Kelet-Magyarország, 1985. április (42. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-30 / 100. szám
KM ÜNNEPI MELLÉKLET HA A FŐNÖK FIATAL... Szabolcs-Szatmár a figyelem előterében Tehetség + szakmaszeretet = Még mindig felkapjuk a fejünket, ha egy-egy kevésbe I _ ^ ^ éltes korú vezetőről hallunk. Mielőtt ez az írás is végső Iá III r I formába öntődött volna, az egyik riportalanyt a rádióban A i kihallottam viszont. Ott is hasonló kérdéseket feszegettek. Fiatalok, felelős poszton... Hogyan folytatódjék a megyék iparosítása? Beszélgetés dr. Tatai Zoltán egyetemi docenssel Jaczkó László: Oj szemlélettel kell... Jaczkó László (30 éves), a Taurus nyíregyházi gyárának főtechnológusa. — Radikálisan új szemlélettel kell dolgoznunk — állítja. — Három fő szempontot kell érvényesítenünk: elsőrendű fontossága van a gazdaságosságra törekvésnek, aztán, hogy az anyagi ösztönzés a hasznossággal, eredményességei legyen minél szorosabb kapcsolatban, a harmadik pedig az emberekkel való közvetlen viszony. A rozsréti pedagóguscsaládból származó fiatalember a Krúdy gimnáziumban érettségizik, a miskolci egyetemen szerez gépészmérnöki diplomát, a géptervező szakon. Egy évet dolgozik a KISZ-bizottságon, aztán amikor a felesége is befejezi az egyetemet, mindketten a Taurushoz kerülnek. 1978- tól egy évig konstruktőr, aztán az üzemfenntartás következik, majd az energiaüzem vezetése. 82-ben új osztály, a gyárfejlesztési jön létre, s a fiatal szakemberre ott van szükség. Tavalytól pedig ő a főtechnológus. — Rendkívül komoly erőfeszítést igényel tőlem ez a munka (akárcsak az előzőek), mert mindenütt kevés időt töltöttem el. Nem tudtam megszerezni a szükséges rutint. Igaz, előnyük is van ezeknek a gyors váltásoknak: állandó nyitottságra késztetnek. Moldova könyve óta szállóigévé lett az öreg fényes- litkei vasutas mondása: „Akit a mozdony füstje megcsapott ...” A MÁV Záhonyi Üzemigazgatóságának helyettes igazgatója, Sipos István nem vasutascsalád sarja, mégis már elemista korában gyakran megfordult a kisvárdai bakterházbam. Gyakran eivetődött édesapja munkahelyére, a Vulkánba, és az utat sínpár szelte ketté. Megragadta képzeletét a telefon, ahonnét egyszerre több hang is szól, megtetszett neki a kézzel tekert sorompó. Ezért, nem ezért, de nyolcadik után a szegedi vasúti szakközépiskolába jelentkezett, később ugyanott végezte el a közlekedési főiskolát. Katonaság után egytből Záhonyiba került; külsős forgalmi szolgálattevőből — végigjárva a szamárlétrát — másfél év alatt körzetirányító lett. 78 őszén (huszonhét évesen) állomásfőnök-helyettes. Másfél év múlva új feladatot kap: rá vár Eperjes- kén az átrakó- és a rendezőpályaudvar összevonása. 1980 őszétől dolgozik mostani beosztásában, — Ma sem igen tudok úgy elmenni egy mozdony mellett, hogy fel ne szálljalk rá. Itt nem is lehet irodából irányítani. Legtöbb döntésemet a sínek mellett hallott információk segítik. Sok ötletet kapok a régi munkatársaktól, akikkel annak idején együtt dolgoztunk. Hogy nem mindenütt vagyok népszerű? Ahol azért nem vagyok, mert megkövetelem a munkát, ott nem is akarok az lenni! De biztos vagyok benne, hogy az emberek jobSipos István: Sok ötletet kapok a régi munkatársaktól... ban szeretik, ha követeLnek tőlük, és meg is fizetik a munkájukat, mintha se egyik, se másik ... „Most már inkább javakorabelinek számítok”, mondta magáról Kristin Péter, mégsem véletlenül kerestük meg. Negyvenéves létére immár évtizednyi ideje ül a tiszaKrisiin Péter: Nem szabad megállni az egyetemen tanultaknál. szálkái BúzaJkalász Tsz elnöki székében. Olcsvaapáti- ban annak idején nemigen kelthetett különösebb meglepetést, hogy a legkisebb Kristin fiú a mátészalkai mezőgazdasági technikumba ment tanulni, hiszen két idősebb testvére is (az ötből) ott érettségizett. Első nekifutásra bejutott Gödöllőre az egyetemre, de előfelvettlként, vagyis egy évet kétkezi munkával töltött a tangazdaságban. Diploma után főagro- nómus Tiszasaalkán, a három tsz egyesülésekor főmezőgazdász, két év múlva pedig elnök lesz. — Állandóan változnak a gazdasági feltételek, amelyek között dolgoznunk kell. Jó példa erre, hogy amikor kezdtem, még hetvenszázalékos támogatást fizetett az állam a szarvasmarhatartás ösztönzésére, most pedig adót von el utána. így aztán végképp nem szabad megállni az egyetemen tanultaknál. Aztán van még valami, ami nagyon fontos: olyan társak kellenek, akik tudják a dolgukat. Szerencsére ilyenekre akadtam, például ma már tizenkét diplomás vezető van nálunk. O Amit a főtechnológus, az üzem igazgató-helyettes, a tsz-elnök elmondott, akár nyugdíj előtt álló vezetők szájából is elhangozhatott volna. Vezetni ma csak így lebet(ne). Gyors „szocialista karrierjük” igazi okát talán az jelzi, hogy mindhárman milyen lenyűgöző otthonossággal mozognak szakterületükön. A képlet tehát: tehetség -|- a szakma szeretete = karrier? Bár valóban ilyen egyszerű lenne, s egyre több munkahelyen! Papp Dénes Révész Antal grafikája Az utóbbi hónapokban ismét gyakran szóba kerül a megyék iparosításának ügye. Sokan mondják aggódva, hogy az elmúlt években lelassult a folyamat, s az új közgazdasági viszonyok nem kedveznek az iparfejlesztési stratégia tovább folytatásának. Drágább lett az infrastruktúra, többe kerülnek a beruházások, s az állam, a vállalatok ott költik el majd pénzüket, ahol kifizetődőbb. Valóban fellépett ilyen veszély? Mire számíthatunk a jövőben? — ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszéltünk dr. Tatai Zoltán egyetemi docenssel, a Politikai Főiskola tanárával, aki immár 27 esztendeje foglalkozik a témával. Számos cikket, tanulmányt írt már erről a tárgykörről, 1984-ben pedig több száz oldalas könyve jelent meg Iparunk területi szerkezetének átalakítása címmel. — Mielőtt a téma érdemi tárgyalására térnénk, tekintsük át, mi történt az elmúlt 40 évben. Márcsak azért is, mert a könyvét is ennek szentelte. Kérjük, foglalja össze a megyék iparosításának eredményeit, fogyatékosságait, s vonja meg a mérlegét ! — Az elvitathatatlan eredményekkel kezdem. A korábban iparral nem, vagy csak alig rendelkező térségekben, mindenekelőtt az ALföldön jelentős ipari bázis alakult ki. Szabolcs megyében, amelyet Magyarország Szicíliájának neveztek valaha, a fel- szabadulás előtt mindössze öt olyan üzem volt, amely száznál több embert foglalkoztatott. Ma 55 ezren dolgoznak a megye iparában, s jó néhány olyan — ezer dolgozónál többet foglalkoztató, nemzetközileg is jegyzett — üzemünk van, mint a tisza- vasvári Alkaloida Gyár, a Tungsram és a Taurus nyíregyházi gyára, a Nyíregyházi Konzervgyár, a MOM