Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-28 / 49. szám

1985. február 28. Kelet-Magyarország 5 * r HÍREK ■ Kelet Magyarország | KÉPEK •• Öregek öröme mmennyit szidja a sajtó Ifi a formalizmust? Hány glosszaíró tű­zi a tolla hegyére az egy­szeri szocialista brigádot, amely azzal „tűnik ki", hogy beragasztja a napló­ba a meg sem nézett szín­darab bérleteit, jegyeit, amely „dokumentálja élénk tevékenységüket”. Éppen ezek védekeznek aztán: mivel töltsék ugyan ki „cselekvési programju­kat”? Amíg ezen törik a fejüket, ütemesen múlik ugyan az idő, de merőben haszontalanul. Nem úgy, mint az alant felidézett múlhatatlan emlékű per­cekben, pontosabban órákban. Egy óra hosszáig énekelt ugyanis a kon­zervgyár Március 21. szo­cialista brigádjának egyik tagja puszta jókedvéből a sóstói szociális otthon idős lakóinak öröm'ére a nem­rég megrendezett klubdél­utánjukon. Ki más készít­hetett volna emlékezetes fényképeket az esemény­ről, mint a sávház alatti Ofotért dolgozóinak szo­cialista brigádja, és mi sem természetesebb: tár­sadalmi munkában ki is dolgozták a fényképeket. Aki pedig tudósított ben­nünket a kedves esemény­ről, Timku Lászlóné, az otthon Semmelweis bri­gádjának a vezetője. Ez a híradás is szépen mutat­hat a naplóban éltévé, de amiről tudósít, anélkül is ok a büszkeségre. (és) CIPŐÜZEM ZÁHONYBAN. Űj üzemcsarnokot épít a MEZÉP a Szabolcs Cipőgyár­nak Záhonyban. A 9,5 milli­ós beruházás munkálatai ha­marosan kezdődnek, s no­vemberben adják át, mellyel lehetőség nyílik Záhonyban élő-dolgozó nők foglalkozta­tására. jc Az intenzív gabona­programhoz csatlakozhatnak a rákóczifalvi Gabona- és Iparinövény-termelési Rend­szer szabölcs-szatmári tag­gazdaságai. Ennek lehetősé­geiről tárgyaltak a napokban Nyíregyházán a TESZÖV székházában a rendszer és a taggazdaságok képviselői. SEGÍT a tsz Számítógép az iskolának Commodore 64 típusú szá­mítógépet vásárolt a buji Űj Élet Termelőszövetkezet ve­zetősége az általános iskola számára, tartozékaival együtt 80 000 forintért. A tanulók a matematikaszakkör és fa­kultáció keretében fogják el­sajátítani a számítástechni­kai ismereteket, Császár Ist­ván tanár vezetésével. Az is­kola és a termelőszövetkezet együttműködési megállapo­dást kötött, mely szerint az iskola az üzem számítástech­nikai feladatait elvégzi. így a számítógép az oktatást és a termelést egyaránt fogja szolgálni. ■fr Gépjavító műhelyt épít az ömbölyi Kossuth Termelő- szövetkezet. A több mint 350 négyzetméter alapterületű lé­tesítményt áprilisban adják át rendeltetésének. Az új gépjavító csarnokban szociá­lis létesítmények is helyet kapnak. if Megkezdődött a téli ve- gyesbefőtt-gyártás a Nyíregy­házi Konzervgyárban. A ked­velt termékből ez év első fe­lében mintegy 12 ezer tonnát gyártanak szovjet és NDK- exportra. Hamarosan meg­kezdik a vegyes befőttek szál­lítását is. if Két új festőgépsort te­lepítenek és új készáru ex­portraktárt alakítanak ki a kisvárdai Vulkánnak abban az új csarnokában, amelynek építésénél az üzem szocialis­ta brigádjai több mint 600 óra társadalmi munkát vé­geztek. A régi épület bontá­sát is a brigádtagok végez­ték, így a kikerült anyag még további felhasználásra is alkalmas maradt. it Csaknem hatmillió forint értékű társadalmi munkát végeztek Hodászon és társ­községeiben tavaly. Az egy lakosra eső társadalmi mun­ka értéke a székhelyközség­ben 972, Nyírkátán 875, Kán- torjánosiban 784 forint, a legtöbbet a hodászi tűzoltó- szertár építésénél dolgoztak a nagyközség lakói. „Angolos” gyermekek Angol nyelvi bemutató fog­lalkozást tartanak március 1- én, délután 5 órakor a nyír­egyházi 15. számú Jósa And­rás Általános Iskolában, ahol hat éve tették lehetővé a fa­kultatív angol nyelvtanulást, s az idén hagyja el az isko­lát az első „angolos" nyolca­dikos osztály. Az eddig tanul­takból szeretnének ízelítőt adni a gyermekek a szülők­nek, nevelőknek. hirdetmény: Közöljük » nyíregyházi Északi köztemető­ben 1959. év végéig eltemetettek hozzátartozóival, bogy a 25 éves sírhelyhasználat 1984. de­cember 31-én lejárt. Ezért kér­jük, hogy a használati jogot a sírhelydíj 1985. március 31-ig tör­ténő befizetésével megújítani szíveskedjenek. Az újra nem váltott sírhelyeket a vállalat a városi tanács 1984. évi 3. számú rendelete előírásainak megfele­lően exhumálja és értékesíti. Az érdekelt hozzátartozók adatainak (név, lakcím) azonosítása érde­kében — halottaik sírján — ér­tesítést helyezünk el. Kérjük, hogy ennek alapján a köztemető gondnokságát személyesen fel­keresni szíveskedjenek. Végül kérjük, hogy a köztemető bejá­ratainál és területén — megfe­lelő helyeken — elhelyezett hir­detőtáblákon kifüggesztett hir­detményeket szíveskedjenek fi­gyelemmel kísérni. Temetkezési Vállalat, Nyíregyháza. Ma este a televízióban 20 órakor: Széchenyi napjai, Nentes- kürty István tévéjátékának 3T. része. Képünkön: Szokolay Ottó, Sörös Sándor, Both Béla, Piros Ildikó, Tordy Géza és Kovács István. MEGKÉRDEZTÜK: i okozta a gázszivárgást ? Mint arról a tegnapi lapunk* ban beszámoltunk, Nyíregyhá­zán, a Zrínyi Ilona utcában lángokhoz riasztották a tűzol­tókat. A feltételezések szerint gázszivárgás okozta a tüzet, ezért a TIGÁZ megkezdte az ömlés helyének keresését. Ko­vács István körzeti üzemveze­tő helyszínen adott tájékozta­tása szerint a hiba feltétele­zett helyén feltáró fúrásokat végeztek az útburkolatban, és műszerrel mérték a levegő ösz- szetételét. Gázömlésre utaló jeleket azonban sehol nem mutatott az érzékeny készü­lék, ennek ellenére tovább folytatták a vizsgálatot, a ve­zetékig leásták a gödröket. Egyidejűleg a környező pin­cék levegőjét is megvizsgálták, de sem ott, sem az épületek­ben nem bukkantak szökő gáz nyomára. A TIGAZ szakembe­rei úgy tájékoztattak, hogy a vizsgálatot addig folytatják, amíg megnyugtatóan bebizo­nyosodik: a gázrendszer hibá­ja volt-e a „bűnös”. A mun­kagödröket egyelőre nem te­mették be, mert további mé­réseket végeznek majd. (és.) Í ángolt a járda a nyíregyházi „gázszivárgás" nyo­mán, az apró lángnyelvek alapos munkát vé­geztek. hiszen nyomukban elolvadt a hó, a jég ... Erre aztán megindul az ember agya. Mily nagyszerű távlatok! Nincs gond a hóeltaka­rítással, az utcatisztogatással, a nehéz tél halmozódó hátrányaival (és hókupacaival) — egy egyszerű tech­nikai trükkel máris leolvaszthatjuk a járdát. Gyanak­vóvá is válik egy ilyen eset után a honpolgár... Nem valamelyik városlakó okozta vajh’ a dolgot? Olyan, aki megunta, hogy december óta ugyanazon a hóbuc­kán csúszik meg minden reggel? Ha netán így lenne, hát hangozzék el a felhívás: „Lépj elő, te bújkáló zseni!” Áldani fog a közterület-fenntartó vállalat, és díszelnökké választ a Korán Kelni Utáló Házfelügye­lők Társasága . . . (tarnavölgyi) GYORSLISTA az 1985. február 26-án megtartott február havi lottó jutalomsor­solásról, amelyen a 7. heti szelvények vettek részt. A nyeremény- jeevzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalvány (1000 Ft); B Dacia 1310 tipusu személy­gépkocsira utalvány; C Akai VS-4 EG tip. videomagnó (125 000 Ft); D Polski Fiat 126 tip. személygépkocsira Szóló utalvány; E Trabant Lira. Special tip. személygépkocsira szóló utalvány; F Pi- noeer Hi-fi torony (61 000 Ft); G JVC színes tv videojátékkal (55 095 Ft); H Sharp mini Hi-fi torony (51 000 Ft); I JVC DC 7 tip. mini Hi-fi torony I. (51 000 Ft); J JVC DC-7 tip. mini Hi-fi torony II 151 000 Ft); K Bang Olufsen zenepult (46 000 Ft); L Philips HP 3121 tip. solárium (35 000 Ft); M Chinon CM-5 tip. fénykepezogep (30 000 Ft); N Vectrex videojáték (16 000 Ft); O fzerencseutalvany (40 000 Ft); P Iparcikkutalv. (25 000 Ft); Q Iparcikkutalv. (25 000 Ft), R Zenesarok-utalv. (20 000 Ft ; S Vásárlási utaiv. (20 000 Ft); T Va- Sárlásl uílw (10 000 Ft); U Vásárlási utaiv. (9000 Ft); V Vásárlás, utaiv (7000 Ft); W Vásárlási utaiv. (5000 Ft); X Vasarlasiutalv. ?4000 Ft); Y Vásárlási utaiv. (3000 Ft); Z Vásárlási <* 2<™ A nyertes szelvényeket 1985. március 25-ig kell a toto-lotto ki- rendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta utján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Munnich Ferenc 15.) eljuttatni. A NYÍREGYHÁZI ÉPÍTŐIPA­RI SZÖVETKEZET azonnali be­lépéssel alkalmaz, árkalkulátori képesítéssel és gyakorlattal ren­delkező 1 szakembert: épületgé­pész kalkulátori munkakörben. Jelentkezni: Nyíregyháza, Jég út 2. sz. alatt. (301) Pócspetri lakodalmas Bridzsklub Bridzsklub alakul Máté­szalkán, a Petőfi téri klub­könyvtárban. A klub vezető­je Gál Attila, a Magyar Bridzsszövetség tagja. A sportnak is minősíthető kár­tyajáték hívei március 28-án 19,30-kor a városi klubkönyv­tárban tartják alakuló ösz- szejövetelüket. 4 180 937 Z 4 411 360 T 4 188 370 T 4 418 793 X 4 195 803 X 4 426 226 V 4 210 669 V 4 433 659 W 4 218 102 X 4 441 092 X 4 225 535 O 4 448 525 X 4 232 968 Q 4 455 958 V 4 240 401 Y 4 463 391 W 4 262 700 T 4 470 824 V 4 270 133 P 4 478 257 W 4 277 566 T 4 485 690 Y 4 284 999 X 4 493 123 Z 4 292 432 Z 4 500 556 T 4 322 164 O 4 507 989 W 4 329 597 T 4 515 422 Z 4 337 030 U 4 522 855 Z 4 344 463 W 4 530 288 Z 4 366 762 O 4 537 721 Y 4 374 195 U 4 545 154 Z 4 381 628 Y 4 552 587 V Mennyit aludjunk? „Az alvás a butáknak való!" — vélte Napóleon, hiszen mindössze 4 óra alvással is beérte — írja a Bunte. — Valóban lehet ilyen kevés alvással élni? Erre vannak átlagok. Ezek szerint a 19—30 évesek hét órát alszanak, 50 év felett — mondja a statisztika — csak hatórányi alvásra van szükség. A modern alvás­kutatók azonban ma már egyetértenek abban, hogy az alvásnak nem a mennyisége, hanem a minősége a lényeg. És ez elsősorban a mély alvás szakaszának hosszától függ, amely mindenkinél más. Angol tudó­sok állítólag arra is rájöttek, hogy az alvás hosszánál sokkal fontosabb az optimális időben való lefekvés. Ezt az időpontot maga a szervezet jelzi: amikor a 24 órás ciklusban a testhőmérséklet a legalacsonyabb. Az ember maga is megállapíthatja optimális alvási idejét, ha több napon keresztül rövid időközönként megméri a hőmérsékletét. Ha ez 36,5 Célsius-fok alá süllyed, akkor a természetes fáradtság észrevehető. Ez a megfelelő idő arra, hogy lefeküdjünk. 4 560 020 X 77 150 698 X 4 567 453 T 77 158 131 U 4 574 886 X 77 210 162 T 4 582 319 Z 77 225 028 U 4 589 752 T 77 232 461 Z 4 597 185 Z 77 239 894 U 4 604 618 Z 77 247 327 Y 4 619 484 Z 77 254 760 Y 4 626 917 Z 77 262 193 V 4 649 216 Y 77 269 626 Y 4 671 515 Y 77 284 492 T 4 678 948 W 77 291 925 V 4 686 381 T 77 329 090 Z 4 693 814 Y 77 351 389 O 4 701 247 Y 77 366 255 W 4 716 113 W 77 373 688 X 4 723 546 V 77 418 286 Z 4 730 979 V 77 425 719 V 4 738 412 S 77 433 152 Z 4 745 845 U 77 448 018 U 4 753 278 W 77 455 451 T 4 775 577 O 77 462 884 O 4 812 742 R 77 470 317 U 4 820 175 Z 77 477 750 T 4 842 474 Z 77 514 915 R 4 857 340 O 77 522 348 T 4 879 639 Z 77 529 781 V 4 894 505 V 77 544 647 Z 4 901 938 O 77 552 080 G 4 909 371 S 77 581 812 X 4 916 804 S 77 589 245 Z 4 924 237 U 77 596 678 V 4 931 670 Z 80 376 620 Q 4 953 969 O 80 391 486 Q 4 976 268 Z 80 398 919 R 7 696 746 W 80 406 352 U 44 713 086 O 80 428 651 U 44 921 210 V 80 436 084 X 44 928 643 P 80 443 517 S 55 713 926 V 80 450 950 X 55 914 617 R 80 465 816 Y 55 929 483 Z 80 473 249 Q 77 002 038 Z 80 480 682 Y 77 009 471 P 80 488 115 Y 77 031 770 O 80 495 548 Y 77 039 203 Q 80 502 981 Z 77 046 636 O 80 510 414 Z 77 054 069 R 80 517 847 T 77 061 502 O 80 525 280 Z 77 076 368 O 80 532 713 S 77 083 801 Q 80 540 146 V 77 098 667 S 80 540 579 S 77 106 100 U 80 555 012 U 77 113 533 V 80 562 445 P 77 120 966 T 80 569 878 V 77 128 399 V 80 577 311 X 77 135 832 V 80 592 177 Y 77 143 265 W 80 599 610 X A rendőrség őrizetbe vette és további vizsgálatot foly­tat Kiss Béla 35 éves foglal­kozás nélküli ajaki lakos el­len, mert lakásukon ittas ál­lapotban egy konyhakéssel megszúrta édesanyját: Kiss Béláné 67 éves nyugdíjast. A szerencsétlen asszony sérülé­seibe a helyszínen belehalt. A rendőrség vizsgálatot folytat Szigetfalvi Ferenc- né 63 éves nyírbátori nyugdí­jas balesete ügyében, aki a Nyírcsászári és Nyírbátor kö­zött lévő vasúti átjáróban ke­if Elmarad ma délután fél ötkor Nyíregyházán a Váci Mihály megyei és városi Mű­velődési Központban A ke­resetszabályozás időszerű kér­dései Magyarországon című előadás. KRÓNIKA ELEMÉR NAPJA A Nap kél 6 óra 27 perc­kor, nyugszik 17 óra 27 perc­kor. A Hold kél 10 óra 4 perc­kor, nyugszik 1 óra 38 perc­kor. Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1890. február 28-án született és 84 éves korában, 1974- ben hunyt el Marcel Pagnol francia regényíró és film­rendező, ismert modern drámaíró. Eredetileg angol nyelvta­nár volt, majd színműíró, később pedig filmíró lett. Pályáját erősen szatirikus drámákkal kezdte. A dicső­ségárusok című darabja pél­dául a hátországi háborús profitszerzést s az abban je- leskedőket ostorozza. Az 1929-ben publikált Topáz a korabeli politikai és társa­dalmi erkölcsök szellemes bírálata, egy tanár sorsán szemléltetve, hogy becsüle­tes úton mennyire lehetet­len pénzt és megbecsülést szerezni; viszont csaló üz­letemberként annál inkább. Ifjúsága városának, Mar- seille-nek festői figuráit vitte színre híres sorozatá­ban, amelynek darabjai; Marius, Fanny és Césár. E színműveiben — a megra- gadóan ábrázolt napfényes, tengerparti háttér előtt — tulajdonképpen vidám sze­relmi és kalandregény zaj­lik. Megható és mulattató tu­dott lenni egyszerre, s da­rabjait remek párbeszédek, biztös szerkesztés, jellemzi. Lebilincselőek több nyelvre lefordított emlékiratai is. Időjárás időnként csökken a fel- i hőzet. Folytatódik a párás, | főként éjszaka és reggel kö- £ dös idő, többfelé zúzmará­id val. Számottevő mennyisé­ig gű csapadék nem lesz, köd- I szitálás, ónos szitálás, né- £ hány helyen hószállingózás * azonban valószínű. Mérsé- i kelt marad a légmozgás. A ■| várható legalacsonyabb éj- I szakai hőmérséklet nyuga­* ton 0 és —5, keleten, | északkeleten viszont —8 és * —13 fok között. Legmaga- | sabb nappali hőmérséklet 1 nyugaton plusz 4, keleten I —2 fok körül alakul. Február végén tartották Pócspetriben, a csapatszintű kul­turális úttörőszemlét. Vitai János, Andicsku Ildikó és a többiek jó megfigyelését, adatgyűjtését bizonyítja, hogy la­kodalmasukat az I. helyre értékelték a bírálók. Málétorta és kukoricakásás káposzta; tangóharmonika és sülttök-cso- ki mázzal; egyaránt elkápráztatta a jelenlévőket. A vőfély „tette dolgát” s nagyban hozzájárult a régi — ma már csak Pócspetrire jellemző — lakodalmi szokás megmentéséhez; a hagyomány őrzéséhez, (m. k.) Letartóztatták az ajaki anvagvilkost rékpárjával felborult és a ve­le szemben szabályosan köz­lekedő tehergépkocsi alá esett. A kerékpáros 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Ittasan gyalogolt Vincze Béla 26 éves szabolcsveres- marti segédmunkás Tuzsér és Komoró között a vasúti pá­lyatest közelében. Egy arra haladó gyorsvonat elütötte és olyan súlyos sérülést szenve­dett, hogy a helyszínen meg­halt. Számlogika A Gyermekvilágban megjelent rejtvény helyes megfejtése: 8. Az első szám kétszerese osztva a második számmal: 38 X 2 = 76 : 4 = 19. 42 X 2 — 84 : 12 7. 28 X 2 = 56 : 7 -■= 8. Bü HHaiftH — Drágám, most az egyszer nem lesz alkal­mad panaszkodni a főztöm miatt! — Egészen biztos vagy ebben? — Igen. Ugyanis nem főztem semmit! ★ — Mondd, kislányom, Franznak valóban tisztes­séges szándékai vannak : veled kapcsolatban? — Ö, igen, anyu. Csak elvenni nem akar! Hírügyeletes: ESIK SÁNDOR 11-277 •” '-V X' Ü liHilrrlflfl ■HL* 28.,

Next

/
Thumbnails
Contents