Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-16 / 63. szám

1985. március 16. Kelet-Magyarország 3 Kongresszusi küldötteink Nemzedékek képviseletében--------------------------------------------------------------------------------------------------------. Harmincöt küldött képviseli szűkebb pátri­ánk, Szabolcs-Szatmár párttagságát a XIII. kong­resszuson. Munkahelyükön jól ismerik őket, s környezetükön kívül is olyannak tartjuk mun­kájukat, magatartásukat, amellyel méltán érde­melték ki a megtiszteltetést: részesei lehetnek az ország újabb öt évét meghatározó döntések­nek. A küldöttek több nemzedéket képviselnek. Közülük mutatunk be most hármat hétköznap­jaikon. I_________________________ Igényes női divatruhák for­málódnak a varrónők kezei között, s a gépeken. Szak­nyelven szólva a dísztűzés a munkája Csáki Marikának a vékony, ám hallatlanul lel­kiismeretes lánynak. Fehér díszgallérok kerülnek mun­kája nyomán ezernyi öltés­sel a női ruhákra. Ügy tart­ják, nagy szakmai tudást igénylő munka ez. Elnézést kérek, hogy ellopok drága perceiből, melyet később pótolni kell. Bizalom a varrólánynak Csáki Mária Reggel ötkor ébredt, hat­kor már a gép mellett ült, most tizenegy óra. Egy mű­szakban délután két óráig gyors számításai szerint leg­alább kilencvenhat ilyen csodás gallérral kell elké­szülnie. Pontosan, precízen, hibamentesen, hiszen na­gyon igényes a tőkés piac. Hölgyektől nem illik ko­ruk után érdeklődni. Nem is teszem, bár annyit elárulha­tok: a legifjabb nemzedék egyik tagja. Kommunista lány, aki a Nyírség Ruhá­zati Szövetkezetben kezdte pályáját. Nyílt szívű, szóki­mondó, korát meghazudtoló- an megfontolt és előrelátó. Tudatosan készül a család- alapításra, anyaságra. Meg­hatóan beszél erről. Csupán ötödik esztendeje, hogy tagja a pártnak. Ez idő alatt érte el ez a közösség, hogy a KISZ KB két ízben tüntette ki KlSZ-szervezetü- ket a kiválóknak járó zász­lóval. Arra joggal büszke, hogy az 56 tagú ifjúsági szer­vezet — melynek többsége munkásifi — tisztességgel áll helyt a munkában, így állja a versenyt, a kihívást a Nyírség-márka is. ötesztendei üzemi KISZ- titkári tisztség után válik meg most a szervezettől, de a pártszervezet vezetőségé­nek új tagja, ifjúsági fele­lőseként ezután is gondja lesz a KISZ-munka segítése, fel­ügyelete. Megtiszteltetésnek és elő­legezett bizalomnak érzi, hogy a XIII. kongresszus küldöttjének választották. — Sokan gratuláltak. Ne­héz szólni arról, mit érzek. Csak azt mondhatom: én kimondottan KISZ-munkás voltam eddig. Ez a küldetés óriási bizalom egy ifjú kom­munistának. Az elnök küldetése Ritka megtiszteltetés, hogy férfiembert válasszanak kül­döttnek egy országos nőkon­ferenciára. Több éve ismer­tem meg Moravszki Györ­gyöt, a tiszavasvári Munka Tsz elnökét. Utólag már nem is tartom véletlennek a bi­zalmat. Ö nem csak hirdető­je, de alakítója is a női egy en j ogúságnak. Sokat áldoz az új nemze­dékre ez a ma már országos rangot kivívott közösség, amely az utóbbi tíz eszten­dőben — amióta elnöke Mo­ravszki György — négy ízben nyerte el a Kiváló címet. Pedig szinte a nulláról in­dultak, amikor 32 évesen a fiatal agrármérnököt elnök­nek választották. Előtte tíz esztendeig járta főagronó- musként a Vasvári Pál Tsz határát, ahonnan a köteles­ség szólította e másik, fele- lősebb posztra. Moravszki György tizenkét éve tagja a pártnak. Olyan ember, aki inkább tízszer megjárja a határt, mint egy­szer szerepeljen a nyilvános­ság előtt. Nincs talpalatnyi földjük sem megművelet- len. Az elnök legszíveseb­ben még az árokparton is kukoricát termelne. Leg­utóbb azt kérdeztem tőle: hogyan sikerült ilyen szép eredményeket elérni? — Annak idején nemcsak a földeket, hanem az embe­reket is igyekeztünk formál­ni. Ügy látszik, sikerült — válaszolta. — Mire a legbüszkébb? — Az emberekre, akik e sikereket kovácsolták. Mi a gabona- és húsprogramban értük el a legnagyobb sike­Moravszki György reinket. Az alaptevékenység­ből származik az a 22,4 mil­liós nyereség, amellyel a ta­valyi évet zártuk. Aztán csendesen megjegy­zi: úgy tekinti küldetését, mint ennek a kollektív mun­kának az elismerését. A termelési főmérnök Erdei Bálint Állami díjas termelési fő­mérnök Erdei Bálint. Ami­kor telefonon érdeklődtem, hol érhető el, arról tájékoz­tattak, hogy ez az ember, akit születésétől minden eredmény, siker ehhez a megyéhez köt, Budapesten van konzultáción, az egyete­men. Két nap múlva találkoz­tunk. Tele volt elképzeléssel, munkával, s már arról be­szélt, hogyan képzelik el a nyíregyházi papírgyárban az új szabályozók alapján az érdekeltségi rendszer kidol­gozását. Energikus fiatal. Budapesten végezte a mű­szaki főiskolát 1974-ben. Pa­pírfeldolgozásból kiváló ered­ménnyel üzemmérnöki dip­lomát szerzett. Ügy, hogy közben már két éve gyakor­ló műszaki értelmiségiként részt vett a nyíregyházi pa­pírgyár szerelésében és pró­baüzemelésében. Ekkor alig volt 26 esztendős. Majd Ál­lami díjjal tüntették ki 1978- ban a korszerű papíripari beruházások üzemszerű meg­szervezéséért. Huszonhárom évesen lett a párt tagja, most a gyári pártvezetőségbe választották. Négy éve termelési főmér­nök. Szakirányítása alá tar­toznak a nyíregyházi terme­lőüzemek, amelyek különö­sen tavaly értek el kimagas­ló eredményeket. Amikor ezt említi, lelkemre köti, írjam meg, neki nem sok a köze hozzá. Igaz, hogy éppen eb­ben az időszakban maga­sabb szempontok szólították a vállalat kutatóintézetébe, hosszabb időre. — Ha versenyben aka­runk maradni, egy pillanat­ra sem szabad megállnunk. Ez követeli, hogy az ember állandóan képezze magát, bővítse ismereteit. Éppen ezért iratkozott be a műszaki egyetemre, ahol most utolsóéves, hamarosan megszerzi a második diplo­máját. Harminchét éves, te­le van elképzelésekkel. Azért érzi jól magát itthon, és eb­ben a gyárban, mert — mint vallja — olyan szorgalmas, tehetséges közösség tagja­ként dolgozhat a köz javára, amelyet nem cserélne fel más kollektívával. — Kongresszusi küldeté­sem is a gyár kollektívája által elért sikerek eredmé­nye. Igyekszem ennek szel­lemében dolgozni a jövőben is. Farkas Kálmán Séta a múltból a jelenbe Üj házsorok épülnek. S étára invitálom az olvasót. Egy olyan szabolcsi községben indul­junk útra, amely — mint meg­annyi társa — időben is naprot lépett előre. S te­gyük a sétát azért is, hogy tetten érjük a sok-sok vál­tozást, ami Demecserre jel­lemző. Induláskor álljunk meg egy pillanatra a vasútállo­más mellett, a gyalogos fe­lüljárón. Innen fentről egy pillantással átíveli a szem a messzire nyúló nagyközsé­get. Fehérlenek a kockahá­zak palatetöi, feleselnek az újonnan felhúzott kétszin­tes házak piros cserepeivel, hogy nagynehezén felkutas­suk a régmúltból maradt,' szégyenlősen megbúvó kicsi falusi kétvégű házakat is. A vasúton túl a szövőgyár ha­talmas tömbje rejti a gépek zümmögését, vele átellen- ben a kólagyár épületei vál­togatják egymást, kiemelke­dik közülük az újonnan fes­tett, régimódi víztorony. Akár jelképnek is felfoghat­juk ezt, hiszen a község el­ső üzemének megújulásáról beszél. S a felüljáró tövé­ben egy szomorú emléket idézhetünk. Annak a három fiatal lánynak a tragédiáját, akik a sínek között igyekez­tek munkahelyükre, s a köd­ben felbukkanó, robogó vo­nat halálra gázolta őket. In­tő példa volt sorsuk, hogy a sokszor kért felüljáró épí­tését ne halogassák tovább. Valahol a változásokhoz való igazodást példázza De- mecser vasúton inneni és túli része. Azét, amely negy­ven évvel ezelőtt úgy kez­dődött, hogy az Elek nagy­ságos urak kastélyai előtt nem kellett levett kalappal, görnyedten álldogálnia a szegény embernek, mert a történelem vihara végre ki­egyenesítette derekát. Azért ne higgye” az olvasó, hogy egy csapásra változott min­den, de hogy valami megin­dult, azt legjobban a falu arculatán lehetett lemérni. Hiszen ha lejövünk a felül­járóról, akkor a szomszéd­ságban azt az Újtelepet (vagy régi nevével Házhe­lyet) találjuk, amely szem­mel láthatóan a község leg­újabb történetének, a földet, házhelyet kapó parasztok­nak, s utódaiknak vágyva vágyott birodalma lett. Megnőtt a község, pedig nem laknak többen benne az akkori ötezernél. Csak­hogy szétrajzottak a csalá­dok, nem szűkösködnek a kicsiny házakban, sőt aki te­heti, a húsz-harminc évvel ezelőtt épített régimódi ház helyett is újat emel. A mű- út mellett a sétáló az újte­lepi ABC-áruházat találja, túlnan a kölcsönzőbolt meg­kopott képe mutatja, mi­lyen volt egy üzlet évtize­dekkel ezelőtt. (S ha tovább­megyünk, a központban be­lebotlunk az újabb ABC-be, vár a műszaki bolt, tetsze­tős külsőre az étterem és a presszó — mindezt elég ösz- szevetni a felszabadulás ide­jén működő Hangya szövet­kezet és a 11 magánkereske­dő szatócsboltjával.) A központ felé tartva azért máson is el lehet gon­dolkodni. Mert ezen az úton három-négy évtizede legin­kább az állomás vagy a kó­lagyár felé tarthattak az emberek. (Becsületes nevén persze a Kisvárdai Szeszipa­ri Vállalat demecseri ke­ményítőgyára a titulusa, azonban legalább ennyire fontos a két megyét .innen ellátó üdítőital-palackozás is.) Csakhogy a változást jelenti, hogy az idénymunkát adó, az esetleges káposztasava­nyítás helyett, a kezdetleges burgonyakeményítő-gyártás után olyan modern gépek is találhatók, amelyek tőkés exportra készítik az egyik terméket, a vitális glutint. Másik jellemző volt a fel­szabadult évtizedekben, so­kan úgy mentek ki reggel az állomásra, hogy estére már nem jöttek vissza. Haj­totta őket a megélhetés, má­sutt keresték a boldogulást. Mások beléptek a napi in­gázók táborába, hiszen ma is évek óta összeszokott ulti­partnerek találhatók a nyír­egyházi vonaton. Kínált ugyan helyben munkát — főleg férfiaknak — az 1949- ben alakult építőipari szö­vetkezet, de a Borzsova-ta- nyán és Demecserben 1949- ben megalakult, 1966-ban Kossuth néven egyesült ter­melőszövetkezetek is a gaz­dálkodás fejlődésével együtt, egyre kevesebb munkáske­zet követeltek. Mindez nem biztos távlat, különösen, ha hozzávesszük a szövetkeze­tek nemegyszer hullámzó gazdálkodását. Ezért hozott nagy változást a tíz éve in­dult szövőgyár, amely ma a helybeliek és a környék tucatnyi falvából bejáró 800 ember, főleg nő, biztos ke­nyérkereső forrása. A munka volt az egyik, ami megtarthatta, a fejlő­désben segíthette Demecsert. Azonban — ahogy sétálunk tovább a Szabolcs vezér ut­cán — rájövünk, képzett fi­atalok sokasága kellett ah­hoz, hogy befogadják, alkal­mazzák az újat. így bizo­nyára meglepődnének az Elek-kastély hajdani vendé­gei, ha az ajtón kilépve, a vadonatúj nyolc tantermes általános iskolából kirajzó gyerekeket találnák az ud­varon. Mellettük a gimnázi­um indítja a tudás maga­sabb várai felé a tehetsége­seket. A Szabadság térrel érjük el a mai község közepét, hi­szen százméteres körzetben itt találhatók a szövetkezeti központok, a művelődési ház, a tanács, a szakboltok, s egy újabb büszkeség a Székelyi út elején: a közel­múltban átadott, emeletes gyógyszertár. Váltogatja itt a régi az újat, toldozott-fol- dozott, átalakított és kipofo­zott, vályogfalú épületek kö­zé ékelődnek a modern csa­ládi házak, hogy tovább igazi emeletes bérházat is találjunk. Csakhogy a régi „tengelyig”, a katolikus és református templom közötti vonalig előbb végig kell caplatni a Kossuth utcán, ahol a tavaszi, vizes időben ugyancsak szívhatja a fogát a töredezett, gidres-gödrös út láttán az átutazó idegen. Nem így viszont a helybéli, aki már a jövőre gondol, mert tudja a kátyúk okát. A minden utcába eljutó vízve­zeték után végre lefektették a szennyvízcsatorna első csöveit is, hogy ne hibádz- zon semmi a lakások teljes összkomfortjához. (Bár eb­ben, mint a vízvezeték épí­tésében, biztosan a lakosság anyagi összefogása szüksé­geltetik, hogy mindenüvé el­jusson a vezeték.) Tehet egy kört a sétáló, a Lenin és a Dózsa György ut­cákon át, hogy újra vissza­jusson a központba. Közben az Iskola utca felől bekuk­kanthat a másik kastélyba, ahol régóta bölcsőde műkö­dik, de a park helyet adott a közelmúltban egy új óvo­dának is. Ha nyitott szem­mel jár, akkor valószínű, hogy a változás, a negyven év megújulásának apró je­leit is észreveszi. A hídon, a Lónyai-csatornán túl akár a Böndinek hívott faluré­szen sem csodálkozik, hi­szen ott sem élnek másként az emberek, mint beljebb a községben. □ endezett új ut­cák, girbe-gur- ba régiek, ame­lyek igazodtak a talajvíz, belvíz verte Rétköz magasabb fekvésű részei­hez, mind Demecsert jelen­tik. S jó érzés, hogy kísé­rőnk, a falut bejáró sétánk partnere, Kántor Gábor ta­nácselnök nem győz köszön­ni az ismerősöknek. Pedig csak másfél évtizede költö­zött ide Beszterec szülötte, de úgy tűnik, befogadták, s hisznek abban, hogy vele, s az őslakosokkal minden azon van: békében tovább gyara­podjon Demecser. Lányi Botond A szabadság négy évtizede Demecserben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents