Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-09 / 33. szám
1985. február 9. O A zt mondják, hogy aki Nyírmeggyes szélén egy nagyot kiállt, annak a hangja Szálkáig elér. Öröm ez az egyik oldalt, de gond a másikon. Ez a közelség jó is, nem is. Elvisz dolgozni embereket, kerékpárral is csak néhány percnyire vannak a szálkái gyárak. Ám a gyárban dolgozó hazamegy műszak után, otthon költi el a pénzét, ott épít, tervez és alakít jövőt magának. Olyan falu kellene hát, annyi erő a fejlesztéshez, hogy az egész közösség élete az új igényekhez igazodjék. Képletesen szólva a falu másik oldalán van a termelőszövetkezet. Gyorsan változó erős gazdaság, ahová a fiatal szakemberek serege kell. Valamikor a harmincas évek végén sokáig azért nem lehetett vasútállomása Nyírmeggyesnek, mert az állomás épületéhez nem építették meg a vécét. A mai Nyírmeggyesen nehéz elhinni, hogy mekkora gond volt ez akkor. Ezen vitatkozott az elöljáróság, talpalt érte a jegyző. Ma egy tízórás munkanapért 160 forintot fizetni tudó termelőszövetkezetnek ládaüzeme, varrodája, bőrüzeme, RAMOVILL-szervize, kon- zervüzéme, szeszfőzdéje van. Ebben a 2750 lakosú községben, utal ez az adat a meggyesiek szorgalmára, a szövetkezet nyolc dolgozója foglalkozik főhivatásban a háztáji termékek felvásárlásával. Mondják néhányan, és talán van is ebben valami igazság, hogy éppen a város közelsége miatt Nyírmeggyesen belül két falu is él. A hagyományos, a régi, és az iparhoz kötődő, az ipar által is fejlődő új. Olykor még egy családon belül is igaz ez a fajta együttélés. Talán még egy emberen belül is. ★ A fával dolgozó emberek műhelye csodálatos világ. A forgács illata mintha magával hozná a természet üzenetét, átitat mindent. Hangulatot, melegséget ad, és igen, emberi közelséget is. Házigazdám Ács Lajos nyugdíjas asztalos. Keze munkáját szerte a megyében őrzik a felújított műemlékek, nincs a messzi környéken olyan falu, amit ne ismerne jól. Máig is megkeresik, ha valahová, valamihez igazi mester keze kell. Falusi szívességgel kínál, de a sokat látott ember okosságával szól. Kérdezem a régi Nyírmeggyest, amelyben gyerek volt valamikor, aztán ezt is, a másikat, amiben ma él. — Régi Meggyes? A neve is sok mindent elmond ennek a falunak. Ha körülnéz valaki itt, akkor most is a szemébe ötlik, hogy a házak előtt, ahol máshol csak virág van, vagy néha csak por, itt a virágágyások között ott állnak a meggyfák. Sohase volt itt tétlen az ember. Nagyon gazdag se, de nagyon szegény se. A háború előtt 2800 kataszteri hold volt a község területe. Ebből alig ha 700 volt a kisbirtok. Mit csinálhattak az emberek? Ügy éltek, ahogy lehetett. Azt már csak a régiektől tudom, bár egy részt még magam is éltem belőle, hogy előbb felibe adták ki a birtokosok a földet. Aztán már csak harmadába, azt is csak úgy, hogy a magot is magunk vettük bele. A meggyesi ember meg nekiment a földnek és dolgozott, amennyit az erejéből futotta. Hát ez volt. Én, az útkaparó gyereke, nem tudok sokkalta többet. Azt, ami utána jött, a háború végét már itthon éltem át. Most sokat beszélnek azokról az időkről, de hát egyre kevesebben vagyunk olyanok, akik megérték. — Miért jó falu Megy- gyes? A híre szerint ugyanis nagyon jó falu. — Végig kell járni az öregeket. Azok majd elmondják. Együtt-tartó itt az ember. Nem irigyek. Nem is rosszak. Hogy mást ne mondjak, itt 1944-ben és aztán később se, még 56- ban sem történt tragédia. Nem is igen történhetett, mert szegényember módjára mindig kivédtük egymást. Na hát ettől jó falu. — Azt mondják, hogy Nyírmeggyes összetartó község. Mit ér ez egy falunak? — A sorsát. Nem tudom, hogy hallott-e már róla, hogy az én tudomásom szerint a megyében Nyírmegy- gyesen alakult meg az első, legalábbis a messze környéken első népszövetkezet. A volt urasági szeszgyárakból. Onnét tudom, hogy. én ennek a szövetkezetnek . az ügyvezető elnöke voltam. Iparos emberként — akkor — szociáldemokrata. Tudja micsoda pezsgés volt itt akkor? Mindenki akart valamit, mindenki várt valamit. És nemcsak várt. Ha egy falunak megadatik az, hogy az emberek, akik addig harmadába munkálták a földet, a maguk urai lettek, akkor az nemcsak úgy volt nagy dolog, ahogy az ünnepi beszédekben elmondjuk, hanem úgy is, hogy nagyon sok gyerek született akkor. Élni akart az ember. Tá- pászkodott fel a semmiből, ahogyan a megdőlt fű a vihar után. — Az egész falu? — Az egész. Ha néhány birtokost nem számolom, na meg néhány csendőrt, akkor az egész. Onnan tudom én ezt, hogy szociáldemokrataként a nemzeti bizottság elnöke lettem. Ha addig is ismertem minden embert, ezután még jobban ismernem kellett. Ha addig is érdekelt a politika, ezután biztosan még jobban érdekelt. Ha azt kérdezik, hogy milyen falu Nyírmegy- gyes, akkor én azt mondom, hogy olyan, amiben néhány ember nem csinálhatott mást, mint amit a többi akart. Nem is lehetett másképpen. Egy életünk volt addig, egy életünk lett azután is. Hogy más lett? Azt már mi akartuk. Ha körülmegy a faluban, láthatja, hogy minden porta előtt ott a kert. Nemcsak a meggyfa, a fiatal diófa is. Márpedig én idős ember vagyok, így hát elhiheti nekem, hogy diófát csak az ültet, aki az unokájára is gondol. Különben mesélek magának még egy történetet. Velem történt, de a faluról szól, mert amikor elhangzott az a Horthy-beszéd, akkor SS-ek voltak a faluban. Kimentem az utcára, mondtam, nemcsak én, mások is, hogy kergessük el őket, hiszen vége a háborúnak. Ezután lett a nyilas hatalomátvétel. És jöttek hozzám az emberek mondani, hogy bújjak el, mert jönnek értem biztosan. Senki nem akarta a károm. És elbújhattam a Lengyel-tanyán, volt aki segített. No ezt vissza kellett adni valamiképpen. Ezért is vállaltam annyi mindent. Hát ilyen ez a falu. • — Nyírmeggyesen sok az idős ember, de sok a fiatal is. Sok a gyerek. Miért van ez? — Mert jó itt élni. Tudja nekem az unokám Lenin- grádban tanul. Idén végez. Orvos lesz. Orvos a férje is, és Mátészalkára mennek. Ez a táj fogja az embert. Jó benne élni. Nem azt mondom én ezzel, hogy nincs gond, mert van. Sok is. Nagyobb bolt kéne, nagyon kellene egy új iskola, és sok minden egyéb. Persze, hogy kell. Az lenne baj, ha nem akarnánk semmit. Én a magam mesterségéből is azt tanultam meg, hogy a gondok arra valók, hogy megoldjuk valamiképpen. És ezt a falu most is együtt akarja, ugyanúgy, ahogy 44-ben, de ez már egy másik történet. — És ez miről szól? — Ez? Van itt a Szalka felől eső részen egy domb. Orosz rádiós lányok laktak ott hosszú hónapokig. Valóságos házat építettünk nekik a dombon, de ezt még parancsra tettük. Azt már nem, hogy a falu beszervezett itt minden családot és akkortól kezdve mindennap más-más család főzött és vitt ki ebédet a katonalányoknak. Ez is jellemző a mi falunkra. És az is, hogy itt úgy szervezték a beszolgáltatást, hogy az a szegény emberen ne üssön nagyon. Itt kimondták, hogy akinek csak egy jószága van, azt nem szabad bántani, mert a jószág a megélhetés. És látja mi lett belőle? Kicseréltek itt azóta szinte minden házat, egyre többen jönnek szívesen az idegenek, építenek, megtelepednek. És én már nem eggyel beszéltem, aki azt mondja, hogy otthon van itt. Sok falut ismerek, és azt is tudom, hogy ez nem mindenütt van így. Mi meggyesiek nem ismerünk olyat, hogy jött ember, csak olyant, hogy dolgos, vagy dologtalan. Ebből való az is, hogy aki teheti, segít a másikon, hiszen nem egymás ellen élünk ... — Jó nyírmeggyesinek lenni? — Hetvenegy éve próbálgatom, nekem tetszik any- nyira, hogy ne változtassak már soha rajta. ★ Az öreg, bizony felújításra érett tanácsházán Szakács Andorné tanácselnök, amikor Meggyest dicsértem, gondokat sorolt. Igaz iskola kellene és bolt. Az új igényeket is kielégíteni tudó szolgáltatási rendszer. A vízmű még csak terv, és másként is sürget százféle igény. A lakosság száma viszont nem ' csökken, az óvodában, és iskolában sok a gyerek. Van mire rábó- lintaniok a nekik ültetett diófáknak. Bartha Gábor Ahonnét öt perc a város Nyírmeggyesen mindenfelé sorolnak a meggyfák ... (Gaál Béla Ívétele) KM HÉTVÉGI melléklet Barangolások
