Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-29 / 74. szám
4 Kelet-Magyarország 1985. március 29. Kádár János vitaösszefoglaló beszéde (Folytatás a 3. oldalról) a gazdaság feladatait az egész termelési szférában döntően a fő munkaidőben kell és csak ebben lehet megoldani. Mindjárt hozzáteszem ennek munkaügyi, szociális vonatkozását: a dolgozó embernek a fő munkaidejében kell a megélhetéshez szükséges anyagi alapokat biztosítani. Ez Központi Bizottságunk, kormányunk álláspontja. Ha ez a cél azonnal nem is valósítható meg, következetesen ebbe az irányba kell haladnunk. Belátható időn belül el kell érnünk, hogy fő munkaidőben végezzük el az építőmunka alapvető feladatait és teremtsünk megfelelő kereseti lehetőséget is. Ehhez járulhat azután a Szavaz a kongresszus. szükséges kiegészítő munka. Az itteni vita alapján bízom abban is, hogy a társadalmi értékrendben, a köztudatban is teret nyer a munka szerinti elosztás és a rászorultság szerinti támogatás elve. A társadalmi rétegekről elhangzottakhoz is szeretnék néhány megjegyzést fűzni. A vitában viszonylag kevesen foglalkoztak a nők társadalmi helyzetével. Talán joggal mondhatom: ennek az az oka, hogy több évtizedes erőfeszítések nyomán javult a helyzet. Nem arról van szó, hogy már nincs mit tenni, hiszen itt is hangot kaptak jogos igények, például a továbbképzéssel kapcsolatban. Szeretnénk továbblépni a nők társadalmi megbecsülése és az egyenjogúság valóságos érvényesítése terén is. Erősíteni szükséges a család szerepét Vannak olyan társadalmi kérdések, amelyek a nőket talán súlyosabban érintik, mint a férfiakat. Ilyen a válások nagy száma. Ebben nyilvánvalóan sok • minden szerepet játszik, talán az is, hogy a nők most kevesebbet tűrnek el, mint régen, hiszen maguk is dolgozók, szavuk van a közéletben és otthon is. Lehet, hogy sokan túl fiatalon házasodnak. Mindenesetre a válások nagy száma valós probléma, amely- lyel úgy kell foglalkoznunk, hogy tudjuk: a családok felbomlása nemcsak a felnőtteket érinti, s nemcsak az asz- szonyokat sújtja erősen, hanem meggyötri a gyermekeket is. Társadalmunk eddig is sokféleképpen segített a nőknek, például a családot, a gyermeknevelést támogató kedvezmények útján. Mindebben elismerésre méltó módon előbbre léptünk az utóbbi években, s most arra törekszünk, hogy a helyzet tovább javuljon. Nagyon jó volna a harmonikus család, az anya és a gyermek jó értelemben vett kultuszát erősíteni társadalmunkban. Sok szó esett a nyugdíjasok helyzetéről is. Azt hiszem, ebben a kérdésben helyes álláspontra jutott pártunk, a kongresszus; tennivalóink világosak. Egy dologra azonban szeretném felhívni a figyelmet: tegyünk meg mindent, amit kell a nyugdíjasok érdekében — az igazán rászorulóknál tegyük ezt minél gyorsabban — de ne „kiskorúsítsuk” a nyugdíjasokat. Társadalmunk teljes értékű, megbecsülésre érdemes tagjai ők, akiknek érezniük kell, hogy a társadalomnak szüksége van rájuk. A fiatalokról szólva is csatlakozhatom számos felszólaló megállapításához. A döntő: erőt próbáló feladatot adni a fiataloknak. Itt persze a társadalmi szereplésre érett fiatalokról beszéltünk, de szerintem még egy gyermek nevelésének is az a titka, hogy már hároméves korban kapjon olyan feladatot, amelyet el tud végezni, és ha teljesíti a megbízatást, dicsérjük meg érte. Ezzel formáljuk ébredő öntudatát. Kedves elvtársak! Amikor még egyszer megemlítem azt a nagy figyelmet és fegyelmet, amellyel a küldöttek és a meghívottak a kongresszus vitáját követték, arra gondolok, hogy ez a más országokból érkezett küldöttségeknek is sokat mond pártunkról. Itt szeretném még egyszer megköszönni a szovjet, a portugál és az etióp küldöttség vezetőjének felszólalását, a többi testvérpárt üdvözletét, amelyet a sajtóban nyilvánosságra hoztunk és hozunk. Kongresszusunkra — kellő szerénységgel — ezúttal sem hívtuk meg az egész világ kommunista és munkáspártjait. Tanácskozásunkat a nemzetközi részvétel szempontjából európai jellegűnek nevezhetjük. Mégis nagyon sok üdvözlő távirat érkezett a kongresszus címére olyan kommunista és munkáspártoktól, amelyek itt nincsenek képviselve. Nekik is illő módon meg fogjuk köszönni az üdvözletét és a szolidaritást. Kedves elvtársak! Néhány szót a sajtóról. Mi a sajtó dolgozóinak munkáját — ide értve a nyomtatott sajtót, a rádiót, a televíziót