Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-18 / 64. szám
1985. március 18. Kelet-Magyarország 7 Sakkviadal Llnaresbea Két mérkőzés, fél pont A linaresi nemzetközi sakkviadalon a 7. fordulóban a két magyar versenyző, Portisch és Adorján nem túl nagy sikerrel szerepelt, hiszen mindössze Portisch Lajos erejéből futotta egy döntetlenre, ö a neves francia Borisz Szpasszkij ellen, mindössze tíz lépés után, döntetlenben egyezett meg a világos bábukat vezetve. Adorján András sötéttel játszott a brit Miles- szal, és 27 lépés után vereséggel fejezte be. Portisch az 5. helyen áll, míg Adorján a mezőny végén szerepel, a 12. pozíció az övé. Héttön délután Peterdi Nyíregyházán Az NYVSSC Sportolók Klubja újabb rangos vendéget fogad élménybeszámolóra. Március 18- án, hétfőn, délután 15,00 órakor lesz a klub újabb rendezvénye. A színhely: a nyíregyházi városi stadion klubterme. A vendég: Peterdi Pál, a Képes Sport szakírója. Az élménybeszámolón szívesen látják az érdeklődő szurkolókat is. Á teniszező Sárréti sorozata Újabb bajnoki cím Csütörtöki számunkban megjelent: Sárréti György, az NYVSSC teniszezője, fedettpályás vidékbajnokságot nyert. A győri versenyről a következőket mondta el a piros-kékek tehetséges versenyzője: — A verseny tétjét számomra az adta, hogy 1979 óta — a tavalyi év kivételével, amikor nem indulhattam a versenyen — én nyertem a fedettpályás vidékbajnokságokat, és nem szerettem volna, ha ez a sorozat megszakad. Az lett volna szép, ha a döntőben csapattársammal, Erős Bélával kerülök ösz- sze ... Sajnos, ez nem sikerült, Béla „csak” harmadik lett. — A következő verseny, az idei tervek, célok? — A legközelebbi viadal itthon, Nyíregyházán lesz, április 10-én, az országos első osztályú idénynyitó találkozó. A tervekről, célokról röviden annyit — folytatta Sárréti György —, helytállni a csapatküzdelmek során az első osztály felső ágában, egyéniben jól szerepelni az országos bajnokságon. A ranglistán szeretnék — a tavalyi 16. helyhez képest — előbbre lépni. Machán Frigyes, a teniszezők vezető edzőjének értékelése a győri versenyről: — Én elvártam Gyuritól, hogy megnyerje a győri versenyt. Számomra azonban Két vereség margójára öt nap alatt két vereséget szenvedett Váradi János, az NYVSSC olimpiai bronz- és Európa-baj- noki ezüstérmes ökölvívója. Méghozzá két olyan versenyzőtől kapott ki, akiket eddig nem jegyeztek a legjobbak listáján ... Március 10-én egy NDK-beli, 14-én pedig egy brazil fiú győzte le a nyírségi öklözőt. Meglepő fiaskók, de nem véletlenek! Váradi Jánosnak ugyanis a téli CSB-mérkőzéseken ezúttal sem volt ellenfele ... Senki, egyetlen légsúlyú öklöző sem vállalta azt, hogy megmérkőzzön vele! Két-három súlycsoporttal feljebb versenyzők szánták meg az olimpiai bronzérmest, és barátságos csatára hajlandók voltak. Miközben kikötötték: lehetőleg Jancsi ne vigye be kidolgozott ütését... így aztán háromszor, három perces „táncolásokra” került sor a szorítóban... Váradi ment ellenfele után, az meg igyekezett minél messzebb kerülni tőle. Ezeknek a barátságos találkozóknak így bizony nem volt — nem is lehetett — semmi értelme! A nyíregyházi ökölvívó első idei komoly csatáját a Bocskai-emlékversenyen vívhatta. Ott is egyetlen mérkőzése volt, mert nem akadt rivális csak a döntőben. És tulajdonképpen az a kilenc perc sem volt az igazi. Váradinak az első két menetben kímélnie kellett ellenfelét, hogy legyen harmadik menet is. Lett, s az sem késztette nagy erőbedobásra az NYVSSC versenyzőjét. így érkezett el a már említett két nemzetközi találkozójához Váradi János. Nem csoda, ha ezek- után vesztett! Egyetlen ösz- szecsapással formába lendülni ugyanis lehetetlen... Ami az egészben a legszomorúbb: így megy ez már esztendőről esztendőre. Az illetékesek képtelenek Váradi rendszeres versenyeztetését, formába hozását, formában tartását biztosítani. A moszkvai olimpia előtt Szántó József, az Nyh.- VSSC edzője talált egy jó megoldást: hét végeken a környező országokba vitte versenyzőjét. Szovjetunió, Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia légsúlyú öklözőivei bokszolt rendszeresen Jancsi. Ezeknek a hét végi portyáknak nagy szerepe volt abban, hogy Váradi bronzérmet szerzett az ötkarikás játékokon! Miért ne lehetne ezeket a szombat—vasárnapi utakat ismét megszervezni? Érdemes ezen elgondolkodni az illetékeseknek, annál is inkább, mivel májusban Európa-bajnokságot rendeznek Budapesten! Sárréti György, a hatszoros fedettpályás vidékbajnok, edzés közben. nagyobb siker az, hogy Erős Béla — esélyesebb játékosokat legyőzve — harmadik helyen végzett. Sárréti számára ez jó pontszerzési lehetőség volt — élt is vele — az első osztályú minősítés megtartásához. Már hét ponttal várja a szabadtéri versenyek kezdetét. Az első osztályú szint eléréséhez 35 pontra, és a ranglistán az első harminc közötti helyezésre van együttesen szükség — tette hozzá a vezető edző. A hét végén öt férfi- és három női csapat részvételével nemzetközi kosárlabdatornát rendezett Nyíregyházán a Mezőgazdasági Főiskolai SC. A három napos tornán kassai győzelmek születtek, mind a nőknél, mind a férfiaknál a csehszlovákok nyerték a serleget. Eredmények: Nők: Kassai Építők— Szarvas 63:48, Szarvas—Nyh. Mezőgazdasági Főisk. 90:43, Kassai Építők—Nyh. Mező- gazdasági Főiskola 106:67. A torna végeredménye: 1. Kassai Építők 4, 2. Szarvasi Főiskolai Spartacus 3, 3. Nyh. Kosárlabda: Kettős kassai győzelem Kicsikarta a harmadik meccmmt a Tanárképző! Mi történt az Old Iraffordban ? Helyszíni beszámoló a Manchester—Videoton mérkőzésről. Közelharcok, gyakori „légi párbaj”. Ron Atkinson ordított az öltözőben. A Videoton játékosait mesterük. Kovács Ferenc alaposan felkészítette. Háromszor a helyszínen tájékozódott és számos videofelvételt is beszerzett az ellenfélről. Hajszálpontos, egyéEgyéni sakkbajnokság Bárt ha és Sigér Befejeződött Nyíregyházán a megyei ifjúsági és serdülő egyéni sakkbajnokság. A résztvevők kilenc-kilenc mérkőzést vívtak — svájci rendszerben — a helyezésekért. Az első helyet Bartha László, a Nyíregyházi SZÁÉV SE sakkozója szerezte meg és továbbjutott az országos ifjúsági bajnokság döntőjébe. A legjobb serdülő sakkozó Sigér Csaba lett, ő a második helyen zárt. A serdülő OB-n ő képviseli majd a szabolcs-szatmári színeket. A bajnokság végeredménye: 1. Bartha László (Nyh. SZÁEV SE) 7,5, 2. Sigér Csaba (NYVSSC) 7, 3. Kocsis Attila (NYVSSC) 7, 4. Békési János (Ojfehértói SE) 6, 5. Újhelyi András (Nyíregyházi 110-es Szamunkásképző Intézet) 5, 6. Révész Csaba (Záhonyi VSC) 4,5 ponttal. nekre lebontott taktikát dolgozott ki, egyik fő feladatának tekintette, hogy játékosaiba önbizalmat öntsön: higgyék el, nem varázslat ellen kell játszaniuk. Ha mindenki a maximumot nyújtja, ha bátor lesz, ha mer kockáztatni... — szóval így indultak. Nos, az Old Traffordban a védekező taktika kitűnően bevált, a támadásvezetés már kevésbé, sőt alig sikerült. Az angolok szinte minden ilyen irányú próbálkozást elfojtottak: a Videoton számára csak a védekezés fegyvere maradt, ezzel viszont kitűnően éltek. Olyannyira, hogy az egyébként sem a ,,hal- vérűségérő.1” ismert menedzser, Ron Atkinson a mérkőzés szünetében valósággal ordított az öltözőben. Játékosai úgyis jöttek ki a második félidőre, mint megvaditott bikák az arénába s a Videoton mégis csak egy sebet kapott. ........hát én nem vagyok elkeseredve ...” mondta Atkinson, Az ÉRDÉRT Vállalat mátészalkai gyáregysége pályázatot hirdet tmk-vezető munkakör betöltésére Pályázati feltételek: Műszaki egyetemi vagy főiskolai végzettség 5 év vezetői gyakorlat. Vezetésben jártas műszaki szakemberek jelentkezését várjuk. Bérezés megegyezés szerint. Pályázni önéletrajzzal, az eddigi vezetési gyakorlat részletes felsorolásával lehet. További felvilágosítást a gyáregység személyzeti vezetője ad. Telefon: 284/108 mellék. Pályázati határidő: 1985. április 15. (407) Röplabda NB II: Nagy csata a rangadón Á röplabda NB II hét végi fordulójában két női mérkőzést játszottak Nyíregyházán. Az NB I-re pályázó NYVSSC rangadót vívott, ellenfele a Debreceni Universitas SE volt. A tanárképző főiskola együttese pedig a mezőkövesdieket látta vendégül. Eredmények: NYVSSC—DUSE 3:1 (10:15, 17:15, 15:9, 16:14). A jó erőkből álló debreceni gárda az első játszmában ráijesztett a bajnokjelöltre! A folytatásban is remekül játszottak a vendégek, de a nagy erőbedobással küzdő piros-kékeknek sikerült az egyenlítés. A harmadik szettben biztosan diadalmaskodtak a nyírségiek. A negyedik játékrészben folytatódott a nagy csata, végül — ha minimális különbséggel is — nyert a hazai együttes. A 101 perces rangadót a nyíregyháziak bírták jobban erővel. Jók: Tóth J., Bihari. Mezőkövesd—Nyh. Tanárképző Főiskola 3:0 (15:13, 15:8, 17:15). A főiskolások csak helyenként nyújtották azt, amire képesek. így nem tudták a nagyon fontos találkozót megnyerni. A mezőkövesdiek — némi szerencsével — megérdemelten jutottak a bajnoki pontokhoz. akit nemes egyszerűséggel csak „Nagy Ronnak” hívnak, de azért hozzátette: nyugodtabb lenne, ha háromgólos előny birtokában jönnének Székesfehérvárra. Ez a mérkőzés utáni nyilatkozatfoszlány is bizonyítja, hogy ezúttal szó sincs „kellemes kerti mulatságról”, mint az őszi Rába ETO elleni mérkőzés után. Bármelyik európai klubcsapat büszke lehetne erre az eredményre. Ha a magyar futball- szeretők a televízióban láthatták volna a mérkőzést, bizonyára hőstettként könyvelték volna el a Videoton teljesítményét, már ami a védekezést illeti. Valamennyi játékos bámulatosan állta a meg-megújuló angol rohamokat. A visszavágó talán még nehezebb lesz: Novathot pár hete porcsérülés miatt műtötték, Csuhay és Máj er két sárga lapjuk miatt nem játszhatnak. Ez eddig három kulcsjátékos, ráadásul a csapatkapitány, a válogatott Csongrádi — az Old Traffordban egy szerencsétlen lépés után megsérült, játéka az utolsó pillanatig kétséges. Kovács Ferenc vezető edző tehát kényszerpályán van, mert éppen hogy pótolni tudja a hiányzókat, legalábbis szám szerint . . . Mezőgazdasági Főiskolai SC 2 ponttal. Férfiak: Kassai Egyetem— Szarvas 80:38, Gödöllő— Szarvas 54:37, Nyh. Mező- gazdasági Főiskola—Gödöllő 77:37, Nyh. Mezőgazdasági Főiskola—Szarvas 61:32, Kassa—Szeged 54:53, Szeged— Gödöllő 54:46, Nyh. Mező- gazdasági Főiskola—Szeged 48:30, Kassa—Nyh. Mező- gazdasági Főiskola 62:56, Szeged—Szarvas 51:49, Kassa— Gödöllő 66:39. A torna végeredménye: 1. Kassai Egyetem 8, 2. Nyh. Mezőgazdasági Főiskola 7, 3. Szegedi Élelmiszeripari Főiskola 6, 4. Gödöllői Agrártudományi Egyetem 5, 5. Szarvasi Főiskolai Spartacus 4 ponttal. A torna ünnepélyes eredményhirdetésén különdíja- kat is kaptak a legjobbak. A legjobb dobójátékosok: Kar- likova Zsuzsa 49, Nikodem Peter (mindkettő kassai) 68 ponttal. A legjobb középjátékosok: Konecna Éva (Kassa) és Deák Endre (Szeged). A legjobb mezőnyjátékos: Lestyán Eszter (Szarvas) és Pintér János (Nyh. Mezőgazdasági Főiskola. A kosárlabda NB I-ben maradásért játszott visszavágó mérkőzést péntek este Nyíregyházán a Tanárképző Főiskolai SE férficsapata. Az ellenfél a Soproni SE volt, amely az első találkozót megnyerte. A visszavágón a nyírségiek győzelmet arattak, így — a kiírásnak megfelelően — kicsikarták a harmadik, mindent eldöntő találkozót. (A kosárarány nem számít, csak a győzelem.) Nyh. Tanárképző Főiskola-Soproni SE 93:91 (46:49). Nyíregyháza, TK-csarnok, 500 néző, v.: dr. Gencsev és Farkas. A határtalan lelkesedéssel küzdő tanárképzősök felnőttek a feladathoz, még az sem szegte kedvüket, hogy az első félidő vendégvezetéssel zárult. A második játékrészben valamennyi játékos tudása legjavát adta és így meg lett a győzelem! Ld.: Palicz 34, Gergely 19, illetve Durkó 32, Kinter 20, Sándor 19. Jók: Palicz, Gergely és Zomborszki. A bennmaradást eldöntő, harmadik Sopron—Nyíregyháza találkozót vasárnap játszották — Sopronban. Az eredményt lapzártáig nem kaptuk meg, így csak keddi számunkban derül ki: sike- rült-e a bennmaradás? TÖMEGSPORT NYÍRVASVÄRIBAN. A forradalmi ifjúsági napok nyírvasvári eseményén részt vett szabolcs-szatmári fiatalok több sportágban mérték össze tudásukat. Képünk a nyírbátori Báthori Gimnázium és a nyírmihálydi KISZ-esék labdarúgó-mérkőzésén készült. IKI M 1SPORTJ