mátészalkai üzeme. Az ipartelepítéssel párhuzamosan megváltozott, komplexebbé vált a megyék iparszerkezete. Azokban a megyékben és városokban, amelyekben azelőtt többnyire csak férfiakat foglalkoztató nehézipari üzemek voltak, a nők számára is munkalehetőséget teremtő, könnyű- és és más ipari üzemek sokasága alakult ki. Az iparosításnak köszönhető, hogy az iparszegény megyék lakói egyáltalán munkához jutottak. (Korábban százezrek nem találtak lakhelyükön munkát!) Sok száz ezer földművelő, háziasszony vált nagyipari munkássá, kialakult, meghatározóvá vált a műszaki értelmiség. Minthogy az ipar a legfőbb városfejlesztő elem, új városok jelentek meg a térképen, az iparosítás szülötte Dunaújváros, Komló, Kazincbarcika, Leninváros, Százhalombatta és sok más településünk, gyökeresen megváltoztak, átépültek az olyan hajdani, közműszegény alföldi mezővárosok, mint Nyíregyháza, Kecskemét, vagy Orosháza. Az iparfejlesztés csökkentette azt a legújabb kori modern népvándorlást, amelynek az volt a jellemzője, hogy az iparszegény megyék lakossága százezerszám, a budapesti agglomeráció, illetve Észak-Dunántúl térségeibe költözött át. Átalakult az ingázás is. Azelőtt sok tíz ezer szabolcsi, alföldi, dél-dunántúli férfi csak hetenként, kéthetenként, esetleg havonként tudott hazatérni, most viszont a legtöbb ingázó napi másfél órai oda-visszautazással meg tudja oldani közlekedését. Sokaknak Budapesten is igénybe vesz átlagosan napi másfél órát az oda-vissza utazgatás. Ennek a nagy, az egész ország arculatát átformáló iparosításnak természetesen árnyoldalai is voltak. Néhány megyeszékhelyünk túlzottan a megyeközpontba koncentrálta a beruházásokat, elhanyagolva a többi települést, ezért egyik-másik nagy- és középvárosunkban „pesties” jelenségekkel kellett szembenézniök: hirtelen felduzzadt a lakosság, nőt- tön-nőtt a lakás-, üzlethálózat, óvodai helyhiány. Mindezek azonban csak annyit jelentenek, mint a szeplők egy sudárrá nőtt szép, fiatal nő arcán. Az el- vitathatlan eredményeket jelzi, hogy 1958-ban még Budapesten dolgozott a szocialista iparban foglalkoztatottak 45,4 százaléka, 1983-ra viszont 23,5 százalékra csökkent ez az arány. Ha nem a megyéket iparosítjuk mindenekelőtt, hanem továbbra is a fővárost részesítjük előnyben, időközben akár 3 millióra is növekedhetett volna a főváros lakossága, az összes ezzel járó, szinte beláthatatlan feszítő gonddal, problémával egyetemben. — A szavaiból ítélve egyáltalán nem tekinti befejezett folyamatnak a megyék iparosítását. Jó a következtetésünk? S ha jó volna: miért van és lesz szükség a folytatásra? — Nem lehet lezárni a gazdasági, társadalmi folyamatokat. Ha megszüntetünk egy ellentmondást, újak támadnak helyettük. Említettem már, hogy Budapesten, s az ország számos nagy- és középvárosában milyen nagy gondokat okoz még ma is a lakás-, közmű- és kommunális létesítményhiány. Mindez arra int, hogy a jövőben több figyelmet kellene szentelni a kisvárosok és nagyobb községek iparosítására is. Már azért is, mert a nagy munkaerőhiány közepette, még mindig vannak olyan fehér foltok az ország peremvidékein — Szabolcs, Észak-borsod, Battonya és Tiszafüred körzete, a Dráva- menfe például —, ahol a foglalkoztatási gondok sem ritkák. A környezetvédelmi gondok is azt sugallják, hogy — ha nem is szélsőségesen értelmezve —, még jobban kell decentralizálni az ipart. A műszaki fejlesztés is sok változtatást igényel, hiszen az iparosítás lázában korszerűtlen üzemek is letelepedtek a megyékbe. Mindent egybevetve: túl vagyunk „az ipart minden áron” korszakán. De a termelési és termékszerkezet korszerűsítése, az ipar megújhodása további nagy változtatásokat igényel, amelynek során növekvő szerepre tesz szert a gazdasági hatékonyság. — Ez az igény okoz ma a legtöbb gondot a megyékben, erre hivatkoznak azok is, akik borúlátóan ítélik meg a várható fejleményeket. Véleménye szerint hogyan lehetne összeegyeztetni a megyei, helyi igényeket és a népgazdaság hatékonyságkövetelményét? — Induljunk ki abból a feltevésből, hogy ezután a nagyvárosokra koncentrálják az iparfejlesztést, mondván, hogy ott kiépített az infrastruktúra hálózata, tehát olcsóbb. Kérdem azonban: kire alapoznának, hiszen így is gondokat okoz a munkaerőhiány, drága gépek állnak emiatt kihasználatlanul. Nem beszélve a szolgáltató hálózat növekvő konkurenciájáról, amely az ipartól elszívja a munkaerőit. Ezért — akár tetszik, akár nem —, a megyékhez kell' fordulni. Kérdés persze, hogy melyikhez közülük? Kétségtelen, hogy nő a verseny köztük: ki kínál kedvezőbb megoldásit? De az nem kétséges, hogy csak hosszas vizsgálódással, alternatívák kimunkálásával lehet eldönteni, hogy a munkaerő meny- nyiségét, összetételét, a köz- művesítettség fokát, a szállítási költségeket és még sok mást figyelembe véve hol a legkifizetődőbb az iparfejlesztés, illetve -korszerűsítés. Csak így a központi és helyi elképzelések egyeztetése, a különböző érdekék ütköztetése közben alakulhat ki a leggazdaságosabb változat, ami a népgazdaság számára is a legolcsóbb, vagyis válik nyilvánvalóvá: mit kíván a népgazdaság érdeke? Más választás nincs. — Könyve arról tanúskodik, hogy a megyék iparosításához mindig központi támogatásra, illetve a vállalati beruházási döntések közgazdasági befolyásolására volt szükség. Nyilván, a VII. ötéves terv során is folytatni kellene ezt a területfejlesztési stratégiát. Elegendök-e ehhez a hagyományos módszerek és eszközök, vagy pedig újabbakra is szükség lesz? — A hetedik ötéves terv során is fenn kell tartani az iparfejlesztési alap támogatási rendszerét, ehhez a jövőben is milliárdos összegekre lesz szükség. Ennyiben tehát követnünk kell a hagyományokat. A támogatások odaítélésében, vagyis abban, hogy mely vállalatokat részesítenek előnyben, jóval nagyobb szerepet kell kap- niok a megyei tanácsoknak, mint idáig. Azzal a kiegészítéssel, hogy a fejlesztések elbírálásakor mindig meg kell hallgatni az illetékes tárca, az Ipari Minisztérium, illetve az elmúlt időszakban alakult területi ipari bizottságok véleményét. — Befejezésül, mivel kívánja zárni ezt a beszélgetést? — Azzal, hogy az elmúlt 40 év során a mezőgazdaság szocialista átszervezése mellett az ipar területi szerkezetének átalakítása eredményezte az országban a legnagyobb társadalmi, gazdasági átalakulást. Hozzátéve, hogy alaptalan azoknak az aggálya, akik e folyamat lezárulásától tartanak. Ez a fejlesztési stratégia a következő negyven esztendőben is folytatódik, csak persze másképp, mint idáig. A változó feltételek és igények követelményei szerint. Magyar László 1985. április 30.