és a hírügynökséget is — nagyon fontosnak tartjuk. Nem mindig mondjuk így, vagy ilyen szépen, de a lényeg ez. A kongresszusra Számunkra iránytű a marxizmus—leninizmus készülve is arra törekedtünk, hogy a sajtó dolgozóinak megfelelő munkafeltételeket biztosítsunk. A lapoknak, a távirati irodának, a többi sajtószervnek ki kellett elégítenie a kongresszus iránti nagy érdeklődést. Tanácskozásunk alkalmából számos külföldi tudósító is érkezett hazánkba szocialista és kapitalista országokból egyaránt. Számukra is megfelelő feltételeket igyekeztünk biztosítani, külön televíziós rendszeren követhették a kongresszus minden eseményét, hallhatták minden szavát. Tudomásom szerint ezzel elégedettek is voltak. AZért tettük mindezt, mert komolyan gondoljuk, hogy pártunk hazafias, internacionalista párt, a népek barátságának híve. Ehhez az is hozzátartozik, hogy segítsük a népek kölcsönösen jobb megismerését. S ebben óriási szerepe van a sajtónak. Nyilván nem mindenkinek volt alkalma követni a kongresszus nemzetközi sajtóvisszhangját. Hadd mondjam el: nagyon nagy figyelmet fordít erre a kongresz- szusra a Szovjetunió, a többi szocialista ország sajtója, s nagy terjedelemben számolnak be munkánkról a kapitalista országokban működő testvérpártok lapjai is. Ez jó és megtisztelő számunkra. A kapitalista világ polgári lapjai szintén foglalkoznak pártunk kongresszusával. Teszik ezt a maguk módján, egy részük korrekten ad hírt róla, más részük — hol a „politika megmerevedéséről”, hol „liberalizálódásról” .cikkezve — politikai jósolgatá- sokba, személyi kombinációkba bocsátkozik. Erre még néhány órájuk vah, azután azt ajánljuk, hogy a kongresszus határozatain gondolkodjanak el. Egy polgári lap azt írta: Budapesten nem látszik, hogy összeült a kongresszus, az emberek úgy jönnek- mennek a városban, mint más napokon szoktak. Ezzel arra célzott, hogy érdektelenség mutatkozik kongresz- szusunk iránt. Az igazság, hogy mi munkakongresszust tartottunk, és az embereket is arra kértük, hogy rendesen végezzék a dolgukat. Ez is történt. A kongresszus A szerkesztő bizottság jelentésében szó volt azokról a levelekről, amelyek nagy tömegben érkeztek a kongresz- szus előkészítésének időszakában. Sokszor valóban megható, megrendítő formában fejtik ki egyes emberek a véleményüket, álláspontjukat. A kongresszus ideje alatt is kisebb-nagyobb kollektívák, szocialista brigádok, egyes emberek elküldték üdvözletüket táviratban, levélben. Ezekben kifejtették nézeteiket, felajánlásokat tettek a kongresszus tiszteletére, s közölték: teljesítik, amit korábban vállaltak. A bizalom legmagasabb fokának tartom, hogy ezek az üdvözletek nagyon gyakran azt is tartalmazták: amit a kongresszus határóz, annak megvalósításában készek részt venni. Ez a bizalom értékes jele. A múlt héten én is olvastam egy levelet, amely az egyik hetilapunk szerkesztőségébe érkezett. Az újság egyik olvasója írta: ő érdi lakos, 82 éves nyugdíjas vasutas, pártonkívüli. A szocializmus építésének híve. Most magában él, két derék fia fontos munkaterületen dolgozik, így nem tudnak minden nap találkozni. Nagyon sokat gondolkodik, amikor egyedül van. Azt írja: ő semmit nem tud felajánlani, de az életét odaadná azért, hogy folytatódjék Magyarországon az, ami ma történik a szocializmus és a nép érdekében. Kedves elvtársak! A párt szerepéről szólva még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy az MSZMP marxista—leninista párt. A magyar kommunistákat a szocializmus, a kommunizmus elvei vezérlik. Hazánkban szocialista társadalmi rendszer, népi hatalom, népi állam van. Célunk világos: a fejlett szocialista társadalom felépítése. De ez sem önmagáért való program. Marx és küldöttei itt, kollégáik pedig a maguk helyén dolgoztak. De akárhol is tevékenykedtünk, azonos szellemben, egy ügyért dolgoztunk. Itthon is nagy figyelem követi tanácskozásunkat, a kongresszus munkájával valósággal együtt élt a párttagságunk, sőt az ország egész politikai közvéleménye. Ennek sok jele van. Nemcsak az, hogy az újságok nagyobb számban fogynak, hogy a tv-nézők keveslik a kongresszusi adásidőt. Ennek vannak más, még ennél is fontosabb jelei. Engels, majd Lenin sem azért dolgozták ki forradalmi elméletüket, és annak szilárd, időtálló alapjait, hogy maguknak dicsőséget szerezzenek, hanem azért, hogy a munkásosztály felszabaduljon, az embernek ember általi kizsákmányolása megszűnjön, az imperializmus hatalma megtörjön, a népek szabadon és békében élhessenek. A marxizmus—leninizmus számunkra is iránytű, amelytől soha nem térhetünk és nem is térünk el. Azért dolgozunk, hogy a munkásember, minden dolgozó boldoguljon, az eddiginél jobban éljen, és egy szebb jövő felé tekinthessen. Azért dolgozunk, hogy szocialista hazánk tovább virágozzék. Nem közömbös nekünk az sem, hogyan vélekednek más népek a magyar népről, hogyan ítéli meg a világ közKedves elvtársak! Pártunk — ez világnézetéből is következik — optimista, bízik a jövőben. Olyan világért harcolunk, amelyben az emberi szellem és munka eredményei az életet, a szilárd és tartós békét szolgálják. Ebben bízunk, ez a mi programunk. Eközben eszembe jut, mit írt Arany János Toldi Miklósról. Szavait egyik nemzeti sajátosságunk jellemzésére is szívesen idézem: „Hogy ha nő veszélye, nő a bátorsága!”. De a kongresszusi felszólalókat hallgatva Madách Imrét is idézhetjük. Amit ő Az ember tragédiájában leírt, azt mi kommunisták is valljuk: „Ember küzdj és bízva bízzál!”. • Kádár János nagy tapssal fogadott szavai után határozathozatal következett. Az véleménye a Magyar Nép- köztársaságot. Ezt semmiféle udvarlással nem lehet formálni, ezért dolgozni kell. Ha munkánk eredményes, akkor tisztelet és elismerés övezi népünket. S ez fontos számunkra, hiszen történelmünk során sokféle képet alkothatott országunkról a világ. Gondoljunk csak arra, hogy a monarchia széthullása után rövid ideig tartott a polgári forradalom. Később győzött a proletárforradalom, amelyet az Antant segítségével külső fegyveres erők levertek. Utána hosszú ellenforradalmi korszak következett. A felszabadulás utáni fejlődésünk sem volt egyenletes és törés nélküli. A nemzetközi közvéleményben tehát Magyarország képe kissé összetett. Becsületbeli kötelességünk hogy ezt a valóságnak megfelelően formáljuk. Azt akarjuk, hogy a szocialista országok népei, a világ haladó erői, a béke hívei, a reálisan politizáló • polgári személyiségek úgy tekintsenek Magyarországra, mint amely békében és barátságban akar élni a világ minden népével. Mert meggyőződésünk, hogy az emberiség jövőjének nincs más biztató útja. A mi népünk kis lélekszámú, alig több mint tíz és fél millióan vagyunk. Ehhez viszonyítva jelentős számú magyar él az ország határain túl. közeli és távoli országokban. Dolgozzunk azért is becsülettel, hogy a határainkon kívül élő magyar származásúak, magyar nemzetiségűek emelt fővel hallgathassák, ha Magyarországról esik szó. MSZMP XIII. kongresszusa egyhangúlag elfogadta a Központi Bizottság írásos beszámolóját, valamint Kádár János szóbeli kiegészítését és vitaösszefoglalóját. A küldöttek ugyancsak egyhangúlag elfogadták a Központi Ellenőrző Bizottság írásos jelentését és Gyenes András ehhez kapcsolódó szóbeli kiegészítését, valamint a határozati javaslatot azokkal a módosításokkal, amelyeket Óvári Miklós a szer- * kesztő bizottság nevében előterjesztett. Szintén egyhangú szavazással fogadta el a kongresz- szus a párt szervezeti szabályzatának módosítására vonatkozó javaslatot, amely — egyebek között — kimondja: „A Központi Bizottság tagjai közül megválasztja a párt főtitkárát, főtitkár-helyettesét és a Központi Bizottság titkárait.” Losonczi Pál bejelentette, hogy a kongresszus zárt ülésen folytatja munkáját. A zárt ülés után a kongresszus Kádár János elnökletével ismét plenáris ülést tartott. Kádár János bejelentette, hogy a zárt ülésen a küldöttek meghallgatták és elfogadták a fellebbviteli bizottság jelentését, majd megválasztották az MSZMP Központi Bizottságát és a Központi Ellenőrző Bizottságot. A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság megtartotta első ülését, ahol megválasztotta végrehajtó szervét és tisztségviselőit, a KB mellett működő munka- bizottságok vezetőit és tagjait, valamint a .munkaközösségek elnökeit. Kinevezte a KB osztályvezetőit, a KB mellett működő intézmények és a pártsajtó vezetőit. A KEB megválasztotta elnökét, titkárát, valamint titkárságának tagjait. Ezután Gáspár Sándor, a jelölő bizottság elnöke ismertette a döntéseket. (A párt vezető szerveinek névsorát lapunk 5—6. oldalán közöljük.) Kádár János közéleti személyiségek társaságában. Munkánk eredménye a békét szolgálja
