés előtt, az általános iskola után Kovács Andrásné öt évvel ezelőtt, egy nagyhalászi munkásasz- szonynak kikerekedett a szeme a csodálkozástól: megtudta, hogy képviselő- jelölt lett. S hogy teljes legyen az elképedése, a jelölőgyűlések után né­hány héttel a Rétköz szí­vének képviselőjeként lép­hetett be szabolcsi társaival együtt az ország házába. Kovács Andrásné, -ha kezdetben kételkedett is küldetése „jogosságában’-, a választói csöppet sem. Tud­ták, hogy a nagyhalászi zsákgyár munkásasszonya híven képviseli majd az itt élők érdekeit, s tisztá­ban voltak azzal is, hogy a maga módján közreműkö­dik majd az országot érin­tő döntések előkészítésé­ben. Mert 1980-ban, a leg­utóbbi képviselő-választá­sok idején Kovácsnénak már híre volt a környéken, amit a zsákgyári működé­sének köszönhetett. A kerület jelenlegi kép­viselőjének nincsenek ma­gasabb iskolái, maga az élet 7-es számú választókerület melyik gimnáziumot is válassza. Imre Józsefné élete sok mindenben hasonlatos je­lölttársa, Kovács András­né életéhez. Tősgyökeres nagyhalászi, az apja kez­dettől fogva tagja a párt­nak, ő is gyermekkorától kezdve kemény fizikai munkát végez és mindig szívesen vállalkozott a közszereplésre. Hosszú ideig volt a helyi fogyasztási szö­vetkezet felügyelő bizott­ságának tagja, volt megyei küldött a szövetkezetek or­szágos kongresszusán, de tagja volt a járási tanács­nak annak idején, s aktív népfrontosként ismerték. Soha nem élt másutt, csak szülőfalujában, Nagy­halászon, ennek ellenére ismeri nemcsak az itteni, hanem a környéken élők legégetőbb gondjait. El­sőként említi a társközsé­gek közművesítésének sür­gető igényét — ez a na­gyobb településeken már megvalósult —, de mind­járt hozzáteszi: minden­képpen javítani kellene a települések mellékútjainak állapotán is. Van mit ten­ni az alapellátás javításá­ban, s jó néhány község­ben óhatatlanul szükség lenne a boltok felújítá­sára. tanította meg eligazodni az életben. Negyedmagá­val nőtt fel egy olyan csa­ládban, melynek feje, Sá­ri András közismert em­ber volt Nagyhalászon. Is­merték. mint jó nevű ká­dármestert, s ismerték mint harcos kommunistát, aki sokáig irányította a hely­béli párttagok életét. Lánya, amikor elvégezte az általános iskolát, tizen­öt évesen beállt a téeszbe, tizenhat éves korában már brigádvezető lett. Majd jött a házasság, jöttek a gyere­kek — fia katonatiszt, nagy­lánya itt dolgozik a zsák­gyárban, a kisebbik pedig harmadikos középiskolás — s ők kiköltöztek Ho­moktanyára. Sokáig ott volt boltos, majd, miután bent a faluban kezdtek építkezni, jelenlegi mun­kahelyén helyezkedett el szövőként, ahol hamaro­san szakszervezeti bizal­mivá választották, s ne­vét nemcsak a közvetlen munkahelyi vezetői, de a pesti anyagyár irányítói is megtanulták. Mert amivel munkatársai megbízták, azt tűzön-vízen kivereked- te. Persze, ha ő is meg­győződött kérésük igazá­ról. Ez a munkastílus jelle­mezte képviselői tevékeny­ségét is. Az elmúlt öt esz­tendőben igen sokat vál­tozott az itt élő tízezrek élete. Általános iskola épült, vagy épül Nagyhalászban, Nyírpazonyban, Demecser- ben, Nyírturán és Nyír- bogdányban ... Űj orvosi körzetek ala­kultak, orvosi rendelők, szolgálati lakások épültek, boltokat, ABC-áruházakat húztak fel... Persze sok­sok teendő maradt még az elkövetkező évekre is. Ez azonban nemcsak ezen a környéken van így. Ko­vács Andrásné minden­esetre nyíltan nézhet most is választói szemébe. Nyíregyházán az új megyei kórház központi laboratóriumában működik a Hitachi klinikai automata berendezés, amely segítségével 16 féle enzimvizsgálatot végezhetnek. A műszer­rel Bernáth Mária és Hatala Lászlóné dolgozik. (Elek Emil felvétele) — Kézenfekvő, sőt elkerülhetetlen volt egymás segíté­se — mondja Varga Béla, a penyigei Zöld Mező Tsz főag- ronómusa. Nyomatékül a tsz területét ábrázoló térképre mu­tat. Gyermektenyérnyi barna satírozások a fehérre hagyott szántók között. — Ezek a FEEAG-erdők. Tizenhárom termelőszövet­kezet — köztük a penyigei — és a Felső-Tisza-vidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gaz­daság fehérgyarmati erdésze­te 1981 nyarán megalakította a Szamos—Tisza közi Erdő- gazdasági Együttműködési Társaságot. A mezőgazdasági üzemek összesen 2300 hektár erdőt vittek be a társaságba, az erdészet — mint gesztor — kétszer ennyi területtel lé­pett be. Döntö a kölcsönös előny — Itt nem kellett új és újabb időpontokat kitűzni az alakuló ülésre, egyből össze­jött a bolt, — meséli Kanyó László, a FEFAG fehérgyar­mati erdészeti vezetője, aki a társaság munkáját is irányít­ja. — A vonzáskörzetünkön kívül maradt tsz-ék erdőte­rülete 300 hektár körül van. Jelentéktelen nagyság. Találni széles e megyében is olyan mezőgazdasági üze­mi vezetőt, aki — mert pró­bálta — a vállalatközi for­mákat, a társulásokat, társa­ságokat, kis híján a kókler­ség rokonértelmű fogalmai­ként emlegeti. Indoka a kö­vetkező: „Gesz-torkoskodni 4 llok a sorban, ke­nyérre várva. A te­nyérnyi lakótelepi boltocska ajtaja nyitva, s valahol bekapcsolnak egy rádiót. Mint középkori vá­rosok sikátorában öntötték nyakon a gyanútlan járó­kelőt egy nagy fazék moso­gatóvízzel, úgy ömlik rám. s csorog végig rajtam a vi­lág legidétlenebb slágere, hogy: „Popokatepetl, óh! Micsoda elragadó ■.Még mindig él ez a bulvármű­virág? Még mindig nem rongyőlódott el? — gondo­lom. — Még mindig azt hi­szik valahol, valakik, hogy szórakozni csak ilyesmivel lehet? — Ne mérgelődj! — szólal meg ekkor bennem egy hang. — Ez a dal pro­fimunka. Operettrészlet. (Mondta is melyikből való, de már nem emlékszem.) — Világos — bólintottam —, de azért hadd mond­jam el, amit akarok. Szól a sláger a kenyér­bolt előtt, s én zuhanok vissza az időben. Mintha valami mélység nyílt vol­na meg alattam. Nagy­anyám fogja a kezem, me­gyünk, bűvész lép fel a közeli ipariskolában, oda igyekszünk. Nemrég ért vé­get a. háború, a Hatzel té­ren ott tátong a hatalmas víztároló medence, melyet a gyújtóbombák ellen ,.rendszeresítettek”, de nemigen oltottak vele, mert erre a környékre nem hul­lottak bombák, csak egy, s az is romboló akna volt. „Házad itt állt, szerteszállt” — jut eszembe Illyés Gyu­la gyönyörű verssora. A Csillag utca elején egy háznak csak a vörös be­ton lábazata maradt meg. Minden más „szerteszállt". Régen volt. Megyünk nagyanyámmal. A szenzá­ció hírére összesercgtettek az alvégesi gyerekek. Ott volt a mai kispiac környé­kének minden mezítlábasa. A jegyet egy csillogó ru­hás nő szedte az ajtóban, a cilinderes mester pedig felhúzott egy tölcséres gra­mofont. Recsegve, sistereg­ve tört elő a dal, hogy „Po­pokatepetl, óh! Micsoda el­ragadó ... Ez szólt vé­gig az előadás alatt is. Másnap valamennyien kó­rusban énekeltük a szerin­tem egyetlen lehetséges szövegértelmezést, így: „Po­pó, a tépett ló, mikor az el­ragad ó”. Mert miért ne lehetne egy ló tépett, elra­gadni pedig a nagyapám lova is el tudott, kivált amíg fiatalabb volt, s zab is akadt elegendő. Később rájöttem mennyi­re tévúton járt az én gye­rekes „verselemzésem”. A Popokatepetl egy veszedel­mes vulkán valahol Mexi­kóban. O volt az elraga­dó. (Öh!) Öt nyaggatta a bűvész, ez az idétlen dal recsegett a belövésektől szaggatott iskola körül és a légoltalmi víztároló fö­lött. (Micsoda elragadó!) Kínban kiagyalt sorok negédeskednek, amiket vá­logatás nélkül szippantott fel annak idején a szóra­koztatóipar, s most csorgat rám megint, míg a kenye­reskocsira várunk. Sza­vak, szavak. Hallom, hogy tiltakoztok. Sehogyan sem érzitek jól magatokat eb­ben a sorban. Ezért érthet­tem én félre értelmeteket annak idején, s — többek közt — ezért idegesít most is ez a buta, semmit nem jelentő szöveg. P irítsatok már végre ránk, ti kedves, szép szavak. Mert az igénytelenséggel páro­sult álság nem tibennetek lakozik. A tépett ló közöt­tünk él, mezőinken legel, s virágainkon toporog. Mester Attila persze megéri, de hogy ellen­szolgáltatás nélkül tagdíjat fizessünk, arra eddig is meg­voltak a megfelelő szervek." A fogalmazás és á példa szán­dékosan ingerlő. Kanyó Lászlónak azonban nem in­ge, nem veszi magára. — Nálunk pusztán azért, mert valaki tag, egy fillért sem kell fizetni. Közös pénz­ügyi alapunk, közös eszköze­ink sincsenek. Éves szerződé­seket kötünk a kölcsönös elő­nyök figyelembevételével. Bárki bármikor kiléphet, de eddig senki sem akart. Kü­lönben társaságunk alapvető célja az, hogy a felesleges ka­pacitások hasznos cseréjét elősegítse. Bizonytalan erdei talaj? Aki benne él a szakmában, óhatatlanul felteszi a kér­dést: mit szólt ehhez az új szervezethez a Mezőgazdasá­gi Szövetkezetek Szabolcs- Szatmár megyei Területi Szö­vetségének nyírbátori erdé­szeti csoportja? Lehetetlen, hogy legalább gyanakvással ne figyelte volna a fejlemé­nyeket, hiszen ez a társaság könnyen kihúzhatta volna (kihúzhatja) a lábuk alól az „erdei” talajt. Elméletben mindenképp. — Egy percig sem fondor- kodtunk a háttérben — ma­gyarázza a fehérgyarmati fő­nök. — Az alakuló ülésünkre is meghívtuk a TESZÖV kép­viselőit, és ma is minden egyes igazgató tanácsi összejö­vetelre hivatalosak. Nem va­gyunk haragban, mindenki csinálja a maga dolgát. Minden hektár erdő után fix összegeket fizetnek a tsz- ek, ha a TESZÖV szolgálatai­ra igényt tartanak. Szakmai irányítást és tervezést tud­nak vállalni a nyírbátori szö­vetkezeti erdészek. Látni fog­juk, kevesebbet nyújtanak, mint ami a gesztor FEFAG- nál elérhető. Van olyan tsz, amelyik a TESZÖV-vel is dolgoztat, de a társaságnak is tagja. Korrekt üzletek Térjünk vissza Penyigére. A főagronómus: — Húsz-huszonöt embert tudtunk átadni tavaly is a FEFAG-nak két-három hétre, fiatal erdők ápolására. Az er­dőgazdaság közelben dolgozó gépeit a műhelyünkben ja­vítjuk, tankolhatnak is ná­lunk. Mi kapunk szaktanács- adót a 150 hektár erdőnkhöz, és kapunk tűzifát hatósági áron. Sokat jelent, hogy a dolgozóinknak nem keli Gyarmatfa menni a téli tűz- revalót beszerezni, a tsz az udvarukba borítja a fát. Ha nagyobb vágás van az erdé­szetnél, mi adunk járművet a szállításhoz. Ezeket az üz­leteket korrektül elszámoljuk egymásnak. Fűrészeinket a FEFAG-nál használatos tí­pusra cseréljük majd, mert így a javítás és az alkatrész- ellátás biztos, kiegyensúlyo­zott lesz. Nagy előny, hogy a társa­ság tagjai az erdőgazdaságon keresztül hozzájuthatnak im­port alkatrészekhez, gépek­hez, amire különben aligha lenne módjuk. Faipari mel­léktevékenységükhöz nagy biztonsággal — és mindenki előtt nekik — szállít a FE­FAG megfelelő minőségű fát. A nemrég kidolgozott tuskó- zás nélküli erdősítési techno­lógiát ingyen átadják a tag­gazdaságoknak. Csak lazán — A laza együttműködési keret a hasznot hozó ötletek­kel a társaság minden tagjá­nak jól megfelel — mondja a fehérgyarmati erdészeti ve­zető. — Nékünk például nem kell Nyíregyházáról gépeket kérni a szállításhoz, ha na­gyobb kitermelést tervezünk, hanem megoldjuk a szomszéd tsz segítségével. Lehet, hogy a nyíregyházi központ nem is tudna átcsoportosítani gé­peket, amikorra meg tudna, esetleg megváltozhat az idő­járás, a rossz terepviszonyok miatt állni kényszerülnénk. Ma már ezek a költségek nem terhelnek bennünket, e téren olcsóbb -lett a termelés, nagyobb lehet a nyereség. Eredményünk múlt évben 6,5 millió forint-volt. S bár a 13 tsz összesített erdészeti, fa­ipari eredménye tavaly közel 3 millió forint veszteség volt, munkájuk hatékonysága a korábbi évekhez képest ja­vult. Ez a társaság az igények­nek — minden bizonnyal — így lazán felel meg a legjob­ban. Nemcsak azért, mert eb­ben a formában a szervezet­hez tartozás mellett az ön­állóság illúziója tökéletes ma­radhat, hanem azért is, mert a szorosabbra fűzés egyet je­lentene valamilyen közös, pénzügyi, illetve egyéb va­gyonalap létrehozásával. Ez pedig adóköteles volna, ami egy csapásra megváltoztatná a tagok gazdasági magatartá­sát. Sztancs János Laza társaság érdekközössége Cseréljünk kapacitást!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents