Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-13 / 60. szám
4 Kelet-Magyarország 1985. március 13. Szovjet—amerikai tárgyalások Genfben Genfben kedden délelőtt megkezdődtek a tárgyalások a fegyverzetkorlátozás kérdéseiről a Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttsége között. A tárgyalásokon, a két ország külügyminiszterének januári megállapodása alapján, összefüggésükben foglalkoznak a fegyverzetek — az űrfegyverek, a hadászati, valamint a közép-hatótávolságú fegyverzetek — korlátozásával. A Szovjetunió ENSZ- képviseletének épületénél Viktor Karpov, a szovjet küldöttség vezetője és munkatársai üdvözölték a Max Kampelman vezetésével érkezett amerikai delegációt, amelynek tagjai részvétüket fejezték ki Csernyenko halála alkalmából. Az első megbeszéléseken várhatóan ügyrendi kérdésekkel foglalkoznak: milyen gyakorisággal és milyen napirenddel tartsák az első tárgyalásokat. A második ülésre várhatóan csütörtökön, az amerikai misszió épületében kerül sor. Viktor Karpov nagykövet a tárgyalások megkezdése előtt elmondta, hogy az SZKP Politikai Bizottsága, Mihail Gorbacsov elnökletével a múlt hét csütörtökén hagyta jóvá a küldöttségnek szóló utasításokat. Az amerikai szenátus vezető tagjai, akik megfigyelőként vesznek részt a tárgyalásokon, nem sok biztatóval szolgáltak keddi sajtó- értekezletükön. Egyedül Edward Kennedy demokrata párti szenátor emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok egy évtizeden át nem döntött a fegyverzetkorlátozás kérdéseiben, holott erre az ország biztonsága és a világ békéje érdekében egyaránt szükség van. Richard Lugar, a külügyi bizottság — republikánus — elnöke a többi között kijelentette: véleménye szerint a fegyverzetkorlátozás mellett más területeken is ki kell terjeszteni a két nagyhatalom együttműködését. A magyar Csernyenko • (Folytatás az 1. oldalról) A kínai hírügynökség idézte Mihail Gorbacsov beszédének azt a részét, amelyben az SZKP KB főtitkára kifejezte a Szovjetuniónak a Kínéval való kapcsolatok javítására irányuló óhaját. Ugyancsak idézte a leszereléssel kapcsolatos szavait. A kínai jelentések, Li Hszien- nien államfőnek és Peng Csennek, az országos népi gyűlés állandó bizottsága elnökének a Legfelsőbb Tanács elnökségéhez intézett részvét- távirata méltatják a vasárnap elhunyt Konsztantyin Csernyenko érdemeit, és leszögezik a Peking—Moszkva kapcsolatok javulására vonatkozó kínai óhajt. Kedden Pe- kingben bejelentették azt is, hogy a szerdai temetésen Li Peng miniszterelnök-helyettes vezetésével kínai kormányküldöttség vesz részt. ★ A magyar párt- és állami küldöttség, amely Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével érkezett Moszkvába, hogy részt vegyen Konsztantyin Csernyenko temetésén, kedden a késő délutáni órákban felkereste Konsztantyin Csernyenko ravatalát, amelyet a Szakszervezetek Székházának oszlop- csarnokában állítottak fel. Kádár János és a magyar küldöttség tagjai: Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke, Rajnai Sándor, az MSZMP KB tagja, hazánk szovjetunióbeli nagykövete kegyelettel adóztak az elhunyt emlékének. A magyar küldöttség koszorút helyezett el a ravatalnál. A koszorú vörös és magyar nemzetiszínű szalagjain ez a felirat áll: Konsztantyin Usztyinovics Csernyenko elvtársnak, a Szov-i jetunió Kommunista Pártja és a szovjet állam kiemelkedő vezetőjének, a magyar nép barátjának — a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa. A magyar társadalmi és tömegszervezetek képviselői kedden részvétlátogatást tettek a Szovjetunió budapesti nagykövetségén. Osztozva a szovjet nép fájdalmában, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében Kállai Gyula elnök és Pozsgay Imre főtitkár, a Magyar Szolidaritási Bizottság képviseletében Deák Lívia elnökhelyettes és Sütő Gyula, a bizottság titkára; a Szakszervezetek Orszáküldöttség ravatalánál gos Tanácsa nevében Gáspár Sándor elnök és Gál László titkár; a KISZ Központi Bizottsága képviseletében Hámori Csaba első titkár és Szandtner Iván titkár, az Úttörő Szövetség képviseletében Varga László főtitkár, az Országos Béketanács nevében Sebestyén Nándorné elnök és Bárd András elnök- helyettes, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság képviseletében Apró Antal elnök és Bíró Gyula főtitkár rótta le kegyeletét. Már a délelőtti órákban számos fővárosi gyár, üzem, oktatási intézmény, hivatali pártszervezet képviselői keresték fel a nagykövetség Bajza utcai épületét, hogy kollektívájuk nevében részvétet nyilvánítsanak Konsztantyin Csernyenko gyászszalagos fényképe előtt. Elvitték a kegyelet' virágait többek között a Hajtóművek és Festőberendezések Gyárának dolgozói, a Budapesti Közlekedési Vállalat Augusztus 20. szocialista brigádjának tagjai is. A magyarországi diplomáciai képviseletek számos vezetője és munkatársa ker.este fel a szovjet nagykövetséget, kifejezve őszinte részvétét. A fővárosban és a vidéki településeken élők is mély megrendüléssel értesültek Konsztantyin Csernyenko elhunytéról. Országszerte kitűzték a gyászlobogókat a középületekre. Számos vállalati, üzemi, szövetkezeti, intézményi kollektíva tartott megemlékezést, s fejezte ki táviratban részvétét, együttérzését a szovjet néppel. ★ A televízió és a Kossuth rádió ma délután 10,15, illetve 10,10 órai kezdettel helyszíni közvetítést ad Moszkvából Konsztantyin Csernyenko temetéséről. (MTI) r------------------------------------------------\ Megyei vezetők részvétlátogatása Konsztantyin Csernyenko elhunyta alkalmából kedden Varga Gyulának, a megyei pártbizottság első titkárának vezetésével megyei párt- és állami vezetők tettek részvétlátogatást a Szovjetunió debreceni főkonzulátusán, s őszinte együttérzésüket fejezték ki G. Baljaszinszkij főkonzulnak abban a gyászban, amely a Szovjetunió népét érte. < _____________J Á parasztság felemelkedésének első nagy állomása Népi demokratikus airárforradalom megyénkben TÄT épi demokráciánk négy évtizedes történelme so- rán a magyar parasztság három nagy történél - I ^1 mi változást élt meg: 1945—1947-ben a népi de- [_ ^ mokratikus agrárforradalmat — népszerűén a földosztást —, a 60-as évek elején a szocialista termelőszövetkezeti mozgalom győzelmét és az utóbbi két évtizedben a falu társadalmi és gazdasági felemelkedését. E sorsdöntő változások nyitánya a demokratikus állam- hatalom megteremtését és a fasizmus elleni harc sürgős feladatait követő földreformrendelet és végrehajtása: a népi demokratikus agrárforradalom volt. A nagybirtokrendszer megszüntetése nemcsak hogy egybeesett a paraszti követelésekkel, hanem a nemzeti újjászületés politikai és gazdasági, sőt a fasizmus ellenes harc szempontjából is az egyedüli járható út volt, az adott történelmi szituációban a lehetőségek következetes és maximális kiaknázása. Az alábbiakban megpróbáljuk összefoglalni a népi demokratikus agrárforradalom és -fejlődés néhány fontos jellemző vonását az ország egyik legnagyobb megyéjében, Sza- bolcs-Szatmárban. Minthogy az 1945-ben és utána történtek a megelőző évtizedek problémáit oldották meg, illetve kezdték megoldani, eredményeiben és a megoldás módszerében e régió kapitalizmuskori agrárfejlődésének sajátos vonásai is tükröződnek. A megye tipikus agrárjellege (szűk ipar és alacsony létszámú munkásság), az alapvetően poroszutas birtokszerkezet, a mezőgazdasági termelőerők alacsony színvonala, a viszonylagos agrártúlnépesedés, a szociális-kulturá- lis-tudati elmaradottság stb. mind olyan tényezők, amelyek miatt „minden változásért és újért kiáltott”. Egyben jelentették azt a bázist, amelyen végbement az agrárforradalom, s ennek a bázisnak a sajátos jegyei természetszerűen meghatározói voltak az agrárátalakulás egész folyamata sajátosságainak is. Az akkori Szabolcs és Szatmár-Bereg megyében a földreformról szóló rendelettervezet megjelenése előtti időszakban szélesebb földosztást követelő mozgalom nem bontakozott ki, nem úgy, mint a Tiszántúl korábban felszabadított és forradalmi mozgalmakban is gazdagabb területein: a Viharsarokban, a Dél-Alföld megyéiben és Hajdúhan. Elsősorban ez utóbbi vidékekről érkezett a kormányhoz a földosztást sürgető levelek, küldöttségek. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés időszakában a kommunista és parasztpárti képviselők közötti, a földreformtervezetről folyó vita híre azonban ide is eljutott. A Szabolcs megyei képviselők az 1944. december 31-én tartott nagygyűlésen már több felszólaló — Egri Sándor, Tomasovszki András — a fenti követelés mellett nyilatkozott. 1945. január 18-án a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front nyíregyházi lapja, a Magyar Nép közölte a parasztpárt földreformjavaslatát. A február 1. és 7. között az Ideiglenes Kormányhoz érkezett küldöttségek és levelek között pedig már egy szabolcsi község — Nyírszőlős —- is képviseli magát. A két megye agrárszegénysége a rendelet sürgős végrehajtását követelő mozgalomba kissé késve, a kommunista pártszervezetek alakulásával, a pártnak a debreceni központból e területre is kiterjedő szervező munkájának és tömeggyűléseinek hatására február közepétől-végétől kapcsolódott be. Űjfehértó községből azt jelentik, hogy „megállt a munka, földet osztanak”. Hasonló hírek érkeztek Nyírbog- dányból, Nagyvarsányból és más községekből is, Tiszaesz- lárról pedig küldöttség járt Debrecenben. Ezekben az akciókban mindenekelőtt az agrárproletár lakta és forradalmi hagyományokkal rendelkező községek tűntek ki. A rendelet elfogadása után azonban az agrárszegénység a kezdeti bátortalanságot legyőzve forradalmi aktivitással vett részt a földigénylő bizottságok megválasztásában és a földosztásban. a) Egyik lehetőségként alkalmazták a juttatási átlagok leszállítását. A Tiszántúlon általában az volt a gyakorlat, hogy legalább 1—2 hold földet juttassanak minden jogosultnak. Gyenes Antal Szatmár megyei miniszteri biztos is azt jelenti 1945. április 10-én, hogy „a bizottságok úgyszólván sehol sem vállalkoznak arra, hogy az igényjogosultak egy részét ne juttassák földhöz, a többieknél ezen révén többet' juttatva, mert szembetalálnák magukat a kintmarad- takkal...” Szabolcsban Balogh Elemér miniszteri biztos is olyan utasítást adott a földigénylő bizottságoknak, hogy szántóföldeknél 3 holdat, gyümölcsösnél pedig a fél holdat tekintsék minimumnak. Több községben — Beszterec, Viss, Ör — azonban még a három holdon aluli juttatás engedélyezését is kérik a felsőbb szervektől. A gondokat később tovább gyarapították a hadifogságból hazatértek is, akik szintén földhöz akartak jutni, tartalékterület azonban ritka esetben maradt számukra. így alakult ki Szabolcsban az 5 holdas, Szatmárban pedig a 3 holdas alacsony juttatási átlag. b) A két megye viszonylagos túlnépesedését az áttele- pülések sem enyhítették lényegesen, bár ennek lehetőségére már 1945 nyarán felhívták a megyei földreformszervek figyelmét. Megyén belüli telepítésre a későbbi csehszlovák lakosságcsere-egyezmény végrehajtása adhatott volna lehetőséget, azonban a Nyíregyházáról és környékéről Szlovákiába kitelepülök birtokait az onnan érkező magyarok foglalták el. Nem hozott lényeges változást azért sem, mert végeredményben a két megyén belül mindössze két és fél ezer fő változtatott lakhelyet, költözött át a kijelölt telepes községekbe és csoportos telepekre: Szabolcsban a ma Hajdú megyéhez tartozó Polgár, Újtikos, Űjszentmargita községek környékére, Szatmárban pedig Pusztateremre. A fent említett lakosságcsere-egyezmény miatt a más — főleg dunántúli — megyékbe történő telepítések is megcsappantak. Az ily módon áttelepülők számát sem becsülhetjük félszáznál többre. c) A földigénylők többsége számára az elsődleges megoldásként a rendelet „megszorítása” kínálkozott: a visszahagyott 100 holdak, egyéb úribirtokok és gazdagparaszti birtokok megnyirbálása. Minthogy a rendelet maga is kompromisszum volt, értelmezése lehetővé tette a „kiskapukat” a földigénylők számára is, természetesen éltek is vele. Számos olyan elkobzási határozatot hoztak a bizottságok, amelyben a népellenességet a földbirtokosnak a cselédekkel való durva magatartásával indokolták. 1946 februárban a köztársasági elnökhöz címzett memorandumban meg is fogalmazzák a népellenség fogalmának a kiterjesztését. Míg Szabolcsban inkább a visszahagyott 100 holdakból, Szatmárban ezek mellett a gazdagabb paraszti birtokokból is vettek el az igényjogosultak kielégítésére. A reform végrehajtása során tanúsított forradalmi magatartással kapcsolatban utalnunk kell még egy fontos politikai összefüggésre. 1945 őszén a reformellenes erők: a földbirtokosok, a közigazgatás jobboldali elemeinek nagyarányú támadása nyomán Szatmár-Bereg megyében a felosztott földek 18 százalékát visszaítélték a régi tulajdonosoknak, Szabolcsban pedig a kiosztott földek 50 százaléka képezte vita tárgyát. 1945/46 telén és tavaszán mindkét megyében nyilvánvalóvá vált a földhöz juttatottak előtt, hogy érdekeik megvédése szoros összefüggésben van a forradalom továbbvitelével. Bekapcsolódva az országos küzdelem fő áramába, a két megye parasztságának helyi és budapesti akciói nagy szerepet játszottak a forradalmi gyakorlatnak a törvénnyel való szentesítésében. A „földet vissza nem adunk” mozgalomban való aktív részvétel a szabolcsi-szatmári parasztok harcát országos jelentőségűvé emelte ... A harc az agrárforradalomban is újabb szakaszt nyitott, amely ugyan 1946- ban érte el csúcspontját, de utórezgései 1947 tavaszán, sőt még 1948-ban is érezhetők voltak. E bizottságokba a legharcosabb tagokat; többnyire mezőgazdasági munkásokat, gazdasági cselédeket, törpebirtokosokat küldtek. Bár az utasítások a koalíciós szempontok figyelembevételét hangsúlyozták, a földigénylő bizottságok tagjai általában parasztpártiak és kommunisták voltak, az Alföld megyéiben általában az utóbbiak többségben. Szabolcs és Szatmár-Bereg megyében a helyzet fordított volt, itt a parasztpártiak voltak többségben: Szabolcsban a bizottság tagjainak több mint egyharmada, Szatmár-Bereg- ben pedig közel a fele e párthoz tartozott. Ez mindenekelőtt a vidék paraszti jellegével, a kommunista párt szervezetének lassú kiépítésével magyarázható. A kommunista párt- szervezetek azonban szervezeti erejüket is felülmúlva, együttműködve a parasztpártiakkal, -mindvégig vezető szerepet játszottak a juttatottak érdekeinek képviseletében. (Ha egy-egy alapszervezete néha túlzásokba is átcsúszott, megyei szervezete jól ismerte az antifasiszta összefogás követel- 'ményeit, s igyekezett őrködni a demokratikus pártok egységén.) Március 27-én (ma már bizonyítottan az országban elsőként) Tiszanagyfaluban megkezdték a földosztást. Ezzel azonban még egyedül-voltak. Március végén, április elején már mindenütt megkezdték munkájukat a bizottságok. Irányításukra április 1-én és 11-én létrejöttek a földreform megyei szervei, élőbb Szabolcs megyei, majd a Szatmár-Bereg megyei Földbirtokrendező Tanácsok. A megyei szervek általában igyekeztek a rendelkezés adta lehetőségeket maximálisan kihasználni, sőt gyakran nem térhettek ki a földigénylő bizottságoknak a törvényes lehetőségeket is meghaladó, forradalmi követelései elől sem. Álláspontjuk azonban nem volt független a politikai szituációktól, a forradalmi és retrográd erők harcának állásától. A volt földbirtokosok visszaszivárgása, majid különösen a kisgazdapárt 1945 novemberi választási győzelme után vált kritikusabb a viszony a földigénylő bizottságok és a megyei földreformszervek között. A törvény végrehajtásának kezdetétől a befejezésig ugyanis a demokratikus agrárforradalom egész menetét átszövi a szabolcs-szatmári földhöz juttatottak és újabb igénylők harcos magatartása. E mögött alapvetően az a tény húzódik meg, hogy az agrárforradalom a megyében olyan agrárstruktúrát zúzott szét, amelyben a földterület közel fele a nagy- és középbirtokosok kezén volt. Ily módon az igény- bevétel Szabolcsban a megye területének több mint 43, Szatmárban pedig több mint 30 százalékát érintette. Mindemellett a magas népsűrűség és a mezőgazdasági proletariátus nagy aránya következtében a jogos igények kielégítése mérsékeltebb lehetett. Szabolcs és Szatmár-Bereg megye a Duna-Tisza közével, a ■Tiszántúllal és északon Borsod megyével együtt a földreform végrehajtásának forradalmi övezetébe tartozott. Milyen lehetőségek kínálkoztak az igényjogosultak kielégítésében? ★ A végrehajtás eredményeit a legfontosabb számadatok tükrében a következő forradalmi változások jelzik: az agrárforradalom Szatmár-Beregben a községek 90, Szabolcsban közel 98 százalékát érintette. Igénybe vettek a két megyében több mint 466 ezer hold földet. Szatmárban ennek 71, Szabolcsban 73 százalékát személyeknek — több mint 64 ezer családnak juttatták: döntően mezőgazdasági munkásoknak, volt cselédeknek, törpebirtokosoknak. A többi állami, illetve községi tulajdonba került. A földbirtokokkal együtt igénybe vették a kastélyokat (Szabolcsban 82-t,-Szatmárban 38-at), a mezőgazdasági gépeket, felszereléseket és az ipari létesítményeket: szeszgyárakat, malmokat, olaj ütőket is. A népi demokratikus agrárforradalom mérföldkő volt a parasztság több évszázados harcában, a várt biztos fel- emelkedést mégsem hozhatta meg. A gazdasággal rendelkezők több mint fele 5 holdon aluli szegényparaszt maradt. Emellett a földjuttatásban nem részesültek aránya is igen magas volt, az összes igényjogosultak 12 százaléka. A reform által óhajtott „biztos kiseg- zisztenciákat” nem teremthette meg. A juttatottak egyharmada sem kapta meg ehhez a megfelelő földmennyiséget. Az ezt részben kompenzáló mezőgazdasági szakoktatás, a kedvező árpolitika, az intenzív gazdálkodásra való áttérés is csak mint e nehéz helyzetből történő kilábalás tervei fogalmazódtak meg. Az új gazdaságok a bizonyos garanciák és állami támogatás mellett is csak lassan kezdtek megerősödni. Hiányoztak a termeléshez szükséges eszközök, állat- állomány, vetőmagvak. Változatlanul nagy gond maradt a mezőgazdasági munkások helyzete. Arányuk ugyan a földreform következtében jelentősen csökkent, de még mindig közel 10 százalék maradt. Ez a mintegy 20 ezer fős réteg az adott időszakban állandóan ki volt téve a munkanélküliségnek. Megyénk a fel- szabadulást követő években a munkanélküliség egyik góca volt. Érdekeiket a Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége ugyan igyekezett képviselni, helyzetükben lényeges javulás csak a szocialista iparosítással és a mezőgazdaság szocialista átszervezésével következett be. összefoglalóan tehát megállapítható, hogy a földreform eredményei ellenére több problémát megoldatlanul hagyott megyénkben. Jelentősége vitathatatlanul mégiscsak az első lépés lehetett, amelyet törvényszerűen követnie kellett a másodiknak, az agrárkérdés szocialista alapon történő megoldásának. Dr. Botár József
