Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-22 / 68. szám

1985. március 22. Kelet-Magyarország 3 Fegyelem, felelősség A HUNNIACOOP kisvárdai üzemében műszakonként 42—44 ezer baromfit dolgoznak fel konyhakészre, (cs) Egy lemondás tanulságai Nyereséges évek terméketlen vitákkal — Már nem vagyok elnök — fogad Berecz András az Ibrányi Építő- és Szakipari Szövetkezet titkárságán, ami­kor az első számú vezetőt keresem. Február végén jelentette be Berecz András a KISZÖV- nél, az ipari szövetkezetek érdekképviseleti szervénél, hogy nem vállalja tovább az elnöki teendőket. A szövetségnél kérték ne hamarkodja el a döntését, de hajthatatlannak bizonyult. Olyannyira, hogy a bejelentést követő nap a szö­vetkezet vezetőségi ülésén is közölte elhatározását, a kül­döttgyűlésen pedig már megválasztották a megbízott el­nököt. A PARTKONGRESSZUST mint mindig, ezúttal is szé­les körű eszmecsere, vita, politikai értékelő, elemző munka előzte meg. Ebben a szó igaz értelmében részt vesz a több mint nyolcszáz- hetvenezer kommunista. Kezdődött ez az aktív po­litikai élet a múlt évi be­számoló taggyűlésekkel, ahol minden alapszervezet­ben számvetést készítettek a végzett munkáról, érté­kelték az eredményeket, és szóltak a hibákról, gyenge­ségekről is, s nem utolsó­sorban a teendőkről. Foly­tatódott az eszmecsere és elemzés a kongresszusi irányelvek vitájával. A kongresszusra való fel­készülés eleven politikai légköréből, az irányelvek vitáiból egy gondolatsor kiemelésére vállalkozom, amely a pártfegyelemmel, pártegységgel, a kommunis­ta helytállással, a párt nor­máihoz való viszonnyal fe­jezhető ki. Mondhatnánk, e témakör elemei szinte min­denütt valamilyen formá­ban felszínre kerültek. A párttagok túlnyomó többsé­ge a párt normáit védel­mezve, az eszmei, politikai, cselekvési egység alapján áldva, híve a rendnek, fe­gyelemnek, s annak adott hangot, hogy pártunk egy­ségét, fegyelmét óvnunk kell, s nem tűrhetjük soraink­ban a rendetlenséget, az er­kölcsi lazaságot, 'felelőtlen­séget. A nehezebb idők, egyúttal a nagyobb próba­tétel időszakai, ez pedig nagyobb helytállást igényel a párttagoktól, hisz az or­szág vezető ereje a párt. amely nem személytelen, hanem az eleven, gondolko­dó, cselekvő emberek, a kommunisták összessége. Az a bizakodás, hogy a követ­kező öt esztendő jobb kö­rülményeket hordoz szá­munkra, csak akkor válhat valósággá, ha a kommunis­ták egységben, rendben, fe­lelősen dolgoznak, s min­dent megtesznek azért, hogy még szorosabbra fűzzék kapcsolataikat a pártonkí- vüiliekkel. A FEGYELEM, A REND IRÁNTI IGÉNY nem csu­pán óhaj, s e követelmény nem általában, hanem min­dig és mindenütt a maga valóságában jelenik meg. Az adott kommunista kö­zösségen sok múlik, hogy milyen légkört teremt: megbecsülik, elismerik és tisztelettel övezik-e azokat, akik példásan helytállnak, fegyelmezetten és odaadóan dolgoznak, vagy éppen azok válhatnak hangadókká, akik cinikusak, haszontalanok, ügyeskedők, dologtalanok. demagógok. Ahol az előbbi felfogás dominál. ott a párttagok és a pártonkivü- liek is ehhez igazodnak, s nem nézik el a fegyelme­zetlenségeket, sőt azok intő döntései láttán megteszik a szükséges óvintézkedése­ket. Az ilyen kommunista kollektívákban honosod­tak meg a figyelmeztető beszélgetések. Ezt sok he­lyen alkalmazzák olyan esetekben, amikor azt lát­ják, hogy egy párttag ma­gatartása, sorsa rossz irány­ba fordul. A figyelmeztető beszélgetés ha idejében tör­ténik, legtöbbször vissza­tartó erő, megakadályozza a sokszor súlyos következ­ményekkel járó hibák, vét­ségeik, esetleg bűnök elkö­vetését. Az ályen beszélge­tésre természetesen alapo­san felkészülnek, kifejezés­re juttatják a segítő szán­dékot, a párt és az egyén közös érdekének beláttatá- sát, józan érvekkel próbál­nak hatni az egyén politi­kai, erkölcsi ítélőképességé­re. Akadnak azonban olya­nok is, akiknél a figyelmez­tető beszélgetés hatástalan, mert vagy nem idejében és megfelelően történt, vagy az egyén nem képes úrrá len­ni a kibontakozó hibán, té­vedésen, nem rendelkezik kellő önkritikával, belátás­sal. Ilyenkor szükségszerű­en bekövetkezik az, amitől óvták: megsérti a pártfe­gyelmet, vétségeket követ el, munkájában és magán­életében helytelen maga­tartást tanúsít. Ebben a helyzetben a figyelmeztető beszélgetés már kevés, el­kerülhetetlen a pártfegyel­mi eljárás. Tapasztaljuk néha, hogy az említett esetekben fe­gyelmi eljárás helyett ele­gendőnek vélik egy beszél­getéssel lezárni az illető ügyét. Az elmulasztott elő­zetes figyelmeztetés nem pótolható, illetve akiről le­pereg a figyelmeztető inte­lem, az minden körülmény mérlegelésével, érdekekre és beosztásra való tekintet nélkül büntetést érdemel. Természetesen a pártfe­gyelmi eljárást és a párt­büntetést kommunista mó­don fogjuk fel, vagyis a ne­velés, az egyén és környe­zete formálásának egyik eszközét látjuk benne. A PÉLDÁK SORA MU­TATJA, hogy politikai, anyagi károk, egyéni sor­sok elcsúszása, esetleg tra­gédiába torkollása elkerül­hető lett volna, ha az ille­tőt elvtársi szeretettel és kommunista keménységgel időben figyelmeztetik, vagy még a kezdetnél a kisebb hiba elkövetésekor, igazsá­gosan megbüntetik. Né­melykor találkozunk azzal a felfogással, hogy humánum­ra hivatkozva tekintenek el a pártfegyelmi eljárás meg­indításától. Kétségtelen, senki sem szívesen fogadja, ha hibájára figyelmeztetik, avagy vétségét megbünte­tik. sőt ez azoknak sem kellemes, akiknek ezt ten­niök kell. Csakhogy az el­nézés, a hibákkal szembeni békülékenység, a vétségek leplezése, taikargatása, a hu­mánum hamis, elvtelen ér­telmezése nem használ a pártnak, az egyénnek, a kisebb és nagyobb kollek­tíváknak sem. Konkrét esetek példáz­zák, akiknek elnézik ki- sebb-nagyobb botlásait, akik vélt, vagy valódi érdekei­ket felnagyítva úgy vélik, hogy nekik mindent szabad, és egyre gátlástalanabbá válnak, végül vétkes csele­kedeteikkel, magatartásuk­kal másoknak, a közösség­nek, a társadalomnak okoz­nak kárt. Ha szemet hány­nak az ilyenek ügyei felett, akaratlanul is azt az érze­tet kelthetik a becsületes többségben: hogy a méltat­lan egyéneket velük szem­ben pártfogolják, hogy le­hetnek, akik pártunk és ál­lamunk törvényei fölé he­lyezték magukat. Másokat — a jellemileg gyengébb embereket pedig arra kész­tethetnek, „ha neki szabad, nekem is” elve alapján, hogy ők is azt tegyék, amit akarnak, ha az erkölcsileg elfogadhatatlan is, és egy­úttal felmentik magukat a felelősség alól. PÁRTUNKBAN A REND, AZ ÖNKÉNT VÄLLALT FEGYELEM, a politikai és szervezeti egység olyan alapelvek és tartópillérek, amelyekre épülnek eszmé­ink, politikánk, cselekvé­sünk láncszemei, ezek nél­kül elképzelhetetlen egy marxista—leninista párt ütőképes működése. Éppen ezért a pártélet és a párt- munka minden eszközével dolgoznunk kell annak ér­dekében, hogy mindezeket megőrizzük és ellenállóvá tegyük bárminemű — akár kívülről; akár belülről jövő — gyengítési szándékkal, cselekvéssel szemben. E cél szolgálatában áll a pártfe­gyelmi munka is, amely egyrészt nevelő eszköz, más­részt védelmező jellegű, óvja a párt sorainak tiszta­ságát, de az egyes pártta­gokat is az esetleges alap­talan támadásoktól. A té­nyekre épülő elvszerű vizs­gálatokkal, az ügyek tisztá­zásával, s ezek alapján a kollektív döntésekkel segí­ti az egység és a fegyelem érvényesülését. Rövidesen pártunk kong­resszusa meghatározza az elkövetkező öt évre terve­zett feladatainkat, ahhoz, hogy ezek megvalósulja­nak, közös akaratra, együt­tes gondolkodásra, minden kommunista fegyelmezett magatartására és cselek­vésre van szükség. Takács Györgyné dr. az MSZMP KEB osztályvezető-helyettese — Miért mondott le? — Az Idegeim felmondták a szolgálatot — válaszol Be­recz András. A gyökerek egészen 1981 augusztusáig nyúlnak. Ak­kor választotta meg a szö­vetkezet tagsága Berecz Andrást elnöknek. S ő kö­zölte, nem foglalkoztatja a korábbi elnököt. Feladták a leckét — Nem tett volna jót a szövetkezetnek, úgy láttam jónak, ha békésen elválunk egymástól — fogalmazza meg az évekkel ezelőtt tör­ténteket. Ez nem nyerte el a község egyes vezetőinek osztatlan elismerését. Több személycserére is sor került, közte a műszaki vezető posztján is, akit Be­recz András vitt oda. A szö­vetkezet élete új kerékvá­gásba került, a korábbi évek után fellendült a termelés, 1982-ben négy, egy évvel később 6,7, tavaly pedig hét és félmillió forintos nyere­séget produkáltak. — Azt hiszem fogalmaz­hatok így: feladták a lec­két nekem és a kollégáim­nak egyaránt, veszteség után tegyük nyereségessé a szö­vetkezet termelését — mond­ja Berecz András. — Ezt si­került elérnünk, ám közben újabb problémák kerültek felszínre. Az új műszaki vezető energikusan fogott a mun­kához. Rendet, fegyelmet te­remtett, s ez csak hasznára vált az akkor szétzilált kö­zösségnek. A közös munka szép eredményeket produ­kált. Csakhogy az első egy­két évben alkalmazott „rög- tönzéses” módszerek a ké­sőbbiekben nem bizonyul­tak megfelelőnek. Ezt szóvá tették a tagok, látta az el­nök is. Az ügy odáig fajult, hogy a műszaki vezető fe­gyelmit kapott — amit a tagság megszavazott — s később az irányítás is oda­költözzön. Pedig az előgyár- tások zöme, a munkások nagy része Ibrányból szár­mazott. Az Ibrányi Építő- és Szak­ipari Szövetkezetnek még húszmillió forintos tartozá­sa van. Hitelt vettek fel a banktól, hitelt kaptak a la­kásépítési technológia kor­szerűsítésére a KISZÖV-től, az ipari szövetkezetek közös fejlesztési alapjából. Ezt a pénzt pedig vissza kell fi­zetni. — Nem könnyű a helyze­tünk a nyereséges gazdál­kodás mellett sem — vála­szol Szendrei József, a meg­bízott elnök. — Természete­sen továbbra is hasonlóan kell termelnünk, hiszen kö­telezettségeink vannak. — A küldöttgyűlés előtt már tudtunk az elnök’ le­mondásáról, kiszivárgott a hír. A bejelentést mély csend követte, de nem is úgy hangzott el, mintha hoz­zászólást várnának — ezek Kiss Györgyné. raktárvezető szavai, aki küldött volt a gyűlésen. A volt elnök megromlott kapcsolatra hivatkozott. Ezek után felvetődik a kérdés: szükségszerű volt a lemon­dás? Vélt és valódi sérelmek (------------------------------------------­A minap zűrös napom volt: egyeztetés egyeztetést követett. Reggel a hivatalban ért a baj: amikor a kabátomat fel akartam akasztani, le­szakadt az akasztófül. Fel­akasztottam hát a gallérjá­ra. Egy óra alatt az átázott ruha úgy kinyúlt, hogy amikor felvettem, olyan púposnak látszottam benne, mint a Notre Dame-i to­ronyőr. A Hivatalban, ahova be­robogtam, a gépírónők szá­nakozva és felvillanyozva összenéztek, amikor rálök- lem a felöltőmet a kalap­tartóra. — „Szegény pasi­nak biztosan nincs felesé­ge.” A következő helyen már nem akartam, hogy észre­vegyék öltözékem szépség­hibáját — elegáns mozdulat­tal a szék támlájára kanya- rítottam. A szék a nehéz bundabélés súlyától nagy ro­bajjal felborult, és a titkár­V __________ nő — mintha leprás lenne, eltartva magától — méla undorral vitte ki a szobá­ból a kabátomat, hogy váll­fát kerítve felakassza a garderobban. Ez adta az ötletet, hogy én is vegyek egy vállfát, mert a tűhöz és a cérná­hoz nem értek. A követke­ző tárgyalásig nem akadt az utamba vállfabolt, ezért nem vettem le a felleghaj- tómat. Hiába ugrattak, hogy biztosan nincs a zakómnak háta — kitartottam, bár a tárgyalás is elég meleg volt. Mondanoth sem kell, hogy a zsúfolt étteremben leso­dorták a többi kabát tetejé­re lökött felöltőmet és a földön összesározódott. Délután a vállfával már könnyebben boldogultam. Az aktatáskámba éppen be­lefért. A következő helyen már én voltam a császár. Egy építésvezetőségen, ahol szegek helyettesítik a fo­gast, én a kabátomat akku­rátusán a vállfával akasz­tottam fel. A melósok ki­köptek oldalra: „A fene a mérnök elvtárs úri modo­rát!” Estére teljesen elfelejt­keztem a bajomról — mon­dom, zűrös napom volt. A színházba természetesen nem az aktatáskával men­tem, hanem a feleségem­mel. Amikor beadtam a kabátunkat a ruhatárba, újra elöntött a pír. Az ele­gáns keppek, csincsilla bun­dák között az én megviselt kabátom — amikor feldob­ták az esztergált akasztóra — úgy lógott ott, mint bű­nös a pellengéren. A darabban az volt a legnagyobb drámai feszült­ség, hogy az asszony végig ott duzzogott mellettem: miért nem szóltam neki idejében. Még a szünetben is azt figyelte, ki láthatta az ismerősök közül a kabá­tomat. A színházi este után £x végre felvarrtuk az akasztót. Nejem varrta, de az én találmá­nyom szerint. A lényege az, hogy a cipőfűzőből egy dupla hurkot formálva kell odavarrni a gallérhoz. így ha az egyik vége leszakad, a hurokra még mindig fel lehet akasztani a kabátot. Olyan egyszerű ez, mint a Kolumbusz tojásai. Az ötle­tet szabadalmaztatni fo­gom és nyitok egy butikot, amiben az ilyen biztonsági akasztókat árulja majd egy emberem. Hátha én is meg­gazdagodok rajta. Kulcsár Attila V megszüntették szövetkezeti tagságát is. Községpolitika, gazdasági érdek — Szót tudtunk vele érte­ni, elsősorban a község ér­dekeit tartotta szem előtt — mondja Berencsi Béla, a nagyközségi tanács elnöke a volt műszaki vezetőről, in­dokolva amiért szívesen dol­goztak vele. — Berecz András társa­dalmi munkájára viszont nem nagyon számíthattunk — toldja meg Trencsényi József, a nagyközségi párt- bizottság titkára. A lakásépítéssel foglalko­zó szövetkezet munkáinak nagyobb fele Nyíregyházán van. összesen száztizenkét lakást építettek. Nem vé­letlenül féltek a községben attól: ezért akarnak új tele­pet a megyeszékhelyen, hogy — Véleményem szerint nem — fogalmazta meg a választ Trencsényi József. — Senki sem kényszerítette, különben sem olyan típus, aki megfutamodik. Vélt, vagy valódi sérel­mekről a tanulságot persze kinek, kinek magának kell levonnia. így érthető, amit Pétervári József, a KISZÖV elnöke mond: — Mi a legnagyobb meg­lepetéssel vettük tudomásul Berecz András bejelentését, bár tudtunk az Ibrányban folyó dolgokról és tettünk is lépéseket a helyzet normali­zálása érdekében, hiszen a terméketlen vitákat el le­hetett volna kerülni. Most azon leszünk, hogy minden tekintetben megfelelő elnö­köt állítsunk a szövetkezet élére, aki folytatja a meg­kezdett munkát. A kabátakasztó fül Sípos Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents